Pált, miután hosszabb ideig külföldön volt, Jakab és a felbőszült papok visszahívják Jeruzsálembe. Közvetlen környezete veszélyt érezve, több ízben is figyelmezteti, hogy ne menjen; de Pál, aki nem az a fajta ember, aki visszariad a konfrontációtól, nem hallgat híveire. Jakab és a vezetés ismételten megrója, amiért lagymatagnak bizonyul a Törvény megtartásában. A Cselekedetek nem idézi Pálnak az e vádakra adott válaszát, de a következményekből kiderül, hogy tagadja az ellene felhozott vádakat, amelyeket pedig a saját levelei is igazolnak.1
Más szóval: felismeri, mekkora a vétke, és bármilyen hevesen védelmezi a maga integritását, bármilyen fanatikusan hű a maga alkotta Jézus-képhez, tudja, hogy valamiféle kompromisszumot kénytelen kötni. Így aztán, amikor felszólítják, hogy böjtöljön hét napig, és ezzel igazolja, hogy az ellene felhozott vádak hamisak, készségesen beleegyezik. Eisenman szerint Jakab tudta, mi a valóságos helyzet, és Pált valójában tőrbe csalták. Ha ugyanis visszautasítja a rituális megtisztulást, azzal nyíltan elismeri a törvényszegést.
Azzal viszont, hogy elfogadta, még inkább ő lett Habakukk-kommentár "Hazugja" . Bármit választott is, kimondta az Ítéletet saját maga fölött - és Jakab éppen ezt akarta.2
___________________
1 Különös tekintettel a Kor. 6. 19-27. Ld. fent, ll. fejezet 8. jegyz.
Elég az hozzá, hogy bűnbánó megtisztulása ellenére is maga ellen fordítja a "törvényt buzgón tisztelőket", akik néhány nappal később megtámadják a Templomban. "Ez az az ember" – mondják - ki e nép ellen, a Törvény ellen ... tanít mindenkit mindenütt ... " (Ap. CSEL. 21, 28).
Nem kis zavargás tör ki: "Megmozdula azért az egész város és a nép összecsődüle: és Pált megragadván vonszolják vala ki őt a Templomból: és mindjárt bezáratnak az ajtók. Mikor pedig meg akarák őt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzendült." (APCSEL. 21, 30-31.)
Megérkezik a nem kevesebb, mint hatszáz főnyi sereg, és Pált villámgyorsan megmentik, talán, hogy elejét vegyék egy még nagyobb zendülésnek. Mi másért akarta volna egy római cohors megmenteni egy eretnek, "elhajló" zsidó életét, aki kiváltotta a társai haragját? A felbolydulás mértéke is mutatja, milyen nagy befolyása és hatalma lehetett az akkori Jeruzsálemben az ún, óegyháznak a zsidók kozott. Világos, hogy egy magán, a judaizmuson belüli mozgalomról van szó, amelyet a város lakosainak nagy része támogat.
Miután kimentették Pált a mindenre elszánt tömeg karmaiból, a rómaiak letartóztatják őt. Mielőtt börtönbe vetnék, engedélyt kér egy védőbeszéd elmondására. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de a rómaiak beleegyeznek, jóllehet a beszéd csak tovább tüzeli a népet. Ezután Pált kínvallatásnak és kihallgatásnak vetik alá.
De vajon miről akarják kihallgatni? Miért kell kínozni és kikérdezni valakit, aki a vele azonos vallásúak ortodoxiája ellen vétett? Csak egy lehetséges magyarázata van a rómaiak erdeklődésének: azt gyanítják, hogy Pál valami fontos politikai és/vagy katonai titok birtokában van.
A rómaiak egyetlen jelentős ellenfelei a nacionalista mozgalom tagjai, a zélóták. Pál, az óegyház evangélistája azoknak a buzgózélótáknak az állandó fenyegetettségében élt -lehettek vagy negyvenen, akik összeesküvést szőttek, hogy megöljék, s még arra is megesküdtek, hogy addig sem ételt, sem italt nem vesznek magukhoz, amíg nem sikerül a tervük.
_______________________________
2 Eisenman levele a szerzőkhöz. 1990. augusztus 24.
Az ismeretlenség homályából előkerült unokaöccse megmenti Pált. Jeruzsálemből Caesareába kísérik, ahol arra hivatkozik, hogy római polgár és személyesen kíván a császárhoz folyamodni.
Caesareában bensőségesen cseverészik a római prokurátorral, Antonius Felixszel. Eisenman rámutatott, hogy Pál a prokurátor sógorával, II. Heródes Agrippával is jó viszonyban volt, nemkülönben a király nővérével, aki később Titus ágyasa lett, azé a Titusé, aki lerombolja Jeruzsálemet és császár lesz.3
Ám nem csak ennyi a gyanús elem Pál életrajzában. Nyilvánvaló jómódja, római polgársága és a fennálló hatalommal fenntartott jó viszonya a kezdetektől fogva megkülönböztette őt társaitól és az óegyház többi tagjától. Befolyásos kapcsolatai voltak az uralkodó elittel. Máskülönben miként tudott volna egy fiatal ember a főpap kíméletlen, "vonalas" párthívévé válni?
A rómaiakhoz írt levelében (16,11) egy társáról ír, akit meglepő módon Heródionnak hívnak, a név nyilvánvalóan az uralkodó dinasztiával való kapcsolatra utal. Igen kevéssé valószínű, hogy Heródion egy evangélista társ lett volna. Az Apostolok Cselekedetei 13. fejezetében szó esik Pálnak egy Antiokhiában lévő társáról: ,,Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett vala." Itt megint csak magas szintű arisztokratikus kapcsolatokról van szó.4
__________________________________
3 Eisenman: James the Just ... 16. old. 39. jegyz; 59. old. 39. jegyz.
4 Eisenman: Maccabees ... 62. old. 105. jegyz. Eszerint Pál "keresztény missziója", amely a törvény követeléseit nem vette figyelembe "zsidóknak és keresztényeknek egyaránt" szólt, és tökéletesen megfelel a Heródes királyok politikájának. Eisenman alaposan megvizsgálta azokat a bizonyítékokat, amelyek Pálnak az uralkodó család okhoz való ka csolatára vonatkoznak, és "Pál mint Herodeánus" címmel 1983-ban előadást tartott róla a Bibliai Társaságban.
Bármilyen meglepő is a felvetés, lehetséges, hogy Pál valamiféle "római ügynök volt". Eisenmant maguk a tekercsek juttatták el ehhez a következtetéshez, majd megtalálta az újszövetségi hivatkozásokat is, amelyek alátámasztják mindezt. Ha valaki összeveti a qumrani anyagot az Apostolok Cselekedeteinek szövegéveI, valamint a Pál leveleiben található homályos célzásokkal, akkor a felvetés lehetőséggé válik.
Van azonban egy másik, nem kevésbé meglepő lehetőség is. A zavaros, kusza, talányos események Jeruzsálemben, a rómaiak gyors beavatkozása, Pál elvezettetése a városból hatalmas kísérettel, Caesareában való tartózkodása fényűző körülmények között, rejtélyes eltűnése a történelem színpadáról- mindezek különös ismétlődését figyelhetjük meg korunkban. Olyasmire gondolunk, mint az egyesült államokbeli "tanúvédelmi program", de eszünkbe juthatnak az északír "szupertéglák" is.
Mindkét esetben arról van szó, hogy egy illegális bűnszövetkezet vagy valamelyik félkatonai terrorszervezet egy tagját a hatóságok "megfordítják" , vagyis beszervezik. Az illető beleegyezik, hogy besúgó lesz, és bizonyítékokat szolgáltat, cserébe a sértetlenségért, a védelemért, a biztonságos áttelepítés ért és - pénzért.
Miként Pál, természetszerűleg kivívja társai haragját, s csakúgy, mint ő, látszólag aránytalanul nagy katonai vagy rendőri védelmet kap. Csakúgy, mint Pált, kísérettel csempészik ki az országból; miután együttműködött a hatóságokkal, új személyiséget kap, és családostul letelepedhet valahol, távol bosszúra éhes társaitól. És a világ számára - csakúgy, mint Pál - eltűnik.
Vajon Pál a történelem nagy titkos ügynökei sorába tartozik? Az informátorok és a beépített emberek közzé? Ezeket a kérdéseket Robert Eisenman vetette fel kutatásai során. Akárhogy is, Pál megjelenése a színen egy sor visszafordíthatatlan akciót indított el. A meglevő júdaizmuson belüli elszigetelt mozgalom, amelynek jelentősége nem terjedt túl a Szentföldön, olyasmivé alakult át, aminek a mértékét és jelentőségét nem lehetett előre látni. A qumráni közösségre és az óegyházra bízott mozgalmat kisajátították, és a végeredmény igencsak különbözött az eredetitől. Egy sor olyan gondolat jelent meg, amely eleinte eretnek volt, majd az elkövetkező két évszázad során teljességgel új vallássá fejlődött. Ami a júdaizmus keretein belül eretnekségnek számított, az lett a keresztény ortodoxia. Kevés olyan mozzanat van még a történelemben, aminek messzehatóbb következményei lettek volna.
* * *
Badiny Jós Ferenc ÉLETMŰSOROZAT
III. EGY GYERMEK SZÜLETETT NEKÜNK
VII. A SZENTHÁROMSÁG VÉDELMEZŐJE
VIII. BOLDOGASSZONYUNK ÉS „ISTEN FIA”
IX. ÉDESANYA VOLT-E MÁRIA-MAGDALA?
X. MU - AZ ELSÜLLYEDT KONTINENS
XI. „A MAGYARSÁG KIALAKULÁSA” (Néhány kritikai észrevétel Krantz elméletéhez)
XIa. MI VOLT SZENT PÁL: RÓMAI ÜGYNÖK VAGY BESÚGÓ?