SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY

I.
Hetedhét országnál is távolabb, messze,
Csak a figyelmedet a táv ne eressze,
Túl az Üveghegyen, hol a kismalac túr,
Volt egy gazdag ország, ahol király az úr.

Volt egy fia, János. Azt mondja az apja,
Eredj, láss világot, mit süt Isten Napja,
Pallérozódj, s majdan derék ember leszel,
Ha a nagy világból ismeretet veszel.

Apjától, anyjától elbúcsúzott János,
Előtte a világ, amely nagyon számos,
Indult megismerni, kézben van a botja,
Ezt a nagyvilágot jó és rossz alkotja.

Amint ment, mendegélt, kivel találkozott?
Egy hosszú emberrel, véle kezet fogott.
Csodálkozott János, ilyet sose látott,
Ilyen hosszú embert, rá szájat is tátott.

Ki vagy te? Mi vagy te? Mi a mesterséged?
Villámgyors a nevem, és lehagylak téged,
Futok, mint a villám, de azt is lehagyom,
Nem tud megelőzni senki, csak ha hagyom.

Szeretném azt látni – mondotta jó János,
Kelmed vékony, hosszú, továbbá villámgyors?
Kiugrott egy szarvas, Villámgyors utána,
Hamar megelőzte, János szája tátva.

Mármost el is hiszem, futsz, mint a villámlás,
Ez a tulajdonság kimondottan áldás,
Csapj a tenyerembe, mint kenyeres pajtás,
Látom, villámgyors vagy, kell most egy főhajtás.

Ottan kezet csaptak, váltak barátokká,
Akik sosem lesznek egymást árulókká,
Mentek, mendegéltek, egyszer csak mit látnak?
Olyan csodát látnak, majdnem kővé válnak.

Egy nagy vállú ember egy hegyet emelget,
Ez a hegy bárkiből kinyomná a lelket,
János köszön néki, kérdi, hogy kiféle,
És, ha meg nem sérti, nem menne-e véle?

Én Hegyhordó vagyok, hegy van a vállamon,
Átviszek egy hegyet az egész államon.
Kenyeres pajtásnak jössz-e harmadiknak?
Jó szívvel! Örülök, ha barátnak hívnak.

Azzal kezet csaptak, mennek tovább hárman.
Egy hatalmas erdő látszik a határban.
Mennek az erdőbe, ahol is mit látnak?
Fák dőlnek a földre, vége van a fáknak.

Ember, széles mellű, ráfú csak a fákra,
Kinyitja a száját, hatalmasra, tágra,
Fú rettentő nagyot, a szálfák kidőlnek,
Recsegve, ropogva döndülnek a földnek.

Kérdi a királyfi: Mi a mesterséged,
Ki vagy te, mi vagy te, az erdőt kitéped?
Fúvó az én nevem, tudok nagyot fújni,
Nem lehet előlem a földbe elbújni.

Állj közénk, ne habozz, kenyeres pajtásnak,
Kenyeres pajtásnak, és még jó barátnak!
Mindjárt kezet csaptak, hűséget fogadtak,
Most már négyen voltak, és tovább haladtak.

Mentek, mendegéltek, vajon kit találnak?
Egy nyilas ember az, akit most meglátnak.
Hát te ki vagy, mi vagy, mi a te tudásod?
Jóltaláló vagyok, azonnal meglátod.

Ez itt egy borsószem, tedd a tenyeredre,
Ellövöm a borsót, hallgass az eszedre,
Ne félj, nem lesz bajod, mert pontosan lövök,
Kezedbe én nyilat, meglátod, nem döfök.

Bizony, bizony, úgy lett, ellőtte a borsót,
Nem az első borsót, nem is az utolsót.
Ott kezet is csaptak, most már öten voltak,
Akik barátságot egymás közt ápoltak.

Kenyeres pajtások bandukolnak tovább,
Hol derült az idő, hol kissé mostohább,
Meglátnak egy embert, aki kicsi, zömök,
Kinn a nagy határban magában lődörög.

Ki vagy te, mi vagy te, mi a mesterséged?
Ha becsületes vagy, kezet adok néked!
Péter az én nevem, tudom, bármit szólnak,
Fülem földre teszem, hallom, mit gondolnak.

Az emberek, persze, bármit kihallgatok,
Ha egy eseményhez tanácsot adhatok.
A királyfi örvend: Gyere velünk társnak,
Csapj a tenyerembe kenyeres pajtásnak!

Mentek, mendegéltek Hetedhét országnak,
Lehullt a levele, majd kinőtt a fáknak,
Tündérország csodás földjére jutottak,
Ahol egy időre vége lett az útnak.

II.
Tündérföld urának volt egy szép leánya,
Gyönyörűséges szép, volt nagy hozománya,
Futott, mint a szélvész, utána űr konga,
Neve is Szélike királykisasszonka.

Egyszer kihirdették, vőlegényt keresnek,
Szélike kezére nagyon sokan lesnek,
Az kapja a kezét, aki őt lehagyja,
Gyorsabb futásáért a lány kezét kapja.

De, ha Szélike győz, a kérőt kivégzik,
Kivégzését sokan sajnálkozva nézik,
Karóba megy feje, tündérlány Szélike,
Nem tudni, a kérők rettegve félik-e?

Már kilencvenkilenc kérő feje karón,
Gúnyolódik a nép, nem épp jót akarón,
Királyfiak, grófok, hercegek és bárók
Vesztenek futásban, már csak égen járók.

Hat kenyeres pajtás felmegy az udvarba,
János királyfi szól, karjuk font a karba,
Csapatunk nevében futna ez a társunk,
Gyorsabb-e Szélike? Engedd, mi is lássuk!

Jól van, szól a király, vigyázz a futással,
A versenyzés alatt ne törődjél mással,
Fejed megy karóba, ha a vesztes leszel,
Ez életben többé kenyeret nem eszel.

Tenger nép gyűlt össze, nézni a viadalt,
Két versenyző közül ki arat diadalt?
Szélike megindul, Villámgyors lehagyja,
Mint a villám, ugrik, lesz is foganatja.

Szélike szégyenli, bizony sírva fakad,
Hull a könnye árja, mint áramló patak.
Szól a király: Holnap megint csak fussatok,
Szélike fog győzni, ti kenyeres hatok.

Másnap megint futnak, Szélike lemarad,
Villámgyors sebesebb, akárhogyan szalad,
Megered a könnye, úgy szégyelli magát,
Dühöngve szorítja össze az ajakát.

Azt mondja a király: Fussatok ti megint,
Rátok egész népünk ezer szemmel tekint,
Lányom talán beteg, nem tud úgy szaladni,
Holnap a győzelmed vissza fogod adni!

Szélike ravasz volt, gyémántgyűrűt küldött,
Villámgyors megörült, dicsőségben fürdött,
Ujján gyűrű, lába földbe gyökerezett,
Nem tudta: Nem fogja kivágni a rezet.

Ám Péter a fülét a földre szorítja,
Megtudja azonnal, mi a gyűrű nyitja,
Szól Jóltalálónak, legyen készenlétben,
Reggel lője ki a gyűrű fejét szépen.

A gyűrű fejében rejtőzik a varázs,
Ellőve a feje, lesz végre apanázs,
Arany, ezüst kincsek, vagy Szélike keze,
Miben a kis csapat végül megegyeze.

Jő a harmadik nap, a futók indulnak,
Szurkolók izgulnak, drukkolva vidulnak,
Villámgyorsnak lába földbe gyökerezett,
Szélike már messze, igen nagyon vezet.

Jóltaláló nyila gyűrű fejét viszi,
Elindul Villámgyors, ki látja, elhiszi,
Lehagyja Szélikét, immár harmadszorra,
Ettől a királynak lekonyul az orra.

Kenyeres pajtások mennek a királyhoz,
Mondják, semmi közük a vajákos bájhoz,
Szélike varázsló, nem kérnek belőle,
Inkább a szerencse szabadítson tőle!

Aranyat, ezüstöt kérnek a lány helyett,
Mennyit Hegyhordó bír, s hajtanak is fejet.
Lányom nem vajákos, de tündér kisasszony,
Tudja, hogy bárkire megigézőn hasson.

Hat szekér aranyat, ezüstöt Hegyhordó
Vállára kap könnyen, a szava sem morgó,
Hoznak még szekeret, hatot a vállára,
Minden arany kincset, s indult indulásra.

Elment a kis csapat, elvitt minden kincset,
Tálakat, korsókat, és ajtókilincset.
Na, most édes lányom, mondd csak, mit csináljunk?
Legyőztek, mégsem lesz férjed, s új királyunk.

III.
Megbánta a király, nem volt oly sok kincse,
Odaadta mindet, nem volt egy kilincse,
Fuss utánuk Széli, holdezüst leányom,
Mert nem jön szememre soha többé álom.

Mintha elrabolna ez a jött-ment csapat,
Akiktől kincstárunk a nullára apadt,
Regement sereget küldök utánatok,
Téged és a kincset mind visszahozatok.

János királyfihoz Szélike szaladott,
Miközben a csapat kis távot haladott,
El nem maradt tőle akár egy lépésre,
Úgy tett az öt pajtás, nem is vette észre.

Péter szól: Regement sereg a nyomunkban,
Meg akarnak ölni, lassú haladtunkban,
Úgy-e? - mondja Fúvó, Jöjjön a regement,
Fúvok egy jó nagyot, s mind a regébe ment!

Jött a nagy regement, Fúvó fújt egy nagyot,
Rettentő forgószél mindent elragadott,
Katonát és lovat, János országába
Békésen mehettek, nem mentek hiába.

Öt felé a kincset szépen elosztották,
Aranyat, ezüstöt egymásra ontották,
Szélike kezét meg János szépen kérte,
Amiért sok igent, s csókot kapott érte.

Lett is nagy esküvő, majd nagy lakodalom,
Kilencféle leves párált az asztalon,
Sült húsok és pörkölt messze illatozott,
Rengeteg vendégnek jó étvágyat hozott.

Később kis tündérkék születtek sorjába,
Szélike hírt küldött apja országába,
Jött a tündérkirály, s unokáit látva
Örömében bizony szája maradt tátva.

Szélről jön a szél is, nyolc, vagy tizenkettő,
Anyja szél lány, ezért szélvészgyors lány lett ő,
Szelve van a Hold is, Szélike otthona,
Ahol szép Szélike holdfényt sző és fona.

Így lett király János nagy Tündérországban,
Lett sok-sok országa fenn a Világfában,
Felesége Széli, leánya Szelené,
Diana, Turannu, kiket szeret Ené!

Budapest, 2019. április 27.

RONGYOS GÁRDA

Vége van, vége az őrült öldöklésnek,
Hol annyi ártatlan katona vére hull,
Békénk galambjai oly sokáig késnek,
Közben a nyúlszájú bandája lelapul.

Hazád darabolja ragadozók karma,
De van még katonád, jó másfél millió,
Nyúlszájú leszerel, oly nagy a hatalma,
Eztán se tör ki nagy hősi ribillió.

Kifáradt a nemzet, farkastorkú tombol,
Utolsó emberig nem védik a Hazát,
Gonoszság Szelleme, amit tud, lerombol,
Nem irtják az ország milliónyi gazát.

Ám a semmiből jő egy utolsó sóhaj,
Alig háromszáz fő, szabadságharcosok,
Szétszedni hazádat, ez a rabló óhaj,
Francia gazember rablóknak száma sok.

Halálra ítélték szép Sopron városát,
Osztrák kommunista bömböl véres szájjal,
Ostenburg garázda ide rakja koszát,
Mégis elkotródik, megkent minden hájjal.

Jó Baracsi László kecskeméti gazda
Első hősi halott, nincs emlékezete,
Működik az aljas sátáni gallyazda,
Nemzetfánk ágait vágja gépezete.

Megkergült a gonosz, vadul rabló német,
Háborút indított, majd másokra fogja,
Osztrák német vezér ránk küld ezer rémet,
Hazánkból földünket rángatja, rabolja.

Hősi ellenállót, hajh, börtönbe vetik,
Erdődy gróf bátor tűzoltó parancsnok,
Tűz van!, s a foglyokat gyorsan kiengedik,
Hátrébb ragadozó, gonosz osztrák mancsok!

Ágfalva, Szombathely, Sopron és Kismarton
Ádáz antant sereg birtokába jutna,
Ám a Rongyos Gárda áll a Lajta-parton,
Tőlük a rabló had a föld alá futna.

Sopronban Leicht Ottó ifjaknak elnöke,
És Székely Elemér bányamérnök tanár,
Ellenállást szervez, az antantra pöke,
Nem adják a várost, senki nem oly szamár.

Kecskeméti tanyák sok hazafit adnak,
Vezér Héjjas István, keményen harcolnak,
Gőgös osztrák hadak gyorsan elapadnak,
Már nem is törődnek, mit hoz majd a holnap.

Thurner Mihály Sopron nagy polgármestere,
Arany Paszkál pappal harcra buzdítanak,
Várvidék osztráké, vagy a magyar tere,
Tüzes ellenállást nagy hősök szítanak.

Endresz György pilóta beáll felkelőnek,
Ő az, aki később óceán felett száll,
Nem törődik azzal, ha rá gyakran lőnek,
Híres Lockhead gépük majd Felcsutnál megáll.

Latzay és Héjjas és Winter vezérek
Hamarost lezárják a Lajta-hidakat,
Mondja a sok osztrák, inkább visszatérek,
Bécs felé, így köztük bátor egy sem akad.

Huszonkét felkelő kis Ligetfalunál
Lerohanta a rossz, gonosz cseh őrséget.
Gonosz fajzat Benes, minket nagyon utál,
Cseh-szerb folyosóról letesz, itt a véged!

Prónay Pál vezér, államot alapít,
Neve Lajta Bánság, Sopron megmenekül,
Nyomorult áruló ellenség meg lapít,
Trianon nagy átka fel, az égbe vetül.

2018. szeptember 24.

TORMA ZSÓFIA

Hallottátok hírét Torma Zsófiának,
Tudós nagy delnőnek, igaz szó fiának?
Aki nem hallotta, vessen az magára,
Árnyékot vet minden írásos mappára.

Kis törékeny asszony ásta a földeket,
Feltárt mélyen fekvő kulturrétegeket,
Első nagy régésznő az egész világon,
Kiből nem terem ám minden bikkfa ágon!

Bátyja, Károly, irigy, keresztbe tesz neki,
Pulszkynak, Hampelnek nincs ki négy kereki,
Még hogy Tordos rokon Trójával, Szumerrel!
Erdély rokon lenne messzi Al-tengerrel?

Szumiri őshaza hegyektől kerített,
Amit sok jó tudós régen kiderített,
Erdély az őshaza, avagy Kárpátia!
Tudja meg a magyar minden lánya-fia!

Sayce és Langenschmit kiáll hősnőnk mellett,
Virkowwnak, Schliemannak sok jó szóra tellett,
Mind az egész világ ismerte nagyságát,
Bámulták tudását, csodás okosságát.

De bénító asztma verte le lábáról,
Gáncsoskodók szóltak Torma Zsófiáról,
Könyvét sem adták ki, nehogy híre menjen,
Magyarok az ősnép, van, ki fenekedjen!

Torma Zsófia ír: Itt tízezer éve
Rovás van a sziklán, mindent helyre téve,
Ez aztán sokaknak nem fér a fejébe,
Fejükben sötétség csontfekete éje!

Hős Torma Zsófiát, amint megilleti,
Vegyük hőseinkhez, senki nem hiheti,
Ily nagy delnő tudóst ítélj feledésre,
Szoborra is teljen, ha telik evésre!

Budapest, 2018. június 14.

HUNGÁRIA BERTÁJA

Szép Hungáriának gyönyörű Bertája,
Hun ország a világ legszebbik fertálya,
Híre messze terjed, szépsége világít,
Sok királyhoz eljut, mindenkit elámít.

Pipin, a frank herceg, meglátta szép Bertát,
Aki látásáért hegyen, folyón kelt át,
Rögtön megszerette, kezét is megkérte,
Királynéje trónját ott neki igérte.

Pipin, hazatérve, a lagzit szervezi,
Kit vendégségbe hív, ételt hogyan eszi,
Lúdlábú istennő, Berchta is vendége,
Berta védnöke lesz, míg a világ vége.

Elindult szép Berta Frankhon irányába,
Sebesen haladtak, vitte lova lába,
Kétszáz jó hun lovag fegyverrel kísérte,
S száz nyoszolyó leány, ki rajongott érte.

Haladván nyugatra, közben volt sok kaland,
Csúcsokonjégsapka, virágzó rét alant,
Medve támadt rájuk, kapott pár vasnyilat,
Menjen az erdőbe, forrásvizet ihat.

Rabló lovagoktól hemzsegett pár téjék,
Ám a hun nyilaknak nincs ki ellen álljék,
Sárkánytis meglóttek, goblint, trollt és orkot,
Ám Berta királylány bajban sosem forgott.

Perahta a Fénylő, kísérte útjukon,
Aki átfér bármely ici-pici lyukon,
Végre megérkeztek, Pipin várta őket,
Püspök adta össze a hű esküvőket.

Rózsánál pirosabb orcája szépséges,
Fehér liliomszál, a Napra is kényes,
Gyönyörködöm benned, mondta Pipin király,
Olyan a szépséged, mint százezer virály.

Tökéletes leány, Turulház szülötte,
Ki a dúvadakat nagy halomba lőtte,
Pompásan lovagol, röpdöd arany haja,
Szűnik a királyság nagy és kicsi baja.

Gyermeke hős Károly, karvaly a javából,
Vére Turul sólyom, haján naptűz lángol,
Carolus,a Magnus, király és hadvezér,
Akinek a keze oly messzire elér.

Rátört Pannonhonra, kincseit kereste,
Mivel Turulházi, a kincs őt illette,
Hat szekér aranyat zsákmányolt serege,
Aranytól csillogott Frankhon egész ege.

Vadrózsa virága, gyönyörű szép Berta,
Törődött hugával, tudni illik, mert a
Jó édesanyjának volt másik leánya,
Aki ezt sem tudja, vigye el a kánya.

Coustance huga szép Hungáriában,
E titok rejtőzik minden kőben, fában,
Királynő lett, bizony, Berta segítette,
Neve Konstanc, Kustanc, Berta trónra tette.

Ne feledjük dicső őseink emlékét,
Berta, s huga Kustanc, aranyló trónszékét,
Szeresd gyermekeid, szeresd őseidet,
Érte az Ég Ura sok csodával fizet!

Budapest, 2018. május 25.

TEUTA KIRÁLYNŐ

Teuta szép leány, Kárpát-medencéből,
Feleségül ment az illyr főkirályhoz,
Gazdag, vérmes leány, nem ment ő szükségből,
Kiválóan értett harchoz és csatához,
Végbe is vitte azt, amit elhatároz.

Agron ill uraknak vezérlő királya,
Gyakran hadat viselt, rabló volt őkelme,
Kevés volt országa, Illúria tája,
Előbb lett hírneves tenger veszedelme,
Aztán lett hadvezér, népe segedelme.

Agaron, hős Agron, agarénusoknak
Hírneves királya trónörököst akart,
De Teuta inkább hódolt mágusoknak,
Jövendőmondóknak, kedvence volt a kard,
Teste vaspáncéllal, nem kelmével takart.

Teuta, Tejuta, húga Triteuta,
Hozzámegy Agronhoz, lesz a felesége,
Pinnész az ő fia, okos és nem buta,
Nővérét segíti, örül őfelsége,
Biztonságban Pinnész, ha Agronnak vége.

Agron délre támad, Medion városra,
Etolia hadát csúnyán tönkre veri,
Ellenségek közül rátámad számosra,
Epirusz ellen a kártyáit keveri,
Földjét, mit elvettek, mindet visszaveszi.

Démétriosz király, sorban a második,
Makedonok ura, dardánokra támad,
Teuta királyné közben anyásodik,
Longar dardán királyt elfogja a bánat,
De Teuta segít, felé hála árad.

Mikor Agron meghal, Teuta az utód,
Gyámja lesz Pinnésznek, hadak parancsnoka,
Vad Teuta régens, köröd hányszor futod?
Rátámad Rómára, bosszúvágy az oka,
De a háborúba beletör a foga.

Centumalus consul kétszáz hajójával
Beveszi Kerkürát, fondorlatos sereg,
Apollóniánál húszezer lándzsával,
S kétezer lovassal Albinus közeleg,
Tejuta királynő, szerncséd elpereg!

Nutria falunál győznek az illírek,
Teutana, aki Tejútanya, örül,
Királynő minőség, de rosszak a hírek,
Rengeteg római veszi népét körül,
Ebből a fogóból nincs, ki kipöndörül.

Risan városába szorul hada vissza,
Nagy római sereg már ostromra készül,
Kotori öbölben csak a könnyét issza,
Az ostromló sereg újjal kiegészül,
Ez az ostrom mostan tengernyi sok vért szül.

Teuta királynő dönt, megadja magát,
Nem akarja népe kardélre hányását,
Tárgyaláson végül megmenti a hadát,
A római enged, tarthatja vallását,
Rhizonba bezárva királyi állását.

Amazoni becsét Róma elismerte,
Nagy Dinári-hegység Rómának birtoka,
Ill urak hadait végül is leverte,
S kegyelmet gyakorolt, volt elég indoka,
Női harcosságnak ő legfelsőbb foka!

Budapest, 2018. május 24.

RASDI

Ébred Rasdi, a szép lány, ormos nagy palotában,
Hajnali Nap tüze fénylik, szól a rigó dala kintről,
Ébred a nép, keze munkál, kertben a harmat elillan.
Reggel Rasdi mosakszik, járván illata rózsa.
Jönnek a hercegi ifjak, kiknek az őse Atilla,
Nagy Abaújvár frissen kelve köszönti a jöttet.
Szörnyű rém a Velencei Péter, kergetik őt el,
Ment a követség Ruszba, ottan három a herceg,
Védeni jönnek a német aljas vad dühe ellen.
Élén jő a csapatnak délceg hősi Levente,
Aztán András, s Béla, Árpád hős unokái.
Rasdi szalad, leborulván ottan tárja a karját,
Délceg hősi Levente gyorsan száll le a lóról,
Szép lány, állj te előttem fel, szépen mosolyogjál,
Mint a szabad nép lánya, tartás illik a szépnek.
Mondd a neved te leányzó! Rasdi, innen a várból.
Tán Aba házából vagy, híres szép unokája?
Hírem nincsen, a szépségemről tán te beszéljél!

Megszállván Abaújvár hűs palotája szobáin,
Hősi Levente igézve, Rasdi kezét nem ereszti,
Így lett Rasdi Levente híres szép felesége.
Jöttek a népek először kérni, majd könyörögni,
Hírneves ősei vallását kérvén követelve.
Ekkor hősi Levente király szólt: Engedem én azt,
Az, ki a Nap, Hold, s csillagaink hívője, imádja,
Szkűtico réligiót is hévvel, s nagy becsülettel,
Jézus Napkeleten járt prófétái szavát igya,
Ám, ha akarja legyen csak Jézus hű követője
Bölcs vaticáni tanítás, püspöki szózat alapján.
Így lőn nagy szabadosság, zűr tere, mondta a klérus,
Mondták, rossz a szabadság, boldog a nép, nem adózott,
Így lőn, abban az évben titkon ölte a méreg.
Akkor Rasdi sikongott, férje zord temetőben.
András lett a király úr, bátyja rendeletét mind,
Megfontolván, püspöki kívánságra törölte,
Majd bevezette a római vallást üdvözitőként.
Hősi Levente nevét meg csúf feledésre itélték.

Szőlős várban a régi hitét gyakorolta a népség,
Nagy Vata úr a pogányság híve leend eleinte,
Jó fia, János az ősvallás hű támogatója,
Nagy udvart alapítván, mind az urak szeretettel,
S bölcsességgel is álltak a pártján, bátoritólag,
Vendég ott a varázsló, bűbájos gyakorolja
Tisztán, ősi tudását, jó füvesasszonyok élnek,
Gyógyítják a betegség sok-sok válfaja mindjét,
Jár ide Rasdi királyné, keltvén Béla haragját.

András elmene Mennybe, ekkor Béla király lesz.
Rögtön Rasdi királynét elkapván lefogatta.
Hölgyem, tudd, a Turulház gazdag, hercegi tagja
Nem járkálhat a nép közt, úrnő vagy, hatalommal,
Minden mondatodat följegyzik bősz követőid,
Mindezekért egy várba bezárlak, légy türelemmel,
Ott élj, mágusokat kergesd el, Jézus urunkat
Híven imádd szeretettel, Megváltónkhoz imádkozz!

Mondta a nép, bizonyára szegény szép Rasdi lerágta
Lábait, éheze, mert nem kapta az ételeit meg!
Ám de sosem nem rágta a lábát, halni se kellett.
Ősvallás ered égből, fénylő Isten Atyától,
Minden más hitet ördög adja az emberiségnek!
Meg nem tört a királyné, Rasdi az ősvallás követője!
Így hát nem szabadulhat, várba bezárva öreg lett.
Népünk szíve kitárva, benn él Rasdi, a hősnő!

Budapest, 2018. május 30.

PARTHOLÓN KÜLDETÉSE

Összegyűlt száz táltos szép Kárpátiában,
Azon tanácskoztak, hogy öntsék a bronzot?
Volt ércük, nem kevés, sok bőr tarisznyában,
Cipelték az ércet, de nem, mint koloncot.
Tűzön olvasztották, a fémet keverték,
Gondosan az ércport mérték is, és merték.

Kaukázusoknál dívott az arzénbronz,
Onnan jött táltosok e bronzot dicsérték,
De törékeny nagyon, ezért senkit se vonz,
Tudták, mennyi a réz, és az arzén mérték.
Bánátban táltosok vitatták, s a bánok,
Mi legyen a rézzel, meg pánok, s ispánok.

Írottkő táltosa antimónra szavaz,
Más táltosok az ónt helyezték előre,
Addig vitatkoztak, míg a tél már havaz,
Égen a Napisten nem jut delelőre.
Ekkor szól egy táltos: Megyek Albionba,
Hírlik, sok ott az ón, elmegyek ónhonba.

Déli partra megyek, hol az ónos szikla,
Mint égen a csillag, milliószám hever,
Elsőre olvasztom, avagy másodikra,
Kezem rezet ónnal biztonsággal kever.
Amint elkészültem, jövök is, hamarost,
Nem soká elérem a Tiszát és Marost.

Part Hol Ón lett neve, elment Napnyugatra,
Dunán felhajózott, Rajnán lehajózott,
Táltosok zászlóját tette ki a tatra,
Hű embereivel északra lopózott,
Táltosok zászlóján három a spirális,
Isten, Lélek, Tudás, csatlakozhatsz máris.

Orkney fősziget táltosok központja,
Us jel van ott, az Ős, a jeget vizsgálják,
Ez a táltos város a bölcs tudást ontja,
Hideg jég rohamát becsülettel állják.
Innen délre mennek, Kent tartományába,
Hol a vízrajz magyar, ma is, nem hiába.

Partholón és népe ónt olvaszt a parton,
Nagy és sok óntömböt hajókra pakolják,
Egyre több az ón fém, dolgoznak kitartón,
Feltöltött hajókat aztán vízre tolják,
Viszik az ónt messze, szép Kárpátiába,
Toron-Tál országba, körbe karimába.

Táltosunk híre nagy, Stonehenge-t építi,
Mondják, ő a táltos, az, aki pártol ónt,
Ónnal ötvöz rezet, jó bronzot készíti,
Dalok dícsőítik még ma is Partholónt,
Csillagvizsgálóját kőkörrel keríti,
Hódítások könyve őt is megemlíti.

Megérkezvén haza, Torony-Tál tájára,
Gyűlnek a táltosok, meghozni a döntést,
Antimón, arzén, ón kemény vitájára,
Adni a győztesnek hálát és köszöntést.
Győz Partholón bronza, kiváló minőség,
Partholónt illeti a győztes dicsőség.

Így esett a vita, egy táltos küldetés,
Messze Napnyugatra vitt Partholón útja,
Küzdött vízzel, jéggel, utazása mesés,
Ily történeteket ont a tudás kútja!
Tiszteld őseidet, kik okosak voltak,
Elavult helyébe jót és újat toltak!

Budapest, 2017. December 28.

A BÁLVÁNYOSVÁR LEGENDÁJA

Magasan fehérlik a Bálványos vára,
Széttekintve róla látsz kéklő ormokat,
Nagy, erdős hegyeket, zöld magaslatokat,
Télidőn szikrázó, fehér havasokat,
Tornyos kőhegyeket, bizony igen sokat,
Azt mondják, korának szinte nincs határa!

Tündérek emelték Bálványos nagy várát,
Mikor még a kövek meg sem keményedtek,
Akkor a tündérek hatalmasak voltak,
Bejárták sétálva föld s az ég határát,
Amikor siettek, nagyokat lépkedtek,
Megyéket léptek át, s mindent birtokoltak.

Ha éppen jó kedvük gátja átszakadott,
Kötényükbe kaptak jó szántóvetőket,
Játszadoztak velük, nem bántották őket.
Sok jó építő kő, látták, hegyben van ott,
Hegyaljára hívtak tündér kő vetőket,
Amíg építkeztek, elküldték a nőket.

Szép tündér királynő, Un Ég királynője,
Gondosan figyelte, mit épít a népe
Bálványos-hegy magas, sziklás tetejébe,
Mézet eszegetett, volt elég pempője,
Lassan felderült a csodálatos képe,
Sziklás csúcsnak szép vár lépett a helyébe.

Tizenhárom tündér keményen dolgozott,
Reggel kezdtek, este, mikor a Hold felkelt,
Elkészült a nagy vár, a hegy koronája,
Ez a nap is nékik szép eredményt hozott,
Örült Un királynő, mert amit eltervelt,
Elkészült, mint világ nyolcadik csodája.

Ekkor csapat vágtat Bálványos-patakon,
Kérdik a tündérek: Hová szaladoztok?
Üldöznek bennetek, miért menekültök?
Apor az én nevem, házam lesz a vadon,
Egykor nagy úr voltam, most ínséget osztok,
Ti tündérek vagytok, jártok és repültök?

Un királynő vagyok, népem a tündérek,
Sürgős az utatok, de miért vágtattok?
Nem üldöznek minket, még sincs maradásunk,
Majd ha a ló repül, kereszténynek térek,
Szabad az én népem, minket így láthattok,
A kereszténységben bizonnyal elvásunk.

Nap, Hold, s a csillagok ősi isteneink,
Imádjuk az eget, megmaradunk hunnak,
Nem fogunk adózni uraknak, se papnak,
Minket támogatnak dicső őseleink,
Nem keresztelkedünk – mondja Apor Unnak,
Aranyat, ezüstöt tőlünk sosem kapnak!

Ne búsúlj jó herceg, látod a szép várat?
Ezt ma építettük, teljesen játékból,
Tiétek a szép vár, mit most nektek adunk,
Épüljön majd hozzá néhány titkos járat,
Lakjátok a várat mindig jó szándékból,
Ha ellenség támad, mi veletek vagyunk.

Apor, s emberei imádták a Napot,
Holdat, s csillagokat, de főként Ég Urát,
Jöttek a támadók, de visszafordultak,
Elhagyta erejük, lábra egy sem kapott,
Állt a vár, mint magas, több lépcsős szikkurát,
A rabló támadók a patakba hulltak.

Forog, folyvást forog az idő kereke,
Elment Apor herceg, maradt három fia,
Csillagvallást tartva uralták a várat,
Mindenki az Ég Úr szeretett gyereke,
Papnak szabadságról nem kell papolnia,
Mindenki egyenlő, nincs jobbágy szolgálat!

Egyszer a legkisebb betévedt Torjára,
Torjavásárhelyre, Trója ős párjára,
Lát egy szépséges lányt nagy ház ablakában,
Utcán a nyomában széltölcsér por jára,
Vágyai rakódnak érzelmek árjára,
Szerelmes lesz nyomban, azon minutában.

Bemegy a nagy házba, leányt köszönteni,
Ki vagy te, mi vagy te? Apor fia vagyok!
Én Mike Andrásné keresztény leánya!
Szeretném szívemet néked kiönteni,
Kérlek gyere hozzám, arcod, mint Nap, ragyog!
De amíg pogány vagy, vigyen el a kánya!

Jön nagy dérrel-durral a lány édesanyja.
Adja feleségül, néném, a leányát!
Nem addig 'a, pogány, keresztelkedj, s adom!
Reám a keresztnek nem lesz foganatja,
Ős vallást nem hagyom, mint elhagyott bányát,
Esküdtem, szavamat meg nem másíthatom.

Térj keresztény hitre! Édes nénémasszony,
Ikefalvi sárkányt holnapra megölöm.
Légy keresztény hiten, viheted a lányom.
Ojtozi óriás senkit ne borzasszon,
Holnapra megölöm! Öntsön el az öröm,
Térj keresztény hitre, s teljesül az álom!

Apor elment haza, szólt a bátyjainak,
Mentek lányt rabolni Torja templomához,
Szép Mike Ilonát lovon elrabolták,
Mikor jött ki a nép, feszültek az inak,
Vágtatott a hátas Bálványos várához,
Mikéné népei csak egymást okolták.

Add vissza a lányom, te Krisztus-tagadó!
Nem adom, szeretem, feleségül veszem!
Hatalmas sereg gyűlt a vár ostromára,
De a Mike sereg gyorsan elapadó,
Ha tündér varázslat fejük felett leszen,
Ezért megmenekült nagy Bálványos vára.

Sírt Mike Ilona. Szeretsz-e édesem?
Szeretlek, szeretlek, térj meg kereszténynek!
Addig-addig kérte, mígnem azt mondotta:
Megkeresztelheted, amúgy nagy fényesen,
Ha babánk születik, tedd ki a napfénynek!
Megörült Ilona, s a csókját ontotta.

Hanem a tündérek nem vették jó néven,
Megrendült az orom, omlott a vár tornya,
Szétesett a kapu, falai ledőltek.
Kiürült a nagy vár még azon az éven,
Mintha tündér fentről várra átkot szórna,
Kiürült nagy várat benőtték a zöldek.

Mike Ilona is futott a várnéppel,
Ó, édes Jézusom, ne hagyd el a néped!
Megmenekült a nép, baja nem is esett.
A rengő hegyoldal pörölt fenn az éggel,
Keresztény lett Apor, pogányság itt véged,
Egyszer hős Torjában e történet esett.

A Csomortáni Iskola pedagógusainak segítségével.

Budapest, 2017. október 19.

A KISGÖMBÖC

Volt egy szegény ember, annak három lánya,
Volt egy felesége, a lányok mamája,
Volt egy kis malacuk, makkal dajkálgatták,
Szerették is nagyon, kövérre hizlalták,
Olyan kövér lett, majdnem kirepedt,
Vastag hája lett a bőre megett.

Nosza, a malackát, hogy kárba ne vesszen,
Hogy ki ne pukkadjon, és le ne eresszen,
Leölték, perzselték, vastag szalonnáját,
Csípős füstre tették, húsát és kolbászát.
Majd a gömböcöt, az egész télen,
Padlásra vitték, lógott kötélen.

Elfogyott a malac, így szólott az asszony,
Eltűnt a malacka, nem volt mit válasszon,
Eredj édes lányom, hozd le a gömböcöt,
Azt a kisgömböcöt, azt a hústömlőcöt.
Hej, te mit akarsz? Meg akarsz enni?
Nem nehéz téged a számba venni!

Azzal a kisgömböc a leányt bekapta.
Ment a középső lány, mozdulni sem hagyta,
Ment a legkisebb lány: - Hé, meg akarsz enni?
Jobb lesz néked leány a hasamban lenni!
Ment az anyjuk is, őt is bekapta,
Habár visított az istenadta.

Jött a szegény ember, keresi családját,
Kedves feleségét, és a három lányát,
Sehol sincs a család, felmegy a padlásra,
Kisgömböc bekapta, egy-két pillantásra.
Ennyi embertől már nagy súlya lett,
Kötele szakadt, és ő leesett.

Legurult a létrán, kiment az udvarba,
Onnan ki a kapun, de nem jött zavarba,
Jött egy sereg kapás, sereget bekapta,
Majd egy regimentet tág gyomrának adta.
Gurult az úton, gördült előre,
Gördült sebesen, ki a mezőre.

Telhetetlen bendő, ha nem elég semmi,
Ráfizet a végén, nem fog többé enni.
Kondászfiú éppen békén szalonnázott,
Hamm, bekapta őt is, ki bőrébe vágott,
Ott az útszélen menten kirepedt,
Mind kiszabadult, ki benne rekedt!

A kondászfiúval gömböcünk megjárta,
Mert a bicskájával belülről kivágta,
Végig hasította, kijött sok katona,
Kapások, a család, de ki figyelt oda,
Amerre látott, mindenki futott,
Gömböcből enni senki se tudott!

HAT SEP SZUT

„Hölgyek legnemesebbje", dicső szépség,
Ki „Első a nemesi hölgyek élén",
Kikaparták neved, mi volt a vétség?
Mért törölték neved rengeteg sztélén?
Te, mint női szépség, fáraó lettél,
Uralkodásodhoz jó mintát vettél.

Maat Ka Ré, aki Ré Kája Maát,
Igazság Ré Lelke, isteni Mát-Ka,
Dicsőn uralkodtál sok évig, nahát,
Feléd nem szállt néped kesergő átka,
Jólét s béke honol szép Egyiptomban,
Gazdag a lakosság e magor honban.

Atyád Első Tothmesz, ki Tejút Ifja,
Édesanyád Ahmesz, Ah lélek szépe,
Atyád mindig győztes, harcát így víjja,
Anyád egyszerű lány, nem a Nap képe,
Tán ezért támadtak rútul ellened,
Hiába az eszed és szép kellemed?

Férjed szintén Tothmesz, sorban második,
Harmadik Tothmesz meg mostohafiad,
Hat Sep Szut szépen meg is anyásodik,
Nofru Ré a lányod, létedre kihat,
Régensként uralkodsz, s fáraó leszel,
Nílus-parti népért mindent megteszel.

Szenenmut építész, a főintéző,
Hapuszeneb Ámon főpapod, s vezér,
Paiemré Ámon próféta s néző,
Dzsehuti kincstárnok keze messze ér,
Jahmesz Pennehbet ki harcos katona,
Ineni építész, s szépül a hona.

Ujjad köré tekert ez a sok férfi,
Hűségesek hozzád, ami nem vitás,
Nem tudni igazán, szíved ki bérli,
Nem tudni, kitől jő reád uszítás?
Serény vagy, ki tele dicső tervekkel,
S ujjad köré csavart jó emberekkel.

Puntba vitorláznak hősi hajósok,
Azúr vizek habján, messze dél felé,
Ity a királynő, van kincse jó sok,
Zsírfarú hátsóját alig emelé,
Perehu a király, ad sok aranyat,
Mivel visszatér a jó hajós csapat.

Deir el-Bahari halotti emlék,
Szenenmut építi, csodák mérnöke,
Tökéletes templom, öröklét kellék,
Lenyűgöző ma is vöröslő köve,
Dzseszer-dzseszeru ez, a Szentek Szentje,
Itt lakik Hat Sep Szut lélek felkentje.

Núbia Arany Föld, népe háborog,
Lázongást leverik tábornokai,
Hozzák az aranyat, míg a Föld forog,
Ömlik a sok arany, jólét fokai,
Szinájból türkiz jő, véle sok arany,
Jólétben az ország, rengeteg alany.

Joppe, mai Jaffa falát döngeti,
Nem bírnak a várral, a fal ellenáll,
Dzsehuti tábornok kitöprengeti,
Negyven harcost beküld, ha az éj beáll,
Olajbogyós hordók kapun átjutnak,
Éjjel a harcosok mind előbújnak.

Kinyitják a kaput, a sereg beront,
Elfoglalva Joppe, híres ez a tett,
Minden ellenállást Dzsehuti leront,
Mára már közismert híres mese lett,
Ali baba nem más, mint hős Dzsehuti,
Akinek a neve tisztán Tejuti.

Tele ez a korszak magyar nevekkel,
Toth isten a Teut, Tejút istene,
Tothmesz Toth-Született, fény elemekkel,
Tehutimesz neve éteri zene,
Tejúti és Ifjú, Ahmesz Hold Ifja,
Jahmesz Holdszülötte, ezürt Hold fia.

Aki egy Amonnal, Henemet Amon,
Lassan elénk tűnik dicső korszakod,
Habár folyton őröl az idő malom,
Gyönyörű szép hölgyünk szívünket lakod.
Életedről, szép hölgy, megemlékeztem,
Elmondtam, irántad amit éreztem.

Budapest, 2018. január 10.

PARTHOLÓN KÜLDETÉSE ISTVÁN

Összegyűlt száz táltos szép Kárpátiában,
Azon tanácskoztak, hogy öntsék a bronzot?
Volt ércük, nem kevés, sok bőr tarisznyában,
Cipelték az ércet, de nem, mint koloncot.
Tűzön olvasztották, a fémet keverték,
Gondosan az ércport mérték is, és merték.

Kaukázusoknál dívott az arzénbronz,
Onnan jött táltosok e bronzot dicsérték,
De törékeny nagyon, ezért senkit se vonz,
Tudták, mennyi a réz, és az arzén mérték.
Bánátban táltosok vitatták, s a bánok,
Mi legyen a rézzel, meg pánok, s ispánok.

Írottkő táltosa antimónra szavaz,
Más táltosok az ónt helyezték előre,
Addig vitatkoztak, míg a tél már havaz,
Égen a Napisten nem jut delelőre.
Ekkor szól egy táltos: Megyek Albionba,
Hírlik, sok ott az ón, elmegyek ónhonba.

Déli partra megyek, hol az ónos szikla,
Mint égen a csillag, milliószám hever,
Elsőre olvasztom, avagy másodikra,
Kezem rezet ónnal biztonsággal kever.
Amint elkészültem, jövök is, hamarost,
Nem soká elérem a Tiszát és Marost.

Part Hol Ón lett neve, elment Napnyugatra,
Dunán felhajózott, Rajnán lehajózott,
Táltosok zászlóját tette ki a tatra,
Hű embereivel északra lopózott,
Táltosok zászlóján három a spirális,
Isten, Lélek, Tudás, csatlakozhatsz máris.

Orkney fősziget táltosok központja,
Us jel van ott, az Ős, a jeget vizsgálják,
Ez a táltos város a bölcs tudást ontja,
Hideg jég rohamát becsülettel állják.
Innen délre mennek, Kent tartományába,
Hol a vízrajz magyar, ma is, nem hiába.

Partholón és népe ónt olvaszt a parton,
Nagy és sok óntömböt hajókra pakolják,
Egyre több az ón fém, dolgoznak kitartón,
Feltöltött hajókat aztán vízre tolják,
Viszik az ónt messze, szép Kárpátiába,
Toron-Tál országba, körbe karimába.

Táltosunk híre nagy, Stonehenge-t építi,
Mondják, ő a táltos, az, aki pártol ónt,
Ónnal ötvöz rezet, jó bronzot készíti,
Dalok dícsőítik még ma is Partholónt,
Csillagvizsgálóját kőkörrel keríti,
Hódítások könyve őt is megemlíti.

Megérkezvén haza, Torony-Tál tájára,
Gyűlnek a táltosok, meghozni a döntést,
Antimón, arzén, ón kemény vitájára,
Adni a győztesnek hálát és köszöntést.
Győz Partholón bronza, kiváló minőség,
Partholónt illeti a győztes dicsőség.

Így esett a vita, egy táltos küldetés,
Messze Napnyugatra vitt Partholón útja,
Küzdött vízzel, jéggel, utazása mesés,
Ily történeteket ont a tudás kútja!
Tiszteld őseidet, kik okosak voltak,
Elavult helyébe jót és újat toltak!

Budapest, 2017. December 28.

A BÁLVÁNYOSVÁR LEGENDÁJA

Magasan fehérlik a Bálványos vára,
Széttekintve róla látsz kéklő ormokat,
Nagy, erdős hegyeket, zöld magaslatokat,
Télidőn szikrázó, fehér havasokat,
Tornyos kőhegyeket, bizony igen sokat,
Azt mondják, korának szinte nincs határa!

Tündérek emelték Bálványos nagy várát,
Mikor még a kövek meg sem keményedtek,
Akkor a tündérek hatalmasak voltak,
Bejárták sétálva föld s az ég határát,
Amikor siettek, nagyokat lépkedtek,
Megyéket léptek át, s mindent birtokoltak.

Ha éppen jó kedvük gátja átszakadott,
Kötényükbe kaptak jó szántóvetőket,
Játszadoztak velük, nem bántották őket.
Sok jó építő kő, látták, hegyben van ott,
Hegyaljára hívtak tündér kő vetőket,
Amíg építkeztek, elküldték a nőket.

Szép tündér királynő, Un Ég királynője,
Gondosan figyelte, mit épít a népe
Bálványos-hegy magas, sziklás tetejébe,
Mézet eszegetett, volt elég pempője,
Lassan felderült a csodálatos képe,
Sziklás csúcsnak szép vár lépett a helyébe.

Tizenhárom tündér keményen dolgozott,
Reggel kezdtek, este, mikor a Hold felkelt,
Elkészült a nagy vár, a hegy koronája,
Ez a nap is nékik szép eredményt hozott,
Örült Un királynő, mert amit eltervelt,
Elkészült, mint világ nyolcadik csodája.

Ekkor csapat vágtat Bálványos-patakon,
Kérdik a tündérek: Hová szaladoztok?
Üldöznek bennetek, miért menekültök?
Apor az én nevem, házam lesz a vadon,
Egykor nagy úr voltam, most ínséget osztok,
Ti tündérek vagytok, jártok és repültök?

Un királynő vagyok, népem a tündérek,
Sürgős az utatok, de miért vágtattok?
Nem üldöznek minket, még sincs maradásunk,
Majd ha a ló repül, kereszténynek térek,
Szabad az én népem, minket így láthattok,
A kereszténységben bizonnyal elvásunk.

Nap, Hold, s a csillagok ősi isteneink,
Imádjuk az eget, megmaradunk hunnak,
Nem fogunk adózni uraknak, se papnak,
Minket támogatnak dicső őseleink,
Nem keresztelkedünk – mondja Apor Unnak,
Aranyat, ezüstöt tőlünk sosem kapnak!

Ne búsúlj jó herceg, látod a szép várat?
Ezt ma építettük, teljesen játékból,
Tiétek a szép vár, mit most nektek adunk,
Épüljön majd hozzá néhány titkos járat,
Lakjátok a várat mindig jó szándékból,
Ha ellenség támad, mi veletek vagyunk.

Apor, s emberei imádták a Napot,
Holdat, s csillagokat, de főként Ég Urát,
Jöttek a támadók, de visszafordultak,
Elhagyta erejük, lábra egy sem kapott,
Állt a vár, mint magas, több lépcsős szikkurát,
A rabló támadók a patakba hulltak.

Forog, folyvást forog az idő kereke,
Elment Apor herceg, maradt három fia,
Csillagvallást tartva uralták a várat,
Mindenki az Ég Úr szeretett gyereke,
Papnak szabadságról nem kell papolnia,
Mindenki egyenlő, nincs jobbágy szolgálat!

Egyszer a legkisebb betévedt Torjára,
Torjavásárhelyre, Trója ős párjára,
Lát egy szépséges lányt nagy ház ablakában,
Utcán a nyomában széltölcsér por jára,
Vágyai rakódnak érzelmek árjára,
Szerelmes lesz nyomban, azon minutában.

Bemegy a nagy házba, leányt köszönteni,
Ki vagy te, mi vagy te? Apor fia vagyok!
Én Mike Andrásné keresztény leánya!
Szeretném szívemet néked kiönteni,
Kérlek gyere hozzám, arcod, mint Nap, ragyog!
De amíg pogány vagy, vigyen el a kánya!

Jön nagy dérrel-durral a lány édesanyja.
Adja feleségül, néném, a leányát!
Nem addig 'a, pogány, keresztelkedj, s adom!
Reám a keresztnek nem lesz foganatja,
Ős vallást nem hagyom, mint elhagyott bányát,
Esküdtem, szavamat meg nem másíthatom.

Térj keresztény hitre! Édes nénémasszony,
Ikefalvi sárkányt holnapra megölöm.
Légy keresztény hiten, viheted a lányom.
Ojtozi óriás senkit ne borzasszon,
Holnapra megölöm! Öntsön el az öröm,
Térj keresztény hitre, s teljesül az álom!

Apor elment haza, szólt a bátyjainak,
Mentek lányt rabolni Torja templomához,
Szép Mike Ilonát lovon elrabolták,
Mikor jött ki a nép, feszültek az inak,
Vágtatott a hátas Bálványos várához,
Mikéné népei csak egymást okolták.

Add vissza a lányom, te Krisztus-tagadó!
Nem adom, szeretem, feleségül veszem!
Hatalmas sereg gyűlt a vár ostromára,
De a Mike sereg gyorsan elapadó,
Ha tündér varázslat fejük felett leszen,
Ezért megmenekült nagy Bálványos vára.

Sírt Mike Ilona. Szeretsz-e édesem?
Szeretlek, szeretlek, térj meg kereszténynek!
Addig-addig kérte, mígnem azt mondotta:
Megkeresztelheted, amúgy nagy fényesen,
Ha babánk születik, tedd ki a napfénynek!
Megörült Ilona, s a csókját ontotta.

Hanem a tündérek nem vették jó néven,
Megrendült az orom, omlott a vár tornya,
Szétesett a kapu, falai ledőltek.
Kiürült a nagy vár még azon az éven,
Mintha tündér fentről várra átkot szórna,
Kiürült nagy várat benőtték a zöldek.

Mike Ilona is futott a várnéppel,
Ó, édes Jézusom, ne hagyd el a néped!
Megmenekült a nép, baja nem is esett.
A rengő hegyoldal pörölt fenn az éggel,
Keresztény lett Apor, pogányság itt véged,
Egyszer hős Torjában e történet esett.

A Csomortáni Iskola pedagógusainak segítségével.

Budapest, 2017. október 19.

A SZENT ANNA-TÓ

Orbán Balázs és Benedek Elek nyomán.
A Csomortáni Iskola pedagógusainak segítségével.

Mily gyönyörű látvány gyöngy Szent Anna tava!
Belé csorog, s csobog a táj olvadt hava,
Körös-körül erdők koszorúzta hegyek,
Égbe nyúló ormok, örökzöld fenyvesek.

Ugyan, ki gondolná, mi történt a helyén,
Mily szörnyűség esett az idők elején?
Nagy magas sziklabérc állt az égbe nyúlva,
Vonuló felhők közt csillagokba túrva.

Nem volt akkor még tó, csak a nagy hegyorom,
Meredek nagy szikla, régi idő koron,
Tetején kőerőd tolult fel az égre,
Onnan nézett alá Csíkra, s Háromszékre.

Átellenben, szemben, talán órányira,
Másik vár nagy tornya egek felé nyira,
Büdös-barlang felett levegőbe nyírva,
Torlott az ég felé, amint meg van írva.

Két testvér uralta akkor a vidéket,
Gonoszság, irigység vert közéjük éket,
Annyi, mint a pelyva, aranyuk, ezüstjük,
Élére vert pénzzel tele kádjuk, üstjük.

Szívükben kevélység, gőg és szertelenség,
Népet sanyargatók, nincsen nékik mentség,
Mindig vetélkedtek, egymást is utálták,
Bár testvérek voltak, egymást ki nem állták.

Egyszer, messzi földről, egy vendég érkezett,
A kisebbik testvér rögtön szemet vetett
Arany hintajára, hat tüzes lovára,
Kérdezte is nagyon, mennyi lesz az ára?

Nem eladó! - mondta dúsgazdag vendége,
De a vendégségnek az lett ám a vége,
Kockajáték révén a hintót elnyerte,
Amíg a vendége jó borát vedelte.

Mulatságot csapott, itatta az urat,
Óvatlan a vendég, ha éjjel is mulat,
Hintóhoz hat lovat nyert a kockázáson,
Reggelt meg sem várta, hogy munkához lásson.

Vendége távozván gyorsan befogatott,
Büdösi vár ura nézte a fogatot,
Gyönyörű a hintó, pompás a hat lova,
Nem lesz testvérének hasonló, de soha.

Átrobogott menten, át a szomszéd várba,
Testvére ücsörgött vára pitvarába,
No, testvér, láttál-e ily pompás fogadot?
Nem, de leszen különb, és máris fogadott.

Holnapra, délelőtt átmegyek váradba,
Ahol várjál engem reszketve, sápadva,
Szebb lesz a fogatom, arra mérget vehetsz,
Elnyerem a várad, s földönfutó lehetsz.

Tűnődött a testvér, hogy mit is csináljon,
Ami őt hirdető dicsőséggé váljon?
Azt eszelte ki a nyomorult fajzatja,
Lányokat fogat be, lány lesz a fogatja.

Pribék embereit szétküldte birtokán,
Fogjanak sok szép lányt, gonosz terve okán.
Pribék emberei vitték a lányokat,
Szépeket, ifjakat, kis boszorkányokat.

Kiválasztott az úr tizenkettő leányt,
Éppen tizenkettőt, szorgosat, nem trehányt,
Befogatta őket hintója elébe,
Gyi te gyí – üvöltött, nézte, a lány lép-e?

Húzták a leányok, a hintó nem mozdult,
Bakon a gonosz úr vad dühében dúlt-fúlt,
Világszép Anna volt elöl a fogatban,
Érezte a vállán ostor vége csattan.

Ordított a gonosz: - Gyi te gyí, húzzátok!
Vigyázz, te féreg úr, száll fejedre átok!
Világszép Annának hátát csapta-verte,
Húzzák a hintóját, ahogy kitervelte.

Kiserkent a vére Világszép Annának,
Beszélhetett az úr akár fűnek-fának,
Nem bírták a lányok hintaját vonszolni,
Hanem szép Annának mersze volt rászólni.

Leányok gyilkosa, Egek Ura verjen,
Süllyedj a föld alá, tested ott heverjen,
Tengersok vagyonod pusztuljon el veled,
Soha ne láss többé se nyarat, se telet!

Isten meghallotta az iszonyú átkot,
Nem szívelte el a szörnyű zsiványságot,
Rettentő mennydörgés rázta meg az eget,
Égi erők zúgtak fenn a felhők megett.

Leomlott a nagy vár, véle a hegyorom,
Nem maradt utána se pernye, se korom,
Elsüllyedt az úr is, vitték a pokolba,
Meg is érdemelte, halk véleményt szólva.

Gyönyörű tengerszem keletkezett nyomban,
Csodálatos szép tó dicső Székelyhonban,
Partján épült utóbb egy kicsiny kápolna,
Zöld erdők rejtekén, mintha kastély volna.

Világszép Annácska buzgón építette,
Köszöntve Ég Urát, aki megmentette,
Elment a többi lány családi házába,
De Anna maradt a kicsiny kápolnába.

Világszép Annának nemes emlékére
Ez a kis versike a végére ére,
Szent Anna-tó nevet kapott a tó máig,
Emlékezzünk reá, örökké sokáig!

Budapest, 2017. október 8.

NAPFIAK ÉS HOLDLEÁNYOK

SCYTHIA
KÉZAI SIMON KRÓNIKÁJA SZERINT

Magor és jó Hunor Scythiába mentek,
Alpzúrok, s pruténok népén erőt vettek,
Eltörölték őket e földnek szinéről,
Eztán sokat hallunk Nimrúd úr véréről.

Európa része Scythhia országa,
Keletre van tőle Joria síksága,
Joriabeliek földjétől Tarszia,
Keletebbre fekszik, s végül Mangalia.

Innen van nyugatra Európa népe,
Tőle él keletre Koromziak népe,
Ethiopia van tőle dél irányban,
Ez Kisebb-India, déli szomszédságban.

Két nagy folyója van, Etöl és Togora,
E két folyó édes, iható a bora,
Don az Etöl neve, puszta van délszakra,
Forrása fenn zubog, messze fenn, északra.

Scythiában ered, Rif hegyeken tör át,
Nem állhat útjába hegység, dombság, se gát,
Alánok síkságán, folyton szenderedve,
Három ággal szakad nagy Kerek-tengerbe.

Nagy Togora folyó Scythiában ered,
Csodálkozol egyszer, ha majd megismered,
Nagy Irkániába szakad mocsarakon,
Erdőkön áttörve, hegyes havasokon.

Északi-tengernek halad a folyása,
Mit mond a Togora vize suttogása?
Oxus ez a folyó, Amu-darja lenne,
Vagy az Ob, az Irtis, Volga bújik benne?

Akár a Pecsora folyó is lehetne,
Ha az Irkánia nyenyec, enyec lenne,
Van ám Togora dél Kis-Ázsiában,
Ős szavárdok földjén, Anatóliában.

Ezer és ezernyi itt a magyar nyelve,
Itt is voltunk, ezer évektől eltelve,
Ma sehogy se értjük őseinknek nyelvét,
Befedte nyelvünknek a setét az elvét.

Háromszázhatvan fok Scythia hosszában,
Százkilencven mérföld széles az országban,
Stadiumnak írja, de ez lehetetlen,
Mint egy átlag megye, ne légy tehetetlen!

Stadiumnak írja, de a fokot érti,
Kör foka pont annyi, tán az eszed sérti?
Éggömböt mutat be, az északi felét,
De tíz fokkal nagyobb, így értsd Scytha nevét.

Csutha az, a Csuda, Sutaszarvas maga,
Ragyogja a Nap, s Hold, s millió csillaga,
Csak egy kicsi úton lehet oda menni,
Fehérköz utcáján, s lehet megpihenni.

Római császárok oda nem találtak,
Nagy Sándor sem járta, szkíták köddé váltak,
Ez a Scytha világ nem a Földön terül,
Hanem az égbolton, amint most kiderül.

Nyugatra fekszik ott besenyők országa,
Meg a fehér hunok gazdag sokasága,
Éjszakon Susdalig vad erdő sivatag,
Griffek fészkelnek ott, ember alig akad.

Három területe Baskar, Dent és Magyar,
Azon a vidéken, hol van a Donkanyar,
Buja földje virul, tele szigetekkel,
Erdők, s jó legelők, gazdag emberekkel.

Száznyolc tartománya száznyolc nemzetséggel,
Csillagászati szám, mondom merészséggel,
Hetvenkét év alatt arrébb megy egy fokot,
Kelvén a Napisten, találj csak jobb okot!

Ehhez a kör számát add, a harminhatot,
Aztán tégy a szádra egy erős lakatot,
Magor, s Hunor népét száznyolcra osztotta,
Nemzetünk törzseit mikor létrehozta.

Égboltot építi, ahol magyar lakik,
Mágusok, táltosok bizony nagy valakik,
Pilis és Egyiptom, Kína, Amerika,
Bosznia és Szumer magyari praktika!

I. SZÉKELY DICSŐSÉG

Van-e a világnak olyan ősi népe,
Emberi nemünknek olyan csodás éke,
Mint a régi multú, dicső székely nemzet?
Szóljon hát népükről a dícséret zengzet!

Világunk legősibb nemzete a székely,
Erről a szívedben ne maradjon kétely,
Nevük a görögben Szkytha formán vagyon,
E magyar nemzetnél nagy volt ám a vagyon.

Kisebb tolvaj népek, ha lopni akartak,
Megdagadt a fejük, olyan verést kaptak,
Nagyobb rabló népek, öldöklő csatában,
Vérükben fetrengtek, a csata porában.

Óh, mennyit bántották, milyen sokat ölték,
Sok ártatlan fiát kínozták, gyötörték,
Mily sokat üldözték, korbáccsal üttetett,
Belé rúgtak, verték, óh, mennyit szenvedett!

Krisztus a Keresztfán, ez a székely nemzet,
Megdermed a szavunk, megfagy a lélegzet,
Szent magori népek Istennek fiai,
Történetük csudás, sorsuk balladai.

Évezredek alatt, mint a szikla, porlott,
Szép, büszke fellegvár, mint egy gát, oromlott,
Maroknyi kis székely, mint egy mohos szikla,
Európa végén szabadságát vítta.

Százszor és ezerszer védték meg a határt,
Verték a törököt, mongolt és a tatárt,
Vagy, ha az ellenség átömlött a falon,
Volt ott öntestéből sok halotti halom.

Csudálom a székelyt e hősiség láttán,
Náluk nem dicsőül patás láb, a Sátán,
Becsület a törvény, s a fényes igazság,
Szétverve földjükön gazság és a rabság.

Szívükben bátorság, harcuk oroszláné,
Némely székely termet olyan, mint titáné,
Kezükben kard, lándzsa, buzogány, csatabárd,
Fékezhetetlen, mint testvére, a szavárd.

Keze a székelynek gyors, pontos és dolgos,
Székely lány törődő, figyelmes és szorgos,
Okos minden székely, a csíziót érti,
Udvarias ember, érdeked nem sérti.

Lányaik szépsége csudálatos látvány,
Kérlek, a szád csukd be, ne nézd szájad tátván,
Szemük kéklőn csillog, vagy barnán világol,
Arcuk mosolyáért a férfiszív lángol.

Sztrabón, Bizantinus igazul állítja,
Geographus Ravennas így igazítja,
Scytha a magyarok közös nevezése,
Általános neve, közös névvetése.

Cato azt is mondja, hogy az eredetnek
Principiumát is – e szók szelet vetnek!
Mindig is a szkithák uralták, úgy bizony!
Elhiszed e néki? Gondolkodj, rád bízom.

Justinianus is ezt üzeni neked,
S e fontos kérdésről ne főjön a fejed,
Minden népek közül legrégibb a szkítha,
Teljes tudásával, s jó hiszemmel írta.

Magyarok az elsők, az ókorban tudták,
Magyarok az ókort talán átaludták,
Mivel elfeledték igaz származásuk,
S ez lett büntetésük, legnagyobb csapásuk.

Seth úr, a Setétség pusztító démona,
Felejtés, butaság a valódi hona,
Elsők ellen munkál, akik Isten népe,
Nem sül a szégyentől vörösre a képe!

Ott van a sok utód, finn, germán és török,
Kelta, latin, japán, hindu, szláv és görög,
Örmény és kínai, berber és szemita,
Koreai, mongol, albán és kusita.

Olyan sok a számuk, fel sem sorolhatom,
Ám e feladatot másra nem tolhatom,
Szinte mindegyikük hazugságok rabja,
Olyiknak földünk kell, mind, vagy csak darabja.

Szavukban hazugság kígyója tekereg,
S nem szakadnak rájuk fentről a Nagy Egek!
Mindegyik utódunk magát tolja elénk,
Ezernyi fiúnkból igazat nem lelénk.

Nem rokonok vagyunk, hanem az ősszülők,
Harsogja fülünkbe fanfár, kürt és tülök,
Égesse szívünkbe Isten igazságát,
Verje ki eszünkből a Sátán rabságát.

Lemerülünk mostan az idők mélyére,
Milyen a múlt idő? Poros, csúf-e, szép-e?
Tán tündököl felénk egy vidám ősrege,
Mint csodás bolygónknak derült, fényes ege?

II. SZÉKELY ŐSKOR

Lemerülünk mostan az idők mélyére,
Írott őskoroknak titkos elejére,
Harmincezer évnél még sokkal mélyebbre,
Ott ered a székely zúgó folyammedre!

Isteni nyelvünket beszélték az Elsők,
Melyhez írást adtak égen lakó felsők,
Számírást is adtak, a pont-pont-vesszőcskét,
Gazdag földrészt hozzá, erdőcskét, mezőcskét.

Ezernyi az írás fenn a Tászok-tetőn,
Olvasd buzgalommal, szent Napra nevetőn,
Nyugati barlangok falán ezer ábra,
Rovásokat róttunk barlangok falára.

Magyar nyelvű népek lakták világunkat,
Nem öldöstük száz szám testvéri magunkat,
Nem volt még háború, nem voltak fegyverek,
Csak vadász eszközök, s nevettek az egek.

Sokféle magyar nép élte víg életét,
Szolgálta Ten istent, s várta ítéletét,
Mindnyájan a dicső Elsőktől születtek,
Idő forgatagán lassan mássá lettek.

Elsők egyik ága lett a székely nemzet,
Abban az időben élt még sok más szerzet,
Törpék, óriások, manók és tündérek,
Ez csak félig rokon, mások vértestvérek.

Jégkorszak volt akkor, magas Üveghegyek
Oromlottak jégből, lábuk hegymeredek,
Nagy pusztákon csordák, s ragadozók éltek,
Húsukra vadásztak, némelyiktől féltek.

Ten fia a nagy Nap, Hold és a Csillagok,
Szél úr, Víz úr, Kő úr, Tűz úr, és más nagyok,
Szellemek világa gazdag és bonyolult,
Ma sok istenhelyre más fogalom nyomult.

Nap, az aranysárga, tündököl az égen,
Apja, az Ég, tenger, fénylik égszínkéken,
Száz névvel neveztük a tündöklő Napot,
Aki az Elsőknek jó életet adott.

Szig a Díl után jő, Dél a Teljes Csillag,
Til-Mun, ősi Mun-Dil, jöjj el, egyre hívlak,
Szép Csillag-Mennyország, letűnt ősi korunk,
Adj szellemi tápot, légy étkünk és borunk.

Utu Dél előtt jár, fia-lánya Utód,
Utasként hajózik, gondolható, tudod,
Pir a reggeli Nap, piros az orcája,
Pir-Kad a Pir-Háza, s mosolyog a szája.

Hor a harcos ifjú, Harakh-Te Haragos,
Ré, ki reggel ébred, gömbölyű, nem lapos,
Rá, ki égen járó, Ró rovó és tipor,
Rí, ki napot cseppent, Ru, ki vörösbíbor.

Kel a Kelő isten, Udum ősünk Ádám,
Kel a nagy Kál, bizony, Udu atyánk, látám,
Van még istennevünk, de most ne ezt nézzük,
A székelyek nevét elébünk idézzük.

Szik nagy Napistenünk, Szik-Ra napemberke,
Szikár a napférfi, Szig-Et a Nap berke,
Tojás Szike tokban, gömb és aranysárga,
Szik-E kés alakja olyan, mint napbárka.

Sziklevél naplevél, Nap felé türemked,
Lebbenő kis szitkár a Nap felé repked,
Szi és Szí napnevünk, Szít az elménk Szítja,
Napkelet lakója ősapánk, a szittya.

Szi-Ta a Nap-Tája, rajta fény szitál át,
Adj a Napistennek érte igaz hálát,
Szitakötő szitát köt két pár szárnyával,
Virágok közt szitál, s tűnik napnyugtával.

Szig Úr a szent Nap Úr, szigorú és büntet,
Hősi cselekményért jutalmaz, kitüntet,
Szik-La a Nap-Laka, hol leszáll pihenni,
Hosszú égi útján friss levegőt venni.

Szikes talajokat a Nap kiégette,
Sziksó, vagyis napsó, sívó tájjá tette,
Szig-Ony An istentől lehajított dárda,
Napunk szúró keze, hegyes napsugára.

Szik-Szón a Nap Szava szólt az emberekhez,
Napkövetők által állított sereghez,
Szeged, Cegléd, Kőszeg, Szekszárd nap nép helye,
Segesvár ős napvár, bizony jó ideje.

Szék a napkirályunk aranyló trónusa,
Torony trónért zajlott már ezernyi tusa,
Nap a kerekasztal, körötte sok szék hely,
Kerekasztal körül ül a vitéz székely.

Sakk két király sportja, a gondolkodásé,
Ravasz támadásé, okos megfutásé,
Ság-Ség a napfőség, Nagykunság, Mezőség,
Ország is Uru-Szág, melyben Nap a főség.

Még a perzsa sah is magyariak szava,
Turán-Irán testvér, innen jő a Dava,
Ság-Wár Rádzsasztánban, Ságvár Pannonföldön,
Magyar nevek ezek, nem csak szélből költöm.

Hanem van a Szegnek másik jelentése,
Szegett szárny nem repül, ez a rendelése,
Ígéret szegése árulásnak fészek,
Ki Ré által szegett, fejében tűz, s részeg.

Ré-Szeg hágón a Nap szegelleten pihen,
Ez a hágó Rének szege, én úgy hiszem,
De a szegény ember a szegettség enje,
Kését húsra nem is, de kenyérre fenje.

Szék-Ely igaz Nap-Hely, Szik-Ta a Nap-Tája,
Szkíta, mond a görög, mert úgy áll a szája,
De ez ne zavarjon, jegyezd meg örökre,
Ne hallgassál másra, törökre, görögre!

III. TARGITAOSZ FIAI

Szik Táján a nagy Szik lassan vándorolgat,
Hol egy ősi népet sugárral apolgat,
Szittya ez az ősnép, ki sok várost épít,
Már tízezer éve nagy Szik lassan lép itt.

Szemléli fiait, miként építkeznek,
Kőre követ hogyan, s vajon miért tesznek,
Harmincezres város hogyan emelkedik,
Engem is tisztelnek? Ezen elmélkedik.

Vége a jégkornak, a Nap tüze lángol,
Égisten tengerén fényesen világol,
Üveghegyek lassan vízzé válva fogynak,
Hatalmas dörejjel önmagukba rogynak.

Titkos ősi világ rengeteg állattal,
Mindenféle jóból gazdag kínálattal,
Egy nyelvű az ember ekkor még a földön,
Ősmagyarul beszél, hidd el, nem csak költöm.

Ezredévek múltak, városok pusztultak,
Idő mély kútjába tán százával hulltak,
Kukutyin kőisten, aki uralkodott,
Erdél felől újra magyarokat hozott.

Majd nyolcezer éve Kínáig hatoltak,
Kelő Napistennek imával hódoltak,
Más törzsek, jó régen, messzebb vándoroltak,
Amerika földjén élve kóboroltak.

Szik-Ta tág földjein ősi törzsek laktak,
Akik közül máig sokan fennmaradtak,
Jó kínai hanok hunok testvérei,
Japán, viet, mandzsu magyarok vérei.

Lappok, a számi nép, udmurt a napember,
Lív a Libu népe, kit a lett ma is ver,
Egykor Afrikában Libuát is lakták,
Libanon s Líbia szép nevét ők adták.

Szu-omi a Tó-föld, Finnország lakója,
Észt a Fények népe, mesék alkotója,
Permi a Peremen, Komi, aki zürjén,
Magyarok komája, testvére a türrhén.

Mari a Föld Napja, Lüd szép Lüdiából,
Hanti mocsári nép, tán hanok fiából,
Mu-Roma és Merja orosszá változott,
Nyelvük az életből sajna eltávozott.

Kaukázus táján majóták és szindek,
Csecsenek, avarok, jó messzire indek,
Abházok és kolcsok, médek és kimmérek,
Szusszanok egy nagyot, ha végére érek.

Germán, kelta, latin vérünkből származik,
Amint a görög is, meg a régi jazig,
Dravida és sémi, hámi, kus, a berber,
Kurd is a testvérünk, s sok ezernyi ember.

Itt élt a székely is oly nagyon rég óta,
Amióta a Nap útját erre rótta,
Szekelesek népe írt egy történetet,
Tankönyvben nem látod, keresd fel a netet.

Írják, massza-geták egyszer lóra kaptak,
Szittyák törzseire mérgesen lecsaptak,
Jó szittyák kitértek, Arasz felé mentek,
Főjenek levükben massza-héta kendtek!

Azt is szkíták mondják, a legelsők voltak,
Akik Rusz földjein messze kóboroltak,
Jó tízezer éve nagy várost emeltek,
Több tucatnyi várost, ahol átteleltek.

Még ma is harapós erre felé a fagy,
Ezért télen inkább házad körül maradj,
Megharapja lábad, bár a csizmád védi,
Arcod marcalgolja, heves széllel tépi.

Targitaosz neve fennmarad örökre,
Hálásan tekintsünk ezért sok görögre,
Szkíták történetét Hérodotosz írta,
Ki a földünkön járt, s szkíták nyelvét bírta.

Targitaosz apja Ten isten volt maga,
Tenből jött a Zeusz, már nyelvem fárada,
Már annyiszor mondtam, kezdem már megunni,
Te, Ten, Tesz, ki Tenni, mondja magyar s hunni.

Anyja a Boristen, vízisten leánya,
Borysthennek írva nem érti a fránya,
Megszülte Targitát, Magas Targitaoszt,
Csillag-Föld-Tájáról ősi Targitájost.

A Gi-Ta föld-tája, ilyen a Har-Gi-Ta,
Ősanyánk a Heta, hites Ana-Hita,
Ám a Gi Földanya, Ta az Ország, a Táj,
Gé az Ég tüköre, ami igaz hatály.

Targita mamája főpapnő a tájon,
Don-A-Per, a Dnyeper, lánya, úr sok bájon,
Targita nejének nem ismert a neve,
Tán folyami papnő, talán Dona leve.

Született három fi, Hérodotosz írta,
Görög módon tette, ábécénk nem bírta,
Nekünk ötven jelünk, nekik csak huszonhat,
Ha az eszünk jól jár, sok okosat vonhat.

Görög kor korcsosul, nincs már nyelvészete,
Szómérnökök holtak, csökken szókészlete,
Csökken a hangkészlet, nincsen s, cs, c sem,
Mit zöngétlen mondasz, nem mondod zöngésen.

Így a Lipoxaisz, Arpoxaisz nevettek
Többféle módon is magyarul értheted,
A legkisebb fiú Kolaxaisz volna,
Mindig ő a király, ő sosem harcolna.

Tegyünk kísérletet, nézzük e neveket,
Az x kettős hanggal tegyünk kísérletet,
Szaisz az úr neve, a Sza nemzet fénye,
Szaiszban egyetem, tudás intézménye.

Íme felsorolom: Lipőc, Árpoc, Kolac,
Lipős, Árpós, Kolas, Lipőcs, Árpócs, Kolács,
Mily érdekes formák, tán az Árpás, Köles
Nagy szájjal kiabál, szája tán hét öles?

Lipod, Árpod, Kolad másik olvasata,
Lipod a Lebédi, Árpod Árpád atya,
Kolad a Köleske, Kölyök ez a gyerek,
Belőle lesz király, mesékből ismered.
Még azt is állítják a bölcs nagyokosok,
Ki tudja, hogy miért, nagyon hóbortosok,
Lipo-szaisz neve emígyen elmenne,
Királyi ház felett uralkodó lenne.

Arpo-szaisz neve a táborok felett,
Kola-szaisz neve a sátorok felett
Uralkodó, bizony, ez a megoldásuk,
Lehet, hogy kiváló, lehet, hogy nem, lássuk!

Li-Po a Király-Fő, Ar-Po Hegyek-Fője,
Kardok, tőrök, dárdák egységbe kötője,
De a Kolak sátor? Inkább Kő-Lak talán,
Itt találtunk egy rést a megoldás falán.

Lipok, Arpok, Kolak, s mindhez megy a Szaisz,
Sza a Mennyek Fia, teremt, ha a Sza izz,
Kolak bizony Kőlak, vagy inkább csak Kölök,
Legkisebb e fiú, erre ráfüstölök.

Lépők a gyalogság, Arpok a lovasság,
Akik várják, hogy az ellent levághassák,
Kolak otthon ülő, mert nehogy elessen,
Sok gyereknek apja idővel lehessen.

Lipokszaisz törzse az Aukhatai,
Arpokszaisz törzse a Katiaroi,
Néki a Traszpiesz törzs is alárendelt,
Ki a háborúnak oly sok időt szentelt.

Az Aukhatai, ők az oroszlánok,
Kháta: Háta, Háza, hat és hét titánok,
Hét királyt is jelent, Chatti, Heti, Chéta,
Khéta őskirályság, mint a Yeta, Héta.

A Katiaroi Királyhad, úgy bizony,
A Kati a király, na már erre iszom,
Mégis el kell hinnem, a Héti rokona,
Hé-Ta a Nap-Tája, ősmagyarok hona.

Traszpiesz falusi? Trószfiak az, kincsem,
Trasziménusz neve hagyd, hogy megérintsen,
Trószi mének tava Itália táján,
Toszkáni etruszkok díszes nagy lapályán.

Trasz a Trósz, a Tarján, híres vaskovácsok,
Vasat izzítottak, nem balga luk ácsok,
Kolaxaisz népe a Paralatái,
Fő-Nap-Látók, avagy Magas Ház Atyái.

Egyszer csoda történt, arany hullt az égből,
Amint ezt jól tudjuk az ősi mesékből,
Eke, járom, fejsze s csésze hullott alá,
Égúr e négy tárgyat eléjük tálalá.

Két idősebb testvér a négy tárgy felé nyúlt,
Feléjük az arany izzással viszonyult,
Fellángolva égtek, tűz lobot vetettek,
Amíg a fivérek onnan el nem mentek.

A legkisebb fiú azon minutomban
Az Ég ajándékát hazavitte nyomban,
Látván ezt, fivéri hozzája vonultak,
Főkirálynak tették, s elé leborultak.

Li-Pod király-ifjú, király lett, ha mondom,
Mint első örökös, maradt a porondon,
Árpod a koronát ottan elővette,
Koláddal Lipodnak a fejére tette.

IV. HERKULES FIAI

Hellének állítják, mikor a nagy Makar
Csudaföldre érve, már mindent hó takar,
Gérüonészt győzve marháit elhajtja,
De az Időn néki sincsen akaratja.

Hullott a hó, ömlött, pihék áramlottak,
Fagyott csillagocskák ezrével omlottak,
Kifehérült a táj, mindent hó borított,
Szélúr torlaszokat hóból bondorított.

Nagy oroszlánbőrét szokta volt felvenni,
Oroszlánbőrében lefeküdt pihenni,
Először csak pihent, majd el is szenderült,
Makar, nagy Herkules, mély álomba merült.

Lovai közelben legelésztek csendben,
Pedig Makar körül semmi sem volt rendben,
Amikor felébredt, egy lovat sem talált,
Ezért megérdemli a tolvaj a halált!

Dühöngött keveset, aztán ment keresni,
Ármányos tolvajok fejeit lenyesni,
Bejárta a tájat, Hülaiába jutott,
Ahol talált egy nőt, akin ámuldozott.

Hülaia hűvös hely, hó hullik e tájon,
Egy nő uralkodik az egész lapályon,
Farától felfelé dús keblek, arany haj,
Tetszett Herkulesnek, mondta ihaj-tyuhaj.

Farától lefelé, szent egek, mit látott,
Elképedt, pedig már látta a világot,
Kígyó farkú nő volt, pikkelyek boríták,
A pikkelyek kicsit el is szomoríták.

Láttad-e lovaim, kígyó farkú asszony?
Mondá a csodalény, Herkules válasszon,
Véle hál, s megkapja mind a paripáit,
Ezen ajánlattól a szép nő nem tágít.

Herkules ráállott, később nem is bánta,
A pikkelyes ruha az éjt imitálta,
Nagy kígyó a Tejút, titkos égi piton,
Egyiptomban járva, tudta, Égi Pitom.

Napisten járása szintén kígyószerű,
Tollas Kígyó útja tán végtelen terű,
Mint a nagy Ó-Keán, kíjó a javából,
Ki anyát Jó ölel, víze fémként lángol.

Szült is három fiút a királynő aztán,
Nem is szomorkodott Herkules távoztán,
Ősünk és a hősünk, Makar menni készült,
Ménese sok lóval bővült, kiegészült.

Ott hagyott egy íjat, meg egy pompás övet,
E kettő fog szólni, szám helyett lesz követ!
Íját felajzotta, övét felcsatolta,
Egy arany csészéjét az övre rátolta.

Amelyik így ajzza íjamat, amint én,
Így köti fel övem, látod hölgyem szintén,
Azt majd tartsd magadnál, öröklési okból,
Amelyik nem így tesz, küldd el udvarodból.

Ezzel elbúcsúzott, megcsókolta nőjét,
Szép tejúti asszonyt, lovak elvevőjét,
Tudta, három fiát neje fölneveli,
Mit igért, megtartja, hiszen csillagbeli.

Az első nem ügyes, neve Agathürszosz,
Második sem ügyes, ő neve Gelónosz,
A harmadik fiú, Szkütész, jól latolta,
Apja feladatát könnyen megoldotta.

Agathürszosz elment kárpáti földekre,
Szüksége volt népre, egész tömérdekre,
Nagy Alföld peremén nagy árkokat ásott,
Ezer lapát, s ásó amíg el nem vásott.

Neve A-Gát-Őrzős, Csörsz árkát vigyázza,
Nehogy nyugati had népét leigázza,
Hegyek alján körbe földsáncok futottak,
Benn, a sík oldalán, árkok homorultak.

Ge-Lón Föld-Oroszlán, de Gel lehet a Kel,
Kelő Nap tájának vad harcosa, ha kell,
Tán a kelta lenne, ősi magyar kimmér,
Gomer, a testvérünk, szumer, vagyis szimmér.

Szkytesz a Csu vezér, csu törzs fejedelme,
Csudaország feje, királya őkelme,
Anyja is tejúti, Küllős Nap az apja,
Anyja Csudaszarvas, kitől a trónt kapja.

Her Kul Es az ősünk, Magar, vagyis Makar,
Csak az ért magyarul, ki érteni akar,
Magyar rovás őrzi csillagkirályságunk,
Minek értésébe végül belevágunk.

V. SZKYTHAFÖLD

Szkytha olvasata Csuda, ezt már tudod,
Remélem, őseid igézve bámulod,
Nagy nép volt a szkytha, Föld legnagyobb népe,
Rokonságunk számos, talán nincs is vége.

Messze napnyugatra élt a jó luzitán,
Tartesszosz nagy népe, kimmér, ibér, titán,
Euszkár, akvitán, tündér Celadonban,
Vels, ír, skót és briton, s pikt járt a vadonban.

Gallok, kelták, belgák, bohémek, helvétek,
Nem ismerni őket bizony súlyos vétek,
Dánok Dániában, rétek Raetiában,
Etruszok és trószok szép Itáliában.

Kárpát károk háza, kér nép lakja füldjét,
Kérdezd Getorumok akármelyik bölcsét,
Pannonok, sziginnák, illűrök és mőzök
Híres népeinél egy kicsit időzök.

Atlantisz, Avalon, híres Szikambria,
Hüperboreusz-föld, régi Hungária,
Ezer titok lappang számtalan földségen,
Ne csak ámulj a sok ősi örökségen!

Erdély az Eredő, erdővel borított,
Rengeteg nagy heggyel, s dombbal domborított,
Harmincezer éve titkos Tászok-tetőn
Már magyarul írtak, nékünk jól érthetőn.

Haladva keletre, Mul-Davába jutunk,
Keletre utazva erre visz az utunk,
Mul a Csillag neve, Mul-Mul a Naprendszer,
Múlt a csillagvallás, nem mondom ezerszer.

Lábnyik is a neve, kevés a ló erre,
Ma moldvánok lakják, száz népből keverve,
Van itt még sok magyar, rengeteg városban,
Bár románul szólnak a magyar templomban.

Bukovina Bükkföld, feljebb Galicia,
A Prut folyó mentén terült Pruténia,
Rutének laknak itt, vélünk vértestvérek,
Halicsban Gall-fiak, majd más földre érek.

Északra Neurosz csoportok vadásztak,
Né urak, akik szent nyelven magyaráztak,
Nék és urak népe szabadon élhetett,
Ki az anyaföldbe árpamagot vetett.

Jó kimmérek tája szemerék földsége,
Dúsan termő tájék, Magor erőssége,
Krímben élt a kimmér, krémet vert tejszínből,
Címert tett a házra, vélünk jött Édinből.

Bor-Üstenei-Tész jó magyarok törzse,
Tesz istenünk neve, ki sok magyart őrze,
Földművelő szkíta árpát, búzát termel,
Téli élésére jó előre tervel.

Olbiopolitész egy nép görög néven,
Boristeni törzsek laknak a középen,
Kallipidák, akik tán Gall magariak,
Kal-Li-Pi értelme Nagy Királyi Fiak.

Alizon országa még szkűtha terület,
Messze fenn északra, hegyezzed a füled,
Emberevők laknak, akik embert esznek,
Megfőzik az embert, rá zöldséget tesznek.

Boristen folyótól napkeletre térve,
Eljutunk a széles Hülaia földjére,
Herkules, a Makar, erre járt jó régen,
Itt nemzett több fiat, e hűvös vidéken.

Télen hó borítja, hó laka ez ország,
Talán csak erdőség, lehet, ez botorság,
Szkűthák laktak itten, belenyugodhatunk,
Magyarul beszéltek, amit itt oktatunk.

Harmincezres város állott e tájékon,
Tízezer év pora száll a hagyatékon,
Több tízezeres várost ástak ki e földön,
Ne rejtőzködjenek föld mélyén örökkön.

Hol volt ekkor Szumer? Népe még itt lakott,
Magyar nyelven beszélt, s imádta a Napot,
Kaukáziában és Kis-Ázsiában
Sza magyarok éltek az ősi szférában.

Van egy mamutagyar, rajta ősi térkép,
Hét magyari házzal, ámuldozzunk végképp,
Tizenötezer év múlt el már fölötte,
Dnyeper mélyén lapolt, idő bora födte.

Hét ház áll a hegyen, alul négy sorjázik,
Felül három szép ház, mely a fényben ázik,
Elöl tengerjáró, rajta evezősök,
Tengerről érkeznek az őskori hősök.

Földművelő szkíták jó talajt műveltek,
Sok gabonát, babot és mást adtak-vettek,
Nomád szkíták folyton mezőn legeltettek,
Szarvasmarhát, birkát, lovakat neveltek.

Királyi szkíta nép a többi gondnoka,
Náluk a vadászat a harc első foka,
Bírkózás, íjászat, lovaglás a játék,
Ha csatabárddal üt, reped a halánték.

Melanklainoszok laknak fenn, északra,
Fekete köpenyes, nem szkíta lak arra,
Tőlük északabbra mocsár, puszta, erdő,
Egy napból áll az év, egy nap egy esztendő.

Szaurometáknak puszta földje tágas,
Sza nép ura nagyúr, lova ezer hátas,
Itt él a Budin nép, sűrű erdőségben,
Din istent imádja, ki él fenn az égben.

Puszta után laknak népes Thüsszagéták,
Közelükben élnek lovas, kutyás iürkák,
Tűz imádó Sza nép, Héta országában,
Ahol sok a kis vad, mókus búj a fában.

Türasz a Turánok folyója volt egyszer,
Turánban krály volt, a tyrannisz rendszer,
Isszedon népektől messze túl, keletre
Arimaszposz népek szert tettek egy szemre.

Napisten az egy szem, kinek neve Szemes,
Számos, Szamos, Samas, tudni ezt érdemes,
Hunok, kínaiak, meg az ős japánok
Csodáihoz immár jó kedvet kívánok.

HOLDLEÁNYOK

Holdból ered a Hölgy, Napkirály, Holdkirály
Férfiaknak ura, ne legyen itt viszály,
Napnéne, Holdnéne asszony népet vezet,
Jó magyari lángzó, tedd kezükbe kezed.

Honnan a szent hetes? Huszonnyolc osztása,
Holdunk négy fázisa, Hold négy állomása,
Nők a Hold sarjai, petesejt érése
Éppen huszonnyolc nap, ez a Hold mérése.

Huszonöt leány megy elöl hódítani,
Más népek ifjait rabul bódítani,
Huszonöt ifjú megy a leányok után,
Feleséget szerez, ámuldozz a csudán!

Így lesz száz az új nép, nyelvük összevegyül,
Ős magyari nemzet Földünkön szétterül,
Bár merre mész, testvért fedezhetsz fel mindig,
Szent ősnyelvünk szavát bárhol feléd hintik.

Gilgames, s Enkidu ötven jó vitéze
Ötven leány csábos szép szemébe néze,
Danaosznak ötven leány a gyereke,
Ötven ifjat remél, így lesz új serege.

Magornak, Hunornak pont száz ifja vagyon,
Száz szép feleséget szeretnek, de nagyon,
Így terem az új nép, magok és a hunok,
Kevésbé rokonok punok és a kunok.

Holdleányok járják Földanya tájait,
Ki ifjakat bűvöl, mutatja bájait,
Arca felséges Nap, csillag a két szeme,
Boldogasszony anyánk felséges érdeme.

Dicső Holdleányok, két nap bokátokon,
Csillagok ragyognak térdkalácsotokon,
Melleteken telt Hold, Nap van a homlokon,
Isteni szeretet fénylik nyomotokon.

Budapest, 2017. június 20.

Szépmezőszárnyának nagy lett az ereje,
Lassan azt sem tudta, mit csináljon vele,
Hanem meghallotta, a király hirdeti,
Nagy jót kap az, ki egy vadat elé veti.

Megyek édesanyám, megnézem a vadat,
Nem találja régen egy nagy vadász csapat,
Azt is megkérdezem, mi lesz a jutalom,
Egy királylány keze, vagy egy arany halom?

Azt mondja a király: Hozd az aranyvadat,
Ráküldtem elfogni egy nagy vadász hadat,
De az aranyvadat nem tudták elkapni,
Elejteni, aztán rögtön nekem adni.

Egyik lányom keze, s fele királyságom
Tiéd lehet, ha az aranyvadat látom,
Hozd el palotámba azt az aranyvadat,
Tiéd lányom keze, s kapsz egy zsák aranyat.

Kiment az erdőbe, ahol felhajtotta,
A szép aranyvadat, majd űzőbe fogta,
Kergette a vadat, végül elejtette,
Aztán a királynak lába elé tette.

Jól van, jól, dalia, van újabb kérésem,
Arra kérlek, egész éjjel legyél résen,
Tudnod kell, dalia, van egy selyemrétem,
Annak megőrzése dícsérendő érdem.

Szép selyemrétemet feldúlják, levágják,
Aranyrozs mezőmet szinte tövig rágják,
Minden éjjel jönnek, varázslat van benne,
Ha te megőriznéd, az bizony jó lenne!

Őrségem elalszik, ha jő az éjszaka,
Elvész a selyemrét illatozó szaga,
Ha te teljesíted e kívánságomat,
Nagy lesz a jutalom, vidd három lányomat!

Szaladt a legkisebb, és legszebb királylány,
Tudd meg, mi leszünk ott, nem egy dőre sárkány,
Átváltozunk lóvá, de te fogj el minket,
S kösd egy bálványfához kötőfékeinket!

Szépmezőszárnya ment a selyemfűrétre,
Lassan feljött a Hold, felpillant az égre,
Tündököl a Tejút, csillagok ragyognak,
Máris itt a szele a három vadlónak.

Féket vet reájuk, mindhármat elkapja,
Szárukat keményen a markában tartja,
Rúgnak és kapálnak, de ő hajthatatlan,
Virul az aranyrozs, reggelre vágatlan.

Jól van, jól, dalia, van szép három lányom,
Szép három lányomért három kívánságom,
Aranyvad, aranyrozs immár elkönyvelve,
De most egy ménesért vagyok vággyal telve.

Aranyszőrű ménest hozd el udvaromba,
Aranyló nyakukat vegyem a karomba,
Enyém az a ménes Vörös tengeren túl,
Messze az a tenger, ahol sok vihar dúl.

Szépmezőszárnya megy szerencsét próbálni,
Majd fog győztesen a király elé állni.
Megkérdi a lova: Miért vagy szomorú,
Arcodon mért ül meg a keserű ború?

Elmondja lovának, jó táltos lovának,
Mi a feladata, tőle mit is várnak.
Ne búsúlj, jó gazdám, majd én teszek róla,
Hogyan tégy szert jó száz aranyszőrű lóra.

Három bivalybikát ölj le, ha eléred,
Három bivalybikát válassz ki, kövéret,
Terítsd a vállamra a vastag bőröket,
Tedd rá a nyergemet, alkoss vele övet.

Nagy Vörös tengerhez aztán száguldottak,
Déli óceánhoz gyorsan elfutottak,
Kiállt egy sziklára itt a táltos lova,
Háromszor nyerített a tengeren tova.

Aranyszőrű ménes jön a túlsó partról,
Egy vad mén vezeti, nem mond le a harcról,
Átúsznak a lovak, jön a vad küzdelem,
Harcol a táltos ló, zeng mind a négy elem.

Három bika bőre védi az oldalát,
Bikabőr takarja nyakát és a farát,
Elterül a vad mén, a táltos legyőzi,
Aranyszőrű ménest már a táltos őrzi.

Mentek a királyhoz, palota udvarba,
Három királyleány szalad erős karba,
Három a kívánság, immár teljesítve,
Viheti mindhármat, táltostól segítve.

SZÉPMEZŐ SZÁRNYA
KOMJÁTHY ISTVÁN UTÁN

I. SZÉPMEZŐ SZÁRNYA IFJÚ KORA

Puszta Apó sátra éppen dél felé néz,
Arra a Napisten, s arany csorduló méz,
Hátul a Sarkcsillag, s a Világ Tengelye,
Arany Atya házát lemintázza vele.

Új fia született, kis Szépmező Szárnya,
Ki apró kezeit a Nap felé tárja,
Jön a Kalamona, s elrabolja menten,
Egy hordóba rakja, dühhel egyetemben.

Anyját hozzáteszi, s ad három kulacsot,
Ad három kenyeret, vigyorog egy nagyot,
Tengerre taszítja ki a lengő hordót,
Hullámokon ingót, víz árján kóborlót.

Első nap megeszi az első kenyeret,
Megissza a vizet, erős a tenyered,
Neki veselkedik, s egy abroncsot pattint,
Másodnap, harmadnap abroncsokat kattint.

Befalva a kenyér, megitta a vizet,
Kalamona ezért életével fizet,
Egy vihar a hordót jó partra sodorja,
Táltos ez a gyermek, az ég fia-borja.

Az a jóslat járja, véged Kalamóna,
Szépmező Szárnya lesz élted kioltója,
Megnő a kislegény, egyszer legyőz téged,
Ki gonosz sárkány vagy, akkor ott lesz véged.

Ment édesanyjával, hazafelé tartott,
Vándorolva mentek, otthagyták a partot,
Hát három óriás ordít, perlekedik,
Melyikük jobb mester, mindhárom jó pedig.

Ostor, bocskor, guba, három varázstárgyuk,
Meglátják a legényt, s mert annyira bárgyúk,
Felkérik döntnöknek, ki a legjobb mester,
Döntse el helyettünk, ő, mint okos ember.

Jó, de a tárgyakat tegyétek a földre,
Amott egy hegygerinc, nézzetek a tölgyre,
Azt a fát kerülve, körbe szaladjátok,
Aztán gyertek vissza, itt várok reátok.

Felkapta a gubát, anyjával alá állt,
Mindkét vándor eltűnt, láthatatlanná vált,
Ostorral pattintott, a futó megdermedt,
Három óriásnak így ásott ő vermet.

Jött a Kalamóna, szeme közé cserdít,
Ostora varázstárgy, kő lesz, kit megperdít,
De egy varázsigét mormolt el a sárkány,
Nem vált kővé legott, maradt, mint egy ártány.

Haza röpítette őket a bocskora,
Aranyládába ment ostora, bocskora,
Melléjük lett rakva jó varázs gubája,
Aranyládába ment bűje és a bája.

Aranyládát tette egy ezüstládába,
Ezüstládát tette be egy rézládába,
Kulcsait tarsolya mély zugába tette,
Kalamóna elöl szépen elrejtette.

Puszta látja, nincs az aranyszőrű bárány,
Kedvenc kis bárányát ellopta a sárkány,
Meg kell keríteni, vissza kell szerezni,
Bárányát fiai ne hagyják elveszni.

Vassal míveskedett jó Széptüzek Lángja,
Őt a bárány veszte igen nagyon bántja,
Meg fog az kerülni, van, ki visszahozza,
Kalamóna nevét gyakorta átkozza.

Halak, s vadak ura, jó Jószél Fúvása,
Ki a csapdát csakis a vadaknak ássa,
No de Kalamónát oly nagyon utálja,
Csapdát állít neki, mely a sárkányt várja.

Puszta Apó mesél: Özönvíz pusztított,
Mindent összerombolt, követ megpuhított,
De maradt egy szeglet, Aranyos Szegelet,
Amely nem látta a vizet, tüzet, szelet.

Menjetek el oda, meg is keressétek,
Arany Atya mondta, égre szóló vétek,
Ha nem mentek oda, laknak ott tündérek,
Puszta jó népével édes vértestvérek.

II. SZÉPMEZŐ SZÁRNYA TÁLTOST KAP

Puszta Apó vágtat, messze a határba,
Szeme néz előre, a nagy pusztaságba,
Bölcselkedve gondol időbe és térbe,
Aztán kíváncsi lesz, házába ki tér be?

Aranyszőrű lovát gyorsan megfordítja,
Lovagol a pusztán, a fű felvidítja,
Vajon ki érkezett, vendég, avagy vén dög,
Mert, ha gonosz fajta, vigye el az ördög!

Átléptet a kapun, leszáll a lováról,
Meg is feledkezik már idős koráról,
Hatalmas tölgyfánál áll egy fehér jurta,
Melynek a nemezét felesége gyúrta.

Kalamóna jött el, az ocsmány sárkánya,
Akit nagyon utál, vinné el a kánya,
Megkínálja sörrel, a sárkány megissza,
Kupáját üresen tologatja vissza.

Igaz felesége felment már az égbe,
Vett egy rossz boszorkát, azt is csak szükségbe,
A sárkány is tartott a gaz boszorkánytól,
Nem mert hozzá szólni, jobb, ha marad távol.

Kalamóna kérdi: Hol vannak fiaid?
És, ha már itt tartunk, hol vannak lányaid?
Szépmező Szárnya most éppen téged keres,
Azt mondta, jobb lesz, ha fejed vértől veres.

Ez hatalmas sértés, viszem lányaidat,
Továbbá melléjük százezer juhodat!
Két lány a szuszékban csendben rejtőzködött,
Szuszékon a banya báván ejtőzködött.

Gyönyörű Délibáb, s Tengerbe Pillantó
Szuszékban elbújva, rajta ül sikkantó,
Ült a gaz mostoha, ült a szuszék ládán,
Kalamóna kiment, a vad banya láttán.

Időközben megjött jó Szépmező Szárnya,
Látja Kalamónát: Te világ hitványa!
Most megküzdök veled, s a sárkányra rontott,
Hanem még okozott a sárkány sok gondot.

Küzdött az ifjú hős, küzdött Kalamona,
Ütések csattogtak, volt nagy zene-bona,
Végül Kalamóna úgy vállon ütötte
Jó Szépmező Szárnyát, hogy a földre küldte.

Meg is ölte volna, de egy deli vitéz
Ugrat az udvarba, ki a szemébe néz,
Menekül a sárkány, elszáll bátorsága,
Lát egy újabb vitézt, s menekül a lába.

Napkirály, s Szélkirály Délibábot kéri,
Ám Délibáb kezét a Napnak igéri,
Lett is lakodalom, jóllakott a vendég,
Jött a Magok népe, mag urak és kendék.

Szépmező Szárnya kap egy táltos paripát,
Szeméből a szőre kitörli a csipát,
Aranyszőrű táltos, csillogó a szőre,
Összebarátkoztak, hamar, egy-kettőre.

Holdas volt a neve, szárnya, mint a sasé,
Csontozata acél, nem egy papírmasé,
Hőssé csak az válhat, ki másokon segít,
Megvédi a gyengét, s kit táltosa repít!

Hajnalcsillag násznagy, vőfély Hüvelykpiciny,
Menetet vezettek, amely nem volt kicsiny,
Gazdag állatsereg volt a nászajándék,
Puszta apó kapta, mert ez volt a szándék.

Sánta Kata megyen nyoszolyó lányokkal,
Épp tizenkettővel, ennyivel, nem sokkal,
Csapatában van Kikelet Hírmondója,
Tengerbe Kacsintó, s Hajnal Híradója,

Arannyal Versengő, Bujdosók Lámpása,
Szilkehordó meg Árvalány Pillantása,
Hunyéta és Fürtös, meg Tenger Csillaga,
Aranyhajú, s velük szép Álmatlan maga.

Jegygyűrűt is vittek Délibáb ujjára,
Aranyos hintóban vitték nemsokára,
De előtte volt még egy kis kalamajka,
Dühödt szavakat szórt Hüvelykpiciny ajka.

Az öreg boszorkányt elcsapták a háztól,
Kapott szidalmakat Pusztától, s száz mástól,
Tengerbe Pillantót küldte menyasszonynak,
Nem volna értelme ennek a viszonynak.

Ám a kakas szólalt, nem az arát viszik,
Délibáb nincs velük, kérők csak azt hiszik,
Szuszékba bezárva, rögtön szabadítják,
Gonosz mostoháját kiakolbólítják.

Közben a Napkirály repült a magasba,
Óperencián át, csillagos méhkasba,
Felrúgtatott ott a Tetejetlen Fára,
Át Kaszás Zsombékján, át Hármashalmára.

Onnan Vadlegelőn, majd Szarvaslegelőn
Vágtatott Lappantón, nagyon előkelőn,
Bokorcsillag után Fiastyúk, Egymalom,
Majd Csürhekaparó volt a sokadalom.

Órjás Kútja után Rézerdőbe szállott,
Benéz a Fészerbe, Csillagszekér áll ott,
Fejérközön vágtat, ez a Tejút maga,
Táltos patkójától szikrázott csillaga.

Tűzkovács Királynak ezer favágója
Rézedőben sürgött, fátra fát hányója,
Köszöntötték őt ott, boldogan kiáltva,
Napkirály mosolyát megnyugodva látva.

Ezüsterdő mellett sebesen repültek,
Ezüstmadarak a faágakon ültek,
Hősöknek Mulató Mezeje elmaradt,
Amint Aranyerdőn a Napkirály haladt.

Aranyerdőben állt csodás palotája,
Udvara nem más volt, mint csillagok tája,
Így szólt: Most mindenki gyorsan rendet tegyen,
Lakodalmat tartok, minden rendben legyen!

III. A VÍZÖZÖN

Jó Arany Atyácska, Felső Világ ura,
Aki jóságos volt, akármilyen fura,
Egyszer megdühödött, keblében harag gyúlt,
Az ördög tettéhez haraggal viszonyult.

Tetejetlen Fának tetejében lakott,
Arany palotában, sok gyermeke van ott,
Hajnal Anyácskával sok gyermeket nemzett,
Első nemzete lett a jó magyar nemzet.

Fia volt Napkirály, Holdkirály, Szélkirály,
Fényétől virult a végtelen földi táj,
Tűzkovács Királyból lett a Hadak Ura,
Kinek jó testvére a nagy Vadak Ura.

Nap Királylány mellett volt szép Hold Királylány,
Hajuk aranysárga, mint az arany sáfrány,
Földanya, Vízanya, s a Csillagok Anyja,
Hold Néne, Nap Néne, atyját békén hagyja.

Napkirály, s a csodás Levegő Tündérke,
Egyszer a Mennyekből lemerült az égre,
Arany Atya küldte alá mind a kettőt,
Fújjon Földanyának reggeli ébresztőt.

Itt született hősünk, a kis Hüvelykpiciny,
Aki kezdetekkor sem volt nagyon kicsiny,
Lemerült a vízbe, Földanyát felhozta,
Tavakkal, folyókkal ellátta, gondozta.

Kőszáli Király lett királya sok bércnek,
Gazdája sok érnek, fémmel teli ércnek,
Volt még sok úrasszony, s úr a földön-égen,
Kisisten királyok a békés vidéken.

Egyszer Arany Atya, már senkise tudja,
Az Óperenciás-tengernél vitt útja,
Beleköpött vétlen a sötét tengerbe,
Szikla lett a köpés, talán ez volt terve.

Követte a szikla Arany Atyát menten,
Fűzfavesszőt vágott egy zöldes füzesben,
Rásuhintott nyomban, ami átváltozott,
Lúdvérc lett belőle, a gonosz átkozott.

Lúdvérc irigyelte Arany Atya földjét,
A csengő barackot, a szóló szőlőjét,
Ő is teremtene, s búvárkacsa bőrét
Kérte az Atyától, legyen földje bő rét.

Lemerült a vízbe, a földet kereste,
Talált is kis földet, nyelve alá tette,
Feljött a vízszintre. Találtál-e földet?
Nem találtam semmit, nem volt jó az ötlet.

Ekkor a szájában a föld nőni kezdett,
Feldagad a szája, elfogy a lélegzet,
Köpd ki azt a földet, amit lentről hoztál,
Szólt Arany Atyácska, - Miért hazudoztál?

A hetvenhetedik mélységbe taszítlak,
A pokol tüzéhez hozzá igazítlak!
De előjött Lúdvérc, áskálódott sokat,
Lehazudta fentről a szép csillagokat.

Felső Világ ura megdühödött nagyon,
Gonosz, rút Lúdvércet megcsapom, de agyon,
Ezüstpatakomnak zsilipjét felhúzom,
S a szép földvilágot vízzel összezúzom.

Hét nap és hét éjjel nagy eső zuhogott,
Arany Atya ekkor nagy munkába fogott,
Egy rakonca tutajt ácsolt éjjel-nappal,
Erre hívta népét, mindenféle vaddal.

Arany Atyácskának fiai ámultak,
Hömpölygő víz elől magas hegyre bújtak,
Ide jött a tutaj, megmenteni őket,
Arany Atya népét, fiakat és nőket.

Lúdvérc kígyóbőrbe bújt a sok víz láttán,
Úszott a tutajra, ő, a setét Sátán,
Egy elefánt füle mögött elrejtőzött,
Kígyóból, a bőrből, Lúdvérccé vetkőzött.

Végre apadt a víz, lett sok szárazulat,
Elengedték a sok tigrist, bivalyt, nyulat,
Lúdvérc partra szökött, s köpött tenyerében,
Elő jött egy sárkány, ki benn volt a köpésben.

Mit parancsolsz, gazdám? Egy szavadba kerül,
Rohanok szavadra, nem állok tétlenül!
Nyomorgasd a népet, Arany Atya népét,
Tedd sívó pusztává népe szép vidékét!

Így volt a vízözön, elolvadt a sok jég,
Emelkedett a víz, nem volt a föld már kék,
Olvadt az Üveghegy, zöld lett a sok földség,
Napkirály aranya volt hozzá a költség.

IV. JÉGKORSZAK

Délibáb, a szépség, eper az ajaka,
Tökéletes alkat, egy tündérlány maga,
Két szeme két csillag, arca piros alma,
Rendkívül gyönyörű, szépség a hatalma.

Haja, mint kakukkfű, nádszál a dereka,
Nincs rajta súlytöbblet, nincs rajta egy deka,
Ha az erdőt járta, kakukk köszöntötte,
Ha a mezőn sétált, pipis üdvözölte.

Otthon a boszorkány nem hagyta nyugodni,
Szeretett Délibáb körül forgolódni,
Csak egy hibát lesett, hogy jól összeverje,
Lép Szépmező Szárnya, hogy nyakát tekerje.

Szól Szépmező Szárnya: Nyakát kitekerem,
Ha a húgomhoz nyúl, rögtön agyonverem!
Volt otthon feszültség, Délibáb sírdogált,
Mikor a patakba tejes rocskát dobált.

Mosta a rocskákat, fürgén tisztította,
Zsebkendőbe kövér könnyét hullajtotta,
Egyszer csak felpillant sűrű sírás közben,
Parton egy legényt lát a fátylas könnygőzben.

Napkirály az maga: Mért sírsz édes húgom?
Nem sírok, csak galamb síró hangján búgom.
Dehogynem sírsz, látom, de majd teszek róla,
Ne legyél bánatos, teljen csak pár óra!

Napkirály s Délibáb egymásba szerettek,
Jött az esküvő is, egymáséi lettek,
Lakodalom után bóbiskolt sok vendég,
Napkirály, Szélkirály, s vélük a jó kendék.

Aranyerdő házát öleli az udvar,
Udu Vára, Napvár, benne sok dolgos kar,
Itt a selyemfűrét, itt a virágerdő,
Hajnal Anyácskánál virágból szőtt kendő.

Jő Tűzkovács Király, s Szélkirály is megjött,
Hét kis vőfély a nagy feladathoz felnőtt,
Pástorcsillag mellett járt a Gyalomvető,
Fürge Rónapallér, s Kaszás az etető.

Hordták az élelmet fel az asztalokra,
Jó Bojtár Kettőse, s fénylett Bába Bukra,
Kisbéres, a csillag, s Rétszagoló véle,
Vezet Hüvelykpiciny, s kész vannak estére.

Jött a Kalamóna, megkötözte őket,
Napkirályt, Szélkirályt, s otthagyta a nőket,
Holdkirályt is fogta, lovakra fektette,
Mind a három királyt fogságba vetette.

Nem volt többé napfény, hullott a hópehely,
Minden jéggé dermedt, üres lett a kehely.
Megfagyott a bor is, jégpajzs a földeken,
Üveghegyek nőttek, hol semmi sem terem.

Eljött a jégkorszak, Kalamóna mondta,
Elzárta a Napot, a bajt ő okozta,
Növekedett a jég, csontrepesztő hideg
Járta a világot, szívtelen és rideg.

Széptüzek Lángja ment előbb keresgélni,
Napkirálynak szólni, mindent elmesélni,
Látott egy pásztort is, sovány tehenekkel,
Köröttük gazdag fű, ami enni nem kell.

Kért egy csupor tejet, elutasították,
Egy cseppet sem kapott, nem is ámították,
Haragudva ment el apja tanyájára,
Dolgavégezetlen, feleslegest jára.

Jószél Fúvása ment szerencsét próbálni,
Napkirályt a földön gyorsan megtalálni,
Erdei kunyhóban egy banyára akadt,
Kinek a szájából egy jó szó se szaladt.

Két legény üvöltött, veszekedett váltig,
Perlekedés hangja röpült jéghatárig,
Szólok, ha hallgatnak – a banya mondotta,
Jószél Fúvása meg magát haza hordta.

Szépmező Szárnya megy a Napot keresni,
Nem hagyhatja népét a sötétbe veszni,
Hamar találkozik a fösvény pásztorral,
Ki búsan álldogált, hosszú lógó orral.

Adjon egy kortyintást a lefejt friss tejből!
Adott a bús pásztor, első szóra, egyből.
Gömbölyödni kezdtek a sovány tehenek,
Mosolyog a pásztor, ajka is megremeg.

Eztán mindenkinek, ha kis tejet kérnek,
Adjon egy csuporral, adjon a vendégnek,
Meglátja, gömbölyű lesz a sok tehénke,
S egy kérdéssel állott elő a legényke.

Kalamóna sárkány messze él, tán tudja?
Arra visz a lábam, s a szándékom útja!
Azt én nem tudhatom, de itt e jó kutya,
Tudja, hol a sárkány, meg a retye-rutya.

Mentek, bandukoltak, egy erdőbe értek,
Leveletlen fából, hol volt oly temérdek,
Egy kunyhóhoz értek, társa szólt: Köszönj be!
Kiugrott egy macska, mondta: Ne köszönj be!

Párszor eljátszották ezt a kis játékot,
De hősünk beköszönt, várt kis hozadékot.
Szerencse jár veled, mivel beköszöntél,
Jött elő egy banya: Helyesen döntöttél.

Benn a kis kunyhóban oly nagy volt a zsivaly,
Mintha csatározna hetvenkettő bivaly,
Két legény üvöltött, veszekedett fennen,
Még egymásnak esnek, minutában, menten.

Egyik koránkelő, másik későnkelő,
Összekaptak nagyon, a két bor vedelő,
Szépmező Szárnya szólt ennek is, annak is,
Egy kicsit dörmögött, a mosolya hamis.

A két deli legény felugrott székéről,
Elviharzott gyorsan a kunyhó végéről.
Mit súgtál te nekik? Azt, hogy kend boszorkány,
Üstben főzi őket, s lemennek a torkán.

Hanem Kalamónát keresem, ismeri?
Aki világunkat teljesen szétveri!
Nem tudom, hol lakik, de a disznókonda
Tudja, mert a sárkány gonosz is meg ronda.

Ment a kutyájával, a disznókhoz értek,
Egyenes irányról bizony le nem tértek,
Medvefi nyöszörgött, tuskó alá szorult,
Kiszabadította, ne legyen nyomorult.

Apja, a vén medve, farönkön ücsörgött,
Közelben egy szarka nagy hangosan csörgött,
Itt ez a kismalac, mondta a vén medve,
Ez vezet utadon, nem elkeveredve!

Így Szépmező Szárnya fogta a malacot,
Bár a vén medvétől tanácsot sem kapott,
Haza ment egyenest, jégormok közt haladt,
Néha csak gyorsan ment, néha gyorsan szaladt.

Otthon a malacka megszólal váratlan:
Mi az ember dolga, mindig, szakadatlan?
Feladatot látva, mindet meg is oldja,
Győzzön a bajokon, ez legyen a gondja!

Derék legény vagy te, én meg táltos Holdas,
Akit nem ér utol sem medve, sem ordas,
Mondd ki a varázsszót, nem leszek malacka,
Kinek a meleg ól volt a tágas vacka.

Figyelj Holdas: Bűvös erőd bontsd ki meneten,
Jó paripám: Szárnyalj szélnél sebesebben!
Nagy világosság lett, táltos termett elő,
Szíj hátú piros pej, ki tüzet legelő.

Jó gazdám, vedd elő vitézi ruhádat,
Nyeregkápában van, melyből kis fény árad.
Felvette a ruhát, csillogó vitéz lett,
Volt a ruha mellé még egy fegyver készlet.

V. LEGYŐZI KALAMÓNÁT

Búcsúzott otthonról, s hét nap, hét éjszaka
Vágtattak az égen, mely sötétség laka,
Se Nap, se Hold, se Szél, ez itt a jégkorszak,
Minden jégből való, még a fák is torzak.

Mit lát jó vitézünk? Egy kicsi emberke
Tűz fölött ugrándoz, zeng a törpe berke:
Én vagyok a legerősebb a világon,
Akármilyen ellenfélre szájam tátom.

Egy hüvelyk a hossza, egy rőf a bajusza,
Szakálla hét arasz, a haja meg kusza,
Hetvenkedett hetvenkettőn az emberke,
Hetvenhét esztendőn nagyot nőtt a lelke.

Azt mondta egy banya, ha a tűzön ugrál,
Hetvenhét esztendőn folyton ugra-bugrál,
Legerősebb lesz a széles nagyvilágon,
Holdas hozzátette, hiszem, hogy ha látom.

Letelt a sok idő, jött egy róka kölyök,
Patakpartra eredj, aztán én is jövök.
Kimegy a kis ember, vízben magát látja,
Azt gondolja, az ott mindjárt képen vágja.

Megijedt, elfutott, bújt egy rókalyukba,
Sebesen vágtatott, beleugrott futva,
Szegény kicsi törpe, hencegő kis legény,
Ki a leggyávább volt tán a nagy földtekén.

No, mi is mehetünk, elbújt a hencegő,
Nem a legerősebb, csak egy szavát szegő,
Fejérközön mentek, hol csillag temérdek,
Csillagok Anyjának kapujához értek.

Jó anyám, keressük a rossz Kalamónát,
Bejárjuk utána a csillagos rónát.
Édes fiam, sajnos, én bizony nem tudom,
De itt majd megmondják, hol menj a jó úton.

Esthajnal csillag jött, majd a Göncölszekér,
Fiastyúk is megjön, tizenegykor beér,
Majd Ökörkereső, aztán Háromkaszás,
Nem tudták, hol van a Kalamóna lakás.

Végre Sánta Kata kettőkor hallotta,
Gondolkodott kicsit, aztán azt mondotta:
Órjás Kútja mellett csendesen menjetek,
Kőszáli Királyhoz gyorsan eredjetek.

Ő majd segít nektek, megmondja az utat,
Amit a hős olyan megszállottan kutat.
Nagy Kőszáli Király bizony tényleg tudta,
A végtelen utat tényleg megmutatta.

Oda csak vasszárnnyal repülhet a táltos,
Nem a levegőben pihe könnyűn szálldos.
Előbb hét, aztán nyolc szárnya lett Holdasnak,
Űrben száguldottak, köszönve a vasnak.

Száguldó űrhajó, azzá vált jó Holdas,
Szépmező Szárnya meg száz csillagot olvas,
Mikor megérkeztek, Kalamónát hívja,
Kivel hősi harcát azonnal megvívja.

Gyémánt palotában egy királylányt talál.
Te szegény királylány, régóta itt valál?
Régóta, de hősöm, ha most akarsz győzni,
Csald ki a mezőre, s nem kell már időzni.

Legyőzte a sárkányt, két karját levágja,
De a szívébe a kardját mégse mártja,
Szól a sok fogolynak, háromszáz királylányt
Tódul a mezőre, s széttépve a sárkány.

Napkirály, Szélkirály gyorsan szabadítva,
Holdkirály is szabad, útja újra nyitva,
Mindhárman köszönték, a hőst megölelték,
Öleléssel,csókkal a hőst ünnepelték.

Maradékaid is meg lesznek segítve,
Ígérték mindhárman, sárkány kiterítve,
Most haza indulunk, vár ránk a sok munka,
Fényt és esőt adni, majd ne hagyj magunkra!

Aranyszőrű bárányt a karjába vette,
Gubát, bocskort, ostort Holdasára tette,
Kalamóna lovát egy szekérbe fogta,
Háromszáz királylányt arra felpakolta.

Kis királykisasszonyt Holdasra ültette,
Magát a báránnyal nyeregbe vetette,
Így repültek haza, várta apukája,
Rengeteg testvére, és pásztor kutyája.

VI. VILÁG RÁMÁJÁNAK ARANYOS SZEGELETE

Hős Szépmező Szárnya menyegzőre készül,
Puszta nemzetsége új nővel egészül,
Azt a királyleányt, kit nyergében hozott,
Feleségül kéri, ki nem húzódozott.

Megszerették egymást, ezért frigyre léptek,
Eskü után lagzi, ez dukál a népnek,
Tengerbe Pillantó kezét is megkérték,
Mert a mi népünknél házasság nagy érték.

Jöttek a vendégek, Hold Néne, Nap Néne,
Egész nagy népünknek ifja, meg a véne,
Földanya, Vízanya, szép Hajnal Anyácska,
A Csillagok Atyja, és Arany Atyácska.

Napkirály, Holdkirály, Szélkirály is megjött,
Sánta Kata szépet hozott tizenkettőt,
Kőszáli Király is, Levegő Tündérke,
Tavasz, s Hüvelykpiciny mind megjöttek végre.

Csillagokból leszünk, jöttek a csillagok,
Fényes égi népek, holdak, bolygók, napok,
Tűzkovács Király is, meg Csillagszekere,
Bakon Hüvelykpiciny, gördült a kereke.

Megvolt az esküvő, jött a lakodalom,
Tűzkovács Királynak itt volt az alkalom:
Szekerem húzza az egész földvilágot,
Égboltot pörgeti, mit mindenki látott.

Gyön-Szül a neve is, Göncöl, ahogy mondod,
Ott a rézműhelyem, az is ad sok gondot,
Világ rámájának aranyos szeglete
Harmadik nagy gondom, világ szegelete.

Átadnám nektek az Arany Szegeletet,
Sziget az Földanyán, hagyjátok Keletet,
Ha nincs terhetekre, őrizzétek tovább,
Itt a föld keleten száraz lesz, mostohább.

Lúdvérc megfogadta, elrabolja tőlem,
De nem hagyom, őrzöm én minden időben,
Ti is segítsetek a Hadak Urának,
Az én követőim karddal nem tréfálnak.

Tündérek laknak ott, meg sok aranymadár,
Füve gyémántból van, csillogó a határ,
Csengőn cseng a barack, mosolyog az alma,
Szóló szőlő terem, földje marasztalna.

Csallóköz, Atlantisz, több néven nevezzed,
Nevek tengerén át magad átevezzed,
Mindig jobbra haladj hős Szépmező Szárnya,
Aki a seregnek lesz a kapitánya.

Kaptok egy kardot is, bűverejű kardot,
Győzhetetlen leszel, ha kezedben tartod,
Én most megyek vissza égi szekeremen,
Hajtom a szekeret nagy csillag tereken.

Arany Atya háza északon emelked,
Onnan jobbra Nyugat, arra terjed telked,
Ötvenezer éve ide jött a népünk,
Kárpátföld az ország, ez lett a vidékünk.

Itt a rovásírást ezrével találod,
Na, de Atlantiszban is ezrével látod,
A törvényt megtartjuk, szegényen segítünk,
Abban hiszünk ma is, miben régen hittünk.

Kárpátia földjét mindig megtartottuk,
Ha jött az ellenség, a fegyvert megfogtuk,
Hunor, Magyar, Keve, Atilla, Csörsz, Álmos,
Árpád a kapudán, van még hősünk számos.

Kerek-tenger nem más, mint a Kaszpi-tenger,
Azúr-vizek délen, ahol úr a Kend-Er,
Vörös-tenger Abzu, Indiától délre,
Kígyó-tenger Tejút, láthatod estére.

Sárga-tenger kelet, észak a Fekete,
Nyugaton a Fehér, arra van kelete,
Kék-tengeren háza Tündér Ilonának,
Fenn Óperencia, hol csillagok várnak.

Szétterjedt a népünk egész szép Földanyán,
Fiainkból láthatsz sokat minden tanyán,
Nyelvük kissé ferdült, eszük másként forog,
De azért véreink, s az idő csak csorog.

Hullajtja levelét az Idő nagy fája,
Minden nap egy levél, mi van írva rája?
Az, ami már elmúlt, s az, ami jövendő,
Isten Atya szava, ami követendő!

SZEMÉLY

Szemek az Éjben lesik utad,
Csillogó ősöd feléd mutat,
Születő csillag a te fiad,
Bátor is, bölcs is, sose riad.

Mennyi a Személy? Fenn végtelen,
Mint a Nagy Isten, s az értelem,
Szemek az Éjben, kis porszemek,
Nagy fényvilágok, földjük remek.

RÓ BOT

Ró igénknek jelentése
Szavainknak megmentése,
A hang, a szó kőbe róva,
Barlang falán kis fénycsóva.

Kinek sok van a rovásán
Éljen füvön, makkon, kásán,
Róni japán kizárt harcos,
Bánattól a hangja karcos.

Ráró a Nap sólyom arca,
Éj szakával nagy a harca,
Ráró lovunk táltos lovunk,
Kivel fentről napfényt hozunk.

Róni botra tudással jár,
Boton Bolognai naptár,
Rábóta Rá isten botja,
Annyi munka, mint Rá róttja.

Robot Ró Bot, munkát mutat,
Szent írásból hangot kutat,
Mennyi munka van még hátra,
Kőgúlának lesz kősátra.

Rovó táltos igét rója,
Rova-Rof annak tudója,
Ru-Ga, Ro-Ga Rovás Háza,
Száz szavunkban Ró hintáza.

Na-Ru Kőbe vésett Írás,
Ru-Na magyar, nagy a sírás?
Mi adtuk a betűd, german,
Köszönetre milyen terv van?

Ró-Ma Rovásnak a Helye,
Romulusnak főtt a feje,
Összeírta a népeket,
Etruszk, latin testvéreket.

Annyit tudj, te szegény magyar,
Vedd eszedbe nagyon hamar,
Európát te alkottad,
Rovásod a Földre hoztad.

Eu-Ró-Pa Igaz Rovás,
Égből kapott szent alkotás,
Minden írás ebből ered,
Ezért szent Nap a te neved!

REMÉNY

Ré a Mennyben, ez a Remény,
Mennyei Kő, ez a Kemény,
Szemnek Enje, ez a Szemény,
Teménytelen, ez a Temény.

Reménykedünk minden reggel,
Amikor a Ré Nap felkel,
Mennyei kő a diorit,
Fehér márvány teret borít.

Szemény a Nap nemzetsége,
Szem isten gömb, nincsen vége,
Töméntelen a nagy temény,
Vezére a Nap hölgyemény.

ID NAP

Id-Ig-Inna, Ig-Id-Inna,
Ha vizedből aki inna,
Vad veszélyes tigris lenne,
Tigris fejet látnál benne.

Idusa a hó közepe,
Id-Nap ünnep, már eleve,
Arab Id is ünnep napja,
Vidámság az ünnep apja.

ABSZOLÚT

Ab a Ház, Szol a Nap, Szolnok egy napváros,
Szölnök is egy Szolnok, utcája se sáros,
Út az, ahol Utu, a Napisten halad,
Fényben úszik útja, áttör minden falat.

Ab Szol Út nagy titka Nap Házának Útja,
Szépséges magyar nyelv tudásunknak kútja,
Házunk a Nap Útja, abszolút, hogy felkel,
Égszínkéken fénylik minden áldott reggel.

TÜKÖR

Tu-Kör Utu-Köre, Tükör a Nap Köre,
Támadja tükrünket Alvilág ördöge,
Tükör a fordító, neked jobb, neki bal,
De neki a jobb is, szavam erről szaval.

Jó királyok előtt szent tükröt hordanak,
Tukris ország Tükrös, Tu Köre ott a Nap,
Kerek, mint a Szita, Szitá lány, keretben,
Csillog a Rámája, de szeme se rebben.

Kerek volt a tükör, ma már négyszögletű,
Bármilyen formájú, bármilyen keretű,
De a neve őrzi egykori formáját,
Kerek Napistennek megfordító táját.

TULAJDON

Dongó dong és dönög, ura a méheknek,
Don-Ga a Nap-Háza, félköríves deszka,
Donatus Don-Atyus, nevek ébredeznek,
Don az Úr, a Tana, nem kis arabeszka.

Don-a-Per a Dnyeper, Dnyeszter a Don-Iszter,
Isz-Ter a Fény-Tere, Du-Na a Nap-Háza,
Vizen csillog a Nap, tudja sok miniszter,
Aki a Min előtt szüntelen bokáza.

Don az Úr, sok helyen, az Úrnő meg Donna,
Tonhal nagy vízi hal, vizes hely a Vadon,
Egy tonhal akkora, mint egy jó féltonna,
Már-Ton az Ifjú-Úr, s ki az, ki celadon?

Mono-ton egyhangú, mert a Ton beszélhet,
Tónus a hang színe, férfihang bariton,
Ha a király beszél, s te megszólalsz, véged,
Csillag-Folyó, Tejút fenn az égi Pi-Ton.

A-Ton az égi Úr, az arany Napkorong,
A-Ten a Nagy-Isten, Adonisz, Adonáj,
Ha nem süt fenn a Nap, az ég szürkén borong,
S lelkünkre telepszik a szürkéllő homály.

Bal-A-Ton Nagy-Víz-Tó, Ton rövidül Tóra,
Vette körül régen fenn a Bakony-erdő,
Hol Bacon-szalonnát ettek virradóra,
Fer-Ton Nu-Feretu, Fürdő, Füred, s Fertő.

Holt-Ton kis mocsártó, Liba-Ton Erdélyben,
El-Ton a Volgánál, Urmia Kapu-Ton,
Ez a Rezayehi sóstó egy vidéken,
De azt én nem tudom, mit jelent a Luton.

Gárdony csakis Gár-Don, a Velencei-tó,
Ország-tava egykor, ma Gárdony és Agárd,
Tele van sok náddal, és állat itató,
Strandok a partjain, hol a nádat kaszáld.

Etana egy isten, abesszin Tana-tó,
Tanaisz a Donnál, Maiétisz a tenger,
Skótoknál Don folyó, a Don mindenható?
Ha a Nap, bizonnyal, tartja sok-sok ember.

Tulajdon Tu-Laj-Don, Nap-Lak-Úr értelmű,
Haja-Donok haja omlik, mint vízesés,
Hajadonok hada izzó Nap érzelmű,
Csodás hajadonok szépsége oly mesés.

TÁL

Torontál Torony Tál, egy medence, benne
Ősi tornyok állnak, hol bölcsesség lenne,
Most hétezer éve itt alkottak bronzot,
Rajta rovásírás, ki szemünket vonzod.

Tálon a sok étel, s isteni az Asz-Tal,
Terülj, terülj gyorsan, mindenki magasztal,
Buddha követői a faluba mennek,
Táljuk bemélyedés, mibe ételt kennek.

Neandertal egy völgy, a tál kis medence,
Ősember lakott ott, tudja jól a Bence,
Tál-Tos a Tudós Úr, Bölcs Úr aki táltos,
Táltos paripája fenn az égen szálldos.

Tál a nagy Bölcsesség, mit egy tálban kapunk,
Égi rejtélyekre nyíl a tudáskapunk,
Tal-En-Tum okosság, no meg egy súlymérték,
Számunkra a tudás rendkívüli érték.

Borban az igazság, italban bölcsesség,
Bor a Víz, magzatvíz, vizsgáljad, csak tessék,
I-Tal Háza-Bölcsnek, Itália földje,
Amit rossz útra vitt dölyfös Róma gőgje.

Talmács aki Mástól bölcs szavakat idéz,
Tol-Mács Más-Tól mondja, jó magyari vitéz,
Tol-Na is egy Bölcs-Ház? Talabér s Itala
Jó magyari neve, azok voltak vala.

Mit mond a Talmud könyv? Nem tudom, mert nincsen,
Italus királynak híre se érintsen,
Tál magyari szóról nem kell disputálni,
De, hogy magyar szó ez, bizony ki kell állni!

Kő a Föld, kőből lesz, elmállik idővel,
Szubir-Ki országban találkozhatsz kővel,
Ki-Es a Kő-Háza, mint a kősivatag,
Ahol nem jár folyó, se csermely, se patak.

Csung-Kuo Közép-Föld, Kuo a Kő itten,
Szerdica Királyság, Kína egy más szinten,
Morocco Marokkó, Mórok-Kó országa,
Maurok, berberek, volt jó lovassága.

Marokkótól délre Mauritánia,
Ott él a dűnék közt a sivatag fia,
Kukutyin a Kövek isteni városa,
Tűzkő tüze olyan, mint a tubarózsa.

Kü magyar családnév, Ke-Mény mennyei-kő,
Nyelvünk vizsgálata eszünket perdítő,
Kaukázus Kövek-Ászus jelentésű,
Kaukón törzseknek e hegy kevés résű.

Ko-Po-Nya Kő-Fő-Ház, Koporsó Kop-Orsó,
De sokak fejében mind falra hányt borsó,
Kő-Por-Só is lehet, mi magyarul szólal,
Kis Ka-v-ics szavunkról sem született jó dal.

Mexikó Méhi-Kó, Méhek területe,
Méhemberek földje, szorgos kerülete,
Tán Méhi fáraó adta ezt a nevet,
Mexikó szép nevén még a Nap is nevet.

Keresheted tovább fontos Kő szavunkat,
Szép nyelvünk védelme mindenkit megnyugtat,
Csillag Magok nyelve az Elsőknek nyelve,
Titkokkal, csodákkal, szépséggel van telve.

2016. november 02.

 1956 OKTÓBER 23

Megdöndül az égbolt, ifjak zárt sorokban,
Vonulnak az úton, fenn egy égi madár,
Szabadság madara, arany turul sólyom,
Szárnyal át az égen, fényben áll a határ.

Békés ifjak, lányok, arcukon szép mosoly,
Szemükben csillogás, a szabadság vágya,
De a gonosz támad, tízezer tankjával,
Ömlik szép hazánkra kelet sok hitványa.

A nyugat csak sunyít, arca báva, bamba,
Pesti srácok kelnek öldöklő csatára,
Csattog a géppisztoly, bömböl a tankágyú,
Lassan összeomlik a szabadság vára.

Isten Atya szemét könnyfátyol borítja,
Tesz majd hamar róla, elnyomót pusztítja,
Október szép napját a fénybe állítja,
Ez a szent nap legyen a szabadság nyitja!

Így lett e szent napunk a népek ünnepe,
Szabad akarsz lenni? Vedd őket példának!
Októberi ifjak tiszták és szabadok,
Példát mutatának az egész világnak!

 DÉL-SZIGET

Tompa Mihály írja Két-folyó völgyére,
Messze van keleten, hol sok a csatorna,
Bura-Nuna földjén, Id-Ig-Inna földjén,
Honnan északra van Ararátnak orma.

Szig a Nap, sok Sziget, amit elszigetel
Folyók mellékága, rajtuk Szikkuratuk,
Egynémelyik szavár, másik délen szumer,
Süti a Nap őket, fújják fuvallatok.

Vörösmarty Mihály, dicső Arany János,
Még Jókai Mór is, írnak Dél-Szigetről,
Dicső nagy költőink, íróink is tudnak
Ezernyi regéről, ősi hősi tettről.

Kelta hősmondában ősök Dél-Szigetről
Jöttek gyors hajókon, Portónál kiszálltak,
Onnan gyalog menvén Galliába értek,
Hol elkeveredtek, és gallokká váltak.

Helyiek jól írtak rovással magyarul,
Helyiek és jöttek összeházasodtak,
Magyarok és kelták őskortól testvérek,
Sok tudást cseréltek, s tiszta kezet fogtak.

TOTH, HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ, MERCURIUS IMHOTEPHEZ, ASZKLÉPIOSZHOZ

Tudtad-e, ó, Imhotep, szólt hatalmas Toth,
Egyiptom a Tejút mintájára készült?
Én a Tejút vagyok, Theuth egyik nevem,
Tát és Tét szavakkal nevem kiegészült.

Nil az égi Nyílás, ez a Tejút maga,
Nyugati térfelén épül sok piramis,
Vezér úrnak öve, s a bika két szeme,
Bizony mondom néked, nincs benne, mi hamis.

Szép Kárpátiában Pilis királysága
Lemintázza Vezért, kőből kifaragva,
Három Nílus folyó, minek nincsen párja,
Ősmagyar tudásnak csodás égi magva.

Így szól Mercurius, Hermész Triszmegisztosz,
Nagy Aszklépioszhoz, a jó tanítványhoz,
Aki megért mindent, s adja tovább hírül,
Sok-sok tanítványhoz, fiúhoz és lányhoz.

PADLÁS

Csillagot-Láss, ez a Pad-Lás, ha mondom,
Ne szólj közbe, a szöveget elrontom,
Lapos tetőn sörözgettek őseink,
Fenn tárgyaltak csillaglátó eleink.

Ég dolgait vitatták meg esténként,
Kocsma "szentély", emlékszem még legényként,
Jó Végvári József, aki meglátta,
Kocsok titkát bátor szívvel feltárta.

Padus folyó a csillogó Pó folyó,
Paduc a hal, csillag ikrákat tojó,
Tiri-Pode három lábú kis csillag,
Ülőkéje kerek, hova meghívlak.

Pedosz gyerek, és a gyerek Csillagunk,
Minden gyerek fényorcájú kis Napunk,
Pad is Csillag, Padló, Padmaly, Padozat,
Padmé a mi Csillag-Fényünk, fény hozat.

Egyiptomi Erpet lenne jó Árpád,
Pét és Pit is szép csillagos fény vártád,
Árpád város romjait se feledd el,
Magyaroknak ősi dicső ó-kegyhely.

Hor-Pad, mikor Hor csillaga felragyog,
Fénykévét szór Gog és dicső Fény Mag-Og,
Tur-Ul Fia égi Fénynek, kis sólyom,
Erről is tud Uru-Solyma és Zólyom.

Párduc testén a kis foltok csillagok,
Háza Dúcnak, rajta kicsi fénymagok,
Ár-Pád vezér Áramló nép Csillaga,
Párducos, mint Jézus urunk fénylaka.

 TEKER

Tek-Er bizony Nap-Úr, Tek-Er az Isten-Kör,
Szarva közt a Napot viseli az Ökör,
Alsó-Tekerestől Tekeresig lakta
Földjét a Teker nép, Napunk nékik adta.

Teker-Es Teker-Ház, Teker a Napisten,
Hajnaltól fényben áz itt a földön minden,
Felteker az Égre horgas lábaival,
Keljetek dologra, lustákra rárivall.

Háromezer évnél már jóval régebben,
Teker nép vándorol, idő fátyla lebben,
Égi-Piton földre támadtak több néppel,
S Ramszesz előtt álltak mind lesütött képpel.

Ra-Mosz-E a győztes, ad nékik kis földet,
Akkót építik fel, hol sok időt tölthet
A legyőzött teker, ki ne legyen Tyeker,
Mert fenn a Napisten ma is csak úgy teker.

 XI.26.
ANTIK

Gondolom, azt tudod, An az Ég, a Menny,
Rajta úszik ezer szép felhő lebeny,
Tik a Nap, a kis tyúk, láttál-e tikmonyt,
Az a tojás maga, kérdezd meg, mit mond?

Anda Ég és a Föld, Benne Da Anya,
Anya szót viseli csodás Baranya,
Anda szanszkrit tojás, a szent körítés,
Kertelések nyelvén, Anda nő vitéz.

Rómában az An-Tik Égi Nap előtt,
Akkor így nevezték a reggel kelőt,
Caesar idejében Antik már az "Ó",
Titkokat fejteni csak nekünk való!

 XI.25.
AURÓRA

"A" Úr, Magas Úr, odafenn repül,
Néki a tücsök zengve hegedül,
Az Úr órája amikor felkel,
Tündöklő fénnyel köszönt ránk reggel.

Nincs óra szavunk? Ó-ra megy a Ra,
Az "Ó" csak múlik, sosem fárada,
Ó meg az Ember, ez biz az Ó-Ra,
Magyar az ősnyelv, vedd fontolóra!

Hajnal Anya szól, indulj az útra,
Fényt önts a Földre, s gondolj Apudra,
Égisten, a Menny, már örömmel vár,
A-Úr óráján szívünk kalapál.

241. SZONETT
ARANY ATYÁCSKA

Hosszú, ősz hajával, fehér szakállával,
Ül a magas égben szent Arany Atyácska,
Foglalkozik ott fenn múlttal és mával,
Tervezi jövőnket, fején koronácska.

Legfelsőbb istenség, körötte csillagok,
Ez itt a Mennyország, játszik a sok gyerek,
Születendő babák, csodás tündér magok,
Arcuk, mint a Napé, gyönyörű és kerek.

Kezével fonogat, galaxis spirálját,
Pörgeti, forgatja a fekete lyukat,
Szervezi tündöklő csillagoknak bálját,

Kvantumokat rezget, energiát dobál,
Mindig új megoldást keres, vizsgál, kutat,
Kozmoszokat alkot, s ide-oda lóbál.

242. SZONETT
HÜVELYKPICINY

Arany Atyácskának kertjében ébredtél,
Itt, a kertben lassan, hőssé növekedtél,
Hágcsón a tengerre, Ten atya körére,
Te leereszkedtél, mely a víznek vére.

Hüvelyből egy Piciny, aki tündér baba,
Arany Atya tudja, ő a tündér apa,
Picinyből hős lettél, magyarok ősapja,
Ki a Földet nékünk önzetlenül adja.

Háromszor merültél tenger mély vizébe,
Háromszor a mélybe, zöld-kék vizes lébe,
Míg végül felhoztad Da anya kis részét,

Megdagadt a kis rész, hegy és mező termett,
Növények díszlettek, sok állat sereglett,
Végül nékünk adtad Földanya egészét

243. SZONETT
ZI BELE SZURDOS

Nagy Zibeleszyrdosz, ki az égen jár,
Villállás nagy ura, pusztítasz akár,
Vihar és mennydörgés jár a nyomodban,
Leszakad a mennybolt nagy haragodban.

Zi az Élet, mibe beleszurdosol,
Villámokkal csapkodsz, hol végzet honol,
Zimony táján dörrensz, majd odébb vonulsz,
Mennydörgő hangodtól ember, mit okulsz?

Fekete felhők közt halad sereged,
Kocsidon ostorral hegyeket csapkodsz,
Gyorsan beborítod az egész eget,

Kihunynak a fények, Nap sem világol,
Mikor tovább vonulsz, felénk se kapkodsz,
Újra süt Napisten, közel és távol.

244. SZONETT
SZÁMOLSZI

Számolós Zamolxisz, társad Pythagórász,
Aki bölcs és tudós, nem épp éhenkórász,
Kitanított téged, ahogy írás mondja,
Te az embereknek ne legyél bolondja.

Számok művészete lett a birodalmad,
Számokat ismerve megnőtt a hatalmad,
Bulcsú és jó Tormás, Turms, ki halhatatlan,
Számoknak művésze, nemhiába atlan.

Számolókéz megyen Erdély országába,
Hol megistenítik, ne menjen hiába,
A-gátőrzős szkythák, kárpok, kárpodákok,

Becsülik a tudót, zengik a Kárpátok,
Károk, kérek népe Számolszit élteti,
Egész nagy földrészen a számtudást veti.

245. SZONETT
BÁL ISTEN

Menjünk, menjünk csillogó nagy tollasbálba,
Jót aludni világító fények között,
Felébredve, kipihenve és felállva,
Lelkünk Bálnak ruhájába felöltözött.

Bál a Napunk, nagy, ragyogó, jó a kedve,
Hátán bála, nehéz súlytól roskadozva
Jár az égen, hegyek tornyán megpihenve,
Bálában sok étel, ital, nékünk hozva.

Bal oldalon szívünk, kardunk, sutább kezünk,
Jobb oldalon ügyes kezünk, átkaroló,
Jobb kezünkkel parolázunk, adunk-veszünk.

Bál Bél is vagy, a magyar nyelv rendje szerint,
Ki az égen csendben kúszó, araszoló,
Ragyogj, Fényes, éjjel után, reggel megint.

 246. SZONETT
HAKIT

Táltos úr, gyógyító, rejtélyes Hakit,
Perbe fogtak téged, tudásod miatt,
Meg kellett zavarni egykor valakit,
Őrült lombard paptól mindenki riadt.

Boszorkányüldözést hévvel folytattak,
Pedig Könyves Kálmán írta, nincsenek,
Táltosok a népnek jó reményt adtak,
Nem mondták, pár birkát mostan elcsenek.

Béka a jelképed, aki segített,
Nőknél a terhesség kimutatható,
Hakit-Nut terjeszti az istenhitet,

Hakit-Nut Nu lánya, Unnak testvére,
Tudásuk az égbolt, mindmáig ható,
Adjunk áldást Hakit szülész kezére!

247. SZONETT
IN ARA

Ínek arája, gyönyörű ara,
Tarhuntasz leánya, ki Viharisten,
Arcodon pír honol, mint csillag dara,
Ablakot az égen nyiss felénk, nyiss fenn!

Csodás Hannahannah anyaistennő,
Méh képében segít keresni téged,
Hurri Tesub lánya, az a bökkenő,
Be kell járni érted a messzeséget!

Elkapják a sárkányt, aki elrabolt,
Hupaszíjász vadász meg is kötözi,
In Ara szabad vagy, fogságod csak volt,

Vad természet fője, vadak védnöke,
Fenn a légben úszol, két felleg közi,
Ismert előtted a Föld minden röge.

248. SZONETT
YOTENGRIT

Jó Tenger istene, nagy Ten fia, áldott,
Aki táltos hátról hegycsúcsokra váltott,
Uralkodsz a földön, uralkodsz az égben,
Közel is, távol is, mind a messzeségben.

Rábaközi tudók zengik jóságodat,
Kit az égen röpít fehér táltosfogat,
Segítesz a népnek, adsz bőven gabonát,
Báránnyal dúsítod a szegény nép honát.

Jotengri, keleten török az imádód,
Mongol, mandzsu, tunguz, mind a te hű áldód,
Fenn az égben lakol, adod szereteted,

Hatalmas Égtenger, Nap, Hold, Csillag laka,
Kék szemed nékünk a kozmosznak ablaka,
Yotengrit, égisten, adj ránk áldó kezet!

249. SZONETT
ANKISZA

An az Ég, Ki a Föld, Sza a magyar nemzet,
Mely nemzet tudása keveset elemzett,
Sza a Mennyek Fia, Szalafő tájáról,
Sza-Vár városából, Szavárd országából.

Ankisza ősanya, csodálatos szépség,
Rád nem emlékezni, botorság és vétség,
Ég és Föld asszonya, ki szülted a magyart,
Ki a Földről Égbe hamar menni akart.

Ankisza szájáról csodálatos dal szól,
Azonnal megérted, akkor is, ha alszol,
Szférák zenéje ez, az égbe szólongat,

Építsél repülőt, tágas űrben járót,
Sólyom testű hajót, karcsú acél rárót,
Vár Ankisza anya, zenét nékünk zsongat.

250. SZONETT
ÉL ISTEN

Él igénknek kedve támad szaporodni,
Egyre-másra teremt, alkot új szavakat,
Nem kell érte nehéz szívvel mást aggódni,
Élő isten ad nékünk új fogalmakat.

Elsőként új élet sarjad mind a tájon,
Élő isten sok eleven életet ad,
Elöl járva, átlátszik a mély homályon,
Csillag gyerek, ha nem jön el, Égben marad.

Erdő-Elvén ma is járnak tündér elfek,
Hegyek csúcsán ragyognak szép isten elvek,
Országunkban járnak-kelnek elementek,

Öt elemből rakva össze szép világunk,
Száz elemnél is több van már, amit látunk,
Elődeink fenn az égben messze mentek!

251. SZONETT
SENTES

Négyezerötszáz év bizony elsuhant,
Kevesebbszer zeng már rólad ősi lant,
Tisza menti asszony, ki neve Sentes,
Természet úrnője, ki rossztól mentes.

Ülsz a trónusodon, előtted láda,
Nem festi a ládát díszes ciráda,
Benne magok ülnek, szemünktől rejtve,
Kezeddel magot szórsz, nevét kiejtve.

Búza magot adsz már, húszezer éve,
Termése aranyló, jó búza kéve,
Sen, ki lélek is vagy, vigyázó szellem,

Sen, ki adakozó, s szerető jellem,
Természeti úrnő, segítsd népedet,
Háríts el te rólunk minden végzetet!

252. SZONETT
SÜTŐ

Nap keze, jó Sütő, fényekkel cirógatsz,
Öt ujjú kezeddel paskolod fejünked,
Reggeltől estélig földünknek bókolgatsz,
Gazdaggá varázslod csendes életünket.

Igazlátó Szem vagy, sütő is, meg tűző,
Kezeddel simogatsz, növényt és állatot,
Sötétlő démonok árnyait elűző,
Akit Isten Atya a központba rakott.

Élő vagy, nagy Sütő, napisten az égen,
Arany fénnyel lobogsz égszín messzeségen,
Hegyek csúcsán leülsz percre megpihenni,

Fáradalmaidon kicsit erőt venni,
Kik téged szeretnek, adj bőséget nekik,
Süss nékünk, jó Sütő, milliárd évekig!

253. SZONETT
GYÖNGYI

Gyöngy leányok gyöngyöt fonnak, izibe,
Beleteszik varázsital vizibe,
Fonálon a sok kicsi gyöngy tündököl,
Minden kis gyöngy olyan mint a Nap ököl.

Gyöngyöt fonók Gyöngyi névre hallgatnak,
Varázsigét suttognak a halaknak,
Igazgyöngyöt hoznak fel a kagylókból,
Gyöngy lányoknak sok szél ficsúr hajbókol.

Gyöngyös láncot a nyakukra fölteszik,
Ifjak őket a szemükkel majd' eszik,
Karjukon is gyöngyös láncot hordanak,

Gyöngyi lányok kartáncát a Szél látja,
Ezt a táncot tán mindenki imádja,
Álmélkodik a sok Gyöngyin fenn a Nap.

254. SZONETT
GYÖRGYI

Kolcs országot Györgyi Anya alkotta,
Georgia népét egyben tartotta,
Kolchisz néven ismerték az emberek,
Kolcsnak mondjad, míg az idő csak pereg.

Györgyi kőből kör győröket emeltet,
Vezérasszony, kézintéssel terelget,
Győr a Napnak idelenti ábrája,
Györgyi a Nap, áldás szálljon reája.

Ragyogjon a fényorcája, s a szeme,
Minden Györgyit kísérjen szép ég zene,
Csillagsereg integessen messziről,

Lelkendezzen a szép Földön mindenki,
Aki saját naptáncát is itt lengi,
Györgyit áldja az arany fény hegyiről!