Szénpor szárítja fel könnyeinket,
Füstbe fullad kacagásunk,
Kis falunkba hazatérni vágyunk,
Hol minden fűszál ért magyarul.

(The coal powder absorbs our tears,
Our laughter is drowned in smoke,
We yearn to return to our little village
Where every blade of grass understood Hungarian.)

Bányaszerencsétlenségek vannak. De az itt dolgozó magyarok halála Habsburg egyezkedések eredménye volt és szándékos magyar pusztítás.

Ha már a kivándorlásokról beszélünk, Amerikába 1920 és 1930 között hárommillióhétszázezer magyar érkezett. (www.spartacus.schoolnet.co.uk/USAEah.htm )

A magyarság hírnevét rendszeresen romboló másik amerikai intézmény Hollywood, hol a Székelyföldet vámpírok honaként árulták, honfitársainkat rendszeresen nevetség tárgyává tették. Azóta, ha a világ magyar hazánk nevét hallja, csak legyint, legfeljebb Zsazsa Gaborral teszi agyában elérhetővé.

Világháború előtti történelmünkben már idegen ügynökök dolgoztak egy kommunista "puccs" szervezésén, mely bármilyen rövid életű volt, Trianon-i feldarabolásunkhoz adott alapot. Tervezett magyar irtás volt ez is!

De mennyivel több ilyen példa van hazánk történelmében!

A magyar egész történelme során ”Jótett helyébe jót várj” elmélet szerint élt, e szerint rendezte be életét, ezt éli ma is. És ezt használja ki nagyszerűen, kárunkra a világ. Viselkedésünk, jóra igyekvő életünk Isten áldása. Így indított bennünket útnak, s ezt az adományát őrizzük a Teremtés hajnala óta, hogy maradjon jóság e világban. De ismernünk kell a bennünket kihasználók lelkületét: eddig mindig gyilokosainkhoz fordultunk segítségért.

Amerikában járó magyar orvos a hetvenes években egy előadás keretében bocsánatot kért a magyarságtól. Feltartott két kezét mutatva kínos fájdalommal tört ki belőle a vallomás: ”Ezzel a két kezemmel egy falunyi magyart abortáltam!" E folyamat azóta sem szűnt meg.

Az amerikai u.n. műveltség cédává neveli az amerikai társadalmat, korra, nemre való tekintet nélkül. S most ezt veszi át a ”művelt" nyugat, s rombolja le hazánk magas erkölcsre alapozott történelmi múltjának mai folytatását.

Lassan viszont, a XXI. század hajnalán a magyarság ébredezni kezd, s készül lerázni magáról az eddigi nyugati átkot.

Keletre, Török ország felé tekint, hiszen nemzeti nagyjaink utolsó mentsvára Török ország volt. Ott élt Nagyságos Fejedelmünk, Kossuth Lajos, Mikes Kelemen, hogy csak a legismertebbeket említsük. Amíg az osztrák császár és magyar király békeidőben több várat pusztított el hazánkban, mint a török ellenség háború idején csak azért, mert magyarpusztítási kedve így kívánta, addig a török mecseteket, fürdőket épített, rózsakertet ültetett. De mindenek felett az elesett magyar ellenség vezéreit méltósággal temettette el.

Kufstein börtöneiben milyen méltósággal kezelték a Habsburgok nagyjainkat? Különös tekintettel a következőkre: A Nemzeti Hirháló 2006. november 18.-i számában közölt cikk Ferenc Ferdinánd következő szavait idézi: "E célból Magyarországot négy részre bontom fel, nyelve kizárólag német lesz. Ha szükséges Magyarországot eggyel többször a kard élével kell meghódítani. Nem látom, hogyan tudnánk ezt a szükségszerűséget elkerülni. Meg fogom találni a módot arra, hogy Magyarországot letöröljem a térképről. Erdélyt át kell engedni Romániának azzal a feltétellel, hogy a kialakult Nagy Románia a Habsburg hatalomhoz csatlakozzék, mint a federáció tagja."

A török vallási, nyelvi és műveltségi téren türelmet tanúsított. Viszont hány magyar kisfiú vált janicsárrá megszállásunk 150 éve alatt? -

S az uralkodó egyház hány Törökországból hazaszökött magyart égettetett meg élve, nehogy pogánysággal fertőzzék meg a népet? Közben hány kereskedelmi egyezményt kötöttek a törökkel hatalmuk, pénzük gyarapítására, míg mi, "bűnösnek" kikiáltott magyarok védtük egyházukat és a nyugatot?

Az ébredező magyar nép most kelet felé kezd fordulni, s mint vezércsillagra, Törökországra tekint. De ezt a kapcsolatot népszerűsítő kiadványokon feltűnő, hogy a magyar zászló másodlagos helyet foglal el a töröké mellett. E tény azt sejtteti, hogy most kelet felé akarunk menetelni, felzárkózni, mint ezt eddig Európával tettük. Ez már jelképesen azt bizonyítja, hogy még mindig nem találtuk meg helyünket sem e földön, sem Európában. Tudom, önmagunkra, önmagunk erejére támaszkodás majdnem lehetetlennek látszik a belénk sulykolt "kicsi nép vagyunk" állandó hangoztatása miatt. De itt nem erről van szó. Nem arról, hogy a törökök lélekszámban sokszorosan felülmúlják hazánk lakósságát, még a világ össz-magyarságát is. Itt nem számokról beszélünk, hanem arról, hogy Isten egy áldott hazát adott nekünk, ott ringatta az emberiséget embernyi emberré, magyarrá. S ez a Kárpátok védte drága fészek Európa közepén az emberi fejlődéstörténet szempontjából központi helyet kapott Tőle. Innen indultak tanítóink már a legősibb korokban is tanítani, művelni az emberiséget, a szépség, jóság, erkölcs és bölcsesség terén.

Hazánk Isten kegyelméből az emberiség ősanyja, az emberiség Aranykorának hordozója. Innen vándoroltak ki egyedeink a világ minden tájára, s éppen ezért nyelvünk valamennyi utódnyelvben fellelhető. Nem azért, mert ezeken a helyeken ringott a bölcsőnk. Ezen utódnyelvekben a teremtés menetének szerkezeti egysége nincsen jelen, csak a magyarban. Merjük elfoglalni a Teremtőtől reánk ruházott központi helyet, s késői gyermekeink - a sumir, az egyiptomi, a török, kelta, japán és a többi -- zarándokoljanak hozzánk, idős édesanyjukhoz tanácsért, útmutatásért. Bizonyíthatóan ők az ifjak, ők gyermekeink. Néha büszkék lehetünk reájuk, néha rakoncátlanságaikat kell gyógyítanunk "síppal, dobbal, nádi hegedűvel", de még inkább jó szóval, szelídséggel, hogy végre ők is hinni tudjanak a jóság erejében, s abban, hogy rajtuk múlik a minden műveltség áhította régi Aranykor, a fény kora visszatérte. E központi helyet jelentő szülői méltóság népünknél soha nem válik dicsekedés tárgyává, hanem felelősségtudattá, hihetetlen komolysággal vett feladattá, hiszen e tárgyból jelesre vizsgáztunk sokezer éves történelmünk során. A mostan alakuló, növekedő műveltségek számára sem szégyen ifjúságuk, hiszen életük teljén hatalmas részt vállalhatnak majd ők is a Teremtésben. Nem "elmaradottak", csak még nem volt idejük műveltségük teljes kidolgozására. Minden ember, s minden nép valami megbízatást hozott magával a Teremtőtől. Ezt a megbizatást kell felismernie, s a teremtés céljaira használni. Ebben adhat Hazánk hathatós segítséget.

A világnak meg kell tanulnia hinni abban, hogy az Isten szeretet, s a közötte és közöttünk levő szer (szerződés) a szeretet, mely szerez (teremt).

Korábban felelősségről beszéltem. Hogy e szerepnek valóban eleget tehessünk, a világ népeinek tanítóivá válhassunk, ismét fel kell fedeznünk önmagunkban, a Teremtő szeretet belénk és nyelvünkbe ültetett tanításait. Merjünk szembe nézni a ténnyel, hogy jelen voltunk e földön, mielőtt a sumir, maya, finn, török és a többi, később belőlünk kiváló nemzet megszülethetett volna. Isten nyelvünkbe, nyelvünk szerkezetébe rejtette a teremtés rendjét. Ennek részleteit nyelvjárásaink tették életük központjává, s éppen ezért meg kell ismernünk a Kárpát medence magyarságának nyelvét, hagyományait, értékeit, mondanivalóit. Nem könyvekből, hanem a személyes kapcsolat zsigeri bizonyosságával. Egy korábbi írásomban kitértem annak elkerülhetetlenül fontos voltára, hogy évi rendszerességgel látogassuk egymás műveltségi területeit: ne csak hírből halljunk a lebegő beszédű palócokról, lófő székelyekről, pannon fénymadárról, s sorolhatnám tovább, hanem váljon a Kárpát medence ősműveltsége saját, élő műveltségünkké. Ugyanígy ismerjük meg nagyjainkat, ihletett művészeinket, költőinket. Magyarságtudatunk fokmérője annak felfedezése, elfogadása, hogy életünk, mindenünk a Kárpátmedencéből ered, s eredetért nem megyünk senki máshoz. Nem korcsosítjuk el szavainkat csak azért, hogy egy-egy utódnyelv vélt elsőbbségének adjunk ezzel helyet. Tudományban se lelkendezzünk például a most divatos Gaia elméletért, hanem tudjuk, hogy Tündér Ilona, életünk anyja volt születésünk pillanatától, millió évekkel ezelőtt már.

Nyelvünk a teremtésben gyökerező, abból fejlődő, lombosodó ősnyelv. Aki ismeri nyelvünket, otthon van a teremtés rendjében, mely nyílt titok mindaddig, amíg él magyarja a földön. És ez a magyarpusztítás soha nyíltan ki nem mondott oka. A hatalmat keresők szemében ez a legfőbb hatalom e földön, melytől meg kell szabadulniuk. Hagyományainkból épített magának vallást az ótestamentumi nép, s századokkal később ennek kinövése, a Római Egyház anélkül, hogy magyar hitvilágunk lelki lényegét keresték, vagy megértették volna.

Újonnan fellelt ősműveltségünk legyen az a csodakút, melyhez a világ népei mindenkor eljöhetnek, felüdülhetnek. Kérdéseikre választ adhatunk, s segíthetjük őket emberi fejlődésük útján, hogy most már ne csak a földhöz kötött anyagban lássák boldogulásuk nyitját, hanem vegyék észre a mindenütt működő szellem szabadságát, erejét is.

Ne szaladjunk felvilágosodásért se nyugatra, se keletre, északra, délre, hanem forduljunk mindig, mindenben az Ég Urához, szerető Atyánkhoz, s akkor nem csalódhatunk. A koronázandó magyar király, kardjával üt a négy égtáj felé, de ő maga egyenes háttal áll kapocsként ég és föld között, Istene előtt. Erre a sorsra jelölte ki az Ég a magyart.

Rajtunk múlik, hogy teljesítjük akaratát.

Rajtunk múlik, hogy tudatosítsuk ezt az utat a világ népeiben.

Ezen és rajtunk múlik e világ sorsa is.

Az idei Kurultáj szervezésekor írt néhány gondolatom továbbra is érvényes, s talán segítséget nyújthat, így utóiratként csatolom:

Amilyen őszinte örömmel olvasom, s amennyiben az itt lehetséges: hallgatom a kárpátmedencei őshazánkkal kapcsolatos előadásokat, olyan bánat számomra ezek ellenkezőjét bizonygató emberek bennünket Ázsiába küldő igyekezete.

Tegnap kaptam kézhez az idei Kurultájjal kapcsolatos you-tube közvetitést, melyben az egyik rendező a keleti testvérek összehozásának nehézségeiről és sikeréről számolt be, s arról, hogy az idei találkozó számára Bugac milyen szép diszlet, mely terület az ősi lovasnomád hagyományok ápolására kiválóan alkalmas. Ezek között a lovasnomád népek között említi a szittyákat, hunokat és avarokat akkor, amikor már a nyugati történészek is beismerik, hogy pl. a görög városok szittya városok mintájára épültek, s lovas-nomád életmódról szó sem lehetett közöttük.

A jelenlegi hagyományvédőkjóhiszemű, jólelkű,de tájékozatlan elképzelései egy, a Kárpátmedencében soha nem létezett lovasnomád műveltséget akarnak bevezetni, ezzel megkönnyítve ellenségeink magyarpusztitó munkáját. Az előadó ugyanekkor a népet arra eszmélteti - s ezen igyekezetében nincsen egyedül --, hogy Belső Ázsiában ringott a bölcsőnk. Így lassan elfelejtjük, hogy kárpátmedencei hazánk nem díszlet, hanem őshaza. Innen indultunk el emberré válásunk idejétől a mába vezető úton. Innen indultak el a most érkező vendégek is, s ide jönnek vissza látogatóba.

A lovasnomád elképzelések ellen már Dr. László Gyula történész, a kettős honfoglalás gondolatának képviselője is felszólalt. A lovasnomád társadalmak sátoros életvitele már a jégkorszak előtt is idejét múlt volt kárpátmedencei ősműveltségünk embere előtt, kik megőrizték magyar nyelvünk tisztaságát, magasrendű szerkezetét. mely Magyar Adorján szerint a teremtés hangokban való kifejezése, s nem magyar nyelvészek hasonló véleményeket fejeztek ki. Ilyen nyelv megőrzése igen magas szellemi műveltséget követel meg, ezredek békés fejlődésének lehetőségét, amit a lovas, vagy ló nélküli nomád műveltség adni nem tud már jellegénél fogva sem. A kurultáj előadója hangsúlyozta, hogy a keleti származást el nem fogadó egyének történelmi nézetei "délibábosak" (mintha hallottuk volna ezt már néhány évtizeden át....)

A Kurultáj és a Turán csoport szervezője a magyar valóságot közelkeleti történelmünk - Baján Kagán, Árpád fejedelem - idejétől számítja. A látogatóba érkező keleti rokon népek viszont jó megérzéssel kis zacskó földet hoznak magukkal hazulról, hogy elhelyezzék "Az ősök fájánál" - Bugacon.

Innen egy lépés felhivni e látogató rokonok és barátok figyelmét arra, hogy milyen jó őket kárpátmedencei őshazájukban, az össz-magyarság őshazájában viszont látni, ahonnan ezredekkel ezelőtt vándoroltak ki "szerencsét próbálni", ahogy népmeséink emlékeztetnek is erre.

Milyen jó érzés, megnyugvás számukra és az emberiség számára, ha tudják: hazaérkeznek, amikor Magyarországra jönnek...