Kedves honfitársaim !  -  Olvasóink kívánságára és a Magyar Megmaradásért támogatásával a honlapunkon meghirdetjük 2014 -es évet mint Dózsa György éve! Egyik hozzászólásban is ahol hasonló kérelemre, óhajra írt válaszomban már szóltam hozzátok, hogy gyűjtsetek hiteles történelmi adatokat Dózsa (Dósa, Székely, Zekel, vagy Georgius Siculus) György életéről, harcairól és tetteiről. Mivel eddig még nem érkezett ajánlat, vagy dolgozat így felszerkesztem már az interneten talált egyik írást Dózsa Györggyel kapcsolatban. Legyen ez egy buzdító cikk annak érdekében, hogy megtaláljuk az igaz szálakat Dózsa György igaz szándékaihoz és harcaihoz. Az itt leiratakt ne pocskondiázzuk hanem forrásokkal, tényekkel változtassuk meg igaz "magyar módon"!

Szeretettel: >Zoli<

 I. A DÓSA-CSALÁD.

A MAKFALVI Dósa-családnak nem egy tagja tünt föl a közéletben, mint államférfiú, katona, tudós, vagy író, s valamennyi hű volt nemzetéhez mindenkor, az uralkodóhoz, a mikor lehetett. Hű volt mind – egyet kivéve, a kinek neve úgy él a nemzet tudatában, mint a fölségsértésnek és vértagadásnak jelszava. Történeti súlyt a családnak mégis ez a bemocskolt, társadalmi szörnyűl odadobott, még egyéni vitézségének babérjaitól is megfosztott ember adott.

Rokonai mintha csak szégyelték volna; éltek, virágoztak hazaszerte: de nem emlegették őseik sorában. A maga kora is csak azon a néven látszott ismerni, a melylyel saját katonái s talán ellenségei felruházták. A nemesség ellen fölkelő vezért, a Dósa-család címerszerzőjét, nem tűrték meg a nemes Dósa-családban; Székelynek keresztelték el arról a népről, a melyből eredett s a mely részben sorakozott is melléje. Csak az első benyomásoknak elenyésztével akadt, ki igaz nevén szólította s visszahelyezte őt a Dósák közé. Azonban egészen korunkig jobbára meghagyták azt a nevét, melyet saját magának szerzett, s melyet, ha attyafiai idáig haboztak elösmerni, úgy lehet, dicsőségűl fognak követelni maguknak: nem éppen most, de mindenesetre akkor, mikor a társadalom lemossa emlékéről a már teljes négyszázada viselt szennyet. Hány tévedést kell megérni, míg egy eszme életrevaló alakban nyilvánúl; de nem szabad mindjárt áldozatúl dobni azt, ki szintén nemest, nagyot akart, egyben-másban meg is előzte korát, csakhogy nem bírta homályosan képződött terveit elfogadhatóan megalkotni.

Az ő életírói kedves emberek. Tudniok kell, hogy korszakalkotó az a férfiú, kiről írnak, mert sorsához a jobbágyok sorsa fűződött. De ők dajkameséikkel csak a borzasztó külsőségeket hánytorgatják, azokat színezik ki gazdagon, annak a rokonszenvnek megőrzése nélkűl, mely a vértanúk szemléleténél elfogja sziveinket. Előttük az az eszme, a melyet a legújabb kor társadalma némileg ismét fölkapott, az az eszme, a melyért ez a székely halt, semmi; s egyéniségének legalább is rendkívüli volta: szintén semmi.

Az 1514. évi «parasztlázadás» vezérét az írók nagyobb része nagy időkön át egyszerűen Székelynek hítta, s nevét hol latin, hol német, hol olasz modorban ejtette ki. Mellettök látszik bizonyítani maga a bukott nagyság is, ki ösmeretes czeglédi kiáltványát mint «Georgius Zekel» állítja ki.^[3] A keresztesek általában véve Székelynek hítták maguk közt; de ez még nem ok arra, hogy György a nemes Dósa-család nevét ezzel fölcserélje. Táborában igen sok más nemes ember volt s így a mozgalmak nem irányúltak éppen a nemesi hagyományok ellen, legalább nem oly mértékben, hogy a múltból mindent meg kelljen tagadni, a mi ezzel összefügg: még a családi nevet is.

Csupán a közszokásnak visszhangja ekként Ulászló királynak több levelet, melyben a keresztesek «lator» vezérét, mint Zékel Györgyöt névszerint is megbélyegzi^[4] s az 1514-iki törvény, mely őt szintén Székely Györgynek nevezi.^[5] A király bizonyosan ismerte, mert, alig néhány hónapja, kitüntetésekben részesítette; már pedig ilyen esetekben kétségkivűl nagy tekintettel voltak az illetőnek családi viszonyaira is.

A fölkelés esztendejében, 1514-ben, Georgius Siculusnak írja őt a palermói Janus Vitalis,^[6] – Sechel Giorginak Giuanne Miklós,^[7] – Cecol Giorgionak Marino Sanuto,^[8] szóval a jól értesült Velencze diplomatiája. Ugyanakkor csak bizonyos Györgyről tud Betinus gróf, Sforza Miklóshoz intézett levelében.^[9] – Zecheel vagy Zechelius a lázadás első krónikásánál, Bartholinus Riccardusnál,^[10] – Zeglius a Taurinus Stauromachiájában,^[11] – «Georgius quidam Ceculus» Cuspinianus Diariumában,^[12] Zekel vagy Georgius Siculus a közel egykorú Szeréminél^[13] és az egykorú bécsi röpiratban, Georgius Zékel Siglernél,^[14] Sekel Ranzanusnál,^[15] Scytha Tuberonál,^[16] – Zeck Orteliusnál,^[17] Seggius Ensnél, Zeckel Gradelehnusnál,^[18] Zechel Brutusnál valamint Ricautnál,^[19] Zeel a Chronicon Mellicenseben,^[20] Zäfkl’ Jörg a Wunderzaichen szerint^[21] s így tovább a legnagyobb résznél, emezeknek átiróinál.

Egyesek azonban már korábban is eltalálták a helyes nevet. Először a brassai templomban levő s 1571-ig menő évkönyvek említik, hogy 1514-ben a parasztság duce Georgio Doscha Ciculo kelt föl.^[22] Még határozottabb Istvánfi Miklós, midőn székelynek, családi nevén pedig Dósának mondja^[23] s így határozott különbséget tesz a népszerű és családi elnevezés közt. Révai Péter Georgius Doscha Siculust vagy Georgius, alias Zeckelt említ.^[24] Őket már korán átírta a mult században annyira olvasott Cserei Mihály, ha különben elvétetette is a keresztnevét.^[25] Székely Györgynek Dósa Györgygyel való teljes azonosságát oklevelekkel egyik sem igazolta. Kőváry László átvizsgálván a makfalvi Dósa-család levéltárát, okiratok alapján először vette föl Székely Györgyöt ennek a családnak tagjai közé;^[26] a részletekkel azonban adós maradt. Végre 1876-ban Szabó Károly ráakadt Barlabási Lénárt erdélyi alvajdának és a székelyek alispánjának 1507 julius 17. kelt okiratára,^[27] mely a kuruczvezér családja iránt minden kétséget eloszlatott. Eszerint ő Georgius Dosa^[28] Siculus de Makfalva in Sede Maros existente.

A makfalvi és uzapaniti Dósa-család az Örlőcz-nem Szovát ágán levő lófőségéhez számította magát.^[29] A székely törzs hat ilyen nemzetségre: az Ábrány, Adorján, Jenő, Halom, Medgyes és Örlőcz nemre s összesen 24 ágra oszlott; maga az Ölrőcz-nem a Bod, Eczken, Jenő, Seprőd, Szomorú, Szovát és az Új ágra szakadt.^[30] Mindezek, mint törzsökös székelyek, vérszerinti atyafiak voltak, faluközösségben és magánbirtokokon éltek, adót és más kirovásokat nem fizettek s «Magyarország szent királyai őket mint igaz nemeseket a nemesség kiváltságaiban részesítették».^[31] Katonai kötelességöknek vagyoni helyzetökhöz képest feleltek meg. A jobbmódúak vagy főnépek (potiores, primores) lovascsapat élén, a lófők (Lowffew,^[32] primipili) lóháton, a köznépek (plebei, pyxidarii) gyalog szolgáltak. Azért a lófő a falu határából kétannyi nyílföldet kapott, mint a gyalog, a főnép pedig a lófőnél is többet; örökösödési joguk azonban csak magánbirtokukban volt. A hét széknek főfeladata a katonai szolgálat nyilvántartása, a kormányzat és az igazságszolgáltatás volt. A szék feje és egyúttal a katonaság vezére a kapitány vagy hadnagy volt, a kit a székbírókkal és az esküdtekkel együtt a lófők közűl választottak.^[33] Azért tehát a lófőség, mint magánbirtok, kapós volt; 1499-ben Kibédi Dósa Mihály vissza is perelte Barcsay Gáspártól a marosszéki Kibéden és Szentlőrinczen őt az Örlőcz-nem és Szovát-ág jogán illető lófőségnek egy harmadát.^[34] De ha az élelmes lófő sok magánbirtokot szerzett is, ezzel csak tekintélyben és vagyonban gyarapodott; magát a nemességet külön kellett megszereznie.

A debreczeni Dósák pecsétje.^[35]

A Dósák nemcsak a magyar nemességet, hanem idővel – egy águk részére – a magyar báróságot is megszerezték. Amazt, 1514-ben, Dósa György és 1671-ben Dósa Gergely, emezt, 1633-ban, Dósa Tamás vitézsége következtében.^[36] A család heros eponymosa, névadó hőse bizonyára egy Dósa, vagyis Domokos nevű vitéz volt, a kinek keresztnevét fiai és unokái családi név gyanánt viselték. Ez az ős azonban csak neve szerint rokona András comes fiának, Dósa mesternek, Károly Róbert király komájának és nádorának. Ez a Dósa mester 1297-től fogva lassankint Debreczen földesúra lett; örökbefogadás és királyi engedelem következtében 1311-ben Ráfael (Raphayn) bán szerzett javait örökölte; 1317-ben a fölkelő Kopasz nádoron nyert debreczeni diadala után Bihar- és Szabolcsvármegyék főispánja, 1318-ban az erdélyi lázadás leverése után erdélyi vajda, s 1321-ben az ország nádora lett. 1322 végefelé húnyt el. Négy fia maradt, de a debreczeni Dósa-család fiúágon 1404-ben mégis kihalt s története – rokonsági összeköttetések következtében – a Báthory, Héderváry, Széchy, Domoszlay, Czudar, Tornay, Monaky és Kállay családok történetében enyészett el.^[37]

Dósa nádor czímere.^[38]

Mindenesetre tetszetős dolog volna a népvezér ősei közt említeni egy erdélyi fölkelést elgyőző erdélyi vajdát és nádort, vagy rokonságba hozni vele az 1405 április 15-ikén csanádi püspökké választott Dósa testvért.^[39] Ennek a törekvésnek azonban épp úgy nem volna alapja, mint annak a másiknak,^[40] a mit már régen meg is czáfoltak,^[41] hogy Tamás mester erdélyi vajda ennek a családnak tagja volt. Bebizonyúlt, hogy ez a Tamás a Széchenyiek egyik őse, a ki 1318-tól haláláig, 1354-ig, nagy méltóságokat viselt, mert hat vármegye főispánja, a kunok bírája, tárnokmester, erdélyi vajda és országbíró volt.^[42]

Oklevelekben Erdély terűletén a Dósa-név 1468-ban jelenik meg először, a mikor Dósa Ambrust mint birtokost említik a kolozsmegyei Szentmárton-Macskáson.^[43] Volt ottan birtoka a szucsáki Dósa Istvánnak is, a kinek felesége, Dorottya asszony, az akkor már doboka-vármegyeinek mondott Csepegőmacskáson tíz arany forintért zálogba vetette részjószágait Indali Zsigmondnak és édes anyjának, Katalin asszonynak.^[44]

Magán a Székelyföldön a Dósa név oklevelekben 1499 október 24-én tűnik föl először,^[45] mikor Kibédi Dósa Mihály a lófőséget mint az Örlőcz-nem Szovát-ágának tagja követeli. Kibéd Marosszékben fekszik, kissé északkeletre Makfalvától, a melylyel határos is. Sok nemes, de szegény Dósa lakik benne, a kik gondosan őrzik régi okirataikat a ládafiában, de nem tartják vagy igazolni nem tudják a rokonságot a makfalvai Dósákkal. Az oklevelesen igazolható első makfalvai Dósa ugyanaz a Dósa György, a kiről ez a könyv szól s a kinek nevét 1507. július 19-én említik először.^[46]

A családi nemzedékrend^[47] elfogadható módon György nagyapjával, Andrással kezdődik, a ki a XV. század kezdetén élt s utódai ma is élnek. Andrásnak két fia volt: Tamás és Ádám, a kik a kézdiszéki (most háromszékmegyei) Dálnokon^[48] éltek, hová az ősi Marosszékből valami oknál fogva áttelepedtek. Dálnok a dálnoki patak mellett fekszik, mely a Hargita-hegység bodoki nyulványának Rigó-csúcsáról fakad s a Feketeügybe, majd ezzel együtt az Oltba ömlik. A falu, melynek ma 1500 lakosa és 362 háza van, hosszasan nyúlik végig a völgyben. A mellékelt nagyobb képen a falunak csak a felső, régibb része látható, mely a kép közepén, a falu szélén levő ref. templom előtt és körűl terűl el. Itt van a templom, az iskola, a községháza és egy pár régi kúria. A másik képen látható a Dósa-kúria telke, mely a völgy északi oldalán hosszasan nyúlt el. Helyén ma több ház, melléképület és kisebb telek van. Senki sem tudja, hol állott maga a ház, a Dósák udvarháza; a hagyomány csak annyit tud, hogy a két kisebb képen föltüntetett lakott terület jórészt, annak északi része azonban egészen a hegy lábáig mindenesetre a Dósák birtoka volt s udvarházuk a kúria közepe táján állt.^[49]

Dálnok. A Dósa-telek látképe.^[50]

Dálnok a pápai tizedszedők jegyzéke szerint már 1332-ben tehetős község; legjobban azonban a XVI. században virágzott, mikor – 1576-ban – 42 kapuja volt.^[51] Erdős, hegyes-völgyes határában a másfélezernyi székely lakosság ma is földmíveléssel, barom- és juhtenyésztéssel foglalkozik, mint bizonyára méginkább foglalkozott akkor, a mikor a Dósa-fiúk ott családot alapítottak.

Feleségeik neve ösmeretlen.

Tamás vajdának (gyalogsági kapitánynak) két, mások szerint négy fia: György, Gergely, János és Lukács, valamint egy leánya, Katalin volt; sőt egy Menyhért nevűt is említenek, a ki utóbb Horvátország bánja lett volna.^[52] Két fia közűl György és Gergely, az 1514. évi keresztes háború vezérei, utódok nélkűl húnytak el. János, a kit testvéröknek mondanak,^[53] talán ugyanazon Székely János, a kit a szászok fellázítása miatt II. Ulászló király nagy bűnösnek ír,^[54] bátyjainak kivégzése és a mohácsi csata után Szapolyai János királyhoz csatlakozott, a miért I. Ferdinánd híveitől sokat kellett szenvednie.^[55] Lukács, ^[56] a negyedik fiú, többnyire a Gergelynek tulajdonított tetteket követte el s valószínű, hogy tulajdonképen Gergelyt értik a nevén.^[57] Húguk, Dósa Katalin, Zeyk Miklóshoz ment férjhez, a ki utóbb Szapolyai János király vezérei közé tartozott. Annyi bizonyos, hogy egykorú krónikás följegyzések négy fiút tulajdonítanak Dósa Tamásnak, de unokáit már nem ösmerik. A családot Tamás testvére, Ádám folytatta tovább, a kinek hasonlónevű fia, Ádám, unokatestvére volt Dósa Györgynek és testvéreinek.^[58]

Illyefalva vára délről.^[59]

Dósa András ivadékait – tizenöt nemzedékkel – a mellékelt családfa sorolja fel, azzal a talán merész betoldással, hogy kiterjed Dósa György húgának, Katának és öcscsüknek, Jánosnak leszármazottjaira is; és a hatodik ízben Istvánt (Gergely tanár fiát) egynek veszi azzal az István illyefalvi pappal, a kitől Szilágy vármegyében a diósadi és Háromszékben az illyefalvi Dósák származnak.

Az illyefalvi vár belsejének keleti része.^[60]

Illyefalvát Dánoktól, Dósa György szülőfalujától jóformán csak a termékeny Szépmező választja el, a hogy az Olt és a Feketevölgy közét nevezik. Ezen a térségen valaha több csatát vívtak s már Dósa korában is volt hadi fontosságuk azoknak a falaknak, a melyek az illyefalvi templomot vár módjára körítették; a rákövetkező másfélszázad alatt azonban a várkastély kétszer is (1612., 1658.) csak erős ostrom után hódolt meg egyízben a törvényes fejedelemnek, másízben pedig a töröknek. Az odakerült Dósák tehát jó hadiiskolába jutottak.

A Dósa-nevet azonkívül is több nemes család viselte s egyesek kétségtelen rokonságban is álltak a makfalvi Dósákkal, a kiket II. Ulászló és más egykorúak Székelyeknek, későbbiek pedig Hajdúknak, «máskép makfalvi Dósáknak» is nevezték.^[61] Kétségtelenűl rokona a makfalvi Dósáknak Ákosfalvi Dósa Máté, ki 1609 deczember 15. nyert lófőséget.^[62] A Kibédi Dósák 1499. óta^[63] máig is Kibéden, Makfalva szomszédságában élnek.^[64] Egy székely Dósa-családot másképen Vargának híttak.^[65] Az újszékelyi és etédi Dósák udvarhelymegyeiek.^[66] Szövérdi Dósa Mihály és Gergely Marostorda vármegyében élt 1603-ban.^[67] A makfalvi Dósákkal egyidősek a farmosi Dósák Heves vármegyében.^[68] A siteri Dósák nemeslevele 1608-ban, a borsodiaké 1659 május 20-án kelt s ugyanakkor Vasban is élt egy címeres Dósa-család.^[69] Az 1754-1755. évi nemesi összeírás alkalmával Bácsvármegyében Dósa György,^[70] Heves- és Külső-Szolnokban Dósa István és József,^[71] Komáromban Dósa István, három János, András, Gergely és Mihály,^[72] Veszprémben Dósa Ferencz, István, és két János igazolta nemességét.^[73] Czímeres nemeslevelet kapott Dósa Pál 1755 június 20-án, s ezt Pestmegyében is meghirdette;^[74] egy Dósa József 1795-ben Bácsmegyében Pestvármegye bizonysága alapján hirdette ki nemeslevelét.^[75] Ugyanakkor Ugocsában,^[76] Nógrádban szintén laktak Dósák^[77] s a gyöngyösi Dósa János Veszprém és Komárom bizonyságai alapján 1833-ban Hevesben is meghirdette a maga nemességét.^[78] Ezek közűl némelyek praedicatum nélkül, vagy ákosfalvi, cserefalvi, diósadi, farkasfalvi, farmosi, kibédi, makfalvi, siteri, ujszékelyi és etédi s uzapaniti praedicatummal viselték a Dósa-nevet. Itt tulajdonképen csak a makfalvi és a belőlük kivált uzapaniti s a később beléjök olvadt diósadi Dósákról lehet szó. A makfalvi Dósákat koruk vagy termetök szerint is megkülönböztették; pl. Nemes Nagy és Kis Dósa Andrásról írnak a XVII. század elején;^[79] 1717 januárius 25-én pedig az országgyűlés a család egyik tagját Makfalvi Hajdú máskép Dósa Mihály néven küldte számkivetésbe.^[80]

Az illyefalvi külső várkerítés főbejárata kívülről.^[81]

Makfalván emberemlékezet óta két Dósa-család élt: egy nemes és egy nem nemes. Megtörtént, hogy pl. a marosvásárhelyi kir. tábla 1764 deczember 15-én elösmerte, ellenben a kir. ügyek igazgatója kétségbevonta makfalvi Dósa András, Mátyás és György nemességét, mivel nem a maguk okleveleit mutatták be, s az Udvarhelyszék levéltárában levő lustratióra hivatkoztak, hol Dósa Andrást és Mihályt 1614-ben Makfalván a primipilusok közt említik.^[82]

A Dósák századok mulva is erősen ragaszkodtak ősi birtokaikhoz; így pl. 1745 május 21-én^[83] a még kiskorú makfalvi Dósa Ábrahám és Zsigmond testvérek az erdélyi kormányzóság előtt tiltakoztak az apjuk, anyjuk, nagyapjuk, nagyanyjuk, dédapjuk, dédanyjuk, szépapjuk, szépanyjuk, ősapjuk, ősanyjuk, ükapjuk, ükanyjuk és azoknak ősei, valamint fiú- és leánytestvéreik s mindennemű rokonaik ellen, a mennyiben még fiatalkori tájékozatlanságukban, együgyűségökben, fejletlen korukban, a székely jogból és örökös jószágokból, az ősi apai és anyai javakból, részbirtokokból stb. utódaik és leszármazottaik kárára valamint bármi módon elidegenítettek.^[84]

Mindezen családtörténeti adatok megösmerése után talán nem lehet szó szerint vennünk II. Ulászló királynak mindjárt Dósa György halála után a keserűségnek első érzetében tett azt a nyilatkozatát, hogy «Székely György közelebb állt a parasztsághoz, mint a nemességhez»: «Georgius Zekel rusticitati proximior, quam nobilitati».^[85]

Dálnok látképe.^[86]

Jegyzetek

• 3. Pray, Epist. Proc. I. 85. – Katona, Hist. Crit. XVIII. 720. – Wagner, Scepus, IV. 35. – Ugyanazon oklevél «Melchior Banckwr» változattal is előfordúl, mint a maga helyén látni fogjuk.^[VISSZA]
• 4. Orsz. lt. Dl. 32.585. 1514 junius 3. – Pongrácz lt. 1514 július 24. – Balassa lt. 1514 október 23. stb. Három kegyelemlevele a megtért kuruczok számára a premontrei rend jászóvári könyvtárának 78. sz. kéziratában (Formulás könyv, 43b, 206b, 207b lap) és Declaratio innocentiae super notam infidelitatis. (U. o. 66b-68b.)^[VISSZA]
• 5. 1514 : I. t.-cz. 3. ^[VISSZA]
• 6. Marino Sanuto, II. 296.^[VISSZA]
• 7. U. o. 278.^[VISSZA]
• 8. U. o. 261.^[VISSZA]
• 9. M. Tört. Tár, XIII. 251.^[VISSZA]
• 10. Odeporicon, Fol. D2, lin. ll.^[VISSZA]
• 11. Mindjárt az Engel Monumentáihoz adott címképen is.^[VISSZA]
• 12. Bel, Adparatus ad hist. Hung. 281. l.^[VISSZA]
• 13. Monum. Hung. Hist. II. oszt. Irók. I. k. 57. s k. ll. Székely-Oklevéltár, v. 48., Tört. Tár, 1891. 337-8., 339. és 1905. 273.^[VISSZA]
• 14. Bél, Adparatus, 65.^[VISSZA]
• 15. Schwandtner: Scriptores, I. 516.^[VISSZA]
• 16. U. o. II. 329., de már Brutus (Magy. Hist. I. 299.) helyteleníti a Scytha nevet.^[VISSZA]
• 17. 1603.-i kiadás, 309. l. és Respubl. et Status Regni Hung. (Amst. 1634.) 136. l. ^[VISSZA]
• 18. Hungar. Chronica. Frankf. 1665. 124.^[VISSZA]
• 19. Brutus: I. 299.; és Ricaut: Die Neueroeffnete Ottomanische Pforte stb. Augsburg, 1694. 124. l.^[VISSZA]
• 20. Perz, Monum. I. 278.^[VISSZA]
• 21. Ain gross Wunderzaichen stb. A müncheni kir. könyvtár «H. Eccl. 847. c.» jegyű röpiratának 5. lapján.^[VISSZA]
• 22. Schwandtner, Script. I. 887.^[VISSZA]
• 23. Hist. Regni Hung. 1724-i kiadás. 41. l.^[VISSZA]
• 24. Schwandtner, id. h. ll. 702. V. ö. Miles, Siebenb. Würg-Engel, 9., 19.^[VISSZA]
• 25. Dósa Andrásnak írta őt. Históriája. (Pest, 1852. – 20. h.)^[VISSZA]
• 26. Kőváry, Erdély nevezetesebb családai Kolozsvár, 1854., 78. l.^[VISSZA]
• 27. Századok, 1876. 20. Székely-Oklevéltár, III. 164-165.^[VISSZA]
• 28. A család ma Dózsának s azelőtt Dó’sának is írta magát. Nevét mindenesetre Dózsának kell mondanunk, de régente mindig Dósának írták. Mivel azonban neve írásában a magyar nemesség – mondja Nagy Iván (Magyarország családai, III. 363.) már 1858-ban s éppen a Dósa-családról szólva – mindig ragaszkodott a régi diplomaticus formához s mivel helyesírási szabály, hogy a családnevek megtartják ősi alakjukat, ettől a szabálytól nem térhettem el.^[VISSZA]
• 29. Szentgyörgyi Péter erdélyi vajda oklevele 1499 október 24. Tört. Tár, 1890. 330-331. Székely-Okl., I. 291-294.^[VISSZA]
• 30. 1548. évi összeirás. Székely-Okl., II. 78-81.^[VISSZA]
• 31. II. Ulászló privilegiuma 1499 júl. 13. U. o. III. 140.^[VISSZA]
• 32. Miklós erdélyi püspök oklevele 1503 szeptember 15. U. o. 156.^[VISSZA]
• 33. Részletesen Connert, A székelyek intézményei (Kolozsvár, 1901.) és A székelyek alkotmányának históriája (Székely-udvarhely, 1905.) czímű jeles műveiben.^[VISSZA]
• 34. Székely-Okl. I. 291-293.^[VISSZA]
• 35. «Aradmegye története» cz. művéből vettük. Olv. S[IGILLU]M JACOBI. F[ILII]. DUCE [= DOSAE] COMITIS DE ZABOLCH +^[VISSZA]
• 36. A bárói oklevél 1633 május 30-án kelt. Kiadta Galgói Rácz Viktor, Geneal. Füzetek, 1903. 42-43.^[VISSZA]
• 37. Komáromy András, Dósa nádor és a Debreczeni család. Turul, 1891. 1-9. és 67-78. l. Ezzel a családdal azért is foglalkoznom kellett, mert könyvem első kiadásáról írt lelkes bírálatában (Függetlenség, 1883.) Hentaller Lajos mint hiányt említette, hogy ezt az összeköttetést nem említem.^[VISSZA]
• 38. A Turul 1891. évfolyamában jelent meg először. Körírata: S.[IGILLUM]. DAUSE. PALATINI * IUDICIS * CUMANOR[UM] +^[VISSZA]
• 39. Kemény, Repertorium nobilitatis Transylvaniae, III. kötet, «Dósa»-czímszó alatt. (Kézirat az erdélyi múzeumban.)^[VISSZA]
• 40. Kőváry, Erdély nevezetes családai, «Dózsa».^[VISSZA]
• 41. Nagy Iván, Magyarország Családai, III. 363. és Sándor Imre, Geneal. Füzetek, 1903. 47.^[VISSZA]
• 42. Wertner, Die Woiwoden Siebenbürgens. Archiv des Vereines für siebenbürg. Landeskunde. Új folyam, XXIX. 123-126.^[VISSZA]
• 43. Orsz. lt. Dl. 27.185. Csánki, Magyarország tört. földr. v. 464.^[VISSZA]
• 44. Orsz. lt. Dl. 36.403. Csánki, u. o.^[VISSZA]
• 45. Székely-Okl. I. 291-293. Századok, 1873. 127.^[VISSZA]
• 46. Századok, 1876. 20-21. Székely-Okl. III. 164-165.^[VISSZA]
• 47. Nagy Iván, Magyarorsz. Csal. III. 363-367. Orbán Balázs, A Székelyföld leirása, IV. 26. Sándor Imre, Geneal. Füzetek, 1903. 47-49. Kempelen, Magyar nemes családok, III. 370-374. Siebmacher, Wappenbuch (erdélyi kötet) 142. és a pótkötetben 43. Pálmay, Marostorda vármegye nemes családai, 37-41. Forgon Mihály, Gömör- és Kishont várm. nemes családjai, I. 206-208. Orosz Ernő, Gömör- és a volt Külső-Szolnok nemes családjai, 71.^[VISSZA]
• 48. A képeket és ezt a leírást dr. Csutak Vilmos sepsiszentgyörgyi tanárnak, a Székely Múzeum őrének, volt kedves tanítványomnak köszönöm.^[VISSZA]
• 49. Istvánfi (Historiarum de rebus hungaricis libri XXXIV., 41.) toll- vagy sajtóhibából Dalvok áll, a milyen nevű helyet nem ösmer sem a régi, sem a mostani magyar földrajz. Hibáját átvette olyan tekintélyes író is, mint Pray (Annales, IV. 351.), s az egészben véve jó kritikájú Feil a Schmidl-féle Oesterr. Blätter 1844. évfolyamában, a 4. sz. mellékletén. Brutus (I. 299., 307.) egyszerűen egy székelyföldi jelentéktelen helyet mond Dósa György szülőföldjének: «Exoriens ex obscuro loco». A fényképen látható lakóház, nyári konyha és csűr helyén Lazár András és Bartha László dálnoki tősgyökeres földbirtokosok szerint egy öreg kőház állott, mely a falu északi részével együtt 1819-ben leégett. Alapfalának egy részét még a mostani telektulajdonos, Bálint József kisbirtokos hordatta el s berakatta gazdasági épületébe s háza alapjába. Ezen a helyen néhány érmet is talált. Ez a lebontott ház (talán Dósa György szülőháza) a mostani lakóháztól nyugatra 5 és a csűrtől keletre 3 méterre volt; s a romok szélessége 6 méter; hossza csak 5 méterre ösmeretes. A ref. egyház legrégibb, de csak 1723-ban s a községnek 1841-ben kezdődő jegyzőkönyveiben semmi sincs Dósáról; a dálnoki Lázár-család legrégibb oklevele is csak 1586-ból való s a Barta, Gál és Hadnagy ottani régi családok levelesládái sem nyujtanak róla felvilágosítást. A nép azonban tudja, hogy Dósa György a mai Bálint-telken született. (Dr. Csutak Vilmos szíves közlése.)^[VISSZA]
• 50. Eredeti fényképfelvétel, melyhez d. Csutak Vilmos szepsiszentgyörgyi tanár úr szívességéből jutottunk.^[VISSZA]
• 51. Orbán, Székelyföld, III. 184.^[VISSZA]
• 52. Lásd ezen könyv 80. lapján az I. jegyzetet.^[VISSZA]
• 53. Bartholinus Riccardus, Odeporicon, D2 levél, 6. sor.^[VISSZA]
• 54. 1513 október 2. Szebenhez intézett parancsában. Századok, 1881. 229. Nem azonos azzal a nagylaki Székely Jánossal, a ki Szapolyai János vajdának 1514 februárius 4-én kelt oklevele szerint már özvegyen hagyta Csávási Erdő Annát. (A kolozsmonostori levéltárból kivonatosan Kemény, Appendix, D/8. 182b. sz. kézirata az Erdélyi N. Múzeumban.) Ez a Nagylak, hová Székely János özvegye beiktatása ellen Nagylaki Székely Tamás és Nagylaki Csoronki Lőrincz tiltakozott, Alsó-fehér vármegyében feküdt.^[VISSZA]
• 55. Kemény, Repertorium nobilitatis Trans. III. kötet, «Dósa». (Kézirat az Erdélyi Nemz. Múzeumban). Miles szerint (Siebenb. Würgengel 19. l.) 1528-ban «in Siebenbürgen Stephanus Verbőczi des Vngrischen Decreti Tripartiti author, Paulus Arthandi, Gregorius Pescheni, Ioannes Doscha, Lazarus Apafi, vnd Johann Daczó &c. blieben fest vnd beständig bey ihm (Johann), mussten doch vill Vnglücks darüber bestehen».^[VISSZA]
• 56. Ranzani Epitome (Schwandtner, I. 516.) Révai Péter, De Monarchia (U. o. II. 702.) Ortelii Chronologia (Nürnberg, 1603-39. l.) Gradelehni Chronica (Frankfurt, 1665. 124. l.) Ricaut, Ottom. Pforte (Augsburg 1694. 106. l.) Allg. Hist. Lex. Lipcse, 1730. II. 103. l.)^[VISSZA]
• 57. Fasching (Nova Dacia. Kolozsvár, 1763 – II. 4.) csakugyan úgy segít a dolgon, hogy Gergelyt, «másoknál» Lukácsot ir. Miles szerint (Siebenb. Würgengel, 8. l.) Doscha Szekely Görgy «weil der Hauffe zu gross wurd, machte (Mihály szerzetesen kivűl) noch einen Vnter-Hauptman, seinen Bruder Lucam (welchen die Vnger Lucacs nennen, dahero die fremde Historici den Nahmen Lucatium genommen), zugleich einen Zeckel und gibt ihm einen grossen Hauffen zu fuehren».^[VISSZA]
• 58. István illyefalvi ref. pap leszármazottjait is a Dósa Dénes szászvárosi nyug. főgymn. tanár és néhai Révai Pál sepsiszentgyörgyi ref. lelkész adatainak alapján néhai Koncz József marosvásárhelyi tanár és a Teleki-könyvtár őre által készített genealógiai táblázat mutatja, a melyet dr. Lőte József egyet. tanár pótlásainak felhasználásával egyeztettem. A diósadi Dósákra vonatkozó ez a családfa megvan Kempelen Bélánál is (Magyar nemes családok, III. 373.), de hiányosabban. A családot illető egyes adatok Petri Mórnál, Szilágy vármegye monographiája, v. 415. – A Dósa-család összefoglaló geneal. táblázata megvan Dósa Endre alispán levéltárában, továbbá Nagy Ivánnál, Kempelennél, Sándor Imérnél. Ezekre a jegyzetekben külön hivatkozom. Az illyefalvi legrégibb anyakönyvet (Liber vitae etc.) 1765-ben kötötték be, de már 1752-ből felsorolja az egyház tagjait. A possessionatus nemesek közt van nemzetes Dósa Antal s az egyházi nemesek közt Dósa István és Miklós. Ugyanezen Dósa István, mint praenobilis, 1762 februárius 22. feleségűl veszi praenobilis Petke Évát, 1773 deczember 7-én pedig praenobilis Dósa Antal aldobolyi Sigmond Katát. A Dósák egyebütt is nemesek vagy praenobilisek az illyefalvi anyakönyvekben s abban a 24 családi okiratban, a melyet Dósa Eliz 1913-ban ajándékozott a Székely Múzeumnak. Mindig makfalviaknak tartották magukat, de az 1602. Basta-féle (Székely-Okl. V. 205-206.), az 1704. Mikes Mihály-féle (dr. Csutak tulajdonában levő) s az 1713. évi Apor-féle összeírásban (M. Tört. Eml. XXXVII. 587.) Dósák nincsenek; az illyefalvi Dósák pedig makfalvi előnevet az említett okiratokban nem használnak. (Dr. Csutak Vilmos szíves közlése).^[VISSZA]
• 59. Ezen mű számára készült fényképfelvétel. Gere István szepsiszentgyörgyi fényképésztől.^[VISSZA]
• 60. Gere István szepsiszentgyörgyi fényképész eredeti felvétele után.^[VISSZA]
• 61. 1717 junius 28. országgy. határozat. Erdélyi N. Múzeum, Kemény-gyüjt. XXXIX. ^[VISSZA]
• 62. Kempelen, III. 368.^[VISSZA]
• 63. Századok, 1873. 127.^[VISSZA]
• 64. A Kibédi Dósáktól többszörös biztatás után sem kaptam okiratokat leveles ládáikból.^[VISSZA]
• 65. Nagy Iván, III. 367-368.^[VISSZA]
• 66. Pálmay, Udvarhelymegye nemes családai, 64.^[VISSZA]
• 67. 1603 március 17. oklevél. Veress E., Basta György levelezése, II. 191.^[VISSZA]
• 68. Orosz Ernő, Heves- és a volt Külső-Szolnok egyesűlt vármegyék nemes családai, 71.^[VISSZA]
• 69. Kempelen, III. 368-369.^[VISSZA]
• 70. Nagy Iván családtört. értesítő, I. 122.^[VISSZA]
• 71. U. o. 114.^[VISSZA]
• 72. U. o. 161.^[VISSZA]
• 73. Kempelen, III. 369.^[VISSZA]
• 74. Orosz, id. h. 71.^[VISSZA]
• 75. Dudás, Bács-bodrogm. tört. társ. évk. IX. 77.^[VISSZA]
• 76. Nagy Iván, III. 368.^[VISSZA]
• 77. Kempelen, III. 369.^[VISSZA]
• 78. Orosz id. h. 71-72.^[VISSZA]
• 79. 1607 deczember 17., 1622. szept. 20. oklevelek a Dósa-levéltárban.^[VISSZA]
• 80. Kemény, Repertorium Nobilitatis Trans. III. «Dósa.» (Kézirat). Márki, Rákóczi, III. 442.^[VISSZA]
• 81. Gere István szepsiszentgyörgyi fényképész eredeti felvétele után.^[VISSZA]
• 82. 1780 április 27. táblai határozat, Dósa-lt.^[VISSZA]
• 83. Mária Terézia nevében kelt okirat I. Ferencznek 1802 április I. átirata alapján. Dósa-lt.^[VISSZA]
• 84. Hasonló tiltakozást tettek Dósa Sándor és unokatestvérei 1774 szeptember 10-én a kormányzóság előtt. Dósa-lt. Dósa Ádám és Antal 1777 februárius 20-i tiltakozása (u. o.) már adott esetekre vonatkozik.^[VISSZA]
• 85. Kelet nélkűl a prémontrei rend jászóvári könyvtárában, Oláh Miklós formulás könyvében. (Kézirat, 78., 66b oldal.) Dr. Iványi Jenő szívességéből.^[VISSZA]
• 86. Eredeti fénykép után.^[VISSZA]

  ---

  II. DÓSA GYÖRGY IFJÚSÁGA. → 2. rész