20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 március 27, péntek

Istvánról mit is tudunk, és hova „tegyük” János apostolt?

Szerző:

Azt szeretném hinni hogy István király is ráébredt arra hogy a gonosz nyugat kihasználta a nemzetünk ön pusztításra, hiszen minden fiú gyermekét titokzatos körülmények közt veszítette el. Talán azt kellett volna felismerni neki de még időben! 

 Őszkatona megjegyzése után én is leírom gondolataimat de itt mindkét Lajdi Tamás írásból szeretnék élesebb képet kapni miért is kerül István Király is a példázásaiba. Vajon igazán oda való e ahova az író rakja azt? 

Őszkatona idézet:

"Mindennel egyet értek. Hozzá lehetne még adni de így is nagyon szépen összefoglalja a lényegét. Két észrevételt viszont be szeretnék vetni vitára.

I. István király életéről nagyon keveset tudunk - haláláról pedig semmit - tehát egyelőre nehéz őt ide beilleszteni.

Egyik bibliai evangélista sem volt Jézus tanítványa. A Máténak nevezett evangélista sokkal később élt. Evangéliumát héberül írta, a héber nyelv pedig Jézus idejében egy kihalt nyelv volt. Jézusék saját arámi anya nyelvükön beszéltek, a zsidók pedig görögül (Badiny, J.E. Conner, és mások). A bibliában Jézus Jánosnak nevezett tanítványa Badiny és a pragmatikus történelem szerint valószínűleg Magdala Mária volt. Az evangélista Jánosról csak annyit hogy a négy közül az ő evangéliumában található a legtöbb történelmi valóság-töredék. Tudunk Péternek egy későbbi János nevű tanítványáról, de nem tudjuk hogy azonos-e az evangélistával." 

Azt már én is olvasom több forrásból, hogy István halála előtt Kinek ajánlotta fel a Szent Koronát. De azt viszont nem tudom hogyan jutott és mikor vagy miért erre a döntésre? Miért nem adta élő embernek, mondjuk leánya oldaláról?

Azt szeretném hinni hogy István király is ráébredt arra hogy a gonosz nyugat kihasználta a nemzetünk ön pusztításra, hiszen minden fiú gyermekét titokzatos körülmények közt veszítette el. Talán azt kellett volna felismerni neki de még időben! Azt is szeretném tudni mi az igazság az István-i jobbal? Mikor és kik vágták le? Miért? Valóban azért mert szent volt, vagy azért mert nemzetirtó volt mindazokkal szemben akik az ősi hitünket vallották? Kinek az érdeke volt hogy megőrizzék ezt a jobbot? Milyen célból?

Valahogy ezért érzem úgy hogy, Lajdi Tamás szabadon kihagyhatta volna legalább ezt a pici részeket (ahol istványozik) a példázásból mint például itt. (Keresztény támadások az ősmagyar hitvilág ellen) " a Szent Jobbot „húscafatnak” nevezték, "

Kérdés hogy a húscafat jelző végett szól e a példa? Ezért inkább kihagyhatta volna senki nem kereste volna miért nem írta oda. Azután a másik írásában (A Magyar Apostol Nemzetség vallása) azt írja Szent Istvánunk is felvette a gonosszal a harcot... Ki volt a gonosz? Kire gondolt az író? Bízom nem Koppány vezérre? Na és Szent László is legyőzte a sötétséget jelentő kunt. Miért jelent sötétséget a kun? Hiszen testvéreink. Szent Lászlónak csak ez volt a "gonosszal" való harca? Más nem volt azonkívül, hogy ő is kíméletlen rendelettel tiltotta az ősi hitünk gyakorlását. Ezért lett ö is szent?

Kérem írjon erről aki többet tud.

Szeretnék arról a forrásról többet olvasni vagy ha lehet itt is megjelentetni amiről Őszkatona ír.: "Jézusék saját arámi anya nyelvükön beszéltek, a zsidók pedig görögül (Badiny, J.E. Conner, és mások)."

>Zoli<

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Hozzászólás  

#7 VÁ: Istvánról mit is tudunk, és hova „tegyük” János apostolt?Ködszurkáló 2012-10-24 07:46
Kedves Subartu!

Köszönöm az ajánlást. Elolvasva a 3. fejezetet, az anyaggal kapcsolatos fogalmaimat oly' mértékben terjesztette ki, hogy a korszerű (laikus számára elérhető/érthető) ismereteimmel való egyeztetése további agymunkát kíván.

A kitalált idővel kapcsolatos okokra a "Ha Illignek igaza van ..." című írásban találsz útmutatást.

A kitalált idővel kapcsolatban az az igazi baj, hogy mint szellemi teremtmény, maga is okává vált eseményeknek, ezen a módon megváltoztatva a történelem menetét.

3Az idő nem más, mint mozgás vagy változás. Az idő mérése különféle események, anyagi változások összehasonlítása egymással. Változás nélkül nincs idő. Ezért mondják, hogy az ősanyag „túl van az időn”.Hylozoika 3.11.

- Ha nincs ami változzon, akkor nincs idő. Az anyagi szemlélet számára. A kitalált időt ebben az összefüggésben az érzékelhető anyaggal, annak változásával lehet bizonyítani. Az más kérdés, hogy a szellemi létezésmód időtlensége csak látszólagos - ezek szerint.
#6 VÁ: Istvánról mit is tudunk, és hova „tegyük” János apostolt?Subartu 2012-10-23 15:40
Kedves Ködszurkáló,

Nagyra értékelem lényeglátó meglátásaidat. Majd, ha egyszer lesz "időd", a livskunskap.ath.cx/hylozoik/magyar/forkl_magyar/fharom_2010.htm olvasgatása, beleértve a 3.11 pontot is, még szélesebb gondolati alapokra helyezi az időfogalommal kapcsolatos nézeteidet.

A kitalált idővel egyetértek, egy hatalmas hazugság az a "történelem", amit a mostani embercsoport tudatába kívánnak belegyökereztetni. Az okok már érdekesebbek lennének- Én még nem olvastam arra nézve egy jó elgondolást, mi végre vitték véghez ezt a hatalmas disznóságot, és főleg, hogy mi a célja! Mert az még hátra van!
#5 kiegészítésemKödszurkáló 2012-10-23 08:14
Az anyag feltételezi az időt. Ha idő nincs, anyag sem lehet. Ezért nem létező időben nem létez(het)nek személyek és tárgyak sem. Mivel ezt a megkerülhetetlen igazságot a történelemhamisítók is érezték, ezért kellett a fiktív időszakhoz fiktív személyeket és fiktív tárgyi emlékeket rendelni. Így hozták létre Nagy Károly személyét Atilla királyi nimbuszából és Aladár szerepéből és elhelyezték a kitalált évszázadok alkotta keretben. Ezért fiktív személy Nagy Károly, mert egy fiktív időszakhoz kötődik ezzel a névvel. Ha összemossuk a mintaként szolgáló személlyel/személyekkel, akiknek testi valósága megkérdőjelezhetetlen, akkor nem segítjük a tisztánlátást.

Ami a fiktív időszakhoz kötött, az maga is fiktív és úgy is kell róla beszélni. Ami pedig létezett és megtörtént, vagy sejthető, arról pedig a'ként.
#4 SubartuhozKödszurkáló 2012-10-22 21:51
Idézet:
Én úgy tudom, hogy Nagy Károly nem fiktív (magyarul kitalált) személy volt, hanem élő, hús vér, és Aladárnak hívták. Vagyis Atilla fia és Nagy Károly egy és ugyanazon személyek. Ne feledjük, hogy Csaba legyőzése után a pilisi központból 60 szekér aranyat és hadizsákmányt vitt magával - mert jogos tulajdonának vélte, mint apja örököse, a legidősebb fi
- Szerintem én is ezt írtam. Aladár adta a testi valóságot és Atilla a királyi erényeket. Így gyúrták össze Nagy Károly alakját. Abban az értelemben viszont fiktív személy, amennyiben egy kitalált korszakot, nem létező (tárgyi emlékekben üres) kultúrális időszakot, korát megelőző és azt újból csak évszázadok múlva elért színvonalú államszervezetet kötnek a nevéhez. Abban az értelemben is fiktív, hogy a Nagy Károly névben egyszerűen a Nagy Királyt nevezték meg, ami pedig nem tulajdonnév hanem köznév, tehát személyazonosításra kevésbé alkalmas. Ezzel is rejteni kívánták kilétét. Ami bizonyos a nagykároly-féle történelemből az az örökség elrablása.
#3 VÁ: Istvánról mit is tudunk, és hova „tegyük” János apostolt?Subartu 2012-10-22 11:31
Idézet - Ködszurkáló:

- Nagy Károlyról már tudható, hogy fiktív személy akinek megalkotásához Atilla király idősebb fia, Aladár - aki a testvérháborúban a nyugati nemzetek segítségével legyőzte öccsét Csabát - adta a testi valóságot, míg a halott Atilla a királyhoz méltó tulajdonságokat. (Forrás: Tóth Gyula blogja) Ha ennek ismeretében értelmezzük a Nagy Károlynak tulajdonított kincsrablást, akkor belátható, hogy családi perpatvar volt az örökség felett, amely a kalandozásoknak nevezett portyázásokkal folytatódott.


Én úgy tudom, hogy Nagy Károly nem fiktív (magyarul kitalált) személy volt, hanem élő, hús vér, és Aladárnak hívták. Vagyis Atilla fia és Nagy Károly egy és ugyanazon személyek. Ne feledjük, hogy Csaba legyőzése után a pilisi központból 60 szekér aranyat és hadizsákmányt vitt magával - mert jogos tulajdonának vélte, mint apja örököse, a legidősebb fi.
#2 VÁ: Istvánról mit is tudunk, és hova „tegyük” János apostolt?Ködszurkáló 2012-10-21 21:21
Kérdéseim, gondolataim Karaul táltos leírása olvastán:

„Koppány Fejedelem testét az ország négy részébe szétviszik elrettentésként. Keresztény diadalként 5 évig ujjonganak Európában!!!

- Jó volna forráskutatással igazolni ezt az újjongást. Mert - ha volt - akkor annak írásos nyoma is van. Ha pedig írásos nyomot sikerül felmutatni, akkor az Koppány álnok módon történt meggyilkolásának is - közvetett - bizonyítéka lehet.

„Rómából, Quedlinburgból, Passauból, Bizáncból érkeznek olyan szerzetesek, akik alig beszélik nyelvünket, de hittérítésben, kegyetlenkedésben élen járnak minden gonosz előtt!!!”

- Költői a kérdés, inkább csak felvetés: Melyik népet bíztatja istene könyörtelenségre? Lehet, hogy a térítő szerzetesek közülük kerültek ki?

„Az ősi Táltos Iztan-Hu Napisten Koronát keleten készítették, és az ékesítette ITIL TAN-HU KHÁN fejét, Batbaján Bezmer Ghagánt, Álmos fia ÁRPÁDOT is ennek birtokában kellett volna Pajzsra emelt Vezérfejedelemmé választani, azonban Baján Khagán idejében Nagykároly hadai elrabolták!”

- Nagy Károlyról már tudható, hogy fiktív személy akinek megalkotásához Atilla király idősebb fia, Aladár - aki a testvérháborúban a nyugati nemzetek segítségével legyőzte öccsét Csabát - adta a testi valóságot, míg a halott Atilla a királyhoz méltó tulajdonságokat. (Forrás: Tóth Gyula blogja) Ha ennek ismeretében értelmezzük a Nagy Károlynak tulajdonított kincsrablást, akkor belátható, hogy családi perpatvar volt az örökség felett, amely a kalandozásoknak nevezett portyázásokkal folytatódott.

---------------

István trónralépésének előzményeivel is foglalkozik Grandpierre K. Endre A magyarok istenének elrablása című tanulmánykötetében. Az 1993-as kiadás elérhető a www.magtudin.org/Grandpierre%20Elrablasa.htm oldalon. A homályos események boncolgatása a NEMZETKŐZI BŰNSZÖVETKEZETEK TÁMADÁSA A MAGYAR NAGYHATALOM ELLEN című fejezetben található.

részlet:

titoközön borít itt mindent, egész történelmünket s kiváltképp a X. és XI. századot, Géza és István király történetét.
#1 Bartók: Csak tiszta forrásbólÉg és Föld 2012-10-21 11:44
data.hu/get/5696020/Tokmak_Karaul_Taltos_Koppany_elo_ivadeka.pdf

Az Ő feladta volt elődei útján megjegyezni a magyarnak tisztán mi is történt

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló