IV. Miért van jelen az ember az anyagban?

4. AXIÓMA: Az embert a valódi Isten társteremtői feladatokkal ruházta föl, hogy a sumér vallásos képzetek szerint az Istenség lassú anyaggá válásának folyamata segítségünkkel megvalósulhasson, mely nem az Istennek az anyag szintjére történő lealacsonyodását, hanem a sátáni ellenteremtés anyagvilágának isteni szintre emelését, átlényegülését fogja eredményezni. Ezt az üdvtörténeti eseményt, mely a periodikus körforgásnak véget vet, hívjuk Végkifejletnek. Ettől kezdve a sátáni ellenteremtés érvénye megszűnik, ideje lezárul, korszakváltásainak periodicitása érvényét veszti, a személyes gonoszt bukott angyalaival együtt örökre láncra verik, s a halál korszaka végérvényesen végetér. Erről az új világról szól Szent János apostol Jelenései Könyvének következő szakasza: „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. ... A trónon ülő így szólt: ’Íme, újjáalkotok mindent.’” (Jel. 21./1. 5.) Akik abban reménykednek, hogy az anyagi világegyetem periodikus körforgása örökkön-örökké tovább fennáll, azok a sátán ellenteremtését szándékoznak abszolútizálni, örökre fönntartani. „A mennyek országa bennetek van.” „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézd, itt van vagy amott. Isten országa bennetek van.” (Lk. 17./21-22.) Az ember különleges helyet foglal el és szinte nyomasztóan nagy felelőséggel rendelkezik a sátán teremtette világban, mert magában hordja mindkét birodalom csíráját, leegyszerűsítve: a két világ, az alsó anyagi és a felső szellemi birodalom alapelveiből és összetevőiből van összegyúrva. E két ellentétes világ űzöttje és marcangoltja. Minden döntésében jelen van egyidejűleg a két princípium: az egyik oldalon az anyag káprázata és vágyvilága állandó jelleggel fogságban tartja és eltereli az ember figyelmét a valóban fontos dolgokkal való foglalatoskodástól, míg másrészt a lelkiismeret hangjai is kisebb-nagyobb mértékben mindenkiben folyamatosan jelen vannak, s a Szent Szellem útmutatásaiként megkísérlik a helyes irányba terelni a teremtményt. Az ember teste által biológiai anyagmassza, melybe életet azonban lelke és szelleme, az Isten-azonos szellem-szikra lehel, és melynek távozásakor a testet életben tartó lélekáram feszültsége megszűnik, és a test, akár egy elektromos készülék, leáll, azaz beáll a testi halál. Az anyag csak a testünket szüli, ami azonban működőképessé teszi, ami vagy helyesebben aki életet lehel belé és életben tartja, az a láthatatlan birodalmából származó, isteni eredetű szellem. Az Isten szelleméből lehasadt lélekszilánk legtöbbünkben ugyan szunnyadó és látens állapotban van csak jelen, ám megfelelő meditációs eljárásokkal, aszkézissel és erényes élettel képességei felébreszthetőek és megismerhetőek.

5. AXIÓMA: Az anyag börtönébe zárt emberi lélek csak akkor nyílik meg a felsőbb, magasabbrendű világok felé, ha nagy önuralommal és kitartóan a böjt és az aszkézis valamelyik formáját alkalmazva elfojtja anyagi testének funkcióit, testének követelőzéseit. Mindazok az érett lelkek, akik a zsidókereszténység önellentmondásos tanainak ellenére is képesek voltak fölismerni a lényeget és képesek voltak elválasztani a búzát az ocsútól, szerzetesi cellájuk magányában vagy a rendtársak jelenlétében böjttel és önsanyargatással próbáltak meg megszabadulni az anyagvilág béklyóitól és nyitottá válni a felsőbb világok fénye iránt. E téren a középkori magyar pálosok az élen jártak.

Ebben egyébként minden isteni eredetű, nagy világvallás egyetért. Ez óriási, legtöbbünk számára szinte megvalósíthatatlan feladat elé állítja az embert, mert egyrészt az anyagvilág káprázatából kitörni csak a nagyon érett és fejlett, sokat tapasztalt és öreg lelkeknek sikerül, másrészt mert az anyag általunk ismert és elszenvedett formája félelmetes hatalommal rendelkezik fölöttünk olyannyira, hogy a legtöbb ember összetéveszti önmagát saját testével. Mindezt tovább súlyosbítja a nyíltan avagy elfojtott állapotban, lappangva jelenlévő halálfélelem, mely akarva-akaratlanul minden ember számára nyilvánvalóvá teszi a földi élet végességének elkeserítő tényét, és az „egyszer élünk” hamis jelszavának káprázatában arra ösztönzi az embert, hogy életét, amíg teheti, testi élvezetek habzsolásával múlassa ahelyett, hogy azt a halálra való fölkészüléssel töltse, hogy megtanulja a jó és bölcs halál művészetét. Aki ugyanis minden nap emlékezteti magát saját halálára, az alaposabban meggondolja, mit miért és hogyan tesz. (Michel de Montaigne, a XVI. századi francia főúr és bölcselő szerint ez az élet legfőbb értelme.) Ez az a jelenség, amikor az ember halhatatlan összetevője a halandó test csapdájába gyanútlanul besétál anélkül, hogy észrevenné, hogy rútul rászedték.

Jézus amikor a bennünk szunnyadó isteni országról szól, a testünkbe zárt szellemi szikráról, az Isten Szellemével összekötő szellem-szilánkról beszél, mely ha kellőképpen kibontakozik, valóban mennyei energiákat szabadít föl e világban. Ezért gyűlöl annyira elkeseredetten minden embert a sátán, még a szolgálatában állókat is. „Embergyilkos volt az kezdetektől fogva.” - mondta róla Jézus a János szerinti evangéliumban (Jn. 8./44.). Ez a kijelentés egyben arra is rávilágít, hogy az ember jelenléte világunkban nem a személyes gonosz akarata, hanem a Mennyei Atya tervei szerint való, mert mi az Ő teremtményei vagyunk. Olyan fontos szerepet szánt nekünk az Isten, hogy mennyei angyalok szolgálnak nekünk, védenek és oltalmaznak s gyakran mennyei üzeneteket közvetítenek felénk. Ezek azok az angyalok, akik megmaradtak Isten szolgálatában.

Az ember jelenléte a földön roppant mértékben zavarja, sőt gyakran keresztülhúzza a gonosz terveit. Az emberen keresztül ugyanis maga az Isten birodalma vetette meg a lábát az anyagi ellenteremtésben. Ott, ahol a bennünket körülvevő természet csak egy törvényt ismer, a természetben élő lények egymás leöldökléséből és fölzabálásából merítik életenergiájukat, csak így képesek a testi életbenmaradásra. E törvény uralta közegben töltik életüket a természet lelkes lényei, melyet teljes joggal a bestialitás közegének nevezhetünk, mert „bestia” latinul állatot jelent, s a természetben élő állatok (a háziasítottak sok emberi vonást lesnek el mimikri útján az embertől) kényszerűségből e törvénynek engedelmeskednek. Egy dolog azonban néma társaink mellett szól, és ez a korábban már említett démoni szintre történő lesüllyedés lehetősége az ember esetében, mely felé az állatvilág, tudatos erkölccsel nem rendelkezvén, sokkal kevésbé nyitott, mint mi. Állat esetében még nem volt megtapasztalható, hogy „önként, kéjjel ölt” („nemcsak parancsra”; Radnóti Miklós: Töredék) volna, őt az életösztön kényszeríti rá, míg az ember erre is képes, mert magában hordozza a démonná válás lehetőségét. Ezen a kegyetlen és könyörtelen („Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” - Lucifer) természeti dzsungeltörvényen egyedül az ember volt képes a isteni erkölcs birtokában úrrá lenni és enyhíteni rajta azzal, hogy kezdetben létrehozta a különböző vallási elképzelések és tanítások alapelvein nyugvó társadalmi rendeket, ezzel is bizonyítva égi eredetét („amint a mennyben, úgy a földön is”), melyek csak addig működtek igazán, amíg a lelkiség terén is az égi minták alapján rendezkedtek be a földön.

Érdemes megfigyelni a ragadozók esetleges közeledése miatt a fejüket percenként számtalanszor a szélrózsa minden irányába riadtan forgató és rendszeresen fürkészve fölágaskodó madarak és kistetű rágcsálók halálos rettegését, akik tudják, hogy a minden irányból bármikor lecsapó veszély ellen saját magukon kívül senkire sem számíthatnak. A természet meghatározó alapélménye tehát az öldöklés és az attól való rettegés. A természet könyörtelen törvényeit semmiképpen sem magyarázhatjuk valamiféle „bűnbeesés” vagy „eredendő bűn” következményeként. A földi világ évszázmilliókkal az ember megjelenése előtt már így működött. Így volt már a dinoszauruszok idején, mely korszak utolsó időszakában a szintén óriási termetű ember velük együtt társbérlőként népesítette be bolygónkat. A személyes gonosz ellenteremtése e törvényszerűségeknek alávetve működik. Ezért volt szükséges az első emberpár számára az első időszakban egy védett búra alatti világot létrehoznia Istennek, melyet mi Édenkertnek nevezünk, hogy az ellenteremtés zabolátlan és gonosz erői ne veszélyeztethessék őket. A sátán, mivel ő saját világában, itt van otthon, mégis megtalálta a módját annak, hogyan férkőzhessen az emberpár közelébe, hogy lebeszélje őket a szent, beavató Tudás megszerzéséről, egyébként nem sok sikerrel. A nyilvánvaló kudarc után örök időkre hadat üzent az emberi nemnek, hogy eltérítse őt isteni küldetésének végrehajtásától. E téren már sokkal nagyobb sikereket könyvelhetett és könyvelhet el magának.

Az ember, az Éden utáni szűnni nem tudó vágyakozás igézetében szintén kialakított magának egy a természet nyers erőitől elválasztó és védő burkot, melyet civilizációnak nevezünk, és mely az anyagi lét durva csiszolódásait és pusztító erőit valamelyest megzabolázni és lecsillapítani és az életet elviselhetőbbé és kényelmesebbé tenni képes ugyan, ám az anyagvilág kérlelhetetlenül könyörtelen törvényei és fogyatékosságai, az öldöklés és a létfenntartó ösztönből eredő, sokszor féktelen önzés e burkon belülre is befészkelték magukat. Az ember, akármennyire is igyekezne saját erőből erényesebbé és erkölcsileg tökéletesebbé válni, megmarad mindvégig megváltásra szoruló lénynek. Ezért jött el közénk az emberarcot öltött Isten: Jézus, a Megváltó és Üdvözítő. Mindemellett nem válik értelmetlenné az ember saját erőfeszítése és szent tudás után való törekvése sem, de ugyancsak nem veszít jelentőségéből az arra érett személyiséggel rendelkező emberek esetében a magasabb világok közvetlen, személyes megtapasztalás, azaz beavatás útján történő megismerése sem

Ha a földi világ az ember megjelenése előtt már kegyetlen törvényeknek hódolt, márpedig ehhez nem fér kétség, úgy az ember nem tehető felelőssé azért, hogy „bűnbeesésével” magával rántotta volna az egész földi teremtést, és a valódi Isten sem vádolható meg azzal, hogy kontár munkát végzett volna. Ne feledjük a korábban már idézett nagy súlyú mondatot Szent János apostol első leveléből: „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.”

Istent gyakran megvádolják azzal, hogy mivel a sátán és a bukott angyalok is az Ő teremtményei, tehát a bűn, a halál és a romlás is Istentől erednek. Az így vádaskodók egyet elfelejtenek, hogy az Isten nem zsarnok, öntudattal rendelkező teremtményeinek a jó és gonosz közötti választás szabad akaratát biztosítja, és ezt nagyon komolyan is veszi. A sátán ezzel élt vissza, és szabad akaratából döntött úgy, hogy irígységből föllázad Teremtője ellen, és megszegve az isteni teremtés legszentebb alapelveit létrehozzon egy igencsak tökéletlen ellenteremtést, a durva és nagy nehézkedésű anyagvilágot, mely a tér-idő dimenzió állandó változékonyságának lett alávetve. Mindezt tehát semmiképpen sem lehet Isten számlájára írni.

Újra föl kell tennünk a kérdést: Feltételezhető-e, hogy egy olyan Isten alkotása e szenvedéstől, haláltól és szemfényvesztéstől teli világ, akinek belső lényege a szeretet és a mindeneket megvilágosító, isteni fény? A jelenlegi egyházak pedig kimondottan ezt hirdetik! Ez rávilágít imádatuk tényleges tárgyára.

V. Jézus és a sátán

A János szerinti evangéliumban Jézus következetesen „e világ fejedelmé”-nek nevezi a sátánt. Témánk szempontjából igen tanulságos jelenetnek lehetünk tanúi Jézus megkísérétésének története során. Részletesebben Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk erről (Márk csak futólag említi), amikor a sátán a sivatagban böjtölő és imádkozó Jézust három próbatétel elé állítja. Minket a harmadik érdekel leginkább, mert ennek során a világ gazdagságát és minden hatalmát sajátjaként ajánlja föl a Megváltónak, úgy beszél, mint aki tulajdonosa mindannak, amit fölajánl. Máténál ezt olvashatjuk: „Végül egy magas hegyre vitte őt az ördög és megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. ’Mindezt neked adom, mondta, ha leborulva imádsz engem.’ Jézus elutasította.” Lukácsnál még pontosabb a fogalmazásmód: „Ezután fölvitte őt az ördög egy magas hegyre. Egy szempillantás alatt megmutatta neki a világ minden országát. ’Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, mondta, mert én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz.’ Jézus elutasította.” Azóta hány és hány milliószor ismétlődött meg már ugyanez a jelenet a legkülönbözőbb módokon. A személyes gonosz ugyanis virtuóz módon játszik az emberi hiúság, hatalom- és élvszomj, siker- és pénzéhség, s az emberi kisstílűség és irígység húros hangszerén. Azóta hány és hány ember adta be a derekát rövidtávú, nyomorult kis sikerekért, karrierrel, magasabb pozícióval való kecsegtetésért (az egyházakon belül is!) a gonosznak!

A János apostol szerinti evangéliumban három alkalommal is találkozunk Jézus tanításában a fenti kifejezéssel: 1. „Ítélet van most e világon, most vetik ki e világ fejedelmét. Én pedig, ha fölmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” (Jn. 12./31-33.)

„Ítélet van most e világon.”: A sátán ellenteremtése hamarosan, akár egy légbuborék, kipukkad, érvénye örökre lejár, és az anyagvilág hamis káprázata dicstelenül saját hamvába fúl, az anyag átlényegül és az üdvözült szellemek Jézus föltámadt testét magukra öltve újra birtokba vehetik otthonunkat, a Földet egy szenvedést, halált és bűnt nem ismerő világ lakóiként. Az első Nagypéntek óta az Ítélet korszakát éljük.

„Én pedig, ha fölmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.”: Jézus keresztrefeszítésével és haláltusájával megkezdődik az anyag hatalmasságai fölött aratott diadal és a személyes gonosz megsemmisítése, aki azonban kap még egy kevés időt az Ítéletig. A keresztáldozat megváltó aktusa kiragadja a földi ellenteremtés szenvedő és halandó lényeit a sátán kezéből és a Megváltó kegyelmébe helyezi, akár a mágnes a vasreszeléket, úgy vonzza Jézus őket („akiket Atyám nekem adtál”) magához. 2. „Már nem sokat beszélek veletek, mert jön e világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma, csak hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem.” (Jn. 14./30-31.) - mondta Jézus tanítványainak.

Már eldöntetett, a démoni Nagytanács már kimondta ítéletét, Jézusnak pusztulnia kell. Már beindult a legkegyetlenebb kivégzés masinériája, a gonosz handlangerei mozgásba lendültek, s habár Jézus mennyei hatalmát ha latba vetné, semmit sem tudnának ártani neki, mégis aláveti magát az anyagvilág kegyetlen hatalmasságainak megmutatva, hogy kiszolgáltatott helyzetében sincs valós hatalmuk fölötte, a halálfélelem nem lett úrrá rajta, s az egész evilág minden ellenkezése sem elég ahhoz, hogy megakadályozza Őt a megváltás művének, Mennyei Atyja akaratának véghezvitelében. 3. „ ... Az Atyához megyek és már nem láttok engem. ... A világ fejedelmét már elítélték.” (Jn. 10-11.)

Jézus visszatér abba az országba, mely nem e világból való, a mennyei birodalomba, ahová testi érzékszervek segítségével senki sem hatolhat, még az apostolok sem.

A sátánnak és angyalainak már nincs többé alkalma - földi fogalmakat használva - a föllebbezésre. Megátalkodott gonoszságukban inkább a pusztulást választják, mintsem hogy bocsánatért esedezzenek Isten előtt. A háború látszólag még zajlik ugyan, de kimenetele a Golgotán megpecséltetett. „Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.”„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.” (Jn. 14./6.) Manapság egyre inkább terjedőben van - még egyes teológusi berkekben is - az a nézet, hogy Jézus csupán egyike volt azoknak az égi eredetű, nagy tanítóknak, akik feladatuknak tekintették, hogy az általuk fölismert igazságokat, bölcseségeket kihirdessék az emberek között. Akik ezt az álláspontot képviselik, Jézust mint embert beleállítják abba a vallásalapítói sorba, melyet Krisna, Lao-ce, Konfu-ce, Zarathusztra, Mózes, Buddha, Muhammad stb. fémjeleznek. Ez a vélekedés mögött fölismerhető az az igyekezet, hogy Jézustól elvegyék isteni származását, az Istenfiúság többletét, mely birtokában toronymagasan fölé magasodik az imént fölsoroltaknak. Ha Jézust csak emberként fogadjuk el hiteles személynek, meghazudtolódik egész tanítása, főleg a János evangélium nagy súlyú kijelentései, melyekben atyjának nevezi az Istent, melyekben azonosítja magát a Mennyei Atyával: „Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn. 14./9.), vagy: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn. 10./30.).

Jézus nem hagy minket sem bizonytalanságban afelől, hogy a Legfelsőbb Lényhez vezető út rajta, azaz az általa hirdetett Ige betartásán és elfogadásán keresztül vezet. Tehát Ő az Út. (Érdekes, hogy a távol-keleti vallásfilozófiák és a hinduizmus szóhasználatával él: a Tao szintén a megigazulás útját jelenti.) Ismerjük Jézusnak a kárhozatba vezető széles útról és az üdvösségre vezető keskeny ösvényről szóló tanítását is, ahol ugyanezt a metaforát használja (Mt. 7./13-14.).

Jézus személyében, és egyedül csak az Ő esetében, az a felsőbbrendű, tökéletes, isteni Teremtés öltött anyagi testet a világban, aki egyedül képes az anyag megváltására és átlényegítésére. Az isteni és a sátáni teremtő aktus között az az alapvető különbség, hogy míg a mindenható Teremtő Isten alkotó Igéje ereje által a semmiből hívott elő mindent, azaz alkotása primér jellegű, addig a csupán részleges hatalommal rendelkező sátán, aki maga is teremtmény, a már meglévőből tákolt össze újat egy sokkal alacsonyabb szinten, részből részt hozott létre, töredékesből töredékeset, másodlagosat.

Fokozott óvatosságra intenék mindenkit, aki hajlamos Jézus személye lefokozására és elbagatellizálására, mert ezzel az illető az eredeti keresztény alapigazságok legfontosabbikának megkérdőjelezésére, az isteni inkarnáció misztériumának megtagadására vetemedik. Jézus pedig számtalanszor jelentette ki magáról a Mennyei Atyával való egylényegűségét és hangsúlyozta ki az emberiség és az angyalvilág üdvtörténetében betöltött kulcsszerepét. A Jelenések Könyve végén Jézus félreérthetetlen szavakkal szól magáról: „Én az Alfa és az Ómega vagyok, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel. 22./13.) Több alázatot és megfontoltságot tehát a neoliberalizmus mérgeitől megfertőzött, divatos szellemtörténeti áramlatok előtti meghunyászkodás terén, mert aki ezeknek behódol, a tűzzel játszik felelőtlenül!

Ami gyökeresen, forradalmian új Jézus tanaiban, az a bennük megjelenő Isteni Kegyelem motívuma. Az előtte föllépő nagy tanítók, mint pl. Buddha, az ember egyéni, individuális, saját belső erőből történő megvilágosodásának módszereire és útjára oktatta követőit. Mózes és még inkább követői az írott törvény (Toráh) cikkelyeinek betartására helyezték a hangsúlyt, ebből kiindulva ígért megigazulást, s mint láttuk, az eredmény: szolgalelkűség, képmutatás és ravasz kísérletek, hogyan lehet a szentség látszatát megőrizve kibújni a törvény egyes kényelmetlen parancsolatainak betartása alól. A Toráh előírásainak szolgai betartása által senki sem lett igazzá. Jézus megőrizve ugyan az erényes és önmegtartóztató élet fontosságáról szóló tanítást (Buddha), ezt mintegy előfeltételként kezelve kihangsúlyozza az isteni ingyenkegyelem fontosságát. Nem mást mond ezzel, minthogy kijelenti, az Isten még erényes élettel sem zsarolható meg. Isten azt üdvözít, akit akar, s a Szent Szellem is ott fú, ahol neki tetszik.

Erről szól a következő evangéliumi idézet: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Én akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket. Takarodjatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt. 7./22-23.)

Vagy másutt ugyanerről: „Hallgatói erre megkérdezték: ’Akkor hát ki üdvözülhet?’ Ő kijelentette: ’Ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges.’” (Lk. 18./26-27.)

Jézust hallgatva világossá válik az ember számára, hogy csak és kizárólag emberi erőfeszítésből (pl. a zsidó Toráh rigolyás előírásainak hajszálpontos betartása által) senki sem üdvözülhet vagy válhat igazzá, avagy a buddhizmus szóhasználatával élve: senki sem világosodhat meg. Jézus e felfogásával korántsem akarta elbagatellizálni az egyes ember erényes életre és megvilágosodásra irányuló törekvéseit, sőt éppen a már említett széles útról és a keskeny ösvényről szóló példabeszédében hangsúlyozza azt, hogy csak keveseknek sikerülhet a mennyek országába jutni, ismerve az emberiség zömének szomorú szellemi és lelki állapotát, de rámutat arra, hogy a mindenható Isten döntéseiben korlátlanul szabad és megzsarolhatatlan - még a Toráh előírásainak szigorú betartása által is! Ahhoz, hogy valakiben egyáltalán fölébredjen a fölismerés, hogy ráébredjen saját gyarló voltára és belássa, hogy életvitelén radikálisan változtatnia kell, egyedül az Isten kegyelmének az eredménye, s a Szent Szellem megvilágosító sugalmazásából ered.

Az emberi életet egyedül csak Isten ítélheti meg teljes tekintéllyel és hatalommal („Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek!” Mt. 7./1.), mert Ő - „ószövetségi” fogalmazásmóddal élve - „a szívekbe és a vesékbe lát”, azaz minden tettünk legapróbb körülményeit is ismeri minden ember esetében, ismeri titkos gondolatainkat, indítékainkat, mozgatórugóinkat, s Ő tudja csak igazán, mikor és mekkora mértékben hiúsította meg legszebb terveinket és szándékainkat is a személyes gonosz, hányszor gáncsolta el egy ember jóra irányuló erőfeszítéseit a sátán, hogy kétségbe ejtse, és elkeseredetté és kiábrándulttá tegye.

Jézus egyediségét az is alátámasztja, hogy benne, és csakis őbenne tárult föl Isten belső világa. Ő teljes értékű Istenként bennfentesként szól a Mennyei Atya szándékairól, az angyalok szférájáról és a mennyei birodalomról. A Szent Hármasság az Üdvözítő tanításában mennyei családként mutatkozik: Atya-Anya és Fiú bensőséges kapcsolatát szemlélhetjük benne. A délbajorországi Urschalling nevű falucska avarkori kápolnájában még ezt a szkíta jellegű Szentháromságot szemlélhetjük egy ősi freskón: az Atyaisten és a Fiúisten között egy nőalak foglal helyet a Szent Hármasság harmadik személyeként.

Íme az urschallingi freskó.

Önkéntelenül is felidéződik bennünk az ősi hermetikus alapbölcseség, a Hermész Triszmegisztosznak, vagy helyesebben talán az egyiptomi Thotnak tulajdonított Tabula Smaragdina legfontosabb mondata, mely így szól: „Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.”

Ha a valódi Teremtő belső valóságában családot jelenít meg „odafent”, akkor a lelki alkatában képére és hasonlatosságára alkotott teremtménynek, az embernek is törvényszerűen családban kell élnie „idelent”, hogy a két világ, az isteni és az emberi imaginárius egysége így is kifejezésre jusson. A család szétzüllesztésére irányuló mai igyekezetnek valódi indítékai tehát nem egyes emberek által képviselt csoportok törekvéseiben, hanem a démonvilág és annak földi kiszolgálói ember- és istenellenes aknamunkájában keresendőek.

Az eszményi és semmiképpen sem földi értelemben vett(!) női őselv Istenben a Szent Szellemben ölt formát. Erről még a hébereknek is kellett rendelkezniük legalább egy halvány sejtelemmel, akik kisarkított patriarchális monoteizmusukban ugyan nem ismerték el a Szent Hármasság fogalmának igazságát, de a léleknek megfelelő szavuk, a „ruah” nőnemű (ld. még: német die Seele, latin anima, görög pneuma és a bölcseségnek megfelelő kifejezés, a sophia szintén nőneműek stb). És valóban, olyan nőiséggel, anyasággal kapcsolatos pozitív fogalmak forrtak össze a Szent Szellemmel az egyházi szóhasználatban is, mint „a Vígasztaló”, „a Tanácsadó”, „a Gondoskodó”. Az Isten tehát nemcsak szigorú Atya, hanem Szent Szellemén keresztül egyben gondunkat viselő Anya is, bármennyire meg is botránkoztatja ez az eretnek gondolat a zsidó patriarchátus szemlélete által átformált Isten-képben nevelkedett papság tagjait. Nem tartom túlzásnak, ha kijelentem, hogy a magyarság ősi Boldogasszony-hitében, melyet népünk minden nehézség és megrázkódtatás nélkül és a legnagyobb magátólértetődöttséggel a Szűz Mária-kultuszban ápolt tovább, a Legfőbb Isten anyai minőségét tisztelte és imádta, megteremtve ezzel az Isten teljességben és valóság iránti hűségben történő szemléletét.

Most, miután a keresztény hagyomány szövegeinek beható tanulmányozása során leszűrtem a belőlük megingathatatlanul és hitelesen levonható, választott témám számára legtanulságosabb igazságokat, az I. keresztény században, Kr. u. 85. körül Szinopé püspökének fiaként született egyházatya, Markion tanait is közelebbről szemügyre vettem, s némi megdöbbenéssel kísért örömmel kellett tudomásul vennem, hogy az általam feszegetett problematika általam megfogalmazott tézisei az ő tanításában visszhangra lelnek. Ez is bizonyíték arra nézve, hogyha valaki hatalmi és faji előítéletek nélkül vonja kérdőre a keresztény szövegeket, éleslátását és józan értékítéletét megőrizve nem juthat más eredményre, csak arra, mely a Rómában tevékenykedő Markion, a marcionita keresztény közösség megalapítója tanításában, és ami e dolgozatban is kifejezést nyert. Ezzel igazoltnak látom, hogy az általam e kései és sötét korban fölvetett és megválaszolt kérdések nem marginális témát feszegetnek, hanem már a kezdetektől, a kereszténység zsenge hajtásaitól kezdődően végigkísérték a különböző felfogásokat valló keresztény csoportosulások, iskolák alapvitáit, és a sauli és a gnosztikus irányzatok közötti éles polémia egyik központi magját alkották. Én, ezen írásból is egyértelműen kiviláglik, nyilvánvaló módon nem a sauli irányzat tanításában osztozom.

A gnoszticizmus és a dogmatikus kereszténység közötti lényeges különbség abban ragadható meg, hogy míg az utóbbi egyes hitelvek és hitigazságok - akár belső lelki átélés nélküli - megvallása és elfogadása, valamint bizonyos rituális aktusok elvégzése, illetve az azokban való részvétel által ígéri az üdvre vezető utat, addig a gnoszticizmus az ember által elérhető igazságok személyes és belső megtapasztalást igénylő megszerzését tartja a legfőbb célnak, mely belső megigazulás nélkül nem valósítható meg, mert ennek előföltétele az erényes élet és az önmegtartóztatás. Ha a fa egészséges és erős, gyümölcse is élvezhető és kívánatos lesz.

Mit is hirdetett Markion? Tanításának legalapvetőbb gondolata az „Ótestamentum” szigorú elutasítása, és ezzel a felfogásával akkoriban egyáltalán nem volt egyedül! Ő, akárcsak én, fölismerte, hogy Jahve és a Mennyei Atya közé nem vonható egyenlőségjel. Ő is rámutatott arra, hogy míg a bosszúálló, fenyegetőző és büntető Jahve egy a különböző népek törzsi „istenségei” - én inkább a törzsi „démonai” kifejezést használnám - közül, addig a Jézus által hirdetett jóságos és irgalmas Isten, a Mennyei Atya az egyetlen, az univerzális és a valódi Isten. Azzal is Markion nézeteit képviselem, hogy akárcsak ő, én is az evangéliumok, a sauli levelek és egyéb „újszövetségi” iratok minden „ótestamentumi” vonatkozástól való megtisztítását, és a gnosztikusnak csúfolt, ám hiteles őskeresztény iratok kanonizálását szorgalmazom. Markion, aki mind időben, mind gondolkodásában igen közel állt a keresztény kezdetekhez, bizonyította, hogy az „ótestamentumi” idezetek és vonatkozások az eredeti evangéliumokban nem szerepeltek, hanem a zsidózó irányvonal által ravaszul és utólag lettek oda becsempészve. Ő ugyanis ismerte az eredeti változatokat, melyekben még nem szerepeltek ezek az interpolációk, s így rajtakapta az e turpisságban sántikáló zsidó vonal képviselőit. Ne feledjük: Markion Jézus keresztrefeszítése és föltámadása után csupán 52 évvel született!!

A sauli irányzatot képviselő egyházatyák Markion elleni dühös kirohanásaiból kiderül, hogy Markionnak birtokában volt a teljes addig keletkezett és Jézussal és a korai kereszténységgel foglalkozó iratok gyűjteménye, így a sauli levelek (Ro-Ko-Ko, Gal-Ef-Fi, Kol-The-The, Tim-Tim-Ti, Fil-Zsi) is, melyeket megtisztított minden zsidó vonatkozású résztől és „ószövetségi” betoldástól. Jelen írásommal tehát anélkül, hogy tudatában lettem volna ennek, a marcionita keresztények kései utódává szegődtem a körülmények megszentelő és sorsszerű összjátékának köszönhetően, s erre büszke is vagyok, mégha a zsidózó egyházak legszívesebben máglyára is vetnének ezért.

A Fény Vallásának megalapítója, a III. században élt pártus apostol és Arszakida herceg, Máni, vagy görögösen Mánész, akinek tanai évszázadokon át az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig visszhangzottak és töltötték be ragyogással a vén Eurázsiát és Észak-Afrikát, nagy vonalakban témám vonatkozásában ugyanazt hirdette, amire engem is rávezetett a Lélek. Személye és az általa alapított, egykor óriási közösség sorsa ezért haladt a jézusi nyomvonalon: a hatalmát féltő és az ellenteremtésben kényelmesen berendezkedett perzsa és római klérus hatalomféltő, gyilkos hajtóvadászatának estek áldozatul. A Máni által képviselt tanok azonban egészen a XIV. századig tovább visszhangzottak a bogomil, kathar, albigens és magyar szkíta-keresztény egyházak körében, és napjainkban szintén föléledt és egyre élénkebb az érdeklődés irántuk. A kievi várban lakó Álmos nagykirályt és udvarát a korabeli források (pl. Photius bizánci pátriárka) egyértelműen a manicheista egyház híveiként írják le. Idézem: „A kievi turkok a manicheista eretnekség hívei.”

Érdemes szó szerint idézni Lona Trudingnak az Anthroposophical Quarterly 1977 tavaszi számában megjelent „Manicheizmus ma” című írásából, melyben így összegezi Máni törekvéseit: „Misztériumiskolázása révén Máni megértette a földfejlődés különböző állapotait. Miért ragadta meg a földet a sötétség? Hogyan jött létre ez a sötét korszak? Belépett az éjszaka, és a föld szilárd és áthatolhatatlan testté vált. A föld nem engedi át a fényt, a föld maga sötét. A sötétséget úgy lehet tekinteni, mint a fény különböző mértékű hiányát. De a sötétség különböző erői többek, mint pusztán a fény hiánya. A sötétség egy lény, egy helytartó, egy ellenfél, egy ’ellen-föld’ teremtője. Más elemek is nehezebbé, sűrűbbé válnak az anyag feltételei között. A víz és a levegő nehezebbek és a fény szétszóródik és elektromossággá válik. Az ’ellen-föld’ így az elemek fokozatos összesűrűsödésének eredménye. ... Máni felismerte a feltámadott Krisztust, aki a Terra Pestiferát (a romlás földjét) Fényfölddé alakította át. Feltámadása előtt Jézus belépett ebbe a Terra Pestiferába vagy pokolba és végtelen együttérzésével segített, hogy ez a sötétség átvilágítódjék. Ezt a feltámadott Fényföldet nevezte Máni Terra Lucidának. Máni arra törekedett, hogy ezt a terra Lucidát az emberiség jövendő lakhelyévé tegye. Ez a végső célja a fénnyé való átalakulásnak a szabadság és a szeretet által. Nem elfordulni kell a gonosztól, nem kitaszítani, hanem ’a gonoszt jóvá szeretni’. Ez a manicheizmus végső üzenete. Az, amire a manicheizmus utalt, az emberiség jövendő állapota, a Szent Szellem kora.”

Miután az emberiség az állam és az egyház szétválasztásával kicsavarta a zsidókeresztény egyházak kezéből a kínzó és gyilkoló eszközöket, a mai egyházak hatalmi technikája az ignorancián és az ellenfelek elhallgattatásán, elhallgatásán nyugszik, megfűszerezve egy kis orrhangú, cinikus arroganciával, mely annak az egyértelmű jele, hogy a kappanháj mögül okoskodó eminenciás és exellenciás uraságaink kifogytak az észérvekből. „Én nem fogom be” mégsem „pörös számat”, hanem „a tudásnak teszek panaszt”! „Rám tekint, pártfogón, e század.” (József Attila: Ars poetica; 8. vsz.) Ha valaki figyelmesen és velem együtt gondolkodva olvasta el e tanulmányt, idáig jutva le kellett szűrődnie benne annak a fölismerésnek, hogy a történelmi egyház kebelén buzgó hívőként nevelkedve gondolkodásunk részévé vált, legalapvetőbb vallási fogalmaink egy a valóságtól elrugaszkodott, fordított optika torz lencséjén keresztül alakultak ki. Akit Istennek nevez a zsidókereszténység, nem más, mint maga a sátán. Az általuk Teremtőnek nevezett lény sem az Isten, mert az anyagvilág a sátán lefokozott szintű, tökéletlen ellenteremtése. Jézus és tanítása a zsidókeresztény egyházak vezetősége számára csak ürügy és megtévesztő kulissza a külvilág felé a földi hatalmi játszmák és a gonosz szándékainak elleplezésére.

(A Vatikán ura, a jelenlegi XVI. Benedek pápa, Herr Ratzinger nemrégiben nagy nyilvánosság előtt szorgalmazta egy Világkormány és egy világméretű és abszolút hatalommal fölruházott pénzintézet létrehozását, támogatva ezzel a zsidó Krisztus, a globalizált bolygó fölötti korlátlan uralommal bíró világcsászár hatalomra jutása megteremtésének külső kereteit. Ismét kilógott a lóláb a miseruha alól!

S ha már a Vatikánnál tartunk, nem tudom megállni, hogy ne idézzek Michael H. Brown 1992-ben először megjelent „Az utolsó óra” című könyvéből, mely idézet az egyház szívében bekövetkező, gyalázatos folyamatok tüneteiből idéz föl egy keveset: „Fúriák tombolnak mindenütt. Ez nem tagadható. Többet senki sem tehet úgy, mintha nem léteznének démonok. Olyan esetek is történtek, amikor püspökök és papok gyakorolták sátáni módon a gyermekszeretetet - szexuális cselekedeteket végeztek gyerekekkel. Voltak erre példák Dél-Karolinában és Észak-Olaszországban, és amint egy vatikáni szakértő, Malachi Martin rámutat, ’a sátánista gyermekszeretet kultikus cselekedeteit úgy tekintik a szakértők, hogy ez a bukott arkangyal rítusainak végkifejlete’. Szintén elterjedt olyan titkos sátánista rituálé híre is, melyet a római Szent Péter bazilikában hitehagyott papok vezettek.” Ez a könyv 1992-ben jelent meg, s ebből kiderül, hogy annál még korábban íródott. Ma már tudjuk, hogy a helyzet a globalizmus alaptermészete szerint az egyházon belül is minden téren és világméretekben csak tovább súlyosbodott. Ami pedig az idézetben szereplő „hitehagyott” papokat illeti, nézetem szerint olyan egyházi személyekről szól itt a fáma, akik következetesen elgondolkodva egyen s máson rádöbbentek arra, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére ezek az ószövis egyházak a legfelsőbb vezetőség soraiban bizony, bizony nem mást szolgálnak, mint a jó öreg szarvas, patás ördögöt, s ezt belátva igyekeznek maguknak piros pontokat szerezni a pokolba vezető, lenini, - akarom mondani - sauli úton. Hja, a faji szálak és irányultságok itt is egy irányba mutatnak.)

Én most azonban még tovább megyek. Teszek egy olyan gondolati lépést, melyet előttem tudomásom szerint még soha senki nem lépett meg.

Cseréljünk lencsét optikánkon! Állítsuk megszokott konvencióinkat a fejük tetejére, hogy pontosabban láthassuk a valót! Milyen találó elnevezése világunknak az „árnyékvilág” vagy a „siralom völgye” (lacrimarum valle = könnyeknek völgye). Hiszen e földön halott árnyakként, lefokozott létben, a bizonyosság valós ismeretétől megfosztva, tudatlanul bolyongunk lassan hervadó biológiai masszába zártan Saul rabbi okos szavával „a halálnak testében” (Róm. 7./24.) fogva tartva. Valódinak vélt világunk csak megfakult árnyéka, kiüresedett váza égi hazánknak, ahonnan szellemünk által származunk.

Egész felnőtt életünkben rettegünk akár nyíltan, akár pótcselekvések mögé bújva egy olyasvalamitől, melyet halálnak nevezünk, holott mi magunk vagyunk a holtak. A halál országa ideát van. A túlvilág a való, igazi élet hona. Lehet-e mélyebbre süllyedt létforma a durva, szenvedésekkel teli anyagba börtönzött lélek megaláztatásánál? S mégis mennyi a szépség, az öröm, a fény, a meghittség, a mennyei cirógatás s a lehetőség a megtisztító megrendülésre még e szakadék mélyén is, ahová küldettünk! Földi életünk, mely maga a halál, mily múlandó!

Az állapot, melyet életnek hiszünk, s melyhez görcsösen ragaszkodunk, nem egyéb, mint a halál tömlöce, melytől egész idő alatt rettegünk. Mi már túl vagyunk a halálon! Mi magunk vagyunk a holtak azzal, hogy a földre születtünk, a sátán birodalmába. De csak ideig-óráig, mert az Isten végtelen irgalma és szeretete nem tűri a teremtmény örök szenvedését, mégha a törvény könyörtelensége folytán meg is érdemelné azt. Maga az isteni szeretet volt az, mely Jézus személyében hiteles módon még ide is hűségesen követett bennünket, osztozva a holtak sorsában, annak legmélyebb és legsúlyosabb borzalmaiba alámerülve, hogy megváltó szenvedése árán a jelen állapot zavarodottságából és kiúttalanságából föltámasszon minket a teljes, a tiszta Létre, mely odaát készíttetett számunkra.

Hanyagul elsiklik a figyelmünk Jézusnak egy igen figyelemreméltó kijelentése fölött. Jézus így szólott, amikor követésének föltételeiről beszélt, figyelmeztetve a hozzá csatlakozni kívánókat: „Egy másik tanítvány kérte: ’Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek s eltemessem atyámat.’ Jézus azonban így felelt: ’Kövess engem és hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.’” (Mt. 8./21-22.)

Első olvasatra az lehet az ember benyomása, hogy Jézus embermegvető, lekicsinylő kifejezést használ, ami pedig sosem volt a felebaráti szeretetet tanítása középpontjába állító prófétára jellemző, és megvetően halottaknak nevezi a bűnösöket. Pedig csupán nevükön nevezi a dolgokat. Ha valaki, akkor Ő tudta jól, hová szállt alá, egy halálbolygóra, melynek fejedelme a sátán. Azért jött, hogy a halálnak e helyéről az életre, az örök életre hívja tanítványait, s rajtuk keresztül az egész halott emberiséget. Az ördög leghamisabb trükkje az, hogy sikerült elhitetnie az idő múlásával az anyagba mind mélyebbre és mélyebbre süllyedő emberiséggel azt, hogy él, hogy az eszem-iszom-nemzek, pénzt harácsolok, besúgok, irígykedem, alakoskodom, kárörvendezem, hatalmaskodom világa az egyetlen létező valóság, hogy nincs örök élet, s hogy az ember szelleme sem halhatatlan. Hát ne hagyjuk tovább elkápráztatni magunkat olcsó pokolbéli szélhámosok, hazug kóklerek és nyűszítő férgek által!

Ezen írás legfontosabb üzenete egy mondatban összefoglalva: Bármennyire fájdalmas és megrázkódtatásokkal teli is, szembesülnünk kell végre a valósággal, mert a küzdelmet csak akkor vagyunk képesek sikerrel fölvenni, ha pontos és igaz képet alkothatunk az ellenségről és módszereiről.

Nem az élet, a halál múlandó!!

Nürnberg, 2011. október 29.

FÜGGELÉK

Szemelvények a zsidókeresztény egyházak által el nem ismert, apokrif iratokból gondolatébresztőnek és okulásul

„Jézus, akivel béke legyen, ezt mondta: ’Híd a világ: menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek.’”

(Akbar indiai nagymogul /megh. 1605/ által Észak-Indiában, Fathpur-Shikriben épült nagymecset főbejárata fölött olvasható e mondás.) „A Nazoreusok evangéliumában olvasható: a zsidók négy katonát vesztegettek meg. Nekik kellett az Urat oly erősen megostorozniuk, hogy a vér az egész testén végigfolyjon. Ugyanezeket a katonákat arra is felbérelték, hogy megfeszítsék őt, ahogy azt a János 19 is elmeséli.”

(Középkori forrás: Historia Passionis Domini f. 44’.) „A Nazoreusok evangéliumában is olvasható, a határtalanul nagy templomfelsőküszöb Krisztus halálakor kettéhasadt. Ugyanezeket közli Josephus is, majd hozzáfűzi, a levegőben rettentő hangok hallatszottak, amelyek a következőket mondották: ’Hadd távozzunk el ebből a hajlékból.” (A Jahve-kultusz templomába magukat befészkelt démonok riadt kiáltozása, amikor a Golgotán végleg legyőzettek. LP)

(Hist. Pass. Dom. F. 65’.; vö.: Josephus Flavius: Zsidó háború VI, 293-300) „Abban az evangéliumban, amelyről ismételten említést teszünk, azt olvashatjuk, hogy a templom határtalanul nagy felsőküszöbje széthasadt és kettévált.”

„Abban az evangéliumban pedig, amelyet héber betűkkel írtak, azt olvassuk, hogy nem a templom kárpitja hasadt ketté, hanem hogy a templom csodálatos nagyságú felsőküszöbje összeroskadt.”

(Hieronymus, Comm. In Mt 27./51.; Hieronymus, Epist. 120./8. 2. ad Hedybiam) (A Nazoreus evangéliumot valóban héber betűkkel jegyezték le, ám nem a zsidók nyelvén, hanem káld ill. korabeli szír nyelven íródott. Ennek nagy jelentősége van a szerző(k) kibenléte szempontjából! LP) „A nazoreusok használta evangélium könyveiben olvasható, hogy szemeiből /mármint Jézuséiból/ olyan fény sugárzott elő, amely őket /ti. a templomi árusokat/ megrémisztette és menekülésre kényszerítette.”

(Petrus de Riga, Aurora f. 166’.) „A Nazoreus evangéliumban a hetvenszer hét után még a következő szerepel: ’Hiszen a prófétáknál is, jóllehet ők a Szentlélekkel voltak fölkenve, megtalálható volt a bűnös beszéd.”

(Cod. N. T. 566, 899 et 1424 ad Mt 18./22.) Részlet a Bethlehemi történetből a Nazoreusok evangéliuma alapján: „József ezt mondta Simonnak: Nekem úgy tűnik, hogy akik jönnek, mintha jövendőmondók (augures) lennének. Íme, minden pillanatban az égre tekintenek, s amit látnak, megvitatják egymás között. De ugyanakkor idegeneknek is látszanak, mert külsejük különbözik a miénktől. Ugyanis öltözékük fényűző, bőrszínük sötét, köpenyük testhez simuló, fejükön süveget, lábukon pedig nadrágot viselnek. S íme, megállnak, engem néznek, s lassan megindulnak újra, hogy idejöjjenek. E szavakból világosan kitűnik, hogy nemcsak ama három férfi, hanem egy egész sokadalom jött el az Úrhoz, és a sokadalom legjelesebb vezetőiként kifejezetten név szerint Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt említik.”

(Sedulius Scottus, Comm. In Mt.; Berlin, Phill. 1660, saec. IX, f. 17’; Wien, 740. saec. IX. F. 15.) (Az újszülött Jézuskához járuló, messzi földről jött idegeneket a turáni szkíta népek /itt pártusok/, jellegzetes öltözetében írja le a Nazoreus evangélium szerzője, aki minden bizonnyal jól ismerhette e kultúrkör szokásait, hiszen híradását részben méd nyelven jegyezte le, s tudjuk, hogy Atilla nagykirály uralkodói címei között szerepelt a „Médek Királya” megjelölés is. Kár, hogy a szöveg a süveggel kapcsolatban nem említette ezek csúcsos formáját. LP) „Ha valakinek tetszik a Héberek szerinti evangélium, ott maga a Megváltó mondja: ’Az imént megragadott engem az én anyám, a Szentlélek, egyetlen hajszálamnál fogva, s átvitt engem a nagy hegyre, a Táborra.”

(Origenes, Comm. In Joh. II. 12.) „A Máté szerinti evangéliumban így szerepel: ’A holnapi kenyerünket add meg nekünk ma.’ Vagyis ’azt a kenyeret, amelyet a te országodban adsz majd meg, add meg nekünk ma.’”

(Hieronymus, Tract. de Ps. 135.) (Itt is tetten érhetünk egy későbbi szöveghamisítást, mert a IV-V. században élt Szent Jeromos, a latin nyelvű Biblia, a Vulgata fordítója még ismerte a ma közkézen forgó, részben meghamisított evangéliumok, ez esetben a Máté evangélium és egyéb szövegek eredeti változatait, s azokra hivatkozik is. LP) „Azért jöttem, hogy az Áldozatot (a véres áldozatot; LP) megszüntessem, mert ha nem hagytok föl az áldozatokkal, a harag sem fog megszűnni fejetek fölött.”

(Ebionita evangélium, 4. vers) „Jézus mondta: Ha azt mondják, akik előttetek járnak: ’íme, a királyság az égben van’, akkor a madarak meg fognak előzni titeket az égben. Ha azt mondják nektek, hogy a tengerben van, akkor a halak fognak megelőzni titeket. Ám a királyság bennetek és kívületek van. Ha megismeritek magatokat, akkor megismertettek, és fölismeritek, hogy az élő Atyának fiai vagytok. De ha nem ismeritek meg magatokat, akkor szegénységben lesztek, és ti magatok lesztek a szegénység.”

(Tamás evangélium, 2. vers; Nag Hammadi lelet) „Jézus mondta: Azt adom majd nektek, amit szem nem látott, és amit fül nem hallott és kéz nem érintett, és az emberi szívbe be nem hatolt.”

(Tamás evangélium, 17. vers) „Jézus kisgyerekeket látott, akik szoptak. Azt mondta tanítványainak: Ezek a kicsinyek, akik szopnak, azokhoz hasonlatosak, akik bemennek a királyságba.

Mondták neki: Ha mi kicsinyek vagyunk, be fogunk menni a királyságba?

Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt és a fölsőt, mint az alsó, és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő ... akkor fogtok bemenni a királyságba.”

(Tamás evangélium, 22. vers) (Ebben a jézusi tanításban messzi idők szavai visszhangzanak, az egyiptomi Thot, máshogyan Hermész Triszmegisztosz tanítása idéződik föl a Smaragd Tábláról. Itt tk. az ember eredeti, egy személyben való kétneműségéről, Platón szavával: androgün-ségéről szól Jézus, mely proto-állapotában az első ember, Adam-Kadmon v. a sumér Adapa valóban képazonos és hasonló volt a Mindenható Istennel/hez. LP) „Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük egy szomjúhozót sem, és fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben és nem látnak. Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak bűnbánatot tartani.”

(Tamás evangélium, 28. vers) „A tanítványok mondták neki: Ki vagy te, aki ezeket mondod nékünk?

Ő mondta: Amit mondok nektek, azokból nem ismeritek meg, hogy ki vagyok én? Sőt, olyanok lettetek, mint a zsidók, hogy szeretik a fát, gyűlölik a gyümölcsét, és szeretik a gyümölcsöt, gyűlölik a fát.”

(Tamás evangélium, 43. vers) „Jézus mondta: Boldogok vagytok egyedülállók és kiválasztottak, mert meg fogjátok találni a királyságot, hisz ti abból valók vagytok, és ismét oda fogtok menni.”

(Tamás evangéliuma, 49. vers) „Jézus mondta: Ha azt mondják nektek: ’Honnan lettetek?’, mondjátok azt nekik: ’A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül, önmaga által, ... és kijelentette magát képükben.’ Ha azt mondják nektek: ’Ti vagytok azok?’, azt mondjátok: ’Mi az ő fiai vagyunk, és az élő Atyának választottai.’ Ha megkérdeznek titeket: ’Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?’, ezt mondjátok nekik: ’Mozgás és megnyugvás.’”

(Tamás evangélium, 50. vers) „A tanítványai mondták neki: Huszonnégy próféta szólt Izráelben, és mindnyájan általad szólottak.

Mondta nekik: Elhagytátok a jelenlétetekben élőt. És a halottakról beszéltek.”

(Tamás evangéliuma, 52. vers) „A tanítványai mondták neki: Használ-e a körülmetélkedés vagy sem?

Mondta nékik: Ha használna, atyjuk körülmetéltnek nemzené őket anyjuktól. De az igazi körülmetélkedés lélekben meglelt mindent.”

(Tamás evangéliuma, 53. vers) „Szatócsok és kalmárok nem fognak bémenni Atyám helyeire.”

(Tamás evangéliuma, 64. vers vége) „Jézus mondta: Aki fölismerte a világot, a testet találta, és aki a testet találta, a világ nem méltó hozzá.”

(Tamás evangéliuma,80. vers) „Jézus mondta: Aki közel van hozzám, közel van a tűzhöz; és aki távol van tőlem, távol van a királyságtól.”

(Tamás evangéliuma, 82. vers) „Jézus mondta: Jaj annak a testnek, amely a lelken csügg! Jaj annak a léleknek, amely a testen csügg!”

(Tamás evangéliuma, 112. vers) „ ..., hogy Márké lenne a titkos evangélium, sőt eskü alatt meg is tagadhatják azt. Mert: ’Nem minden igaz dolog mondható el mindenkinek.’ Ezért Isten bölcsesége Salamon által arra int, hogy: ’Válaszolj az ostobának az ő ostobaságának megfelelően.’; bizonyítván ezzel, hogy az igazság fényének rejtve kell maradnia a szellemileg vakok előtt. Majd rögtön hozzáteszi: ’Attól, akinek nincs, nem lehet elvenni’, és ’Járkáljon csak az ostoba a sötétben’. Mi viszont a fény fiai vagyunk, akiket megvilágít az Úr lelkéből ’odaföntről’ áradó ’napkelte’ fénye. Majd ezután: ’Ahol pedig az Úr lelke van, ott az ember szabadsága’, mert ’A tisztáknak minden dolog tiszta’.”

(A legszentebb Clemensnek, a Stromateis szerzőjének levele Theodoroshoz; Titkos Márk-evangélium) „És Jézus válaszolt: Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott.”

(Esszénus Béke Evangélium) „Bizony mondom nektek: ti azért nem értitek az Életnek szavait, mert a halálban vagytok. Sötétség homályosítja el szemeiteket, és süketség füleiteket, mert, mondom néktek, hogy nem segít rajtatok, ha a halott írásokban elmerültök, ha minden cselekedeteitekkel megtagadjátok azt, aki az írásokat adta néktek.

(Esszénus Béke Evangélium) „A levegő, a víz és a nap angyalai testvérek. Ők az ember fiának adattak, hogy szolgálhassanak neki, ő pedig egyiktől a másikhoz fordulhasson. Mindnyájuknak egyformán szent az ölelésük. A Föld Anya oszthatatlan gyermekei ők, és ne válasszátok szét azt, amit Ég és Föld összekötött.”

(Esszénus Béke Evangélium) „Jézus pedig mondá neki: A sátán azért gyötör úgy téged, mert már három napja böjtölsz és nem adod meg neki a fizetséget. Már nem táplálod őt azokkal a förtelmességekkel, amelyekkel eddig beszennyezted tested templomát. Éhséggel kínzod a sátánt, és ebből való dühében ő is gyötör téged. Ne félj, mert bizony mondom néked, a sátán előbb pusztul el, mint a te tested; mert amíg te böjtölsz és imádkozol, Mennyei Atyád angyalai védelmezik testedet. És a sátán minden dühével együtt tehetetlen az Ő angyalaival szemben.”

(Esszénus Béke Evangélium) „Bizony mondom néktek, a földön élő minden élőlény közül Isten csak az embert teremtette saját képmására. Ezért az állatok vannak az emberért, és nem az ember az állatokért. ... De az, aki ok nélkül öli meg az állatokat anélkül, hogy az megtámadná őt, kedvtelésből csak a gyilkolás öröméért, vagy annak húsáért, bőréért, agyaráért, gonosz tettet követ el, mert így maga is vadállattá válik, és ezért sorsa is olyan lészen, mint a vadállatoké.”

(Esszénus Béke Evangélium) „Amikor étkeztek, sohasem lakjatok teljesen jól. Kerüljétek el a sátán kísértéseit, és figyeljetek Mennyei Atyátok angyalainak szavára. Mert a sátán mindig arra csábít, hogy többet és még többet egyél. De ti a Lélek által éljetek és álljatok ellen a test kívánságainak. És a böjtötök mindig kedves lesz Isten angyalainak szemében. Úgy vigyázz, hogy amennyivel egy étkezés során jóllaktál, azután mindig egyharmaddal kevesebbet egyél.”

(Esszénus Béke Evangélium) „A rabszolga csak a szabadságát keresi, és nem reméli, hogy mesterétől vagyont szerezhet. A fiú azonban nemcsak egyszerűen fiú, hanem igényt tart az atyai örökségre is. Azok, akik a halál örökösei, maguk is halottak, és halált örökölnek. Azok, akik az élet örökösei, maguk is élnek, és egyaránt örökölnek életet és halált. A halál semmit sem örököl. Hiszen hogyan örökölhetnénk mi, akik halottak vagyunk, bármit is? Ha azonban valaki, aki halott, élő dolgot örököl, nem fog meghalni, akkor aki halott, még tovább fog élni.”

(Fülöp evangélium) „Ez a világ hulla-evő. Minden, amit megeszünk, önmagában szintén halott. Az igaz élet-evő. Ezért mindenki, aki nem az igazsággal táplálkozik, meghal. Ez arról a helyről ered, ahonnan Jézus jött és táplálékot hozott. Azoknak, akik nagyon vágynak rá, ő életet adott, hogy ne haljanak meg.”

(Fülöp evangélium) „Máté így szólt: Uram, szeretném látni az életnek ama helyét, ahol nincs gonoszság, ellenben tiszta fény van.

Az Úr mondta: Testvérem, Máté, nem leszel képes mindezt meglátni, amíg húst hordozol magadon.

Máté így szólt: Uram, ha nem is leszek képes meglátni, legalább hadd ismerjem meg.” (Fülöp evangéliuma)

Jézus mondja: „Jaj nektek, fogságban lévők, mivel be vagytok zárva a barlangokba!” (a testekbe; LP) „Nevettek, őrült nevetéssel örvendeztek! Nem fogjátok fel kárhozatotokat, nem gondolkodtok el saját helyzeteteken sem, és azt sem értitek, hogy a sötétség és a halál világában éltek. Ellenkezőleg, megrészegít benneteket a tűz és tele vagytok keserűséggel. Tudatotok megháborodott a bennetek égő tűz miatt, és édesnek találjátok a mérget és ellenségeitek elsöprését.”

(Tamás, a versengő könyve) „Pilátus ekkor odahívta Jézust és kérdezte tőle: ’Hogy van az, hogy ezek tanúbizonyságot tesznek ellened? Nem felelsz semmit?’ Jézus azonban így válaszolt: ’Ha nem volna hatalmuk erre, semmit sem mondhatnának, de mindenkinek van szája a jó és gonosz beszédre, ők majd látni fogják:’

Ekkor a zsidók vénei válaszoltak Jézusnak így: ’Mit jelent az, hogy mi majd meglátjuk? Előszöris téged paráznaság hozott világra; másodszor a te betlehemei születésed egy nagy gyermekgyilkosságot okozott.’ ... Voltak ott jelen azonban jóakaratúak is a zsidók között, akik így szóltak: ’Mi nem hisszük azt, hogy paráznaságból született, mert tudjuk azt, hogy mikor József megházasodott Máriával, Mária már terhes volt, de nem paráznaságból.’

Ekkor Pilátus azokhoz a zsidókhoz szólt, akik a paráznaságból való születést állították: ’Tehát nem igaz az, amit mondtok, mert megtartották a házasságot, amint azt a ti népetekből valók bizonyítják.’Annás és Kajafás válaszoltak Pilátusnak így: ’Mi mindnyájan azt hirdetjük, hogy paráznaságból született, de ezek nem hisznek nekünk, mert ezek prozeliták és az ő tanítványai.’ Odahívta akkor Pilátus Annást és Kajafást, és azt kérdezte tőlük: ’Mit jelent az a szó, hogy prozelita?’ Azt jelenti, hogy azok görög (értsd: nem zsidó, azaz gój; LP) szülők gyermekei, akik zsidóvá lettek.’”

(Nikodémus evangéliuma - avagy - Pilátus akta) „Az én királyságom nem e világon van, mert ha itt lenne, híveim küzdenének azért, hogy ne legyek a zsidók kezébe adva. De az én királyságom nincs itt. – felelte Jézus. ’Tehát király vagy te?’ – kérdezte Pilátus. ’Te mondod, hogy király vagyok, de én azért születtem és azért jöttem a világra, hogy mindenki hallja a hangomat, aki az igazságból való.’ – felelte Jézus. ’Mi az igazság?’ – kérdezte Pilátus. ’Az igazság az égből származik.’ – felelte Jézus. ’A földön nincs igazság?’ – kérdezte Pilátus. Jézus ezt felelte: ’Láthatod, hogyan esnek ítélet alá azok, akik az igazságot szólják azok által, akik a földön a hatalmat gyakorolják.’”

(Nikodémus evangéliuma) „A zsidók megint ordítozásba kezdtek így: ’Mi a Cézárt ismerjük el királynak, és nem Jézust! Különben is mágusok hoztak sok ajándékot neki keletről, mint az ő saját királyuknak.’” (Nikodémus evangéliuma) ...

És még hosszan folytathatnám.