10.) DOGMÁK URALMA A MAGYAR ÉLET ÉS NEMZETI ESZMÉLET FELETT

 A dogmák hivatása kettős: egyrészt - áligazságok igazságként való besulykolása, és - az agy öntevékeny munkájának megakadályozása.

Át kell gondolnunk, micsoda dermesztő erő ez szellemünk, a magyar szellem felett.
A magyar Géniusz immár egy teljes évezrede a rálőcsölt dogmák ólomfedele alatt vergődik, valóban úgy, mint akire rászakadt a beomlott tetőzet, mellkasának csontkosara beroppant, bordái betörtek és fuldokolva, zihálva szedi a levegőt.

Életidegen dogmák borítják be az egész magyar szellemi láthatárt. Hatásuk végzetes.
Mert a dogma nem más, mint agyba beépített idegen, merevítő anyag, olyasmi, akárha holmi betonelemet építettek volna be agyunkba, rideg, merev idegen testet, ami megnehezíti, akadályozza, vagy éppen lehetetleníti a gondolkodást. Ez a dogmák lényegi célja: megakadályozni, megbénítani, kisiklottan rögzíteni a gondolkodást. Minek gondolkodni, mikor beépített sémáink eleve megszabják vélekedésünket? És ez kényelmesebb is. Belemerülhetünk a szellemi tohonyaság, a nemgondolkodás posványába - minek törjük a fejünket? A következmény: nem látjuk át, mi történik velünk, mit tesznek velünk, és mi történik körülöttünk a világgal, a magyarsággal, mi szipolyozza ki erőnket, mi rabolja el javainkat, életünk célját, örömét. Nemcsak Shakespeare nem tudja, mi zökkentette ki az időt. A ránk ragadt, bemagolt, bemaszlagolt dogmáknak, aranyköpéseknek alapvető szerepe van az egész társadalmat, az egész világot behálózó hazugságok uralmának megszilárdításában. És abban is, hogy alávetett, magatehetetlenné, védtelenné tett páriákká fokozzanak le bennünket, olyan magatehetetlen lényekké, akik képtelenek helyzetük, sorsuk, kifosztottságuk helytálló megítélésére. Mindezt kiegészítik azzal, hogy tudatosan hirdetik, szervezetten sugallják az emberi értelem viszonylagosságát, képtelenségét az isteni és emberi dolgok lényegének megértésére. A dogmák és az emberellenes álszent, körmönfont hazugságok kegyetlen jégverésként verik le az ember önmagába vetett hitét, kiölik önbizalmunkat, és arra késztetnek bennünket, hogy adjunk fel minden ellenállást, adjuk meg magunkat - hogy azt tehessenek velünk, amit akarnak.

Vagyis a cél: leverni, kiiktatni az emberi önállóságot, a gondolkodást, az emberi önbizalmat s elérni azt, hogy az elme képtelenné váljék a világ dolgainak önálló megemésztésére, megítélésére, és természetellenes, ferde módon az önfeladásban vélje megtalálni önmagát. A dogmák rabja: szellemi élőhalott, új keletű szóval: afféle zombi - önnön életétől elidegenített tetszhalott ember, aki lemond önmagáról, alárendeli magát a külső hatalomnak, amely arra tör, az az érdeke, hogy az alávetett embersokaság, a tömeg gondolattalanul fogadja el mindazt, amit tesznek vele. A tények megítélését bízza másra, bízza arra a felső rétegre, amely a legtöbb esetben elnyomorítja és kizsarolja őket. Ne töprengjünk hát a magunk és a világ sorsán. Bízzuk azt a kiváltságosokra, a nép fölötti hatalmat kisajátító élősdiekre, tojásfejűekre.

Szerintük kellő készség, tudás ésgondolkodási képesség híján az „egyszerű emberek" amúgy sem alkalmasak és nem is képesek a világ dolgainak megértésére, vessék hát alá magukat béketűrően, fenntartás nélkül, istenfélő emberekhez illően a mindenkori hatalomnak, hiszen „a hatalom Istentől való..." szeresd ellenségeidet. (Engedd, hogy levesedbe köpjenek, mindenedből kiforgassanak, házadból kiverjenek, meggyalázzanak és megöljenek, addig is térdepelj elébük, nyald kutyaként a kezüket, csókold a rád taposó lábat, akkor leszel derék hívő és jó magyar.) A türelem rózsát terem. (Csak legyen, aki kivárja.) Boldogok a lelki szegények, mert ők bírják a földet. (Úgy bizony, csak körül kell nézni.) Még Arany János is rátett erre egy lapáttal mondván: „S a butának sorsa földi éden" (Arany 1850/2005, 89.). (Tán mert csupán félig él, szinte nem is él, s mindig a rövidebbet húzza?) Idesorolható a goethei aranyköpés is, amely szembeállítja a szellemet az élettel: „Fiam, fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld." (Goethe 2006, 160.). Annyi a dogma, a butító aranyköpés, hogy fölsorolni se győznénk. Akadnak köztük bőven „tudományosak", társadalmiak, történelmiek, vallásiak, politikaiak, filozófiaiak és irodalmiak. Az embernek akaratlanul eszébe ötlik róluk egy magyar népi csodarigmus:

„Száraz tónak nedves partján
Döglött béka kuruttyol.
Hallgatja egy süket ember
Ki a vízben lubickol."

Magolják be hát az emberek a mások által kiagyalt tév-táv-tan-igéket (áligazságokat, frázisokat), és ezen csudálatos igék szerint törődjenek bele sorsukba? Vessék alá magukat a sorsnak, a dogmáknak, a mindenkori hatalomnak és főleg - ne gondolkodjanak?

Nem kell különösebb zsenialitás ahhoz, hogy fölismerjük, valamennyien szélsőséges alávetettségben, alárendeltségben élünk. Agyunkat roppant félretájékoztató hírverő gépezetek kikapcsolták, nem ocsúdhatunk önmagunkra, nem tudjuk, mi történik velünk, mit követtek el és követnek el ellenünk, mert szakadatlanul ömlik ránk a mérgező szellemi szemét minden forrásból, az ún. tömegtájékoztató (félretájékoztató) intézményekből, miknek nem szennyeznie, de tisztítania kellene körülöttünk a levegőt, a szellemi környezetet. Hasonlatosak vagyunk már a bűzhödött szennyáradatban fuldokló halakhoz: kapadoznánk a tiszta víz után, de nincs tiszta víz sehol.

Agyunkat azért alakította ki évmilliók során a természet, hogy fölfogjuk és megemésszük vele a világ jelenségeit. Ezért van agy, ezért agy az agy, ezért az elme.
Agyunk, ez a kozmikus földi csillagtelep azért van, hogy felfogja, magába fogadja a Kozmoszt minden jelenségével, gyötrelmével egyetemben. Közel hatmilliárd agy-csillagtelep él a földön (ma már közel hétmilliárd - GA). Ennek a tömérdek földi csillagtelepnek a működése fénybe kellene borítsa a földkerekséget. De sajnos sötét van. A csillagtelepek sötétek, nem működnek, kihunytak, az emberi szellem ellenségei, roppant közösségeinek kizsigerelői, a kölcsönösség világtörvényének erőszakos, brutális kijátszói és fölforgatói leállították, kikapcsolták az emberi agyak működését, hogy akadálytalanul és büntetlenül követhessék el gaztetteiket.

Világunkban az emberi elme működése többé-kevésbé gyanús és törvénytelen látszatú, gyakran megtorlásra vezető tevékenységgé vált (ismert a szólás: „mondd meg az igazat, és betörik a fejed!"). Bizonyos felsőbb hatalmi és egyházi körök hírhedt álláspontja szerint az önálló gondolkodás (a szabad gondolkodás) szükségtelen, de tilalmas is, minekutána a szent dogmák kimondják: a zsidókereszténység tételeit el kell fogadni úgy, ahogy kimondatnak. Elvégre rá is van írva: Szentírás! Az Istentől kapott emberi észt tehát, úgymond, ki kell kapcsolni. Mert „hinni kell, nem pedig tudni". Vagyis: az elmét félre kell vetni. Leállni! - ez a parancs az észnek, az értelemnek. Éljen az ész által nem ellenőrzött vakhit! (vagyis a szellemi rabszolgaság!) Ne kontárkodjon bele a hit és az isten dolgaiba. (Még kevésbé a hatalom dolgaiba.)

Mindehhez társulnak az egyre gyarapodó tilalmak. Az emberiség-ellenes háttérhatalom köztünk járó ügynökei mind több és több fojtogató tilalomköteléket helyeznek az emberi szellemre. Mindinkább korlátozzák a vélemény- és szólásszabadságot. Mind fojtogatóbb hurokba vonják az emberi szellemet, akár sintérek a gazdátlan ebet. Tilalmas ez, tilalmas az, tilalmas amaz! A történelem évmilliói által természeti úton kialakított és a történelmet, emberiséget fenntartó, népeket, nemzeteket, „isten arcait" (Hamvas Béla) arctalanítani, feldarálni törekvő hatalmi erők például tilalmazzák, bűncselekménynek minősítik bűnelkövetők nemzetiségének megjelölését, ámde csak azokban az esetekben, ha azok bizonyos csoportokhoz tartoznak.

Engesztelhetetlen fajgyűlölők viszik a fajgyűlölet elleni harc lobogóját, és az emberiséget szétromboló, fölülről irányított célzatos fajkeverés időszakában tilalmazzák a kártevő idegenek beözönlése tényének kimondását.

Mind világosabban kivehető, hogy mindezek a tilalmak az önvédelem kikapcsolása és a behatolók, bomlasztók mentegetése irányában hatnak. Hinni kell - vakon -, elfordítani vagy bekötni a szemet, hogy azt se lássa, amit lát. Gyűlnek, sokasodnak a társadalmi (és „isteni") jelenségek, amiknek mibenlétét tilalmas felfogni. Alattomban így készül a hurok, a sintérhurok az emberiség számára. Az Apokalipszis egyre közelebb kerül.

Tízezer évvel ezelőtt lefokoztattak az állatok, lélektelen hústömbökké alacsonyíttattak, vadlövő vadakká, vágóállatokká, akiknek rendszeres, tömeges irtása megengedtetett. Aranykori mágikus látású eleink még tudták, hogy az állatnak, az ember földi élettársának is van „lelke", van agya, központi érzékszerve. Az állat is érez és „gondolkodik" - ezért van az állatoknak agya, azért, hogy a maguk módján ők is megemésszék a világ jelenségeit, hiszen e nélkül lehetetlen volna létezniük is. Mindez azonban semmit sem nyomott a latban: az állatok - tömeges irtásuk érdekében - mintegy kitaszíttattak a lelkes lények közül, és élethez való joguk az emberrel szemben semmissé vált.
Kirekesztettek az állatok a zsidó-keresztény angyalkás túlvilágból is, amely ordítóan nevetséges intézménnyé válna, ha abban bikák bömbölnének, kakasok kukorékolnának, sakálok üvöltenének. Így hát az állatok lefokoztattak és kirekesztettek. Korunkban a szerencsétlen állatok után az Ember következik. Meglehet, napjainkban az Homo Sapiens háziállattá történő lefokozásának napjait éljük, annak minden iszonyú, még szinte fölfoghatatlan következményével együtt.

Az ember lefokozásának gyökerei, mint már jeleztük, az ókorba nyúlnak vissza. A Paradicsom gyönyörei között éldegélő, bűnt nem ismerő Ember ugyanis állítólag „borzalmas" bűnt követett el és örökké tartó bűnbe esett, jóvátehetetlen, „eredendő bűnbe", mivel engedett a kígyó „csábításának" és evett a Tudás Fájának gyümölcséből.
Ha nem cselekszi ezt és tudatlanságban leleddzik - örök időkre élvezhetné bambasága gyümölcseit. Kérdés, mi köszönet volna benne? Nagyra becsült keresztény hitünk tehát nem a tudás magasztalója. Ámen!

11.) MI AZ OKA A MAGYARSÁG RETTENTŐ ROMLÁSÁNAK? MI A LEGTITKOSABB OKA? A VÉGSŐ OKA?

Kincstári historikusaink szerint ezer éve, illetve pontosan ezeregyszáz éve élünk itt, hazánkban. Ez az ezer év még az emberi történelem mértékével mérve is hatalmas idő. Hazánk még eszerint is egyik legősibb országa Európának. Európa egyensúlyának, biztonságának, történelmi szilárdságának tagadhatatlanul még így is egyik tartóoszlopa. Ez már önmagában is elismerést és tiszteletet követel. Noha ez a kérdésnek csupán egyik oldala, és még ennek az oldalnak is csupán a töredéke. Mert ez az ezer év, hogy kerek számokban beszéljünk, a magyar nemzet félelmetes pusztulásának, gyötrelmeinek az évezrede volt. És ez az időszak még jelenleg is tart. Ha így tart tovább, amiként ezt félremagyarázhatatlan tények tanúsítják, a magyarságnak menthetetlenül a végpusztulás lesz a sorsa. Beteljesülnek a gyászos jóslatok, a nemzeti halállátomások és halálfélelmek.
Még Herder igéje is valóra válik. Kivész a magyar nemzet, kipusztul a magyar nyelv, Magyarország eltűnik a világ térképéről.

Miért? Ez a nagy kérdés. Ez üvölt felénk a történelmi tényekből, mindenből, ezer év minden mértéket meghaladó vértengeréből, területcsonkításaiból, lélekszám süllyedéseiből. Miért? Ez a nagy kérdés. Miért? Mi az oka annak, hogy a magyarság más népekkel ellentétben fogy, és nem gyarapszik, és mérhetetlen sorvadásnak, pusztulásnak van kitéve? Mi az ok? Belső okok magyarázzák ezt talán? A nemzet, ahogy ezt régebbi bölcselők elképzelték - elöregedett, elerőtlenedett? A nemzeti életerő hanyatlása? Vagy egyéb, egészen más nemzeti jellemzők, netán a nemzet védelmező ösztönének hiánya, a hazaszeretet hiánya, a vitézség hiánya, az összetartás hatalmas kohéziós erejének a hiánya? Mi a baj? Mi az ok? Az az ok, hogy a magyarság kicsiny, gyönge nemzet volt, amely nem volt képes megvédeni magát a hatalmas ellenségekkel szemben, a nyugati és keleti ellenségek terjeszkedő támadásával szemben? Az a baj, hogy a magyarság itt Európa közepén, a hatalmi erővonalak közepén, erővonalak ütköző pontjában állandó ostromnak volt kitéve, állandó rohamoknak és támadásoknak?

Ez okozta a magyarság rettenetes hanyatlását, területi és lélekszám sorvadását? Mi hát az ok? Miért történt ez így? Miért van ez így? Miért menetel a magyar nemzet ezer esztendeje a megsemmisülés útján, a halál és a pusztulás útján? Mert ezt a tényt látni kell. Mi hát az ok? Mi az oka, hogy a végső okot a nemzet nem ismeri, nem látja? Hogy még erről sincs tudomásunk? Hogy még ezt is kihazudták a nemzet tudatából? Mi hát a döntő és végső ok a mellékes okok mellett? Mert ha felületes szemlélő csak a magyar nemzet utóbbi ezredévének történetét tekinti át, abban valóban kialakulhat az a téves nézet, hogy netán az a baj, hogy a magyarságban nem volt kellő erély, kellő elszántság, harci készség, ösztön, összetartás, serénység, vitézség. De mindössze annyi igaz ebből, hogy valóban a nemzetközi erővonalak ütközőpontjában helyezkedik el Magyarország.

De vajon ekként vált halálzónává, hadak átszállóhelyévé, s ezért kell vesznie, pusztulnia?
Van, aki így ítél. Ámde ez a felfogás a következményt teszi meg oknak, így megfordítja a gondolkodást, vagyis megtévesztő látszatot teremt.

A valóságos történelmi okok a rejtett mélyben húzódnak: tagadhatatlan tényekkel bizonyítja ezt a magyarság hajdani roppant nagysága, ősi ittléte, aranykori eredete, a magyarság ősi élete, de még kézzelfoghatóbban a magyarság ókori és tizedik századi története (vagyis a magyarság története 896-tól 972-ig), mert ezen időszak alatt a magyarság nemhogy idegen hatalmak támadó pergőtüzében vergődött volna, hanem Európa ellenlábas nélküli vezető katonai nagyhatalma volt, érinthetetlen hatalom, amelynek katonai megtámadására senki még csak nem is gondolhatott a győzelem valós esélyével.

Mi hát az ok? Miért van elrejtve szemünk elől? A történelemformáló titkos erők, nemzetközi összeesküvések, mételytanok világuralma az ok? Istenünk elrablása? A titkos idegenuralom? A történelemhamisítás példátlan eszkalációja és politikai bűnözés?
Vagy másvalami?

Tudnunk kell, a tizedik századi magyar nagyhatalom úgy roppant össze, úgy omlott össze, hogy semmilyen katonai hadművelet nem folyt ellene, semmiféle háború.
Hazánkat senki sem támadta meg. Vele szemben semmiféle katonai csoportosulásnak, szövetségnek nem volt semmi esélye. Márpedig, ha így volt, mint ahogy kétségtelen, hogy így volt, akkor mi volt a baj, mi a baj? Miért, mi által bukott el a középkori magyar nagyhatalom, a hatalmas Magyarország? Miképpen lehet, hogy titokzatos, rejtélyes módon, úgyszólván jeltelenül, észrevétlenül összeomlott? Miért és hogyan?

Tudnunk kell ezt! Mert amíg ezt nem tisztázzuk, amíg ezzel nem néz szembe kegyetlen valóságlátással és igazlátással a magyar nemzet, addig félvakon kóválygunk nemzetünk tragédiája előtt, addig olyan betegségben szenvedünk, amelynek okát, természetét sem ismerjük, csupán az iszonyú végkövetkezményt látjuk: a nemzet pusztulását, a nemzet halálvergődését, agóniáját.

Ezt a tényt, ezt az okot kell tehát mindenekelőtt és mindenek fölött megismernünk.
Mi tehát az ok, a végső ok? A nyakunkra igaként rákényszerített művallás, vagy az idegenuralom?
Melyik a kettő közül? Vagy mindkettő? Vagy egyik sem, hanem valami más?
Idegen kényszer, idegen betelepülés, idegen kényszervallás vagy orv-idegenuralom?
Felelni kell erre, felelnie kell erre az egész magyar szellemvilágnak, a fölső szellemi rétegeknek, az alkotó - valójában félrealkotó - értelmiségnek, a tudománynak.

A választ, a hiteles és pontos bizonyítékokra épített választ a nemzet léte, a nemzet megmaradásának törvénye követeli meg, a vészkorszakba, halálkörülmények közé döntött magyarság életben maradásának, jövőbe átívelésének törvénye. Megköveteli ezt az egész magyar szellemi és politikai közélettől. És látnunk kell, melyek azok a gaztettek, amelyek a magyar nemzet ezerszer kiérdemelt életjogával, szabadságával visszaélve gyalázatosan, alattomban, óriási parazitákként marják, rágalmazzák ezt az őket minden javával ellátó „olyigen nemes" (Anonymus) nemzetet. A bajok fő okának, a végső oknak a feltárásával hazánkat is rendbe kell szednünk. Mert ami itt zajlik, az egy nemzet tragédiája, egy nemzet haláltusája. Mert már nincs idő várni. Az országnak rendre van szüksége, emberi, igaz rendre, rendre, amely nem öli meg a nemzetet. Vallásra, amely nem öli meg a nemzetet.

Világgá kell kiáltanunk, hogy az az ország, amely ezer éven át rendíthetetlen kősziklafalként, óriási élő vér-húsfalként védte meg Európát a dzsingiszkáni tatár, majd az oszmán világinváziókkal szemben, az az ország ma agonizál. Európa ősnemzetének, Európa mai népeinek anyját ugyanaz az emberiség-ellenes tantétel-rendszer és ezekre épülő intézményesült társadalmi gyakorlat fojtogatja, mint a világ többi népét. Sorstársak vagyunk. Ideje, hogy minden nép félretegye az egymás ellen fordulás csak rövid távú haszonlesésre jó gyakorlatát. Ideje, hogy a világ népei, és elsőként a magyarság maga, összefogjon a magyarság megmentésére! Mert a magyarság pusztulása, alattomos és szisztematikus külső és belső pusztítása az emberiség végórájának bekövetkeztét jelzi.
Segítsen bennünket a Magyarok Istene!

12.) KI VOLT A MAGYAROK ISTENE?

Miért él még ma is tündökletes erővel a magyar lélek mélyén a Magyarok Istene? És miért hat ma is elemi erővel a magyarra? Miért él legyőzhetetlen erővel kultusza még ma is, ezerévi üldöztetés után? Ki volt Ő? Mi volt Ő, hogy ilyen szinte fölfoghatatlan ragaszkodással van iránta a magyar nemzet? És miért a magyaroké? Mit tett érünk, mi mindent, hogy ezer év után is áhítozunk utána? Petőfi vallja: „Él a magyarok istene, hazánkat átölelve tartja atyai keze. Midőn minket annyi ellenséges század ostromlott vak dühvel: ő védelmeze."

Hérodotosz (i. e. V. sz.) szerint a szkíták minden évben nagy ünnepség keretében kardot állítottak Aresznek (Erős), a szkíta Hadistennek, aki központi szerepet töltött be a szkíta-magyarok életében, életszemléletében (Hérodotosz i.e. 440/1989, 287-288.).

– A Magyarok Istene védistenség volt, a magyarságot háborúban és békében egyaránt oltalmazta, gyámolította, a magyar hadak élén járt, a késlekedőket, vonakodókat megintette, figyelmeztető csapásaival ösztökélte, a bátrakat védte és helytállásra, megfontolásra ösztökélte, győzelemre vezette.
– De nemcsak a bátrakat, a harcban elől járókat védelmezte: minden egyes magyar életet oltalmazott és segített a boldogulásban, előrejutásban, a bajok elhárításában.
– Éltető erőt öntött az egész magyarságba és segített életüket minél szebbé és virágzóbbá tenni.

Népünk ezért áldja őt, ami kitetszik elnevezéseiből is: Áldott Isten! Jó Ég! Jó Isten! Jóságos Isten! Szerelmetes Isten! Öreg Isten Élő Isten, Igaz Isten, Kegyelmes Isten, Boldog Isten, Boldogságos Isten!

– Olyan Isten volt, akire mindenkor számíthattak, s aki minden körülmények között megvédte a magyart.
– Minden jó forrásának, minden rossz büntetőjének tartották.
– Álmos és Árpád seregét ő vezérli vissza az Óhaza felé. Ő jár előttük Turul, az Istenmadár képében.
– Mi több: Maga az Isten kényszeríti őket a visszatérésre, az ősi haza visszavételére: „Istentil is kiszirettetének" (Ének Pannónia megvételéről) (A régi magyar költészet remekei 1526/1903, 8.).
– Névtelen Jegyzőnk beszámolója szerint: „Isteni kegyelem volt velük" (Anonymus 1200 k./1975, 107.) a honvisszavételben.
– Árpádnak „a mindenség Istene volt a segítője" (Anonymus 1200 k./1975, 112.).
– Árpádéknak a görög bolgár betolakodók elleni, a Temes folyó melletti ütközetében „az Isten járt előttük kegyelmével, nagy győzelmet adott nekik." (Anonymus 1200 k./1975, 118.).
– A magyarok a későbbiek során is Isten nevében cselekszenek:
– „Péter táborába pedig gyors lovakon, éjnek idején küldtek három kikiáltót, hogy kihirdessék Isten szavát (...)" (Thuróczy 1486/1973, 46.).
– A Világegyetem Istene volt.
– Napisten, az ég Istene.
– Az egyetemes ősemberiség istene.
– Jótevő Isten, aki atyai jósággal gondoskodott népe és népei jólétéről, boldogulásáról. Ősidők óta mennyben trónoló, örökkévaló Isten.
– Öregisten, Jóisten, Atyaisten, Szerelmetes Isten.
– Igazságot tevő, igazságot védő Isten.
– Ő maga volt az Isten. Mert Isten szavunk ősszó, ősfogalom.
– Egyetlen más nép sem nevezi így istenét. Mi magyarok, ha az Isten szót kimondjuk, akaratlanul is őt idézzük, hozzá fohászkodunk, és őrá hivatkozunk, a Magyarok Istenére, nem a héberek törzsi istenére, Jehovára.
– Áldott Istenünk volt. Ha azt mondjuk: Isten áldjon! Áldjon meg az Isten! Legyen veled a Jóisten! Segítsen az Úristen! - őrá hivatkozunk, senki másra az égvilágon.
– Fenséges személye körül ezerévi üldöztetés után mégis némi zavar és bizonytalanság észlelhető. Zavarba ejtő, hogy ezer alakban lép elénk, hol Magyarok Isteneként, hol mint Hadúr, Hadisten, hol Égistenként, Ég Uraként, hol Élő Istenként, hol Világ Teremtőjeként, a Mindenség Uraként.
– A zavar föloldása egyszerű: valamennyi megjelölés őrá vonatkozik.

13.) MIKÉNT VÁLT ISTENNÉ A NAP?

Elfogadhatjuk-e valósághoz tapadó mai gondolkodásunkkal a Nap isteni voltáról szóló ősrégi elképzeléseket? Nem csúszunk át itt mi magunk is a miszticizmus ingoványos talajára?

Közkeletű felfogás szerint a Nap nem más, mint élettelen óriási anyagtömb, izzó gázgömb. A tudomány is ezt a nézetet képviseli. Isteníthető-e hát a Nap? Azonosíthatóe Istennel? Vagyis: hol húzódnak a valóság és a hit, a tárgyias valóságszemlélet és a miszticizmus határai? A kérdés kétségkívül jogos. Külön érdekességre tarthat számot az, hogy a mesterségesen alkotott okkultista istenfogalmakkal kapcsolatban nem vetődött fel ez a gondolat. Kiegészítő kérdésként tegyük hozzá: mikor és miként, milyen eredőkből fakadt a napistenhit? Meg kell jegyeznünk: csodálatos őshit volt ez, amely az ősemberi lét évmilliói során leszűrt tapasztalatokra, olyan elveszett, Nappal kapcsolatos őskori tudásanyagra támaszkodott, amely meghaladja mai korunk tudományos főáramának szemléletét is.

Humanista gőgünkben hajlamosak vagyunk lebecsülni az ősember szellemiségét. Ennek mintegy alátámasztására tudományos (és politikai) elmék kieszelték az ősember, a „vadember" iszonyú elmaradottságának, barbárságának az elméletét. Épületes munkák könyvtárnyi tömege született a „vadság", a „barbárság", a „primitív" népek kezdetleges állapotának megfestésére. Óriási haszonnal értékesítették ezeket az eszméket politikai céljaik érdekében az újmódi paradicsomot hirdető emberellenes rendszerek. Mindebből azonban egy szó sem igaz. E tárgyunktól eltérő kérdésnek a tüzetes elemzésébe itt természetesen nem mehetünk bele. De könnyű elgondolni: jelenlegi civilizációnk, amely mindössze tízezer évesnek mondható, vékony héjként fedi évmilliók emberi küzdelmének és művelődésének gyümölcsét. Ha a gyümölcs, úgymond, gyatra és silány volt, akkor milyen lehet a héja?

De tárgyunkra térve, foglaljuk rövid tételekbe a Nap istenné válásnak folyamatát.
1. Az Aranykor embere társadalmilag és személyileg tökéletesen szabad lény volt.
2. Nem szakadt el gyökerétől, az élő természettől és a kozmikus világtól.
3. Szellemét nem korlátozták-torzították a kizárólagosság parancsuralmi tételeivel fellépő okkultista misztikus vélekedések, mik a természettől való elszakadás vagy éppen szembefordulás jegyében keletkeztek.
4. Az aranykori ember nem helyezte magát önkényesen a természeti világ fölé, hanem azonosult vele és ezért a mainál hatékonyabban, elmélyültebben figyelt minden jelenségére.
5. Ily módon ismerte föl azt - ami a civilizációs barbarizmusban, természet-leigázási szemléletben elenyészett -, hogy mágikus-kozmikus erők hatják át az egész természeti világot (mi több, még az általunk legutóbbi időkig élettelennek vélt anyagokat, tárgyakat is).
6. Az aranykori ember a természeti világ mély és tartós megfigyelése révén megsej - tette, fölismerte, hogy minden él. Vagyis évek tíz - meg százezreivel korábban birtokolta azt a tudást, ami felé az időszámításunk előtti évszázadokban a görög bölcselők - Hérakleitosz, Protagorasz, Anaxagorasz, Empedoklész - tapogatóztak: az utánuk még két évezredet késett elméleti biológia és asztrobiológia felé.
7. Mágikus öntevékenységgel, tudattal, cselekvési képességgel ruházta fel az állatok mellett még a növényeket, tárgyakat is. Megkapó példáit őrzik ennek az ősi magyar mondavilág jelenségei, valamint a hozzájuk tartozó ősballadák, regösénekek, ahol „A zöld pázsit magamagától kerekedik", „azt is körülfolyja egy halastó-állás", „A fényes égi ösvény lefelé jődögél". A fények „gyútatlanul gyúlnak, ótatlan alusznak". De még a harangok is „húzatlanul szólalnak". Tudatosan, öntevékenyen cselekvő természeti világ veszi körül a regösénekek hőseit, illetve az Aranykor emberét, aki élete egyenjogú társának tekinti a természeti világ valamennyi élőlényét a tárgyi-anyagi világgal egyetemben.
8. Őseleink Napról való tudását még ennyire sem érjük föl. Ennek magyarázata: évmilliók tapasztalata, azonosulásos figyelése, töprengése kristályosodott ki a Napról alkotott ősi nézetekben.
9. Aranykori eleink ráeszméltek arra, amit mi már nem tudunk, illetve tagadunk, hogy a földi életet a szó igaz értelmében a Nap teremtette: a Nap fénye, éltető melege emelte ki a földi életet a szinte az élettelenséggel határos kozmikus életformákból.
10. Fölismerte, hogy a földi élet és annak minden tartománya valósággal hullámként követi a Nap járását, közeledtével tarka és zöld árként földagálylik, távoztával pedig aláhanyatlik, s őshalál-szerű állapotba, alvásba merül.
11. Fölfogta, hogy a Nap nem holmi érzéketlen halott tárgy, élettelen tűzgömb, hanem épp ellenkezőleg: mágikus gócpont, életet sugárzó roppant erő, erőközpont, a földi életnek nemcsak szülője, de mozgatója és fönntartója. Vagyis: gigászi, természetfölötti hatóerő, mindenre kiható, mindent életre serkentő, cselekvő-mozgató ős-tevő.
12. Ekképpen alakult ki, ekképpen született tiszta és szabadlelkű eleinkben az istenség és az eredetiben ős-tevőt jelentő Isten fogalma.
13. És ez a titka, hogy az őseredeti Isten, az ősi emberiség egyetemes istene, a Napisten, a Magyarok Istene jó isten volt, áldott, jótevő Isten, akinek nem a tiltás, a tilalmak, korlátozások rendszerének kialakítása, nem a fenyítés, az emberiség félelemben tartása, bűnössé kikiáltása és csapásokkal sújtása volt a feladata, hanem a „percig élők" (Hésziodosz) segítése, lehetséges óvása, boldogulásának szolgálata, hogy az amúgy is rövid és óhatatlan keservekkel is járó élet minél szebb és jobb legyen.
14. Hogy ezt elérhesse - fényt bocsátott rá, arany fényzuhatagot, éltető, áldott fényével, melegével elárasztva a földi világot, fényével, melegével egyaránt sütve valamennyi földi halandóra. (Ezt a tényt fejezi ki a régi magyar szemléletet jellemző szólás: a Nap mindenkire egyformán süt.)
15. Ekként vált Napistenné a Nap.

14.) AZ IGAZSÁG SZENTSÉGE

Az igazság isteni erő. Isten legbelsőbb lényege, legszentebb akarata az igazság - védelem és az igazságérvényesítés. Az igazság kimondása Istennek tetsző feladat. Az Isten, a Magyarok Istene és minden Isten legfőbb, legszentebb parancsa a jóság, az igazmondás és az igazságtevés. Ezzel szemben a hazugság a jó és igaz ellenerejének, a „sátán"-nak igazsága, a megrontás és lélekmételyezés igazsága. Nincs jó rossz nélkül. Nincs élet élősködők, baktériumok, vírusok nélkül. De ez nem jelentheti azt, hogy a rossz, a vírus jusson túlsúlyra.

A földi „pokol" hazugságokra épül. Az igaz valóságot meghazudtoló hazugságtákolmány azonban csak átmenetileg képes fenntartani magát. Az emberi nem számára a hazugság a pokol kelepcéje. A „sátán" sajátossága a kétszínűség, a féligazságokkal félrevezetés, a mellébeszélés, a sandaság és a szemforgatás.

Emberfia! Védd az igazságot, érvényesítsd az igazságot! Nincs ennél szentebb, tündöklőbb emberi erény. Mert az Isten gyermekeit csak az igazság emelheti fel. Röviden összefoglalva:

15.) ISTEN TÖRVÉNYEI

1. Igazságosság.
2. Az élet, mindennemű élet virágzásának elősegítése.
3. Az élővilág létének, szabadságának és egyenjogúságának biztosítása, az ősi, aranykori elvnek, „A Nap mindenkire egyformán süt" elvének érvényesítése alapján.
4. A Természet rendjének óvása, megtartása.
5. Az emberi szabadság, személyi, gazdasági szellemi egyenjogúság biztosítása a hatalmaskodókkal, kártékony élősdiekkel szemben. Petőfi azt írja erről:

„Ki embertársának fejet hajt,
Az, isten, tégedet csufol!
Meg vagy csufolva, isten, ott a földön,
De ez örökké nem maradhat így"
(Petőfi 1848/2006, 300.)

6. Az élet kártevőinek, szellemi, anyagi, erkölcsi, társadalmi megrontóinak, eltorzítóinak rendszabályozását, az emberi nem túlságosan felkapaszkodott élősdijeinek, elnyomorítóinak helyreigazítását a Természet rendje követeli meg.

16.) A SÁTÁN TÖRVÉNYE

1. Ártani embernek, állatnak, ahol csak lehet.
2. Bűnösként megbélyegezni és gigantikus természeti és társadalmi katasztrófák, csapások - vízözön, háborúk, járványok stb. - sorozataival sújtani a földi és emberi életet, tekintet nélkül az ártatlan, jámbor lények millióira és millióira.
3. Embert ember szolgájává alacsonyítani, kiszolgáltatott rabjává, áldozatává tenni, kizsákmányolni.
4. Félrevezetni az emberiséget.
5. Elorozni az Ember Istentől nyert eredendő ősszabadságát.
6. Tilalmakkal korlátozni a legősibb természeti-emberi jogokat, a vélemény és szólásszabadságot, az igazság kimondását, és ily módon végső szellemi rabságba taszítani az emberiséget.
7. Szemforgató, álszent farizeusokat ültetni szószólókként az isteni igazság székébe a népek elbódítására.
8. Minden módon támadni, lejáratni az emberi tudást, és gátolni a tudásszerzést.
9. Magasztalni a hatalmat, az emberek nyakába vetett jármot, a szolgaságot, alázatot, nalávetést, a méltatlan emberi sorsba való beletörődést.
10. Szemet hunyni emberek, országok, népek ellen elkövetett bűncselekmények fölött.
11. Lejáratni, hitelteleníteni, elhallgatni minden nemes gondolatot, az erkölcsi élet fontosságát, a szabad emberiség létét fönntartó eszményeket, a hazaszeretet, a szabadág - és igazságszeretet.
12. Szétrombolni a történelem évmilliói által természetes szükségszerűségek révén létrejött nemzeteket, Isten földi képmásait, és a Világállam jegyében egyesíteni az emberi tömegeket a Sátán uralma alatt, és háziállatnál háziállatabb háziállattá, vagdalni való védtelen hústömeggé lefokozni - a megsemmisülés örvényébe taszítani - az egész emberiséget.

17.) RÉGI MAGYAROK HALÁLMEGVETŐ KÜZDELME ŐSVALLÁSUNK MEGTARTÁSÁÉRT ÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT

Emléktelen évek ezrein, tízezrein át valósággal hozzánőtt a magyarság - mint bőr a húshoz, hús a csonthoz - a magyar ősvalláshoz. A X-XI. évszázad során a magyarság - legalábbis hivatalosan - elszakadt ősvallásától és a Magyarok Istenétől, és fölvette a zsidó-keresztény hitet. Hogyan és mint?

 A vallásváltás időszaka, a X-XI. sz. valóságos eseményei le vannak fedve a magyar közgondolkodás elől. Csupán a meghamisított, homállyal körülmosott felszín ismeretes.
Számos áruló jel, figyelembe nem vett adatok révén kutatásaink során megállapítást nyert, hogy a X-XI. században történelmünk egyik legvéresebb kataklizmáján estünk át, amely következményeiben fölülmúlta a tatárjárás népirtó dühöngését, Mohácsot, s az ország háromfelé szakítását, a török hódoltságot, a négy évszázados Habsburg hóhéruralmat. A IX-X. századi magyar nagyhatalom rejtélyes körülmények között itt bukott el, itt tört meg a magyarság gerince, itt fordult ki önmaga igaz mivoltából, itt hasonlott meg önmagával, itt vettetett szolgasorba, jobbágyi szolgaságba a szabad magyar parasztság és jobbára a magyar nemzet egésze, ekkor vált az addig hadak számára érintetlen és megközelíthetetlen ország hadak átjáróházává, hadakozások örökös színterévé, ekkor kezdődött meg az ország ősi felségterületeinek lecsipkedése, elorzása, ekkor következett be a mindenkor szabad és független magyarság többé-kevésbé titkos idegenuralom alá vetése, ekkor kezdődött meg a magyarság saját szellemi vezetői által való becsmérlése, ekkor vette kezdetét a magyarság ezer éve tartó, Európában példátlanul álló népesedési- és területvesztési tragédiája.

Mi történt itt? Mélységes, ezer éves ködösítés fed el itt mindent. Ellen-történetkutatásunk - amely nem a történelmi valóság feltárását, hanem eltakarását tekinti feladatának - ennek a másfél-két évszázadnak a valóságos eseménytömegét valósággal kiiktatta a nemzet tudatából, amit pedig meghagyott, azt teljesen átgyúrta-átpofozta, kiforgatta eredeti valóságából. Ekként vált lehetségessé az önként vagy kényszerből problémája. A nemzet léte vagy nemléte került kockára itt. Mindez nem történhetett és nem történt az akkor még hatalmas és akaratában töretlen nemzet tunya belenyugvásával.
Orvul megbilincselt óriásként századokig törte-rázta a láncait. Vérmezővé vált az ország. Hullahalmokon diadalmaskodott az orvul behatolt és magyar mezben föllépő túlerő. Óvatos becslések szerint csupán a X. század utolsó harmadában hetvenezer magyar esett el. Ennek a sokszorosával számolhatunk. Áruló írástudók által befeketített hősök álltak a nemzet élére, amely századokon át újra meg újra felkelt orvul elorzott nemzeti és személyi szabadságának visszavívásáért.
Névtelenített nemzeti hősök sora és a mindmáig ismeretesek: Tunozoba, Koppány, Vazul, Ajtony, Vata, Rasdi és Buhna meg a többiek. Idetartozik még a nemzethűségéért meggyilkolt olyan kiváló Árpád-házi királyok sora, mint Géza nagykirály, Szent István, Aba Sámuel, Szent László, III. Béla, Imre, Kun László, III. Endre.

18.) ÖSSZNÉPI IGÉNY A MAGYAR ŐSVALLÁS VISSZAÁLLÍTÁSÁRA

Isten-adta ősvallásunk és a Magyarok Istene iránti sóvárgás azóta sem szünetel. Rejtetten, lefojtottan, de él a magyar lelkek mélyén, és népünk egészénél az igény a magyarok őshitének visszaállítására. Ezért történt, hogy össznépi nyomásra, a Magyarok Istene utáni sóvárgás hatására számos kísérlet történt az idegen vallási iga alóli szabadulásra. Századokon keresztül újra meg újra fölvetődött ez az igény. Azonban súlyos hatalmi nyomás nehezedett a magyarságra, és minden ezirányú kísérletet kegyetlenül elfojtottok. Századokon keresztül szakadatlanul működtek a rágalmazás hatalmas szellemi gépezetei, s a befeketítés hadműveleteit kiegészítette az ezer éven át szakadatlanul működő inkvizíció.

Hatalmi erővel próbálták megsemmisíteni, gyökerestől kiirtani a magyar őshitet és egyáltalán mindent, ami a magyar ősmúltra emlékeztetett... Tudjuk, hogy még történelmünket is lefejezték, mindössze ezer évet hagytak meg belőle, azt a kínkeservvel telített ezer esztendőt, amelyet a zsidókereszténységre kényszerítésünk után szenvedtünk át.

Egyik vezető politikusunk - hadd ne mondjunk ki itt nevet, tekintve, hogy a jelek szerint haladó oldalon áll - kijelentette, hogy neki ezer év bőven elég, ő beéri ennyivel, a többiről lemond, mit sem törődvén azzal, hogy az utóbbi ezer év mögött magyar életek milliói, évek tízezrei húzódnak, s hogy őstörténetünk a nemzeti tudat alapja, és ezt határozza meg, hogy ki a magyar és mi a magyar.

Nemzeti vallásunk legnagyobb nemzeti kincseink egyike, nemzeti alapkincsünk. Lemondani erről - éppúgy, akárcsak ősi felségterületünk egyetlen darabkájától - senkinek nincs joga.

19.) VAN-E JOGUNK NEMZETI VALLÁSUNKHOZ?

Nemzeti ősvallásunk elidegeníthetetlen jussunk, elemi jogunk. Alapjogunk. Nincs jog, ami ezt fölülmúlná, sem emberi, sem isteni jog, ami ezt kirekeszthetné.

Nemcsak jogunk a magyar ősvallás. Nemzeti sorsunk hajtóereje, célja és értelme. A magyarság az emberiség ősnépe, az emberréválás népe, az első emberiség népe. A Magyarok Istene ezért maga Természet Anya, az Élő Világegyetem, a Világegyetem örök Alanya, lényege és irányítója. A magyar ősvallás létrejötte és fennmaradása tehát magának az egyetlen, élő Istennek az akarata. A magyarság joga és szent kötelessége elfogadni sorsát, felismernie hivatását, és betöltenie rendeltetését.

20.) MINDNYÁJUNK SZENT HIVATÁSA

A bennünket éltető, nyelvünket, lelkünket, eszméletünket, mindenünket adó édes közösség, a magyar haza törhetetlen hűségű, életünket megfényesítő szolgálata. Ennek a közösségnek magunk is részecskéi, elemei vagyunk, akár sejtek a testnek. Vele s tőle vagyunk egész, nem tagadhatjuk meg őt.

Mert mi történik a testtel, ha a sejtek megtagadják az őket éltető-fenntartó közösség, a test szolgálatát? Kétség nem férhet hozzá: mindazok a sejtek borzalmas módon elpusztulnak. Ámde ha a sejtönállósodás, a sejtburjánzás a szövetekben elharapódzik, belepusztulhat maga a test is. Tény, hogy ez is előfordul, noha a sejtek általában bölcsek, és hiánytalanul teljesítik kötelességeiket, kivéve a fertőzött sejteket, vagy ha a szervezetbe bekerült baktériumok, vírusok, mérgek zavart keltenek, s a sejtek szabályos működését megrontják.

E rendhagyó esetektől eltekintve azonban a sejtek pontosan tudják, életük, jólétük azon múlik, hogy híven szolgálják-e a közösséget. A sejtek tehát bölcsek. Vajon mi magyarok miért nem tudjuk elérni ezt a szintet? Holott nyilvánvaló - a nemzet védelmével önmagunk és szeretteink életét is védjük!
Mit akarunk a magyar ősvallással? Válaszunk egyszerű:
– vissza akarjuk kapni, ami a miénk, és ősjogon a miénk,
– s amire nemzetünknek égető szüksége van ahhoz, hogy rettentő vert állapotából fölocsúdjék, fölemelkedjék,
– és ezer esztendei pokoljárás, embertelen szenvedések, fogyás és pusztulás után,
– a fojtogató élet- és nemzetidegen dogmák hálójából kiszabaduljon
– és a halál útjából kitörve, a megújulás, az élet útjára térjen...
Erről van szó - nem kevesebbről!

21.) A NEMZETI VALLÁS JELENTŐSÉGE

Figyelembe kell vennünk:
– Nemzeti vallás csak ősvallás lehet.
– Nemzeti vallással csak ősrégi népek rendelkezhetnek, mivel a vallási világrendszerek kialakulása után már nincs lehetősége új nemzeti vallások keletkezésének. Jelentősége hatalmas a népek életében.
– Mivel a nemzeti vallások az ősidőkből erednek, tárházai, gyűjtőpontjai az adott nép élet- és világszemléletének. Megegyeznek egyéniségével, őshiedelem- és jelképrendszerével.
– Nemzeti vallással rendelkeztek többek között a szkíták, sumérok, babiloniaiak, perzsák, médek, egyiptomiak, hinduk, japánok, kínaiak, héberek, görögök, germánok, rómaiak.

Ősvallás volt természetesen a szkítákkal azonos magyarok nemzeti vallása is. Ezer évvel ezelőtt azonban - miként az előbbiekben már jeleztük - a magyar ősvallást titkos hatalmak erőszakos úton megdöntötték.

Tüstént felmerül a kérdés: lehet-e ezer év után életre hívni, feltámasztani egy vallást, amelynek ezer év óta igyekeztek eltűntetni minden nyomát?

A magyar ősvallás gyökerei az Aranykorba nyúlnak vissza. Ebben egyedülálló, és szerepe az egész emberiség őstörténelmében kulcsfontosságú. Ezért jelentősége a többi ősvallásét is meghaladja. Nincs sem mesei, sem elmosódott általánosságokban kimerülő okkultista jellege. Nagyon is a valós tényekhez és az őstörténet viszonyaihoz tapad, minden ízében azt tükrözi, a mára lehetőség szerint nyomtalanított őstörténelmet. Magába foglalja őstörténetünk mesterségesen elsüllyesztett világát, eleink hiedelemvilágával, élet- és világlátásával, szokáshagyományaival, erkölcsi felfogásával, a magyar személyiség sajátos vonásaival egyetemben. A magyar nemzettudat összetartó kapcsa volt.
Ősművelődésének, mágikuskori ősképzeteinek, népművészetének és néphagyományainak is központi, összetartó kapcsa, gócpontja volt. Így hát jelentősége számunkra fölmérhetetlen.

Ezer esztendei szüntelen hanyatlásunk, fogyásunk, pusztulásunk a legkiáltóbb módon tanúsítja, mivé lett az őshitvallásából kiforgatott magyar. De tanúsítja mindez azt is, hogy nemzeti vallásunk nélkül számunka nincs jövő és nemzeti feltámadás. Ki kell mondanunk: nemzeti megmaradásunk a magyar nemzeti vallás helyreállításán áll vagy bukik. Jó volna ezt a maga rettentő igazságában fölfognunk, és szívünkbe vésnünk, mélységes mélységében, teljes jelentőségében megértenünk, mert egyébként benne maradunk abban a sötét szellemi dágványban, életidegen és nemzetidegen tévtan- kelevényben, ami az utóbbi ezredév során rápréselődött a magyarságra.

22.) LEHETSÉGES-E A VISSZAÁLLÍTÁS?

 A kérdés eldöntéséhez az alábbiakra kell felelnünk:
1. Sikerült-e teljesen kiirtani a magyar ősvallást?
2. Lehetséges-e, hogy a magyar ősvallás elemei mégis fennmaradtak?
3. Feltétlenül szükséges-e nemzeti vallásunk feltámasztása?

Úgy véljük: megérett az idő, eljött az idő, hogy visszaforduljunk régi, igaz önmagunkhoz.
Mindnyájunkra, minden magyarra hárul nemzetünk megmentésének szent kötelessége, az a feladat, hogy visszafordítsuk nemzetünk romlásának félelmetes folyamatát.

Ennek megvalósulását elsősorban nemzeti vallásunknak, a magyar ősvallásnak, eleink ősi hitének helyreállításával érhetjük el. Ősvallásunk ugyanis a nemzet központi összetartó kapcsa, ereje.

Nem arról van szó, és ne is legyen szó arról semmiképpen, hogy holmiféle művallást összetákolva tegyünk kísérletet az erkölcsi és szellemi megújulásra, a nemzeti megújulásra. Csakis arról lehet szó, hogy a magyar őshitet, a magyar történelemhez tapadó ősvallást támasszuk föl, olyannak, amilyen volt.

Némelyek azt vallják, nem lehetséges. Képtelen, őrült gondolat. A magyar ősvallás felújítására még csak gondolni is fölösleges. Még a jóhiszeműek közül is akadnak, akik úgy vélekednek, hogy ha netán valamikor volt is nemzeti vallásunk, ma már nincs, eltörölték, és nyoma sem maradt. Volt hát, de nincs, kár vesződni vele.

Könnyűnek és megokoltnak látszik akként vélekedni, hogy őshitunk föltámasztása lehetetlen, hiszen köztudott tény, hogy inkvizítoraink mindent kiirtottak, amit egyáltalán kiirtani lehetett, mindent, amihez hozzáférhetett a kezük. Már Géza nagykirály korában (972-997) pedig dühöngővé vált a magyarországi középkori inkvizíció. Mindent elpusztítottak, máglyára vetettek, ami elérhető volt. Igen ám, csakhogy az ősvallásnak, a magyar ősműveltségnek voltak olyan ágazatai, amelyek az inkvizítorok árgus szeme számára láthatatlanok voltak, de nemzetünk és az emberi emlékezet szerencséjére fennmaradtak (lásd 5. fejezet).

Nevezetesen:
– Történelmi őshagyományok, néphagyományok,
– magyar ősmondák, regősénekek, tündérhitregék,
– szokáshagyományok,
– a magyar nyelv kincses tárházai, helynevek, szólások, nyelvi relikviák,
– népi képzőművészeti alkotások (székely nagykapuk, fejfák), népi díszítőművészet,
– elpusztíthatatlannak bizonyult történeti adatok, adalékok,
– logikai következtetésekből fakadó bizonyítékok.

Kétségtelen tehát: a magyar ősvallás visszaállításának lehetőségei adottak. A visszaállítás azonban csak történelmi alapon lehetséges.

Nemzeti ősvallásunk legfőbb jellegzetességei:
A. Ősvallásunk legfőbb jellegzetessége, hogy minden ízével a magyar történelemhez, illetve őstörténetünkhöz tapad, és attól elválaszthatatlan.
B. Bizonyos, hogy szerencsénkre, mivel enélkül ősvallásunk nehezen feltárható volna.
C. Őstörténeti - történeti alapok híján csupán spekulációs úton koholt vallást lehetne létrehozni, szaporítván ily módon a művallások számát, ennek pedig semmi értelme. (ezért kellett szükségszerűen elbuknia az eddigi kísérleteknek.)
D. A magyarság aranykori szemléletét, mágikus világfelfogását tükrözi az a világérzékelés, amely szerint minden élőlény természetfölötti tulajdonságok hordozója és mágikus isteni erők megtestesülése.
E. Ősvallásunk szerint minden élőlénynek elidegeníthetetlen joga az élethez való jog. Ezt a jogot senki sem veheti el (kivétel: A minden életet tiszteletben tartó és minden lehetőség szerint kímélő életfenntartás, valamint a pusztító és romboló baktériumok, mikrobák elleni védekezés).
F. A nő szabad, szent, öntörvényű lény.
G. Az emberek természeti jogon szabadok, egyenjogúak, egymásnak nem alárendeltek. Nincs ember fölött álló ember vagy hatalom, amely jogosult volna szabad és jóakaratú emberek korlátozására nemes törekvései megvalósításában, a társadalmat fenntartó kölcsönösségi, erkölcsi törvények érvényesítésében.
H. Ősvallásunknak, akárcsak történelmi múltunknak, őstörténetünknek, a hazaszeretet, a haza szolgálata a legfőbb mozgatóereje, a haza mindenek felett való védelme állt a középpontjában. Az élet minden értéke, szépsége a hazaszeretetben összpontosult.
I. A haza szolgálatát a régi magyarok élethivatásnak tekintették. Tanúsítja ennek a felfogásnak össznépi jellegét, hogy a halott hősök a közhit szerint még a túlvilágról is visszatérnek, ha a haza bajba kerül... (Hadak útja mondakör)

A történelem viharai, és a régi magyar élet alakította ki a harcközpontú vitézi felfogást éppúgy, mint a közéleti és személyi szabadság, a társadalmi, népi egyenjogúság törvényeit. A közszabadság és személyi szabadság, az aranykorból átmentett korlátozatlan népuralom továbbélése volt ez, amely előtt értetlenül álltak az ókori és középkori külhoni historikusok, akik arról írtak, hogy a magyarok uralomnélküliségben élnek és nincsenek fejedelmeik, királyaik. Ebből mindössze annyi igaz, hogy a szabad magyar közösség nem ismert elnyomást, alávetettsége. történelmünk leghitelesebb forrásai, középkori krónikáink tudósításai szerint a magyarok közössége Géza nagykirály koráig önmagát irányította.

Fentiek természetesen nem azt jelentik, hogy nem voltak vezetői, hanem azt, hogy a vezetőket a köznép választotta és ellenőrizte, szükség esetén, ha nem értett egyet intézkedéseivel, jogában állt felülbírálni, leváltani, visszahívni bármelyiket, akár a hadvezéreket, bírákat, fejedelmeket is.

A tizedik századi magyar népközösségi élet még az aranykori szabadságon alapult. A régi magyar nemzet ugyanis nem ismerte a néptől független hatalmat, a hatalomnak való alávetettséget, elnyomást, erőszakot, és mentes volt a hódítás és terjeszkedés ragályától.
Beérte a maga birtokával, ámde azt életre-halálra megvédte mindennel és mindenkivel szemben, s ha túlerőben levő idegen horda időnkint mégis rátört, úgy nem nyugodott addig, míg szülőföldjéről a betolakodottakat ki nem űzte.

Megújuló nemzeti vallásunk, az okkultista vallásokkal ellentétben, a tudást és a tudásszerzést, a világ jelenségeinek és nemzetünk múltjának, sorsának minél alaposabb és igazabb megismerését helyezi tevékenységének homlokterébe. Nemzeti vallásunk segítséget kíván nyújtani minden egyes magyarnak ahhoz, hogy szellemileg lábra kapjon, hogy ő maga gondolkodjék sorsáról, nemzetéről, létének káros, hátrányos és kedvező tényezőiről.

Népünk istenadta tehetségének ismeretében bizonyosra vehetjük, ha tudásszomját nem fojtják el, nem étetik korszakról-korszakra maszlaggal, beléndekkel, nem ölik ki önmagába vetett hitét, úgy a magyar csodákra lehet képes. Ha a magyar vallás gyökeret ver, óhatatlanul elindul a nemzet felemelkedése, kibontakozása az életét, tudatát, összefogását, nemzeti boldogulását gátló tényezőkkel szemben méltóbb jövendője felé.

23.) MEGHIÚSULT RÉGI KÍSÉRLETEK

A magyar vallás visszaállítására már korábban is történtek kísérletek, sőt ezek ma sem szünetelnek sem itthon sem külhonban. Sajnos, ezek a kísérletek, miket a nemzeti közigény szült, és többnyire a legnemesebb szándék vezetett, meglehetősen szűk körben hatottak és korán enyésztek el, aminek oka az, hogy nem az egyedüli szilárd és rendít - hetetlen alapra: a magyar történelemre építetettek, hanem jámbor feltevésekre, a valóságos magyar történelmet - amit ködösítések, titkok hétszeres rétege fed - jobbára nem ismerték. Így pedig nemes erőfeszítéseik eredménytelenek maradtak.

Köztudott: jelenleg a világban többezer szekta működik, s úgyszólván valamennyi koholt és romboló, és nem tekinthető másnak, mint az okkultista művallások sarjadékainak, elágazásainak. Világosan kell látnunk: semmi értelme új vallási kotyvalékok összeállításának, és ez különösen áll miránk, magyarokra. Új, mesterségesen kiagyalt felekezetekre semmi szükség. A mi esetünkben nem új vallás létesítéséről van szó, hanem az ősi magyar nemzeti vallás helyreállításáról.

Elenyészett a harmincas években a Dr. Bencsi Zoltán kezdeményezte turáni egyisten hívők gyülekezete is, jóllehet nagy várakozás fogadta. Kellő alapok hiányában nem tudtak lábra kapni. Jobb ügyhöz méltó buzgalommal tüstént megindult ellenük a klerikális körök áskálódása, rágalomhadjárata, mert ezek bár minden mégoly káros, romboló szektát szó nélkül elfogadnak, de eredendő, jól-rosszul leplezett magyartalanságuk, hazafiatlanságuk meze alól ekkor tüstént kiütközik igazi mivoltuk. Megfújják a jerikói vészkürtöket, s alattomban fűhöz-fához szaladnak, hogy beavatkozásra bírják a hatóságokat, és újra kezdeményezik a vallásszabadság megtiprását - ha valóban magyar vallásról van szó. Ez történt az "Ősi hitünk" gyülekezetével is. Dr. Bencsi Zoltán így számol be vesszőfutásukról: „Mikor azonban a mozgalom kezdett nagyobb hullámokat vetni, a katolikus papság közbelépésére a főkapitány betiltotta azokat. Fellebbezés folytán ügyünk a belügyi kormányzathoz került, amely azonban a mai napig sem döntött." (Bencsi 1987. 26.) (Így intézik el a magyar ügyeket a „felelős" kormányzatok.) Ezer éve kísértő elemi népi sóvárgás és törekvés a magyar nemzeti vallás visszaállítása, amely elfojthatatlanul, újra meg újra föltör a keserves, véres fekete évszázadok során a magyar nép lelkéből.

Jellemző korai példát hoz fel erre vonatkozóan Antonio Bonfini, Mátyás király hírneves olasz történetírója, nagy munkájában, a Magyar tizetekben, akkoriban előkerült, s azóta sajnálatos módon elveszett régi okiratok alapján. Mátyás király ugyanis nemzeti történelmünk tényeinek feltárása érdekében elrendelte a régi iratok beszolgáltatását, abban reménykedve, hogy a begyűjtött iratokból, miket lelkes, gondos és óvatos magyarok őriztek évszázadokon át, kibontakoztatja a valós magyar történelmet. Sajnos, miután Mátyás királyt élete virágában - mindeössze 47 éves volt - legyilkolták, a királyi rendeletre beszolgáltatott és összegyűjtött okiratok, ereklyék szabad prédájává váltak minden ellenséges belső és külső erőnek. Nagyon valószínű azonban, hogy Bonfini kezébe is eljutottak ilyen anyagok, okiratok és belőlük idézi a következőket is. Eszerint a Szent István halála után trónra lépő idegen vérű és idegenből jött kalandok, Orseolo Péter korában (1038-1041, 144-1046) a nemzet védelmében felkelt magyarok harci zászlókkal feldíszített áldozati tüzek mellett a következőket énekelték:

„Aki magyar, vegye fel újra
az ősök eltörölt szertartásait,
tisztelje a szkíta isteneket..."
(Bonfini 2. Könyv, 141.)

Visszatérni, mert él az isten, s mert az isten, a Magyarok Istene elpusztíthatatlan. Bizonyítja ezt a történelem: ezet éven át irtották, mégis él. Él, mert a Magyarok Istene maga a teremtő. S él, mert az életnek élnie kell. Ez a megdönthetetlen igazság minden más híreszteléssel szemben: ő maga az élet, a földi és kozmikus világ létrehozója: a napisen.

Évszázadoknak ez a lefojtott reménye végigkísérte a magyarok küzdelmeit. A Magyarok Istene sohasem merült feledésbe. „Sohasem halt ki a magyar lelkekben a vágy: korszerű formában visszaállítani az ősvallást, s nem áldozni többé idegen istenek oltárán - írja Dr. Bencsi Zoltán - meghitt megbeszéléseken baráti körökben mindig többen és többen áhítoztak erre. Kísérletezések is történtek, melyek egyike sem bizonyult életképesnek. Főleg azért nem, mert keresztény alapokon indultak és idejét múlt szertartásokkal kísérleteztek." (Bencsi 1987, 25.).

24.) ŐSHITÜNK ELLENLÁBASAI

Gátolják nemzeti, szellemi talpraállásunkat a gáncsoskodók, visszaélve azzal, hogy ezer esztendei mételyeztetés után közülünk számosan tévelyegnek lélektörő bús tévhitek alatt, s csüggedten úgy vélekednek, nincs már remény, nincs immár erre semmi lehetőség. Adódott példának okáért olyan, s micsoda magyar, aki szükségét látta - ki tudja, miért - megnyilatkozni ebben a kérdésben. És mi volt a mondanivalója a lefojtottság évezrede után? A következő: nincs semmiféle lehetőség a magyar ősvallás helyreállítására, mivel annak még az írmagja is kiveszett. A következőket nyilatkozta:
„A honfoglalás kori (?) ősmagyar vallásról egyet és mást lehet ugyan tudni (micsoda nagystílű nyegleség!),- de ez alig több a semminél, és nagyon kevés ahhoz, hogy egy érvényes (?) vallás ilyen alapokon létrejöhessen (...). A Nyugat felé haladó magyarság originális táltos-vallására bizonyosan hatást gyakorolhatott (noha, nem biztos, hogy gyakorolt) a Mazdaizmus, a Zervanizmus, a Manicheizmus, az Islam, a Nesztoriánus Kereszténység, de a judaista-izraelita befolyások sem zárhatók ki, - a magyarság kazáriai kapcsolataiból és függő viszonyából következően, még egyéb influenciák is felvethetőek. (...) igazán részletekbe menő és pontos tudásunk nincs saját ősvallásunkról, s talán nem is lesz soha." (László 1993. június 25, 20.).

A nyilatkozó nyilvánvaló célja: vessük el végérvényesen nemzeti vallásunkat és tapadjunk, mint a ragtapasz, a judeo-kereszténységhez. Erre áll az ókori mondás: si tacuissez, filosofus mansis es (ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna).

Mindenesetre fölöttébb érdekes, hogy bizonyos köröknek egyedül a magyar vallás van a bögyében. Ezerszámra hemzsegnek földönkün a legkülönbözőbb szekták, köztük tébolyos mételyezők és rombolók, merénylők, alagútrobbantók, gyermekpusztítók, tömeges öngyilkosság-szervezők. Hiába! Ezeknek az uraknak semmi bajuk velük. Egyedül akkor szisszennek fel és kerülnek szitok-átok-rikácsolásba, ha a magyar nemzeti vallás kerül szóba. Talán holmi elfojtott bűntudat megnyilatkozása ez? Még azt is figyelmen kívül hagyják, hogy ezáltal fölfedik titkolt belső mivoltukat, megrögzött magyarellenességüket.

A Szív c. katolikus lap meghökkentően színt vall: „Az emigráns egyházközösségeknek nem az a célja, hogy megtartsa őket magyaroknak új hazájukban, hanem az, hogy megtartsa őket hithű katholikusoknak." (judeo-keresztényeknek.) (Megjelent: a „Szív" című hivatalos katolikus vallásos közlöny 1960. évi októberi számában.). Széteszi a szekták özöne a világ nagy művallásait, köztük az övékét is? - semmi baj! -Mivel a nemzeteket is széteszik.

Hazánkban is nem egy kártevő, romboló, nem idevaló erőszakosan terpeszkedő és terjeszkedő szekta (Jehova tanúi, scientológusok stb.) működik, némelyek közülük kábítószerrel való beetetés útján szerzik „híveiket", vagy terror-csapatokat hoznak létre. Már odaáig fajultak a viszonyok, hogy nyílt utcán támadják meg a jámbor polgárokat, mint például a hírhedt hit gyülekezete. „A Hit Gyülekezete valójában Jézus nevével visszaélő sátáni intézmény." - írja Dienes Erzsébet a Magyar fórumban. Idéz is e gyülekezet kedves, magyarok ellen uszító nyilatkozataiból: „A sátán szolgálóival van neünk birkózásunk. A gonosz angyallal, a Magyarok Istenével, királynőjével. Meg vagyok győződve arról, hogy a Mi asszonyunk, amely (!) elfoglalja az országot a sátán célja számára." (Dienes 1997. április 24, 8.).

Sebaj! Uszítanak a magyarok ellen? Na és? Nem számít! Sunyítanak az ún. „történelmi vallások", a kormányzat is lapít. Dehogyis hajlandók föllépni a soraikat megbontó, nemzetrontó szektarothadás ellen! A magyar ősvallás, az más, attól poshadt erőik tűzbejönnek. Mással semmivel, egyedül a középkori elődeik által letaglózott magyar nemzeti vallással van bajuk. Attól jönnek penetráns fekete indulatba. Milyen jellemző! Tacitus igéje illik erre: „azt gyűlölik, akinek ártottak.".

IRODALOMJEGYZÉK
A régi magyar költészet remekei: a legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig. 1903. Szerk.: Endrei Zalán. Budapest.
Anonymus 1200 k./1975. Gesta Hungarorum. Ford.: Pais Dezső. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Arany János 2005. Arany János összes művei. Budapest.
Bencsi Zoltán, Dr. 1987. Ősi hitünk. Toronto.
Berzsenyi Dániel 1999. Berzsenyi Dániel művei. Budapest.
Biblia 1979. Ford.: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága. Budapest.
Blake, William versei 1977. Budapest.
Dienes Erzsébet 1997. Gyülekezeti szélsőségesdi. Magyar Fórum. 1997. április 24.
Érszegi Géza (szerk.) 2004. Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest.
Goethe, Johann Wolfgang von 2006. Faust. Ford.: Jékely Zoltán, Kálnoky László. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1991. Királygyilkosságok. Hogyan haltak meg a magyar királyok? Budapest.
Grandpierre K. Endre 1993/2008. A magyarok Istenének elrablása, avagy a magyar faj nagy elárultatása. Budapest.
Hérodotosz i.e. 440/1989. A görög-perzsa háború. Ford.: Muraközy Gyula. Budapest.
Horváth Mihály 1842. A magyarok története. Pest.
Konrad Lorenz é.n. A civilizált emberiség nyolc halálos bűne.
László András, Dr. 1993. Szellem, Jobboldaliság, Tradíció. Hunnia. 1993. június 25.
Montesquieu 1748/1962. A törvények szelleméről. Budapest.
Petőfi Sándor 2006. Petőfi Sándor összes költeményei II. Budapest.
Széchenyi István 1835/1985. Hunnia (reprint kiadás). Budapest.
Thuróczy János 1486/1978. A Magyarok Krónikája. Budapest.
Werbőczi istván 1547/1897. Hármaskönyve. Budapest.

Forrás: http://www.magtudin.org/Grandpierre_K_Endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai_9.pdf
Történelmünk központi titkai (X. füzet) →PDF

1. Történelmünk központi titkai (I. füzet) →
2. Történelmünk központi titkai (II. füzet) →
3. Történelmünk központi titkai (III. füzet) →
4. Történelmünk központi titkai (IV. füzet) →
5. Történelmünk központi titkai (V. füzet) →
6. Történelmünk központi titkai (VI. füzet) →
7. Történelmünk központi titkai (VII. füzet) →
8. Történelmünk központi titkai (VIII. füzet) →
9. Történelmünk központi titkai (IX. füzet) →
10. Történelmünk központi titkai (X. füzet) → PDF