NEGYEDIK RÉSZ:

HÍRÜNK A VILÁGBAN

_____________________

A magyarellenes külföldi propaganda jelen állása

1. A magyarság ellen idestova száz esztendeje nagyméretű rágalmazó propaganda folyik a nyugati világban. Első megfogalmazói és hirdetői a franciák és a csehek voltak, majd csatlakoztak hozzájuk a románok, szerbek és angolok is. Mindezek azt a meggyőződést akarják kialakítani és megszilárdítani a nyugati közvéleményben, hogy a magyar nép a Kárpátok övezte Duna-medencében késői betolakodó, "idegen test" az európai népek családjában és ezer év óta csak zavarokat okoz. Ezért azt a megoldást sugalmazza: jó lenne ezt a népet kipusztítani, vagy ha nem lehet, hát a legkisebbre csökkentsék hatalmát... akkor lenne béke és nyugalom a kontinens e táján. Pillanatnyilag a propaganda hevessége alább hagyott, hiszen az oroszok a cseheket és a románokat is felszabadították és a horvátok is oda jutottak, ahova ők csak bennünket szántak. A szélcsend alkalmas arra, hogy nyugodtan vizsgálat alá vegyük e propaganda ideológiai felépítését, elemezzük főbb tételeinek mai használhatóságát és levonjuk a szükséges tanulságokat.

Hasonló vizsgálattal már a trianoni Magyarország tudósai is foglalkoztak a harmincas évek elején. Észrevették, hogy e propaganda súlypontja Franciaországban helyezkedett el és szorosan összefüggőt Franciaország Duna-vidéki külpolitikájával és az utódállamok francia irányultságával. Hogy világosan lássanak a kérdésben, átkutatták a francia lexikonokat és értelmező szótárakat, végigvizsgálták a középiskolákban használatos történelmi tankönyveket és elemezték a Közép-Európával foglalkozó francia nyelvű tudományos munkákat. Felderítették azokat a személyes módszereket is, amelyekkel egyes írók rokonszenvét sikerült megvásárolni és őket a magyarellenes vonalba beállítani.[61] E feltérképezés után megindult a tudományos magyar védekezés francia nyelvű magyar folyóiratok és tudományos kiadványok nagyobb tömegben való forgalomba hozásával s a küzdelem szakadatlanul folyt a második világháború kitöréséig. Ez a magyar vezetésű ellenpropaganda elgondolásában és kivitelezésében elsősorban a védekezésre szorítkozott és szinte kizárólag a ránk szőrt vádak és rágalmak tételről-tételre való cáfolásával és helyreigazításával foglalkozott, — a Hantos-féle középeurópai gazdasági federáció javaslatának kivételével, amely már új síkon mozgó ellenakció volt. Nagy munka volt mindez, négyszeres-ötszörös, néha tízszeres túlerővel szemben, de tagadhatatlanul sikeres volt. Mából visszanézve mégis úgy látszik, többet is tehettünk volna és jobban. Nem foglalkoztunk például az ellenünk folyó propaganda globális elemzésével, rejtett indítékaival és céljaival, hanem úgy kezeltük, mint valami tudományos vitát. Abban is hibáztunk, hogy nem állítottunk fel vele szemben egy olyan ideológiát, amelyben a magyar nemzet foglalta volna el a központi helyet és ellenfelei kerültek volna "idegen testként" és "zavaró elemként" Európa pellengérére. Más szóval, nem mentünk át támadásba új filozófiával és új igazsággal. Ez a kritika nem akar szemrehányás lenni, hiszen a propaganda mint a külpolitika fegyvertársa csak az utóbbi egy-két évtizedben alakult ki önálló publicisztikai ággá. Ha ma világosabban látjuk a helyzetet, jobban elénk tárul az a hihetetlenül nagy felelősség, ami reánk, külföldön élő magyar tudósokra hárul, akik e téren munkálkodunk, hiszen nekünk kell ezt a honvédelmi feladatot is ellátnunk, mert a jelenlegi marxista irányultságú hazai szellemi élet a nemzeti érdekeket egyszerűen nem látja és nem foglalkozik az ellenünk folyó nyugati propaganda elhárításával.

2. Mik voltak az elmúlt ötven-hatvan esztendő folyamán a magyar-elenes külföldi propaganda alapvető tételei, amelyekre ideológiai rendszerét felépítette? Mit hirdetett ez a propaganda, amivel a történelmi Magyarországot szét tudták bontani és helyébe új államokat tudtak alkotni és mindezt erkölcsileg is indokolták? Négy ilyen alapvető propagandatételt tartunk számon. Az első tétel azt hirdette, hogy mi magyarok lennénk az első világháború (1914/18) elindítói s történeti felelősei a nagy vérontásnak. E vád megfogalmazója és forgalomba hozója egy alacsony növésű, külső megjelenésében jelentéktelennek látszó cseh kereskedelmi iskolai tanár volt, Benes Edvárd, aki a háború elején kiszökött a Monarchiából és Franciaországban egy padlásszobában lakva kezdte meg működését mint középeurópai "szakértő" és hiteles "hírhordó". Mint megbízható hírt közölte ott, hogy a Bécsben 1914 júliusában megtartott koronatanácson, amely a Szerbia elleni háborút elhatározta, "Tisza István magyar miniszterelnök szava volt a döntő." Benes állítása szerint ez a magyar államférfi követelte volna a legerélyesebben, hogy a hadműveleteket azonnal indítsák meg a kis Szerbia ellen. E hírt aztán a háború folyamán állandóan ismételték és úgy mutatták be, mint csúcspontját annak a magyar erőszakosságnak, amely Árpád és harcosainak bejövetelétől kezdve mérgezi Európa légkörét. E hírverés nyomán sikerült Magyarország irányában izzó gyűlöletet kialakítani és a trianoni békeokmányba is bekerült az a nézet, hogy a világháború felidézéséért Magyarország a felelős és az ország megcsonkítása e bűnért járó büntetés.

Amióta azonban a bécsi állami levéltár vonatkozó iratai nyilvánosságra jutottak, ország-világ előtt kiderült, hogy Tisza István magyar miniszterelnök az emlékezetes bécsi koronatanácson hófehér szerepet játszott. Nemcsak nem erőltette a háborút, hanem a koronatanácsban ő volt az egyetlen államférfi, aki tiltakozott minden háborús lépés megtétele ellen, mert előre látta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának abból nem származik előnye. Más közzétett okmányokból és vizsgálatokból az is kiderült, hogy a háború kirobbantója, tehát a felelősség hordozója nem Tisza István, hanem Szerbia volt, amely orosz biztatásra cselekedett. A történeti kutatások ezenfelül még azt is megállapították, ami most már szintén olvasható a nyugati kézikönyvekben, hogy a háború kirobbantásában az úgynevezett "távolabbi okok" nagyobb szerepet játszottak, mint maga az alkalom, egy ember, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása. Az összecsapást ugyanis a nagyhatalmak — Oroszország, Franciaország, Anglia és Németország — egymás közti versengése idézte elő, és főképpen az oroszok uszítása. Mindezek alapján ma már napnál világosabban látható, hogy amit Benes Edvárd terjesztett és ami egyik indokolása lett Ausztria-Magyarország lerombolásának, hazugság volt. Az ellenünk irányuló francia-cseh-román-szerb propagandának tehát ez a tétele megbukott, ezen a címen Magyarországot elmarasztalni többé nem lehet. A tétel azonban visszafordítható kitalálójára, mert jól példázza mennyire megbízhatatlan a csehek hírszolgálata és hogy a hazugság milyen nagy szerepet játszik e nép politikai életében, — amit ugyan a Hanka-féle hamisított kéziratok óta a tudományos világ már eléggé ismer.

Az ellenünk folyó propaganda második tétele azt hirdeti, hogy Ausztria-Magyarország elavult ország volt, valóságos "Bábeli torony", amelyben húszféle nyelven beszéltek az emberek, egymást nem értették meg és egymással folyton torzsalkodtak. Szerinte ez a néprajzilag tarka ország itt felejtődött a múltból mint egy darab megkövesedett középkor s mint ilyen, ellentétben áll a 20. század államépítési filozófiájával, nem életrevaló, nincs joga élni, — lerombolandó! Helyére néprajzilag egynemű, úgynevezett nemzetállamokat kell építeni.

A lerombolás meg is történt és pillanatnyilag azt hitték, hogy az új államok: Csehszlovákia, Jugoszlávia és Nagy-Románia eszményien jó felépítésű országok és megfelelnek a 20. század állambölcseleti követelményeinek. Nagy volt ezért a kiábrándulás, amikor az új államok néprajzi összetételére vonatkozó első statisztikai kimutatások eljutottak a szélesebb közvéleményhez. Meglepetéssel vettek tudomást arról, hogy az új államok felépítése nemcsak nem jobb a régi Monarchia felépítésénél, amit éppen emiatt döntöttek le, hamm két ország, Csehszlovákia és Jugoszlávia esetében annál rosszabb. A franciákon hátborzongató érzelmi hullám szaladt végig, mert hiába harcoltak négy évig hogy a Duna-vidékén jobb államrendszert teremtsenek, az eredmény rosszabb lett s az új háború magvát hordja magában. Az ellenpropaganda nem késett jói kidomborítani, hogy Csehszlovákia nem nemzeti állam, bár benne egy nemzet uralkodik, hanem tulajdonképpen egy "Cseho-Germano-Szlovako-Hungaro-Ruthénia", Jugoszlávia pedig "Szerbo-Kroato-Szloveno-Albano-Hungaro-Macedónia", hogy csak a főbb népek neveit említsék. Tévedtünk, — vallotta be az egyik felelős nyugati államférfi -— amikor ezeket a torzszülött államokat életrehívtuk és cinikusan hozzátette: de ha már a tojást feltörtük (értsd, a Monarchiát elpusztítottuk) és rántottát csináltunk belőle, nem lehet a tojást visszacsinálni! Erre a válaszra az 1938/41 közti események alapos cáfolatul szolgáltak, mert kiderült, hogy a helyzet felülvizsgálása lehetséges és az utódállamokból is készíthető rántotta. A II. világháborút befejező békék mégis visszaállították a trianoni helyzetet, így mindazok az érvek, amelyeket néprajzi vonatkozásban a történelmi Magyarország elpusztítására használtak, jelenleg az utódállamok létét teszik kétségessé és azok felszámolása érdekében működnek.

A magyarellenes külföldi propaganda harmadik tétele arra szolgált,, hogy vele erkölcsileg megindokolják Csehszlovákia, Jugoszlávia, és Nagy-Románia megteremtését. E tétel szerint Magyarország "ezer éven keresztül" elnyomta nem-magyar nemzetiségű népelemeit, úgyhogy az 1918/19-ben bekövetkezett változások tulajdonképpen a történelmi logika menetrendjéből következtek, nem mások mint a régóta esedékes igazságszolgáltatás, melynek során az elnyomott népek kiszálltak sírjukból, mint egykor-Jézus-Krisztus... Ezt a tételt is a végtelenségig ismételték és ismétlik ma is. Nincs olyan cseh, szerb, román vagy francia folyóirat, újságcikk, vagy tudományos munka, amely ne ezt mondaná, amikor emlékszik as utódállamok létrejöttéről.

A közelebbi vizsgálat alkalmával erről a propagandatételről is kiderült, hogy éppen olyan hamis és felületes, mint Tisza István háborús felelőssége. Egy kis utánajárással ma már bárki megtudhatja az igazságot, hogy ti. a Nagy-Magyarország területén 1914-ben élt idegen népcsoportok mintegy 80%-a azoknak az egykori bevándorlóknak a leszármazol, akik a 16-18. század folyamán érkeztek az országba, a török háborúkkal kapcsolatban, mint egyszerű menekültek. Vagyis a nem-magyar népcsoportok túlnyomó többsége csak 250-800 éve lakott az országban, így eleve sem lehet szó "ezer éves" elnyomásról. Figyelembe véve azonban azt a körülményt, hogy 1867-ig, az osztrák-magyar kiegyezésig, a magyarság nem rendelkezett az állami gépezet azon eszközeivel, amelyek birtokolása szükséges lett volna ahhoz, hogy elnyomást gyakorolhasson, ha lett volna elnyomás, nem tarthatott volna az ötven évnél tovább (1867-1918). Ezer évről beszélni tehát újabb hazugság. De mindettől eltekintve, elfogadható-e az az alapállás, hogy egy állam lerombolható azok által, akik ősei oda menekültként érkeztek, és csak a befogadó népesség irgalmassága következtében tarthatták meg életüket és tettek szert viszonylagos jólétre? Mivé lenne Kanada vagy az Egyesült Államok, vagy akár Franciaország is, ha hasonló eljárás alá vonatna és szétosztanák területüket a bevándorolt népek között?

A történeti valóság az, hogy a magyarság a mögötte száz-százötven évvel elmaradt balkáni bevándorlókat elnyomás helyett szeretettel karonfogta és a kultúra útjára vezette, ő adta kezükbe az első saját nyelvükön írt könyveket, létesítette számukra az első nemzetiségi iskolákat és emelte őket gazdaságilag oda, hogy kialakíthassák első komoly értelmiségi rétegüket, amely a magyar határokon túl függetlenségben élő nemzetrészeiknek (Romániának, Szerbiának) is értékes vezetőket szolgáltatott. Ma már több idegen történetíró (de persze nem cseh, román vagy szerb történetíró) munkájában is olvashatjuk az igazságot: sem Ausztria sem Magyarország nem volt a határai közt élő idegen népcsoportok számára "börtön", mint ahogy a hálátlanok emlegetik, hanem valóságos paradicsom. Különösen kitűnik ez, ha vele szembeállítjuk azokat a kíméletlen politikai, gazdasági és kulturális üldözéseket, amelyekkel az utódállamok igyekeznek az uralmuk alá került magyar és más néprészeket fizikailag is elpusztítani és amelyek teljesen kimerítik a bűn fogalmát. Aki ezeken a gondolatsorokon végigmegy láthatja, hogy az ezeréves elnyomás vádja olyan rágalom, amit értelmes ember nem hihet el. Az utódállamoknak nincs tehát erkölcsi indokolásuk mert azok, mint a németbirodalmi propaganda mondotta, hazugságon alapuló országok, "összehazudott államok" (zusammengelogene Staaten).

A Magyarország és a magyar nemzet ellen folytatott propaganda-háború negyedik tétele még nem került annyira bonckés alá, mint a megelőzők. Ez a tétel azt hirdeti, hogy amikor a mi magyar őseink megérkeztek a Duna-medencébe, a 9. század végén, ott találták már a szlávokat és románokat az ő virágzó államaikkal. Vagyis szerintük Európa e része is be volt már fejezve, s e kultúrterületet a magyarok romba döntötték, az ott talált népeket leigázták, akik aztán ezer évig nem jutottak szóhoz. Világosan szólva azt akarják ezen a módon elhitetni a nyugati világgal, hogy a Duna-medencében ők lennének az "őslakók", a magyarok pedig a betolakodók, az "idegen test". Ne gondoljuk, hogy ez csak szőrszálhasogatás, vagy akadémikus vita, aminek ma már semmi gyakorlati jelentősége nincs, vagy amit alkalom adtán nem lehetne a magyarság rovására kamatoztatni.

Hogy ki telepedett le előbb a Duna-medencében, vagyis ki ott az első honfoglaló, az őslakó, annak okmányszerű eldöntésére most kerülhetett csak sor, amidőn újabb őstörténeti kutatásaink alapján pontosan ismerjük a magyar nyelvű népek Európában való megjelenését. A tudományos igazság ezek alapján ma az, hogy magyarul beszélő népek a Duna-medencében már a kő- és bronzkorban jelen vannak, aminek bizonyítására szolgál egyebek között e sorok írójának magyar őstörténete is (III. kötet). Ha tehát mi vagyunk itt a honfoglalók, az első államépítők, akkor — a propaganda kifejezést használva — mindenki más, aki utánunk jött csak bevándorló és betolakodó lehet, "idegen test". Nem mi tettük tönkre az ő nemlétező országaikat, hanem ők valóban tönkretették az Európában hont foglalt magyar származású népeket, a peremvidékre szorítva maradékaikat (finnek, észtek, volgai népek, permiek). Vagyis mindazt, amit ellenünk rágalom formájában megfogalmaztak, igazság formájában rájuk visszafordíthatjuk.

Ha ezek után áttekintjük a magyarság ellen Nyugaton folytatott rágalmazó propaganda tételeit, lehetetlen észre nem venni, hogy azok mint valami óraszerkezet elemei pontosan összeillenek és egy egységes gondolatrendszert, ideológiát alkotnak. Az első propagandatétel, — Magyarország felelőssége a világháborúért felszította ellenünk a gyűlöletet és ezen a módon a figyelőt abba a lelki állapotba helyezte, hogy hajlandó legyen rólunk minden rosszat elhinni. A második tétel, hogy Magyarország egy néprajzi abszurdum, indokolttá tette ellenfeleink előtt országunk lerombolását. A harmadik és negyedik tétel, hogy a szlávok és románok őslakók lennének a Duna-medencében és a magyarok őket ezer éve leigázták, indokolni óhajtja a szóbanforgó táj új politikai felépítésének helyességét, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia létét, sőt azok elnyomó politikáját is, amit ők jóvátételnek mondanak. Íme tehát így néz ki az ellenünk folyó, nagy fúrfanggal kialakított diszkreditáló politika mezítelenre vetkőztetve.

3. Nem elég az ellenünk irányuló propaganda tételeit egyenkint végigelemeznünk és azokat megcáfolnunk s aztán arra várnunk, milyen újabb rágalmat találnak ki, hogy azt is cáfolhassuk. A cáfolás az ellenpropagandának csak az egyik fele. Szükséges ezenfelül az, hogy mi is szedjük rendszerbe gondolatainkat és alakítsunk ki egy robbantó erejű új ideológiát, vagyis menjünk át a támadásba a folytonos védekezés helyett. Célunk: megingatni a jelenben fennálló teljesen igazságtalan, rossz és elhibázott dunai államrendet és helyette tartós, Európa jól felfogott érdekeinek megfelelő politikai szerkezetet építsünk fel. Bebizonyítsuk továbbá, hogy a szláv és oláh nemzetek erejüket és képességüket meghaladó szerepet kaptak a Páris-környéki békében és már két ízben is megbuktak a vizsgán: sem a németek, sem az oroszok ellen nem tudták és nem is akarták a rájuk bízott gátakat megőrizni, hanem maguk nyitották fel azokat az ellenség előtt. Ez nem rágalom, ez a puszta valóság és a jóra való törekvés, amiből következik, hogy új politikai rendre van szükség a Dunamedencében.

A mi elgondolásunkban a Durva-medence földrajzi egysége a kiindulópont. A földrajzi egység határozottan megmondja, hogy ott tartós és jó csak az olyan állam lehet, amely a térség legfontosabb követelményének eleget tesz, vagyis a Duna középső medencéjét teljes egészében magában foglalja és amelynek vezetője a medence középponti területét megszállva tartó nép, a magyarság, — mint erről e kötet más tanulmányai bővebben szólnak. E kiindulópont helyességét a földrajzon kívül a történelem utóbbi kétezer esztendeje is igazolja. Ha pedig a földrajzi adottság az alapvető tényező a dunai államépítésben, akkor az alá — és nem a fölé — kell rendelni a divatos koreszméket, aminők a néprajzi elv, a nemzeti önrendelkezés elve stb. De ha ez utóbbi elveket is honorálni óhajtjuk, azt a sugalmazást nyerjük, hogy az állam összetartó erejét képviselő magyarságot fejleszteni és erősíteni kell, a széthúzó erőket képviselő nemzetiségek létszámát pedig csökkenteni kívánatos.

A magyar felvilágosító munka elvégzéséhez szükség van egy olyan angol nyelvű kiadványsorozat megindítására, amely hézagpótló. E kiadványok rövid és világos összefoglalásban a Duna-vidékre vonatkozó magyar politikai elgondolás különböző elemeit fejtegetnék, amelyek együttesen szorosan záró gondolatrendszert alkotnak. Nem arról van szó, hogy bármely rokon irányban működő vállalkozásnak versenyt támasszunk. Van már nekünk egy Középeurópai Kutató Intézetünk (Mid-European Research Institute), melynek célja Közép-Európa federális alapon való átrendezésének propagálása. Mi nem ebben az irányban dolgozunk. Van egy Dunai Sajtó (Danubicm Press) nevű vállalkozásunk is, amely viszont kézikönyvekkel akarja ellátni a könyvtárakat, felsőbb iskolákat és egyetemeket, ők tehát nagyobb munkákat szándékoznak közreadni, tisztán tudományos célzattal, ami szintén nem a mi munkaterületünk. Mi kevésbé terjedelmes munkát óhajtunk forgalomba hozni, olyasféle alakban, stílusban és elgondolásban, mint aminő például a francia Que sais-je? vagy az angol Current Problems sorozat, csak egy kissé terjedelmesebben. Az elkészítendő témákat tudjuk, az első három-négy kiadvány munkája folyamatban van.

Ha a vállalkozás elég sikeres lesz és anyagilag fenn tudja magát tartani, további kötetek megjelenése is várható. A külföldi magyarság ezirányú tevékenységével is a csonka hazában lévő törzs segítségére siet, amelynek egyelőre nem áll módjában nemzeti szellemben tevékenykedni és tilos szellemi honvédelmet folytatnia. Az idő be fogja bizonyítani, hogy e téren is megtettük, ami erőnkből tellett.

____________________

[61] E sorok írójának jutott feladatul annak ideién, hogy átvizsgálja a francia középiskolákban használatos történeti tankönyveket. Vizsgálatáról készített jelentését a Századok c. folyóirat közölte. Ugyane szerző jegyzékelte Franciaország Közép-Európát figyelő tudományos hálózatát (intézményeket, egyesületeket, folyóiratokat és kézikönyveket) 1871-től kezdve s róla szóló tanulmányát ugyancsak a Századokban tette közzé. Utóbb e két témakört összevonva, tanulmányát újabb adatokkal kiegészítve külön is kiadta. A Dunai táj államszerkezete francia szemléletben, 1871-1952-ig cím alatt (Montreál, 1953). E kiadvány már elfogyott.

•