„Kedves Pista!

Neked is meg kell értened, hogy többet költöttünk , mint, amit megtermeltünk. Add el a kocsit, cseréld kisebbre a házat, s a szebb jövő érdekében húzd összébb a nadrágszíjat.
S, ha majd a jó szerencséd új munkahelyhez juttat, becsüld meg jobban.
Dolgozz többet, kevesebbért!
Főként, ne gondolkozz, és tartsd a szád!”
(Ezt, még nem a miniszterelnökünk mondta.)
 
Furcsa képződménye a világnak a Kárpát-medence, annak is a középső fertálya.
Fenemód szeret ide begyűrűzni minden ármány és métely.
Török, tatár, búgópestis, egyéb újkori hordák, és hordalékaik.
 
Manapság, leginkább az Amerikai Egyesült Államokból kiinduló világgazdasági válság fenyegeti széphazánkat.
Persze, nem véletlenül Magyarország a világ egyik legfenyegetettebb országa, hiszen, itt sikerült hosszú időre, hatalomra juttatni a legtöbb korrupt, „szálláscsináló” politikust (Izland esetével, csupán az ősi alkotmány, és a rendelkezésre álló geotermikus energia mennyiségében vonhatunk párhuzamot, bár lehet, hogy ennyi is éppen elég.)
 
Újra itt tobzódik a nemesnek, és nemzetesnek aligha nevezhető „nemzetközi” falka színe-java. Ők azok, akik terepasztalnak tekintik a világot, s ha érdekeik úgy kívánják háborút, viszályokat szítanak, vagy – manapság – egyszerűen felvásárolják a nekik megtetsző területet, országot.
 
A „tőke” teljes súlyával, rátelepedett az országra, a mindennapjainkra. A pénz, az anyagiak, a megszerzett „értékeink” elvesztése iránt érzett határtalan rettegés tölti ki életünket.
Miközben elfelejtettünk nyílt szívvel ünnepelni, nincs időnk társainkra, a családra, eszünkbe sem jut megvédeni összetartozásunk jelképeit.
Az anyagbasüllyedés ördögi örvényébe taszítottak minket, s minél inkább kaparkodunk, kapálózunk, annál mélyebbre kerülünk, annál könnyebb prédává válunk.
 
De senki se higgye, hogy az itt történtek a dolgok különös, véletlenszerű egybeesésének következményei. Tudatosan tettek minket az olthatatlan étvágyú világhatalmi elit laboratóriumává.
Magyarország a háttérhatalom szürkeeminenciásainak kísérleti terepe, vegykonyhája, kotyvasztó tégelye.
 
Eme kísérlet eredményétől függ a többi nemzetállamon alkalmazandó „terápia” sikeressége. Tehát, nagy a felelősségünk, és közel sem mindegy milyen választ adunk a minket ért támadásokra.
 
Mit lehet itt tenni? (Mármint, egy nemzetben gondolkodó kormánynak.)
Amennyiben a homogenizálódó, a természetes védekezőképességét elvesztő világot, a gerinctelen, arcnélküli emberiség kialakulását, és a mindebből hasznot húzók hatalmát vesszük alapul, teljes paradigmaváltásra, „világforradalomra” van szükség.
 
Mivel, mindennek kivitelezhetősége meglehetősen kétséges, szálljunk vissza a földre, az Európai Unióba, azon belül Magyarországra.
 
„Nagyon lényeges meghatároznunk, hogy mit kellene tennünk, de ennél is fontosabb tudnunk, hogy mit tehetünk.”
 
A rendkívüli helyzetek, rendkívüli megoldásokat igényelnek.
Elsődleges teendőnk megszabadulni a cselekvőképességünket totálisan megbénító uzsoratehertől.
Beszélhetünk itt a tartozás elengedésről, átütemezésről. Mondhatjuk; „Bőven megfizettünk már mindenért, itt a vége, nem fizetünk tovább.”
Csakhogy, a „mi” nevünkben írták alá a hitelszerződéseket, az országból hasznot húzó multinacionális cégek összességét pedig lehetetlen jogilag azonosítani a hitelezőinkkel.
Azaz, egy ilyen irányú, egyoldalú lépés nyomán könnyedén padlóra vinnének, s hosszú időre szégyenoszlophoz kötöznének minket.
 
Meg kell értetnünk a pénzvilág jeles képviselőivel, hogy a tagadhatatlan államcsőd hitelinfúzióval történő leplezése csak tovább növeli a bajt, és előbb, vagy utóbb teljes, és visszafordíthatatlan összeomláshoz vezet.
 
El kell érnünk, hogy az ország által fizetett kamatból, egy olyan kedvezményes hitelalapot hozzanak létre, ami a magyarországi munkahely-, és értékteremtő beruházásokat finanszírozza.
Így jelentősen javulna a gazdaság, s ennek következményeként az ország állapota, versenyképessége is.
S nem utolsó sorban, a bankárok is visszakapnák a pénzüket, avagy „a kecske sem maradna éhen”.
 
Egyéb ügyeinkkel kapcsolatban egyre többen döbbennek rá, hogy ez a fajta parlamentárisdemokrácia nem igazán szolgálja az emberek érdekeit.
Most hagyjuk a magvas, és szellemes szólásmondásokat, tény, ami tény vannak olyan helyzetek, időszakok, amikor egy a nemzet iránt elkötelezett diktatúra jelenti a szakadékból kivezető utat.
Sőt – növelve az ál-humanitárius felzúdulást -, az sem biztos, hogy minden embert megilletne a szavazati jog.
 
Tudom, tudom…, de azért gondoljunk bele; ennek a mindent, mindennel összemaszatoló, „taknyoló”, liberális országvezetésnek köszönhetően egyre több a médiamosott, az ötévesek értelmi szintjén tengődő, a szavazatát egy tál lencséért eladó, vagy az élősködést életformának tekintő állampolgár. (Kétség ne essék ide sorolandó a „minimálbéres” dúsgazdag vállalkozó is.)
Kérdés: Mi lesz, ha egyszer ők kerülnek többségbe?
 
No, hagyjuk a kirohanásokat, a fentiek egyébként is a „mit kellene tennünk” kategóriájába tartoznak.
Nézzük a „mit tehetünk” címszó alattiakat.
 
A magyarországi társadalmi viszonyokat tekintve legcélravezetőbb a „korbács és kenyér” elvének alkalmazása:
Meg kell végre lépnünk (egy lépésben!) a vállalkozások, és a személyi jövedelmek adóterheinek radikális csökkentését, az adóhatósági ellenőrzések fokozását, az adócsalások büntetési tételeinek nagymérvű emelését.
 
A szociális kiadások egy részét fokozatosan át kell csoportosítani munkahelyteremtésre, adójóváírásra, bérszínvonal emelésre.
 
Véget kell vetni a megélhetési gyermeknemzésnek. Vissza kell adni a nagycsalád rangját, az „általam” eltartott gyermekek becsületét. Például, az egyesek által már felvállalt családi-pótlék gyerekszámhoz kötött korlátozásával.
(Persze, ez nem keverendő össze a jelenlegi kormány ötletparádéjával, hiszen a felsoroltak némi sorrendet is feltételeznek.)
 
Általánosságban, emelni kell a bűncselekményekre kiszabható tételeket. El kell érni, hogy a bűnöző – a fehér, és fekete galléros egyaránt –, bűnöző legyen, úgy a törvény, mint a társadalom szemében.
Az a belénk magyarázott, állásfoglalás, miszerint; „a büntetés nagysága nem befolyásolja a bűnelkövetés szintjét”, egyszerűen hazugság.
 
Végül, de közel sem utolsó sorban – figyelemmel az össztársadalmi veszélyességére – nem „mentességet”, hanem a normál szinttől magasabb büntetést kiszabni a közpénzek elsíbolóira.
 
És, ha már a politikusoknál tartunk; véget illene vetni, a milliárdosok, s egyéb érdekcsoportok által levezényelt választási ingyen-cirkuszoknak. Szigorúan szabályozni kell a kampányok kiadásait, megtiltani a magánpénzek felhasználását (a korrupció melegágya), s minden induló pártnak azonos adásidőt biztosítani a közszolgálati televíziókban.
Továbbá, elképzelhető a helyhatósági, és az országgyűlési választások egyidejű lebonyolítása, sőt a helyhatósági választások pártpolitikától való mentessége is.
Hogy; ez abszurdum, úgysem lehet véghezvinni, más demokratikus országokban sem így van, stb., stb.….
 
Gipsz Jakab kényszervállalkozó sem gondolta korábban, hogy 300 ezer forintja bánja, ha a 20 éves kisteherautójával menetlevél nélkül megy tejért a sarki közértbe.
 
 
(Folytatása következik)
 
                                                                                                 B Kántor János