20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 július 22, vasárnap

Szennyvízhálózati gondok Adán

Szerző:

Az eredeti cikk vissza lett vonva! Azt hiszem nem is kell részletesen elmagyaráznom azoknak akik látogatták, hogy mi okból. Akik pedig ezután érkeznek azoknak is megírom, hogy az itt megjelent cikkre érkezett reagálások inkább a magyar megosztáshoz volt közelebb mint a magyar megmaradáshoz. 

Nem a cikk tartalma volt az elsődleges gond, hanem inkább a hozzászólások modora amiért töröltem, arról tovább nem tárgyalunk. Mindezért azt sem tehettem meg, hogy teljesen nyomtalanul tüntessem el mármint a témát. Úgy éreztem ezt nem hagyhatom szőnyeg alá söpörve inkább az ellenőrzésem alatt más formában állunk hozzá. A felvetődött problémák megoldására közösen keressünk olyan javaslatokat ami a lakosságnak megfelel. Lehet beletörik a bicskám, de nem adhatok fel egyből egy ilyen ügyet ami az eddigi látogatottsági adatok alapján ha nézzük, nem közömbös téma sőt még engem is érint annak ellenére, hogy egyenlőre még nagyon keveset élek Adán.

A törölt cikkből nem hoztam át részleteket, csak a más médiákban megjelent tudósításokhoz vezető linkeket kölcsönöztem azok számára akik olvasni akarják az ott megjelent írásokat erről a témáról. Természetesen azokat én is mind elolvastam és szerény tudásom szerint értelmeztem ugyanúgy a törölt cikk alatt megjelent hozzászólásokat is(ezután hozzászólások=hsz.). Azok lapján kérdéseket kíséreltem összeállítani bízva, hogy majd valaki/kik azokra megtudják majd adni a választ.

Szennyvíztisztító alapköve (2008-08-06)

Őszre szennyvíztisztító telep Moholon ( 2010. június 15., kedd)

Patakból szennycsatorna  (2011-08-26)

A Szennyvíztisztító berendezés ünnepélyes átadása Ada községében (2012. április 02. Hétfő)

Csatornaépítés lakossági pénzből (2012. július 8., vasárnap)

 A megadott cikkekből itt én nem fogok idézgetni, mert nem akarom senki orra alá dugni melyik cikkben melyik rész ami szúrja szemem, hiszen lehet van olyan valaki akinek egyes riportnak minden sora és mondata lényeges, vagy éppen mást lát fontosabbnak mint én. Ez megváltozhat "útközben" ha a helyzet ezt követeli

Az eddigi adatok alapján számomra nagyon zavaros az ügy. Bárhogy is állhat a dolog jelen pillanatban például, hogy elment e a pénz másra vagy nem, meglesz e csinálva ha előre fizetünk vagy nem, szándékuk volt e a mostani dolgot lakosság fizetése nélkül megcsinálni vagy sem, itt és ezekre csak is a hivatalos és leírt hozzáállás értelmezése után lehet tudni mit kínálnak/tak nekünk. Visszaforgatni az elveszett dolgot szinte lehetetlen.

Abból induljunk ki, hogy ami megmaradt abból hogyan tudunk haladni. A lakosság számára az összes vízrendszer szabályozása (ebbe mindent belefoglalva) létfontosságú, még az ivóvíz is, ezért szerintem sem lehet csak elutasítani vagy csak aláírni amikor a lakosság igazából nem is érti mi az amiért fizetni kell. Legalább is én ezt vettem ki az eddigi ismeretekből. Nagyon jó lenne minden papír vagy vázlatos rajzok másolata, hogy valami képet lehessen alkotni mi is fog történni például az udvarunkban.

Akik eddig írtak a magánpostámra többtől kértem hiteles adatokat, de eddig csak egytől kaptam olyan adatot amit itt meg is jelenthetek.

Egyben itt is ígéretem adom mindenkinek mint eddig is tettem bármikor, hogy aki a magánpostámra ír csak akkor adom ki adatait, ha ő maga kér meg rá! Ezt most azért ismétlem mert szeretnék hozzájutni olyan hivatalos papírmásolatokhoz amiről eddig itt csak találgatás volt és mindenki másképp tolmácsolta.
Amit eddig kaptam (ma kaptam 2012-07-26) és ez adta az ötletet) azt hiszem olyan közleményféle fénymásolva amit most itt le is közlök mint közlemény.
Közben felteszem a kérdéseket amelyek bennem fogantak meg, a cikk majd a hsz. által mivel például én sem hiszem, hogy megtudnám oldani a havi fizetést nem az összeg végett, hanem mert innen külfldröl ez tudtommal nem lehetséges. A kérdések melyek az előző cikkben felmerültek és amik engem érintenek:

  1. Van e magyarázat arra, hogy miért nem volt tervben az ilyen megfizettetős befejezés?
  2. Miért nem lehetett befejezni ami terveben volt és ígéretekkor megvolt a teljes hálózatra a pénz ha a rákapcsolást nem is számítjuk?
  3. Láthatnánk e a szerződésben fogant részleteket?
  4.  Meg van e oldva a külföldön tartózkodók hogyan fizessék ki a rájuk eső részt?
  5.  Lesz e olyan lehetőség, hogy egyben ki lehetne fizetni amikor éppen nálam csinálják annélkül, hogy a cikkben emlitett kamatot is ki kelljen fizetni ha esetleg nem az idén októbérbán értek hozzám hanem két három év múlva?
  6.  Miért nem lehet több lehetőség a kifizetésre? Legyen aki azonnal kezdhesse, aki részletekbe akarja fizetni, de legyen olyan lehetőség is a szerződésre, hogy aki teheti egybe fizesse de az akkor amikor oda értek.
  7. Mindenkinek egyforma árban lesz a rákapcsolás? Mi van ha minden beton a portán?
  8. Lehetne e rajzok vagy képek alapján bemutatni előre mit akarnak a portán csinálni illetve mekkora terület kell arra a valamire amit kérnek és hol?
  9.  Ha az egész ház alatt pince van, van e lehetőség azt kihasználni arra amit akarnak?
  10. Nem lehetne az árat csökkenteni, ha valaki saját munkáját adná egyes munka elvégzésére amihez ért?
  11. Mi állt abban a petícióban amit a polgárok adtak be?
     

A kérdéseiteket ti is beküldhetitek vagy mint hozzászólás és én a cikkbe felszerkesztem vagy pedig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, ahova a szerződésről is várom a másolat képet vagy mint dokumentumot, de ha találtok vázlatokat azt is küldjétek be. A válaszokat ha a hsz - külditek én azokat is felszerkesztem.

 
>Zoli< Magyar Megmaradásért. hu


Ősztől szennyvízkezelés Adán és Moholon 2012-06-27


Az adai községben a háztartásoknak 400 és 800 euró közötti összegbe kerül a csatlakozás a szennycsatorna-hálózathoz

Az adai Képviselő-testület június 27-ei ülésén többségi szavazattal határozatot fogadott el a szennycsatorna-hálózat befejezéséről és működtetéséről, illetve jóváhagyta azt az árjegyzéket, amely alapján a háztartások és a cégek rácsatlakozhatnak a hálózatra. A helyi önkormányzat tervei szerint az elkövetkező nyolc évben egy konzorcium irányításával Ada és Mohol egész területén 700 millió dinárból befejeznék a szennycsatorna-hálózatot.

Eszerint a meglévő szennyvíztisztító telep, a gerincvezeték és 19 kilométernyi szekundáris csatorna mellé további 86 kilométernyi másodlagos vezetéket építenének ki, valamint ezeket összekapcsolnák. A konzorcium nyolc évig működne az adai önkormányzat, a szennycsatorna-hálózatot üzemeltető Standard kommunális közvállalat és szakembereket felvonultató jogi személyek részvételével. A tervek szerint a beruházás megvalósítására az önkormányzat a községi költségvetésből évente 8-10 millió dinárt fordítana, a helyi közösségek együttesen 4-5 millió dinárt, illetve a csatornahálózatra költenék a háztartások és a cégek által befizetett csatlakozási díjat is.

A képviselő-testület által elfogadott árjegyzék szerint a háztartásoknak 400 és 800 euró közötti összegbe kerül majd a rákapcsolódás a szennycsatorna-hálózatra. Az összeget az érintettek várhatóan ősztől kezdik fizetni 96 részletben, vagyis havi részletekben törlesztenek az elkövetkező nyolc esztendőben. A havi részletet a befizetés napján az euró és dinár közötti aktuális középárfolyam szerint számolják el, és dinárban kell befizetni az önkormányzatnak. Az átlagos háztartások számára a csatlakozási díj 800 euró lesz, a szociálisan veszélyeztetett háztartásoknak pedig 400 euró dinár ellenértéke.

A nyugdíjas háztartásoknál, ahol az összbevétel alacsonyabb a szerbiai átlagkeresetnél, a csatlakozási díj 480 euró lesz. Azoknak a nyugdíjas háztartásoknak, amelyek jövedelme több mint a köztársasági átlagkereset ugyancsak 800 eurót kell fizetni. A háztartások esetében a havi díj a jelenlegi árfolyam szerint mintegy 450 és 1000 dinár között alakul. Az összeg magasabb a munkáltatók részére. A vállalkozók számára az alapdíja 1000 euró, amihez munkavállalóként további 5 euró kell fizetni. A kisvállalatok esetében 2000 euró az alapdíj, a közepes cégek esetében 3500, a nagyvállalatok esetében legalább 5000 eurónak megfelelő dinár összeg. A vállalatok munkásonként további 5 eurót fizetnek.

Azok a felhasználók esetében, akik korábban legálisan vagy illegálisan csatlakoztak a meglévő szennycsatorna-hálózathoz, egy szakbizottság méri fel a műszaki helyzetet és szabja meg csatlakozási díjat. A későbbiekben minden felhasználónak csatornahasználati díjat is kell fizetni, amelynek összegét a kommunális közvállalat szabja meg a képviselő-testület jóváhagyása alapján.

Csincsik Zsolt, Magyar Szó

Forrás: http://www.panoramada.co.rs/201207/1-5.php


  Adóemelés és csökkentett rákapcsolódási díj
2012. augusztus 13., hétfő

Az adai községben az újabb változat szerint a háztartásoknak az elkövetkező nyolc évben a szennyvízcsatorna csatlakozási díja mintegy 400 euróba kerül – A hónap végétől új szerződések az önkormányzattal

Az adai képviselő-testület augusztus végi ülésén módosítani fogja a szennyvízhálózat befejezéséről és működtetésről júniusban elfogadott határozatot.

A módosítás szerint a háztartások számára 200, a jogi személyeknek, vagyis a cégeknek 400 euróra csökken a rákapcsolódási díj, amit egy év alatt kell kifizetni. Ugyanakkor az önkormányzat mindkét csoport számára megemeli a telekhasználati és környezetvédelmi illetéket, valamint a vagyonadót. Emiatt 2013-tól egy átlagos háztartás évente mintegy 3000 din árral fizet több adót.

Adán és Moholon az elkövetkező négy évben 86 kilométernyi szennyvízcsatorna építését tervezi a helyi önkormányzat. Bilicki Zoltán polgármester elmondta: az önkormányzati munkacsoport olyan megoldáson dolgozik, amely az előző változathoz képest elfogadhatóbb a lakosság számára, ugyanakkor kivitelezhető is. Ez a tervezet végül is megszületett:

– Az előző változat szerint a háztartásoknak a csatlakozási díj 800 euróba került. Az új tervezet szerint a rácsatlakozási díj 200 euróba kerül egy-egy háztartásnak. A jogi személyek esetében a korábbi legalább 1000 euró, illetve alkalmazottankénti további 5-5 euró kifizetése helyett 400 euróra csökkent a csatlakozási díj – magyarázta Bilicki Zoltán.

– Ugyanakkor a telekhasználati és környezetvédelmi illetéket, valamint a vagyonadót szeretnénk növelni. Eszerint egy 100 négyzetméteres háztartás évente 3000 dinárral fizetne több adót. Az adóemelés a nyolc év alatt 24 000 dinár többletköltséggel járna a háztartásoknak, ami mintegy 200 eurót jelent. Az adóemelés vonatkozik a jogi személyekre is. Az adót 2013 januárjától vezetnénk be. A háztartások terhe 400 euró lenne, amiből a 200 eurós csatlakozási díjat a szerződés aláírásától számított egy éven belül kellene kifizetni.

A díj csökkenését úgy értük el, hogy sikerült a helyi közösségekkel megállapodni, miszerint a jövőév elejétől a helyi hozzájárulásból különítenek el pénzt a csatornaépítésre, amelyet a saját területükön használnak fel. Az önkormányzat jövedelmeiből évente 30 millió dinárt különítünk el, továbbá a szennyvíztisztító telep is az első évben 3 millió dináros bevételt biztosítana. Azt tervezzük, hogy évente 750 szerződést kötnénk, amely után a csatlakozási díjból 15 millió dinárra tennénk szert. A szerződés nem kötelező jellegű, de a munkálatok helyszínét és az utcák sorrendjét kizárólag annak alapján fogjuk meghatározni, hogy az utcabeliek milyen százalékarányban írták alá a szerződést. Szeptember elején állapítjuk meg azt az öt utcát, ahol megkezdjük a csatornázást októberben. Miután 80 százalékban befejeződtek a munkálatok, akkor határozzuk meg a következőöt utcát, ahol folytatjuk a munkálatokat.

Jelentős változás, hogy az új szerződéseket a háztartások már nem a Standard kommunális közvállalattal, hanem Ada községgel kötik, a régi szerződéseket pedig megsemmisítjük az aláíró jelenlétében. Ezzel garanciát kívánunk nyújtani a lakosságnak, hogy a beruházás megvalósul. A szerződés jogalapot biztosít a háztartásoknak, hogy legkésőbb 8 éven belül kiépül a szennyvízcsatorna és megtörténik a rácsatlakozás. Amennyiben nem épül meg a csatorna, akkor a lakosok jogi úton visszakapják a befizetett összeget, mégpedig kamatostul.

A szerződés elnevezése is változik, valamint az is definiálva lesz, hogy ez közös beruházás. Eszerint a potenciális felhasználó telkén kiépített hálózat és tisztítóakna a tulajdonát képezi, a közterületen elkészülő hálózat viszont köztulajdon lesz. Lesznek specifikus szerződések, vagyis azok a háztartások és jogi személyek, amelyek dokumentummal egyértelműen tudják bizonyítani, hogy a telekkel együtt kifizették a szennyvízhálózathoz való csatlakozást is, mentesülnek a csatlakozási díj fizetése alól. Akárcsak azok a felhasználók, akik bizonyítani tudják, hogy ők finanszírozták a csatornázást. A felhasználóknak mindenképpen meg kell kötni az önkormányzattal a szerződést, amelyben szerepelni fog, hogy mentesülnek a díj fizetése alól – közölte Bilicki Zoltán.

Adán és Moholon a szennyvízcsatorna-hálózat 20 százaléka épült ki. A moholi szennyvíztisztító telep jelenlegi kapacitása viszont a két település és az adai ipari zóna 40 százalékának ellátására elegendő. Bilicki Zoltán megjegyezte: két évig elegendő lesz a létesítmény jelenlegi kapacitása, utána viszont újabb gépeket kell vásárolni a teljesítmény növeléséhez. A helyi önkormányzatban ezt állami vagy pályázati pénzből finanszíroznák legszívesebben, de ha ez nem valósul meg, akkor az önkormányzat fizeti ki a berendezéseket.

A polgármester hozzátette: a szennyvíztisztító telep már üzemel, Mohol egy részét rákapcsolták. Mint mondta, napokon belül Adán a Budzsák-patak melletti gerincvezetéket is rákötik, már csak az áramszolgáltató jóváhagyására várnak, hogy használhassák a rendszert. Az Adicán lévő másik gerincvezeték csatlakoztatásához azonban szükség van egy szivattyúállomás kiépítésére, amelyet tervek szerint az adai II. helyi közösség elkészít a tél beállta előtt. A szennyvízkezelésre, vagyis a csatornahasználatra vonatkozó szerződéseket várhatóan októberben kezdik kézbesíteni azoknak felhasználóknak, akik aláírták a szerződést, és már csatlakoztak a meglévő csatornahálózathoz.

Forrás: http://www.magyarszo.com/fex.page:2012-08-10_Adoemeles_es_csokkentett_rakapcsolodasi_dij.xhtml

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló