ISTENNYOMOK HÉT ÖLNYI POR ALATT. I.

AMIT A MAGYAR ŐSVALLÁSRÓL MINDENKINEK
TUDNI KELL

„Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha átkeltek a Jordánon Kánaán földjére, űzzétek ki onnan az ország egész lakosságát, pusztítsátok el összes bálványukat, és öntött bálványszobraikat is mind pusztítsátok el. Tegyétek tönkre összes áldozathalmaikat! Vegyétek birtokba az országot, és lakjatok abban, mert nektek adtam azt a földet, hogy birtokba vegyétek." Mózes IV. 33, 51-54. (Biblia 1979, 210.)

„Mivel azonban előre látható vala, hogy e vallásváltoztatás az ősi szokásokhoz s véleményekhez ragaszkodó népben ellenszegülés nélkül nem fog történhetni, Geyjza, maga nagyobb biztosítására, néhány német zászlóaljat eszközlött ki a császártól." (Horváth 1842, 25.)

,,(...) a magyarok nem apostoli tanításra, vagyis apostolok szent beszédére, a kiknek fejedelmét a földön a pápa helyettesíti és személyesíti, tértek a katholikus vallásra, hanem saját királyuknak, tudniillik Szent István királynak, a kiről fentebb is megemlékeztem, intézkedése következtében." (Werbőczi 1547/1897, 71.)

1.) FELADATUNK MÉRLEGELÉSE

Szembe kell néznünk minden részrehajlás, romantika és sötétenlátás nélkül nemzeti létünk és a magyar vallás legégetőbb kérdéseivel. Előre kell bocsátanunk: nem fűt bennünket semmilyen elfogultság és semmilyen ellenséges érzület vagy szándék senki és semmi ellen. Távol legyen! Törekvésünk mindössze annyi, mint visszaszerezni, amit kényszer, erőszak elragadott tőlünk: lelki-szellemi-testi épségünket. A magunk ősi jussát, birtokát akarjuk visszavenni. Senkit sem támadunk, még az okkultista vallásokat és a zsidókereszténységet sem. Ha mégis bírálunk, bírálatunk kizárólag a különféle elképzelésekkel, elméletekkel kapcsolatos, és nem haladja meg a szokásos viták kereteit.
Sajnos a vitát azonban nem kerülhetjük el, ha az igazságot keressük. Az igazságkimondás és érvényesítés istennek tetsző feladat. Több annál: az igazságkimondás maga Isten akarata, megvalósítása Isten legfőbb, legszentebb követelménye.

Népünk mai vert, bomlott, alávetett állapotában, a besötétített magyar láthatár alatt kiutakat kell keresnünk. Ilyen körülmények között föl kell kutatnunk minden kincset, amelyet a magyarság valamikor is létrehozott, s nem törődhetünk bele ősi, nemzeti hagyomány - kincsünk egyetlen részének elvesztésébe sem. Ezek között pedig az egyik legszentebb, legfontosabb eleink ősvallása. Ezt kell halottaiból föltámasztanunk. Tételről tételre fogunk haladni véges-végig a magyar nemzeti ősvallás egész rendszerén. Előbb azonban engedtessék meg, hogy elvégezzük az elvi alapozást, mert az nélkülözhetetlen. A jelen áldatlan, zavart körülményei közepette föl kell mérnünk az Ember valóságos helyzetét a világban.

2.) SZELLEMI VILÁGUNK LAZA SZABÁLYAI BŐ LEHETŐSÉGET NYÚJTANAK A VISSZAÉLÉSEKRE. MONTESQUIEU TÖRVÉNYE

Montesquieu (1689-1755) a törvények szelleméről írott nagy művében rendkívüli horderejű megállapításokat tesz a szellemvilág befolyásolhatóságáról, mesterséges megdolgozhatóságáról:
„Látjuk, hogy az anyag mozgása által kialakult és az értelemnek híjával levő világ állandóan fennáll: kell tehát, hogy mozgásának változhatatlan törvényei
legyenek. Ha el tudnánk képzelni egy másik világot, mint ez, annak is állandó szabályai lennének, vagy elpusztulna.

Így hát a teremtés, ami önkényű tettnek látszik, éppúgy föltételez változhatatlan szabályokat, mint a végzet, amiről az ateisták beszélnek. Képtelenség lenne azt mondani, hogy a teremtő e szabályok nélkül kormányozni tudná a világot, hiszen a világ ezek nélkül nem állhatna fenn. Ezek a szabályok egy állandó viszonyt határoznak meg. Egy mozgó test és egy másik mozgó test között valamennyi mozgás átvétele, növekedése, csökkenése és megszűnése a tömeg és a sebesség egymáshoz való viszonyainak megfelelően megy végbe; minden különbözés egyformaság, minden változás állandóság.

A különböző értelmes lényeknek lehetnek olyan törvényeik, amelyeket maguk alkottak, de vannak olyan törvényeik is, amelyeket nem ők alkottak. Még mielőtt értelmes lényekké váltak volna, lehetséges volt, hogy létezzenek. Voltak tehát már lehetséges viszonylataik, és következésképpen lehetséges törvényeik is. Mielőtt megalkotott törvényeik lettek volna, megvolt már igazságos viszonyoknak a lehetősége. Azt mondani, hogy semmi sem igazságos, vagy igazságtalan azon kívül, amit a tételes törvények elrendelnek, illetve tiltanak, ugyanannyi, mintha azt mondanánk, hogy mielőtt a kört megrajzolták, nem volt valamennyi sugara egyenlő (...).

Az értelmes lények világa azonban koránt sincs olyan jól kormányozva, mint a fizikai világ, mert bár amannak is vannak törvényei, amelyek természetüknél fogva változhatatlanok, ezeket nem követi állandóan, mint a fizikai világ az övéit" (Montesquieu 1748/1962, 117-119.).

Elnézést a kissé hosszú idézetért, de úgy véljük, minden szava fontos lehet, ha elmélyülten fogjuk át tartalmait. Montesquieu itt emberi világunk romlásának okait tárja fel: szellemi világunk a fizikaival szemben mesterségesen eltorzítható, meghamisítható.
Egy igazsággal szemben korlátlan számú hazugság állítható. Elméleti, politikai, lelkiéleti, vallási területeken korlátlan lehetőségei adódnak a visszaéléseknek, a valós tények félrecsavarásának, fonákra fordításának. Íme az emberiség megrontásának és romlásának törvénye, az emberiség tragédiájának rejtettebb, legmélyebben fekvő oka! Ez tán megvilágítja, miért alapvetően fontos Montesquieu eltussolt törvénye. Látjuk, tapasztaljuk: hihetetlen hazugságok halmozódnak és hatalmasodnak el az emberiség fölött.
Ez azért lehetséges, mert a létezésnek ez a legmagasabb szintje, a szellemi tevékenység világa független a természeti, anyagi, fizika megkötöttségektől, mindenfajta megkötöttségtől. Ennek vannak előnyei is, fölméretlen hátrányai azonban katasztrofálisak. Az igazságok jobbára tetszés szerint gyurmaként gyúrhatók, formálhatók az igazság látszatával bíró hazugságokká a mindenkori érdekkövetelmények szerint. A visszaélés lehetősége tehát adott. Tudjuk: mai világunkban, ahol a visszaélés lehetősége fennáll, ott a visszaélés bekövetkezik. Ha adott a visszaélés lehetősége, vissza - élnek vele. Ez az emberiség végzete.

– A maga tudatára ébredt emberiséget ugyanis a szellem, az értelem irányítja.
– A szellem viszont jelzett természeténél fogva alkalmas rá, hogy hamisítók, emberellenes erők sarlatános prédájává váljék.
– Vagyis jóra és rosszra egyaránt fölhasználható.
– Bármi állítható és bármi tagadható. Az igaz, a valós, és az ellenkezője.
– Tudós bölcselők korszakokon át jószerint ölre mentek a materializmus és az idealizmus párharcában.
– Korszakos ál-probléma ez. A Nagy Ellentét nem itt, hanem a szellemi törvény és törvénytelenség, igazság és hazugság között húzódik.
– A szellem hírhedt szabadsága - a manipulálhatóság szabadsága, a törvény - szerűségektől való függetlenség szabadsága. Ez a világ veszedelme: út a valótlanságokhoz.
Ez nyit utat a hamisítás, hazugság, csalás, visszaélés világuralmához, az emberiség elbuktatásához, bukásához.
– Védelmet ezzel szemben azonban nem a zsarnokság nyújt, hanem maga a szellem: az értelem működésének belső törvényszerűségei, szabályai, az értelem működésének alapszabályai, a logika és bizonyítás szigorú, pontos törvényei.
– Minden, ami ettől eltér, ami ez ellen a törvény ellen hat - a társadalom, az ember ellen, tudata és tudása ellen irányul, és az ember megrontására tör.
– Ennek szolgálatában áll minden olyan tényező, amely az értelem megzavarására és a gondolkodáshoz szükséges idő elvonására törekszik. Ennek szolgálatában áll minden misztifikáció, minden alátámasztatlan, bizonyítatlan állítás.
– Halálos ellensége az embernek, az emberiségnek a bármilyen formában színre lépő okkultizmus és miszticizmus.
– Ezeknek a jobbára vallási köntösben megjelenő, mesterségesen koholt művallások mezében föllépő, hatalmat istenítő és hatalmilag terjesztett misztikus hiedelemrendszereknek némelyike nyíltan hirdeti a tudás és az ember lefokozását, s elképesztő makacssággal végzi a tudásba vetett hit és a világ jelenségeinek megítéléséhez szükséges tudás hiteltelenítését, megrontását.
– Itt az emberi világ bajainak gyökere, a tudás és az emberi értelem elleni orvháború, a miszticista szemfényvesztés.
– A világ ma álszent módon, kimondatlanul a tudás érvénytelenítésének, sőt bűnös voltának jegyében él, s annak a bibliai tételnek alapján áll, hogy az eredendő bűn, a bűnök bűne - a tudásszerzés, a tudás, ez a végzetes vétek, ez az örökké tartó, letörülhetetlen kollektív bűn, amelyből a bűnbeesés tana szerint nincs, és soha nem lehet szabadulás. Míg ember él a földön, minden elmúlt és eljövendő nemzedék ennek terhe alatt roskadozik, minden megszületendő emberi magzat már előre a bűn bélyegét viseli.
– Következésképp mindörökre bűnös és elátkozott az egész emberiség, és a bűn terhe, az elátkozottság súlya alól sohasem szabadulhat.
– A bűn következménye a bűnhődés - az emberiségnek el kell pusztulnia. A művallásokban az emberiség teljes pusztulása rendszerint hőn áhított célként jelenik meg, amelyet az egész Világegyetem pusztulása kísér az Apokalipszis folyamatában.
Az emberiség elátkozottsága és elpusztítása tehát az emberiség által valóra váltandó célként jelenik meg.
– Lehet-e ennél nagyobb gyötrelem, nagyobb elátkozottság?
– Lehet-e ennél kétségtelenebb bizonysága annak, hogy kifordult, visszájára fordult világban élünk.
– Világbűn terhe alatt roskadozik az ember. Égbekiáltó bűne, hogy tudni akart és akar. Bűnös, mert evett a Tudás Fájának gyümölcséből és így feloldhatatlan bűnben leledzik. De mivé lenne tudás nélkül az Ember? Már rég elpusztult volna! A tudás bűnnek tartása, ha sikerül érvényre juttatni, önmagában elegendő az emberiség elpusztulásának bebiztosításához.
– Aki bűnös, annak bűnhődnie kell, megtorlást kell elviselnie, személyi (esetünkben kollektív) korlátozás és fenyítés alatt áll.
– Világos: az elkövetett bűnt nem szabad megismételnie, nem szabad többé a tudás - szerzés és gondolkodás világbűnébe esnie, mert ezáltal - az okkultista vallások tantételei szerint - újólag kihívja a Mindenható istenként elénk állított isten, Jahve bosszúálló haragját.
– Mindez csalhatatlanul jelzi, hogy szembefordult szülőjével és fényével, élete legfőbb biztosítékával, az értelemmel és a tudással az emberi világ.
– Ennek elkerülhetetlen és félelmetes következménye: a gondolat széltében tapasztalható hanyatlása, az ember leértékelése, a tömegek elbutítása, tévtanokkal való megfosztása a gondolkodás fogódzóitól, és kirekesztése az igazi tudás megszer - zésének lehetőségeiből.
– Az agy azonban léte törvényei szerint mégis működni kénytelen, s lefojtottságában is működik, amennyire lehet, noha működése ellentmondásban áll a hatalmiokkultista vallási tilalmakkal, hatalmi alapon létesített tabukkal.
– A gondolat és tudás elleni tilalom tehát az élet valóságába ütközik. Ezért a miszticizmus álszent hipokritái némileg elkendőzik tudásellenességüket, nem lépnek fel brutális nyíltsággal a tudás ellen, hanem azt példázatokba, mesékbe burkolják. Gyakorlatilag azonban minden lehetőt elkövetnek, hogy bemaszlagolják, lehetetlenítsék az igazi tudást, az emberiség önmagáról való tudását, az alávetett tömegek tudását.
– A cél a tudatlanítás, gondolattalanítás, az emberiség értelemtől, gondolkodástól, önmaga helyzetének megítélésétől, életképességétől való megfosztása.
– Ez pedig nem más, mint az Ember védtelenítése.

Miért szükséges ez? Kinek van szüksége erre?

– Csak egy válasz lehetséges: valamiféle emberellenes erőnek.
– Emberellenes erő vált úrrá valamilyen módon az emberiség fölött. Ennek az erőnek érdeke, hogy letakarja az emberiség szemét - ahogy a lelövésre kijelölt emberek, lovak szemét takarják le, hogy ne lássa, ne tudja, mit tesznek vele, mire készülnek ellene.
– Vagyis: ami az okkultista-miszticista művallások létrejöttekor érvényesült, és amit legfőbb vallási követelményükként az emberiség elé állítottak, nem más, mint az Ember védtelenítése, bűnnel bélyegzése és sötétben tartása, az áldozat védtelenítése.
– Vagyis: ami a világgal történt és történik, nem más, mint az emberiség elbuktatása, bukása, szolgaságra vetése.
– Világosan kell látnunk: az emberiséget az értelemnek, a szellemnek kellene irányítania.
– Ez az erő azonban tetszés szerint alakítható, formálható, csűrhető-csavarható.
– Ekként következett be tíz-valahány ezer évvel ezelőtt az emberiség bukása. A szellem törvényének ez a lazasága tette lehetővé az aranykori boldog világ és az emberiség egyetemes aranykori vallásának, a napistenhitnek a megdöntését, hogy emberellenes, okkultista művallások lépjenek a helyébe.
– Az emberiség egyetemes őshitének megdöntésével, az emberiség roppant tömegeinek, túlnyomó részének szolgaságra vetésével, a tudás trónfosztásával és bűnössé bélyegzésével az egész kozmikus világra érvényes világtörvények szenvedtek súlyos sérülést.
– Idézzük föl újra Montesquieu szavait: „Ha el tudnánk képzelni egy másik világot, mint ez, annak is állandó szabályai lennének, vagy elpusztulna." (Montesquieu 1748/1962, 118.). Vagyis Montesquieu törvénye szerint egy olyan világ, amelynek nincsenek állandó - természeti törvények meghatározta - szabályai, menthetetlenül pusztulásra van ítélve.
– Széltében tapasztalható jelek arra mutatnak, hogy világunk rohan a végpusztulás felé.
– A szenvedő fél: az emberiség.
– A kínálkozó megoldás: a megsértett világtörvények helyreállítása.

3.) MEGHASONLÁS TÖRVÉNYE

A meghasonlás - bomlás, az önazonosság széthullásával, a részegységek szembefordulásával, egymás elleni küzdelmével egyértelmű. A meghasonlás óhatatlanul hanyatláshoz, pusztuláshoz vezet.

– Fölbomlanak az ősi népi egység kötelékei,
– rétegekre töredezik a társadalom,
– fölbomlik a Természet ősi hármas egysége: test, lélek, szellem,
– a hármas egység elemei egymás ellen fordulnak,
– fölbomlik az ősnyelv,
– az erőszak úrrá lesz a földön (Genezis),
– az erőszak elnyomást szül,
– az elnyomás léleklefojtást, emberkorcsosulást,
– Isten törvényei a visszájára fordulnak,
– az embertipró hatalom terjeszkedésbe kezd,
– a terjeszkedés háborút, embermészárlást hoz,
– ember ember ellen fordul, és ember embernek farkasává válik (Homo homine lupus),
– nép nép ellen támad, ország ország ellen,
– a hatalmi terjeszkedésből kikél a világhódítás és a világuralom tébolya.

Miért a látszat-hívők, ál-hívők sokasága? Vajon miként, miért és milyen körülmények között alkalmazkodott a magyarság a rákényszerített új, idegen hit követelményeihez? Szívvel-lélekkel azonosult-e a magyarság és a világ a zsidókereszténységgel, vagy csupán látszathívőkké váltak? Mennyiben váltak zsidókeresztény hívőkké a magyarok? Mi teszi elkerülhetetlen szükségszerűséggé a zsidókeresztény hit látszólagosságát? Miként és milyen körülmények között alkalmazkodott az emberiség és a magyarság a rákényszerített új, idegen hit követelményeihez?

A világ jelzett meghasonlottsága, az értelmet, tudást lefokozó okkultista vallási rendszerek ellentéte, ütközése a gyakorlati élettel, óhatatlanul a „hívők" meghasonlottságáteredményezte. Az élet élni akar, ha pedig élni akar, úgy elkerülhetetlenül ütközésbe kerül az életidegen hitelvekkel, az önmegtagadás, önalárendelés, tudásellenesség elveivel, a „szeresd ellenségeidet", a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel", és a többi ezekhez hasonló tantételekkel, de még a „Ne ölj!" szép elméletével is, mivel a meghasonlott világ hatalmi tényezői, a háborúkat állandósítva, az embert mindújra ölik és ölni kényszerítik, ráadásul az ölés egyre kifinomultabb módozatainak kifejlesztésével.

Az okkultista vallások tételei elbuknak a valósággal szemben. A következmény: mély, jobbára nem tudatos (vagy nem egészen tudatos) vallási meghasonlás, a vallások külsődlegessé, a „hívők" látszat-hívőkké válása. Az élet ellentmond a miszticizmusnak és képviseletének, az okkultista vallásoknak. A látszat-hívőség - amit annyiszor szemére vetettek (jogosan) a magyaroknak, és amiről annyit panaszkodnak a klerikusok - nem az emberek bűne, nem megátalkodottságukból fakad, hanem az okkultista vallási tételek hamis voltából, életidegenségéből, élet- és emberellenességéből, elfogadhatatlanságából.
Még senki sem készített számadást arról, hány látszathívő, álhívő él a világon. Kár is volna vesződni ezzel. A világ nagy meghasonlása és alapvető ellentétei ugyanis gyakorlatilag valamennyi hívőt látszathívővé alacsonyítják.

Egyszerűen arról van szó, hogy ezekkel a vallásokkal teljes szívvel-lélekkel (elmével) azonosulni - lehetetlen. Ékes bizonysága ennek a világunkat mind növekvőbb mértékben elszaporodó szekta-özön. A kétségbeesett hívők a művallásokból a mákonyos ködöt, maszlagot árasztó szektákba menekülnek. Csöbörből vödörbe, rosszabba, mint vödörbe.
Érdekes módon a zsidókereszténység nem lép fel a szekták ellen. Mindezek folytán - bátran mondhatjuk - világigény él az emberekben egy új, igaz, életigenlő és életközpontú vallás iránt.

A tényleges, igaz mivoltából kifordult, hazugságra épülő mai világ és az igazságra épült magyar nemzet ellentétei - a magyarság mai viszonyai, mértéken felüli történelmi sújtottsága okán - még az átlagosnál is kirívóbbak és élesebbek.Hozzájárul ehhez, hogy a magyarságnak volt ős, nemzeti vallása és azt fegyveres erővel rabolták el tőle, hogy véres erőszakkal kényszerítsék rá az idegen vallásra. Fokozta ezt az, hogy a kényszervallásra térítés óta a magyarság hajdani hatalma megtört, és iszonyatos történelmi kataklizmák, csapások sora sújtotta. Ám a magyarság mélytudatában minden üldözés, tiltás dacára kiirthatatlanul tovább él az ősvallás emlékezetének édessége, és a honvédő isten, a Magyarok Istenéhez való mélyről fakadó, ösztönös ragaszkodás. Minálunk ez - össznépi igény, amely föltör a legbarbárabb lefojtatás és a magyar nemzeti vallásra irányuló nemtelen támadások ellenére.

Szívvel-lélekkel sohasem azonosult a magyarság - ahogy a világ sem - a zsidókereszténységgel, csupán hamis kulisszák közé vezetett, önmaguk eredeti lényegéből kifordított hívőkké, látszathívőkké váltak.

 4.) AGGASZTÓ VILÁGJELENSÉGEK

 Döbbenetes világjelenségek támasztják alá mindezt.
– Szakadatlanul nő a hamis dogmák félelmetes uralma.
– Világszerte rohamosan szaporodik, burjánzik a sötét misztifikációkat terjesztő, életellenes és nemzetrontó szekták száma.
– Világjelenséggé vált a kontraszelekció, az emberiség elkorcsosodása.
– Mindinkább farizeusok, hipokriták, képmutatók, szellemi és erkölcsi toprongyok veszik át a világ szellemi és politikai vezetését. Az igazság és az igazságérvényesítés nevetség tárgyává vált.
– A kábítószer fogyasztás félelmetes világjelenség.
– Nő a világ kettészakadása ún. jóléti és nyomorba süllyedő országokra.
– Éhhalál fenyeget embermillókat.
– Állandósulnak a háborúk, a helyi háborúk.
– Nő az öngyilkosok száma.
– Pusztító hullámokban terjed az alkoholizmus.
– Félelmetes világhatalommá nő a bűnözés, összefonódik a politikával. A bűnüldözés mind tehetetlenebbé válik. Bűnöző államok jönnek létre.
– A világ országai rejtélyes módon, ismeretlen, rejtélyes magánszemélyeknek, testületeknek mindinkább eladósodnak. Ismeretlen erők aranyhurkot vonnak az emberiség nyakára.
– Fokozódik a magán és állami terror.
– Terrorszervezetek veszik át államok vezetését.
– A lőfegyverek tömeges elterjedése mindinkább aláássa az életbiztonságot.
– A világ létének abba az állapotába jutott, hogy önmagát, környezetét pusztítja. A környezetszennyezés hovatovább megsemmisüléssel fenyegeti a földi életet. Tegyük hozzá: ez a lista távolról sem teljes.

 5.) AZ EMBERISÉG NAGY VÍZÖZÖNKORI KATAKLIZMÁJA

 Az emberiség sorsának nagy fordulatakor, a Paradicsomból való kiűzetéskor, azaz az Aranykor megdöntésekor eltöröltetett az aranykori élet szabadsága, ősidőkben gyökerező élet- és világszemlélete, valamint hitvallása, napvallása, napistenhite is.

1. Az új korszak, az erőszakra épült hatalmi korszak semmiképpen és semeddig sem maradhatott volna fenn, ha nem fordul szembe az Aranykor szellemiségével, életés világfelfogásával, vallási hiedelemrendszerével, és nem pusztítja el azt.
2. Az új korszak, a hatalmi korszak elemi szükségleteiből fakadóan az Aranykorral együtt annak szellemi világát, szellemi szabadságát is könyörtelenül el kellett törölnie.
3. Mivel azonban az Aranykor az egész őskori emberiségre kiterjedt, és szellemisége, vallása, a napistenhit az egész egyetemes aranykori emberiség vallása volt, az új hatalmi vallásnak szembe kellett fordulnia - célja megvalósítása érdekében is - az egész emberiséggel.
4. Még élesebbé tette a végzetes fordulatot az, hogy ekkoriban nem létezett még semmiféle eszmerendszer, sem társadalmi, sem vallási, amiből az elnyomásra épült új rendszer a maga világát ráépíthette volna.
5. Semmiből semmit nem lehet építeni.
6. Így hát az új rendszer rákényszerült, hogy mintegy kirabolja azt, akit megölt, és akit el akart tüntetni a föld színéről úgy, hogy nyoma se maradjon.

Ennek alapján létesültek a hatalmi korszak okkultista művallásai az aranykori vallásból kiragadott, mesterségesen eltorzított, valamint az új hatalmi szükségleteknek megfelelő, az új rendszert igazoló koholt elemekből.

6.) A MAGYARSÁG TRAGÉDIÁJA

Az aranykor ősnépének maradványa, a magyarság, évek tízezrein át megőrizte ősi hitvallását, a napistenhitet. Ez csak azért történhetett így, mert a magyarság ősidők óta nem változtatott helyet, és az Aranykor óta itt élt ős-szülőföldjének központi felségterületén, a Kárpátok közében. Számtalan történelmi bizonyság szerint a magyarság itt született, itt alakult ki ezen a földön, a hegyek koszorúja által védett medencében, beláthatatlan időkkel ezelőtt, még abban az időben, amikor az emberiség egyetlen egyetemes népi egységet képviselt.

Ezer évvel ezelőtt azonban, Géza nagykirály korában gyökeres, tragikus fordulat történt a magyarság életében. Népünket titkos, idegen megszállók rákényszerítették őseink istenének, hitének elhagyására, és hatalmi erőszakkal rákényszerítették a zsidókereszténységre. A mindaddig Európában páratlan közszabadsággal bíró magyar népet megfosztották ősi hitvallásától és istenétől, a Magyarok Istenétől. Ezer évvel ezelőtt Magyarország, aki akkor Eutópa vezető katonai hatalma volt, a titkos erők áldozatává vált és magyargyűlölő ellenséges idegenuralom alá vettetett, amely, önmaga álcázásául, magyar bábkirályokat ültetett a magyar trónra (l. Grandpierre K. 1993/2008. A magyarok Istenének elrablása... és 1991. Királygyilkosságok című köteteit.). Ekkor kezdődött meg Magyarország és a magyar nép mindmáig tartó, a maga nemében példátlan tragédiája. Ezer éven át nyílt és álarcos hatalom minden rendelkezésre álló eszközzel irtotta a magyar népet - amely hajdani létszámának, ősi felségterületének csekély töredékére fogyott - és a magyar hagyományokat, a magyar ősvallás ereklyéit, azzal a könyörtelen céllal, hogy semmilyen föllelhető nyoma ne maradjon, még az emlékezete is kiirtódjék.

Ámde - és ha hihetnénk a csodákban, azt mondhatnánk, hogy csoda történt - a rettentő nyomás, a lelkekre kényszerített zsidókeresztény vallási iga ellenére, szem elől rejtett, láthatatlan nyomokban mégis fönnmaradtak a magyar nemzeti vallás alapelemei, és titkon, rejtetten tovább élt és ma is él, mégis él a Magyarok Istene.

7.) IGÁT RAKOTT-E A KÖZÉPKORI ZSIDÓKERESZTÉNYSÉG A SZABAD MAGYAROKRA?

Ezer éven át irtották a magyar ősműveltséget. Eltörölték a magyarság ellen végrehajtott titkos háború nyomait is, az ekkor végrehajtott nemzetgyilkolás iszonyú tényeinek minden nyomát igyekeztek kitörölni a nemzet emlékezetéből. Önkéntes kereszténységre áttérésről beszélnek, a magyar ősi vallás önkéntes elhagyásáról, holott ami ekkor végbement, nem is vallásos jellegű cselekmény volt, hanem teljes titokban végrehajtott titkos katonai megszállás és nemzetirtás. A zsidókereszténységre térítés csak előkészítője és álcája volt a nemzet mészárlásának, idegen iga alá hajtásának.

Az új, idegen hit mezében valósággal mészárszékké, iszamos embervágóhíddá változtatták a szerencsétlen országot. Az ürügy a kereszténység volt. Aki megtagadta a kényszeráttérést, egyszerűen lekaszabolták, felkoncolták. Rémítő idegenuralmi terror nyomása nehezedett az országra. Az embereket, hajdani szabad, boldog magyarokat jogfosztott barmokként terelték az általuk rabigában felépített keresztény akolba. Vallási mezbe bujtatott idegen igába kényszerítettek mindenkit. Az ország földi siralomvölggyé változott.

Nem estünk túlzásba? Igába vetették a magyarságot? A kereszténység igájába? Lehetséges ez? Elfogadahatjuk valóságnak ezt? Iga a kereszténység? Hol erre a bizonyíték?
Feleljenek maguk a középkori klerikális szerzők. Idézzük az Árpád-kori legendákat. Ezek a legendák nyíltan, szó szerint kimondják: rárakták a magyar nép nyakára a kereszténység igáját.

Bizonyítsunk az általunk szerkesztett középkori legendákkal. Íme a következőket írják: „Minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög, hogy Krisztus apródjának (Szent Istvánnak) szent szándékát szétzilálja, belháborút támasztott ellene; az ő sugallatára vonakodott a pogány nép nyakát a keresztény hit igájába hajtani (...)" (Érszegi (szerk.) 2004, 30.).

A magyar nép azonban nem óhajtotta nyakában megtűrni a judeo-kereszténység igáját, és évtizedeken át újra meg újra fölkel szabadsága védelmében, a gyűlölet-szító iga ellen.

István „(...) katonaságának vezéreit az igaz isten (Jahve - G.K.E.) tiszteletére térítette. Akiket pedig rajtakapott azon, hogy más utat követnek (azaz: ragaszkodnak az ősvalláshoz) fenyegetéssel és rémítgetéssel törte igába." (Érszegi (szerk.) 2004, 32.).
Maguk a középkori magyargyűlölő klerikus legendaszerzők vallják, hogy a magyarságot az új, idegen hit igájába kényszerítették. Az ige tehát igává vált, igei igává, amelyet hatalmi erőszakkal kényszerítettek a magyar nemzet nyakára.

Ugyanezek az Árpád-kori legendák és intelmek a lehető legsötétebb színnel festik eleinket. Már-már szinte beteges rosszindulatról és sötét szándékról tanúskodik az a sok rossz, amit nemzetidegen középkori klerikusai rákentek, ráhalmoztak a korai magyarságra.

De a kérdés jelentőségére való tekintettel vizsgálódjunk tovább, önmagunkat is ellenőrizve. Hátha mégis békésen, a meggyőzés erejével vették rá őket az áttérésre? Hátha ők maguk is belátták: az új, idegen vallás jobb és ígéretesebb? Ki ismertette velük az új hit tételeit? Ki győzte meg őket? Magyarul tudó papok tízezrei végezték ezt a munkát, Bibliával és egyéb szükséges iratokkal valamennyien fölszerelve? Napokon, heteken, éveken át ismertették, az új vallás tanait, győték meg kötetlen, szabad beszélgetésekben a népet? Ezen a módon valóban megtörténhetett volna a térítés.

Csakhogy az a baj: nem volt tízezer Biblia, és nem volt tízezer magyarul beszélő nyugati pap sem. Nem volt egy sem. A Biblia első teljes magyar fordítását, mint tudjuk, Károli Gáspár készítette el - 1590-ben. Miként történhetett így a térítés? És nemcsak könyv és nyelv - idő sem volt a térítéshez, sem a „térítők", sem a parasztok részéről.
Vagyis a békés, meggyőzéses térítés - teljes képtelenség. Csak az erőszak, a kényszerítés jöhet szóba.

De hogy jön az ember legbensőbb vélekedéséhez, lelkiismereti szabadságához, vallási felfogáshoz a kényszer, a kényszerítés, hiszen hit és kényszertűz és víz - kizárja egymást. Mégis ez történt. Kordokumentumok, legendák, krónikák sora tanúsítja. Fegyveres kényszerítés történt. Hogyan? A judeo-kereszténységnek fegyveres hadserege volt, s azzal végezte a „térítést"? Nincs erre nyílt, dokumentálható, forrásszintű adat. De miként is lehetett volna ilyen hadserege, amikor efféle haderő ekkor Európában, úgymond, egyáltalán nem létezett? Ha ugyanis létezik, akkor, vélhetnénk, megtámadja, vagy legalább is megkísérli a támadást Magyarország ellen, amely olyan katonai erőfölénnyel rendelkezett, hogy még a közelébe sem merészkedtek.

Magyarország gerincét mégis megroppantották. Hogyan és mi módon? Hiszen Magyarország ellen ekkoriban nem folyt háború, sem semmiféle hadművelet. Mégis elbántak vele. Történelmünknek egyik legmélyebb, hét réteggel fedett titka ez. Az egyetlen lehetséges - és a tényeknek megfelelő magyarázat: titkos úton bántak el Magyarországgal.
Vagyis az untig hangoztatott „térítés" álarcában titkos katonai megszállás történt. Ez természetesen nem mehetett volna végbe belső árulók közreműködése nélkül. A nyugati papság a titkos megszállók fegyvereinek árnyékában vonult hazánkba, és titkos fegyveres hódítók oltalmában végezte a szellemi hódítást. Fegyverrel, nem kereszttel.

8.) A LEGNAGYOBB ALÁVETETTSÉG

William Blake, a XVII-XVIII. század fordulóján élt nagy angol költő, Ezékiel megállapításából („Annyira szerettük Istenünket, hogy az ő nevében megátkoztuk a környező népek összes istenségeit, lázadóknak nyilvánítva őket.") az alábbi következtetésre jutott: „A köznép azt a tanulságot vonta le ebből, hogy végül minden nemzet a zsidók alattvalója lesz. És mint minden szilárd hit, ez be is teljesedett (...) mert minden nemzet a zsidók törvénykönyvében (a Bibliában) hisz s a zsidók istenét (Jehovát) imádja. Lehet-e ennél nagyobb alávetettség?" (Blake 1790/1977, 143.).

Hozzátehetjük: mint a dogmáknak és az idegenuralomnak való alávetettség. Annak a dogmának, amely magát az áldozatot kényszeríti az önkéntes önfeladásra.

Vakok volnánk, ha nem látnánk, hogy a legszélsőségesebb vallási-szellemi alávetettségbe kényszerítettek bennünket, és amíg vissza nem találunk, nem térünk vissza a magunk ősi vallására, mindaddig egyre fokozódó szellemi és anyagi rabszolgaságban kell tengetnünk életünket. Ha a magyarság tragédiáját áttekintjük, felfogjuk, hogy ez a nemzet ezer év óta zuhan lefelé, mind mélyebbre és mélyebbre, és nincs más kiút előtte, mint az önmagához, ősei hitvallásához való visszatérés.

Szédeületes elgondolnunk, hogy ezer esztendővel ezelőtt még óriási, meghatározó európai hatalom volt a magyar, ma pedig felségterületeitől, lélekszáma óriási részéről megfosztott, sorvadásba taszított nemzetként tengeti létét, akitől még saját hitét is elragadták, arra kényszerítették, hogy önként és dalolva vallja a saját romlását előkészítő idegen hitet. Ma már akárki láthatja, hogy közéletünk képviselői valahogy olyképpen viselkednek, mint akiknek tetteit magyarságtól idegen, ellen-érdekek vezérlik. Ide süllyedt a magyar!

A hajdani, régi magyar személyiséget Névtelen Jegyzőnk ekként állítja elénk: „Hogy kemény egy nemzet volt, hitem szerint azt ma is megismerhetitek ivadékairól." (Anonymus 1200 k./1975, 79.). Hol van hát, hová lett a hajdani keménység és vitézség? Miként vedlett át a hajdani vitéz magyar kenyérre kenhető, gerinctelen puhánnyá? Mindez vajon nem ezer éven át elszenvedett szellemi idegenuralom, illetve ezerévi alávetettségünk következménye, hogy kifordultunk nemzeti egyéniségünkből? Berzsenyi szava kiált fülünkbe:

„Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorúlt hazádon?"

 Berzsenyit a magyar nemzeti lét súlyos kérdései nyomasztják. Mélyreható tekintete előtt páratlanul éles világításban tárul fel a nemzeti sors és a nemzeti múlt. Szavaiban rejtett ősvallási nyomok is megjelennek, pl. a „bosszús egek", vagyis itt nem egy idegen istennel összetéveszthető isten, hanem maguk az „egek" neheztelnek! (De ennek jobb megvilágítására később térünk ki.)

 Nyitva marad a kérdés: mikor indult romlásnak a magyar? Berzsenyi korában, vagy már századokkal előbb? És miért, s mi által? Idézzük tovább a verset!

„Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedbe
Véreidet, magadat tiportad."

 Kérdés: miért a vérzivatarok? Mióta áll ős-budavár? A „Véreidet, magadat tiportad" kétségkívül belső meghasonlásunkra utal, de miért a meghasonlás?
A következőkben választ ad erre a költő:

„Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál..."

„Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik"
(Berzsenyi 1810/1999, 106.)

 Hátborzongató képe a pusztulásnak - másfél évszázaddal ezelőttről. Mégis annyira valós és életeleven, hogy találva érezzük magunkat. Akárha ma is írhatta volna a költő, mert a magyar önvédelem szüntelen rombolása folytán, s a mételyező tévtan és szemétözön következtében alászállt a nemzet életfenntartó összetartozástudata, és ez mindmáig fennáll.

Márpedig kegyetlen világunk törvénye, hogy a lankadót lankasztják, addig püfölik, míg ellankad és nem ellenkezik tovább. A bőrét kockára vetőt megnyúzzák, akinek pedig önvédelmi rendszerét (immunrendszerét) leteperik, az megfertőztetik.

 Mindez nemzetekre is áll. Még fokozottabban, mint személyekre.

9.) KERESZTÉNYSÉGRE KÉNYSZERÍTÉSÜNK KÖVETKEZMÉNYEI

Tárgyunktól eltérő lévén, csupán rövid áttekintést nyújthatunk a régi magyarok személyiségéről, egyéniségéről. Régi, középkori kútforrásainkból tudjuk, hogy Géza nagykirály koráig eleink páratlan közszabadságban és személyi szabadságban éltek. Bizton állíthatjuk: a tizedik században Magyarország volt az emberi szabadság utolsó szigete. Mert míg a nyugati világ a velejéig rothadt, erkölcsileg züllött római rabszolgatartó rendszerből nőtt át a feudális félrabszolgaságba, a jobbágyságba, addig itt, az Európa közepén élő Magyarországon még virult az aranykorból átmentett nemzeti közszabadság!

10.) DOGMÁK URALMA A MAGYAR ÉLET ÉS NEMZETI ESZMÉLET FELETT →