Az emigrációs magyar sajtó történetéhez

1954 novemberében volt öt esztendeje annak, hogy Nyugati Magyarság névvel egy új lap jelentkezett emigrációnkban. Még a vesztes háború légkörében történt ez, amikor a magyar nemzeti gondolat minden pillérét ostromolták, amikor a magyar állameszme, országunk politikai felépítése, történelme, társadalmi szerkezete, gazdasági berendezkedése, valamint hazafias íróink és tudósaink az egyetemes gyalázkodás céltáblája volt, szóval amikor a progresszív demokrácia hívei és kollaboránsai egész nemzeti örökségünk likvidálását folyamatba tették, erkölcsi tudatunkat aláásták s felrémlett előttünk a nemzethalál borzalmas képe.

Ebben a viharban, amikor egyúttal egy világ süllyedt el, magunkba szállva töprengtünk: vajon tényleg elveszett-e népünk és nemzetünk, avagy ha nem, mit és hogyan kell megmentenünk, merre és hogyan kell az új korszak küszöbén tájékozódnunk? Két pillér megmentése látszott döntőnek a múlt örökségének megvédelmezéséhez és a jövendő felépítéséhez. Az egyik pillér az, hogy elszakíthatatlanul a nyugati keresztény kultúrközösség tagjai vagyunk, a másik az, hogy magyarok vagyunk s mint ilyenek különleges értékek hordozói. Következőleg úgy láttuk, hogy ezt a két pillért minden áron meg kell mentenünk. De tudomásul vettük azt a tényt is, hogy egy világ összeomlott s nekünk a régi tartalmat: nyugati kereszténységünket és magyarságunkat új formában kell kifejeznünk. Nem kevesebbről volt tehát szó, mint történelmünk és politikai gondolkodásunk modernizálásáról, állami, társadalmi és gazdasági rendszerünk megújításáról, röviden a korszerű magyar ideológia megteremtéséről. Erre a feladatra vállalkozott a két alapvető nemzeti értéket nevével is kifejező: "Nyugati Magyarság."

A feladatnak megfelelően, nem a ma szempontja szerint igazodó "újságot", hanem a holnap gondjaival törődő "folyóiratot" indítottunk, tudományos hangszereléssel, tudományos módszerekkel. Ilyen messzenéző és nagyméretű feladat elvégzésére még békeidőben is merészség lett volna vállalkozni, mert a feladat akkor is próbára tette volna egy egész nemzedék munkabírását és tudását. Tehát emigrációs elszigeteltségünkben és szegénységünkben szinte kilátástalannak látszott a vállalkozás. Annál is inkább, mert ez a program szükségszerűen ellentétben állott a marxista népfrontos kurzussal és nem lehetett ínyére az emigrációba kimentett politikai töredékkereteknek sem: a doktrínával rendelkező pártoknak, kasztoknak, rendeknek és alakulatoknak, amelyek ragaszkodtak a maguk igazságaihoz, így támogatást szinte sehonnan sem remélhettünk, mint ahogy nem is kaptunk.

Kezdetben tehát nagyon is egyedül voltam gyötrő gondolataimmal s megesett nem egyszer, hogy a folyóirat számát elejétől végig magam írtam. De bizalommal töltött el a történeti ismeret, jelesül az 1849-es katasztrófa áldozatainak hasonló sorsa, amikor Eötvös József báró, Teleki László gróf, Szalai László, Deák. Ferenc és mások, a kilátástalanság idején hasonló elszigeteltségben, de erős lélekkel tanulmányozták a magyar múlt állandóit, az új eszmeáramlatokat s igyekeztek magyarságukat korszerű formában kifejezni. Akkor rájuk sem figyelt senki. De amikor a magyar államiság helyreállott s az új Magyarország épületét hirtelen fel kellett húzni, nem volt más kidolgozott terv, csak az övék. S ekkor emelkedtek ezek a csendben dolgozó tudósok nemzeti hősökké, mert az ő munkájuk lett összes alapvető berendezkedéseink sugalmazója: a kiegyezésé, a nemzetiségi törvényé, a közoktatásügyé és a parlamentáris rendszeré. Így a holnapra fordítva tekintetünket, munkánkat mi is az eljövendő Magyarországért végeztük, abban a biztos tudatban, hogy nemzetünknek hasznára válnak ma elméletinek látszó fejtegetéseink.

Ahogy azonban telt és múlt az idő, kezdeményezésünk hovatovább virágos fává terebélyesedett s magyar testvéreink közül mind többen és többen figyeltek fel a munka eredetiségére, merészségére és szükséges voltára, amiről a Nyugati Magyarság levéltára temérdek bizonysággal szolgál. Mindenekelőtt meg kell említenem, hogy oly imponáló írógárda sorakozott fel a lap körül, aminővel az emigrációban egyetlen más orgánum sem rendelkezik, s amit békés időkben még otthon is megirigyeltek volna. Ezek az írók minden számmal egy-egy darab új Magyarországot vittek be a hazafiak szívébe s kitartó, szívós munkával felvázolták a jövendőt. Abc-sorrendben felsorolva neveiket, írtak a Nyugati Magyarságban:

* András katonatiszt; Andreánszky István hírlapíró; Bácsalmási István szociológus; Bálint József etnográfus és költő; Baráth Tibor dr. egyetemi tanár; Baross Gábor ogy. képviselő; Bartha Albert vezérezredes, v. hadügyminiszter; Bartha Lajos társadalmi vezető; Berzy József ideológus; Besenyő Sándor dr. tanár; Bugyi István költő; Collas Tibor br. dr. ügyvéd; Csákány Károly dr, egyetemi magántanár ; Csávossy Leó dr. hírlapíró; Csepella József dr. tanár; Czermann Antal dr. ogy. képviselő; v. k. Farkas Ferenc vezérezredes; Gárdos Kornélia az Operaház tagja; Gerzanits Pál dr. orvos; Görgey Ferenc; Gyertyánfy Kornél; Hajas István költő; Halasi Kálmán gyógyszerész; Heckenast Dezső dr. keresk. főisk.. tanár, levéltárnok; Hokky Károly szenátor; Homonnay Elemér tanár, közíró ; *Hungaricus v. m. kir. földműv. miniszter; vitéz Jeszenszky Imre földbirtokos; Jocitch Jenő dr. szerb ügyvéd; M. Katonka Mária hírlapíró; néhai Koperniczky István dr. orvos; B. Kovács Fréda őstörténész; Kozma Andor színművész és rendező; id. Markó Ferenc építész; ifj. Markó Ferenc mérnök; vitéz Marton Béla ogy. képviselő; Marschalkó Lajos hírlapíró; Matty J. r. katolikus lelkész; Mester János költő és nyomdász; Mészáros Gyula dr. egyetemi tanár; Mihály Pál népköltő; Milotay István dr. közíró; néhai Nyirő József író; Oláh Miklós J. román politikus; Oslowski Leo dr. v. budapesti lengyel követ; Orosz Mihály ogy. képviselő; Padányi Viktor dr. főisk. tanár, író; Páncélos Mihály a KRSzM vezetője; Ráttkay R. Kálmán közíró; Spanic Marjan horvát közíró és politikus; vitéz Szent-irmay J. költő és zeneszerző; Szilassy Béla szenátor; Szőllősy Sándor író; Torjai-Szabó István dr. egyetemi előadó; Tóth-Kurucz Mária írónő ; Udvarhelyi József dr.; Zalai-Kobzos László költő s az MHBK egyik országos vezetője.[37]

Ez a közel hatvan tudós és lelkes magyar, hivatásból, egyívású lelki tartalommal, egyetlen centnyi ellenszolgáltatás nélkül, velem együtt számolatlanul áldozta idejét és szeretettel hajolt árva nemzetünk problémái fölé. Ragyogóbbnál ragyogóbb logikával, ékes tollal és szép magyarsággal védte a magyar kultúrörökséget, állította helyre nemzeti értékrendünket s tapogatta ki a magyar életforma jövő körvonalait. Ez a munka a Nyugati Magyarság minden írójának közös büszkesége, emigrációnk egyik legnagyobb pozitívuma és merem állítani, ehhez hasonlítható átfogó szellemi teljesítményt más emigrációban nem találhatunk.

Célkitűzésünknek megfelelő témakezelésünk, írásmódunk és fejtegetéseink szükségszerűen határt szabtak olvasótáborunknak. Mert csak azok várják lapunk minden számát türelmetlenül, akik a jövő Magyarország szerelmesei, akik megértik mondanivalóinkat s nem horgonyoztak le egy doktrínánál, amit örökérvényűnek tartanak s nem is azt várják, kit, hol és hogyan "készítenek ki". A Nyugati Magyarság írói és olvasói így az új Magyarország öntudatos harcosaivá edződtek, dinamikus tartalommal töltődtek, fel s mindegyikében az alkotás vágya, az építés motorja zúg. Mindnyájan várjuk a pillanatot, amidőn előlép majd táborunkból az az istenadta tehetség, aki a mi gondolatainkat a gyakorlati politika nyelvére lefordítja s az új honalapító magyarságnak elhivatott vezére lesz.

Pénzünk sohasem volt elég arra, hogy munkánkat az előirányzott ütemben valósíthattuk volna meg. Ezt őszintén bevalljuk, csakúgy mint hogy nem egyszer kellett személyes segítséggel megmenteni a lap életét. De tudnivaló dolog, hogy egy ilyen lap kiadása nem üzleti vállalkozás, hanem áldozat, pénzben, munkaidőben és tudásban egyaránt.

Emigrációs laptársainkhoz való viszonyunk általában szívélyes volt, hiszen mi nem a harcot kerestük, hanem építő feladatra vállalkoztunk. De persze a szívélyességnek megvolt a határa. Azok a laptársak, akik a magyarság alappilléreit ostromolták és még máig sem szüntették be romboló munkájukat, bennünk létellenséget látnak s akként is kezelnek. Ezekről jelenleg nincs különösebb mondanivalónk, mint az, hogy megyünk a magunk útján tovább. A nemzeti gondolat alapján álló lapok legnagyobb csoportja, — a pártlapok, egyházi lapok és business lapok, — bennünket nem igen értettek meg, ők a mának dolgoznak, mi a holnapért küzdünk. Ezek hűvös magatartással tüntettek ki, ahelyett, hogy iránycikkeinket, feladatukhoz híven segítettek volna aprópénzre váltva közkinccsé tenni. Csak a nemzeti egész nevében gondolkodó, független lapok figyeltek reánk, amit mindig örömmel vettünk tudomásul

De ha a laptársak csak kevés megbecsüléssel illették is a Nyugati Magyarságot, a külföldi magyarság e messzire világító fáklyáját, mi, a lap írói és gondjainak hordozói, munkánk jelentőségének tudatában nyugodt lélekkel és büszkén állapíthatjuk meg, hogy az ötéves mérleg nemcsak kielégítő, hanem várakozáson felül jó és első számunkban lefektetett irány vonalunkat híven, törés nélkül és eredményesen követtük.

_________________________

[37] A név előtt szereplő csillag írói álnevet jelez. Mindenki csak egyszer szerepel a jegyzékben, akkor is, ha több néven írt.

•