20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 október 20, csütörtök

Népirtás Magyarországon!

Szerző: Bene Gábor

Minek nevezzük azt, ami hazánkban történik manapság, ha nem népirtásnak?
Pl. a gúnyhatár román oldalán az OTP (tehát Csányi Sándor) 14,85% THM-el adja azt a személyi kölcsönt, amit itthon 32,29% THM-el. Velünk persze nem csak az OTP, de a többi bank is ugyanezt teszi. Közben ömlik a tv-ből a sok bank reklámja folyamatosan, de arról, hogy a „magyar” OTP ottani bankjának fiókja a személyi kölcsönt, ami nem is jelzálog alapú a hazai THM fele alatt adják: megdöbbentő és leleplező a bankárkaszt szándékait tekintve.

Az ENSZ 1948.dec.9. határozata, de a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma is foglalkozik a népirtással. Ez utóbbi Rómában kézült, 1998. július 17-én, s a 6.-ik cikk így szól: „A jelen Statútum a népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

(a)    a csoport tagjainak megölése;
(b)     a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
(c)     a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melynek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
(d)    oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;

Minek nevezzük azt, ami hazánkban történik manapság, ha nem népirtásnak?
Pl. a gúnyhatár román oldalán az OTP (tehát Csányi Sándor) 14,85% THM-el adja azt a személyi kölcsönt, amit itthon 32,29% THM-el. Velünk persze nem csak az OTP, de a többi bank is ugyanezt teszi. Közben ömlik a tv-ből a sok bank reklámja folyamatosan, de arról, hogy a „magyar” OTP ottani bankjának fiókja a személyi kölcsönt, ami nem is jelzálog alapú a hazai THM fele alatt adják: megdöbbentő és leleplező a bankárkaszt szándékait tekintve.

     Nézzük először a (d) pontot: oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
Önök szerint nem népirtás az, ha a lakáscélú hitel – amely egy családalapításhoz elengedhetetlen feltétel, hiszen a madárnak is először fészket kell raknia, s utána születnek a kicsinyei – olyan anyagi válságba sodorják a hitelfelvevőt egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége okán, hogy képtelen fizetni és öngyilkos lesz?
Vagy önök szerint az a tény, hogy hitel nélkül nem képes a keresetéből szinte senki lakáshozjutni, az a kulturálisan magyar lakosság számára nem valóságos akadálya a gyermekvállalásnak, más értelemben nem a születések meggátolása?

      Nézzük másodsorban a (c) pontot: a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melynek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
Önök szerint nem népirtás az, hogy a „független” Nemzetei Bank nem függ a népszuverenitás képviselőitől, s így olyan magasan tartja az alapkamatokat, hogy az egyébként is profitéhes nyugati anyabankok nem, de a hazánkban működő leánybankjai gond nélkül dobták be a köztudatba a „svájci frank” alapú, ún. olcsóbb hitelt? Ez ugyanis egyértelműen a magyar lakosság ellen irányuló adósságcsapdába csalás esete, amellyel olyan életfeltételeket erőszakoltak rá, amely a nemzet részleges és fizikai pusztulását fogja előidézni!

       Nézzük másodsorban a (b) pontot:  „a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;”
Önök szerint a bankok tevékenysége - amely a fentieken kívül még az ország gazdaságának a bilincsbe tételét is eredményezte -, nem eredményezett a nemzet tagjainak súlyos testi (éhezés!) és lelki sérelmet? Hisz óriási pénz- és hitelszűke keletkezett akkor, amikor az MNB hatalmas mennyiségű valutát tartalékol arra, hogy a multicégek ki tudják vinni a nyereségüket valutában, s ne kelljen nekik itt befektetni. Önök, akik már lassan megértik a pénznek a hatalmi aspektusát, amely biztosítja az adósságra épülő pénzrendszer fennmaradását, így ráébrednek
arra - az államilag is fedezett - csalásra, amely benne rejlik a szisztémában, s amely kilátástalanná teszi a vállalkozást, a gyermekvállalást, az életet! MI ez, ha nem súlyos testi és lelki sérelem okozása?

Végül nézzük az (a) pontot:  „a csoport tagjainak megölése”

Az elmúlt hét végén két mártír magyar temetésén vettem részt. Csütörtökön Egerben B. Szabó Pált búcsúztattuk, akit az egri kórházvédők lelkeként ismert meg a nemzet. (szándékosan nem az országot írtam, mert ezúttal sem esik egybe a két fogalom) Az Ő esetében oly annyira maffiaszerű volt a kivégzése, hogy nem is csodálkoztam azon, hogy a rendőrség eleinte (de talán még ma is) kizárta az idegenkezűséget! Hiszen ha valakinek hosszan sorolhatóak a sérülései, a füleit szinte letépték, a koponyaalapi törés is valószínű, de a fején és a testén valószínűleg csak ütésektől származtatható sérülések százai vannak, akkor az a személy kínhalált halt, s Ő a magyarságának a mártírja. Ráadásul nem csak súlyos testi, hanem súlyos lelki sérelmet is okoztak 55 éves barátomnak azok, akik az Ő kórházvédő és antibolsevista tevékenységét nem katedrával – amire nagyon is érdemes személy volt – hanem portási állással jutalmazták.

Ám a magyarság mártírjai közé kell fogadnunk, Dr. Képíró Sándort is, akit a sarkadi temetőben helyeztek örök nyugalomba a szülei mellé. Sándor bátyám halála is egyértelmű, hiszen az ellene megindult rágalmazó hadjárat és bírósági eljárás elvett az Ő életéből is, jó néhány esztendőt. S jellemző a rágalmazókra, hogy telekürtölték az egész világot, hogy nácit fogtak! Pedig ritka becsületességű és tartású embert vádoltak meg az emberiség törpéi. Aki nem hiszi, nézzen utána. Mert csak így lepleződnek le a népirtók bűncselekményei. Ám a népirtók nem álltnak meg, s tegnap már Makovecz Imre halálhírét olvastam. Persze lehet azt mondani, hogy 76 éves volt a magyar organikus építészet stílusteremtő alkotója, s így valószínűleg természetes halállal halt meg. Ám a halál, soha nem lehet természetes, hiszen szókimondóan bátor kiállása a magyarság mellett és a népirtás ellen, bizony őt is a legveszélyesebb ellenfelek közé sorolta a láthatatlan és felelőtlenül kíméletlen erő, a monetáris diktatúra. Mivel ő is a Szent Korona hűséges tagjaként dolgozott, beletartozott abba a csoportba, amelynek súlyos lelki sérelmet okozott a kufárság eszeveszett ámokfutása.

Ám ma már ott tartunk, hogy a teljes magyar nemzet tagja annak a csoportnak is, melyre évtizedek óta és megfontolva folyik oly életfeltételek ráerőszakolása, melynek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése.
A helyzet már annyira tarthatatlan, hogy már nemcsak az adósságcsapdába csalt devizahitelesek, hanem a teljes magyar népesség érzi, hogy megfontolva folyik az oly életfeltételek ráerőszakolása, melynek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése. Ha pedig ez nem népirtás, akkor vajon mi?


Szeged, 2011-10-19                               Dr. Bene Gábor S.

Hozzászólás  

+3 #2 Eszter700 2011-10-27 11:52
...és sorolhatom még...:
-a hazugságokra épülő "magyar nemzeti sócsökkentő programot",és az azt övező ordenáré nyílt törvénytelenségek állami "el"-nézését...
-az egészségtelen ivóvízrendszerünket,
-az alapvető élelmiszerek silány lassú méreggé változtatását állami segédlettel...

és még biztosan sokan tudnánk folytatni!
+1 #1 MartonvásárPadányi-Gulyás Dávid 2011-10-24 07:55
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik ...
Köszönöm a igazlátás rögös és homályos ösvényének egyengetését és megvilágítását!
Már annyira belefásultunk a hazugság- és ámításözönbe (történelemhamisítás), hogy a nyilvánvalót se tudjuk-merjük-akarjuk helyére tenni. Ez ugyan világjelenség (ld. Dr. N. Keppe, "sociopathology", in "Liberation" etc.), de a Magyar vonatkozás kirívó és nekünk jobban fáj - bár ezt sem hagyják, még a fájdalmunk se lehet a sajátunk...
Az agyonhallgatás pedig bevált módszer és a médiák évszázada tartó és mára tökéletes "Gleichschaltolása" után és miatt könnyen elérhetö.
Köszönöm, hogy emlékeztet SAJÁT mártírjainkra: B. Szabó Pálra, Képíró Sándorra és Makovecz Imrére és talán még sokakra elöre és hátra az idöskálán!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló