Esetünkben sincs ez másként. A több évszázados, tudatos elferdítő propaganda megtette hatását; az eleinte totálisan idegen érdekeket szolgáló királyunkból* nemzetmentőt, államalapítót, még a Róma birodalmi politikáját újraélesztő vallásból igaz hitet, Isten egy-házát fabrikáltunk.
* Mindenképpen különbség teendő a nyugati neveltetést kapott, fiatal István, és a népét már jobban megismerő idősebb királyunk között.
 
Hogy milyen hatással volt a magyar néplélekre a „szent vérvonalat” hordozó István királyunk külhoni hadak élén történő megjelenése? Az ellenszegülők lemészárlása? A vallási, nemzeti ereklyék máglyára vetése? A tanító táltosok véget nem érő üldöztetése?
 
Nem tudhatjuk, csak sejtjük, hogy eme események máig működő, génekig hatoló traumát okoztak. Többek között ennek is köszönhető a megosztottságra, az idegen uralom elfogadására való hajlamunk.
 
Sajnos, gyakorta esünk abba a hibába, hogy a ma szemüvegén át próbáljuk megérteni a múlt évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt zajló cselekményeit, azok körülményeit.
 
Ennek elkerülése érdekében hívjuk segítségül Heribert Illig, „Kitalált középkor” című művét, helyesebben nem Illig feltételezéseit, hanem éppen ellenkezőleg annak szakmai kritikáit. Melyekben egyértelműen elismerésre kerül a vizsgált korszak dokumentumainak megbízhatatlansága, a fellelhető okmányok túlnyomó részének hamissága.
Vagyis, a kérdéses időszak történései, ha úgy tetszik maga a „középkor” valóban kitaláció, pusztán egy nagy hatalmi játszma díszlete.
(Illiget támogatván megjegyeznénk, hogy közel sem elképzelhetetlen a nagyítóval keresett, valósnak vélt okmányok, bizonyítékok „jó minőségű hamisítvány” mivolta.)
 
Nos, ilyesforma miliőben született a magyarsággal kapcsolatos tudósítások többsége, formálódott az új „birodalmi” vallás.  
 
S, hogy mi vár arra, aki kétségbe meri vonni az elfogadtatott, megkövesedett dogmákat?
Erre a kérdésre szintén a fent említett „hivatalos” reagálások tartalmából, azok hangneméből kaphatunk választ.
Miszerint, a szerző „szakbarbár”, és „feltűnési viszketegségben szenvedő amatőr”, hogy csak a finomabb minősítéseket említsük.
 
Holott, szegénynek csupán annyi volt a bűne, hogy felfedezte, nyilvánosságra hozta azt az „apróságot”, ami mellett a T. szakemberek következetesen elmentek, lényegtelen momentumnak tekintettek, jelesül, hogy valami nincs rendben az időszámításunk körül.
 
De lássuk az eredeti témánkat, a magyar történelem egyik legizgalmasabb részét a hazatérésünk, a vallásváltásunk időszakát.
 
Mivel, a vallás, és a politika teljes mértékben azonosult egymással, a korszak történéseinek megértéséhez tisztáznunk illene néhány dolgot.
 
Mennyiben követhette az eredeti tanokat az egyértelműen hatalmi célokat, az emberek egyszerűbb irányítását szolgáló új vallás? (lásd: a korai pápaság történéseit, az evangéliumok nagy részének cenzúráját, megsemmisítését, a különféle eltéréseket, változtatásokat)
 
Mi volt a szerepe a fanatikus zsidóhitű, és római állampolgár Saulnak Pál „felépítésében”, a keresztény Pálnak a tézisek megváltoztatásában, az Ó-, és Újszövetség összekapcsolásában?
 
Valójában, mit mondott Jézus? Miért nem írt evangéliumot? Miért nem értették, még a tanítványok sem a példabeszédeit? Volt-e köze Jézusnak az esszénusokhoz?
 
Úgy vélem, az igazság napfényre kerülése nagymértékben átalakítaná az egész világot.
 
Bizonyos ellentmondásokat - a vallásváltásunk viszonylagos gyorsaságát, a bálványimádás teljes hiányát, az ősvallásunk nyomainak „tűzzel-vassal” történő irtását – megoldani látszik az a feltevés, hogy a magyarság jóval Krisztus eljövetele előtt találkozott a kereszténység alapjaival közel azonos, eredeti hittételekkel.
 
Helyesebben, egy fejlett univerzális, megszemélyesítéstől mentes istenképpel.
A mindenséget folyamatosan formáló, teremtő sugárzás, Istenszem, Szentmag fogalmával.
Annak időnkénti megtestesülésével, a világot feltöltő, „megváltó” természetével.
 
Ennek nyomai tetten érhetőek mondáinkban, nyelvünkben (Iz, Izsa, Isa), a Halotti beszédben, a mártélyi szíjveret ábráján, vagy az énlakai „egyusten” ligatúra rovásírásos szimbólumaiban, és nem utolsó sorban megtalálható Sumér, India, Egyiptom, Dél-Amerika, és Ázsia hitvilágában is. (lásd: Magyar Kód)
 
Mindezek ellenére, tegyük fel a kérdést: Szükséges-e a gyógyultnak látszó sebek feltépése, a kollektívtudat elfojtásainak, csomóinak feloldása, az igazság keresése?
 
Hiszen „ez” az egyház már közel sem „az” az egyház, manapság sokkal inkább előtérbe kerültek a krisztusi elvek, mindinkább nemzeti, mint birodalmi érdekeket szolgál, valamint tagadhatatlanul nagy szerepe volt Európa sikerességében is.
 
Fő probléma az eredendő bűn, a folytonos bűntudat/bűnbánat doktrínájának bevezetése, alkalmazása, ami kiszolgáltatottá tette, és teszi az embereket a mindenkori hatalommal, a vele összefonódott, Isten és ember közé emelt egyházzal szemben.
 
A nemzeti érdekek védelme leginkább a vallási, és etnikai határok egybeesésénél tapasztalható, de ott sem mindenekfelett (lásd: csángók helyzete).
 
Európa addig volt sikeres, amíg érvényesült az egy Isten, és a független nemzetek elve.
(Európa népeinek többségénél – ellentétben Magyarországgal - nem okozott nemzeti megosztást a reformáció megjelenése sem.)
 
Az intézményesített hit, az egyház és a hatalom összefonódása tette lehetővé a mindnagyobb birodalmak létrejöttét, az anyagi javak hihetetlen mértékű felhalmozását, az emberek kizsákmányolását, majd a világuralmi törekvések kialakulását.
A folyamat jelenlegi állásánál, az apró ellentétekkel szabdalt, a gondolkodásról leszoktatott, szabadon manipulálható embermassza kitenyésztésével leértékelődött a vallás szerepe, sőt egyre inkább a cél elérésének akadályává vált.
 
Úgy is mondhatnánk; „a mór megtette kötelességét, a mór mehet”…
 
Mondhat bárki, bármit – a kongó templomok magukért beszélnek -, a kereszténység leszállóágba került. Hatalmi tényezővé vált, elanyagiasodott, s ezzel párhuzamosan vesztette el Isten lelkének, a tömegek hitén keresztül megtestesülő erejét.
 
Hogy mi várható ezután?
 
Röviden; a világ iszlámosítása.
Majd kezdődhet minden előröl; a gazdaság és vallás összefonódása, az emberek megvezetése, végül, a tőke béklyóiba szorított, globalizált világ megteremtése.
 
Ami már maga a káosz, a szétszórtság, a halál…