20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 szeptember 30, vasárnap

A holokauszt cion értelme

Szerző: Dr. Bene Gábor

 Íme, egy dolgozat arról, hogy miképpen manipulálja a világot a bankárkaszt, amely anyagilag is megalapozta a cionista eszmét, s létrehozta: a Zsidó Ügynökséget, valamint a Nemzetközi Zsidó Kongresszust. Az alábbi dolgozat szerint a cionisták a legfőbb felelősei a két világháborúnak, s a zsidó kiválasztottsági mítosz elembertelenítő hatása alatt a saját nemzetük vagy inkább hittestvéreik ellen követtek el, Isten és ember előtt megbocsáthatatlan bűnt!

A holokauszt: büntetés a cionistáktól a számukra értéktelen, asszimilálódó zsidóknak.

Ha ez az írás nem nyitja fel a szemét a Magyarországon lakó értelmes zsidóságnak - illetve a még gondolkodni tudó állampolgárainknak -, akkor az együttélésünk lehetősége lassan, de végképp el fog veszni. De nem a magyarság tolarenciájának hiányában, hanem az agymosás hatása alatt élő magyar és zsidó polgártársaink hibájából. Az Ő logikusan elemző gondolkodásuk hiányában ugyanis nem tudunk majd szembenézni azokkal a bűnökkel, amelyeket a bankárkaszt által finanszírozott háborúk, népirtások, politikai trükkök máig folyó sorozata eredményezett. Csak meg kell vizsgálni, hogy ki volt a nemzetiszocialista Németország pénzügyminisztere? Ki támogatta Adolf Hitlert a hatalomra jutásban leginkább? Egybe esette-e a cionisták terve azzal, amit Adolf Hitler gondolt a németországi zsidók kivándorlásáról? Persze azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy német megszállás nélkül, hogyan pusztult el Romániában - egyes komoly történészek szerint 60 ezer, mások szerint több százezer - zsidó állampolgáruk? Sőt még azt is, hogy Antonescu miért nem fizetett fejpénzt inkább a németeknek, hogy szállítsák el a zsidóikat, mint ahogy tette ezt Tiso, a Szlovák bábállam vezetője? A sor pedig végtelen.......

Mert nem a hibás ismeretek tudása az érték, hanem a valóság ismeretének tudása a hatalom. Ezt üzenem mindenkinek, még talán a szegedi zsidó hitközség vezetőjének is, akinek az alábbi dolgozatot külön is ajánlom átgondolásra, esetleg vitaalapnak számunkra.
Az itt következő anyagot Amerikából kaptam Botos Lászlótól, s nagyon ajánlom mindenki figyelmébe, mert sok kérdésre adja meg - az eddig csak sötétben tapogatódzók számára is - a logikailag helyes választ! Csak át kell gondolni az eddigi hibás sztereotípiákat, szembe kell nézni tényekkel és ION COJA stílusában ki kell mondani/mondatni a MEA CULPÁT!
Dr. Bene Gábor

Ui: jelen esetben a forrást is megnevezhetem, sőt az eredeti angol szöveget módomban áll közreadni!

 Egy magyargyűlölő román színeváltozása

Ion Coja, román történész, aki vérlázítóan uszító, magyarellenes írásaival hívta fel magára a figyelmet 1990-ben, két évtized múltán teljesen újraértékelte a magyarságról alkotott képét, és nyilvánosan bocsánatot kért a magyaroktól mindazon rágalmakért, amelyekkel becsmérelte népünket.
Botos László

Ion Coja bocsánatkérő írása itt olvasható…

Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!
Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?

Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam e témáról, az 1990 előtti hivatalos történelem tudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésnek voltak alávetve.
Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.

Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!...Hanem a zsidók!

Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat.
Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok...

1990 után , mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva-nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar (ellenes) vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban , amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal).
Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot!

Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrinából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.

Íme, ez volt olvasható 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit?

Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kivül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal).

Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ő érdekeit szolgálta!

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozzá tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti (kék színű) szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások színtjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sírató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a színten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberírtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidarítás? Miért nem működött? Az emberi szolidarításról nem is merek beszélni!

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantrópikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kissebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni.
Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elitélek. Mitöbb, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma síratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik síratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni!

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel...

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegényzsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió?

Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrina szövegeiből levezethető: a holokauszt, büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogymeg teszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak...

Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején ők hagyományosan magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalítási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt, aki ott hagyta volna a konfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen előlről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha...Csupán a cionista doktrina követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen...

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.

Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet még, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkivánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke:

azt a kissebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kissebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.

Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért itéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miniszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van szó, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.

Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok...vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

Néhány tisztázó kérdés:

Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek voltak, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába?
Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?
Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?

Rögzítsük még egyszer, milyen gyilkosságról is van szó?
A holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítékot kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem!

Vádjaimat fenntartom csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával...Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiséglegvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés WinstonChurchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népírtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően!
Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy, ahogy nagyon sok zsidó mondja?...

 

ION COJA

2011. december 22.


A change of heart from a Romanian who hated Hungarians

Ion Coja, a Romanian historian, who called attention to himself in 1990 because of his outrageously provocative anti-Hungarian writings, has now, two decades later, completely revised his description of the Hungarians and has openly asked forgiveness of the Hungarians for all those base accusations with which he vilified the Hungarian nation.
László Botos


Ion Coja writes:
It is high time for Jews and Hungarians to find out the truth.
Who in fact sent 460,000 Jews from Hungary to Auschwitz?

For many years I was also led to believe, as everybody else, that Hungarians, unlike Romanians, sent their fellow Jewish citizens to Auschwitz. It is a well known and much publicized fact that, in 1944, several hundred thousand Jews were sent by train to death camps from where very few managed to find their way back. I myself have written several times about this, in the footsteps of the pre-1990 official historical and scholarly lines of thought, according to which Hungary’s Jews were subjected to ruthless extermination while most of those from Romania escaped.
Winston Churchill himself spoke about this episode in Hungary’s history, calling it humankind’s most repugnant crime. This was also the title of one of the chapters in my 1991 book Transilvania Invincibile Argumentum (Irrefutable Arguments about Transylvania), written well before 1990.
I used the title of this chapter again in my 2004 book Protocoalele Kogaionului (Protocols of Kogaion,) but this time it was simply to follow my earlier assertions regarding this subject. Now, I will do that once more, but this time by declaring that neither Hungarians nor the Hungarian authorities were responsible for the 1944 Hungarian Jewish tragedy! I would venture to say, not even the Germans!... But the Jews themselves!
And yet, seven years after the publication of my Protocols, I find that my hypotheses have not reached one single Hungarian. This is of course my fault as I was never really able to market my writings. So, here I am again, one of the many reasons being to give the young Csikszereda [a city in Transylvania] hockey players another reason to be proud that they are Hungarians and not, God forbid, Romanians…
After 1990, as we all know, Romanians suddenly discovered that they were also being accused of the Holocaust. The accusers were Jewish authors of dubious background. Overnight they became Romanian Holocaust experts. Considering myself rather well-informed, I responded to the accusations. This is how I got involved, willingly or unwillingly, in this controversy which means that, once you are in it, you have to go to the bitter end or, in other words, I had to get further informed on this issue. This is how I came to understand how much the well-known Hungarian accusations are totally groundless. I repeat: groundless! They are made up or, in the best (worst) case scenario, exaggerated.
Recapitulating, let me emphasize that the decision regarding the fate of Hungary’s Jews, about those sent to Auschwitz, was not made in a Cabinet meeting, or in the Budapest Parliament. Not even in a Nazi meeting. The decision was taken by a Jewish initiative at the highest level, i.e.: by the Jewish Agency’s Salvation Committee!
My assertions are based on data contained in Roger Garaudy’s work, The Case of Israeli Zionism (the Romanian language publication’s title is Procesul sionismului israelian). No one has yet discredited these facts. Roger Garaudy is a well-known leftist figure with a democratic outlook, but without any party loyalty, who has received several criticisms from different quarters about his latest writings because of their so-called anti-Semitic nature. Yet, no one has been able to accuse him of disseminating false or distorted facts. All the facts I borrowed from Roger Garaudy regarding this issue come from Jewish writers or institutions. Let me quote further from Protocoalele Kogaionului ( p. 77-79). We learn from Roger Garaudy that in order to go to Palestine, it was not enough to be of Jewish descent. One had to be a ‘’good’’ Jew, one with higher attributes. To be able to go to Palestine, Jews had to prove that they were made of such mettle as to not be a burden to the future state of Israel (p. 47).
Already in 1935, a prominent Zionist leader, Ytzhak Gruenbaum reminded us that there was a need to authorize the selection of immigrants and that they should not accept everybody (same page). It appears that the ratio of Jews living in Hitler-occupied territories in Europe and unworthy of entering the Holy Land reached 90%! Therefore, the problem faced by Jews expelled from Europe by the Nazis and whom Zionists where slow to accept in Israelfinds its source primarily in the Zionists’ doctrines. They looked at the problem not from the point of view of readiness to help but based it on the country’s needs (same page). The wording found in other Zionist doctrines is far more explicit, steeped in pragmatism, cynicism and inhumanity.
For example, take a look at the 1943 Memorandum of the Jewish Agency’s Salvation Committee: ‘’Should we help everyone who needs help regardless of their personal attributes? Shouldn’t we give the whole thing a national and Zionist label and try to save those who might be useful to the land of Israel and Judaism? I know that this line of thinking might seem inhuman but we must point out clearly that if out of 50,000 people we could save 10,000 who could contribute to the country’s rebirth and consolidation instead of 1 million Jews who would be a burden on the country, then we must restrain ourselves and save those 10,000, notwithstanding the cries for help and recrimination of the 1 million left aside.’’ (p. 47-48). So, when it came down to the choice between the 10,000 useful Jews and the 1 million unfit, the Zionists were only interested in the 10,000. The other 1 million (or six) were completely expendable --they could even die—as far as the Zionists were concerned, and their death would not be considered a loss. This possibility didn’t seem to bother any Zionist leader. Quite on the contrary: it seemed to suit their interests.
At the same time, the above passage reminds us of what exactly took place when Jews arrived at Auschwitz: they were divided into two groups according to their characteristics, precisely based on their usefulness. Those who could contribute to the German war effort, --i.e. strengthening the country-- were kept alive. The rest, who were only a burden on the Nazis, became human garbage and quickly ended their earthly lives.
It may also be added that the above statements come not from a heartless and confused individual but from an institution. And yet, they are full of endless contempt for humanity: they were not just simple words but they had very real and concrete consequences, and in a most marked way, for the lives of several hundred thousand, or perhaps several million people, if we take into account the Holocaust which has been receiving so much media attention, not to mention all the details about Jewish suffering presented by lamenting public relations gurus. It is only in literature that we are accustomed to such strong cynicism and contempt where such exaggerated behaviour and situations serve an artistic purpose and where consequences remain strictly at that level. In this case, however, such statements have an unmistakable deadly and homicidal purpose. So what happened to the famous Jewish solidarity? Why did it fail here? Or, dare I say, perhaps even turn into a lack of simple human solidarity?
At the same time, these Zionist statements testify to the existence of two categories of Jews. They bring to light an outlook on life and a pragmatism hitherto unknown in history which leave everybody breathless, whether Christians or Jews. In other words, a simple philanthropic gesture to save the German Jews would only have been inconvenient and caused problems to the Zionists, especially since the greater the catastrophe, the smaller the chances of saving them. ‘’We can intervene on behalf of Jews in Germany if they bring their wealth to Palestine. The current immigrants don’t get that chance because they want to come empty-handed.’’
‘’Therefore, they can’t offer anything to Yishuv (Israel’s name before it was recognized as an independent state in 1948) and we can’t expect anything else than what we have determined so far about most of the Jews of Germany: total estrangement from, even antagonism towards the territory of Israel, the absence of respect towards anything that is Jewish; a multitude of people with no connection to Zionism and who lost all sense of nationality.’’ (p. 48). Here are Roger Garaudy’s comments: these quotes show clearly the difference between Judaism as a religion, which I respect, and the nationalistic and oppressive political Zionism, which I condemn. Moreover, these ideas and statements show clearly the deceit and duplicity of those who today weep over the very same victims they refused to save. (p. 49).
This is worth repeating: ‘’the deceit and duplicity of those who today weep over the very same victims they refused to save!’’
In other words: Jews who refused to save Jews! Why? Because they were poor Jews, Jews who came empty-handed …
It is becoming ever so clear that during World War II the Jewish elite perpetrated an artificial selection among those Jews who were charged with populating the future Israel, those who had to survive the war. On one side stood those Jews who were programmed to be Israelites, who had to be quality Jews, infused with Zionist ideas, rejecting the melting pot notion that more and more Jews were silently accepting. On the other side stood the poor Jews who, in the Zionists’ eyes, were simply a human multitude without any connection to Zionism, lacking any national feelings and not showing any respect towards anything Jewish or Hebrew. That’s why they had to be excluded from any rescue! Perhaps this is the multitude that made up the six million?... The famous six million?
Note: Perhaps one could deduce from the above an astounding but not at all absurd hypothesis that would follow from the writings of the Zionist doctrines, i.e. that the Holocaust represents a punishment for all those who didn’t show respect towards everything that is Jewish or Hebrew!
For the time being I am simply noting this hypothesis so that I can verify it later through other research. Perhaps, others will do this checking. Those who are more knowledgeable and educated…
What was the situation of Jews in Hungary seen under this Zionist slant?
They were known as readily accepting assimilation or already assimilated. Under the Dual Monarchy, they traditionally declared themselves Hungarians, especially when it came to census or other tests of loyalty. I will even go out on a limb by asserting that there were few Jews who were willing to leave the comfort of their homes there in order to go to Palestine and start everything all over. After all, Jews are also human beings. They were never heroes and martyrs… This was only part of the Zionist doctrine: to choose those Jews who would shape a nation of heroes and martyrs, the future Israel…
We can point out that Zionist leaders did not look very kindly on Hungary’s Jews. Were they considered to be in the group of those not worthy of setting foot in the Holy Land?
Let me quote further from the book entitled Protocoalele Kogaionului, p. 77-79.
‘’So very often Jews living in Germany and generally in countries occupied by the Nazis were nothing more than manpower from which the Zionists who created Israel selected (after all, is it not the chosen people?) those Jews who could emigrate and live in Palestine, while those of a weaker kind, useless and unwanted would remain at the disposal of the Nazis. The great Zionist and first head of state of the new Israel, Ben Gurion, used similar words: the minority that could be rescued had to be selected accordingly for the Zionist Palestinian project.’’ (p. 44).
Therefore, it was up to the Zionists to rescue the heroes and martyrs, leaving the six million majority to their fate in the extermination camps.
N.B.: That most of the Jews were left to the mercy of Nazi camps is a conclusion that Roger Garaudy fully supports (expressis verbis) in the comments he makes in connection with Rudolf Kastner who was condemned in the 1950s for collaborating with the Nazis. Kastner was accused of doing business with Eichmann, in connivance with the Zionist leaders (at the time of the trial most of them were ministers) to rescue 1684 ‘’useful’’ Jews (Roger Garaudy’s quote) and let them emigrate to Palestine as people needed to build the future Israel. In return, he would convince the 460,000 Jews in Hungary that they would simply be relocated and in no way transported to theAuschwitz death camps.
As pointed out by Judge Halevi, all of these crimes were committed with the approval of the Jewish Agency and the International Jewish Congress. (p. 44).
What a heartless statement: ‘’these crimes were committed with the approval of the Jewish Agency and the International Jewish Congress.’’ ‘’These crimes’’... i.e. the almost total annihilation of Jews in Hungary was committed with the approval, or rather the collaboration of the Jewish Agency and the International Jewish Congress.
This raises a few questions.
One can presume that all of the 1684 ‘’useful’’ Jews needed to establish Israel were all super-talented people, all potential Nobel laureates in waiting. Did they themselves ever find out under what conditions they were rescued from Germany and ended up in Palestine?
Did they ever publish the list of 1684 names?
If 460,000 Jews were indeed sent to the Auschwitz death camps with the full knowledge and approval of the Jewish Agency and the International Jewish Congress, why are Hungarians, the Hungarian state and Hungarian people in general still being accused of the deportation to Germany and murder of 460,000 Hungarian Jews during the spring of 1944?
Let’s confirm once more the nature of this crime. According to Winston Churchill, during the Holocaust, the deportation of Hungary’s Jews was humanity’s most revolting crime. Over the years, this crime has been squarely laid at the feet of Hungarian authorities who proceeded with the deportations with such zeal that even the Germans themselves were amazed. Roger Garaudy adds a small detail that takes away from the Hungarian authorities all such ‘’credit’’ by stating that the Jews themselves were eager to climb into the wagons since they had received confirmation from the Zionists that they were simply being resettled. Since the Jews so readily believed that they were simply being relocated, this gave the Zionists an added proof that all 460,000 of them were indeed useless and of ‘’poor quality’’ who deserved their lot and be sent like animals to slaughter; in other words, unworthy to set foot in the Holy Land.
Many years ago, I used to make comments on this most revolting crime in the history of humanity, differentiating between the Hungarians’ Asian, the Huns’ animal-like behaviour and the humane behaviour and patience of Romanians. I think that I have to take back my former statements and opinions. Mea culpa! I am sorry that my mistake was incomplete! I would simply have liked to retract my accusations, and that’s the end of that! Unfortunately, it’s not because my accusations are not true and that they don’t agree with the facts, that they don’t have merit, but because I have to level them against other people. I maintain my accusations but I have to lodge them elsewhere, as I am compelled to by Roger Garaudy. And that elsewhere is Zionism! Zionism is responsible for the fate of the 460,000 Hungarian Jews who were deported to the Auschwitz gas chambers and ovens by the Nazis with the consent of the Zionist leaders! Let me repeat: by Nazis, with the blessing of the Zionist leaders... Moreover, with the Zionists’ complicity! These are the accusations levelled by Roger Garaudy: Zionist Jews are responsible for the most revolting crimes against humanity! Let me be clear again: the words are those of Winston Churchill. A crime committed against 460,000 completely innocent Jews. In other words: the most revolting crimes against humanity were in essence a Jewish business deal made by criminal Zionist Jews at the expense of worthless Jews. It is all the more revolting that after the war, Jews levelled these accusations against the Hungarians. It is totally revolting! Nec plus ultra.
Post Scriptum of 2011: I am glad that I can inform Hungarians living in Hungary and everywhere else that this genocide does not weigh on their shoulders. It is high time for Hungarians to learn the truth and react accordingly. It is perhaps even more important for Jews themselves to learn the truth and react accordingly to this truth!
This is the essence of truth.
Last but not least: Eichmann, the mastermind behind the deportations, was he not Jewish by any chance, as many Jews have claimed?...
Ion COJA December 22, 2011

Translated by Gyula Kovács
 

Hozzászólás  

#9 Ki is ez a Ian Coja ?Cs.Szabó István 2019-10-08 08:15
A nevezett úr, Ceasescu ( Kárpátok Géniusza ) házi történésze volt, aki szerint a székelyek valaha derék románok volta, csak a magyarok elkorcsosították őket székelyekké...bla bla bla....
#8 A holokauszt cion értelmeMammie 2014-11-13 08:54
TҺanks fߋr finally writing ɑbout >A holokauszt cion értelme
#7 Miskolv/ MarosvásáhelyPataki előd 2014-10-13 09:44
Nézzük a legújabb román kedvenceteket! Szegény magyarországi testvéreim, minden () a szádba vesztek... maradjunk a mostanság Magyarországon náci körökben méltán népszerű Ian Coja "történész" -nél..bizonyára nem nagyon tudod kit öleltek kebletekre személyében? Vagy ismét a nácik mellé álltok, mert ő is olyan magyar gyűlölő mint Antonescu vagy idolotok Hitler. Olvass mielőtt válaszolnál...néha.




Névmutató: Coja, Ioan

Egy kis részlet Ceausescu legnagyobb s..nyalójától:

1990. április 18.
Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága nyilatkozatban tiltakozott a Nemzeti Megmentés Frontja lapjának első számában /Azi, ápr. 11./ megjelent dr. Ion Coja cikke miatt. A soviniszta cikk azt állítja, hogy 1944 után a kisebbségek, főként a magyarok uralták az RKP-t /Román Kommunista Pártot/. Az RKP káderei nemzeti eredetének felemlegetése azt a célt szolgálja, hogy az elmúlt 45 évért nem a kommunista ideológiát kell hibáztatni, hanem a pártba befurakodott magyarokat és zsidókat. Coja szerint a magyarok 1946 után befolyásolták Petru Grozát, ily módon egyetemet, autonómiát csikartak ki maguknak. Valójában a Bolyai Egyetemet 1945-ben hozták létre, az autonómiát pedig 1952-ben. Ion Coja szerint anyanyelvi oktatás csak elemi iskolában engedhető meg, felfogása szerint a magyarok és a székelyek két külön nép, székely nyelvű iskolák mellett kardoskodik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ Ugyanezen szám közölte Coja cikkének szövegét is /Erdély román föld. A nemzetiségi kérdés/. Coja még azt is írta, hogy a Romániával szomszédos országokban 4,5 millió román él, "Románia a legjogosultabb arra, hogy határrevíziót kérjen." Az "erdélyi magyar lakosság kiváltképpen a XIX. és XX. századi magyar telepítési politika nyomán alakult ki. Az utolsó magyar-betelepítés Romániába közvetlenül a második világháború után történt, amikor a Petru Groza kormány beleegyezésével 200 ezer magyar telepedett le Erdélyben, olyanok, akiket a vajdasági horthysta megszállás idején elkövetett gaztetteik miatt üldöztek el Jugoszláviából." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ A Háromszékben Magyari Lajos is ismertette dr. Ioan Coja állásfoglalását, aki tizenhárom pontban fejtette ki nézeteit a magyar kisebbségről. Nem igaz, állította Coja, hogy a kisebbségek többet szenvedtek Ceausescu idején. A magyarok az ötvenes évekbeli helyzethez akarnak visszatérni. "Azok viszont természetellenes, érdemtelen előnyök voltak, ilyen sehol Európában egyetlen más kisebbségnek nem volt." / Magyari Lajos: Ki ön, dr. Coja? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./ Coja szerint "a magyarság jogainak kérdése polgári és büntetőjogi kérdés". A székelyeket más népnek vallja: "Lényeges különbséget tenni a székelyek és a magyarok között." "...a székelyek más népfaj, mint a magyarok." A székelyeknek a székely nyelvet kell tanítani. "A székelyek az elmagyarosításnak ezer éven át, 1919-ig ellenálltak"- állította Coja. /Magyari Lajos: Beszélj székelyül! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./
1990. május 3.
Ion Coja, a Vatra Romaneasca bukaresti szervezetének tagja nyilatkozott a bukaresti Expresben. Magyar fordításban olvashatjuk magyarellenes megállapításait. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

Az egészt itt olvashatod:

Az igazság Ian Cojáról:

udvardy.adatbank.transindex.ro/.../
#6 C-ion és Si-/i/onKerion 2014-03-27 02:52
A cion-sion ősi "kifejezések" kisajátítása a masonic-illuminati által azért történt anno hogy mások számára lejárassák ezek valódi, mögöttes jelentés-tartalmát. "Cionék" a mindennapi tevékenységükkel helyezik tehát negatív kontextusba ezeket az ősi mágikus betű-jeleket. Természetesen azért hogy csak ők élvezzék szeretettel ezek mágiáját.
A C-ion a szén-ionokról szól a földi szén alapú életről. Ezek száma a 6 proton-6 neutron-6 elektron révén a 666-os un. "fenevad számának" titulált számsor. Mondani sem kell hogy ez is be lett mocskolva "cionék" által hogy csak ők tudják és élvezzék ennek jelentését/mágiáját. A 666 a szén alapú élet azon szintje ahonnan - spirituálisan - főnix-madárként/madarként/magyarként-magyar lélek-minőségűként fel lehet támadni. Tehát ezt az úgymond "földi pokoli" szintet megjárva lehet a mennybe/aranykorba jutni a szeretetelvűség révén. Ezt a zsidók természetesen tudják és titkolják a magyarok elől. Nem véletlen jönnek tehát a Kárpát medencébe és bújnak magyar-bőrbe - válnak ál-magyarokká.
A Si-/i/on valójában nem a Sion-hegyre hanem a szilícium-ionokra utal melyeknek száma: 14-14-14/141414 - mágikusan. A szén alapú "666-os" létezésnél a "141414-es" szilícium-alapú létezés magasabbrendű - erre az ember a metamorfózis/átkristályosodás útján képes. Vagyis C-ion-istából Si-/i/on-istává válhat. A Zion/Z-ion/Vég-ion is használatban van még a filmekben is - lásd Mátrix. Most mindnyájunknak ekképp kell átalakulnunk mert csak így tudunk testileg-lelkileg a magasabb 5. dimenziós rezgés-kiterjedésnek megfelelő szintre épségben eljutni. Ellenkező esetben C-ion alapúként elégünk a magasabban rezgő "földi pokolban".
Nem véletlen a menóra/mén óra/táltos óra kisajátítása és ezáltali "negativitása" sem. Ez az ősi nevében is magyar 7-ágú jelkép a Tejút galaxis 1 centrumát és a 6 spirálkart - végső soron az onnan jövő átalakító spirituális energiát - jeleníti meg mágikusan.
Hosszan lehetne sorolni hogy még mi mindent vettek el tőlünk a minket öröktől fogva gyűlölők/szidók kisajátítván például Salamon-t/Szól Ámon-t/az embert aki által Ámon Szólt vagy Imanuél-t/Ím Anu Él-t. Nem véletlen végződnek az un. próféták nevei sem ÁS-ra vagy ÉL-re. A Messiás például az a magyar ember aki Mess/z/i a tudatalattijában Ás, aki kinyitja/ki tudja nyitni az un. 3. szemét.
#5 Nem teljes a címNagyi 2014-03-26 20:20
A holokauszt görög szó, két értelemmel,:1. égő áldozat és a zsidók esetében az illőbb jelentés: 2. FELAJÁNLÁS, ENGESZTELŐ ÁLDOZAT .

Ez a felajánlás mindent megmagyaráz és alátámasztja a fent elmondottakat.
Azonban Ion Coja úgy látszik nem hallott Koszorús Ferenc vezér ezredes katonáiról. akik ágyúval és fegyverrel védték meg zsidókat a Gestapo ellenében. Mindezt Horthy Mikós kérésére.Emléktábla bizonyítja hősi tettüket a Dohány utcai zsinagógával szemben a falon.
#4 A holokauszt cion értelmeHannelore 2014-03-15 06:24
Its such as you learn my thoughts! You appear to understand so much
about this, such as you wrote the e book in it or something.
I think that you could do with some p.c. to drive the message house a little bit, but other than that, that is fantastic
blog. A fantastic read. I'll certainly be back.
#3 VÁ: A holokauszt cion értelmeKödszurkáló 2012-10-02 21:36
Idézet:
Az alábbi dolgozat szerint a cionisták a legfőbb felelősei a két világháborúnak, s a zsidó kiválasztottsági mítosz elembertelenítő hatása alatt a saját nemzetük vagy inkább hittestvéreik ellen követtek el, Isten és ember előtt megbocsáthatatlan bűnt!
Túlságosan leegyszerűsített a magyarázat a két világháború okáról. Vannak olyan vélemények, miszerint a napóleoni háborúk volt az első világháború. Az viszont bizonyos, hogy az 1776. május elsején megalapított Illuminátus Rend programjában már benne volt a világfelforgatás terve, melynek egy eleme a cionizmus. Ezért, aki csak a cionizmusig mutogat, az segít a háttér homályban tartásában. Látni kell, hogy a cionizmus is csak egy taktikai lépés a játszmában, melynek célja a világ feletti uralom megszerzése.
+2 #2 2621 Verőce, Lugosi u. 71.Tejfalussy András 2012-10-02 13:19
Iratjel: hazaarulas-nepirtas-bibliahamisitas-bunpartolo-allam-1201001str

Tisztelt Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság!
European Court for Human Rights, Strasbourg, Cedex 67075, FRANCE

Alulírt (Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök (személyi számom: 1-420415-0215, édesanyám neve: Bartha Edit, lakcímeim: 2621 Verőce, Lugosi u. 71. és 1036 Budapest, Lajos u. 115.), az AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG (korábban gmk, jelenleg pjt) vezetője, korábbi országgyűlési és akadémiai méréstani szakértő, magyar állampolgár, kérem nemzetközi bírósági ítélettel kényszeríteni a Magyar Államot az alapvető emberi jogaimat sértő hazaárulást, népirtást, bibliahamisítást bűnpártoló ügyészségi határozata és ahhoz „jogalapként” hivatkozott törvényei, rendeletei, ügyviteli szabályai visszavonására, s azokkal okozott káraim megtérítésére.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség B.8267/2012/1. számú, Dr. Dénes Attila s.k. ügyész által a nekem kiküldött (mellékelt) iraton nem aláírt, kiadványuk hiteléül olvashatatlan szignóval ellátott 2012. augusztus 15-i keltezésű, a nem azonosítható dátumú feljelentő beadványaimat és ezek bizonyítékait hiányosan hivatkozó, s azokat és a jogszabályokat félremagyarázó határozatért felelősök véleményem szerint hazaárulás, népirtás, csalás bűnpártoló (talmudista?) bűnözők, vagy:

Magyarország kormányai a Magyar Állam törvényeivel akadályozzák, hogy közvetett sértettként is felléphessek a „magánzóként él, nincs állásban jelentésű” „privatizálás” szóval jellemzett állami- és önkormányzati országos bűnözés ellen, az ellen, hogy a köztulajdont és a lakásingatlanainkat és a termőföldjeinket ingyen vagy valódi értékük törtrészéért külföldi cégeknek felvásárolhatóvá tették, a külföldi cégek tulajdonosai ide született, tehát magyar állampolgárrá anyakönyveztethető utódai magántulajdonába átjátsszák, vagyis a hazaárulás jellegű korrupciós bűncselekményeket szervező és végrehajtó állami és önkormányzati hivatalok és vezetők ellen. Ugyanez a bűnözés folyik, amikor ügyészek is akadályozzák, hogy a közérdek védelmére, mint tudományos méréstani szakértő fellépjek azon népirtás ellen, aminél az élettanilag optimális (lásd a Ringer fiziológiás infúziós oldat Na, K, Cl és víz arányait és szokásos dózisait, melyek étkezésnél is optimálisak) helyett a tényleges káliumszükséglet tízszeresét és a nátriumszükséglet töredékét „pótoltatják” étkezéskor. A „40%-os kálisó” nevű műtrágyával megtöbbszörözött káliumtartalmú növények útján, s olyan módon is, hogy átértelmezték az étkezési só fogalmat a méreg kálisóra (pl. Vivega és Bonsalt). Ide tartozik az is, hogy fertőző vírusos ürülékkel kevert szennyvizet is tartalmazó vizet ivást is ajánlanak nekünk, azt hazudva, hogy életveszélyesen mérgező lenne a teljesen tiszta átpárolt víz, pl. esővíz. Ezekkel is csökkentik a magyar lakosság átlagos élethosszát és szaporodását. Tudatosan fokozzák a népesség csökkenését, a külföldiek által olcsón felvásárolható kiürült ingatlanok számát ily módon növelve. A hazai kormányok az elpazarolt IMF- stb. külföldi hiteleiket a népfogyás következtében megmaradó nyugdíjbefizetéseinkből törlesztik. Az államnak felróható bűnözéssel szorosan összefügg az is, hogy nem engednek sértettként fellépni azok ellen, akik a héber bibliában előírt, a tiszta NaCl konyhasóval sózást, ételízesítést (Ézsaiás 30/24 szövegét) az újabb biblia fordításokban átírták ellenkező értelműre, nyilván azért, hogy a nem zsidók ne ismerhessék fel a tiszta NaCl konyhasóval sózás fontosságát hangsúlyozó (eredeti) bibliaszövegből, hogy hatás-kalibrálási csalásokon alapul a hazai és külföldi kormányok tiszta NaCl konyhasóval normális (fiziológiás) mértékben ételsózás elleni kampánya, vagyis a magyarországi „Stop Só, Nemzeti sócsökkentési program” is, s a jól sózott élelmiszert előállítókra kivetett „Chips adó”, amiből fizetésemelést is ígérnek az orvosoknak.

Verőce, 2012. 10. 01.

Tejfalussy András

Copy: az AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG gmk végelszámolójaként is benyújtott tájékoztatásként a t. Fővárosi Törvényszék Cégbírósága és a Nógrád Megyei Bíróság részére is.
+1 #1 gszabok@gmail.comMária1 2012-10-01 21:39
Lenne egy kérédsem idézve a fenti irásbol:"....Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit?

Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak?"...eme irás alapján is menteni kellett a zsidokat, vagyis mégiscsak üldözték őket, tehát alapjában véve mindenki bántotta öket beleértve saját fajtestvereiket is.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló