A TÖRTÉNELMI RÉTESTÉSZTA nyújtása, avagy a töltelék dátumok titkai.

- Hibás dátummagyarázatokat tartalmaz ! - .

Magyarázó a szövegolvasáshoz: Dőlt betű - idézet, Vastag betű - kiemelés tőlem

A hivatalos történelem tanításában a hunok 373-ban indultak el ázsiai otthonukból és jöttek be Európába, míg a magyarok indulása kérdéses (Anonymus szerint 884), a honfoglalás ideje kb. 895 vagy 896, ami időben több mint 500 év, pontos számot nem lehet rá mondani, mert sem az indulást, sem az érkezést nem tudjuk pontos időhöz kötni. Viszont ez a szám egyáltalán nem egyezik meg a magyar nyelvű krónikák adataival, miszerint a két esemény között 172 vagy 176 vagy kb. 372 év telt el.
Elsőként szeretném vázolni, milyen érdekes dolgokat talál az ember a témában, ha kicsit is érdeklődik utána, majd pedig megpróbálom felvázolni a megoldást, már ami szerintem lehetett.
A történelemtanítás szerint négy nagyobb népvándorlás volt, ami a Kárpát-medencébe vezetett Krisztus születése után, az első a gótok, majd a hunok, az avarok és végül a magyarok. Akik olvasták az előző írásom, valószínűleg tudják, hogy a 4 az bizony 2 x 2, ráadásul ezek alaposan megváltoztatták a történelmet.
Az első fontos információ, ami igen sokat segített a nyomozásban a következő:
A magyar krónikások szerint (Kézai) a két esemény között 172 esztendő telt el, és ez dátumok nélkül is megállja a helyét. (72 év Attila haláláig, 100 évvel Attila halála után)
A második, hogy krónikáink nem tudnak semmiféle avarokról, és a gótokat sem nagyon emlegetik.
Akkor lássunk egy furcsaságot, amiről nem nagyon beszélnek.
Ilyen a keleti gót királyok névsora Jordanes Getica-jából.
OSTROGOTH Rulers

Ostrogotha the Patient; s(A-01); child : 1. Hunuil (A-03);
Hunuil; s(A-02); child : 1. Athal (A-04);
Athal the Mild; s(A-03); children :
1. Achiulf (A-05);
2. Odwulf;
Achiulf; s(A-04); children :
1. Ansila;
2. Ediulf;
3. Vuftwulf (A-06);
4. Hermanaric (A-05a); Hermanaric = Hermanric; s(A-05); † 375; King of the Ostrogoths from 335;
Ebben találunk pár ismerős nevet, amit érdekes összehasonlítanunk a Tarih-i Üngürüsz című munkában található nevekkel. Hunuil, Athal, Achiulf, Odwulf.

Idézetek az Üngürüsz-ből:

„Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.”
„De Hunor rokonai között volt egy hatalmas bégfi, nevét Kattarnak mondták. Hunor utódául őt választották meg a hadsereg fővezérévé.”
A hírmondók így beszélik: Hunor nemzetségéből két testvér volt közöttük az egyiket Atilusznak, a másikat Budának hívták. Atilusz jó természetű, bátor, éles eszű és okos ember volt, s szerfölött alkalmasnak látták őt a királyságra, és igyekezettel arra törekedtek, hogy Atiluszt a trónra juttassák.”
„Atiluszt méltónak látták a királyságra, mindnyájan meghódoltak, és engedelmességet fogadtak [neki]. A trónra és a koronára érdemesnek találták, és Nazret-i Iszá (48) időszámítása szerint a háromszáznyolcvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták, a szultáni trónra ültették, és királlyá választották. Így tehát Atilusz lett a király, okosan és igazságosan kezdett uralkodni.”

Az Üngürüsz alapján Hunor, Kattar, Atilusz, Buda.
Hunuil - Hunor, Athal - Kattar, Achiulf – Atilusz = Attila, Odwulf - Buda. Ezek nem csak hasonlítanak, hanem szerintem megegyeznek.
A gótok királyok listája szerint Attila (Achiulf) gyermekei között szerepel Hermanaric (Ernák, Irnik) akiről azt tudjuk, hogy a 373-ban az ellene támadó hunok miatt hal meg. Vagyis Attila fia, azok miatt a hunok miatt hal meg, akik között még csak Attila apja Mundzuk, és apjának testvérei Octar, Ruga élnek. Attila viszont az Üngürüsz szerint 387-ben lesz a hunok királya.
Tessék mondani, hogy is van ez?

Vagy itt van második példánk, Alarich és Attila esete a Julius császár féle időszámítással eltolva. Ezt Tóth Gyula szépen kigyűjtötte, nem másolnám ide, csak a linkjét.
(http://maghreb.blog.hu/2011/02/14/a_magyar_kronikak_es_a_kitalalt_kozepkor_iii#more2659818)
Egy pár idézet azért itt van.
Nagy Képes Világtörténet - Alarich
„Azonban legfőbb vágya az volt, hogy római tábornok lehessen s ez a vágya teljesült, mikor Rufinus halála után Eutropius kinevezte Epirus és környéke parancsnokának. Itt egész tervszerűen előkészületeket tett; a fegyverkovácsokat a maga czéljaira foglalkoztatta s kincseket gyűjtött, hogy majdan szembe szállhasson Rómával."
„Élére állva a szétszórt gótoknak, Görögországba vezette őket. Minden ellenállás nélkül járta be Macedonia és Thessalia téreit s levonult a híres thermopylaei szoroson, hol megnyiltak előtte Phocis és Boeotia városai.”
„A vakmerő gót király elbizakodottsága most már nem ismert határt. Kalandos lelkét Itália gazdagsága izgatta s elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg Rómát hatalmába nem keríti. A 401. évben összegyűjtvén népét, átkelt az Alpok szorosain, szétszórva a Timartus folyónál egy római sereget, mely őt fel akarta tartóztatni."
„Alarich tehát egész táborával fölkerekedett; átkelt az Alpokon és a Po vizén, s nem törődve az útjába esett városokkal, egyenesen Rómának tartott. Róma alá a 408. év vége felé érkezett s tüstént körülzárta a várost. Nem maradt más hátra, mint Alarichot megkérlelni. Követeket küldtek tehát hozzá, hogy méltányos föltételek mellett hagyjon fel a megszállással.”
„a 410. évben Alarich hirtelen halállal, férfikora virágjában, kimult."

Kézai Simon Gesta Hungarorum - Attila
„S megindulván Sicambriából, először az illíreket hódoltatá meg, azután a Rajnán Constantiánál átkele.”

A magyarok története Tarih-i Üngürüsz - Attila
Azután Atilusz király azon a helyen Budát a helyére helytartónak nevezte ki, és Hazret-i Iszának négyszázkettedik évében Szolvin vidéke ellen indult, melyet elfoglalt és hatalma alá hajtott. De a király ott nem időzött, hanem visszatért, és a Nimcse országok ellen indult.

Kézai Simon Gesta Hungarorum - Attila
„Miután pedig Ethele király Aquileját megvívta, onnan Friaulba mene, hol Concordia városát elfoglalván a longobárdiai őrgrófságba vonúla, hol Trevisót, Bresciát, Cremonát, Veronát, Mantuát, Bergamót, Milanót, Alexandriát, Ferrerát és Italia több más városát uralma alá hódítá.”
„S miután erre Ethele inkább az uralkodás mint az említett hitfelekezet kedvéért rá állott, a rómaiak átlátván a veszedelmet, melly ebből a keresztyénekre támadhatott, Leó római pápát Etheléhez küldék, kérvén hogy vonúljon ki a lombárdok határából, miért neki adót fizetnének és, mikor kivánja, sereget adnának. A pápa tehát az országnagyokkal és a római papsággal Etheléhez sietvén, összejövének értekezni a mezőn Ravenna előtt. S a mint mind ketten lóháton beszélgettek s a királynak úgy tetszett nehéz arra állnia, mit a rómaiak kivánnak vala, beszélgetés közben Ethele történetből föl felé tekinte, s feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kardot villogtatva, ki fenyegetőzik vala, hogy fejét lecsapja. Min osztán szivében megrettenvén a rómaiak minden kérelmébe bele egyezék, s így a pápa örömmel megtére Rómába, Ethele pedig Ravennába vonúla.”

Képes Krónika - Attila
„orrából megeredt a vér, és minthogy hátán fekve aludt, a vér a száján át a torkába folyt, ott megalvadt, s elakasztotta lélegzetét: s ez Attilát megölte.”

Az egyik nagy lényeges eltérés, hogy Alarich egyenesen Róma alá vonul, Attila pedig az összes olasz várost kifosztja Itália felső részén, ami a Pó-síkságon található, de Ravenna alá nem megy, nem kel át az Appennin-hegységen. A követség, ami mindkettőjük elé megy, pedig azt éri el, hogy Alarich kifosztja ugyan Rómát, de nem gyújtja fel, megkíméli a házakat, Attila pedig már a városig sem jut el, mert a pápa megijeszti és lefizeti.
A másik lényeges eltérés az életkoruk, ezt az első részben próbáltam megfejteni, de ma sem igen világos. Alarich a krónikák szerint fiatalon hal meg, Attilát viszont a krónikáink kivételesen hosszú életkorral emlegetik, még a Tarih-i Üngürüsz is, pedig ott a számok nem ezt mutatnák. Ha 387-ben koronázzák, 24 évig uralkodik, akkor 411 körül kell meghalnia. Ha koronázásakor már legalább 20 éves volt, akkor 44 évig élt. Ezzel szemben a szövegben 124 évet írnak az életkorára. Ezt még tanulmányozni kell.

Harmadik példának a különböző krónikák dátumait szeretném bemutatni, nem sok egyforma szám van bennük a 373-on kívül, ami kétszer szerepel.

A Képes Krónikában említett dátumok és időpontok:

373 a hunok nekiindulása
400 Attila királlyá emelése
445 Attila halála, 124 évig élt
677 Attila halála után 100 vagy 104 évvel a magyarok honfoglalása

A magyarok történetében (Tarih-i Üngürüsz) említett dátumok és időpontok:

373 hunok indulása
387 Atilusz megkoronázása, 24 évig ült királyi méltóságban
399 új székhely építtetése
411 Atilusz halála (387+24), 124 évig élt
745 Atilusz halála után 300 évvel a magyarok indulása

Anonymus szerint:

451 hunok indulása
884 magyarok indulása
895 a magyar honfoglalás dátuma (ez nincs Anonymusnál)

Kézai Simon Gestájának a számai:

700 a hunok nekiindulása
772 Attila halála
872 Attila halála után 100 évvel a magyarok honfoglalása

A legfontosabb tehát, megtalálnunk mikor is volt Attila kora, kik voltak azok a kortársak, akik találkoz(hat)tak vele, vagyis mikor is jöttek a hunok a Kárpát-medencébe?
Tóth Gyula (A magyar krónikák és a kitalált középkor című könyv szerzője) legújabb írásaiban (maghreb.blog.hu) már minden században megtalálta Attilát a 3-tól a 8-ig, és fiait is beazonosította több híres, hírneves személlyel. Viszont ő is elismeri, ebből nyilván csak egy kehet a valódi, a többi már a krónikások bűne. Mégis az ő írása adta meg azt a pluszt, hogy A nagy ciklus című cikkben előhozta az 532-es számot, hogy már pedig 28 x 19 = 532.
A 28 év a Nap ciklusának mutatója, amikor is a hét napjai ugyanarra a dátumra térnek vissza, pl. január 1. az hétfő, a 19 év pedig a Hold járásához köthető.
(28, 56, 84, 112, 140, 168, 196, 224, 252, 280, 308, 336, 364, 392, 420, 448, 476, 504, 532)
(19, 38, 57, 76, 95, 114, 133, 152, 171, 190, 209, 228, 247, 266, 285, 304, 323, 342, 361, 380, 399, 418, 437, 456, 475, 494, 513, 532)
A két aláhúzott szám az Arszakida és a Philippi időszámítás kezdő száma i. előtt.
Ez a szám nekem először is Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás című munkájából volt ismerős. Dionysius Exiguus római apát, aki a húsvét ünnep idejének számítását akarta megoldani, egyes források szerint 532-ben, mások szerint 525-ben. Idézet a könyvből.
„Meg is állapította, hogy a Diocletianus szerinti éra 248. éve azonos a Krisztus születésétől számított 532. évvel. Ezek szerint: 532-ből kivonva 248-at, megkapjuk Diocletianus uralkodásának Jézus születéséhez viszonyított l. évét. A diocletianusi éra 1. éve = a Krisztus születésének évétől számított 284. évvel”.
Nagyszerű. Ehhez már csak azt kell tudni, hogy Dionysius szkíta származású volt, és a parthusok időszámítása (az Arszakida-éra) a mi időszámításunk előtt 247 évvel kezdődött, valamint a parthus birodalom majdnem 500 évig állt fenn (i.e. 247 - i.sz. 229-ig) amikor is a perzsák megdöntötték.

De még mindig nem akar összeállni rendesen a kép.

Szekeres Sándor az Eltévedt időszámítás oldalon megpróbálta a parthusok időszámításával magyarázni a Kitalált középkor elméletet, de nála sem teljes a kép. Ugyanis ő, azzal, hogy Attila halálának idejét teszi a parthus (Arszakida) időszámítás 700. évére, így nála Attila halála után 172 évvel jönnek csak a magyarok Kézai évszámával a 872-vel egyezően. Márpedig szerintem ez így nem jó. Szekeres Sándornak egyébként igaza van abban, hogy a hunok ideje a parthus időszámítással magyarázható.
Végül is elég egyszerű dologgal jöttem rá a lehetséges megoldásra. Excel táblázatot készítettem az összes akkor használatban lehetett időszámításból, a mai számítási rendszerrel, vagyis a kezdőidőpontok, azok, amiket most használunk, ebből kifolyólag ez még lehet, hogy javításra szorul. Majd szépen sorjában végig próbáltam a krónikákból ismert számokat.
Itt most csak egy részletét mutatom a táblázatnak, amiben szerepelt a bizánci éra 5509, az alexandriai éra i.e. 5493, olimpiai időszámítás i.e. 776, Róma város alapításától i.e. 753, Philippi (Nagy Sándor halálától) i.e. 323, Szelekuida i.e. 312, Arszakida i.e. 247, Julián i.e. 44, hispániai éra i.e. 38.

A különböző időszámítások számainak egymáshoz való viszonya legjobban az Arszakida- érára passzol, még ha ez így elsőre nem igazán látszik. Azt már most az elején meg kell mondanom, hogy az időszámítások kezdőéveinek egy sorba állítása, okozhat olyan problémát, hogy 1-2 év csúszást mutassanak. Ha az egymással egy sorban, csak másik időszámítás szerint nézzük a számokat, a hunok indulása időszámításunk szerint 373 a 685, 620, 417 számokkal kerül egy vonalba, amely számok közül csak a Szelekuida 685 áll valamennyire közel a László Gyula féle kettős honfoglalásban említett 677-hez..

Viszont az Arszakida időszámítás szerint 373, a Julius caesar szerinti 170-et mutatja, ami a keleten korábban kitört parthus háború idejéhez áll közel, Marcus Aurelius korából, aki utána Pannonia területén csatázott mindenféle markomann, jazig és kvád népekkel, vagy szarmatákkal, akik szintén Aquilájig nyomulnak előre, és pestisjárványt is emlegetnek. Márpedig ezek a szarmaták megfelelnek a régebben szkíta néven említett steppei népeknek. Az Arszakida időszámítás szerint 445-t is, ami Attila halálának egyik időpontja lehet, a Julius caesar szerinti 242-t mutatja. Ha a Julián 242-t Krisztusinak vesszük akkor 300 év múlva jönnek az avarok/magyarok (542), ezt mutatja a pl. 445-höz hozzászámolt 300 év. Maradva a 242-nél, ehhez egészen közel van a 238-as év, ami szintén Aquileja ostromának ideje, csak éppen Maximinus Thrax római császár az ostromló fél.

(Maximinus Thrax, azaz a Nagy Trák római császár, a római légió katonájából lett császár, i. sz. 235-ben, de nézzük csak, a bizánci császárok között is találkozhatunk vele, I. Leó néven. Alias Magnus Thrax, a Nagy Trák továbbra is, akiről szintén azt írják, hogy egyszerű katonaként kezdte, így lett belőle császár, i. sz. 457-ben. Julián 235, egyenlő Szelekuida 503-mal, mínusz 44 év és 459-t kapunk. Hmm.)
Attila ugyebár halála előtt 2 évvel kezdte ostromolni a várost, és utána földig le is rombolta. Tehát 451-ig állt fenn a hivatalos dátum szerint (Attila 453 halála), ami 763, 698, 495 a többi időszámítás szerint.

Végül az 545-ös szám az Arszakida időszámítás szerint, amihez köthetjük az avarok megjelenését Bizáncban, Julius caesar szerinti időben 342, ami 31 évnyire van a 373-tól a hunok indulását jelző számtól. De ha ezt az 545-t az időszámításunk szerinti időnek vesszük, a Szelekuida idősz. szerint 857-t kapunk plusz 31, az 888-cal egyenlő.

Valahogy így néz ki hát a Krisztus idővonal. A korai Kr. utáni éveket a Julián és Arszakida időszámításból átemelt számok alkotják. A későbbi 400 és 500 közötti évszámok még lehetnek más időszámításból átvettek, de utána már (600 felett) csak a Szelekuida éra időszámai szerepelnek, egy az egyben megfelelve a Krisztusinak.

Kr. u. 170 Julián 170 Arszakida 373 Parthus háború - Hunok indulása
Kr. u. 242 Julián 242 Arszakida 445 Gordianus császár - Attila halála 72 év múlva
Kr. u. 250 Julián 250 Arszakida 453 Septimus Severus császár - Attila halála
Kr. u. 342 Julián 342 Arszakida 545 Diocletianus császár - Avarok
Kr. u. 373 Arszakida 373 Szelekuida 684 Hunok indulása
Kr. u. 453 Arszakida 453 Szelekuida 764 Attila halála
Kr. u. 476 Arszakida 476 Szelekuida 787 Római Birodalom bukása
Kr. u. 489 Arszakida 489 Szelekuida 800 Nagy Károly koronázása
Kr. u. 561 Arszakida 561 Szelekuida 872 Avarok - Magyarok indulása
Kr. u. 800 Nagy Károly koronázása
Kr. u. 895 Magyar honfoglalás

Persze, szükséges megemlíteni, hogy több tévedés, elszámolás, elírás és javítás lehet a fennmaradt évszámokban, aminek oka, pl. a bizánci és alexandriai éra közötti 16 év különbség, vagy a Jézus tévesen megállapított születési idejét korrigáló 7 év, tehát igazán pontos értékeket, csak nagyon alapos és összetett munkával kaphatnánk.

Mielőtt azonban valaki szóvá tenné, hogy ez csak a számokkal való játszadozás, felhívnám a figyelmét, hogy keresztény vagy Krisztusi időszámítás hivatalosan csak kb. 700-tól létezik, Beda Venerabilis angolszász tudós szerzetes művei óta (Világkrónika), aki először használta ezeket a Krisztus előtti, utáni jelzőket, ha hinni lehet Hahn Isvánnak.
Tehát, feltételezésem szerint, minden Julius caesar féle dátumot, és Arszakida dátummal állátott történést, feljegyzést, vagy akár szóban fenn maradt dátumot, a keresztény szerzetesek összehordtak egy új idősíkra, de természetesen már nem tudták pontosan megállapítani egyes események egyidejűségét, és az akkori krónikákból kiolvasható számokat Krisztus szerinti számokká változtatták, vagy úgy, hogy átszámolták, vagy úgy, hogy csak áthelyezték.
Ez pedig, azért okoz a mai napig annyi problémát nekünk, mert az Arszakida és a Szelekuida időszámítás szerinti 65 év különbséget, azzal, hogy az Arszakida számokat és a Julián féléket Krisztusiként értelmezték, viszont a Krisztusi és a Szelekuida közötti 312-t továbbra is számolták, durván 247 év plusz mínusz a Julián 44 év különbséggel 203 és/vagy 291 évnyi eltolást biztos behoztak az időszámításunkba. Egyes dátumoknál persze csak a 44-es elcsúsztatás maradt meg. Ez az, amit Illig (297 év) és Hunnivári (198 év) is észrevett, de mindkettő más megoldást talált a hiányra. (Illig szerint 614-911 kitalált események zajlottak, Hunnivári ha jól emlékszem, az 1000-1200 közötti időket vitatja.) Hunnivárinak a 203 körüli száma, pl. ha a Julián-féle 170-hez hozzáadjuk, máris 373-ban vagyunk, tehát a hunok idejében.
A Szelekuida számokra való áttérést a perzsáktól vette át a Bizánci birodalom (talán már az i. sz. 250-300 közötti perzsa háborúk során, amik 300 évvel később megismétlődnek), és végül a kereszténység ezt vette át és vitte tovább az idők folyamán.
Nagyon sok ideig azonban átszámoltak mindent a saját érájukra (bizánci vagy alexandriai), majd visszaszámolták a krisztusira. Ezért, nem okoz például az iszlám időszámítással való összehasonlításnál ez problémát, mert nem a valódi Krisztusi időhöz rendelték oda a Mohamed alapította vallásának számait, hanem az átvett Szelekuida időszámításhoz. Így az iszlám első éve a Szelekuida 622-essel egyenlő, nem pedig a Krisztus szerinti 310-zel, ami igazából lenne.
Tehát, a római Julián időszámítás kb. Nagy Constantin koráig vagy a legkésőbb Julianus, Iovianus koráig lehetett használatban, illetve jóval tovább is használhatták, de a hunok korát Attila haláláig, már egy másik időszámításból illesztették a rendszerbe (Arszakida számok), ami durván i.sz. 170-250 között lehetett. A római birodalom bukásának ideje 476-tal (általában a hun korszak lecsengéséhez kötik), szintén még az Arszakida időszámítás szerinti lehet, megfelel a Julián 273-nak, de a 476-ot Krisztusiként használva, Julián 520-t kapunk vagy Szelekuida 788-t. Ez, pedig már Nagy Károly kora, aki újra megpróbálja feltámasztani a nagy római birodalmat, ami vele szinte egy időben omlott össze.

Akkor most jöjjön pár idézet egy akadémikus szerzőtől, aki régész is volt egyben.
Idézetek Mócsy András : Pannonia a késői császárkorban könyvéből. (Bp. 1974)

A markomann-szarmata háború

„A markomannok és quadok megrohanták a pannoniai limest, az Alpok szorosain keresztül Észak-Itáliába vonultak és Aquileia ostroma után kifosztották Opitergium városkáját. Ennek a betörésnek nagy visszhangja volt, hiszen Itália évszázadok óta meg volt kímélve külső ellenség támadásaitól.”
„Ennek a betörésnek az időpontja vitás, és a háború első éveiben az események kronológiája is teljesen bizonytalan. Mint a kevés biztos időpontok egyikét, a 168-as évet kell kiemelni, amikor Marcus és Verus jelentékeny haderővel Aquileiánál ütötték fel főhadiszállásukat. Akkoriban érte el a pestis a nyugati provinciákat és Itáliát.”
„A háború súlypontja Pannoniában volt és maradt is, ahol Marcus Aurelius személyesen is jelen volt. 171-ben elesett Macrinus Vindex praefectus praetorio.”
A praefectus praetorio ha jól tudom, egy vagy több provincia vezetője volt.

„173 végén már csak a jazigok legyőzése volt hátra. Úgy látszik, ők nem voltak olyan veszélyesek, vagy problémájuk nem olyan égető, mert Marcus az év végén el akarta hagyni Pannoniát. Miután azonban a jazigok 173/174 telén a befagyott Dunán át betörtek Pannoniába, Marcus Sirmiumba tette át főhadiszállását és Pannoniából kiindulva megkezdte harmadik hadjáratát. Egyidejűleg megszűntették vagy enyhítették a markomannok elleni szükségintézkedéseket: megengedték nekik, hogy meghatározott napokon és helyeken látogassák a római vásárokat és a kiürített határsávot felére csökkentették.”
„177-ben a barbárok – hogy csak a germánok egyedül-e vagy a jazigok is, nem dönthető el – betörtek Pannoniába. Marcus ugyan nemsokára elfogadta az imperatori üdvözlést, de még abban az évben elesett Bassaeus Rufus praefectus praetorio, és a többi hadvezér sem tudott további sikereket elkönyvelni.”
„Miután Marcus 180. március 17-én Vindobonában meghalt, Commodus folytatta a háborút. Augusztusban kivívott egy győzelmet, amely mint a ’második germán hadjárat’ lezárása, elegendő alapot adott ahhoz, hogy békefeltételeket lehessen szabni. 180 őszén Commodus Pannoniából visszatért Rómába.”
„Nincs kizárva, hogy a jazigok számára csak ettől az időtől kezdve vált lehetővé, hogy a Duna menti római vásárokat felkeressék. Különben érthetetlen lenne, hogy az összes alföldi lelőhelyű sigillata Marcus és a Severusok idejéből származik, míg a Kárpát-medence germánok és dák-kelta népek által lakott északi felében szép számmal találtak sigillatákat korábbi időkből is.”
Sigillata - a régészetben a Római Birodalom bizonyos részein készült, fényes felületű vörös kerámiaedényekre használt összefoglaló kifejezés; nevének jelentésével ellentétben nemcsak domborműves, hanem díszítetlen edényekre is használják.

„A pannoniai légiókat Daciában is bevetették a barbárok ellen, ami nem történhetett volna meg ha egyidejűleg Pannonia is ki lett volna téve a barbár szomszédok nyomásának. Az egyetlen, bizonyos mértékig hitelesen bizonyítható pannoniai barbár betörés a Severusok alatt 212-ben, vagy 213 elején zajlott le, összefüggésben állt a karpok és vandálok zavargásaival Dacia északi peremén.”
„A markomann háborúk mutatták meg először, milyen gyorsan el lehet érni Itáliát Pannoniából. Ezt Pannonia katonasága is felismerte, de a markomann háborúk alatt bizonyára Marcus Aurelius sem hallgatta el számos tábori beszédében (adlocutio). A 3. században már közhellyé vélt Illyricum kulcspoziciója, amit természetesen épp Illyricum képviselői hangoztattak a legszívesebben.”
„Nem tudunk semmi bizonyosat az Alexander alatt kitört dunai germán háborúról. Az sincs kizárva, hogy a germán veszély Illyricumban csak téves híresztelés volt. A 228-as, ill. 231-es veretekkel záruló éremkincsek inkább egy szarmata támadást tesznek valószínűvé, amely Pannonia Inferior területén lépte át a Dunát.”
„Nincs egyértelműen bizonyítva, hogy a szarmata háborúban valóban az alföldi szarmaták voltak Maximinus Thrax ellenfelei. Úgy látszik, hogy a 3. sz. közepéig a barbár támadások zöme nem Pannoniára, hanem Daciara nehezedett, és így a Pannoniára irányuló támadások gyakran azoktól a barbároktól indultak ki, akik az Alföld északi peremén és Dacia szomszédságában éltek, mint pl. a vandálok és a karpok.”
„A 257-től 260-ig tartó események kronológiája a legkevésbé sem világos; a források nem kielégítőek.”
„Gallienus 257-ben elnyerte a Dacius Maximus jelzőt; ezúttal is a Philippus óta állandóan fenyegetett provinciát, Daciát érték először a támadások. Pannoniát valószínűleg valamivel később, de akkor annál nagyobb erővel és olyan következményekkel, amit elég világosan jelez a 258/260-as évekből származó mintegy két tucat éremkincslelet. Az éremkincsek egyformán oszlanak meg az egész provincia területén, ami egyaránt bizonyít sueb és szarmata betöréseket.”
„Arról értesülünk ugyanis (Aur. Victor 33 1. Epit. 33, 1), hogy Gallienus beleszeretett Pipa markomann királylányba, és ezért átengedte a markomann királynak, Attalusnak Pannonia egy részét. A birodalom egy darabjának feladását vagy átengedését persze úgy kell érteni, hogy Gallienus a markomannok egy csoportját Pannoniába telepítette. Mivel a markomannok részt vettek a 258/260-as háborúban, így e markomann csoportoknak Pannoniában való letelepítését is ezekre az évekre tehetjük.”
„Nem szorul külön bizonyításra, hogy a gótok megjelenése az Al-Dunánál és a gepidák benyomulása a Kárpát-medencébe gyökeresen új külpolitikai helyzetet teremtett, amely a régi és még a severusi időkben is jól funkcionáló szövetségi rendszereket hirtelen tárgytalanná tette, mégpedig nemcsak az Al-Dunánál és Dacia keleti szegélyén, hanem éppúgy a Kárpát-medencében is.”
„A 260 utáni viszonylagos nyugalom a Dunánál arra vezethető vissza, hogy egyrészt a gepidák, vandálok és szarmaták egymás elleni harcokba voltak bonyolódva, másrészt a gótok mindinkább a Földközi-tengerre akartak benyomulni tengeri úton.”
Itt már valószínűleg az Attila halála utáni időkben vagyunk.

„A végső bizonyítékot a 268. évi nagy gót támadás hozta, amikor a gótok dél felől pusztították végig a balkáni provinciákat, Athént sem kímélve. A gótok délről nyomultak Moesiába, és a Thessalonika – Scupi – Ulpianum útvonalon Naissusig jutottak előre; csak itt tudta leverni őket az újonnan felállított központi lovassereg. Gallienusnak azonban nemsokára Aureolus ellen kellett fordulnia, és a balkáni gót háborút átengedte hadvezérének, Marcianusnak.”
„Mindenesetre Claudius nemsoká a balkáni csatatérre érkezett és ott maradt 270 tavaszán Sirmiumban bekövetkezett haláláig. Claudius a pestis áldozata lett, amely ekkor éppúgy tombolni kezdett, mint egy évszázaddal előbb.”
„Illyricum megtisztogatása a gótoktól valószínűleg csak 270-ben fejeződött be. Aurelianusnak, aki közben Itáliába ment, hamarosan vissza kellett térnie, hogy egy veszélyes vandál támadást hárítson el. A vandálok talán a birodalom területén akartak letelepedni, miután a gepidák kiszorították őket helyükből.”
„Rászánta hát magát arra a nehéz lépésre, hogy a daciai védőbástyát, amely már rég elvesztette szerepét a birodalom védelmében, kiszolgáltassa a gótoknak és gepidáknak.”
„Dacia feladása elhárította azt a nyomást, amely eddig a dunai és balkáni provinciákra nehezedett. A gótok és gepidák egymás ellen fordultak a kiürített Dacia birtoklásáért. E harcokból a gótok és szövetségeseik egy része került ki győztesen. A gepidák kénytelenek voltak a gótok nyomása elől nyugat és délnyugat felé kitérni; ezáltal a szarmata földön feszültség keletkezett, az új helyzet következményei azonban csak kevéssel később kezdtek mutatkozni, amikor Pannonia limesén megkezdődtek a szarmata háborúk.”

Itt áll előttünk fehéren-feketén a hunok és Attila története, ahogy a rómaiak látták. Szerepel benne Macrinus, Attalus, Marcianus, ahogy ezek a nevek a krónikáinkban is felbukkannak, ilyen időrendben. Szerepel Aquileia (kétszeri) ostroma, az ostromló sereg pestisjárvánnyal való emlegetése, a gepidák, vandálok és szarmaták egymás elleni harcai (az Attila halála utáni időkben), majd a gótok és gepidák csatája Dacia földjéért. (Amikor Maximinus Thrax ostromolta Aquileiát élelmiszerhiánnyal is küszködött.)
Vegyünk elő egy Európa domborzati térképet, és könnyebben megértjük az akkori történéseket, ha követhetjük rajta a hunok útjait. Mint lovas népek, elsősorban a jó legelőnek való sík vidéket szerették, így azokat is járták be. A hegyvidékek nem jelentettek nekik nagyobb akadályokat, ha csak át kellett kelni rajtuk, ott ragadni viszont nem akartak. Így a Római birodalom (Itália) jól védve volt az Alpok karéjával, amely elszigetelte a hunokat a rómaiaktól, ütközések inkább csak a balkáni hegyvidéken az Illyricumban voltak.
A Duna (Istros), mint határa a birodalomnak, azzal hogy a Fekete-erdei forrásától a Fekete-tengerig halad, mint futószalag vezette maga mellet a keletről jövő népeket.
A bal parton lévő barbárokat azonban egyáltalán nem ismerték vagy összekeverték őket egymással. Lásd markomannok, szarmaták, jazigok, germánok, hunok, gótok, vandálok, suebek, quadok, stb. teljesen mindegy volt szerintük, melyik néphez tartoznak, egy jelző volt rájuk – barbárok. (Ez kicsit igazságtalan kijelentés, ők ismerhették, mi nem ismerjük már őket.) Az pedig, hogy a hunok az Alpok feletti germán és gall népeket megszállták és fosztogatták, addig nem érdekelte Rómát, amíg ellenük nem fordultak. Így csak Pannonia megtámadásairól ejtenek szót, a Duna-Tisza köz, vagy a Tiszántúl és Erdély szabad területein nyugodtan harcolhattak, az már a barbárok otthona volt.

Még egy észrevétel amit H. Illig – k. Weissgerber Magyarok a kitalált középkorban című könyvében találtam. Kovács László régész és numizmatikus munkájára hivatkoznak benne.
A tanulmány címe : Münzen aus der ungarischen Landnahmezeit, megjelent 1987-ben.
Magyar címe – A honfoglalás korának pénzérméi. A teljes tanulmányt nem sikerült elolvasnom, így csak a fent említett műre hivatkozom.
Kielemzi, hogy a honfoglalás korai sírokban talált érmék megoszlása a következő:
Római kori érmék – 26 db
Bizánci érmék – 45 db
Itáliai érmék – 167 db
Franciaországi érmék – 47 db
Németországi érmék – 7 db
Angliai érmék – 2 db
Csehországi érmék – 4 db
Arab érmék – 2 db
Iráni (Közép-Ázsia) érmék – 48 db
A tanulmányban csak a biztosan tisztázott meglelési körülményekkel rendelkező érmék szerepelnek.
Én kicsit furának tartom, hogy római kori és korai bizánci érmék aránya majdnem 10 % (8,6 %), a 400 előtt vert érmék 7,47 %, és teljesen hiányzik a 600-800-as évek között vert éremlelet. A többi érem 800 és 1000 közé van datálva. Persze, ezeket a leleteket a honfoglalás idejébe datálták, így elképzelhető, hogy az avar korra dátumozott sírokban találhatók érmek a hiányzó időszakból. Így azonban furcsa, hogy római kori érmék megmaradtak a honfoglalásig, viszont kora középkori érmék egyáltalán nem léteznek.

Köszönet két másik kutatónak, Szekeres Sándornak és Tóth Gyulának, hogy munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy én is megírhassam a magamét.

Bognár Ízes Zoltán
Kelt valamikor az újkorban, a nagy felfedezések idején