Később a rablóhadjárat elnevezés „kalandozássá" enyhült. Alakjukat a korabeli történelem igaz képébe soha nem illesztették, szállásterületeiket nem ismertették, családtörténetükről hallgattak, nevük értelmében rejlő kapcsolataik feltárásáról szó sem eshetett. Pedig emlékezem, hogy fiatal elménk milyen éhes volt a tudásra, s milyen megcsaltnak érezte magát, hogy ezen alapvető történelmi önismeretre nem nyújtottak lehetőséget tanulmányaink során.

ELŐSZÓ

A magam magyar igazság feltárása iránti igényének pillanatára igen jól emlékezem. Mint „másvallású", — értsük itt az evengélikus — gyermekek hivatalos hittanórái az evangélikus paplak melletti imateremben voltak megtartva, az iskolai órák után, délután két órai kezdettel. Ha nem készültünk fel kellőképpen a hittanórára, a nagyobb diákok az óra elején feltettek egy-egy — papunk érdeklődési körébe tartozó — bonyolult kérdést, hogy a remélhetőleg hosszú magyarázat után a feleltetésre ne maradjon idő.

Egy arany napsugarú, almaillatú szép őszi délutánon ismét a paplak előtt gyülekeztünk, sütkéreztünk, beszélgettünk, bebocsájtásra várva. Óra előtt egy idősebb diáktársam megkérdezte: tudod-e, hogy Árpád és Magor, de Nimród is benne van a Bibliában? Hitetlenkedő arcomat látva meg is mutatta a vonatkozó helyeket. Alig vártuk, hogy papunktól ennek miértjét megtudjuk. „Nagyon régi nevek ezek. Nem a mi Árpádunkról van szó, s a Magor név, ahogy le van írva tényleg hasonlít a mi Magorunk nevére, de biztosan nem az" volt a válasz. Nimródra ki sem tért. Pedig jó magyar ember volt a papunk, de talán ő sem tudta, vagy nem merte tudni a helyes választ, mert talán szentségtörésnek érezte azt, hogy hitbeli dolgokban saját józan esze ítéletében bízzon. Hét éves voltam akkor. Ettől a hittanórától kezdve váltam a magyar régmult ismeretének elkötelezettjévé.

Ahogy nőttünk, hivatalosaink mind merevebb tilalomfákkal vették körül életünket. Nimródnak a magyarsággal való kapcsolata szerzetesek túlbuzgóságának minősült. Hogy a Szeret folyót miért hívják így? csak úgy hangzik, mintha magyar lenne, hiszen a Kárpátokon túl nem élnek magyarok, volt a válasz. Azután jött a háború, s jöttek a Kárpátokon túl élő magyarok. Igen udvarias nemzedéknek neveltek bennünket, felnőttre erősebb kifejezést, véleményt nem mondhattunk, s így csak annyit állapítottam meg magamban: valami miatt tévednek tanáraink. De miért? A választ e miértre részben fent említett papunktól, Cséry Lajos tiszteletes úrtól kaptuk, aki legalább olyan bőven kifejtette előttünk a Habsburgok velőkig ható nemzetirtó politikáját, s annak következményeit, mint Luther Márton 95 pontját. Áldja meg a Jóisten ezért haló poraiban is!

Századok óta, mai napig tartó idegenuralom alatti rabszolgaságunk mind élesebben körvonalazódott tudatomban, s ezzel együtt a tenni vágyás. Azután elérkezett 1945 és a háború utáni jeges tantermek, s főleg a könyvek nélküli tanítás ideje. Ez hozta eddigi kérdéseimre az első néhány félénk választ. Tanárunk saját kutatásai eredményéről beszélt könyvek hiányában, meghagyva, hogy ne jegyezzünk, csak hallgassuk szavait. Hallgattuk is, s ezek az előadások tanítatlan is emlékezetünkbe rögződtek. Tanárunk beszélt a mai Oroszország területén élő szabírokról, húnmagyar népekről, birodalmaikról, magas fokú műveltségi életükről. Így már közelebb került hozzánk a bibliai Árpád és Magor környezete és a Szeret folyó is. Az 1937 és 1945 között szerzett ismeretek hiányait igyekeztem tudással megtölteni az azóta eltelt évek során. A Jóisten lassan, lépésről-lépésre tanított, s hozta a kivánt ismereteket életembe.

Ezek során ismertem fel, hogy mindaz, amit a világ politikai hatalmasai ma történelemként tanítanak, csupán elkendőzése annak az igazságnak, hogy magyar népünk a világ műveltségalapító ősnépe, s nyelve az ősi, egy nyelvű emberiség nyelve. Őshazánk a Kárpátmedence, s túlszaporodás levezetéseképpen keletkeztek szálláshelyeink szerte a világon, történelem előtti korokban. Papunk és történelemtanárunk után tanítómestereim közé számítom a hivatalos „szakemberek" által száműzött hatalmas tudású és ihletett tudósainkat, akik közül most csak néhányat említek.

Lukácsy Kristóf szamosújvári plébános az1800-as években, örmény kútfők alapján tárgyalta a saka, daha, massagéta szkíták, hunok, magyarok azonosságát, történelmi szereplését és neveit.

Ipolyi Arnold néprajz és történelem tudós, kinek hatalmas munkáját, a Magyar Mythologiát egyháza a XX. században máglyára ítélte. Munkájához hasonló, hatalmas összehasonlító mythologia a mai napig nincsen Európában. Az emberi művelődéstörténet összefüggéseit tárta fel hatalmas nyelvtudással, tárgyilagossággal, melynek idegen nyelvekre át nem fordítása az emberi műveltség fejlődését gátolja.

Zajti Ferenc, hatalmas tudású kelet kutató és vallástörténész, kiváló magyar, aki saját költségén adta ki a hivatalosok által megsemmisített Ipolyi Arnold tudósunk Magyar Mythologiáját.

Fischer Károly Antal, rovásírásunk rendszerezője és ősszövegeinknek megőrzője.

Arany János, nyelvünk ihletett tudósa, s elnyomatásunk őszinte feltárója.

Régészeink, néprajzosaink gyűjteményei, ezek között Erdélyi Zsuzsa ősi magyar imádsággyűjteménye.

Magyar Adorján, ki elsőként tárgyalta nyelvjárásaink eredetét, s nyelvünk, népünk kialakulásában betöltött szerepét, ezek néprajzát, művészetét, s hatásukat a Kárpátmedencével kapcsolatba kerülő műveltségek keretén belül is.

A Biblia, mind az ó és újszövegségi része. Ezeket ősnépeink — bár szándékosan eltorzított, de még felismerhető — történelmének, s műveltségi termékének tartom.

Az 1956 utáni, külföldönön töltött évek során szabad könyvtárak és kutatási lehetőségek légkörében, idegen szerzők idegen tollából merített ismeretek mind világosabbá tették fenti kutatóink igazát és eredményeit. Ezeket összevetve szeretném a Hét Vezér nevének hátterével megismertetni honfitársaimat, s ezek között főleg a fiatalokat, hiszen a hazamentés, jövőépítés az ő feladatuk. S ezt biztos alap nélkül megtenni nem lehet. Jelen munkám csak csepp a tengerben, viszont a tenger is cseppekből áll.

Fenti tárgyunk súlypontja L.A. Waddell műve, aki az Angol Királyi Anthropologiai Intézet tagja, az Indiai Archeologiai Társaság levelező tagja, s a Tibeti tanulmányok tanára volt a Londoni egyetemen. Széleskörű tudása összegezéseként írott művében kifejti az európai műveltségek főniciai alapjait, ami viszont a Tigris és Eufrátesz vidéki korai műveltségekhez vezet. Különösen érdekelték a történelem előtti brit kőemlékek, az ezeken található jelképek, ezen belül a kelta és sumir körírásrendszer mondanivalójának azonossága. Ezek viszont a legtöbb esetben Tas és Magor nevéhez vezetnek. Idézett művében feltárt adatok igen fontosak magyar őstörténetünk szempontjából^[1]. Az adatokból levont következtetései hiányosak és hibásak, hiszen csupán az „indo-európai" műveltségi kört vette figyelembe. E kis munka keretén belül csak néhány idézetet hozok, tárgyunk megvilágítása érdekében.

A másik súlypont Magyar Adorján Az Ősműveltség című műve, melyben, mint fent már említettem, nyelvjárásainkat, s azok szerkezetét vonja elsőként vizsgálódásaiba. Ma az átlagember már csak néhány ilyen „nyelvjárást" ismer, de még így is gondolkodás nélkül fel tudja talán sorolni a palóc, a székely, a jász, a csángó nyelvjárásokat, melyek mind magyar nyelvünk egy-egy változatát képviselik. Magyar Adorján ezeken túlmenően felkutatta a kún, szemere, besenyő, kazár, kabar, török, kőrös, avar, pannon, szolim és marmar magyar nyelvjárási egységeket, melyek emlékét sajnos ma már sokszor csak egy-két földrajzi név őrizte meg, mint például a Mármarosi havasok marmar őstörzsünkét. Ezeket a nyelvjárási csoportokat ő őstörzseknek nevezi, hiszen igen világosan körülhatárolt területeik, hitviláguk az ősmagyar egységen belül igen egyéni műveltségi csoportokat alkottak.

Őseink hitviláguk minden tételét hihetetlenül tökéletes nyelvük szerkezetébe építve adták át számunkra. Minden egyes ilyen őstörzs más-más mássalhangzós csoporton belül fejezte ki Isten, s a számukra létfontosságú fogalmak nevét. Ezek között első sorban család, illetve későbbi népnevük, s a megélhetéshez fontos termékek, eszközök neve szerepelt. Ezen őstörzsek nyelvi és műveltségi nyomai szerte a világon megtalálhatók, s a mai emberiség nyelvének és műveltségének is alapkövei.

Hitviláguk a természettudományi valót fejezte ki költői képekben. Emlékezetük a világ teremtése előtti időket is magába foglalta. Ezen hatalmas, világegyetembe táguló történelem szereplői a csillagvilágban gyökereznek, földi vetületük őseink életében válik tér és időhöz kötött valósággá. Az Égnek ismert világmindenséget végtelennek, s így egy, oszthatlan egésznek tudták. Az Ég Ura a teremtés mögött álló őserő. Egyszülöttje a fényben megjelenő Istenfia Élet. E földi életünkben megjelenítő közege a Nap, akit magyar törzsünk Magúrnak, palócaink Bélának, Pannon őstörzsünk Fénynek, székely őstörzsünk Szikúrnak, őstörök törzsünk Túrnak, a szemerék Szemúrnak neveztek, hogy csak néhány, tárgyunkhoz tartozó ilyen példát hozzak fel. Ezen Élet, illetve Napisten nevek mind az e világban megjelenő Teremtő nevei, s más-más név alatt ugyan azt a fogalmat fedik. A Napisten működésének területe az illető törzs foglalkozási ágának a tüköre. Magor, Szemúr a földművelést tanította gyermekeinek. Magyar Adorján meglátása szerint a ma szumirnak nevezett korai származékműveltségünk alapösszetevői a szemere és őstörök törzsek voltak. Szemere őstörzsünk a gabonaszem alakját és nevét használta műveltsége és jelképrendszere alapjául. A Hét Vezér nevének tárgyalásánál még ennek bővebb kapcsolataira kitérek, s Kezdeteink című művemben részleteztem behatóan.

A világban működő Istenfia Teremtő népe védelmezője, fenntartója, tanítója. Származék műveltségeinkben, amint majd később látjuk, a nemzet lelke, angyala szerepét is reá ruházták.

A földművelő magyarok napistene Magor, Magúr, illetve Szép Miklós, Mihály néven a műveltségünket átvevő népeknél a magvetés, földművelés védőszentjévé vált. Neve az Árva Magura hegy nevében, s mag kezdésű helyneveinkben maradt reánk.

Magor kún-magyar megfelelője Kám Napisten, aki Makar, Macher, Mac, Mak, Mikli néven ismert a Kárpátmedencén kívül lévő műveltségek keretén belül, mint az emberiséget — így például a főniciaiakat is — földművelésre tanító „egyén".

Árpád a besenyő-magyar őstörzs Napistene nevét viseli. A hozzá kapcsolódó hegységek például a Bihari, Besztercei havasok.

Előljáróban itt még el kell mondanom, hogy a bibliával kapcsolatos tanulmányaim meggyőztek arról, hogy a Noé féle u.n. nemzetiségi, illetve származási táblázat eredetileg csak az ősmagyar népek eredetét összegezte, s csak később vált „az emberiség" népeinek származási táblájává. Ezen írásbeli emlékekben felsorolt népek az egynyelvű emberiség magyar műveltségének örökösei. Árpádkori gesztáink joggal eredeztetik népünket Noé fiaitól, bár „Sem"-et nem említik. Őt viszont kutatásaim eredményeként kétségtelenül a szemerék napistenével Szem-Úrral hozom kapcsolatba, s rajta keresztül magával a szemere, ma „szumirnak" nevezett műveltséggel.

Tárgyunk szempontjából igen fontos megemlítenem azt hogy őseink jelképrendszerében a hetes szám a végtelent jelentette. A sumirok hét istene is a végtelen Eget jelképezi.^[2]

A Jelenések könyvében lévő hét gyülekezet az emberiséget magát jelképezi őseink szótára szerint, a hét angyal a hét nemzetség lelkét. Ezek között könnyű felismerni például a hunok-kunok Mén istenségét. Ezek tárgyalása viszont jelen munkám keretein túlvinne bennünket.

Ezeken a nyomokon elindulva közelítem meg a Vezérek neveinek tárgyalását.

Silver Lake, 1996. március 3.-án Tomory Zsuzsa

Utólagos betét:

A Kőrösi Csoma Sándor Társaságnál
1999. április 11.-én Torontóban tartott előadásom

ÁLMOS, A TERVEZŐ
ÁRPÁD, A CSELEKVŐ
KOPPÁNY, A MEGŐRZŐ

 ÁLMOS

Álmos neve mai magyar gondolkodás szerint olyan egyént jelent, aki álmok hordozója. Ősi nemzetségfő esetében nagy, teremtő álmait váltja valóra népe életében. Hagyományaink szerinti Istenfia, Magor álmaiból-vágyaiból keletkezett teremtett világunk. Álmos álmainak következtében született meg népének az Őshazába való visszatérése. Nevének ezen túl más kapcsolatai is lehetnek, ezeket alant hozom.

Kezdeteink című tanulmányomban tárgyaltam Álmosnak és Emesének a Szemere nagycsaládhoz tartozását.^[3] A Szemerék jelképrendszere a Nap földteremtés előtti alakját, a szem alakot használta jelképül; belőle sarjadt a föld, s az e földi élet. Amint a szunnyadó szemek a jövő álmait ringatják égen, földön egyaránt, úgy növeli, ringatja magyar édesanyák álma is a bennük fogamzott életet.

Szem szavunk jelenthet gabonaszemet, s látószervünket. Ugyancsak e szóból származik szemérem szavunk. A bibliai „Sem", illetve Szem nevének a szeméremmel való kapcsolatát a biblia híven megőrizte, de ennek értelmét, miértjét csak nyelvünkön keresztül lehet megérteni. (Szem volt Noé három fia közül az egyedüli szemérmes gyermek, aki meztelen apját betakarta...)

Szem szavunk máig is szentet jelent, Berze Nagy János Baranya megyei gyűjtései szerint.

Szemere őstörzsünk Somogy-országból származik, s számos szem, som alakú helységnév őrzi emléküket. Somogy-ország növényvilágában kimagasló szerepe van a somnak, mely szem alakú gyümölcs. A szemere alapú sumir társadalom nőelvű, az örökösödés anyajogú. Ezen örökösödés őstársadalmunkban a név és nem a vagyon átöröklésére fektette a súlyt.

Álmos nevének értelmét keresve először édesanyja, Emese nevével kell foglalkoznunk, mely tisztán szemere szócsoportbeli. A szemere női vonalat követve fel kell ismernünk, hogy Emese neve az ős-szemere Eme, Ana, Anya nevekkel, Nagyboldogasszonyuk nevével kapcsolatos. Ősi Nagyasszonyunk a teremtés álmodó, majd a teremtett világot szülő és emtető (tápláló) ősanyja. Ő álmodik hatalmas, világteremtő álmokat, s táplálja ősködöcskéit, napocskáit.

Emese ezen Eme, Anya, tehát a Nagyboldogasszony földi vetülete, Földanyánk, a szemerék Tündér Ilonája. Neve felidézi a Nap naprendszerünk kialakulása előtti szem alakját. A magyar nyelv szómegfordítása értelmében Emese nevének fordítottja szem szavunkat adja. Emese Földanya és Szemúr Napistenük egymásnak tükörképei, s nevük őseink azon tudását rejti magában, mi szerint az anyag és erőny (energia) egymásba alakítható, s egymással lényegében azonos.

„Mes" alakban kapcsolatban van nedű szavunkkal, s „az ég tengerének" megszemélyesítője. Nedű szavunk származéka a Duna, Don nagyfolyók neve, melyek megkülönböztetett fontossággal képviselik a szemere, s a kún család útját. Hogy Dunánk nőiségi jelkép volt, kitűnik más őstörzsünk által használt Iszter nevéből, ami Ősanyát jelent.[4] Emese e nedvességgel is kapcsolatos fogalomköre származott át az indogermán nyelvek nedvességet jelentő szavaiba. Ilyen a például a német nass, az angol moist szó. Itt érdekességként meg kell említenem, hogy az ószövetség zsidó tanárai napjainkban megkérdőjelezik a Talmudban Mózes nevének magyaráztát, („vízből kihúzott"-nak magyarázták eddig), mert szerintük e névnek a nedvességhez semmi köze nincsen. Mózes születéstörténete, éneke szemere indítékú. A kőtáblás Mózes alakja viszont — mint az ótestamentum számtalan más könyve is — az átvevők szellemisége szerint lett átírva.

Emese neve összeköttetésben áll a méz, a méh (és az ezeket élvező medve) szavakkal, a Méd népnévvel, s az ószövetség Mes, Más alakú személy és népneveivel. Ezek közös nevezője az anyag nőiségi vonatkozásai.

Az Emese név fordított alakja: a szem, s szumnyad, szunnyad szavainkkal kapcsolatos. Valóban Ő volt az, aki — mint Őse — teremtő álmát a jövő szolgálatába állította; tehát okszerű a szunnyad szóval és az álommal kapcsolatba hozni. A szem, szam, szám, (hosszúkás idom, számosság), valamint a szum, szumnyad, szunnyad szavak mind Emesére vonatkoztatható szó és fogalom. A szemerék Emeséje volt Kisboldogasszonyuk, a föld megszemélyesítője, kinek „méhéből" valóban folyóvízek törtek elő.

Itt ismét hangsúlyozottan kiemelem, hogy szem szavunk népünk szótárában a mai napig is szentet jelent. Innen ered az a hagyomány, mely az Árpád családot szentek családjának tartotta. Magyar szóval: Az Árpád család a Szemek családja. Ilyen értelemben szerepük nemcsak erkölcstörténeti jelentőségű, de egyúttal eredetük, s bővebb értelemben vett történelmi jelenlétük is nyilvánvalóvá válik.

Az ősi teremtéstörténet az utódok életében folytatódik, s ősszüleink nevei megjelennek az utódok neveiben, így Emese fia Álmos nevében is.

Anonymust idézve: „3. Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek... nagyon sok idő múltán Magog Király nemzetségéből vezére volt Scitiának, aki feleségül vette Dentü-mogyerben Őnedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta......Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak — ami latinul annyi, mint szent, mivel az ő ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők. 4. ...apja, Ügyek, Magóg király nemzetségéből eredt."^[5]

A fentiekben a legfontosabb mondatrész az aláhúzott „azért hívták őt szintén Álmosnak". E szerint

1.Emese nevének értelmeként még a késői utód is felismeri az álommal való összefüggését. Ő az, aki az álmot látta, s a neve is — többek között — álmot, szunnyadást jelent.

2. a névadás anyai ágon folytatódik, s így nemcsak jelképekben, de szokásjogban is az anyaelvű szemerékkel van kapcsolatban fiának, Álmosnak a neve.

3. A szum, szunnyad és az álom szó két különböző nyelvjáráshoz tartozó szó Az előbbi a szemerék szótárával, az utóbbi a marmar őstörzs merül, márna, tehát elmúlás szavaival áll kapcsolatban. Véleményem szerint Álmos álommal kapcsolatos nevének egyik értelme a lemenő napot idézi, s innen ered azon tévesen magyarázott emlék, hogy Álmost „feláldozták", noha csak a Nap leáldozásáról, lemeneteléről volt szó. Idegen műveltségek magyarul felületesen tudó képviselői viszont nem tesznek különbséget a leáldoz és feláldoz fogalmak között.

A „lam" szótővel kapcsolatos párhuzamokat bővebben Tas címszó alatt fejtem ki.

Álmos nevének második „mos" szótagja ugyancsak szemere szócsoportbeli. Fordított alakja a „szem" szavunkat adja, ugyan azon értelemzéssel, mint azt fentebb Emesével kapcsoltban láttuk. Vele azonosul Samas, helyesen Szemes szemere napistenség is. Folyója a Szamos, Angliában a Thames folyó emlékezik reá.

1. a magyar „szem" szó kapcsolatban van a szunnyadás fogalmával, de

2. egyúttal szentet is jelent; népünk máig is „szem"-nek mondja a szent szót.

3. Ugyancsak jelenti a Szemere nagycsalád nevét, s az ezzel kapcsolatos dolgokat, melyek Magyar Adorján Ősműveltségében bőven ki vannak fejtve.

Napjainkig népünk a „szen", illetve „szem" szót használta a „szent" szó helyett, s népünk az Árpádházat máig is a szentek családjának tartja. Gejzáról feljegyezve, hogy pogány létére szent ember volt, ki rendszeresen angyalokkal társalgott.

Nem régen került nyilvánosságra a hír, hogy egyetlen pápa sem avatta szentté I. István királyunkat. Népünk Szem István elnevezése viszont kifejezi azt az ősi emléket, hogy az Árpádházon keresztül ő is a Szemere nagycsalád tagja, tehát megilleti a Szem név. E magyari nagycsalád tiszta élete és gondolkodása a nyugati népek szemében a szentség fogalmát merítette ki a későbbi századokban, s ezért eredeztették a maguk szentséget jelentő szavát a Szemere család nevéből. Ámbár a pápa a szentséget megtagadta Istvántól, a szemere „szem" szó reá jogosan alkalmazott megjelölés. Ezen állításom igazát az alábbiak támogatják:

Ősi gesztáink hangsúlyozzák, hogy Álmos szent, illetve magyarul szólva: szem volt. (Almus id est sanctus.^[6]) Ennek kétszeres oka a következő:

1. Szem szavunk népünk szótárában szentet jelent

2. Az almus latin szó ugyancsak szentet jelent. Ehhez viszont Álmos neve nehezebben viszonyítható tekintettel arra, hogy a latinban az „us" végződés az egyén nemét megjelölő ragocska, s így neve nem Álmos, vagy Almus, hanem „Alm" szótővel, esetleg „Alam", Alán, Álom lenne a magyar alakja. (Ha maradt még valahol nem latin nyelvű gesztánk, mint talán a vatikáni levéltárban, érdekes volna nevét nemzeti nyelven olvasni.)

Anonymusnál, s a Budai Chronikában Álmos neve a következőképpen jelenik meg: „...somnium in lingua hungarica dicitur Almu, ideo ipse vocatus est Almus." ^[7] Magyarul: „...az alvás magyar neve Almu, s ezért Almusnak hívták." Ha elfogadjuk az Almu név ezen alakját, akkor viszont álom szavunkhoz jutunk, mely a marmar őstörzs szótárához vezet, melyben az álom a merül szó fordított alakja. Ma is következetesen az „álomba merül" kifejezést használjuk.

Álom szavunk kapcsolatban van a napszálltával, leáldozásával. Álmos neve tehát a leáldozó napot is jelentette, s „áldozati" szerepe e magyar szó idegenek által félremagyarázott értelméből szövődött. Ugyan ilyen félreértést okozhatott a történelmünket író idegeneknél a „hal-hál" szavak közötti különbség, hiszen „hal" szavunk a székely-magyar szókincsben nemcsak halált, de süllyedést is jelent.

Dümmerth idézett művében kiemeli, hogy Anonymus „...egy fontos dolgot mégis elárul: azt, hogy akit „Álmos"-nak — nem a mai értelemben álmosnak, fáradtnak, hanem álommal rendelkezőnek, vagyis álommal megjelöltnek tartottak, az annyit jelentett, mint a keresztény értelemben vett „szent" jelző."^[8] (A kiemelés tőlem.)

„Az Árpádok már a XII.század végétől ’a szent királyok nemzetsége’ elnevezéssel illették magukat (az „Árpád-ház” megjelölés utólagosan, a XVIII. századi történetírásban született.”[9]) Dümmerth ezt a tényt a kereszténységbe való beolvadás felé irányuló igyekezet eredményének tartja. Magam részéről e tény csak megerősíti azon feltevésemet, hogy e név a nagycsalád szemere hovatartozását jelölte meg: „Szem”-nek nevezték magukat. Szemere földön bőven megtalálhatók az e családdal kapcsolatos helységnevek, mint például Árpád városai, stb. Az Árpádház gondolatának bevezetése csak ködösítő szerepet töltött be, annak a ténynek az eltakarását, hogy Álmos és családja a Szem nagycsaládot, s ezen belül a Turul ágazatot képviselik.

Almus neve a következő összetételt sem zárja ki: Al-Mus, Él-Mus az Élő Isten Szeme, magja, tehát Istenfia, Nap-fia értelemmel. 

Ha a „mus” nedvességet jelentő szóval kötjük össze, neve „Élő víz”.

Magóg, a család őse ugyancsak szemere területre vezet bennünket. (Ezekiel 38:2)

Álmos nevének „us” végződését elhagyva a sumir Lam gyümölcstermelő istenséggel, illetve Tas nap és gabona-Istennel hozhatjuk kapcsolatba (l.Tas címszó alatt). Kapcsolható ezen gyümölcstermelő istenség címén az alma szóhoz is. E tekintetben ismét a szemere terület alma hitregéivel kerülünk összeköttetésbe. Népünk máig is „aranyalmának” mondja Magort, s Fényes Jézust. Az „l-m” tövű álom szót fentebb már említettem.

Álmos a Turul nemzetséghez tartozik Ipolyi szerint, s mint ilyen, kapcsolata van népünk tündérnemtői képzeteivel, s a jóstehetséggel is. Ipolyi összhangba hozza továbbá a Romulus-Remus rege hőseivel, melyek marmar őstörzsünk hitvilágát tükrözik.^[10]. Maga a Turul jelkép mezők, erdők világába vezet; nyelvi, műveltségi vonalon pedig őstörök törzsünk jelenlétéről beszél. Ennek a magyari törzsnek az eredetét, nyelvi kapcsolatait Magyar Adorján Ősműveltségében dolgozta ki; ennek ismerete feloldja azon régóta fennálló kérdést: miért hívták őseinket „turkoknak” a bizánci és egyéb krónikások. Ők egyszerűen a magyar nemzet őstörök ágazatához tartoztak, s éppen úgy magyarul beszéltek, mint beszél ma is a palóc, a székely, s egyéb tájszólásaink embere. E tájszólásbeli megkülönböztetés tehát még név szerint is élt a Bíborbanszületett idejében; fontos azt is tudnunk, hogy a bizánci császár ezirányú hírközlője Tormás volt, akinek neve ugyancsak a török-magyar szócsoportba tartozik.

Ipolyi említi, hogy a hetes szám a hét magyar nemzetségnél, s a besenyőknél, kunoknál is fontos. Szerinte éppen ezért is nevezik el földjeiket, erdeiket a hetes számmal, mint Héterdő, Hétvár (septem silvarum, septem castroroum). Megemlíti a hétvilág, hetedhét ország, hét tenger hitregei fontosságát. Ugyanitt szerepel a hetedik gyermek megjelölt, jós, illetve táltos szerepe is.^[11]

A hetes számmal kapcsolatban fontos tudni azt is, hogy az egész nemzet 108 ágát krónikásaink hét nemre vitték vissza.^{[12] Ezek figyelembevételével szerintem Álmos neve a következő kapcsolatokkal rendelkezik:}

1. Álmos a szemerék napistene nevét viseli, ki e nemzetség alapítója

2. Szemúrnak, a napnak fia

3. népe jósa, jövőjének álmodója, táltosa

4. szemmel és számon tartja és összegyűjti népét

5. a leáldozó napnak is jelképe

6. mint a Turul nemzetség tagja, az örök visszatérésnek, körforgásnak is jelképe.

7. népe táplálója

Folytatás ÁRPÁD, ELŐD, TAS →