A nemzetállamok szerepét átveszik a hipervállalatok? – Elmélkedés fontos kérdésekről
Nézzük hát mit gondoltam akkoriban és mostanában magáról a világról és az egyre veszélyesebben ingatag: gazdaságpolitikáról.
Egyre szűkebb embercsoport kezében van a hatalom és az erőforrások. Sajnos ez a globalizmus. A zártkörű állami tendereken való részvétel azoknak van fenntartva, kik támogatnak választási pártkampányt. Az elitellenesség egyre erőteljesebb a világban, de ennek az az oka, hogy az elit valójában nem a népképviselet jegyében működik, nem is a közjó szolgálatát tartja fontosnak, hanem csak saját, önző érdekét.
Orbán Viktor: "Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom"
Ráadásul az emberek unják már a polkorrekt hazugságok világát, így a média hírfolyamának nem hisz az emberek 70 százaléka. Egyre több ember szerzi be a közpolitikai ismereteit a facebook, twitter, stb. amatőrjeitől. A magyarok többsége is változást akar, ami be is fog következni, amint az USA elnökválasztásán is megtörtént. Európa teljesen képtelen megvédeni magát, ezt használja ki a harmadik világ, de az USA, sőt az írásom végén tárgyalt háttérhatalom is. Azzal operál ma már mindenki a gazdaságban, főleg aki a neoliberális elveket vall, hogy az összes összeesküvés elmélet ott bukik meg, hogy hívei nem tudják, hogy a transznacionális cégekben bárki vehet részvényeket, s a részvényeik után: jogosultak szavazva dönteni. Ez pedig épp olyan marhaság mint az, hogy ezen óriáscégek függenek az ún. pénzügyi műveleteket manipulálni tudó bankár elittől. Sajnos minden összefügg mindennel, de a világ teljes vezetését képes ellenőrizni ma a legjobban szervezett hálózat, az ún. pénzvilág. (Ezt a jelenséget úgy hívja Drábik János barátom: szervezett pénz- és korporációs magánhatalomnak.)
Az igaz, hogy a cégvagyon arányos része után jogosult a nyereségre minden résztulajdonos, de az információ, hogy melyik óriáscégbe érdemes befektetni, mikor és hol, nos ezt, nem egyszerű megtudni. Így tehát sem én, sem sok-milliárdnyi társam, nem vásárol részvényeket. Populizmus helyett érdemes azonban ismerni az egyszerű gazdasági összefüggéseket, illetve megérteni, hogy az összeesküvés elmélet, valójában nem elmélet, hanem egyszerű gyakorlat. Pl. Kadhafi tudta, hogy ha Őt eltüntetik, nem lesz megállítva a migráció. Ezért is volt olyan bátor, hogy kiadta a Zöldkönyvet, kimondta, hogy Ő fizette a francia államfő kampányát és nem akarta tovább az USA olajdollárt. Azután eltüntették, mert nem tudta, hogy terve van Soroséknak azzal a migrációval, ami valójában nem is migráció, hanem egy az európai fehér faj felszámolására indított, s a „nevető harmadik” finanszírozta: iszlám invázió.
Európában Merkelt valaki irányítja. De ki? Tudható, hogy dolgozott a Stasinak, s mindenkit kiirtott maga mellől, aki veszélyes számára. Ez nemcsak Németország, hanem az EU halálát fogja jelenteni rövidesen. Az USA egyelőre sötét ló, de mégis ott dőlnek el a dogok. (Talán bízhatunk abban, hogy Donald Trump megvalósítja ígéreteinek egy részét, bár előtte szükséges lenne egy olyan nemzeti mozgalmat is létrehoznia, amely kiszervezi az amerikai köznép támogatását a jelenlegi két párt alól, mert egyébként bele fog bukni a kísérletbe) 1929-33 előtt is volt komoly próbálkozás arrafelé a világgazdaság hatalmi helyzetének megszerzésére, s ott akkor a piaci folyamatok liberalizáltak voltak. Ez úgy nézett ki, hogy az ún. monetáris politika: vegyes volt és árfolyamnak alárendelt, a fiskális rendszer viszont: inkább passzív, a kereskedelem pedig: liberalizált tőkeáramlásként működött. Miután e rendszer mesterséges egyensúlytalansága felosztotta a nemzetközi rendszert nyertesekre és vesztesekre, sokan felhagytak az akkori szabad versenyes liberalizált piaci folyamatokkal és áttértek (főleg a FED erőteljes hatására) az ellenőrzött nemzetközi pénzforgalomra, az ellenőrzött tőkeáramlásra, s az autonóm monetáris politikára. Végül egy hiányvezérelt fiskális rendszerre. Ez az időszak tartott az 1970-es évekig. Az 1970-es évek közepétől azonban újra a szabadpiaci folyamatok lettek az inkább meghatározók, s eközben a bankárkaszt vissza akarta szerezni Közép-Európát, ezért kialakította az adósságcsapda rendszerét. A fejlődés és a jólét mértékét és irányát ebben a két időszakban vidáman össze lehet hasonlítani, bár tudjuk, hogy a harmadik világot évszázadokon át kirabló Nyugat-Európa jóval nagyobb nemzeti tőketartalékokkal rendelkezett, s ezért könnyebben is fejlődhetett mint a közép-európai államok a bolsevik nyomás alatt. Az ún. jóléti modell pedig alaposan átverte azokat, akik nem vették észre, hogy az már a végét járja, s azonnal új piacokat kell találjon, hogy ne kelljen keményen visszafejlődnie, csak legfeljebb stagnálnia.
A háttérhatalom a gazdasági és pénz-elit kezében van, s ez mindig is így volt. A vagyonkoncentráció azonban fokozódik, s ezt nem lehet megállítani csak úgy, ha alapvető változásokat tudnánk elérni a gazdasági élet tulajdonosi szerkezetében. Ezt a XX. században két diktatórikus rendszer is megpróbálta, s csak időlegesen jött nekik össze. Valószínűleg nem értették meg, hogy létezik egy bebetonozott tulajdonosi réteg, amely képes mindenre a hatalma megtartása érdekében. Ám ha megértették, de nem tudtak kidolgozni ellene olyan stratégiát, ami nem okoz sem világháborút, sem gazdasági krízist, akkor előttünk a lehetőség, hogy ezt az utat megtaláljuk! Ezt azért is fontos tudnunk, mert a jelenanarcho-kapitalizmus világa nem tartható fenn túlzottan soká, bár erről sem hallunk a polkorrekt médiában.
Ajánlotta: Júlia