13.) MIÉRT MENNY A MENNY?

Égmondáink vázlatos áttekintése előtt beleütközünk a kérdésbe, miért van kettős neve a magyar égboltozatnak, miért nevezzük égnek is mennynek is?

Maga az ég mintha nem szorulna magyarázatra, annyira világos a szó jelentése, mivel egybeesik ég, égni igénkkel. Világos dolog, hogy az égéssel függ össze. Maradtak is ránk régi Tűzég stb. elnevezések. Nem kell nagy elmeél annak a kiderítéséhez, hogy mivel függ össze ez az elnevezés. Nyilvánvalóan a Nappal. Ebből pedig, a Nap tüzének az egész égboltra alkalmazásából, könnyű ráeszmélnünk, hogy az égre alkalmazott ég megjelölés még az ősvallás korából eredhet, és a napistenhittel függ össze. De honnan eredhet, és valójában mi lehet a jelentése az ég másik nevének, a mennynek?

Régi eleink a maguk ésszerű gondolkodásával arra törekedtek, hogy a világ jelenségeit jelképekben fejezzék ki. A jelképnek csak akkor volt értelme, ha kifejezte az adott jelenség lényegét, igazi mivoltát, s ekként mintegy megvilágította elnevezését, olyanynyira, hogy jobbára elegendő volt magát a jelképet kimondani, hogy mindenki értse, s mélyebben értse a felmerült jelenséget, mintha csak nevét ejtették volna ki. A régiek tudták, nagy felelősséggel jár a szó, a tárgyak, jelenségek megnevezése: felelősséget visel, aki kimondja s az is, aki hallja az igét. Jelképek, ősképzetek sűrű s számunkra már titkosnak tetsző rendszere alakult ki az évezredek folyamán, amelyet jószerint megközelíteni se tudunk.

A régiek felfogása - megfigyelése - szerint minden földi élet az ég száguldó titokzatos lényétől, a Naptól ered. A Napot tartották minden jó eredőjének és a termékenység kútfejének, földi jelképét pedig a hím nemzőerő megtestesülésében, a Naphoz hasonló száguldásra képes fehér ménlóban, az ősi termékenységkultuszok megszemélyesítőjében találták meg. A fehér ló a régi magyarok jelképtárában egyértelműen a földi világot megtermékenyítő Napot képviselte. Általa lett az ég, a menny, vagyis a mén hona, az égi mén országa, csekély névalak változással: menny, vagyis vallási vetületében mennyország.

A mén, a mén, a mén! - a termékenység jelképe! - S tudjuk, hajdanta, régidőben világszerte el voltak terjedve az élet továbbadásának szentségét hirdető, életközpontú termékenységvallások. A ménről nyerte az ég gyönyörű menny nevét. A menny tehát ősi elképzelések szerint A termékenység hona, a mén országa, vagyis mennyország.

Ősvallásunknak egy szerény szilánkja ez a szó, mégis mélyre világít. Az égi ménnek, a mennynek ez az országa ugyanis, miként az elmondottakból kivehető, merőben más volt, mint ama mennyország, amelyet az ősnyomok torzított átvételével a judeo-krisztianizmus alakított ki. Ki ne látná, aki tekintetét erre veti, hogy ősi mennyország, a mén országa igaz és természethű volt, mindenben a valóságot tükröző, miszticizmus nélküli és a valóságnak megfelelő: a Nap révén az élet fenntartója, az áldott Nap áldott országa, a mennyei termékenység hona. Ebből bontakoztatták ki a felhők fölött tanyázó angyalkás mennyország misztikus képzetét.

14.) MIÉRT TEJÚT A TEJÚT?

Tejútnak nevezik. A tej ráfröccsent az égre.
Miként esett meg ez? Borzasztó egyszerűen. Valaki felnézett az égre, látta az eget átszelő tejfehér sávokat és hallatlan elmeéllel a tej ötlött eszébe, valami olyasféle, hogy felhabzón, mint holmi tűzre tett lábasból, kifutott és szétfolyt odafönt a tej. Gyermekversre alkalmas gondolat:

„Fekete kancsóból
kiömlött a tej.
Fényesen folydogál
sosem folyik el."

A világ különböző népei mintha nem tanúsítottak volna túlságos képzelőerőt a Galaxis-ágak elnevezésében. A választék ugyanis meglehetősen szegényes. Az ókoriak közül még a görögök a legszellemesebbek. Úgy vélték, az égről lebukott Phaeton útjának nyoma. De náluk is előjön a tej: Héra istennő szétfröccsenő tejének is mondták. Vizsgálódásunk talán némileg fényt vethet régebbi népek csillagászati kultúrájának fokára is.

Lássuk a négy nagy nyugati nép által alkalmazott elnevezéseket. Angolok: Milky Way - azaz: Tejút. Franciák: voie lactée - azaz: Tejút. Németek: Milchstrasse - azaz: Tejút. Olaszok: via lactea, via di lacte - azaz: Tejút. Mind csak Tejút, Tejút, és semmi egyéb. Márpedig világos, hogy csillagútra borított képzeletbeli tej sem fel nem gazdagítja látásunkat, sem a Galaxis lényegének megvilágításához nem segít hozzá bennünket, azt inkább eltakarja, határtalan kozmikus mélységeit, erőtényezőit is elfedi: tejtócsa, tejpatak, tejfolyás csupán.

15.) MAGYAR ELKÉPZELÉSEK

E túlságos képzeletgazdagságú képorgiának aligha nevezhető felsorolás után lássuk a kitaszított szegény rokon, az őstörténetétől megfosztott, csekély műveltségűnek beállított magyarság egykori csillagkultúrájának idevágó megnyilvánulásait. Mihelyt ebbe az irányba tévedünk, képek káprázatos orkánjába keveredünk, másutt soha nem hallott képek, jelképek, ősvallással kapcsolatos ősképzetek, őshiedelmek színképörvényei közé.

Kezdjük azzal, hogy Galaxisunk égen látható ágainak a magyarban jószerint áttekinthetetlen gazdagságúak az elnevezései. Olyan ősképzetek pazar halmazata ez, amelynek minden eleme hajdani magas szintre fejlődött ismeretlen csillagászati kultúrára utal, s a leghatározottabb kapcsolatban áll a magyar őstörténettel és a kiirtott magyar ősvallással. Őskori, őseredeti képzetek, kozmikus mondák törmelékei sorakoznak itt, amelyek a maguk módján egyedülállóak és hasonlíthatatlanok, s a világ köztudata számára jobbára ismeretlenek.

Íme egy csokor Galaxisunk ősvallási színképeiből:
Világ-gyűrű, Csillagszekér, A Nap ragyogó köre, Istenútja, Lelkek útja, Éjszakai szivárvány, Tündérek útja, Tündérek járása, Tündérek fordulója, Tündérfátyol, Égútja, Égi országút, Fejér köz, Fehér út, Égi árok, Csillagösvény, Istenbarázdája, Éjjeli kegyelet, Kerekudvar, Hadak útja, Seregek útja, Csaba útja, Szépasszony vászna, Hajnalhasadék, Ég sárkánya (Toroczkai-Wigand 1915/1998, 34-37.; Bödők 1986, 35-40.; Lugossy
1885/2000, 76, 81, 115, 116.)

16.) FÉNYEK A HADAK ÚTJÁN

Galaxisunk ágainak legközismertebb magyar neve a Hadak Útja. Ezt a fogalmat minden egyes magyar, még a gyermekek is ismerik, s ez elég meglepő, ha tudjuk, hogy égképzeteink, kiváltképp a Hadak Útja nemcsak őstörténetünknek, de ősvallásunknak is valóságos csomópontja. Fennmaradását természetesen nem a hagyományirtók méltányosságának köszönheti, hanem annak, hogy gyökereit a nemzettudat mélyébe bocsátva, egyszerűen kiirthatatlannak bizonyult. A fejszék, döfölő dárdák, vaskók fölötte csattogtak, s kegyetlenül megcsonkították, de magához a központi képzethez nem hatolhattak le, és így a nemzet közkincse maradt, jelentése áttevődött a háborús megpróbáltatásokra is, miként erről a kuruc-kori vers is tanúskodik:

„Megjártam a hadak útját,
Nem tartottam lovam száját!
Nem tartottam lovam száját,
Most siratom magam baját."
(Makay 18. sz./1993, 34.)

A Lugossy József, érdemes kutatónk feljegyezte székely ősmonda szerint a „A Székelyek Járó csillagának" nevezett Csaba, mikor értesül a székely nép megtámadtatásáról „lobogva viszi a hírt a földről az égi csarnokokba."

„Már itt lent az utolsó csata készül: maroknyi nép az ellenség árjával szemközt, midőn egyszerre paripák dobogása és fegyverek moraja hallatszik s fényes hadak némán vonulnak éjente az égen fölfelé, a dicső hadtársak, kik háromszor jövének segítségre, most negyedízben, mint hallgatag szellemek hosszú sorban nyomulnak a csillagos égen keresztül feleik segedelmére s leszállnak ott, hol a kék boltozat ama havasokkal ölelkezik.
Nincs halandó erő, amely megállhatna a halhatatlanok előtt: rémülés szállja meg a tenger ellenséget s futnak mindenfelé, többé hátra sem tekintendők. Azóta áll a székely háborítatlanul s nemsoká véget ér hű őrködése (...). A fényes hadak ösvénye pedig, melyet jöttökben és visszatértökben taposának, eltörölhetetlen marad az ég boltozatán: az ő lábaik és lovaik patkóinak nyomdoka az, mit derűlt éjfeleken mint tejfehér szalagot látsz tündökleni a magasban, s melynek neve azon órától fogva hadakuta a székelyeknél, melyre tekintve megemlékeznek ők Csabáról s hős apjáról Eteléről." (Lugossy 1885/2000, 37-38.).

Megragadó ez a mondaváltozat, s kiváltja a sokat szenvedett székely-magyar nép iránti együttérzést. Hiba volna azonban elhallgatnunk, hogy a székelység a maga ősi mivoltában megtörhetetlen s a magyarságnak egyik legéletrevalóbb ága, amely a legmostohább történelmi viszonyok között is fenn tudta tartani magát ősi szülőföldjén.
Európának és a magyarságnak egyik legősibb, legnemesebb néprésze ez, s ha él a világon nép, amely az emberiség világörökségének s önmagában is e világörökség részének mondható, úgy bizonyára a székelység, az erdélyi magyarság az, melynek lélekszáma még napjainkban is nem kevesebb, mint közel hárommillióra tehető.

Köztudatunkban, sajnos, a Hadak Útjáról már jóformán csupán annyi maradt, annyi él, hogy veszélyeztetettség esetén a Hadak Útján jön az égi segítség, s innen térnek vissza Atilla nagykirály fiának, Csabának vitézei, hogy segítséget nyújtsanak bajbajutott nemzetüknek. Ez az ősi néphiedelem őstörténeti gyökerű, a hazai magyar népnek arra a sok évezredes történelmi tapasztalatára épül, hogy mikor külső betolakodók révén a haza bajba kerül, mindenkor támad segítség, s akárha a természetfölötti isteni erők közbeavatkozására történne, mindig jön külső segítség. Mélytudatunk, amely a történések rejtett összefüggéseit, háttérokait keresi, hajlamos rá, hogy már egyetlen szerencsés fejlemény, egyetlen menekülés esetén is az égi hatalmak jótevő beavatkozására gondoljon. A hazai magyarság pedig az utóbbi tízezer év során számtalanszor jutott bajba, végveszélybe, mégis mindenkor megmenekedett a - természetfölötti erők által mozgatott - kívül tartózkodó s a bajbajutott haza segítségére siető, honvisszavívó hadseregek révén. Mi sem természetesebb hát, hogy e lélekemelő események hatására mondát szült a nép a hazát felszabadító régi hősökről, akik a nagy égi országúton térnek vissza a természetfölötti erők akaratából. Hozzájárultak ehhez természetesen a mennyéggel, túlvilággal kapcsolatos ősvallási hiedelmek, melyek, mint látni fogjuk, hatalmas rendszerré álltak össze.

Mikor keletkezhetett ez az ősmonda?
A magyar honvisszavételek, miként azt a Tárih-i Üngürüszből tudjuk, közvetlenül a vízözönt követően kezdődtek. Nimród fia, Hunor, a magyar honvisszavételek első történelmi hőse. A következő évezredekben újabb honvisszavívások sora zajlott le.
Miként lehetséges, hogy a Hadak Útja monda erős szálakkal, s a kizárólagosság igényével Csabához, Atilla fiához kötődik, annyira, hogy némelyek egyszerűsítve, Csaba mondának nevezik. Lehetséges-e, hogy ilyen későn, az V. században, Atilla birodalmának megsemmisítését követően alakult ki ez a monda? Lehetséges-e, hogy a korábbi honvisszavívások sora valamilyen rejtélyes, ismeretlen okból kirekesztődött, illetve nem volt alkalmas rá, hogy a monda képzetét a népi tudatból kirobbantsa? Ez ellentmondana a tömeglélektan törvényeinek. De van itt még valami. Ez a monda nem lehet késői képződmény. Kizárja ezt ősidőkbe visszanyúló hiedelemrendszere, számos, zömében máig sem feltárt ősvallási vonatkozása, ősvallási háttere. Minden jel egyöntetűen arra mutat, hogy a Hadak Útja monda évezredekkel időszámításunk előtt alakult ki.

Hogy kapcsolódott mégis Csabához?
Csaba, akit két testvérével, a két másik Atilla-fiúval, valamennyi magyar hőssel egyetemben rágalmakkal árasztottak el, régmúltunk egyik legpéldaadóbb hőse volt, méltó fia apjának. Akárcsak két testvére, és az egész nemzet, ő sem nyugodott bele a sötét világerők által szétvert Hun Birodalom vesztébe, feldarabolásába. Minden lehetőt, elképzelhetőt megtett a haza helyreállítására, s utolsó lehelete, utolsó szava is a haza felszabadítása volt, ezt a szent kötelességet hagyta végrendeletében minden magyarra.
Mikor a vesztett crumhelti csata után, fegyveres segítség reményében Görögországba távozott, székely véreinek esküvel fogadta, amíg él, ezért él, s mihelyt lehetségessé válik, szabadító hadaival visszatér. Így Csaba sorsában mintegy megtestesítette a magyar sorsot, és így a magyar sorsot jelképi tömörségbe foglaló, már kialakult ősmonda főszereplője új nevet kaphatott. Mondják, az új Nap eltakarja fényével a régit.

További megnyerő vonása ennek az ősmondának, hogy nem holmi háborús szemlélet tükröződik benne, hanem egyedül és kizárólag a hazaszeretet, a hazához való, síron is túlható ragaszkodás. Nem támad senkit, csak véd. Valójában a szeretett haza, az édes szülőföld, az ős haza védelmének, megsegítésének eposza ez, az égrekelt hazaszeretet mondája.

Ami még nem világos: miként, miféle módon kerültek a hősök lelkei a Hadak útjára, és onnan miként jutottak vissza földre? Ezt a későbbiek során kell kifejtenünk. Bizonyosra vehető, hogy a haza területén kívül, Európa keleti területein, a Nagy Szarmata pusztaságon, a hajdani őskori Nagyhaza területén tartózkodó magyar egységek vitézei nyárestéken a szabad ég alatt heverve s a nagy égi út halványan fehérlő csillagvonulatait figyelve arról ábrándoztak, hogy miként a nagy égi út is a kárpáti haza felé halad, egyszer majd ők is útra kelnek az őshaza felé és visszatérnek a réglátott tájakra, szeretett övéik közé. Mert a keletről nyugat felé húzódó égi út az őshaza felé mutatott.

17.) ŐSVALLÁSUNK MÉLYREZÁRT TITKAI

A Hadak Útjának a mennyégre vonatkozó őshiedelmei mindenre kiterjedő szerves rendszert alkotnak. Képtelenségnek tetszett volna a régiek szemében, ha valaki azt állítja, hogy az ég - üres, nem tartozik a földhöz és valójában nincs is, egyszerűen nem létezik, érzékcsalódás csupán. Eleink éppolyan valóságosnak vették az égi, mint a földi világot. A lét e két tartományát mágikus erők kötötték össze. Kétségtelen volt, hogy a Föld az Ég hatalma alatt áll, hiszen az égből áramlott a jó s részint a rossz is a földre: a fény, a világosság, a meleg, a tűz, az eső, de innen szakad a világra a dermesztő fagy, a
sötétség, a pusztító tűz, a förgeteg és a szélvihar: a földi halandók sorsa az égiektől függ.

Az elszakíthatatlan kötelék által egymáshoz kapcsolódó két világtartomány lakói közt az érint kezés egyfelől az églakókkal való mindennapi érintkezést fenntartó madarak révén történik, másfelől az Ég Kapuin keresztül. Maga az égen végighúzódó, s az égbolt hajlatát követő nagy országút is az Ég Kapuinak a meglétét jelezte. Nyilvánvaló volt, hogy az Ég Kapuinak ott kell lennie, ahol az égi országút lehajlik a földre, és érintkezik a földdel (azaz a látóhatár peremén). Innen vezetnek át az utak a földi világtól az égi világba, a való világból a „másvilágba", túlvilágba vagy árnyékvilágba, és természetesen fordítva is, hiszen a közlekedésnek szükségsze rűen kétirányúnak kell lennie.

Az Ég Kapuin való átkelés zavartalanságát, ellenőrzését külön mennyei őrzők biztosítják (ennek milyenségére a későbbiek során térünk ki), mivel a menny országába nem mehet fel tetszése szerint bármikor akárki, nem is említve, hogy üres életű emberek, élősdiek, kártevők, gazfiak egyáltalán nem juthatnak fel a mennybe, nincs ott semmi keresnivalójuk, s lelkük, ha van lelkük, holtuk után úgy foszlik szét, úgy oszlik el, akár a füst, a pára. De maguk a mennybejutottak sem járhatnak oda-vissza szeszélyük, kényük szerint, mivel így emitt is, amott is zavarokat okozhatnának. Szigorú, s egyszerű rend szabja meg, mit lehet, s mit nem lehet.

A földre való visszatérés nagy kiváltságában csupán a nagy szellemek, a hivatásukért élő, s hazájuk védelmében elesett hősök részesülhetnek. De még ők is csupán akkor, ha a magyar hazát, népet támadás éri, ha ellenség tör az országra s fegyverrel, vagy alattomban megszállja ősi szent felségterületeit, jármába vetve igazság- és békeszerető népét. Ekkor megmozdulnak az égi erők, fölserkennek a menny csillagmezőin tanyázó büszke hősök, a menny útjai porzani kezdenek, s a bajnokok egybeseregelve, harcra riadva visszatérnek - akárcsak tízezer év honszabadító hadai. (Vagy azok visszfényeként?)

Ősvallási vagy őstörténeti néphiedelmek mindezek? Vagy éppen valóságos történeti tények vallási áttételei? Ki tudná eldönteni? Nem is kell, nem is lehet eldönteni. Éppen annyira ősvallás ez, mint őstörténelem. A kettő együtt, szétválaszthatatlanul egybemosódva, egybefonódva. Így válik kétszeresen hitelessé. Egyik a másikat tükrözi, igazolja.

18.) ISTENJÁRÁS A RÉGI REGÖS NAGY REGEÚTON

Kapuk az Ég alján, Utak az Égből a földre, utak a földről az égbe. Őshit és regeszó.
Közlekedés az Ég és Föld között. Regöseink elűzettek. Egy szálig kiirtattak. Énekesrendeink, regösénekeink egy-kettő híján eltöröltettek. Regöseink, akik magának az Atyaistennek követei voltak, vadlövő vaddá váltak. Ki tárja fel, s mikor, mit veszítettünk? Erről szól regösének-feljajdulásunk:

„Ne siess, ne siess, uram, Szent István király,
Az én halálomra.
Én sem vagyok vadlövő vadad,
Hanem én is vagyok az Atyaistentől
Hozzád követ,
Haj regülrejtem, haj regülrejtem!"

Micsoda tanúbizonság az Isten követeinek István korabeli üldözésére! De gondoljuk csak meg: Atyaisten követe hogy lehet egy regös? Nyilván csak úgy, ha nem holmi közönséges, egyszerű énekmondó, hanem olyasvalaki, aki révüléses „látásai" révén kapcsolatban áll a természetfölötti mágikus erőkkel, az égi hatalmakkal, más szóval, az Atyaistennel. Vagyis előidőnk regöse - mágus, varázsló, pap és énekmondó egy személyben, az ősvallás képviselője, hiszen csak ily módon lehet az Atyaisten követe. S az ősi magyar Isten papja vált vadlövő vaddá - törvényen kívül helyezett életté, akire büntetlenül bárki kést foghat.

Hazánk egykori keleti szent övezetéből, Moldvából, ráolvasó ének formájában fönnmaradt, s mindmáig amolyan bűvölő-bájoló ráolvasó szövegként kezelt, régiveretű regösének új s ismeretlen vetületeit tárja fel a Hadak Útja mondának. Meg kell itt jegyeznünk, hogy regösénekeink területe hasonlíthatatlanul szélesebb, semmint gondolnánk,s magában foglalja gyermekmondókáink, lakodalmas énekeink, szerelmi népköltészetünk számtalan alkotását. Moldvai csángók regösénekének tájain szembetalálhatjuk magunkat az Atyaistennel, azzal az Atyaistennel, aki követeivé tette a regösöket. Ha eddig nem találkoztunk volna vele, és személyesen nem ismernénk, akkor is azon nyomban ráismernénk, ősvallási - történeti - nyelvi hagyományaink alapján. Ő a mi hasonlíthatatlan Jóistenünk, Öregistenünk, jótevő Nagyistenünk: nem téveszthetjük össze senkivel, embersége árulkodik, ő az, csalhatatlanul.

Kitetszik ebből a sajátos formában fennmaradt ősvallási mondából az is, hogy a Hadak Útja nem kizárólagosan a csaták hőseié, bátorsággal közlekednek rajta mások is, így maga az Öregisten is. Békésen, gyalogosan baktat rajta, s noha útjának pontos célja megjelöletlen, kétség se fér hozzá, hogy éppen hazánk felé tart valamiért, itt van elintéznivaló ügyes-bajos dolga, s hol jönne máshol a mennyből a földre, mint a Régi, Égi, Regös Nagy Országúton? Nagy összekötő kapocs ez az út, amolyan főútvonal Ég és Föld között, mennyei csillaghíd a két tartomány között. Kövessük kissé járását. Első rész: Idézőjellegű fájdalmas felkiáltás:

„'Ram, mindenható Isten!
Áldott Urunk Isten!"

Második rész: Öregisten és a betegségokozó démonok találkozása.

„Múlék regös nagy út,
Rajta megyen vala áldott Urunk Úristen.
Előtalála hetvenhétféle veres csúzt.

Mondá áldott Urunk Úristen:
Hová indultatok ez regös régi nagy úton?

Megszólala Hetvenhétféle veres csúz:
Ha minket azon kérdessz, Urunk Úristen,
Hova megyünk, úgymond?
Mink is elmegyünk, úgymond,
Ez fekete föld színére,
Áldott ez testbe,
Teremtett lélekbe:

Szálas húsát szaggatjuk,
Piros vérét megisszuk,
Száz tetemét tördeljük,
Száz ízit, száz fordikáját.

Hogy ezt hallá áldott Urunk Úristen:

Tik se mehessetek, úgymond,
Ez fekete föld színére
Ez én áldottam testbe.
Tük is siessetek az tenger szigetibe,
Kegyetlen óriásoknak szálas húsát szaggassátok,
Piros vérét megigyátok!

Azt meghallák, elsietének:
Menének tenger szigetiben..."

Áldott Urunk Úristen teljesítette hivatását, elűzte a bajokozókat népe felől. Példás embersége az egész történetből kiütközik. Még a betegségokozó démonokkal is barátságos hangon beszél, nem förmed rájuk, nem kiált, nem parancsol és főleg - nem fenyeget, ez fölösleges is volna, és nem is illene hozzá. Ha jobban megnézzük őt, járásában, magatartásában éppenséggel olyan, akár egy bölcs, derék magyar parasztember, aki nem rikácsol, nem hadonászik még baj esetén sem, s az igazságot úgy érvényesíti, hogy kimondja az igazságot.

19.) ELTÖRÖLT ÉNEKESRENDJEINK. BŰN A MAGYAR ÉNEKEK HALLGATÁSA

Hova tűntek énekes rendjeink? Mi volt a bűnük? Mit követtek el? Miért töröltettek el úgy, hogy legtöbbjének híre-pora, még neve sem maradt ránk? Hova lettek a regösök? Hova a kobzosok? Hova a lélek, az emberi lélek lelkezett kürtösei, a LÉL-ek, LEEL-ek, Lehelek rendje? Hova a hadi tárogatósok és más ősi fúvós hangszerek megszólaltatói? Hova dobverők hadi acélfala?

Sátáni erők szabadultak rá a magyar nép istenvetéseire, s kipusztították mind, csaknem nyomtalanul. Adynak van egy különös verse: „Bajvívás volt itt: az ifju Minden / Keresztül döfte Titok-dárdával / Az én szivemben a Halál szivét, / Ám él a szivem és él az Isten." (Ady 1910/2004, 265.). Valahogy mi is így jártunk. Ősvallásunkat eltörölték, és íme - Él az Isten! Az ősi lélek, ha nyomokban is, de fennmaradt, s fekete századok tört híd-ívein át visszatér. Szkíta-magyar eleink énekes hagyománya jeltelen ősidők homályába vezet, tán az Aranykorig, a napistenhitig. Már Anakreon is (i.e. 572? - 487?) beszövi ezt dalába:

„Ne űzzük többé így, zajjal, lármával
Boritalnál a szkíta vigadást."

Tán épp egy efféle vigadás után költötte ezt. Mert a szokás a helléneknél is meggyökerezett, miként ezt a Bacchus-féle termékenységi ünnepélyek, a bacchanáliák is tanúsítják. De - hazai, közel-keleti, ős-mezopotámiai hagyományokkal együtt - azt is jelzi, hogy az effajta vigadozásoknak - életünnepléseknek - hajdanta valamikor vallásos jellege volt. Erre utal az, hogy a magyar ember, italozás kezdéskor, áldomáskor még ma is kilöttyint egy kortyra valót poharából a szomjazó szellemeknek. Az istenek tiszteletére kezdett poharazgatásból egyfelől kinőtt az egyházi ének, a kórus, másfelől a regösének, a vitézi hősének és a népdal.

Priszkosz rétor, Atilla kortársa, a bizánci historikus (és titkos diplomata), megkapó szavakkal írja le, miként adták elő a dalnokok Atilla udvarában a hősi énekeket, és énekük milyen hatást tett a jelenlevő magyar bajnokokra. Valamennyien, akik ott voltak, a hősénekek hatása alá kerültek: élemedett férfiak arcán csurgott a könny.

Montesquieu A rómaiak nagysága és hanyatlásá-ban a következőket fűzi ehhez: „Egyébként az ilyenfajta vitézség magától értetődő egy olyan nemzet vezérénél, ahol a gyermekek rajongva hallgatták apáik hőstetteinek az elbeszélését, és ahol az apák azért könnyeztek, mert nem tudták utánozni gyermekeiket." (Montesquieu 1734/1975, 185.).

„A firól fira hagyásnak népszerű és biztos módja nálok az énekelt költészetben állt - teszi hozzá Amadé Thierry, a magyarság egyik nagy francia barátja. - úgy látszik, hogy a költészet közintézmény volt a húnoktól eredt nemzeteknél. Attila életében láthatni, hogy a fiatal lányok, kik üdvözlésre a királyi lak kapuihoz vonúltak, hosszú sorban, fehér fátylak alatt énekeltek dicsőítésére szerkesztett hymnusokat, s hogy azon lakomán is, mellyben Priscus jelen volt, a dalnokok énekei, kik a hősök tetteit magasztalák, annyira lelkesítették a vendégeket, hogy minden szemből könnyek peregtek.

Ezen énekek firól fira szállva képezték az ország évkönyveit. (...) Az egész világ költő volt az ős magyaroknál, az egész világ énekelte saját vagy a mások verseit, kisérve a lant bizonyos nemével, mellyet a középkorban koboznak neveztek. Nem csak a mások tetteiről költöttek és énekeltek pedig, hanem gyakran énekelték önmagokat, énekelték őseiket, s minden családnak megvoltak költői, évkönyvei.

Ime Magyarország történetéből egy vonás, melly e tekintetben semmi kétséget nem enged (...)" (Thierry 1864/2003, 106-107.). „Igy költők, énekesek, és énekek az egyház átkának tárgyaivá lőnek. Több zsinat mennydörgött kiátkozással fenyegetőzve mindazok ellen, kik ez énekeket ismétlendik vagy hallgatandják" (Thierry 1864/2003, 109.).
A lelket próbálták elölni, a nemzet ősvallását, emlékezetét, önmagáról vallott igaz ősi tudását, a lelket, mindenekelőtt a lelket, a lelket, mely énekben, szóban szólal. Lélekirtás nagyban!

Gyökerestül kiirtották a Lehelek rendjét. Mindannyian tudunk Lehel vezérről, aki a monda szerint kürtjével agyoncsapta ellenségét, szolgájául küldve őt a másvilágra. Lél, Leel vagy Lehel vezér a hadi kürtösök rendjének feje volt. A hadi kürtösök a lelket szólaltatták meg a csata viharzása közepette, a harci küzdelem szellemét, a Had Istenének lelkét. A lehelek rendje a lelkek rendje volt. A Lehel kürtje monda titkos lényege, hogy a lélek, a magyar lélek sújtja agyon az ellenséges vezért: a lélek győzi le az erőfölényben levő ellenséget.

A magyarok ütközetei a lelkekmegnyilatkozásával, a lél-ek, lehelek felvonulásával és harci indulókra zendülésével indultak. A Lél-ek hadikürtösei nem holmi eleve rögzített énekszámot adtak elő, magát az élethalál-küzdelembe torlódó emberi lelket szólaltatták meg a hadikürtökön, mintegy kiszabadítva azt önnön első világukból és az állati testrészből készült kürt anyagából, azt a borzalmat és borzongató félelmetes nagyszerűséget, amit a halállal való szembekerülés vállalása s a halállal való találkozás robbant ki az emberi lélekből, az élet fölé torlódó mulandóság fenségét és irtózatát. Ez reccsent ki, borzadályos töréshangként ez tört elő a hadikürtök karából olyképpen, mintha maguk a hangok is széttépődnének, mintha tarjagos rongyokká tépődve szakadnának ki a hadi kürtökből, már-már szinte embertelenül emberfölötti régióit zuhasztva rá az élet és halál mezsgyéiről a fegyveresen torlódó sokaságra.

Lélek riad kitépődve a szaruból, az állati szarvból készült, s a feszülő emberi és állati anyag lelkét egyaránt hangokba csikorító hadikürtök csapataiból. Mert itt már nincs más lehetőség, csak szembefeszülni, szembefordulni a halállal és megvívni vele.
Széttépődik minden, az ember, az élet, az isten. És mégis az Isten szól, a Hadisten, a könyörtelen valóságok istene. És recsegve, szilaj, ujjongásos halálra szántsággal riog a hadikürtök égharsantató hangfala.

„Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hős Bendegúz!
Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!"
(Arany 1853/2005, 1165.)

Széttépett lelkek foszlanak rongycafattá a tajtékzó kavargásban, s a lélek kürtjének zengése mindent áthat, és mindent belep. Lél-ek fenntartók, lélekkel lelket riasztók tűzlelkű énekrendje, őshitünk zenei hadcsapata, lélek-szólaltatók viharzó harckara, olyan hangrend, amit nem lépett túl még semmilyen hang soha, mert lélek szólt a léli hadikürtön, s a lélek örökélő s nem múlhat el sosem.

„Priscustól Galeottóig, Etelétől Mátyás királyig hány krónikás emlegeti az énekmondókat - írja Arany -, kik az ősök, a hősök tetteit dalban örökíték. Ily énekes egyikmásik fejedelmünk udvarában nem elszigetelt jelenség volt, nem csellengő tünemény, melyet a véletlen dobott felszínre: költők egész raja, osztálya létezett, mely az ének - szerzést szakmányul űzte." (Arany 1975, 218.).

„Az ős magyarok (...) szinte eleven képzelődésű, s így képzelemdús és a' költészetre hajlandó nemzet voltak. Hiteles történeti adatokból tudjuk, hogy (...) vallási szertarásaik közt, dombokon és bérceken, énekeket zengettek; hogy halottaik eltakarítása alkalmával azoknak emlékét gyászdalokkal üllték meg; hogy harcaikban énekszóval rohantak közönségesen csatába, s hogy dalnokaik, előforduló alkalmakhoz képest, majd hősénekekkel gerjeszték dicsvágyra őket, erőt és állhatatosságot öntvén szilaj kebleikbe, majd engesztelő népdalokkal költöttek fel abban szelidebb érzeményeket. Igy az isteni
szolgálat, vallási szertartások, nemzeti ünnepek, népgyülekezetek, lakomák, sőt a családéletnek viszonyai is meg annyi alkalmak valának, mellyek elődeinknél külön körökben ébreszték a népköltészet különféle nemeit, s mellyek kifejtették és ápolták nemzeti mondáinkat is." (Venczel 1850, 5-6.).

20.) AZ EMBER A HARGITÁN TEREMTETETT

Hérodotosz (i.e. V. sz.), a „történetírás atyja" két szkíta eredetmondát jegyzett fel történeti könyveiben. A mondákban az első emberpár teremtéséről, illetve arról számol be, élő szkíta szájhagyományok alapján, hogy aranykincsek hullnak le a Hargitán az első szkíta királyok számára. Ezek az aranykincsek:
– eke
– járom
– szekerce
vagyis a földművelés első szerszámai. Nem lehet vitás, hogy az aranyeszközöket maga a Napisten hajítja le az égből, elrendelve a földművelés elindítását.

Arany ekével azonban ki szántana? Az arany járom is elformátlanodna, tönkremenne az igába fogott barmok nyakán. Világos hát: jelképes eszközök ezek, a fölművelés megkezdésének jelképes szent tárgyai, amelyeket a szkíta királyok isteni eszközökként őriznek és tiszteletükre évenként országos ünnepeket, arany-ünnepeket rendeznek.
Nyilvánvaló: a földi mezőgazdaság megindításának, őskezdeteinek ünnepségei ezek. De az égből nemcsak a fenti eszközök hullnak, hanem egy aranykehely is. Ez az aranykehely a szkíta ősvallás szertartásaira szolgál.

Zajti Ferenc ezt írja erről a Magyar évezredekben: Az első két tárgy „a fölművelés, a második a harckészség, és a harmadik a kehelytartó sírszobrokon is felismerhető vallási jelképnek felel meg." (Zajti 1933, 110.).

Aligha kell hangsúlyoznunk, hogy a szkíta-magyar eredet és ősvallás szemszögéből mindkét hérodotoszi monda rendkívüli jelentőséggel bír, kivált az első eredetmondának az első ember teremtésére vonatkozó része. A mondának csupán idevágó részeit idézzük: „Földjükön, amely régen lakatlan volt, először egy Targitaosz nevű ember telepedett le." (Hérodotosz i.e. 440/1989, 266.).

Észrevételeink:
A. A Targitaosz név, ha görög feljegyzésének sallangjaitól megszabadítjuk, tisztán előhozza az ősidőkből eredő magyar Hargita helynevet.
B. Maga Hérodotosz is kétségtelenné teszi a szkíták ősiségét, mikor a mondai történethez hozzáfűzi, hogy a szkíták „azt állítják, hogy első királyuk, Targitaosz óta nem több, hanem csak ezer esztendő telt el Dareiosz átkeléséig." (Hérodotosz i.e. 440/1989, 267.) Dareiosz perzsa nagykirály volt i. e. 522 és i. e. 486 között.
Tekintetbe véve a görögök szellemi látóhatárát, amely rendszerint nem terjed az i.e. 8. századnál tovább a múltba, a kevés kivétel egyike, Trója ostroma, az i.e. 1250 körüli időszakra tehető, ezzel Hérodotosz csak annyit mond, hogy a szkíták első királya jóval Trója ostroma előtt élt.
C. Dareiosz pedig, miként ezt ókori források - többek között Hérodotosz is - tanúsítják, az Iszteren - az Al-Dunán át - tört be Szkítiába (a történelmi Magyarországba), csaknem pontosan ott, ahol a Hargita hegylánca húzódik.
D. Vagyis maga Hérodotosz azonosítja az égből hullott aranykincsek mondájának színhelyét a Hargitával.

Kétség sem merülhet fel tehát aziránt, hogy a görög nyelv sajátosságai szerint lejegyzett Thargitaosz név azonos a Hargitával. Következésképp: a székelyföldi hegylánc Hargita szkíta őskirálytól kapta a nevét. Következésképp: a székelység Hargita szkíta őskirály népe, és évezredek óta él ősi szülőhelyén. Vagyis a székely-magyar nép azonos az ókori szkítasággal.
Fel kell még figyelnünk rá, hogy Hargita első emberként „néptelen tájon" született, vagyis őshonos a Kárpát-medencében. De folytassuk a hérodotoszi mondát: „S azt mondják - én ugyan nem hiszem, de ők váltig állítják -, hogy ennek a Targitaosznak apja Zeusz, anyja pedig Borüszthenész folyó leánya volt." (Hérodotosz i.e. 440/1989, 266.).

Észrevételeink:
1. A szkíta őskirály tehát - és vele természetesen a szkíta nép is - az ősmonda szerint magától az egek legfőbb urának és a Borysthenes folyamnak nászából született.
2. Vagyis: magának az Égnek - a Mindenség Urának, a Napistennek - és a Földnek a nászából.
3. Vagyis a Hérodotosz feljegyezte monda a sorok között már eleve megokolja, miért hajítja le egéből a Napisten az aranykincseket a három szkíta királynak: fiainak tekinti őket.

(A mondák tüzetesebb elemzését lásd az Aranykincsek hulltak a Hargitára c. munkában.) (Hérodotosz szkíta mondájának hitelét Josephus Flavius római zsidó historikus is igazolja, kifejtvén, hogy a szkíták őshonosak csaknem egész Európára kiterjedő területükön, ahol előttük még nem élt ember. (Flavius 2006, 18.)

21.) A GENEZIS SZERINT MAGYAR A VILÁG ŐSNÉPE ÉS ŐSNYELVE

A Biblia mindennel megvádolható, csak magyar-barátsággal, magyarok javára történő torzítással nem, s észbontó volna föltételezni, hogy a magyarok eredetét minden erővel, erőnek erejével a zsidók eredetének elébe akarná helyezni. Pedig - közvetve bár - de mégis ez történik a Genezis közismert Bábel tornya mondájában: „Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok meg a habarcsuk. Azután ezt mondták, gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az Úr: most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét. így szélesztette szét onnan őket az úr az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az ÚR az egész föld színére." (Kiemelés: G.K.E.) (Biblia 1979, 16.).

Félreérthetetlen, világos beszéd. Igaz, itt, ezen a helyen a Biblia Nimród nevét nem említi, másutt azonban megteszi, s a kétség leghalványabb árnyéka sem férhet hozzá, hogy Nimród építi a Bábel tornyát, s a tornyot rakó nép az ő népe, a világ ősnépe. Tekintsük át a tényeket:

1. A bábeli torony építésére a vízözönt követő években került sor.
2. Akkor még egyetlen nép létezett.
3. Ez a nép Nimród népe volt.
4. Nimród népe, miként számos más tényezővel együtt két fiának neve és további sorsa is tanúsítja, magyar volt.
5. Akkor még egyetlen nyelven beszéltek az emberek. Ez a nyelv Nimród népének nyelve, azaz a magyar nyelv volt.
6. A magyar nyelv összezavarodása folytán keletkeztek a világ nyelvei.
7. A nyelvzavarodást követően alakultak ki a különféle népek és nyelvek, és széledtek szét a föld kerekségén.

Középkori krónikáink is hasonló szellemben emlékeznek meg erről. „(...) Ménrót (Nimród), az óriás - írja Kézai Simon mester -, Thana fia, a vízözön utáni tizenegyedik esztendőben egész rokonságával együtt torony építésébe kezdett, tekintettel a korábbi veszedelemre, hogy ha a vízözön megismétlődnék, a torony oltalmában kikerülhessék a bosszúálló ítéletet. Ám a titokzatos isteni gondviselés, melynek az emberi értelem nem képes ellenállni, úgy megváltoztatta és összezavarta beszédüket, hogy mert szomszéd szomszédját nem volt képes megérteni, végül különböző vidékekre szóródtak szét." (Kézai 1283 k./1984, 117.).

 22.) NIMRÓD AZ ORION CSILLAGKÉPBEN FESZÍTI ÍJÁT

 Megállapításunkat alátámasztja továbbá a Bibliának az a mondata is, hogy Nimród „nagy vadász vala az úr előtt." Ezt olyképpen is érthetnénk, hogy vadászatok alkalmával Nimród az Úr előtt járt, vagyis ő vezette a vadászatot. De ugyan miért vadászott volna az Úr, és főleg kire, mire? És hol tartattak volna ezek a vadászatok, a földön, avagy a mennyben? Ez a gondolat nyilvánvaló képtelenségekhez vezet. Így hát csak arra gondolhatunk, hogy Nimród volt az első őskirály.

Mindezt mintha még aláhúzná, hogy Nimród „nagy vadász" volt. Mert ez fiaira, Magorra, Hunorra és utódaira, a magyarokra is áll. Nimródot ősgesztánkban, a Tárih-i Üngürüszben vadászat közben látjuk utoljára. Fiait, Magort és Hunort felvezeti arra a helyre, ahol - ő ezt már előre tudja - nemsokára csodálatos vad alakjában megjelenik a természetfölötti égi erők küldötte, a Csodaszarvas, hogy az őstestvérpárt a pannóniai őshazába való visszatérésére buzdítsa. Nimród ekkor (miként erről másutt már beszámoltunk) nyomtalanul eltűnik, azaz kimarad a további történetből, a két fiú pedig tovaszáguld a Csodaszarvas nyomában. Mert Magor és Hunor is szenvedélyes vadászok.
Ekként ábrázolja őket a Képes Krónika képe is. A magyarokról pedig köztudott, hogy kitűnő vadászok mindmáiglan.

Nimródot is vadászként örökítették meg az ősképzetek: ott áll magasra emelt, kifeszített íjjal ősvallásunk káprázatos csillagképei között az Orion csillagképben, és ott is marad örökkön örökké.

Miért perdöntő fontosságú ez az ősvallás megítélésénél? Mert az ősiség, a nép ősi volta az ősvallás alapja.

23.) NIMRÓD NEVÉNEK SAJÁTOS ALAKVÁLTOZATAIRÓL

Szükséges volna tudnunk, mit jelent szó szerint Nimród neve. Sajnos, senki sem tudja. Ám nekünk, magyaroknak talán mégis van némi halvány esélyünk e titokzatos ősi név megfejtésére.

Ha kissé tágabban nézünk szét, meglepődünk a Nimród-Ménrót névváltozatok szokatlanul eltérő területeken való előfordulásain. Kézainál szótagugratással az első szótag hangjai cserélődnek fel: Nim-Mén. De ugyanígy felcserélődhetnek a második szótag hangjai, a -ród vagy -rót könnyebben átalakulhat -dór-rá, vagy -tor-rá.Különösképpen éppen a vogul vallásból bukkan elő az ősi név, a vogul főisten neve: Numi Tárem. Időben s térben távol ettől ismét beleütközünk ebbe a névbe. Róma legendás alapítóinak őse, aki egyben Alba Longa királya: Numitor (Livius i.sz. 17/1963, I, 3; Vergilius i.e. 19/1962, VI. ének, 768. sor, 124.). A két név egyezése kétségtelen, s az is, hogy mindkettő a Nimród név változata.

Térjünk vissza a magyar hagyományokhoz. Az árpádi honvisszavétel egyik itt talált magyar nevű és illetőségű vazallus helytartója az ugyancsak rejtélyes nevű Mén Marót.
Középkori krónikáink a név megokolásául azt a lehetőséget vetették fel, hogy Mén Marótra azért ruháztatott rá ez a mén előtaggal feldíszített név, mivel Mén Marót nagy mén, nagy kujon volt, s bizonyára sok felesége lehetett. A Marót nevet pedig, jobb híján, szlávosították, úgy gondolván, hogy az valamiképpen a morva népnévnek (hogy kerül az ide?) valamiféle névalakváltozata volna. Szerintünk ez teljesen kizárt, tekintve, hogy a megszálló bolgárszlávok kizárólag magyar és magyar nevű vazallus helytartókat állítottak rövidéletű fejedelemségeik élére. Tagoljuk hát kissé ezt a nevet. Ilyesformán: Mén /Ma/ rót, s íme váratlanul előbukkan Kézai Simon mester Nimród-Ménrót névváltozata.
Hozzátehetjük a fentiekhez egy jobbára elfeledett hajdani magyar istennek, szélistenünknek, Nemerének a nevét. Talán nem vetjük el túlságosan a sulykot, ha feltesszük - és ezzel a kör bezárul, hogy ez utóbbi istennévnek a jelentése: nem erő, azaz nemi erő.
A mén és fordított névalakja, a nem (nemiség) közötti tartalmi összefüggés tagadhatatlan.
Nemere mindenesetre a harmadik isten, aki Nimród nevével kapcsolatban történelmileg felmerül.

24.) MAGYAROK AZ ARANYKORBAN

A magyar ősvallás legmélyebben elfedett titkai közé tartozik, hogy az emberiség Aranykorából ered, és valósággal összenőtt aranykori természeti és kozmikus világával. Összenőtt, ahogy a test tagjai összenőnek, ahogy a gyökér ránő a talajra, ahogy a kagyló hozzánő héjához.

Az Aranykor megbukott. Megdöntötték. Világ csodája, hogy népe él még. Nem csoda viszont, hogy útban áll, s ezer éve már, hogy vesztére törnek. Világszerte hírek járták keresztül-kasul az ókori világot a tündérek honáról, a Boldogok szigetéről, El Doradóról, az országáról. Hol lehet El Dorado, ahol arany csüng a fákról, aranyból épülnek még a vityillók is, s gyémánttal kövezik ki az utcákat? Keresték mindenfelé. Keresték, s nem találták.

Európa közepén volt egy ország, amelynek egyik részét Tündérkertnek, másikat Tündérek földjének, az egész országot magát - minden csapás, vérözönöltetés, hadjárás ellenére - a legutóbbi időkig Tündérországnak nevezték. Tündérországnak annak ellenére, hogy földjén a halál aratta dús vetését, s olykor rá lehetett volna vonni az egész országra, mint mesebeli király palotájára, akinek szűz leányát a sárkány elrabolta, a fekete gyászleplet.

Hogy eshetett meg ez? Miként nevezhettek így egy dühös fenevadak marcangolta országot?

De - különös módon - maguk a magyarok is így nevezték hazájukat. A Délkelet-Magyarországhoz tartozó Erdélyben például mindmáig elevenen élnek a magyar nép ajkán a tündérhagyományok. És nemcsak hagyományok: tündérvárak sora, mik a nép emlékezete szerint még akkor épültek, mikor Magyarország mélyebben fekvő részeit őstenger borította, s csak a hegyszirtek álltak ki a tengerből. A magyar Felvidékhez tartozó, s Tündérkertnek, Édenkertnek nevezett Csallóközben pedig mindmáig szól a titokzatos ének:

,,Az aranyat, ingyen aranyat, ezüstöt, mind sáraranyat,
Bódogasszonyfalván adva adják, tekenővel mérik."
(Kandra 1897/2006, 396.)

Miféle mélységéből csap fel ez az elsüllyedt időnek? Ki tudja megmondani? S ki tudja, miért és miként, miféle rejtélyes célból őrölték itt az aranyat? Miféle világ volt az, ahol ingyen mérték és osztották az aranyat? Kérdés az is, kinek kellett a megőrölt arany?

Tudjuk őshitregéinkből, mondáinkból, hogy a régi magyarok terített asztalához bárki leülhetett, nem engedték el éhen. A Terülj terülj, asztalkám!-féle mesei képzetek ebbe a világba nyúlhatnak vissza. Maradékát föllelhetjük a még mindig élő híres vendégszeretetben.

Mára a tündérvilág megszűnt, s ha valahol még él, úgy a lelkekben él. A magyar, miközben hiénák, cápák falják, nem hajlandó, vagy nem képes tudomásul venni ezt, és továbbra is az aranykori késztetések, törvények szerint él végzetes jóindulattal, jóhiszeműséggel, és természeti környezetével éppúgy összeforrva, akárcsak az Aranykorban.

Szent meggyőződésünk: a magyar lélekből - akármelyik magyar parasztember lelkéből - belső képzeleti-érzéki-eszmei világának tüzetes, pontos elemzéséből fel lehetne építeni a Kárpát-medence teljes természeti világát, annak minden elemével, tájelemeinek, domborzatának, növény - és állatvilágának megdöbbentően hűséges és pontos rajzával. Minden egyes magyar lélek egy-egy külön aranykori világ, benne az őshaza, a Kárpát-medence képével. Aki kétkedik ennek valóságában, tekintsen bele egy magyar lélekbe, vegye elő a magyar népköltészet remekeit, s mágikus erő ragadja meg, mint aki aranykori vidékre tévedt, s visszazuhant az Aranykor varázslatos világába.

Mert ennek a világnak minden eleme mágikus erőt sugároz, és egyetlen egységbe sűrűl össze. Az állatok nem „vadlövő vadak", nem mozgó, levágásra való lelketlen hústömegek, de mágikus erők küldöttei és megtestesülései, az ember testvérei, hűséges társai. Az élő természet rendjei nem ádáz ellenségei, rabtartói egymásnak, de egymás kiegészítő részei: az egész természet egyetlen élő szépséges és virágzó összhangnak a kiteljesedése - testvérei, segítői egymásnak. A szerelmes legényt éjszaka kedveséhez a csillag vezérli. Bánatát lovának panaszolja el. A madarak boldog röpüléssel viszik el a szerelmes levelét. A kerek erdő rozmaringfája száz kilométeres távolságból is ráhajlik egyfelől az otthon várakozó lány, másfelől a csitári hegyek alatt megsebesült katona vállára, hogy ezáltal jelezze elszakíthatatlanságukat. A nyári aszály beálltakor a pásztornak legfőként az általa őrzött jószág szomjúsága fáj:

,,Kiszáradt a tóbul mind a sás, mind a víz.
A szegin jószág is mind a pásztorra níz."

A végtelenségig folytathatnánk a példákat a magyar népköltészetben megnyilvánuló mágikus párhuzamokról, Aranykorból eredő táj- és életszemléletről, kellő tér hiányában azonban el kell ettől tekintenünk. Szükségesebb talán itt annak az áttekintése:

25.) MIKÉNT ŐRZŐDHETTEK MEG AZARANYKORI HAGYOMÁNYOK ÉPPEN A MAGYARSÁGNÁL?

1. Mert a magyar nyelv eredete - miként ezt például a Genezis fentebb idézett szövege bizonyítja - az emberiség hajnalkorába nyúlik vissza.
2. A ragozó (agglutináló) nyelvek őse lévén, évezredek során át megőrizte szókin - csét, nyelvi eredetiségét.
3. A magyar nép zöme az emberré válás korától nem mozdult a maga őseredeti helyéről, ős-szülőföldjéről, csupán katonai egységei kerültek a Kárpát-medencén kívüli területre (ennek a katonai résznek a létét, tevékenységét tévesztik össze némelyek a mindvégig a Kárpát-medencében élő magyar alap-nemzettel).
4. Az aranykori hagyomány szemszögéből perdöntő ez. Ugyanis csak az a nép őrizhette meg aranykori őshagyományait, amely sem kényszer folytán, sem önként nem váltogatta ősterületét, nem települt át egyik helyről a másikra, mivel ennek óhatatlanul az őskori hagyományok el-gyökértelenedéséhez kellett vezetnie.
5. Az Aranykor legtovább a területileg zárt Kárpát-medencében tartotta fenn magát. Európának ez a hegy-körkoszorúval körülvett, központi fekvésű területe, amelyet ősidők óta a szkítaság uralt, évezredeken át az emberi kultúra egyik központja volt.
6. A magyar nép élt leghosszabb ideig és legtovább az Aranykorban. Az Aranykor ugyanis nem egyszerre, nem egy csapásra dőlt meg az egész világon: egy olyan történelmi folyamat volt ez, amely évezredekig tartott, s fokról fokra érte el a Föld különböző területeit. A viszonylag zárt Kárpát-medence ráadásul az ókor leghatalmasabb népének, a szkítaságnak a központja volt, így hát, ha időről-időre behatoltak a pusztító ellenséges erők a Kárpátok-közébe, a kinti katonai erők mozgósításával, összevonásával a betolakodóktól mindenkor sikerült az ősi szülőföldet megtisztítani. Így történt, hogy a szkíta-magyarság meg tudta őrizni aranykori mivoltát a rásújtó történelmi csapások ellenére is.
7. De nemcsak a szülőföldjét őrizte meg a magyarság, hanem belső szülőföldjét, az Aranykor belső szellemi-érzéki-érzelmi világát is, évek tízezrein át beléje vésődött erkölcsi felfogását, és hazájához való mindenekfeletti ragaszkodását is. A magyarság még ma is az Aranykor maradékaként, maradék népeként él a jelek szerint világörvénybe süllyedő Európában.

26.) ÁRPÁD A NAPISTEN NEVÉBEN VESZI VISSZA ZALÁNTÓL A MAGYAR ŐSHAZÁT

Ég és Föld küldötte, égig magasodó történelmi hősök emelkednek fel a magyar történelem évezredei során a magyar őshaza visszafoglalására, a történelmi világrend visszaállítására.

A vízözön táján a történelem színpadára lépő félisten-isten Nimród fiainak, Magornak és Hunornak a Kárpát-medencébe visszatérését még számos Hunor és Magor követi. Későbbi Hunorok után jön Kattar vezér, jön Bendegúz, jönnek a szkítaavarok honvisszaállító hősei. Pár rövid évtizeddel az avarok megdöntése után Emese ősanya által a félisten Álmost küldik az égi erők. Álmossal jön fia, Árpád.

Isteni elrendelésre legyőzhetetlen had lépi át a Kárpátok peremét, s tör be Etelközön és Vereckén át Erdélybe és Hung (Hungár) várának és folyamának ősi vidékeire.
Legyőzhetetlen had. Ők maguk is tudják: legyőzhetetlenek. A Kárpát-medencei ősország helyreállítása elkerülhetetlen történelmi szükségszerűség, amelynek keresztülvitelét semmi sem akadályozhatja meg. Nyüszítenek a történelmi helyzettel visszaélő betolakodók. És ekkor különös eseményre kerül sor.

A legyőzhetetlen had vezére, Árpád, díszes követséget meneszt az újonnan bejött bolgárszláv vazallus helytartóhoz, Salánhoz (Zalánhoz, vagy a későbbi krónikák által felhozott állítólagos Szvatoplukhoz), s fölöttébb fura jelképes megállapodásra lép vele, miként ezt a Fehérló-monda tartalmazza. Megállapodást köt vele, ha úgy tetszik, szerződést a jogtalan bitorlóval, szerződést, amely előtt vaksi ellen-historikusaink értetlenül állnak, vagy szándékosan félremagyarázzák.

értetlenül állnak, vagy szándékosan félremagyarázzák.
Minek ez a jelképes megállapodás,
– ha Árpád ősi jogon veszi vissza ősei birtokát?
– ha rendelkezésére áll a szükséges katonai erő?
– ha isteni, természetfölötti erők elrendelését teljesíti?

Kövessük éles figyelemmel Névtelen Jegyzőnk beszámolója alapján a Fehérló-monda tényeit. Árpád mindenekelőtt az ősi birtokjogra hivatkozik: „Az én ősapámé, a nagy hatalmú Attila királyé volt a Duna-Tisza közén elterülő föld egészen a bolgárok határáig, ami most az uratoké. De mégis én, nem ugyan azért, mintha a görögöktől vagy bolgároktól félnék, hogy nem bírok velük szembeszállani, hanem vezéreteknek, Salánnak a barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a magam jussából egy részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülő földet." (Anonymus 1200 k./1975, 92-93.).

Árpád még a következőket kéri:
– két korsót teli a Duna vizével,
– egy nyaláb füvet Alpár homokjából.

Vagyis összefoglalva: Árpád földet, vizet, füvet kér a bolgárszláv helytartótól. A föld (a homok), a víz (a Duna), a fű (a termény) magát az egész országot jelenti, vagyis a megállapodás az ország átadását, visszaadását jelképezi. Ennek fejében Árpád vezér az alábbi ajándékokat küldte a bolgárszláv vazallus fejedelemnek:
– tizenkét fehér lovat,
– tizenkét tevét,
– tizenkét kun fiút,
– tizenkét leányt,
– tizenkét hölgymenyét prémet,
– tizenkét nyestbőrt,
– tizenkét aranyos köntöst.

Árpád ajándékainak száma tehát hétszer tizenkettő! Lehetetlen nem meglátni ebben a jelképiséget. (Szédületes, hogy eddig mégsem figyelt fel senki erre.) Világossá teszi ez azt is, hogy az egész Fehérló-monda szkíta jelképiségre épül. Aki jelképiségét, jelképeit nem fogja fel, az semmit sem érthet meg az egészből. Tizenkét csodálatos ajándék - hétszeresen!

Mit árul el, mit mond ez nekünk? Hétszer tizenkétszeres pazar ajándék az Alpár homokjának füvéért, a Duna kétkorsónyi vizéért! Mi ez? Ki ne tudná: a hét a legősibb mágikus számok egyike. A tizenkettes szám ugyancsak az: eleink felfogása szerint az elemi számok teljessége. Tizenkét hónapra oszlik a Napisten teljes évi körforgása. Tizenkét hónap egy esztendő. Négyszer három, azaz a négy, három hónapból álló évszak.
Jeleztük már: a fehér ló - a Napisten földi képmása. Tizenkét fehér ló - ezzel kezdődik Árpád ajándékainak sora -: tizenkét Napisten képmás. Árpád az idők teljessége, a Napisten nevében veszi vissza örök birtokul a magyar nép számára a Kárpát-medencét.

Mindehhez hozzá kell tennünk: a Fehérló-monda nem áll ellentétben azzal, hogy Árpád az ősi felségjog alapján veszi vissza a Kárpát-medencét. Ellenkezőleg: a Fehérlómondában szereplő megállapodás kiegészíti, megerősíti, mindenre kiterjedővé teszi a honvisszavétel tényét, ugyanis az ősi jogon és katonai végrehajtáson túl a bitorlóval kötött békés megállapodás révén is szentesíti és végérvényesíti a honvisszavétel tényét.

27.) A MAGYAR TÖRTÉNETI-NEMZETI ŐSVALLÁS LÉNYEGÉNEK RÖVID FOGLALATA

– A magyar ősvallás a hazaszeretet vallása.
– A magyar ősvallás a Nap világunk egészére gyakorolt hatásának elismerése.
– A magyar ősvallás a Napisten tisztelete.
– A magyar ősvallás a haza felségterületeinek megőrzése, csorbulása esetén kiigazítása, helyreállítása.
– A magyar ősvallás a magyar nemzet szabadsága, teljes egészének szabad önrendelkezése.

 IRODALOMJEGYZÉK

Anonymus 1200 k./1975. Gesta Hungarorum. Ford.: Pais Dezső. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Ady Endre 2004. Ady Endre összes költeményei. Budapest.
Arany János 1975. Arany János válogatott művei. Budapest.
Arany János 2005. Arany János összes művei. Budapest.
Biblia 1979. Ford.: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága. Budapest.
Bödők Zsigmond 1986. Harmatlegelő. Bratislava.
Csokonai Vitéz Mihály 1981. Csokonai Vitéz Mihály minden munkája. Versek. Budapest.
Érszegi Géza (szerk.) 2004. Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1990. Aranykincsek hulltak a Hargitára. A magyarok eredete a
Tárih-i-Üngürüsz tükrében. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1993/2008. A magyarok Istenének elrablása, avagy a magyar faj nagy elárultatása. Budapest.
Hérodotosz i.e. 440/1989. A görög-perzsa háború. Ford.: Muraközy Gyula. Budapest.
Ipolyi Arnold 1854/1987. Magyar Mythologia I-II. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Josephus Flavius 2006. Jewish Antiquities. Hertfordshire.
Kandra Kabos 1897/2006. Magyar mitológia. Budapest.
Kézai Simon 1283 k./1984. A magyarok viselt dolgai. A magyar középkor irodalma. Budapest.
Livius, Titus i.sz. 17/1963-1976. A római nép története a város alapításától. Ford.: Muraközy
Gyula, Kis Ferencné. Budapest.
Elérhető a hálón: http://mek.niif.hu/06200/06201/html/romai1.htm
Lugossy József 1855/2000. Ősmagyar csillagismei közlemény. Debrecen.
Montesquieu 1734/1975. A rómaiak nagysága és hanyatlása. Ford.: Szávai János. Budapest.
Makay Gusztáv 1993. „Édes hazám, fogadj szívedbe..." Budapest.
Petőfi Sándor 2006. Petőfi Sándor összes költeményei II. Budapest.
Széchenyi István 1835/1985. Hunnia (reprint kiadás). Budapest.
Székely népballadák 1979. Szerk.: Ortutay Gyula. Budapest.
Terdzsüman, Mahmúd 906/1988. A Magyarok Története. Tárih-i Üngürüsz. Ford.: Blaskovics József. Budapest.
Thierry Amadé 1864/2003. A magyar múlt eltitkolt évezredei IX. Attila-mondák.
Toroczkai-Wigand Ede 1915/1998. Öreg csillagok.
Vargha Gyula (szerk.) 1902. Magyar népköltési gyűjtemény. Új folyam. V. kötet. A regösök. Budapest.
Venczel Gusztáv 1850. Eszmetöredékek a magyar nemzeti hősmonda történettudományi méltatására. Ld.: Reguly-Album. Pesten. Emich Gusztáv bizománya. Kiadta a Reguly-Társaság. 1-93. o.
Vergilius, P. Maro i.e. 19/1962. Aeneis. Budapest.

Történelmünk központi titkai (VI. füzet) →

Forrás: http://www.magtudin.org/Grandpierre_K._Endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai_5.pdf

Ajánlotta: Ballán Mária

1. Történelmünk központi titkai (I. füzet) →
2. Történelmünk központi titkai (II. füzet) →
3. Történelmünk központi titkai (III. füzet) →
4. Történelmünk központi titkai (IV. füzet) →
5. Történelmünk központi titkai (V. füzet) →
6. Történelmünk központi titkai (VI. füzet) →
7. Történelmünk központi titkai (VII. füzet) →
8. Történelmünk központi titkai (VIII. füzet) →
9. Történelmünk központi titkai (IX. füzet) →
10. Történelmünk központi titkai (X. füzet) → PDF