Napjainkban mégis sokan teszik fel a kérdést: Mi történik most, s mi lesz velünk ezután?

Végül is, annyi történt/történik, hogy az „arany”, a pénz csillogása elkápráztatta az embert.
Elfordultunk a fénytől, annak földi tükröződése kedvéért.
A „Szentmagot”, a romlatlan Igét gyarló vágyaink szolgálatára alakítottuk, s reáépítettük a kapzsiság, a harácsolás, a szakadatlan felhalmozás égig érő tornyait.

A nagy versengésben tűzre vetettünk minden felesleges kacatot; mértéket, erényt, hitet, és álmos öregisteneket.
Drága köntösökben pompázunk, s mégis egyre hitványabbakká válunk. Parádékkal, show mű-sorokkal imádjuk korunk „aranybarmait”, miközben szemünkben kialszik az isteni fény.

Újra végrehajtottuk (Ki tudja már hányadszor?) az összeomlás, a totális „anyagbasüllyedés” programját.

Mit sem változtat ezen, ha az örök győztesek, a mindig, mindent kiszámítók, a lapok-, a százalékok újraosztói másodszor is felépítik az „emberi büszkeség tornyait”.

Ne higgyetek nekik! Szem-fényvesztők, a sötétség lovagjai ők.

Tudják a törvényt, de vásott gyermek módján terepasztalnak tekintik a világot, s madzagon rángatják a seregnyi bábot.
Bomlott elméik káprázatában, a kamatok szülte „újvilágban” hisznek, s biliárd partira hívják ki az Istent.

Ne higgyetek nekik!
Az új tornyok sem nőnek az égig.

„És másodszor is ledöntetik.”
Az utolsó robaj velejéig rengeti meg a világot, s felszálló füstje ránk borít majd minden ősi átkot.

Hogyan engedheti meg mindezt az Isten? Miért nem figyelmeztet minket?

Nos, nem ismerhetjük a játékszabályokat, de az üzenet egyértelmű, benne foglaltatik a babiloni tornyok, és Atlantisz (Lásd: „Ősi történetek, ősi kódok”) közös tőről fakadó, évezredes történeteibe.

De nincs fülünk a szelíd szóra, csak az ostorcsapásokból, és a robbanások zajából értünk.
Nem vesszünk tudomást a gátlástalan, világuralomban kicsúcsosodó hatalomvágyról, a megszentségtelenített „magról”, az otrombán rátelepített tornyok újabb, és újabb emeleteiről.
Nem mond semmit nekünk a „tíz király”, vagy a „tízszarvú fenevadon” tobzódó „nagy parázna” története, az Istenek „arannyá változtatása”, és a mindebből következő, törvényszerű pusztulás sem.
Még nem késő, ne higgyetek nekik!
Nem értünk, csak velünk építenek, s az omladékuk mindenkit eltemet.

B.Kántor János