Annak ellenére, hogy az elmúlt ezer év alatt már igen lekopott róluk ez az elnevezés, az utóbbi évek alatt azonban megint csak kialakult egy szervezett irányzat, mely a "pogányságot" ismét rájuk akarja illeszteni azért, hogy az úgynevezett "nyugatbahelyezés" - sel járó magyarirtást indokolják. Ilyen "kárhozatra és pusztulásra szánt pogány népségről (mint ahogyan 1945-ben Pater Leibert, XII. Pius pápa szószólója nevezte az árpádi magyarságot)1 – nem is érdemes történelmet írni, és így ez az Árpád-ellenes irányzat Szent Istvánról indítja a magyarok történetét, és mindent pogánynak és barbárnak nevez, ami előtte volt. A megdöbbentő csak az, hogy ez az Árpád-ellenes irányzat, mely a hazánkban volt idegen uralmi rendszerek jogosságát is hirdeti, és a római egyház vallási ideológiájában gyökerezik, a jelenlegi Magyarországi, szocialista uralmi rendszer alapkövét is szolgálja a nemzeti öntudat elhervasztásával.
Sokan "szentistváni komplexumnak" nevezik ezt a törekvést, amely a feledés fátyolát akarja ráborítani arra a sok szenvedésre, amelyet a magyar népnek kellett elviselni az évszázadok idegen uralmi rendszerei alatt. Köztünk is vannak sokan, akik a volt uralkodó osztály tartozékaként, még ma sem értik meg - vagy éppenséggel nem akarják tudomásul venni - azt, hogy egy nemzet csakis úgy tud megmaradni, ha megőrzi és vallásos kegyelettel ápolja őseinek, elődeinek hagyatékát, vagyis a nemzet szent hagyományait.
________
1 Dr. Nagy Töhötörn: ]ezsuiták és szabadkőművesek. (Nyílt levél VI. Pál pápa őszentségéhez, a szerző kiadása, Buenos Aires 1965. 220. oldalon.).
Ezek azt mondják, hogy "Szent Istvántói kezdve éppen elég hagyományunk van". Ez igaz, de ha megvizsgáljuk ezeket a "hagyománynak" nevezett szokásokat, inkább törvényeket és rendeleteket, amely az idegen és 1945-ig német-római, majd pedig a szocialista befolyással hazánkban a "magyar élet" szabályozói és megszabói voltak, akkor a mérlegnek abban a serpenyőjében, mely a nemzeti megmaradás értékeit tartalmazza, bizony nem sokat találunk.
A másik serpenyőben - a magyarság sok szenvedése, az ezeréves egyházi és idegen arisztokráciai feudálkapitalizmus, ma pedig az idegen "kiválasztottak" által létrehozott nincstelenség, Rákóczi, Kossuth és az 1956-os szabadságharcok után a sok ártatlan elpusztítása ... bizony nemcsak a földig, hanem a poklok kapujáig húzzák le a magyar élet mérlegének ezt az áldatlan serpenyőjét.
Ebben a serpenyőben megtaláljuk aztán a magyar népnek azt a sok szenvedését, amit a római vallásra való "áttérítés" magával hozott. Mártírjinkat, Tonuzóbától kezdve Imre, Vászoly, Koppány és Gyula Arpád-házi hercegeink kegyetlen halálát, felnégyelését. Az Arpád-ház lassú, de biztos elsorvasztását. Királykisasszonyaink kolostorba tevését, vagy gyerekkorban való "összeházasítását", miként azt Szent Erzsébet életében láthatjuk. Árpád-házi királyainknak idegen feleségeit. A mohácsi vészt, Dózsa tüzes trónját és a 400 éves habsburgi kegyetlenségeket.
De maga a római egyház is elismeri a magyarság szenvedését és mártíromságát, hiszen csaknem "negyven" azoknak az Árpád-házi mártíroknak és szenvedőknek a száma, akiket szentté, boldoggá vagy üdvözültté avatott. Tudom, hogy itt valaki azt mondja, hogy nemcsak mártírok és szenvedők jutottak ehhez az "égi ékességű földi megkülönböztetéshez" , mert van Szent László királyunk, és sokan Szent Istvánt is így dicsérik. Ezeknek azt mondom, hogy igen szerethette a magyar nép László királyát, akivel együtt kiűzték az idegeneket az országból. E szentté avatásnak sok körülménye, indoka nem e tanulmányba való. Csak az összehasonlítás kedvéért említem azt kérdezve, hogy miképpen lehetséges az, hogy a németrómai császárok közül egyetlen egy sem szerepel a saját egyházuk szentjeként ... ? Hogyan lehetséges az, hogy a "művelt Nyugat" királyi házainak tagjai közül csak elvétve foglal helyet a "szenteknek egyességében" egy-egy? Amikor a "barbár és műveletlen" magyarok Árpád királyi házából - mint említém - igen sok szentté és boldoggá avatott személlyel rendelkezik a római egyház. Idegen királyaink 1301óta ültek a magyar trónon ... , tehát 618 évig. Ebből csaknem 400 év a Habsburgoké. Ezek közül sincs egyetlen egy sem, akit a római egyház alkalmasnak vélt volna az emberi erkölcsi magaslat elismerésére. Mondhatjuk talán azt, hogy - magyar szempontból nézve - ezek voltak az "elnyomók" a kegyetlen erőszakkal uralkodók, és az Árpád-házi királyaink egyetlen hagyatéka – a magyar nép - volt a szenvedő.
Tehát mindent, mindent megtalálunk a magyar élet mérlegének ebben a serpenyőjében, mely a magyar sorsot a pokol kapujáig húzta le.
Ha honfoglaló nagy Árpád dicsőségét akarom méltatni, egy összehasonlítást kell végeznem. Nem a személyeket, tehát nem Árpádot és 1. Istvánt kell egymással szembeállítanom, hanem azt a magyar életet, amit uralkodásuk létrehozott. Tehát hangsúlyozom és leszögezem, hogy nekem semmi bajom nincs a "szentnek nevezett" I. István magyar királlyal, hanem azzal a szervezett ideológiával állok szemben, mely Szent István felmagasztalásának az ürügyével, az idegenek által meghonosított, és a magyarság érdekei ellen való uralmi rendszert kívánja szolgálni és dicsőíteni.
Hogy ennek a szervezetten működő ideológiának legfőbb hirdetői a római katolikus egyház személyei közül kerülnek ki - arról nem tehetek. A magyar nép történelmi igazságát kívánom szolgálni, amikor összehasonlítom nagy Árpád apánk által végzett "magyar" honfoglalás és a Szentnek nevezett I. István királyunk alatt lebonyolított "idegen népek" honfoglalása alatti és az utána következett MAGYAR ÉLETET.
Aki más véleményen van, vagy az említett - Szent Istvánt dicsőítő ürüggyel idegen érdekű uralom ideológiáját szolgálja, azt vetheti fel, hogy "miképpen lehet ezt az összehasonlítást elvégezni, hiszen Árpád fejedelem idejéből alig rendelkezünk történelmi kútfőkkel". Ezt az ellenvetést talán úgy kell helyesen megfogalmazni, hogy: "alig rendelkezünk ebből a korból magyar kútfőkkel" .
Ez érthető így, hiszen az "idegenek honfoglalása", I. István uralkodásával kezdődőleg, az egyháziak kötelességévé tette a magyarság érdekeinek elpusztítását, éppen olyan módszer szerint, rniképpen Dél-Amerikában „térírés" jelige alatt tönkretették az "új honfoglalók" az inkák kultúrvilágát, és Közép-Amerikában a maya-azték műveltség csodáit. De mégis van elég történelmi bizonyítékunk ebben a valóban történelmi nyomozásban, amit el kell végeznünk. Ugyanis a szentnek nevezett I. István uralkodásával működésbe lépő "idegen honfoglalók" igen sok írást hagytak ránk, melyek tükrözik az árpádi "magyar" honfoglalás magyar életét".
Vegyük kézbe legelőször Szent István király dekrétumait, mely a Corpus Jurisban található. A II. Könyv 19. fejezete így szól/:
"Hogy ezen ország népének a szolgák és szolgálólányok minden zaklatásától és vádaskodásától nyugta és maradása legyen, a királyi tanács végzése teljességgel megtiltotta, hogy semmiféle vétek okáért valamely szolgaszemély vádlást és az ő ura vagy asszonya ellen ne tehessen."
Milyen következtetést vonhatunk le ebből a törvényből a "magyar életre" vonatkozólag ... ?
Tudjuk azt, hogy az árpádi honfoglalás magyar népe mind szabad volt, és mindenki beletartozott egy nemzetségbe. Nem valószínű, hogy a Kárpát-medencébe való áttelepülésük nehéz, de bámulatos haditechnikával lebonyolított útjára hoztak volna magukkal idegen szolgákat.
_______________
2 Dr. Márkus Dezső m. kir. törvényszéki bíró szerkesztésében megjelent: Corpusjuris Hungarici, Magyar Törvénytár 1000-1895 Millenniumi Emlékkiadás (Franklin Társulat 1899).
Viszont, ha a megtelepülés után voltak szolgáik, azok mind idegenek és talán hadifoglyok voltak. Az árpádi magyarság tehát szabad volt és résztvett a közakarat létrehozásában.
Az ismertetett szentistváni rendelet értelmezéséhez el kell olvasni a "Szent István Nagy Legendájának" 6. fejezetét, amit mi magyar fordításban - átveszünk Szabó Károly: "A Magyar Vezérek Kora" (Bp. 1878) c. könyv oldaláról a következőképpen:
"Koppány legyőzése után a hatalmába került foglyokat a térítésben buzgolkodó fejedelem a kereszténység fölvételére kényszerítette, akik pedig közülük ősihitükhöz ragaszkodva megkeresztelkedni határozottan vonakodtak, s ilyenek bizonyosan nem kevés számban lehettek, azokat szabadságuktóI megfosztva, gyalázatos szolgaságra vetette. " (Ugyanezt lásd: Marchi Chron. 26. old., Chron. Budense 49. old és Thúróczi II. rész. 13. fej.)
Az I. István királyunk alatt végbement "idegenek honfoglalása" után tehát megváltozott a magyar élet. Az idegenek lettek az urak, a földbirtokosok és az árpádi - volt szabad magyarok lettek a szolgák.
A szolgaság mellett azonban sokkal szomorúbb a bekövetkezett testvérharc. István kegyes ajándékokkal és birtokokkal látta el főleg a hazánkba betelepedett idegeneket, de a hozzá "megtért" magyarokat is. Így történt aztán, hogy mikor a keleti-keresztény Ajtony nem akart római keresztény lenni, egyik főembere - Csanád - átállt az új hitre és megölte urát, Ajtonyt. István ezért Csanádnak adta Ajtony birtokait. És mennyi ilyen eset osztotta két táborba a hajdan erős magyart. ..
De a dekrétumok arról is felvilágosítanak minket, hogy az ilyen "megalkuvó" és "színt változtató" magyarok is megelégülték az idegenek uralmát, mert vissza akartak térni a régi hitükhöz, és segíteni akarták az elnyomott testvéreiket. Ezek ellen így intézkedik a "szentkirály" törvényeiben:
"Ha találkozik valaki a tehetősebbek közülhitetlen romlott szívű , hitszegett emberrel, keze vesztésével fizessen hitszegéséért ... "(ll. 15. fejezet)
És ettől kezdve jelennek meg a történelmünk színpadán a jobb kezétől megcsonkított magyarok, az elhajított jobb kezek. A "szenkirály" rendelte el, hogy a hitszegőknek vágják le a jobb kezét.
És ez a kegyetlen rendelet nemcsak a római kereszténység ószövetségi törvényeinek könyörtelenségét, hanem a bevezetett és a közakaratot megsemmisítő, új uralmi - talán mondhatjuk úgy, hogy - parancsuralmi rendszert is tükrözi.
Hasonlítsuk össze tehát e korszak uralmi rendszereit is egymással. Kezdjük honfoglaló nagy Árpád apánk rendszerével, aki ezt apjától - Almostól - kapta örökségbe. Ennek a rendszernek alapja a karizmatikus eredetben való hit.
A magyari eredet gyökere a "Turul mondában" található. De a mai - mezopotárniai - kutatásokkal, azok eredménye szerint, az Emeséhez visszatérő Turul, mint nemzetségős, a káldeusok hitvilágában élő oroszlánfejű, hatalmas égi madárhoz vezeti vissza az eredetet. Miután pedig ez a NAPMADÁR, mely az újra éledő "NAP FIAT" emeli fel a magasságos égbe, a magyari eredetnek így az égből való származás misztériumát adományozza, és csakis ez lehet annak az oka, hogy mondavilágunk ÁLMOST és leszármazottait az "ÉG FIANAK" nevezi, aki - mint szakrális személy - isteni tulajdonságokkal rendelkezik, és isteni kötelességének elvégzésére van hivatva. Igy az Almos által újra elindított, és Árpád vérszerződésével alkotmányos jogrenddé emelt és elismert magyar uralmi rendszer fejedelmét az "Ég küldöttének" hitte, aki tulajdonképpen csak az EGY ISTEN, a magyarok Istene vagy a Napisten rendelkezéseit foganatosítja a földön és Isten igazságával uralkodik a népe felett.
A nyugatiak uralmi rendszere annak az államnak jegyeit hordozta magán, amelyikben a nyugati kereszténység megszületett, vagyis a Római Birodalomét. Ezt a római jogrendet azonban már régen átszőtte a germán-frank birodalom érdekében kialakított új jogrend, amelyben a német-római császár nem az "ÉG FIA", hanem - miként Dümmerth írja':
„ Európa (római) keresztény uralkodója, a római császárságot felújító Nagy Károly ... megtalálta a módját, hogy magát - a keresztény vallás szertartásainak a felhasználásával- csaknem "isteni" tekintélyre emelje."
Miután a Római Birodalom másik utódja a bizánci császár volt, nézzük tovább Dümmerth írását, hogy miképpen vélekedik ő erről. Idézem Dümmerthet:
„... ott állott továbbra is, ráadásul a folytonosság megszakítása nélkül Bizánc császára, ahol ugyancsak, minden kereszténység ellenére az "istencsászárság" eszméje uralkodott a gyakorlatban." Itt tehát a császár egyenlő rangú volt az Istennel. Annak érdekében, hogy e történelmi nyomozásunk teljes legyen, javaslom, hogy vizsgáljuk meg "királyeszme" tekintetében is az említett hatalmakat.
Az Árpád-dinasztia királyeszméjében (1.Istvánig) a királyeszmét hivatás tudatnak nevezhetjük, ahol az "Ég- Fia", a magyarok uralkodója, szakrális mivoltánál fogva egyben „papkirály" is. Az "ÉGI KIRÁLY", az Igazságos Isten földi helytartója, és a közakarat végrehajtója.
A nyugat-római "királyeszme" szerint a német-római császár tekintélye "isteni" és egy hierarchikus tagozódású államszervezet által érvényesíti korlátlan hatalmát. Tehát nem a közakarat a döntő, hanem a mindenkori császár személyes elhatározása szerinti parancsuralom szabja meg az alattvalók életlehetőségét.
A kelet-római császárságban, vagyis Bizáncban az "istencsászár" uralkodik, és a császári "istenítés" jeligéje mellett egy erkölcstelen és korrupt uralmi rendszertől igyekszik függetleníteni magát egy "keletinek" nevezett kereszténység, mely a vallás-szellemi síkon éppen úgy ellenlábasa a római típusú kereszténységnek, miképpen a római császárságok is a békétlenség támogatói.
_________________
J DÜMMERTH Dezső: Az Árpádok nyomában (Il kiadás, Panoráma Bp. 1977.) 131. old.
Az "uralmi rendszerek" és a "királyeszmék" vizsgálata igen érdekes történelmi valóságokat tár fel, melyeket érdemes igen jól megjegyezni és az Arpád-kor történetének vizsgálatánál szem előtt tartani.
Jólesz, ha külön csoportokba osztva sorolom fel ezeket.
-
Csakis ez a mély hagyományokon alapuló magyari királyeszme következménye lehet az állandó magyar egység, hogy a közakarat határozatával az egész nemzet - a hivatástudat szerint hadra kelt és például a pozsonyi csatában legyőzte Európa egyesült hadseregét. (Itt szemrehányólag kell megemlítenem Komjáthy urat, aki "Thousand years of Hungarian Art of War" című angol nyelvű könyvében elfelejtette - vagy tudatosan kihagyta – ennek a bámulatos haditechnikának az ismertetését.)
-
A keleti kereszténységet jól ismerő és Jézushitű magyarság tulajdonképpen e csatában ismerkedett meg a nyugat-római kereszténység hierarchikus szervezetével akkor, amidőn érsekek, püspökök, kanonokok által vezérelt fegyveres erők ellen kellett küzdeniük. Ez a történelmi tény a nyugat-római egyház azon érdekes szervezetét mutatja, mely szerint a főpapjai nemcsak templomokkal és kolostorokkal rendelkeztek, hanem gyilkoló fegyverekkel felszerelt, erős hadsereggel is. De arra is utal, hogy ez az egyház a Kárpát-medencét ősi jusson elfoglaló magyarsággal szemben egyáltalában nem kívánta az általa tanított és prédikált "krisztusi szeretetet" gyakorolni. Minden bizonnyal nagy meglepetést keltett a győztes magyaroknál a nyugati püspökök és egyházi személyek olyan holtteste, amikor karddal kezükben maradtak ott a csatatéren. Ugyanis a keleti kereszténység papjainál ennek pontosan az ellenkezőjét észleli a történelemkutatás. De a nyugat-római egyház ezen felfogását, a magyarok kiirtására történő kardot rántásának indoklását megtaláljuk Szent István Király Kis Legendájában, és a többi legendákban, melyek - mint a nyugat-római egyház irodalmi termékei - a mai marxista, hivatalosÍtott történelemszemléletben is, és azoknál az emigránsoknál is, akik Szent István dicsőítés ének ürügye alatt - tulajdonképpen - az idegen uralmi rendszert szolgálják - hiteles történelmi kútfőként vannak elismerve.
Így írnak a „Kis Legendában”4:
„... midőn a magyaroknak barbár nemzete a hitetlenségben már régóta tévelygett, s a pogány szokása szerint hiú és szentségtörő babonákat követett, úgy tetszett az Üdvözítő irgalmának, hogy bűneiknek véget vessen, s ha az ördogi csalatás eloszlik, e nemzetnek legalábba maradéka üdvözüljön... "
Amikor ahhoz a fejezethez érek, amelyben az "ISTENES HONFOGLALÓK" -ra vonatkozó bizonyítékaimat felsorolom emlékezzünk majd megint erre, és majd látni fogjuk, hogy micsoda elvakult, gyűlölettel teli szellemű lehetett ennek a KIS Legendának a szerzője akkor, midőn a magyarok Istenes, nemes és nagy műveltségű, saját írással rendelkező nemzetét egyszerűen "barbár pogánynak" nevezte. Persze ebben nagy része van a magyarság azon hagyományának, mely hitvilágát és származását Attilához csatolta. (A római egyház sohasem tudta megbocsátani Attilának azt, hogy Rómát nem rombolta le, hanem mikor a római pápa könyörgött hozzá -lovát visszafordította a Tisza felé. Viszont Alariknak és a gót vezéreknek sohasem róják fel bűnként azt, hogy háromszor lerombolták a "szent várost".)
Érdekesen ír erről az Attilához való kapcsolódásunkról Dümmerth is5:
,,A magyarság, akár igazi, akár téves hagyomány kötötte össze Attilával ... a X. század első felében, maga teremtett magának katonai erejével olyan tekintélyt, mely még a túlerőben lévő német szomszédság lépéseit is meggondolásra késztette. "
______________________
4 Árpád-kori legendák és intelmek. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1983. 17. old.)
5 DÜMMERTH: Op. Cit.
Természetesen Dümmerth sem mer írni ma a pozsonyi csatáról, ahol Árpád megsemmisítette az egyesült európai német és frank "túlerőt", de csak erre vonatkozhat hivatkzása, mert a németek a szentnek nevezett I. István királyunk előtt uralkodó magyar, Árpád-házi fejedelemnek idején egyetlenegyszer sem mernek Magyarország ellen támadni. I., II. és III. Ottó német-római császárok kénytelenek belenyugodni, hogy a Magyar Birodalom határai sérthetetlenek, miközben eltelt 100 esztendő, minden német támadás nélkül. A magyarság egysége oly erőt adott a karizmatikus Árpád-házi uralkodók alatt, hogy a magyar nemzet javakban, létszámban és lelkiségben is gyarapodott.
Tudom, hogy vannak sokan, akik ezt sem akarják elismerni, de ezeknek feleljen megint Dümmerth, aki a pozsonyi csata dicsőségének nem említése mellett az augsburgi "vereségnek" mondott német mészárlással, a fegyvertelen katonák legyilkolásával kapcsolatban így ír:-
" Történelemirásunknak szintén a Habsburg monarcbia korszakából maradt csökevénye az, hogy még ma is szinte versenyzünk a külfoldi történetirassal a 955. évi augsburgi vereség szörnyűségének lefestésében. Pedig ha a forrásokat figyeljük, azt látjuk, hogy... ez a vereség nem volt "megsemmisító"" a magyarokra, amint ezt néha olvassuk – pl. Komjáthy könyvében (beszúrás tőlem) - és még csak "a kedvüket sem vette el a további hadakozástól. ''6
A felsorolt történelmi adatokat példaként említettem arra vonatkozólag, hogy az árpádi magyar honfoglalás a MAGYAR EGYSÉG megteremtője volt, és az árpádi "királyeszme" alapján, a Vérszerződés Alkotmányának betartásával Magyarország jólétben és háborítatlanul gyarapodott és fejlődött mindaddig, míg I. István meg nem nyitotta az ország kapuját a nyugat-római egyház és a kóbor német lovagok előtt, és létre nem hozta az "idegenek honfoglalását" a Magyar Birodalomban.
___________________
6 DÜMMERTH: Op. Cit. 155. old.
Ezzel az „idegen honfoglalással" egy új "királyeszme" keletkezett Magyarországon, és ennek első képviselője I. István királyunk volt. Ennek az új „királyeszmének" kialakításában nagy szerepe volt az "emberöléstől sem visszariadó" Adelhaidnek, István . mostohaanyjának. Nem tudjuk István apját - Geyzát - okolni a történtekért, mert a nyugati kútfők úgy írják, hogy Adelhaid a "férje felett is uralkodik".7
A serdülő korban lévő VAJK-ISTVÁNNAK, akkor, amidőn felvette a judai alapú római kereszténységet, és az Ószövetségben előírt zsidó, királyi rítus szerint lett a magyarok királyává olajjal „felkenve", mint ahogyan azt nagyszerűen leírja Dümmerth említett könyvének: „A királyavatás és szimbolikája" c. fejezetében" - meg kellett tagadnia a Turul Eredet-mondai származását, és meg kellett tagadnia azt, hogy ősapja - Álmos - az „ég fia" volt. Meg kellett tagadnia a szakrális királyeszmét. Meg kellett tagadnia a magyar uralkodó "papkirályi" kötelességeit és hivatástudatát, és át kellett adni népének Lelkét a római pápa akaratától függő idegen papságnak.
Itt kezdődik a nagy magyar tragédia, és ma - amikor a nemzet sírjánál állunk, amikor a "honfoglalt" idegenek felosztották maguk között hazánk területének háromnegyedét. Ma, amikor ismét szocialista rendszer uralkodik a megmaradt magyar földön – kiegészíthetjük, megtoldhatjuk azon állításunkat, hogy az árpádi királyeszme a magyar egységet teremtette meg - egy másik következtetéssel. Mondhatjuk, hogy ez az új királyeszme, ami I. István királyunk által bekövetkezett idegen honfoglalással indult – volt a MAGYAR MEG NEM ÉRTÉS és a magyar testvérharc létrehozója. Aki ellentmond ennek, azt arra kérem, hogy nézzen körül az emigrációban. Az árpádi hagyomány ápolása testvériséget hirdet és magyar egységet szeretne létrehozni ... De szomorú az, hogy mily kevesen vagyunk a nagyvilágban Árpád apánk és megtartó királyeszményének a dicsőítésére.
__________________
7 Szabó Károly: Amagyar vezérek kora. (RáthMór kiadása, Bp. 1878. 40l. Old.). 8 DÜMMERTH: Op. Cit. 147. old.
Például Buenos Airesben mindent elkövettünk Pesti atyával annak érdekében, hogy valamelyik egyesület Árpád napot rendezzen. Süket fülekre találtunk.
Ellenben a legnagyobb argentin lapban - igen sok költséggel - megjelentettek egy cikket a magyar történelemről, és ebben a cikkíró a Szent István előtti magyarságot "félbarbár" -nak nevezte.
Természetesen a szentistváni királyeszmét dicsőítették itt is. Kérek mindenkit arra, hogy meditáljunk itt együtt a magyar sors felett.
Ismerjük el azt a rideg valóságot, hogy nemzetünk és hazánk az elpusztulás sírjának szélén áll, és azt is állapítsuk meg, hogy ide nemzetünket ez az idegeneket szolgáló "szentistváni királyeszme" vezette. Mert pontosan az történt 1000 év alatt nemzetünkkel, amit ez a Szent István az "INTELMEKBEN" leírt, és megjövendölte a nemzet sorsának azt a sírba vezető irányát, ami az őáltala bevezetett királyeszme gyakorlati eredménye. Így ír az INTELMEK 8. fejezet 1. §-ban9:
" Tudd meg, hogy legnagyobb dísze a királyságnak az előbbeni királyok nyomában járni és követni a tisztes atyákat, mert valaki megutálja az ő eleinek végzéseit ... és Isten törvényére gondja nincsen, az elpusztul."
Pontosan ez történt a magyar nemzettel. Elhagyta őseinek szent hagyományait, és I. Istvántói kezdve megtagadta az árpádi végzéseket, felrúgta a "vérszerződés" szent alkotmányát, és így gyökértelenné vált. Tehát elpusztul.
Pedig milyen lelkesen énekeltük otthon a régi dalt így:
„ Árpád Apánk ne féltsd ősi Nemzeted.
Nem vész el az, ha eddig el nem veszett ... "
Most mégis mondhatjuk, hogy a nemzet a sír szélén áll. Ide terelte az elmúlt 1000 év alatti állandó idegen uralom. A gyászéneket ma otthon a történészeink fújják, akik versenyeznek azon, hogy a külföldnek is és a minden történelmi ismeret nélkül felnevelt otthoni ifjúságnak, minél gyalázatosabb formában mutassák be ősapáinkat.
_________________
9 Az (2) alatti Corpus Juris Hungarici. Szent István Dekrétumai I. 8. fej. 1.
Hogy az ifjúság így megundorodjon a saját fajtájától, és ne ismerje meg a nemes nemzeti öntudatot. Csak egy példát említek erre - „István, a király" rockoperát, ahol a történészek Koppány herceget földet túró, trágyadombon hentergő és kecskét zavaró vadembernek mutatják be. De ezeknél az otthoni és nagyobbrészt idegen származású történészeknél sokkal nagyobb sírásók azok az emigrációban - tehát a szabad világban – bőségben és jólétben élők, akik ugyanezt a nótát fújják.
Ha csak magam maradok figyelmeztető kakukknak a magyar nagyerdőben, akkor is halljátok a hangomat, mert
a sír szélén álló nemzetünk megmentésére hívok minden magyart!
Hívok minden magyart az ősök tiszteletében való lelki megújulásra, mert aki múlt jának és őseinek szeretetében - Istennel - megújulni képes, az halhatatlan. Az ember is és a nemzet is.
Életemnek több mint a felét az őseink kutatásában, az igaz magyar eredet után való nyomozásban töltöttem el. A Turul és a Csodaszarvas eredetmondáink nyomán bebarangoltam e nyomozásban egész Közel-Keletet is, és ma már meg tudom határozni - írott bizonyítékok segítségével- az árpádi hagyaték két kezdőpontját.
Az egyik kiinduló pont az I. Istvánig uralkodó Árpád-házi fejedelmeinktől vezet a múltba visszafelé, és ha a múltból akartok az Árpádok felé jönni, az idevezető út kárpát-medencei kezdőpontját is megtaláltam.
Kezdjük talán az Árpád-nemzetségen. Árpád ükunokájáról - Tormásról és Bulcsúról írja a Bíborbanszületett bizánci császár, aki az Árpádfiaknak "a bizánci császár vendégbarátja" méltóságot ajándékozta - azt, hogy az Árpádfiak magukat a "szabír" nemzetségből valónak vallják. Innen visszafelé haladva megtaláljuk Szabíriát ott, ahol boldogemlékű Padányi Dentumagyariát sejtette.
Ma már tudjuk, hogy a mezopotámiai SU-BIR föld is hazájuk volt, hiszen a su-bar, su-bir, sza-bír azonosságot még Djakanov professzor is elismeri a "Szabírok Története" c. könyvében. De azt a valóságot, hogy az ókori Kárpát-medencében is éltek szabírok, csak a tatárIakai tábla imaszövege fedte fel, amikor az alsó jobb negyedben írt jelek SA-PIR-ATYA olvasata tudósít minket erről a valóban meglepő újdonságról. És ez az Árpádokhoz vezető hagyomány ókori kiindulópontja, mely megmagyarázza azt az - eredetmondáinkban szereplő - csökönyös akaratot, mellyel a mondai hun és a magyar népek mindig visszatérni igyekeztek a kárpát-medencei őshazába.
Ezzel megértitek azt az elhatározásomat, amelyik sugallatszerűen arra ösztönzött, hogy ezüst érembe veressem a tatárIaki táblácska mását azért, hogy azok, akik az ősök tiszteletében - Istennel - megújulni képesek, emlékeztetőként hordják a nyakukban. Ez a kb.-7000 éves imaszövegű amulett emlékeztet minket arra is, hogy SZA-PIR annyit jelent: "Napfényarcú", "Fény Arcú", vagy "Nap-Fia", "Fény-Fia". De azt is tudni kell ebben a szent hagyományban, hogy míg a Hajnal-Pír Isten életet adó erejének földi megnyilatkozása, addig a SA-PIR ennek emberi mása, mely a Lélek fényét tükrözi a megújhodott, és szent hagyományainak tiszteletében élő ábrázatán.
És most azt kérdezem: lehet-e "Fény-arcú" egy "naparcú NAPFIA" pogány ... ? Lehet-e istentelen, vagy Isten nélkül élő... ? Sohasem, hisz tudja, hogy csakúgy lesz "fényarcú" , ha a lelkében lakozó istenerő sugároztatja orcáját. Hát ilyenek voltak az árpádi „Istenes Honfoglalók”.
De mindenki azt kérdezheti, hogy: „akkor miért hívták mégis őket pogánynak” ... ?
Én azt kérdezem vissza: „kik hívták őket pogánynak ... ?” Egyedül a római egyház ránk maradt írásaiban található meg ez a dicstelen jelző, és azért, mert a római katolikus egyháznak az 1962- ben megkezdődött II. Vatikáni Zsinat határozatáig minden másvallású pogány és eretnek volt. Csak ezzel a zsinati határozattal lettek a többi keresztény felekezetek is és az egyéb vallások követői „istenhívőknek” elismerve. Miképpen azt mondja e zsinat 1965. december 7-én kelt jegyzőkönyvének „Libertas Religiosa sub Luce Revelationis" c. fejezete.10 I. István király korában tehát a "pogány" kifejezés alatt azt kell érteni, hogy "NEM KATOLIKUS".
A II. Vatikáni Zsinat emIített határozata alapján tehát arra kérem a római katolikus egyház papjait és a szentistvános magyarokat, hogy tegyenek eleget a római pápa parancsának, ne hívják többé nagy Árpád apánkat és népét pogánynak, hanem - e rájuk nem illetékes jelzőt cseréljék ki - az 1962. óta érvényben lévő és ismételten a II. Vatikáni Zsinat által elrendelt új meghatározással-, hogy NEM RÓMAI KATOLIKUS.
Ez az igazság. Árpád apánk és népe NEM VOLT POGÁNY ÉS NEM VOLT RÓMAI KATOLIKUS, hanem a keleti kereszténységhez tartoztak.
Itt érkeztünk el nyomozásunk legfontosabb szakaszához. A római katolikus, térítés utáni kútfőinkben is van ugyanis utalás, mely az árpádi nép keleti kereszténységét bizonyítja.
_________________
10 Concilio Vaticano II. (Biblioteca de Autores Crristianos, Madrid, 1966.695
Nyomozásunk első konkrét adata Szent László Dekrétumaiban található. Ugyanis ennek 1. könyve a 3. fejezetben a következőket rendeli:
„ Az olyan papoknak pedig, akik első és törvényes házasságban élnek, minthogy a szeretet kötötte és a Szent Lélek bírta egybe őket, ideglen való engedelme: adunk, míg az apostoli szent atya adna tanácsot rólok nekünk. " 11
Ez a dekrétum tehát azt mutatja, hogy I. István halálától oly történelmi távlatban, mint ahogyan ma mi vagyunk a második világháború befejezése óta, Magyarországon még mindig vannak házas, tehát családdal rendelkező papok. Olyanok, akik valamelyik keleti keresztény felekezet szerint megházasodván, kénytelenek voltak felvenni a római kereszténységet. Mert, hogy nem önszántukból vettek fel egy másik és olyan felekezeti vallást, amely tiltja a papok házasságát, az egyrészt házas mivoltuk miatt magától értetődik, másrészt az erőszakos térítést igazolja I. István után következő I. Endre királyunk parancsolata, melyet a következőképpen olvashatunk a Corpus Juris Hungariciben:"
„Megparancsolta, hogy minden magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a scythiai ősi, pogány szokást el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallásra nyomban vissza nem tér, és nem hallgat a szent törvényre, amelyet dicsőséges István király adott vala, feje és jószága vesztésével bűnhődjék.”
Így természetesen tartjuk azt, hogy I. István erőszakos térítése kényszerhelyzetben találta a Magyarországon már igen megszervezett keleti kereszténység papjait, akiket a római vallás térítő papsága - kánoni törvényük értelmében - csak eretnekként kezelt, mint pogányt, és nem római katolikust. Ezek a papok tehát átkeresztelkedtek a római vallásra, és így megmaradtak hivatásukban is és házasságukban is. Úgy látszik, I. István is megtűrte házas mivoltukban őket, mert Szent László királyunk dekrétuma beszél még másodnős papokról is az 1. könyv 1. fejezetében, így: 13
„Parancsoljuk, hogy a másodnős papok és diakónusok és akik özveggyel, vagy asszonnyal keltek egybe, bocsássák el azt magoktól, és bűnbánat után térjenek vissza az ő papságuk rendjébe.
1. §
Akik pedig a tiltott házasságtól elállni nem akarnánk, azok a kánoni törvény szerint alacsonyabb rendre lépjenek alá.
2. fejezet:
Ha pedig valamely pap az ő szolgáló lányát vette társul magához, feleség gyanánt, adjon túl rajta: mit ha nem akarna, adják el mégis, és az árát vigyék a püspöknek.
4. fejezet:
Ha pedig valamelyik püspök, vagy érsek megvetvén a zsinat végzését, engedne annak, aki tiltott házasságát felbontani nem akarja, vagy javallaná az ő cselekedetét, avagy egyházat adna neki, vagy megengedné, hogy papi rendje tisztéhez tartozó valami dologban eljárjon, ítélje meg a király és ítéljék meg a püspök társai, amint jónak látják.
1. §
De ha a főesperes lenne elnéző a püspök tudtán kívül, vagy a pap annak megegyezésévei maradna meg az ő vétkes állapotjában, tegyen ítéletet a püspök szabad akaratja szerint. "
Igen nagy probléma lehetett a nőtlenségi törvénnyel kötelezett római katolikus egyháznak a keleti kereszténységről áttérített papok helyzete miatt. De nemcsak egy-két esetről van itt szó, mert - ha királyi rendeletek váltak szükségessé e probléma megoldása végett - akkor jogosan következtetünk arra, hogy nemcsak keleti keresztény papok, hanem egy egész keleti egyház szervezet átvételéről, áttérítéséről, és a nyugati papság által történő elfoglalásáról beszélhetünk. Ugyanis ha nem így lenne, például a pannonhalmi apátság alapítólevele latin nyelvű lenne és nem görög.
Márpedig görögül van írva, és így ékesen bizonyítja azt a valóságot, hogy a bencések azt nem alapították, hanem elfoglalták.
Rendszeres történelmi és oknyomozó kutatás szükséges annak felderítésére, hogy az árpádi magyarság melyik keleti keresztény felekezethez tartozott. Már nagyon régen le kellett volna folytatni ezt a történelmi nyomozást is, de az elmúlt 1000 éven át nem volt rá lehetőség, mert ha nem római katolikusok voltak - mint ahogyan nem voltak -, a római egyház terminológiája szerint csak pogány és eretnek lehetett, aki nem a római hitet követte.
Mint említettem - a II. Vatikáni zsinat határozatával ez a régi terminológia megváltozott, és így az árpádi magyarság, ha valamelyik keleti kereszténységhez tartozott, úgy beletartozik a zsinat azon határozati végzésébe, amit "Vallásszabadság az Isteni kinyilatkozás Fényében"14 fejezet magába foglal. De - ha történetesen nem tartoztak volna egyik keleti keresztény egyházhoz sem, hanem a bizánci történészek leírásának adunk igazat vallásukra vonatkozólag, akkor is a Vatikáni Zsinat ugyanezen fejezete alapján a mai
katolikusnak tiszteletben kell tartani ezt a vallásukat is, hiszen "egyisten" imádóknak mondják őket, miképpen azt egyik neves történészünk15 megállapította és forrásmunkáját is megnevezi. Így idézek egy 1878-ban megjelent magyar történelmi munkából:
"Őseink vallása az Egyisten imádásán alapult, kit az általa alkotott természet elemeiben, a tűzben, vízben, levegóven és födben tiszteltek, hogy hitték a lélek halhatatlanságát, s a jövendő örök életet. "
Nem szabad tehát többé árpádi őseinket "pogánynak" nevezni semmiképpen sem, hiszen a hivatkozott Vatikáni Zsinat 1965. október 28-án kelt jegyzőkönyvének záradéka így mondja:16
"Következésképpen az Egyház - mint a Krisztusi Lélektől idegen valóságot - helytelenít minden faji, színes, társadalmi helyzetre vagy vallásra vonatkozó megkülönböztetést és üldözést."
A zsinat jegyzőkönyve ezt a tilalmat, illetőleg helytelenítést Mózesig és Ábrahámig visszamenőleg érvényesíti. 17 Árpád apánk és népe ezeknél sokkal közelebb van hozzánk az időben. Rájuk tehát jobban vonatkozik a vallásuk miatti mai diszkrimináció tilalma és elítélése. Mindenesetre meg kell állapítanunk azt, hogy a II. Vatikáni Zsinat jegyzőkönyve éppen úgy és egyformán elítéli a mai és a múltra való emlékezéssel történő faji és vallási üldözéseket.
Szeretettel és békés szóval kérjük tehát a Szent Istvánt dicsérőket, hogy dicséretük mellé ne tegyék oda nagy Árpád apánk becsmérlését azzal, hogy igaztalanul „pogánynak" nevezik őt.
Szeretettel és békességgel kérjük őket is és minden magyart, hogy ismerjük el a bizánci történészek állítását, azt, hogy Egyistenimádók voltak az árpádi magyarok, és ennek az Egyistennek, a magyarok Istenének dicséretével jöttek a Kárpát -medencébe, mint Istenes Honfoglalók.
* * *
_____________________
11 Corpus Juris Hungarici. Szent László király dekrétumai. 1. könyv, 3. fejezet.
12 Corpus Juris Hungarici. Első Endre parancsolatja vagy rendelései.
13 Corpus Juris Hungarici. Szent László király Dekrétumai.L könyv 1. és 4. fej.
14 Concilio Vaticano II. Op. Cit 695. old.
15 Stabó Károly: Op. Cit. 431. és 432. old. Hivatkozás: Theophylactus Simocatta
VII. századi bizánci írónál olvassuk a turkokról, mely néven említik őseinket a bizánci írók még a X-Xll. században is: ,,A turkok tisztelik a tüzet, a levegöt és a vizet, a földnek énekeket zengenek: de csak azt imádják és tartják Istennek, aki az eget és a földet teremtette. "
Hogy őseink az általok meghódított lakosokat vallásukért üldözték, hitüket közöttük erőszakosan terjesztették, vagy külföldi hadjárataikat a (római) kereszténység elleni vallásos rajongás vezette volna, arra sem kül-, sem belföldi forrásokban legkisebb bizonyságot nem találhatunk.
16 Concilio Vaticano II. Op. Cit. 733. old.
17 U. ott. 730. oldalon.
Badiny Jós Ferenc ÉLETMŰSOROZAT
III. EGY GYERMEK SZÜLETETT NEKÜNK
VII. A SZENTHÁROMSÁG VÉDELMEZŐJE
VIII. BOLDOGASSZONYUNK ÉS „ISTEN FIA”
IX. ÉDESANYA VOLT-E MÁRIA-MAGDALA?
X. MU - AZ ELSÜLLYEDT KONTINENS
XI. „A MAGYARSÁG KIALAKULÁSA” (Néhány kritikai észrevétel Krantz elméletéhez)
XIa. MI VOLT SZENT PÁL: RÓMAI ÜGYNÖK VAGY BESÚGÓ?