Ezek a juhpásztorok lehettek az első nem-gyűjtögetők, akik Kr. e. 8000-ben a magyar Alföldön letelepedve bevezették a szarvasmarha- tenyésztést, vagy helyben háziasították a marhát, és a protoaltaji nyelvet a legkisebb változtatással őrizték meg.
Ugyanezek az afganisztáni pásztorok vonultak be Mezopotámiába is, ahol nyelvüket 5000 éve agyagtáblákra írták. Krantz szerint ez a sumér és a magyar nyelv közötti - általa is teljesen elfogadhatónak tartott - rokonság magyarázata.
Ez tehát az elmélet módosítása. 2000. március 3-án kelt levelében azonban azt mondja, hogy a magyar Alföld legnagyobb részén a lakosságnak nem volt meg a lehetősége az újkőkori életforma átvételére. Szerinte ugyanis a síkság talaja túlságosan mély volt ahhoz, hogy a korabeli kaparó ekével meg lehessen művelni. Így az Alföldön csak Kr. u. 200 körül, a vaseke bevezetésévei indult meg a földművelés. Ezelőtt az ősmagyarok juh - és marhatenyésztéssel, majd később lovaglással foglalkoztak - mondja Krantz.
Az ellentmondás ezután következik. Krantz professzor ugyanis az indoeurópaiaknak megengedi a folyóvölgyekben (Duna, Tisza stb.) a földművelést, holott azok is csak kezdetleges kaparó ekével rendelkeztek. Még azt is megengedi nekik, hogy a folyók mentén nagy népsűrűségben forduljanak elő. Az idézett könyvben írottakhoz képest ez határozott ellentmondás, ahol a Dél felől érkező indoeurópaiak - szerinte - csupán "körülfolyták" az Alföldet, és Északon újra találkoztak, de a síkság ún. mély talajára nem léptek be. Miért adja hát nekik a folyók völgyeit? Csak nem azért, mert ott található a "Körös-", a "Tisza-", a "Lengyel-" vagy a "Dunakultúra", s így természetesen az indoeurópaiak készíthették volna a gazdag díszítésű cserépedényeket, akik azután kereskedelem útján juttatták azokat a pásztorokhoz. Ez azonban régészetileg bizonyíthatatlan, nonszensz. A fent erúiített kultúrák ugyanis gazdagon betakarták az egész Kárpát-medence területét - nemcsak a folyók völgyeire terjedtek ki -, ami nem lehet csupán a kereskedelem következménye, s így nem is az indoeurópaiak érdeme.
MegemIíteném Krantz gondolatmenetének egy másik hibáját.
Mind a sumérokat, mind a magyarokat Afganisztán nyugati részéből eredezteti (a Hindukus nyugati nyúlványa esetleg jól össze is cseng azzal a ténnyel, hogy a sumérok hegyes országból származónak tudták magukat, az viszont figyelemre méltó, hogy a sumérok "hegy" -et jelentő ékjele megegyezik a magyar címer hármas halmával), mindkettőt elvezeti új hazájába, melyek az őshazával ellentétben lapos alföldek (de mindkettő ugyanakkor folyamköz is!). Innen kezdve azonban csak a suméroknak engedi meg, hogy létrehozzák a - mindenki által elismert - magas kultúrát, a magyaroktól viszont még a cserépedényeiket is elveszi. Azt azonban megállapítja, hogy egyedül a magyarok őrizték meg az ősi nyelvet eredeti alakjában, mely tény nem okvetlenül a kultúra alacsony fokát bizonyítja. (Krantz egy másik tanulmányában a vad juh lehetséges előfordulási helyét vizsgálja, és így jut Afganisztánba, mint a kiindulási helyre.)
Azonban számos juhfajta él Ázsiában ettől Északra, melyek bármelyike - például az Altaj-hegységben élő argalijuh – ugyanúgy szóba jöhetne a háziasításnál. A csavartszarvúak például Közép Ázsia felföldjeiről származnak. A racka Kr. e. 10 000-bőlszármazó háziasított maradványait pedig - mely tökéletesen megegyezik a magyar fajtával - Wooley találta meg a Tigris és a Zab folyó össze folyásánál. (A magam részéről hajlok egy Turáni -alföldi vagy Tarim-medencei őshaza elfogadására is, melyek régészeti felderítése és feltárása még fájdalmasan várat magára.)
Most vizsgáljuk meg az eredet kérdését egy másik kutató elképzelése szerint. A segítségünkre lévő módszer az ABO-terv, melyet egy amerikai orvos, Dr. Peter J. D'Adamo dolgozott ki. Ennek lényege, hogy az emberiség története szorosan összefügg a vércsoportok eloszlásával. Eszerint a "O" vércsoport a legősibb, az ,,A" vércsoport a földművelő társadalmak megjelenésével alakult ki, míg a "B" vércsoport a hidegebb északi tájak felé való vándorlás során jött létre. Az "AB" vércsoport ezzel szemben olyan modern adaptáció, mely az egyes csoportok keveredése révén alakult ki.
A különböző vércsoportok az emberiség fejlődésének fordulópontjain jelentek meg:
- az embernek a tápláléklánc csúcsára kerülése (a O-típusú ember teljes kifejlődése),
- a vadászó-gyűjtögető életmódról a civilizáltabb, mezőgazdasági jellegű életmódra való áttérés (az A-típus megjelenése),
- a fajták vándorlása az afrikai kontinensről Európa, Ázsia és Amerika felé (a B-típus kifejlődése),
- a különböző csoportok modernkori keveredése (az AB-típus megjelenése).
Fentieket röviden részletezve a következőket lehet megállapítani. A "O" (ősi) típus kb. 40 000 évvel ezelőtt, a cromagnoni ősember megjelenésével fejlődött ki. Ezek az emberek ügyes vadászok voltak, ellenfeleiktől nem kellett tartaniuk, így a populáció gyorsan növekedni kezdett. Fő energiaforrásuk a fehérje - a húsvolt, s ezzel kialakult a O típusra jellemző emésztőrendszer. Amikor a jó vadászmezők szűkösnek bizonyultak, elkezdődött az emberfajták vándorlása. A vadászcsapatok egyre messzebb vándoroltak, s előbb-utóbb eljutottak Európába és Ázsiába is. Ez a vándorlás alakította ki a Földön a "O" vércsoporthoz tartozó, mai népesség alapjait,
Az "A" vércsoport először valahol Ázsiában vagy a Közép- Keleten alakult ki Kr. e. 25 000 és 15 000 között, és a paleolitot követően a neolitikum csúcsán jelent meg. E kultúra meghatározó tényezője volt a földművelés és az állatok háziasítása. E két tevékenység mindent megváltoztatott. A saját eltartásukat biztosító termelés következtében az emberek stabil közösségeket és állandó lakóhelyeket alakítottak ki maguknak. Az egész folyamat és az ebből fakadó új életforma alakította ki az ,,A", vagy agrár típust, melynek genállománya elterjedt egész Ázsiában és a Közel-Keleten, majd ezen keresztül eljutott Európába is, ahol mélyen benyomult a preneolit civilizációk területére. Ez a vércsoport legnagyobb arányban ma is az európai emberek között található meg. Az indoeurópai hordák eredetileg Dél-Oroszország terültén tüntek fel ~s ~. e. 3500 és 2000 között Dél felé vándorolva Délnyugat Ázsiába kerültek, ahol később Irán és Afganisztán népeit alkották. (Ez a két utolsó mondat igen nagy fontossággal bír, mert kimondatlanul is kettéválasztja az európai őslakosságot az indoeurópaiaktól. Hiszen az előzőek a preneolit korban hatoltak be Európába, míg az utóbbiak ennél jóval később alakultak ki Dél- Oroszországban és vándoroltak Dél felé. Így jutottak be Indiába, ahol elpusztították az Indus-menti Harappa és Mohendzso-Daro magas kultúráit.
Helytelen tehát mindenütt indoeurópaiakat keresni Kr. e. 6 - 7000 körül, ahogy ezt sokan teszik, összekeverve ezáltal az őseurópaiakat ez utóbbiakkal. (Ennél fogva téves a sok további következtetés abban a tekintetben, hogy a mezőgazdaság, a kerámia készítés és a civilizáció egyéb vívmanyai terén kié lehet az elsőség.)
Az "A" vércsoporttól eltérő en - mely a O-vércsoportból alakult ki - a "B" vércsoport valamikor Kr. e. 15 000 és 10 000 között a Himalája hideg fennsíkjaira vándorolva elsősorban az éghajlati tényezők megváltozás a következtében - fejlődött ki. Elsőként Indiában vagy az Urál vidékén jelent meg a kaukázusi és a mongol törzsek körében, és hamarosan jellemzővé vált az eurázsiai síkságot uraló, sztyeppéket lakó nomád törzsek körében. Az ázsiai pásztornépek között két eltérő "B" típust különböztetünk meg: Délen és Keleten egy, kevésbé vándorló, mezőgazdasági jellegű csoportot, valamint az Eszakon és Nyugaton hódító nomád csoportokat. Ezek kiváló lovasok voltak, akik mélyen behatoltak Kelet- Európa területére is, így a "B" vércsoport sok itteni népességben elterjedt.
Ugyanakkor egy teljesen mezőgazdasági alapú kultúra kezdett tért hódítani Kínában és Délkelet-Ázsiában. Az eddig felsorolt három vércsoport közül a "B" mutatja a leginkább meghatározható geológiai előfordulást. A "B" vércsoport hatalmas övet alkotva az eurázsiai síkságon át, egészen az indiai szubkontinensig leggyakrabban Japánban, Mongóliában, Kínában, Indiában és az Urál területén fordul elő. Nyugat felé haladva gyakorisága egyre csökken, Európában már meglehetősen ritka. (Közép-Európában az arányok a következőképpen alakulnak: 44% "A"; 30% "O"; 11% "B". Ezek az adatok a magyar lakosságra is jellemzőek.
Köztudott, hogy az "A" vércsoport a leggyakoribb, de nagy a "O" vércsoport aránya is. Ez - mivel a legősibb típus – természetesen jelen van a Kárpát-medencében, hiszen itt már jóval Kr. e. 25-30 000 előtt kimutatható az ember jelenléte (Ságvár, Istállóskő).
Az Ázsiából bevándorolt ,,A" - agrár - típus a mezolitikum (Kr. e. 8000), majd a Kőrös-kultúra (Kr. e. 6000) embere lett. Kíséreljük meg most - a fentiek figyelembevételével – rekonstruálni a magyarság kialakulását, és követni - a Krantz elmélet szerinti – vándorlásait.
Az őskőkori ember - a "O" vércsoportú - már több, mint 30000 éve megtelepedett hazánk területén és jelentős kultúrákat hozott létre. A cromagnoni ember eljutott Ázsiába is, ahol kialakult belőle az "A", azaz agrár típuso D'Adamo szerint ez kb. 25 000 éve történhetett. Az ember elkezdte az állatok háziasítását, tenyésztette is őket, egyszóval álltató lett. E történések helyszínéül ő is Ázsiát vagy a Közép-Keletet említi. Ez már egybevághat Krantz Afganisztánjával (amint fentebb láttuk a juh háziasításánál), ahonnan Kr. e. 10 000 körül az akkor még pásztorkodó sumérokat és a magyarokat kihozza és elvezeti őket Mezopotámiába, illetve a Kárpát-medencébe. Ha megpróbáljuk az útvonalat rekosruálni, a legkézenfekvőbbnek azt találjuk, hogy - hegyi népek lévén – a hegyeket választották és nem a sivatagot. Ez azt jelenti, hogy egy ideig akár együtt is vonulhattak, s útjuk csak Mezopotámia után vált volna el. Krantz a pásztorokról - tehát a magyarokról – azt mondja "A fajok ősisége" c. munkájában, hogy miután néhány kitérő után elérték Palesztinát, ott egyesültek a "termény-betakarítókkal" és megkezdték a gazdálkodás elterjesztését. Mivel a sumérok a Zagroszt elérve Kr. e. 9000 körül létrehozták az első földműves településeket [Dzsarmo, Sanidar, Gandzs Dare, Ali-Kos stb., melyek közül Dzsarmoban megtalálták a tönkebúza (tönköly), az alakor és az árpa legkorábbi maradványait, a pásztor magyaroknak felesleges lett volna Palesztináig vándorolni, hogy a kezdő földművesekkel találkozzanak, hiszen Mezopotámiában e találkozás megtörténhetett. Hogy a kezdetben pásztorkodó ősmagyarok melyik úton haladtak, nehéz lenne eldönteni, bár Krantz őket az altaji pásztorokkal hozza összefüggésbe, s ez esetben a Káspi-tenger mellett, a Turáni-alföldön át közelíthették volna meg a keleteurópai síkságot és onnan a Kárpátok karéját. A másik lehetséges útvonaluk Iránon át (Mezopotámia érintésével) a Kaukázus felé, majd a Fekete-tenger északi partja mentén vezetne a Kárpát-medencébe.
Idézzük most emlékezetünkbe D' Adamot, aki azt mondta, hogy az "indoeurópai hordák valahol Dél-Oroszország területén tűntek fel Kr. e. 3500 és 2000 körül és innen kerültek le DélnyugatÁzsiába".
Ha ez igaz, akkor kik voltak a földművelés feltalálói a Közel-Keleten Kr. e. 8000 körül, akiket Krantz, mint indoeurópaiakat vándoroltat be Európába? Aki majd kézbe veszi a tanulmány elején említett Krantz könyvet, láthatja, hogy Palesztina mellett több helyszínt is említ a földművelés kezdetére (Anatóliát, Iránt .és a Kaukázust). Szembetűnő, hogy Palesztina kivételével – mindegyik helyszín hegyes vidék. Anatóliát azonban egészen rosszul helyezi el a térképen, mert az ott ábrázolt terület nem más, mint Mezopotámia északi része, amit Aram Naharaim-nak neveznek.
Ez a hurrik, a mitanniak és a szubarok földje. Ezzel szembe a tényleges Anatóliát térképén ugyanolyan pontozással jelöli, mint a magyar Alföldet, ami nála azt jelenti, hogy mindkét területen az indoeurópai tól eltérő nyelvű népek laktak (az Alföldön a magyarok, Anatóliában pedig a hattik).
Ha a magyarok az iráni-kaukázusi útvonalat követték, akkor a Közel-Keletet feltétlenül érintették, és fennáll egy Anatólián át vezető út lehetősége is. Mivel a vándorlásuk nem egy folyamatos menetelés volt (hiszen a Krantz által vándoroltatott népek is meghatározott sebességgel haladtak útjukon), valószínű, hogy megmegállva kisebb-nagyobb kolóniákat és csoportokat hagytak hátra, amire sok helynév és népnév nyújt elfogadható bizonyítékot. (Túlmenne e tanulmány keretein a hatti, a hurri, a szubar, a méd és más népek történetének bemutatása, nyelvük kapcsolatainak feltárása, vagy a számtalan közel-keleti, magyar nevű, ősi település nevének eredetvizsgálata.)
Azt szeretném érzékeltetni, hogy az ősmagyarok bármelyik fenti útvonalat követve nagyon is meghatározóan szólhattak bele a történelmi és kultúrtörténeti eseményekbe. Azt is megkockáztatom, hogy - a sumérokhoz hasonlóan - a földművelés feltalálásában és terjesztésében is döntő szerepük kellett legyen. Emlékeztetőül idézem Krantztól, hogy a Kaukazus IS es Anatólia is a tönkebúza géncentruma, így azzal - mint már említettem - bármelyik útvonalon találkozhattak és megkezdhették tudatos termelését. Mindez persze annak lehetőségét is felveti, hogy akár az egyik, akár a másik, de mindkét útvonalon is eljuthattak a Kárpát-medencébe, ha nem is azonos időben. (Összehasonlításul megemlítem, hogy Krantz könyvében az indoeurópaiak Kis-Ázsián keresztül, és a kaukázusiak a Fekete-tengert Északról megkerülve szinte teljesen azonos időben jutnak el a Fekete-tenger nyugati partjára.) Gazdálkodókként természetesen magukkal hozták a földműves ismereteiket és a háziasított juhot. A szarvasmarha háziasítását valószínűleg a Kárpát -medencében hajtották végre. (A szarvasmarhát az őstulokból háziasították, de ez Európán és a Közel- Keleten kívül egészen az Altaj hegység északi oldaláig őshonos volt, ami viszont az általam feltételezett őshaza közelében található.)
Az itt elmondottak tökéletesen megfelelnek Krantz elméletének azzal a különbséggel, hogy az indoeurópaiak helyett az Afganisztánból kivándoroltatott magyarok hajtották végre mindazt, amit az indoeurópaiak nem tehettek meg ebben az időben, mivel Kr. e. 9000-ben még fel sem léptek a történelem színpadára.
Nézzük csak meg a Közel-Kelet legkorábbi térképét. Azt látjuk, hogy a legelső földművelő közösségek zömmel a Zagrosz nyugati oldalán helyezkednek el (a már említett Gandzs-Dare Dzsarmo, "Sanidar, Ali-Kos vagy Eszak-Keletre Cayönü, stb.), a beáramló magyar/sumér népek vonulása mentén, s ezek kormeghatározása Kr. e. 9000-8000 körüli, vagyis a Krantz által feltételezett afganisztáni kivándorlás idejéhez igen jól illik.
A magyarok több hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol egyrészt az ősi európaiak túlélőit találták (például a szeleta és aurignaci műveltség népeit), valamint a szintén Közép-Keletről érkezett gravettieket (akik - mezolitikumi nép lévén – Krantz eredeti elmélete szerint a legősibb helybenmaradó mezolitikus nyelvet, a magyart beszélték).
Itt ismét rá kell mutatni Krantz egy tévedésére. Az Afganisztánból kiköltöző magyarokat pásztornépnek tartja és ez így is volt. Amint azonban láttuk, útjuk során tevőleges kapcsolatba kerülhettek a korai földműveléssel. Mint állattenyésztő pásztorok, a földműveléshez szükséges szarvasmarha-háziasítást is elvégezhették. Ezzel szemben Krantz szerint a magyarok a háziasított marhát valószínűleg az indoeurópaiaktól vették át.
Elfogadott tény, hogy a népek általában pásztorkodással kezdték a gyűjtögetés utáni életüket. Amelyik szerenesés helyzetbe és helyre került, találkozott a vadgabonával és kiegészítette gazdálkodását, vagyis földművelővé vált. Ez a magyarok esetében logikus és elkerülhetetlen volt. Láttuk a lehetséges útvonalaikat, és az ott előforduló tönkebúza, alakor és egyéb géncentrumokat. Hihetetlen, hogy ők ezt a lehetőséget kihagyták volna, de helyettük más, még nem létező nép végrehajtotta volna a gabona nemesítését és a tudatos termelést. A földműveléssel együtt viszont - már csak a munka megkönnyítése érdekében is - csakhamar meg kellett történjen a szarvasmarha háziasítása is. A kárpát-medencei környezetben (a vad bölény a Dél-Orosz síkságon volt őshonos egészen az Altajig, s ennek leszármazottja a magyar szürke marha is a Podolóniai-hátságról) ez nem is tűnik hihetetlennek. Itt tehát már egy gazdálkodó - földművelő és állattenyésztő – magyarsággal állunk szemben.
Korábbi tanulmányomban már említettem, hogy a Szolnok melletti Kengyel községben találták meg a világ egyik legrégibb - 8000 éves - tönkebúza maradványát.
Ki művelhette és milyen módon ezeket a búzatáblákat? És ki találta fel az ekét?
Ugyanis a "Times" Régészeti Atlasz szerint az ekehasználat átvételét bemutató ábrán azt látjuk, hogy Kr. e. 4000 előtt mindössze két hely létezett a Földön, ahol az ekét "átvették" és ez a két hely Mezopotámia és az Al-Duna vidéke.
A kérdés már most az, hogy ha korábban sehol nem volt ekehasználat, akkor azt kitől vették át? Talán inkább úgy kellene fogalmazni, hogy az ekét e két helyen találták fel, és használata azután innen terjedt el mindenfelé.
Befejezésül hadd idézzek egy idevágó gondolatot Cholnoky Jenő négykötetes hatalmas munkájából (Magyar föld, Magyar faj - Magyar földrajz c. kötete Prinz Gyulától és Gróf Teleki Páltól), ahol ezt olvashatjuk:
"Az ország őseredeti állapotát megrajzoltuk. Ehhez hozzátehetjük, hogy az első, ismert búza táblák már az újabb kőkorszakban beléje szóródtak. Az aggteleki barlanglakók már búzakenyeret ettek. "
2000. augusztus 3.
Imre Kálmán
Badiny Jós Ferenc ÉLETMŰSOROZAT
III. EGY GYERMEK SZÜLETETT NEKÜNK
VII. A SZENTHÁROMSÁG VÉDELMEZŐJE
VIII. BOLDOGASSZONYUNK ÉS „ISTEN FIA”
IX. ÉDESANYA VOLT-E MÁRIA-MAGDALA?
X. MU - AZ ELSÜLLYEDT KONTINENS
XI. „A MAGYARSÁG KIALAKULÁSA” (Néhány kritikai észrevétel Krantz elméletéhez)
XIa. MI VOLT SZENT PÁL: RÓMAI ÜGYNÖK VAGY BESÚGÓ?