Újabb nézetek a sztrájkjog alkalmazásáról

1. A munkaadókkal szemben a dolgozók leghatalmasabb fegyvere a munka kollektív beszüntetése, vagyis a sztrájk; annak segítségével érvényt tudnak szerezni jogos vagy jogosnak vélt követeléseiknek. Azért hatalmas ez a fegyver, mert vele nagyobb profitveszteséget okozhatnak a tőke tulajdonosának, mint amekkorát a bérkövetelés teljesítése jelentene. Sőt, ha a sztrájk hosszú ideig tart, esetleg még a vállalat bukását is okozhatja.

Amíg a sztrájk csak helyi jelentőségű volt, vagyis csak egy-egy vállalatot vagy vállalatcsoportot érintett, addig csak a munkaadót károsította, akire valóban nyomást akartak gyakorolni. Abban a mértékben azonban, amint a Munka és a Tőke elemei általános szakmabeli szervezeteket és országos központokat hoztak létre, a sztrájkok egyre nagyobb és nagyobb méreteket öltöttek, messzeágazó kihatásokat eredményeztek és a munkaadón kívül az egész nemzeti közösségnek károkat okoztak. A közbiztonsági szervek (rendőrség, tűzoltóság, kórházi szolgálat) és a közérdekű üzemek (gáz-, villany-, víz-szolgáltatás, vasút, posta) működésének beszüntetése például már a lakosság legszélesebb rétegeinek is komoly kellemetlenségeket és károkat okozott. De károsult maga a sztrájkoló alkalmazott is, aki nem egyszer tőle egészen távol-álló szakma érdekei miatt kénytelen volt több napi vagy heti fizetését elveszteni, mert társai egyszerűen nem engedték munkahelyére és így nem dolgozhatott.

Még súlyosabb következményekkel járt a munka kollektív beszüntetése, amikor azt a szakszervezeti vezetők nem szakmabeli érdekek miatt rendelték el, hanem politikai követelések miatt. Az ilyen sztrájkok nem az életszínvonal öregbítését célozzák, hanem visszaélés jellegével bírnak.

Hasonlóképpen visszaélés a sztrájkjoggal a sztrájktörőkkel szemben alkalmazott testi fenyítések, az üzemlefoglalások, sztrájkőrségek állítása, a gépek és berendezési tárgyak megrongálása és egyéb szabotázs-cselekmények.

A sztrájk eldurvulása és a sztrájkjoggal való visszaélés, amely a Tőke és a Munka növekvő súrlódásával és a marxi uszítás kifejlődésével folyvást nőtt, hovatovább szükségessé tette az állam beavatkozását. S ha a liberális rendszer karbatett kézzel nézhette a Tőke és Munka eszeveszett birkózását, a végrehajtóhatalmát megerősített és tekintélyét helyreállított állam a birkózók fölé kívánt emelkedni és a maga hatalmát érvényesítve, a sztrájkjog gyakorlását úgy igyekezett szabályozni, hogy abból a köznek és egyénnek oktalan kára ne keletkezzék. Ebben az új gondolati rendszerben, amely most van kialakulóban, nem a sztrájkjog eltörléséről van szó, hanem annak ésszerű korlátozásáról, törvényes szabályozásáról.

2. Valahányszor a munkaadó és alkalmazottai között munkaügyben kollektív összeütközés, konfliktus keletkezik, az új felfogás szerint nem lehet azonnal ledobni a szerszámot és sztrájkba lépni. A mai felfogás szerint a sztrájk csak a legutoljára alkalmazható fegyver, ha már minden más utat és módot megpróbáltak az egyezség létrehozására és ezeken a módokon nem értek célt. Az első mód, amelyet kollektív összeütközéskor alkalmazni kell, a közvetlen tárgyalás. Annak sikertelensége után jön a kötelező békéltető eljárás harmadik személy közbeiktatásával. Ha az sem hoz eredményt, jön a fakultatív (nem kötelező) bíráskodás. Azok a sztrájkok, amelyek a tárgyalások, a békéltető és bíráskodó eljárás folyamata alatt indulnak meg vadsztrájkok, azaz szabálytalanok és törvényellenesek, következőleg felidézőik büntető eljárás alá vonhatók.

A sztrájk megindítása is bizonyos szabályok betartásával kell történjék. Ha általában elismerik a szakszervezeteknek, mint a tárgyalásokat irányító szerveknek azt a jogát, hogy az összes rendelkezésre álló békés eszközök eredménytelensége után a sztrájk elindítását elhatározzák, szükségesnek tartják, hogy ezt a határozatot a sztrájkban érdekelt személyzet szavazatával — vállalatonkint vagy műhelyenkint — jóváhagyja. A szakszervezetek által elhatározott sztrájkot tehát alkalmazásba tétele előtt az érdekelteknek ratifikálniok kell. A ratifikálás megtörténtét azután záros határidőn belül (pl. 15 napon belül) az illetékes munkaügyi hatóságoknak a tudomására kell hozni és a sztrájk csak a mondott értesítés megtörténte után bizonyos idő (pl. nyolc nap) elteltével kezdhető meg ténylegesen. Aki ehhez nem alkalmazkodik, hanem előbb, avagy meglepetésszerűen villámsztrájkot indít, ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a vadsztrájkoló.

Végül a sztrájk harmadik fokozata a kivitelezés. Ezt is szabályozni igyekszik az újabb szociális gondolkodás. Az alapelv itt az, hogy a sztrájk folyamán fizetés nem jár, mert a munkaszerződés kétoldalú kötelezettségvállalás s ha az egyik fél nem tartja be vállalt kötelezettségét, a másik sem köteles a maga részét teljesíteni. Alapelv az is, hogy a sztrájk folyamán erőszak és rombolás nem alkalmazható. Tilos tehát az üzemek lefoglalása, sztrájkőrségek állítása s bármilyen testi kényszer vagy jogi retorzió alkalmazása azokkal szemben, akik a sztrájkban nem óhajtanak résztvenni. Ha ugyanis aa alkalmazottnak jogában áll hogy sztrájkoljon, ugyanúgy joga hogy dolgozhassék. Ha van sztrájkolási szabadság, kell legyen dolgozási szabadság is, — s az államnak mind a két jogot illetőleg szabadságot biztosítania kell. Aki pedig gépeket pusztít, berendezési tárgyakat rongál, az a nemzeti vagyont pusztítja s mint ilyen a büntető paragrafusok alá esik.

Aki azonban a szabályok betartásával sztrájkol, az a törvény keretében gyakorolja jogát, annak szerződése a sztrájk időtartama alatt csak fel van függesztve, tehát fizetést nem kap, de a sztrájk végeztével minden további nélkül újra munkába állhat és szerzett jogait teljes egészében élvezi. Aki azonban e határozatokhoz nem tartja magát s azok ellen vét, szerződésszegést követ el, állásából elbocsátottnak tekintetik, azaz a sztrájk végeztével nem térhet vissza munkahelyére. A szabályos sztrájk tehát nem jelent szerződésszegést, de a szabálytalan sztrájk igen és állásvesztéssel járhat.

Nagyjából ezek azok az elvek, amelyek a nyugati gondolkodási módban és a jelenleg tárgyalás alatt álló törvényjavaslatokban az utóbbi időben felbukkantak. Ezek a gondolatok mutatják a nyugati felfogásban rohamosan végbemenő változást, amely a marxizmus vonalától jó messzire esik.[60]

____________________

[60] E rövid beszámoló nem tér ki a sztrájk különféle formáira, amelyek az általános munkabeszüntetésen kívül alakultak ki. Ilyen a kulcsos sztrájk, amikor a központi jellegű műhelyek állnak le; a gyöngyös sztrájk, amikor az alkalmazott az előírt teljes munkaidőben jelen van és dolgozik, de teljesítményét a legalacsonyabb szintre csökkenti; a forgó sztrájk, amikor az egyes műhelyek egymás után állnak le bizonyos előre meghatározott időre, pl. egy-egy órára; figyelmeztető sztrájk, amikor rövid időre, pl. 15 percre minden munka megáll. Különösen az olaszok nagymesterek a különféle sztrájkok kitalálásában. Nem térünk ki elmefuttatásunkban a munkaadó sztrájkjára sem, amely a munkások vállalatból való kitiltását (lock out) jelenti, sem a sztrájk letörésére elrendelt behívásokra (rekvizíció). Ezek megemlítésével csak éppen jelezni óhajtjuk, hogy a sztrájk tanulmányozása ma már szinte egy egészen külön tudomány feladata.

•