Hol tartanak ma a magyar politikai pártok és azok képviselői?
A pártokrácia egyik legfontosabb alapja az ún. demokratikus centralizmus. Ebből is látható, hogy a pártok társadalmi megosztó szerepe mellett, a döntéshozatalban is jelen van egy irracionális tényező: a többség akaratának kisebbségre kényszerítése. Ez a kérdés valójában elvezet oda, hogy a képviselő elváljon a választóinak a képviseletétől – vagyis ne a szavazóit és ne a lelkiismeretét – hanem a pártját képviselje. Pedig a közbeszéd és a hatalmi arrogancia, „népképviselőnek" próbálja ezeket a figurákat beállítani. Elismerem, hogy a hazugságok nemzetközi szintű forgatagában nehéz ettől a szisztémából eltérni, ám nem is lehetetlen. Valójában annyit kellett volna a 2/3-os képviselőknek tenni, hogy egy olyan párt- és választási törvényt szavaznak meg, amely nem engedi meg a választás rendjében a felesleges pénzpocsékolást. Amely szerint nem lehetne a pártot sehol sem reklámozni pénzért, így a pártok nem kapnának semmilyen állami támogatást, s csupán a köztelevíziókban ismertethetnék az ún. világmegváltó terveiket. (Álláspontom szerint ma sajnos nincsenek köztelevíziók, s talán nem is pártokra lenne itt szükség. Inkább vissza kellene építeni a magyarság érdekeit valóban védő és szolgáló ún. Nemzetet! Ám ez sok évtizedes munka, így megelégednék egy olyan párttal is, amelyik nem áll be a pénzimpérium szolgálatába!)
Ha a 2/3-ot kihasználta volna a mai kormányzó pártszövetség, akkor szinte mindent megvalósíthatott volna, amit megígért a választások előtt. Egy ilyen párt- és választási törvény óriási lehetőséget adna arra, hogy a haveri körök nyomdái, szervezőirodái, televíziós csatornái ne tudjanak extraprofithoz jutni a választási kampány során, sőt ne is kelljen a pártoknak a hitelintézetek pénzpórázára önkéntesen felfűzni magukat.
Tisztázzuk ugyanis, hogy mi a választások célja? Látszólag annak az eldöntése, hogy melyik pártnak a vezetőjét tartja a nép alkalmasnak az állam vezetésére? Igen, de ez csak a látszat! Valójában a politikai pártok demoralizálása azzal, hogy csak pénz, sőt nagyon sok pénz segítségével tudnak választást nyerni, s így hatalomra kerülni! Ezt persze mindenki tudja, csak éppen nem gondolja tovább! Hiszen ha a legtöbb hitelt felvevő párt fog nyerni, akkor a bankárkaszt a nyerő ismét, s ráadásul még a kamat felett bizonyos „jóindulatot" is elvárhat a párt, illetve onnantól: az ország vezetésétől.
Ezek után nem is értem, hogy miért csodálkoznak sokan azon, hogy pl. a devizahiteles ügyekben nincs ügyészi feljelentés a bankok ellen, amelyek többsége pedig egyértelműen kimerítette a csalás törvényi tényállását. Valószínűleg ez volt az egyesség arra nézve, hogy bevezetünk ugyan egy kis bankadót – ami nagyon jól kommunikálható – ám nem akadályozzuk a társadalom óvatlan tagjai elleni perekben a bankérdekek felülkerekedését. Szerintem érdemes lenne megvizsgálni a bírói szabad mérlegelés elvének hátterét, ebből a szemszögből is!
Vajon mi lenne akkor, ha megjelenne a porondon egy olyan erkölcsileg magas szinten lévő személyekből álló párt, amely nem venne fel hiteleket a választásokra? Amely nem arra törekedne végre, hogy a hatalmat megszerezze, hanem azt szeretné, hogy a közhatalom legyen ismét a magyar Nemzeté! Sőt abban is segítené az alulról szerveződő civil képviselők tömegeit, hogy a segítségükkel legyőzzék a lejáratódott politikai pártok indította pártképviselőket. Akkor, és csak akkor lehetne arról beszélni, hogy megjelent az Országgyűlés alsóházában néhány olyan népképviselő, akik hajlandók szakmai alapon, és a mai lövészárkokon felülemelkedve döntéseket hozni! Ha ez nem fog megtörténni 2018-ban, akkor benne maradunk a megszokott részérdek-képviselet, vagyis a pártpolitika mocsarában. Egy politikai párt presztízsét ugyanis az adja az önmagát folyamatosan letagadó pénzhatalom előtt, hogy mennyire vezeti be az országát az adósságcsapdába. Ám a választók előtt csak az adna választói megbecsülést, ha képes lenne szakmai alapon döntéseket hozni, s nem utasítana el semmi olyat, ami jó a nemzet számára, sőt a gyerekeink, unokáink érdekeit is képviseli.
Mikor születik már meg az a párt, amely ezeket a kritériumokat tartja majd a szeme előtt? Mikor lép a színre az a párt, amely nem a pénzimpériumot akarja – akár bal-, akár jobboldalról és nemzeti színű szövegek fedésében – tökéletesen kiszolgálni? Lesz-e nekünk olyan pártunk, amely a hatalmat nem magának akarja megszerezni, hanem a Nemzetnek szeretné végre visszaadni? Nincs sok idő a válaszra.