Kísérlet magyar parasztállam kialakítására

I — 1945 előtt

A parasztság politikai szervezkedésének alapjai. — A paraszti életformát, habár anyagi és művelődési tekintetben gyakran a városi munkásság színvonala alatt áll, emberi vonatkozásaiban magasan utóbbi fölé emeli a velejáró szabadság. A paraszt független ember, nem "alkalmazott". Következőleg szabadságvágya meglévő életformája keretében teljes kielégülést nyer és nincs olyan érzésvilága, mint a szociálisan nem gondozott, elnyomást érző munkásnak, aki a marxi tanítás nyomán azt hiszi, hogy a fennálló társadalmi keretekben emberi igényei nem elégíthetők ki, tehát a társadalmat föl akarja borítani és forradalmat akar végrehajtani, hogy felszabadulhasson. A másik alapvető különbség az, hogy a paraszt éppen emberi alaptermészetének — szabadságvágyának — kielégítettsége nyomán szemét az Égre veti és földi életét összeköti másvilági életével, a kinyilatkoztatott erkölcsi normákat veszi cselekedetei értékmérőjéül, azaz mélyen vallásos. Nem követi el a marxizmus alapvető hibáját, mely a legfőbb értéknek az elnyomottságból való szabadulást teszi meg és az általa álmodott "új humanizmus" kialakítására minden módszert és eljárást erkölcsösnek tart, mégha az az elismert abszolút értékkel ellenkezik is. Így a marxistának erkölcsös a szabotálás, az árulás, az erőszak, ha az új célt szolgálja. Amíg tehát a marxista lelkületű alkalmazott inkább forradalmi dinamikájú, az istenhívő parasztság elsősorban konzervatív beállítottságú.

Ebből logikusan következik, hogy a parasztság életformájából, foglalkozásából eredő mondjuk "osztályigénye" elsősorban arra irányul, hogy szabadságának alapjait kiszélesbítse, tehát több föld birtokába jusson, részesüljön a társadalmi kockázatok elleni biztosításban (betegsegélyezés, nyugdíj), védekezzék a tőkés gazdasági rendszer káros kinövései ellen a szövetkezeti hálózat kiépítésével és végül, hogy befolyást nyerjen maga is a közösség ügyeinek intézésére, amennyiben ezek az ügyek az ő életformáját, sorsát is érintik. Ez a "paraszt-program" persze annál erősebb, minél nagyobb e társadalmi réteg százaléka a nemzeti társadalomban és minél erősebb szervezeteken keresztül tudja követeléseit hallatni. Tekintettel azonban arra, hogy a parasztság területileg szétszórt, nehezen összefogható, azaz kis kohéziójú társadalmi réteg, társadalmi-politikai feszítőereje mindig alacsonyabb számarányánál.

Nyilvánvaló a fenti elemzés szerint, hogy a parasztság törekvései általában minden nyugati típusú országban — így a régi Magyarországon is —szervesen és maradéktalanul beleilleszthetők a történetileg alakult társadalmi és politikai rendbe, másszóval a parasztság külön ideológiai szervezkedésének előfeltételei gyakorlatilag hiányoznak. A parasztság érdekeitől távoláll tehát a meglévő társadalmi rend felborítására való törekvés, vagy az állam vezetésére más osztályokat kizáró módon való igyekvés. Neki a mondott állami és társadalmi renden belül csupán hivatásrendi szervezkedésre van szüksége. E történetfilozófiai szempontok Jean Lacroix francia bölcselő munkájában (Marxisme, existentialisme, personnalisme. Paris, 1950) részletesen olvashatók és nagyon alkalmasak arra, hogy segítségükkel a magyarországi közelmúlt eseményeket kritikailag megvizsgáljuk és levonjuk a szükséges következtetéseket.

A magyar parasztság politikai szervezetei 1920-19J/.5 között. — A magyar parasztság az első világháború után, az 1920-as választások eredményeként jelent meg az országban mint komoly politikai tényező, hivatott vezérével Nagyatádi-Szabó Istvánnal az élen. A parasztság váratlan nagytömegű fellépése azonban távolról sem cáfolja meg a fentebbi megállapításokat, — ellenkezőleg! A Nagyatádi-Szabó mögé való felsorakozás ti. nem osztályprogram alapján történt, hanem kimondottan hagyományos alapon, a parasztság százados érzelmi világának: a nemzeti, keresztény és szociális vágyódás kihangsúlyozásával, aminek tudatosításához a parasztság 1919-es bolsevista uralom alatti szenvedése, a szabad életforma fenyegetettsége hirtelen nagy lökést adott. Az 1920-as választás eredménye történetfilozófiai szempontból nézve elsősorban tehát azt jelképezte, hogy parasztságunk felelősséget kíván vállalni az államgépezet nemzeti és antibolsevista vonalon való tartásában s ennek maga is egyetemesen biztosítéka kíván lenni.

Hogy a parasztság vezére és számos képviselője valóban nemzeti hivatás betöltésére vállalkozott és a parasztság maga is így gondolkodott, igazolja a hasonlóképpen nemzeti és antibolsevista programot hirdető és kormányra jutott Bethlen-párttal bekövetkezett összeolvadása, amelyet a parasztság, mint a későbbi választások beigazolták, alapjában véve helyeselt. A parasztság első politikai garnitúrája tehát a közjóért, a nemzet minden társadalmi osztályáért dolgozott, nem osztály-, hanem kimondottan nemzeti párt volt. Ez első kisgazdapárt eltűnése nem is hagyott maga után politikai űrt, legfeljebb csak azt fájlalhatjuk, hogy ezzel elmaradt ez önálló életformájú magyar tömegek esedékes hivatásrendi szervezkedése.

Ilyen körülmények között 14 parasztpárti képviselőnek kiválása a Bethlenhez csatlakozott tömbből — köztük Gaál Gaszton, Eckhardt Tibor, Tildy Zoltán, Nagy Ferenc és Varga Béla — s külön pártalapításuk 1930-ban "Független Kisgazdapárt" néven első pillanatban azt a hiedelmet keltheti a szemlélőben, hogy a foglalkozás címbeli kihangsúlyozásával talán a parasztság szakszervezeti összefogását tűzi ki céljául. Ám semmi ilyesmiről szó nem esett. E második parasztgarnitúra a magyar politikai arénában továbbra is ugyanazokat a jelszavakat hangoztatta, mint amelyeket a megelőző, tehát életrehívása indokolatlannak látszott. Közelebbről vizsgálva e párt szereplését azt látjuk azonban, hogy a régi színfalak mögött mélyreható elvi eltolódás vette kezdetét. A 14 képviselő szótárában a demokrácia egyre erősebb hangsúlyt kapott s megjelent a parasztság osztályszervezetében és osztálytudatában való megerősítésének gondolata, viszont eltűnt a magyarság és a keresztény erkölcs kidomborítása, úgyszintén az antibolsevista beállítottság. A külön pártalapítás tehát diszkrét balratolódást jelentett az osztálygondolat és marxista szellemi lecsapódások színezetében. A magyar parasztság ösztönösen megérezte e csoport pálfordulását és szavazatával az 1939-es választásokon nem mozdította elő megerősödését.

A magyar közvélemény a Független Kisgazdapártot néhány éven át Gaál Gaszton és Eckhardt Tibor dekoratív személyén keresztül szemlélte és semmi vagy csak kevés jelentőséget tulajdonított a későbbi vezetők — Nagy, Tildy, Varga, Bajcsy-Zsilinszky és társai — megnyilatkozásainak. Ám a háborúhoz közeledve, Gaál Gaszton halálával és Eckhardt Tibor emigrálásával voltaképpen ez utóbbiak kezébe került a párt vezetése. Összefüggő programot e politizáló személyek sosem adtak, megnyilatkozásaik furcsa érzelmi komplexumok vetületei voltak, amelyekben a visszautasítások s a "nem"-ek vitték a szólamot. Ellenszenvvel viseltettek pl. a monarchikus államforma iránt, mint ezirányú felfogásukat Nagy Ferenc élete első újságcikkében is kifejezésre juttatta, gyűlölettel voltak eltelve a nemzeti gondolat újabb formái iránt s vele szemben tanúsított el vakultságukban a formával együtt a nemzeti tartalmat is elvetették. Csakhamar a hadsereg "megtisztítását" követelték, a háborúból való kilépést sürgették (1943) s kitüntették magukat a fennálló jogrend és erőfeszítés következetes szabotálásával, a "semlegesség" emlegetésével, végül a földalatti mozgalomban az osztályharcos pártokkal szövetkeztek az államhatalom megszerzésére.

Ezeken a közjótól eltávolodó marxista vágányokon a Független Kisgazdapárt vezetősége csakhamar eljutott abba a környezetbe, ahol hiányos programjukat pozitív irányban is elmélyíthették. A marxista tanonckodás 1939 szeptemberében a híres vámosgyörki találkozón formálisan is kezdetét vette, ahol Veres Péter, Nagy, Dinnyés, Dobi és társai, a későbbi szereplők, egy parasztszövetség megszervezését határozták el, elkötelezve magukat a szociáldemokrácia szolgálatába, — hátatfordítva a parasztság hagyományos szellemi örökségének, melynek nem is olyan régen még védelmezőiként tüntették fel magukat. 1942-ben, írja önvallomásában Nagy Ferenc, suttyomban (in aller Stille) már együtt meneteltek a szociáldemokratákkal, közös titkos üléseket tartottak és a földalatti együttműködés hálózata készen állt. Veres Péter szavai szerint a "lakkcipős paraszt" (Eckhardt Tibor) ekkor már mint "paraszt-gyilkos" szerepelt az ő emlékezetükben. Mi sem jellemzőbb a régi vonaltól való elkanyarodásra, mint ezek az állítólag elhangzott súlyos kitételek. A többi magától jött. 1943-ban a kisgazdák aláírták a németekkel való szakításról szóló jegyzőkönyvet s ettől kezdve a Tildy körüli kis csoport a szovjet megszállás előérzetében tudatosan kereste a kommunistákkal való szövetkezést. Tildy Zoltán volt az első nemzeti oldalról jött politikus, aki lélekben bolsevista kollaborátorrá lett. 1944 október végén megtörtént a Kállai Gyula és Bajcsy-Zsilinszky-féle megbeszélés, melynek értelmében megvalósult a kisgazda-kommunista paktum s így immár mind a két kimondottan marxista párt — az egymás között már előbb lepaktált szoc-dem és kommunista párt — a Független Kisgazdapárt orcája mögé bújva végezhette országfelforgató tevékenységét. A magyarországi marxista népfront tehát megalakult s a Független Kisgazdapárt szolgált fedőszervül. Íme így egy vonalba felsorakozva a marxistákkal várták a keresztény, nemzeti és demokratikus programmal megválasztott parasztvezérek az ázsiai hordákat...

II — 1945-től 1950-ig

A parasztpárt előlép a magyar sors sáfárjává. — Az 1945-ös tisztának, szabadnak és igaznak mondott választások a Kisgazdapártnak, mint ismeretes, 57%-os győzelmet biztosítottak, szemben a 17% kommunistával, 17% szociáldemokratával, 7% Nemzeti Parasztpárttal és a 2%-ot kitévő egyéb párttal. A népfrontos hajó továbbra is a kisgazda-lobogó alatt szállt a jövendő felé.

E nagyon sokat emlegetett választásról tudnunk kell, hogy új választási törvény alapján zajlott le, melynek elveit az ellenség parancsa szabta meg. E törvény kizárta a nemzeti akaratnyilvánításból a jobboldali pártokat, nem szavazhatott a sokezer hadifogoly, sem az ellenség áradata elől külföldre menekült tömeg, együttesen mintegy egy millió szavazó. A szavazáshoz engedett nemzeti érzésű parasztság, értelmiség és munkásság, más lehetőség hiányában, a legkevésbé baloldalinak látszó Tildy-Nagy-féle pártra adta le szavazatát, hiszen nem ismerte még akkor ennek földalatti kapcsolatait. A Kisgazdapárt tehát nem osztálymandátumot kapott, hanem nemzeti megbízást, amely az ország bolsevizálásának feltartóztatását kívánta. A nagy konjuktúrális győzelem inkább az antibolsevizmus kiáltó megnyilatkozása volt, semmint a Kisgazdapárt iránt érzett rajongásé.

Pillantsunk végig a kisgazda képviselők névsorán mielőtt tovább megyünk és jellemezzük néhány szóval a vezető egyéniségeket, akik 1945 őszén hirtelen ellepték a magyar közélet legfontosabb őrhelyeit. Az igazi kisgazda nagyságok, vagy legalább is az így ismertek, akik egykor a pártot márkázták, már régóta hiányoztak. Az utolsó nagyság, Bajcsy-Zsilinszky Endre, a népfront szerencsétlen megalkotója is hiányzott az élők sorából. A párt élén a folyton helyezkedő, "lagymatag és félénk, másodvonalbeli személyiség" Tildy Zoltán állt, az egykori református lelkész, akit mint első lélekbeni kommunista kollaboránst ismertünk meg. Rögtön utána következett a párt rangsorában Nagy Ferenc, ez az "élénk észjárású, de szűk látókörű kisgazda, túlságos hajlamossággal az egyezkedések felé", akiről régebbről tudjuk már, hogy a hadsereg, a nemzeti gondolat és a monarchikus államforma ellensége. Díszes helyet foglaltak el még Dinnyés Lajos későbbi miniszterelnök, a dunántúli korcsmák ismert vendége, aki saját magát így jellemezte: "Jó mélyre kellett ennek az országnak süllyednie, hogy engem tettek meg miniszterelnöknek." Ott van még a magyar meseirodalom pornográf művelője, Ortutay dr. is, továbbá Veres Péter a szélső nacionalizmustól a kommunizmusig korcsolyázó író, Gyöngyösy a világ diplomata botránykrónikájában francia nyelvű mekegésével rekordot vivő külügyminiszter, hogy csak éppen a legnagyobbakat említsük. Bárhol, bárkitől olvassuk e személyek jellemrajzát, vagy akár saját írásaikat forgatjuk, mindig ugyanazt a megállapítást tehetjük, nevezetesen hogy az 1945-ös választásokon kisgazda vonalon befutott képviselők zöme szerény szellemi és erkölcsi útravalóval, komoly műveltségbeli hiányokkal, kellő cél- és tárgyismeret nélkül vállalkoztak a nemzet sorsának rendkívüli időkben való irányítására, oly feladat teljesítésére, amelyre semmiképpen sem voltak minősítve.

A parasztállam délibábja. — Amikor az oroszok megszállták Magyarországot és széttiporták az utolsó fegyveres ellenállást, "örvendeztünk" (freuten wir uns) írja szószerint Nagy Ferenc, akinek nemcsak édes hazáját, de édes szülőanyját is szekerestül lovastul együtt egy orosz tank taposta szét, akinek tehát minden oka meg lett volna arra, hogy forró könnyeket hullasson a halál kaszája nyomán elcsendesült magyar avarra, a Nép, Ország és Állam e gyászos pillanatában. Ám a kisgazdavezérek könnyű szívvel átlépték a történelmi sírt s a győztes orosz marsall, Vorosilov programján, valamint a 45-ös választások 57%-ára új elgondolást építettek.

Vorosilov debreceni ukáza, mint ismeretes, egyrészt tulajdonjogátruházást kívánt (a földbirtok szétosztását, államosításokat), másrészt hatalomátruházást (a régi vezetőrétegnek a gazdasági, társadalmi s politikai életből való kiebrudalását, a hadsereg és a rendészeti szervek teljes átcserélését, az ún. háborús felelősök megbüntetését stb.). A kisgazdák úgy vélték, e kettős feladat végrehajtására csakis ők a hivatottak. Meggyőződésükké lett, hogy eljött az órája annak, hogy megtagadva a hősi harcban elbukottakkal való sorsközösséget, az oroszok beleegyezésével és támogatásával most már a parasztság testére szabhatják át kizárólagosan az állam szervezetét.

Bár annak, aki az orosz bolsevista párt történetéről valaha is hallott valamit, vagy a marxizmus politikai stratégiáját csak kissé is tanulmányozta, pillanatig sem volt kétséges, hogy Vorosilovnak esze ágában sem volt debreceni ukázával magyar parasztállamot alkotni a Duna völgyében. Ő csupán a bolsevizálás első ütemét indította el: a régi világ lerombolását, amelyet logikusan fog követni második ütemben az új, bolsevista alapú politikai, társadalmi és gazdasági rend bevezetése. A kisgazdák, elsősorban Tildy Zoltán és Nagy Ferenc alapvetően tévedtek tehát az oroszok szándékát illetően, amikor szilárdan hitték, hogy a parasztállam kialakításában a bolsevisták támogatásában részesülnek. Ezt ma már Nagy Ferenc is belátja. Maga mondja: "Legfőbb hibám az volt, hogy kezdetben hittem a kommunisták és elvbarátaik hatékony támogatásában a koalíciós kormány keretén belül." A Vorosilov-féle ukáz teljes félreértése volt tehát a parasztállami gondolat alkalmazásbavételének egyik közvetlen indító oka, a már korábban megismert helytelen osztály szellemű lelki magatartáson felül.[39] Nagy Ferenc második végzetes tévedése annak a bizonyos 57%-nak félreértése volt. A magyarság kisgazdákra szavazó zöme, köztük a polgári osztály szóhoz jutott rétege, nem az állami és társadalmi szerkezet átalakítására, nem parasztállam teremtésére adott mandátumot, még kevésbé saját magának likvidálására, hanem a bolsevizmus feltartóztatására. Így a parasztállami gondolat a mandátummal ellenkező irányú cselekedet végrehajtását jelenti. Arról ne is szóljunk, hogy mennyire időszerűtlen volt ez a koncepció mégha társadalmi és politikai feltételei ténylegesen fennforogtak volna is, hiszen az ország ellenséges katonai megszállás alatt állott, amikor a politikai cselekvés ábécéje szerint rendkívül veszélyes bármilyen strukturális reformnak még eszmei felvetése is. Különösen áll ez a szláv-orthodox-bolsevista komplexeket egyesítő megszállóval szemben, melynek titkos és nyílt politikai törekvése századok óta a magyarság pusztulásig menő gyengítése volt. E sorozatos tévedések és félreértések közepette történt meg, hogy a 45-ös választásokból kinőtt konjunkturális Kisgazdapárt a parasztállami koncepciót államrezonná léptette elő és elkezdte annak szabályai szerint a társadalmi, politikai és kulturális szervezet húsba-vérbe vágó átalakítását. A magyar történet legnagyobb politikai őrülete: az államhatalommal végrehajtott forradalom indult el ezzel katasztrofális útjára, amire a Kisgazdapárt nem kapott felhatalmazást s amire a világon semmi szükség nem volt.

Nagy Ferenc és a kisgazdák észrevették, hogy a debreceni kormány környezetében "oroszul beszélő magyarok" tevékenykedtek, akik velük ellentétben alaposan "iskolázottak" voltak és "kész instrukciókkal" jöttek. Ezek az oroszul beszélő "magyarok" heten valának, miként a markotai ördögök és egyúttal azonos származásúak voltak. Jelenlétüket és későbbi szerepüket azonban a kisgazdák csakhamar megszokták, mivel az oroszokkal való együttműködés — mint mondották — természetes szükségszerűség. Azt azonban nem vették észre, hogy e hét oroszul beszélő egyén közbeékelésével pártjuk tulajdonképpen a bolsevista program első szakaszát, a lerombolást hajtja végre, azaz hogy a parasztállam megépítése érdekében folyó "piszkos munka" az ország bolsevizálását készíti elő. Moszkvai útjáról emlékezve pl. azt írja Nagy Ferenc: "Sztalinnak sikerült bennem anélkül, hogy bármit is ígért volna, azt a benyomást keltenie, hogy az oroszok javunkat akarják." Hát ide süllyedt a magyar politikai érzék!

Nem csoda ezért, ha a Kisgazdapárt szorgosan fedezte azt az akciót, amit a "Hetek" a belügyminisztérium, a hadsereg, a rendőrség és a munkásság ügyeivel foglalkozó kulcspozíciókból leplezetlenül folytattak s amelyek az ő befolyásuk alól eleve kivonattak. Nem vették észre, hogy ők tulajdonképpen csak a likvidálandó szektor és a parasztság felé bírtak befolyással, de ott is lépésről-lépésre visszaszorultak. Ez a visszaszorulás kezdődött a kormányalapításnál, ahol 57%-os többségük ellenére, mely a parlamentális szabályok szerint a kizárólagos kormányalakítást is lehetővé tette volna, megelégedtek 50%-os részvétellel. Folytatódott a dolog a pártból három hónapon belül 20 képviselő kizárásával, majd újabb és újabb "tisztogatással", a miniszterelnök legbizalmasabb munkatársainak letartóztatásával és bebörtönzésével, — amit a megmaradt pártrész mindig helyeslőleg vett tudomásul. Már-már összecsaptak a pártvezér feje felett a hullámok s elmerült a süllyesztőben az egész parasztállamkoncepciót méhében hordozó garnitúra, amikor az országgyűlésen 1947 március 17-én Nagy Ferenc elkövette legnagyobb politikai baklövéseinek egyikét, nyíltan elítélve megkínzott híveit. "Vitatható az, mondotta, kinek milyen szerepe volt az összeesküvésben (!!) a letartóztatottak közül, de kétség nem fér ahhoz, hogy ez az összeesküvés (!) a magyar demokrácia ellen és a magyar nép haladása (!) ellen irányult." A miniszterelnök ezzel a nyilatkozattal saját sorsát is megpecsételte, mert miután már az egész "szalámit leszeletelte", az oroszok őt tovább semmire sem használhatták; — rövidesen meg is szabadultak tőle. Nagy Ferenc Svájcból 1947 június 1-ről keltezett lemondásával a parasztállami tragi-komédia végetért és Rákosi katedrai nyugalommal bejelentette a Szabad Nép az-évi október 18-i számában, hogy a bolsevizmus keleteurópai történetében a sajátos vonás éppen az, hogy az odavezető első állomást polgárháború nélkül — értsd kommunista veszteség nélkül — a régi politikai pártok felhasználásával érték el, az ún. szalámi-taktika alkalmazásával. A kisgazdáknak most végre kinyílt a szemük, de már késő volt. Nagy Ferenc elmenekült Nyugatra és minden tető alá bekiáltotta: "Én vagyok az eleven példája annak, hogy a kommunistákkal nem lehet egyezséget kötni."

Ugyanakkor, amikor ezek lejátszódtak, Rákosi azt is bejelentette, hogy a bolsevista program második, úgynevezett építő korszaka elkezdődött s kiadta a jelszót: "Felnyomulni a környező népidemokráciák színvonalára", mert a cél: munkásállam kialakítása. A kisgazdapárt a szociáldemokratákkal együtt ennek a felnyomulásnak falazására is vállalkozott. Tildy Zoltán köztársasági elnök 1947 november 8-án az orosz októberi forradalmat üdvözölve, ünnepélyesen bejelentette a munkásállami koncepció elfogadását és hozzá való csatlakozását. Bejelentette hűségét az új kisgazda-miniszterelnök Dinnyés Lajos is, aki szerint: "A magyar nép, mely évtizedeken át tévelygett, megérti a Szovjetunió népe által nyújtott hatalmas segítséget a magyar szabadság megvédelmezésére" (1948 febr. 2). Dobi István a Kisgazdapárt új elnöke szerint: "Nyíltan és őszintén olyan politikát kell folytatni, mellyel bebizonyíthatjuk, hogy a Szovjet barátságára méltók vagyunk" (1948 június 30). De aztán Rajk László és köre, a szocdemek, valamint a maradék kisgazda romok (köztük Tildy Zoltán elnök) eltakarításával a munkásállami blöff is befejeződött (1949) s ezentúl a szentistváni hajó vörös zászló alatt haladt a hét nagyok által előkészített bolsevista tagállamiság felé.

A történelem dönti majd el, vajon szabotálok, árulók, forradalmárok, vagy egyszerűen ostoba emberek voltak-e a kisgazdavezérek, vagy talán e főbenjáró hibák mindegyikében elmarasztalandók. De bárhogy szóljon az ítélet, vitathatatlan tény, hogy az ország kisgazdapárti vezetése évszázadok óta a legsúlyosabb magyar politikai eltévelyedés volt. Tény az is, hogy ezeknek a politikai fortély adományaiban nem részesült és átjátszott figuráknak az emigrációban való "történelmi küldetéséről" senki se akar hallani. — Lille, 1950.

______________________

[39] Mein grösster Fehler hat darin bestanden, dass ich am Anfang noch an eine redliche Mitarbeit der Kommunisten und ihrer Gesinnungsgenossen in Verband der Koalition geglaubt habe. Mint később látjuk, ebben a hiedelemben Nagy Ferenc mindvégig megmaradt.

•