Nyomtatás
2016. Március 23., Szerda 09:12

Gavallér János versek

Írta:  Gavallér János
Értékelés:
(74 szavazat)
 Megjelent Gavallér János MAGÁNYOS BÁRÁNY verseskötete. A borítóképen: A szerző 5-6 évesen, a régi ház "kerthátulján", apja kucsmájában (Balmazújváros, Bánlak)

 

Magányos Bárány kötet 
 
 

 

Kimért idő

Mint minden ember,
jót, csak jót akartam.
Tanúm az Isten:
Jót, csak jót akartam.

Beborult az ég,
mikor megszülettem,
dörgött, villámlott,
fújt a szél, fújt, esett.

Özön keserű
sóhaj, vihar tombolt,
dörgött, villámlott,
fújt a szél, fújt, esett.

Miért, kit akart
Isten megbüntetni?
Vagy, csak úgy, akkor
volt kedve, játszani?

Csak úgy, pont velem,
játszani volt kedve,
kíváncsin várta:
Mi lesz, mi lesz velem,

ha nem fogja majd,
ha nem fogja kezem?
Én, jót akartam,
csak jót, jót, Istenem!

És nem volt velem
a hit, az értelem,
kihalt belőlem,
kihalt, szent szellemed.

Mint minden ember,
jót, csak jót akartam.
Tanúm az Isten:
Jót, csak jót akartam.

Senki nem értett,
senkit nem értettem;
halálba sodort
a kimért végtelen.

2020.11.28.

 

 

Gyorsmerülés

Könnyek közé csomagolt napok;
emlékeim tengerébe
fuldokolva gyors-merülök,
menekülök hozzád, a mélybe,
keszonbetegségben zuhanok
emlékeim tengerébe,
s ott maradok veled örökre,
ott maradok vágy-megkötözve,
feledés homálymély súlya alatt
könnyek közé csomagolva.

Átláthatatlan mélység vonz,
ott, az emlékeim mélytenger
sötétségében, halkan suttog
bánat-boldogság temetőben,
bálna csecsemők síró éneke,
mint mikor néked megszülettem:
Ott maradok veled örökre,
ott maradok vágy-megkötözve,
feledés homálymély súlya alatt
könnyek közé csomagolva.

2020.11.26.

 

 

Összetört tükör

Láttalak, ott, szemtől szembe.
Láttalak, szemedbe néztem,
és mint pislákoló gyertyaláng,
összeomlott bennem a világ.

Kristálytiszta valóság az,
amit a szememmel láttam;
büszke, délceg, kéjelgő felhő
vonult, hátrébb, síró csecsemő.

Míg vidám remény futkosott,
dupla szivárvány ragyogott,
hízott a remény-fiatalság;
rohanó önfeledt vidámság.

Majd átgázoltak az évek,
csúnyán beborult hirtelen.
Láttalak, de már más állt ott,
bizonytalan idő-fogoly.

Koronavírus kukucskált,
minden sarkon egy vitéz várt.
Talán, összetört tükörből,
emberemlékezet bömbölt.

2020.11.24.


 

 

Hiány

Gyűjtöttem ezt-azt, kedveset, szépet;
fikarcnyit sem tudtam arról, ami
miatt mégis másképp mást éreztem.
Semmit nem jelentett ennyi, annyi.
Mint volt életek korhadt ágat
sodort a rohanó folyó árja.
S a mérce léce, sziklafal-gát,
embert akart belőlem faragni.
Akartam, nem lettem senki, semmi,
csak partra vetett vergődő hal.
Túléltem egy-két kataklizmát,
tudat alatt sok-sok ó-, új-világ
tomboló vihara vonult végig
osztódó sejt-lelkem érzésein.
Lexikális tudással tömtek,
míg ki nem hánytam torz valóság
fojtogató parancsait és éltem.
Éltem, míg ki nem halt belőlem az Isten.

2020. 11.16.

 

 

Az élet onnan nézve

Ha majd faként
földbe gyökerezett láncaim
soha nem szakadnának,
és minden csodálat néma sír
mélyére temetné álmaim;
s vágynék táncolni,
a fátyol mögött meztelen tested
árnyékára lépni,
dúdolni csilingelő csillagok
sötét erdejében,
érezném, ami fáj.
S könnyeim hatalmas hegyekké nőve
a néma jajgatást
visszhangozná az ég,
s levélgyermekeimet vesztve
nyikorogna ágaimon a jég,
panaszaimat senki, senki soha
nem hallaná:
Vajon ki cserélne velem?

2020.11.12

 

 

Eleven boncolás

Okoskodók, mindentudók,
sőt látnok-jósok,
mennyien tolakodnak
mindent megmagyarázni,
mint szervezetek vezetői
tévedhetetlenül nyilatkoznak.

Lenyúzzák a bőrt is,
elénk tárják belsőségeinket,
bérhazugság mondandójuk
és mondják, csak mondják,
nem érzik; elevenen boncolnak!

Tudós tények időkapszulában.
Pillanat-igazság minden lobogón
s rohan az élet holnap-vágy zsákutcában
megfelelni a tegnap mohó
hedonizmusának.
S a nihilt ünnepeljük, ünnepeltetik!

2020.11.09.

 

 

Nincs-világ

Vasárnapi csirkepaprikás nokedlivel
-óh, régi, régi szép emlékek-,
nem is tudjátok már, milyen nehéz nélkületek.
Gondosan terített asztal, család,
amikor minden szív muzsikált
és harmónia-mámor vezényelt...
sután csörömpöltek az edények,
s boldogság-türelem várakozott
az üres tányérok megtöltésére;
együtt némán, öröm-csöndben,
töltekezett a szív.

Helye, minden családtagnak,
minden vasárnap ugyanaz.

Nincs már vasárnap, nincs asztal,
nincs ebéd, nincs család,
nincs szeretet.

Valahol távol, az üveghegyen túl,
káprázat országban,
valaki egyedül ebédel;
összetört hegedűkkel tüzel,
a fehér zongorán virág,
a falak énekelnek,
s vízesés csobog az asztalon,
szívében borzalom-csecsemő ordít,
s bankszámla lüktet a széfben.

Nincs már vasárnap, nincs asztal,
nincs ebéd, nincs család,
nincs szeretet.

2020.11.08.

 

 

Monoton

Csepp az üres pohárban,
víz, vagy méreg...
- hedonista-csordultig
akar jövőt a jelen

„nesze semmi, fogd meg jól" jut,
s kibírhatatlan düh lázong;
fenékig ürített méregpohár
minden vágy
- gondolni, merni szomjan,
valakire-másra fogni,
iszákos lózungot súgni,
hatalom-vágy bódít
„a győztesnek mindent szabad"
láz-álmokban nihil hódít,
s az üres pohár csordultig

2020.11.05.

 

 

Amire emlékszem

Menjek? Ne menjek?
Itt vagy. Itt vagy velem.
Itt vagy, s hiányzol.
Még élsz, nem vagy halott.

Itt vagy és mégse;
fába, kőbe vésve:
Szeretlek.
Szívembe zárva,
az elhagyott szívembe,
ott élsz örökre.

Emberségem jele a szív,
s jeltelen testben élek.
Elveszett, ellopták,
amit ért az élet,
s mint néma harangok,
harangláb tornyokban,
jelzem; kihalt
testemben érc-üvöltés
az emlékezés.

Virágot nem vittem,
rózsaszirommal takart évek
- az út szélén vér-,
amire emlékszem.

2020.11.01.

 

 

Felszakadt

Felszakadt seb a szívem:
Látszik a pillanat hevében
- belsőm elvérzett-,
jelenkor fürdik véremben.
Kínzó verőlegény a szó,
ólom csurog
cseppfolyós suttogás,
bosszút kiált;
felbüfögő évszázadokat
hányt a hétfejű sárkány
az útra.

Gyáván, jog-rács ruhában mulat,
az eszközként használt hatalom.

Nincs jövőkép.
Mindenki maga maradt.
Nincs képzelet.
Minden dzsinn halott,
nikkelezettek a pilácsok:
Sötét van.

2020.10.30.

 

 

Végtelen út

Jaj, de sokan, sok szép sorban,
fenn az égen, égi rendben,
messze-messze rikácsolva,
mégis búsan búcsúznak el:

Fenn az égen, hazátlanul,
menekül a darumadár,
- álma sincs, hiánytalanul,
vágy nélkül szabadon száll.

Zord-világ jő, költözni kell!
Ösztön repít bérceken át,
az élet-vágy; küzdeni kell:
szíved mindig hazatalál.

2020.10.27.


 

 

Semmicél

Dörömbölő kétségbeesés,
tehetetlenség súg, búg, lázít,
béna semmicél sunyin ígér;
csak, csak, csak a torz remény híg.

Mert, mit ér, ha az önkény ítél?
Ha a jót, rosszat szemszög nélkül,
önös-vágy okán hőzöngő jel
alapján, csak azért is zendül.

Semmicél, hatalomvágy cincog,
csak az út túl oldalán ragyog
gyümölcs és boldogság ott a jog,
már gyerekkorban hozzászokott.

Semmicél sunyin zúg, búg, lázít,
merthogy hazugok bátran mernek;
bármikor mást, másként akarni:
Hablatyolni! Hablatyolni!


2020.10.26.

 

Tegnap-harang

Vizes lett-e az, ki átkelt a folyón?
Vannak-e kérdések a túlsó parton?
Kíváncsi vagy még a tegnap-harang,
méhkas felzúdulásra;
riad, védekezik, ébred úgy benned a nap,
mint az utolsó napon
- visszhangként zúg a Niagara-párában
minden emlék, de jelen csak a zuhanás
megrökönyödése fél a pillanattól-,
míg képzeletedben az odaát
messzi-messzi délibáb.

Cammog rút sárban a bakancs:
Bár nem szorít az idő, vágy-hajcsár űz;
mi minden úszik még ott a távolban,
szemem szivárványos óhajtásának
végtelen tengerén? Mi minden?
Elérhetetlen messzeség heherész
a láthatár peremén.
Vágy-tengerész csal, bolygó-hollandi,
a túlsó part felé rohanni.
S a tegnap-harang szimfóniája magához ölelt.

2020.10.21.

 

 

Hangya a porban

Vergődő bogarak, legyek, szúnyogok
gázspré-fürdőben lubickolva,
visszanéznek gyilkos szándék-akaratok
magasztos-morál magyarázat
hálózata mögé:
Nem látják az embert, csak végrehajtó
csicska-zsoldosok irtóhadjáratát.
S mit lát vajon a csicskáztatott élet?
Bankgaranciát kap, aki kap.
Vigyor-vicsorgás nélküli lélegzet;
- hangya vergődik a porban-,
néha egy kis áramütés a kamat,
s mindenki mosolyog a kényszer álarc mögött.

2020.10.20.

 

 

Míg rőzsét gyűjtött a nép

Nem azért kaptátok, mert járt.
Enyves kezetek harácsolt,
s közel a tűzhöz a kondér körbejárt,
míg rőzsét gyűjtött a nép.
Már az elég dörömböl,
s nem válogat az üstben fortyogó katyvasz,
ha nincs káosz, nem lesz rend.
Hablatyolhat a média
a máglya összegyűlt;
ha nincs káosz, nem lesz rend,
recseg, ropog már a múlt.
Túl hosszú az elfecsérelt idő,
bűnorgonán pap orgia zeng,
lesz itt rend, lesz itt rend.
2020.10.16.

 

 

Csorba sorba

Kóbor kutyák némán,
csali csontok fölött
csillagos éjszakán
sodorják körkörös
úton – gyáva menet-,
mindennapjainkat;
sosem teljesült ige
sopánkodik, jajgat:
Ártatlan született,
jóság-vég országba
jószágok jászolába,
egy ember sem különb,
mind lélek-csorba sorba
sorakozva masírozik.

2020.10.12.

 

 

Megérkezni

Tervezni örökké,
holnap-rabság, ragyogás,
vágy, álom,
szép lassan sorjában,
hogy mire észbe kapsz,
eszementül kapkodod a levegőt;
még, még, csak még egy kicsit,
hagyj Isten tervezni!
S holnap oly mindegy,
hogy felszáll-e a köd,
esik, vagy fúj a szél,
csak hagyd érezni;
vágyam valósággá válni:
Látni, gyermekeimet megérkezni a mába.

2020.10.09.

 

 

Döntésjog

él-e, vagy holt
- kérdez a penge a torkomon.

2020.10.07.

 

Jelen időben

Hányinger szagú az út,
ahol büszkén menetel
- akármilyen sors-úr.
Ennyi a jelen idővel
a bajom!
S hallgatom:
Ki-ki előadja muszájból,
fizetésért – Júdás-igazság-,
az idők szavát.
Hová megyünk és minek?
Jajgatnak az előttünk járók,
de mi, csakazértis, toljuk az égbe
az echós szekeret:
Megromlott lélek az utas,
és megdöglöttek a lovak.

2020.10.05.

 

 

Hófehérben ünnepelj!

Hófehérben ünnepelj!
- Ahogy a Veszta-szüzek őrizték a tüzet.
Hűen, harminc év emlékével,
fehér ruhában ragyogj,
mikor kialszik a tűz a szívemben,
mikor kirepülnek békegalambjaim
az örökszél tomboló viharjába,
és könnyes szemem nem tekint többé rád!
Hófehérben ünnepelj!
És ne gondolj többé rám,
mert én szabad vagyok,
örökké várhatok rád,
mint a néma csillagok.
Hófehérben ünnepelj!
Az én esküm, téged nem köt.

2020.10.03.

 

 

Fillércsörömpölés

Vájt fülűek agyában szirén dalol,
fillérek csörömpölése által jutnak a csúcsra,
s megannyi nektár-nedűtől pityókás tudattal
hatalmi mámor közelbe,
bölcsőtől kijelölt úton haladva
- apák kakukkolásaitól büszkén-, akarva
sodródnak a parttalan mederben,
nincsenek kíváncsisági mutatók, rend van,
cél a fejekben – fillércsörömpölés-,
és a testnyílásaik engedelmesen, halkan súgják
a riadóláncra fűzött kor elvárásait.
Dömping asztalok mögött, gőgöleléssel
biztatják terv-társuk suta próbálkozásait,
dac és védőhálót vonva a csörömpölés köré:
Nehogy lepottyanjon az asztalról a szemét!
(Hányan vagytok még?)
Kezet, lábat tördelő utakon törtetünk,
s csak a korbácssuhintás, nekünk valahogy nem jutott,
se dió, se mogyoró,
csak a hajnal, a munka, a teher
és kicsúszott kezeink közül, minden íróasztal.
Bebalzsamozott labirintusaitok között bolyongva
elapad a hit és ti, roncsemberben gyenge akarattal:
Szembe mertek nézni a nappal?
Hát ezért takartatjátok le a tükröt!
Féltek! Gyávák vagytok a lelkiismerettel találkozni?
Minden nyomorulttal, halottal, búval szembe fogtok nézni!
S ha majd a csörömpölésnek vége,
a szírének a hullámsírba visszatérnek,
meztelen agyvelőtök idegrándulásai a porba hullnak,
s a Hadak útján felsorakozik a sereg:
Hátat ne fordítsatok senkinek, mert nincs testvéretek!
Mert megméretik a gazember is mind,
s nem jut hely nekik a csillagok fényinél,
csak a sötétség vermében hörögnek örökre,
s csörömpöl nekik a Sátán ezüstje.
2011. 01. 06.

 

 

Suttog a szél.

Fű szálanként mást és mást,
s mégis jobbra-balra
egyszerre hajlik minden fűszál.
Suttog a szél,
halk hegedűk ciripelnek,
sehol senki, csak sürgöny-részecskék
sistergik át a végtelen
pusztán sütkérező porszemek
dübörgő vándorlásait.
Némán fut a hír;
gerinctelen minden fűszál.
Bakancs-talp taposta könnyét,
s vélőjéből facsart vér-nedv
öntözte örök útját a csúcsig.
Átöleltem a fákat,
szedtem vadvirágokat,
jártam amerre jártam,
messze utakon láttam
ördögszél körtáncot járt,
vitte az összes vágyam:
Hiszem, egyszer kivirágzik,
agyagos-szik Hortobágyom.
Hiszem, ráragyog a nap is,
lesz szeretet, lesz otthonom!
A gyűlölet messze oson,
szégyenszemre, tán elbujdos.
Pipacsmezők, szikfű, gyomos
rónaság, mosoly-országom,
hiszem, újra kivirágzik,
szívverését most is hallom,
áttör a gyökér, időzik
még majd velem boldogságom!

2020.09.01.

 

 

Becsaptak

Adtam erőm, hitem, testem
egy korcs-képzeletnek,
adtam kényszer-kenyér sorsnak
a mindennapokat

s nem kaptam semmit, bár éltem.
Másképp nem élhettem!
Formássá faragott tuskó,
tárgy, rabszolga vagyok.

Kölcsönkapott tudás oktat,
mit csináljak s hogyan.
A kölcsönért megfizetnem
a lelkemmel kellett.

S futottam, mint a bolondok,
lég-szivárvány úton,
Istent eldobva magamtól
nem adtam magamból
semmit.

Mások faragták keresztem,
én csak vittem, vittem.
Atyám, mért hagytál magamra,
mindig csak rád vártam.

Lehet itt voltál én bennem,
nem vettem észre se,
mások bolondját járatták,
harcot, küzdést, ármányt,

pedig itt volt a szívemben
a szeretet, a béke.

2017.07.20.

 

 

Mesés csoda

Akar, nem akar – játékot játszik az élet.
Nem úgy, nem akkor, történnek csodák,
mikor az égből várjuk a mannát.
Isten cinkelt lapjai, mint nimfák meztelen
kívánatos teste, titokban les áldozatára:
Minden történetnek kezdete és vége van.
Akar, nem akar, az ember tanúságot tesz;
véletlenek az életfonalát megszépítik
-aranylányhaj burokban sokszorozva,
csepptengerekből bősz gladiátorokká válva-,
a maga játékát játssza mindenki.
Akar, nem akar, fűszál se rebben,
levegő se mozdul, ha nem üzen
a testedben lakó örök Isten.
Csillagok közt úszó vágy-gondolat
mesél a csodákról, ahol valóság vagy.

2020.09.04.

 

 

Jelentés

Globál-mammonbölcsőből sírnak fel a gyerekek,
keresik bit-tek, bájtok között, ami elveszett:

Hős-halottat gyártó rég-regék álbirodalmát,
ákombákom mákgubó teák aranyalmáját.

Álom, ami volt, s talán, ami lesz...

Pirulák dimenzióin át a testbe költözött
féreg-vágy, önzés, vakcél, győztes kincs,

s elillant test-dzsinnként őrzött boldogság.
Valami, valami, valami végképp elveszett...

Mások álmodják álmodat,
s utazol, mint mesék sztárszülöttje,
s álmodod mások álmait.
Egyetlen történetet ismersz:

Mások álom álmait.

2020.08.03.

 

 

Szárnytörött madár

Nem érted, nem érdekel,
hogy szívedben a virág
a világon a legszebb,
mert nem látom, nem érzem
szíved illatát!

Mit sem ér a mosoly az arcodon,
a szemedben a tűz,
mint szárnytörött madár,
nem akarok repülni nélküled,
mert nem látom, nem érzem
szíved illatát!

Mint szárnytörött madár,
a földön járok,
szállni vágyok örökké...
mint szárnytörött madár.
szállni vágyok örökké...
mint szárnytörött madár.

Mert nem látom, nem érzem
a világ legszebb virágjának
szíved illatát!

2020.08.03.

 

 

Néma szél

Száz éve, talán ezer,
keresem, ami elveszett:
Testvérben érzésrendszert.
Érdek-törvény diktál, nevet,
ezt meg ezt lehet,
az ajtók jelszóra nyílnak,
pusmogó hierarchia
az úr.

S látod, neked nem jutott,
felhők fölött az ég,
magyarázatot zúg a szél,
csak ezt meg ezt lehet,
kizsigerelt gondolat
az úr.

S mégis mindig vesztes
sokaság, kuss-jusson, osztozik,
hinned kell, ez így jó!
Magyarázatot zúg a szél.
Száz éve, talán ezer,
hallgatnom kel.

2020.07.19.

 

 

Adaptáció

Majd-vágy hull a porba,
s hedonista koldus borba
fúlva éhezi a normát,
nihil nótát dúdol a szél,
rongy-létben senyved a remény,
adaptál a kor:
Élhetetlen a deprivált,
mások szerinti széljárás
sodorja Pinokkiót,
tűzrevaló gondolat mind,
mi nem hű alattvaló.

Szférák muzsikája hallik
a nem létező hatalom hálószobájából...

 

 

kipányvázva

sábeszdekli árnyékában
zsíros kényért majszolva,
verandából lesve testem,
-mint jégcsapokból a vér-,
lassan elfogy minden álmom;
skalpolt Isten-otthonom
és félek, szememnek fénye
bennem vált vízeséssé,
és a könnyek özönvize
összetör minden bárkát.
Isten szórakozik, lelket lehel
pányvázott szívembe.

2020.07.15.

 

 

Hazudjuk kánonban

Hazudjuk tovább, hogy szép ez,
hogy boldog a testben a lélek!
Hogy nem sír a gyerek, a nő sem,
hogy szép az élet, szép az éj,
- hajnaltalan a pillanat,
tüdő sikít a víz alatt...-
hazudjuk tovább, hogy boldogok,
a víz alá nyomott sóhajok,
hogy nincsenek képmutató papok,
hogy boldogok a csendes otthonok...
Hazudjuk együtt, hogy a fájdalom
illúzió csupán, hogy nem fáj dalom,
s a világról alkotott képek, nem vakok!
Hazudjuk, hogy a zsarnokok
a szentek és nem kérnek kamatot,
hazudjuk együtt, hogy szép ez,
hogy boldog a testben a lélek,
hogy a fejlett világért dobog a szívünk!
Hazudjuk, hogy a zsákmány fontos,
az éhező, a nyomorult a torkos,
- pirulnak az égben az angyalok,
bűnösök a szorgos nappalok-
hazudjuk reggel, délben, este,
hatalomba szerelmesedve,
hazudjuk, hogy mindenki más rossz,
csak mi vagyunk a jók, a jók, a jók!
Hazudjuk, hogy szép a világ,
lánctalpak alatt nem rothad a virág,
hazudjuk a mosolygó tükröknek:
A pénz kisimítja a ráncot örökre!
Szemben velünk igazság, becsület,
a nyakkendő vasalt, az arc elégedett,
éhen halt az emberi méltóság,
burjánzik parfüm, válság-valóság.

2011. 02. 06.

 

 

Midőn

Ibolyán túli halvány jel,
vélt aranykeretes múlt,
áttetsző vágyott-sejtelem
kukkerol üveghegyen túl,

örök, elfelejtett lépés,
mint szél dobál levelet,
szédítő vágy muzsikál, nekünk
harmonizál rozsdás-zöldes
erdő

csak bent, recsegve, robogva kiabált:
Tavasz-rügy, susogó napsugár,
humuszba morzsolt jövő,
csicsergő telihold úszott a csillagok között;
s gyáván ketyegett a szú.

2020.06.21.

 

 

Szemlélő

Vágyni dzsumbuj-kert virágjait,
burjánzani föld-sóhajtással;
nőni, nőni, egyre csak nőni.
Határtalanul jusst habzsolva,
az égig érni, terpeszkedve.
Kíváncsiságon ereszkedve,
lassan, biztosan, mint érett nő,
kéjvágy égő parazsán lógva,
Sátánkeringőt dúdolgatva,
száz meg száz maraton-ölelést
szuszogva, hiány-hegy-akadály
előtt féltérden, kérve-kérni
az élettől egy boldog órát,
amikor érted mi a lényeg.
És mégis, mást, tovább akarni:
Kegyben, áldásban részesülni,
az életért cserébe, csendben,
hallgatni a szférák zenéit.
Senki sem akar már így élni?

2020.06.19.

 

 

Vallomás

Tüzet szít csendes kunyhóban,
szerelmetes szívben,
tüzet szít alvó zsarátnokban,
még-létteremtőjeként,
égbe emelt pernye-foszlány,
mintha nász-táncot járna,
dobál, ringat, altat,
talán észérvekkel élve
űzhettelek volna végleg
a szívemből a semmibe

s fejemre hullva hullsz vissza a porba,
megfoghatatlanul –elveszett vágy-
múlt-kép hamvaként
méregkoporsót vájt...
vérfolyamom szomjazott rád,
ugye akartál egy kicsit...
s máglyán égtem érted,
de nem tudták megvenni a szívem.

2020.06.17

 

 

Átázva

Megkaptuk, ami járt,
s a folyó szalad tovább,
egyik-egyik oldalon a part,
mint vég-földcsuszamlás
-elkopott érvek-, magába roskad,
mert semmit se láttunk;
így nem, nem mehet tovább,
ingovány amin állsz,
fut a föld, tegnapot visz a víz,
gyökér-kapaszkodókat,
sodor az ár papírhajókat.

S mint fuldokló-csalódás,
tehetetlenül bukik föl-s alá
a tört gally,
úszótudomány nélkül halált hörög,
tény-tekintet villáma dörög,
mert semmit se láttunk;
átok-méreg kötözött tehetetlenné.
S a folyóban tovatűnt a ma.

2020.06.14.

 

 

Szédülök

Álmodok, néha rólad álmélkodok;
az ég tetején néha megáll a nap,
éget, perzsel, simogat árnyéktalanul,
hunyorogva rajongok,
s táncolnak körülöttem napfoltok,
glóriát fonnak köréd,
talán csak sárkányok repültek át
a képzelt látószög-mezőn,
emberalakok
és belém ég a vágy:
Felhők fölött lebegni,
fürödni veled a fényben,
illatok párolognak, fátyol alól
áttetszik erdő, mező, bozót,
ott jársz, ahol senki se járt,
ahol örök idők óta várok rád.

2020.06.12.

 

 

Fürkészdarazsak

őszinte pillantás pillanata
tükörből leselkedve
lerántja a leplet
és meztelen gondolatod
villámaitól sújtva
szégyen futkos sejtjeidben,
- hazudj, ha bírsz!-
mosolyogsz;
eltörött az egész,
tulajdonképpen semmit se érsz.

persze tudod, játék az egész,
mégis próbálsz hazudni;
gerinctelenül a fényben sütkérezni,
most, most, most még hunyorogva,
mélyen hallgatni,
nem lát senki,
nincs muszáj;
napfény, nyár, Ibiza,
jár mások izzadság-morzsáiból
pöffeszkedő titok,
a holnap-tolvaj kacsint,
mától sminkest fizetsz;
látszat pirul,
hitel kamat kamu
csomagol:

„másképpen lesz holnap"
új tükörben fürödnek büszkén
a fürkészdarazsak.

2020.06.10.

 

 

Kánai menyegző helyett

Igazából nem marad semmi.
Kisírja magát mindenki.
Kényszer-jópofáskodás;
lepel a tükrökön,
egy pohár a kézben,
koccintanánk,
olyan esetlen helyzet,
mert magába szállt a csend,
az úrral pusmog az üresség,
s a totemcsarnok oszlopai bennünk
merevednek tartópillérekké,
mennyboltod, mint őszi köd,
sejtelmesen ereszkedik alá,
körbe koldul szellemed,
a bőrünk alatt bizsereg,
amit itt felejtettél örökre.

2020. 06.06.

 

 

Magfúzió

Kilóra vett másolatmosoly a tükörben;
abrakadabra (abrak-ad-ábra),
roncs-haláltekintet,
s zúg sejtjeimben a bomba,
bármikor robbanhat,
nyomtalanul annullálhat
a nemlétező erő,
sorsirónia, menny helyett a pokolba
menetel az alku.

Kerestem valakit, akinek ára nincs,
s nincs hasonmás sehol,
roncs-csonk hullakövezet az út,
mióta az időt mérik,
s nincs hasonmás – Sátán-tánc -
mutatvány-előadás, cirkusz,
bohóc-feleselés kacsingat,
s fizetem a megváltó-jegyet,
nem kilóra, s nem mérem magam,
értékem utolsó leheletéig sorba állok;
nihil-nagy álmom vetítésére.

Batyumból elillant az útravaló,
glóbuszba bonyolódott terhek
súlya alatt gnóm,
háborús képzavarban élek.

2020.06.05.

 

 

Mit jelent nekem /1920.06.04./

Apám, ismerem a ki nem mondott gondolatot,
gyáva hős térdel az élő ellenség előtt,
s halottjaink sosem sírtak; győztek, vagy meghaltak.
Más igazság nincs. –Lárifári...
kitépték, ami volt. Ilyen-olyan kiegyezés, bús halál.
Adagolt csillapítás: - Ne ölj! Veszíts, veszíts, te bírsz!
Gyáva köszvényes utakon úr a sajgás.
Mert hová visznek a bűnösvények, titkon-halandzsa,
árnyékfestés... hová visz az alku? Lárifári...
a ki nem mondott gondolat.
Szerettem volna elmondani: Ó, nektek Istenek:
A megtett út, a nyugalom végtelen tengerén célba ér!
S diribdarabjaim, bár szálljon szerteszét, a fiamra hullnak.

2020.06.04.

 

 

Tükörterápia

Holnap, holnap lesz az új nap.
Holnap, csillag lesz az égen.
Addig nincs levegő, nincs nap.
Léggömb durran, tű szúr éppen.

Peckes gőg, mint véres jogar,
homályba veszett sóhajtás,
mesés igazság-legenda,
illan vágy-csodáspillantás.

Múltunk miatt veszett-bosszú,
feldarabolt a gondolat;
glóriagyalázó smafu
hamut szórt a koronára.

Fejt veszett szerződés lebeg,
pokol kapuján dicsőség;
- Elmúlás legyen veletek!-
átok és fájdalom dőrén

koccint a bűnlepel felett!
Felsinylik sajgó testemlék;
fantom fájdalom, csonk-retesz
meztelenné vált Krisztus vér.

Holnap, holnap lesz az új nap.
Holnap, s nem leszel már sehol.
Hittük mindig a szép halált.
Gyógyult mikor leszel, mikor?

Valahol Isten szundikál,
vért hörög álmában a test,
sallangok nélkül redukál,
meztelenné vált Krisztus vér:

Hittük a tiszta igazság,
mint vízfolyás átlátható.
Hitünk a tiszta igazság,
mint vízfolyás átlátható.

2020.06.02.

 

 

Zsanna-manna

Zsellér-ős, örök-robot,
betyár-kuruc szövetség
és jöttek Rajna parti stréberek,
kiegyeztek, s a grófi szérűn,
avartűz futott végig; kéngázt,
gyászindulót dalolt a puszta,
és nincs nyugtunk, nincs szív-nyugalmunk,
azóta sincs hova bújnunk.
Sufnit ácsolt nekünk a testvér,
komfort nélkül cúg-otthonost,
s szél dobál ide-oda az óta.
Csacskakocsma, mormota nóta,
szundi-bundi poshadás, titkon
tükörben könnyeket törölve,
irigy-sunyin köpködve, köpködve,
vérthörgő-gőgben fuldokolva,
mentében, dolmányba beszorult,
néma igazságunk eladva.
S nem kaptunk semmit, semmit, semmit,
lyukas markunkba zsanna-mannát.

2020.05.29.

 

 

csontváz

Mózesgázlón,
sziklafalon,
éjt nappallá téve,
a teve bújik a tű fokán.

illúziót tapsol a nagyérdemű
neon, vagyis gáz
világít

tódul a tömeg
hipotetikus valóság

tán hitted,
öledbe hull a halál?

ökonomikus lenyomat
legalább marad.

2020.05.22.

 

 

jó szándék

... mintha csak...
- olyan minden.
nem így képzeltem.
mégis, így van.

... mintha csak...
nem láttam volna
vak ló a falig
menetelünk ütemtelenül
... mintha csak...
ki, miért ilyen?
senki ne mondja, hogy jó,
csak viszonylagos.

és mégis

mind nekirugaszkodunk,
elhordani a hegyet

előttünk is, utánunk is áll a hegy

megpukkad az akarat,
mintha csak béna volna
mindig mindenki, aki jót akar.

2020.05.21.

 

 

Múltammal múló

Nem a szikkadt-nyers madárlátta kenyér miatt
vártam, mit rejt tarisznyád,
hiányoztál egyszerűen, mint egy falat kenyér,
múltammal múló jövőm kerestem;
ott vérzett ki ingázó izzadságban minden nap
és nem vette észre senki,
hogy morzsák jutottak a meghitt szeretetből.

Kikopott bölcsőből a dal,
vályogvető gödrökben nem tapogatóznak kölykök,
hatalmasra nőve nem megy perzselve a nap a földbe,
kaduc-fogságba terelt szabadság birtokol,
és
néha üvölt a csonka temető;
ott, a volt sírhelyekre nehezedik a jelen:
madárcsicsergés nélkül reszket a levegő.

2020.05.20.

 

 

Boncolás

felnyitott mellkasomban
nem lelték meg a tudósok,
ami voltam,

mint bombatámadás után a por
csendben ülepszik a múlt

vergődve lüktet kezedben,
- kegyelemdöfésért eseng a szív.

Hálóját szövi épp a pók
a tükörben minden perc, fintor
integet,
az idő lóg a nyakamon
s elvesztettem a versenyt
a halálhintón maradt küldetésem.

2020.05.20.

 

 

Alighanem szél lesz

Ahogy csattog az ostor
egyre cifrább cicomát,
maszkot nyúz arcára a kor,
szégyen álarc grimaszát:
Masszát gyárt a csodából,
csúszó mászó félsz-férget;
jogszolgabohócot.

Kiűzetett a testből
a teremtő szeretet.
Gőgpáncél kofa-pofa
diktál feltételeket,
s haptákban a végtelen,
találkozik majd a sors,
- megkötözött kezek.

Csajkában gond, csend, kong, cseng:
Mert a parancs az parancs!
Menni kell, felkelt a nap.
Golyófogóknak holnap-
ragyogást osztogat a juss.
Munkából munkába tart,
és végül sírt ásni fut.

Ahogy csattog az ostor,
villámot szór a szikra,
és az ég alja mocsok-
pírban bújik a földbe:
Szégyelld magad soros nap,
vérkoszorús naplemente,
szélvihar lesz holnap.

2020.05.18.

 

 

Szennybarázda

Rosszabb már nem, nem lehet,
így ébredek minden reggel.
Tegnap mocskát feledve
és az ébredő rügyekre
gondolva nézek a napba;
érted ma, mit tehetek?
Így ébredek minden reggel:
Érted, ember, mit tehetek?

A nap hatalmasra nőve,
hitem szerint hiába
megy perzselve a földbe,
ha kérges kezembe a könny
véres szennybarázdát szánt.
Hittem, rosszabb már nem lehet.
De igen, de igen már
minden és mindenki kő lett.

Kősivatag az élet-történet,
s darabokra törve hull a mélybe
a vágy, az álom és a valóság.
A kőhegyek mindig rám omlanak.

2020.05.16.

 

 

Eljövetel

Igen, jó lenne tudni, tudni,
hogy virágok illatát érzik még tavasszal,
s könnycseppjeink okán
boldog tud lenni még valahol valaki!

De nincs mit tenni,
több az űzött vad, mint a szelíd oroszlán.
Idomárok kezében az ostor, mint törvény
terel kényszer-ösvényekre,
s torkunkon akad a bíráló szó.

Veletek kell élni;
buldózer-álarc mögött mosolygó
szívszorító súlyos-bűnözők,
s mindig az újszülöttek hibáit
szólják meg a bátrak:

Mi lesz veled édes Hazám,
felfalnak újra mostoha testvéreid,
és a sötét rengetegbe űz
a csillogó szép új világ?

Igen, jó lenne tudni, tudni,
hogy virágok illatát érzik még tavasszal,
s könnycseppjeink okán
boldogok tudnak még lenni valaha gyermekeink!

2020.05.12.

 

 

Világcsodálat

József Attila hiába kiabált:
A ruha fontosabb,
bár munkával még nem lakott jól senki,
sőt a legtöbb ember belenyomorodott,
toporzékolhatott...
zárt tér a padlás, kiváltság;
szolgálók és stéber pribékek ugródeszkája,
a földig hajolás, megalázkodás,
gőg-mámor hatalom kirovó rendszeréhez.

Rabszolga hajlamreflex, mint sors.
A kirakatban kivétel –éjjel akasztottak-
a legvidámabb barakk emléke lóg.
S porig alázott koldus a vágy.
Hangsúlyba fektetett prioritás;
a GDP arányos elosztás.

Van, akinek csak könny, bánat,
világcsodálat;
a munka, a munka jutott,
s toporzékolhatott szerencsétlen
- a világ szerencsésebb feléhez tartozni-
érv-gyilkos mondat hazudta:
Ez a világok legjobbika!

2020.05.06.

 

 

Anyukám!

Megbántottalak? Miért sírtál?
Miért sírtál mikor születtem?
Úgy vágytam már, vágytam rád,
látni, ki életét áldozza értem!

Anyukám, ugye te is vártál rám?
Miért sírtál mikor születtem?
A szívem öleli könnyeid! Anyukám,
ugye azért sírtál, mert szeretsz?

Mitől féltesz és miért? Anyukám!
Miért sírtál mikor megszülettem?
Csillagod vagyok én! Anyukám!
A szíved csillagja, szemed fénye!

Szeretni jöttem! Drága anyukám!
Miért sírtál mikor születtem?
Kisfiad vagyok. Édesanyukám!
Isten pecsétje szíveden.

2008.04.30.

 

 

Visongás

Jaj, nem nyugodhatok...
mázsás morzsákat hordom halomra,
s kiszakad testemből kezem, lábam,
ár sodor hangya-sírba,
miért sírok mély csend-magamban,
s miért süketültem bele a visszhangba.

szomszédból morzézott szextett-hangon
létezés-szimfónia foszlánya,
kéj-nyögdécselés, sikoly visong,
bezárt, párzásra kárhoztatott madarak
turbékoló dúc-nász csatáját hallgatom.

szállni már nem bírok,
burok-hurokhálóban fáj
széttárt karom,
s kihull közüle az égi manna.

2020.04.29.

 

 

Csatazaj

Ködből csatazajt hallani,
a kikelet előtti történet
láthatatlan patakjának
csörgedezése;
hűs csermely bennünk nyikorog,
belénk zárt ige dübörög.

2020.04.27.

 

 

Szállingózó idő

Belőled bugyborékolnak a felhők és a villámok,
mély sóhajod kicsapódása a gondolat,
már-már hiszed
pénz-guruk tévedhetetlenségét,
amikor kamat-kígyó kúszik végig gerinceden;

tegnapálmaid élvezete beteg,
versenyhelyzetben bénán
részt vehetsz a selejtezésben
s állva maradnak az emlékek,
vannak még? - a szemedben könnyek
mit facsarnak még ki belőled,
mivoltod már porlik a füstben:

Beleremeg a föld,
érzékeled még
vulkánok hörgését,
- batyudban szik-szagboldogság,
remegnek a csillagok,
s magával visz egy más másvilág,
mert kiürült itt a történet
nincs tovább.

Verseny-káosz bedarálta az életutakat,
sztrádák rész-táv sebességgel
gázolnak át rajtad,
kukkoló felvételeken még
ideig-óráig megőriznek
- nem köröznek-e;
nem e vétettél a szabályok ellen-,
majd érdektelenség okán törölnek,
volt nincs az útnak értelme.

2020.04.27.

 

 

Tűz van

Terhelt álmaimban konc lóg,
suhanc-inga ketyeg,
-tűz van- félre vert harangok
zúgnak, gyertya fénye
pislákol...
valahol a jászolban sírás;
újszülött próbatétel...
(aztán a bozótosból látod
az úton bérelt helyét
a sorsnak).
Ostorcsattogtatás űz vissza a vadonba,
nyers humusz ez a mocsár,
vészmadarak süllyednek egyre mélyebbre
harangkötélre akasztva,
a mag, a mag már meghasadt,
s a hajszálrepedések barlangjából
az égbe tör.

Méregpoharainkban utolsó csepp
lázadás-akarat dagad...
talán sohasem értem meg
élményeim kényszermosolyát;
semmit dagonyáztam
hatalmas hegyekké.

2020.04.22.

 

 

„Maradj otthon"

Bölcsőben csecsemősírás,
lakatlan pólyában írás:
Hiányzik valaki,
valaki, aki nincs.

Káprázat, hódítás, bódít.
Héthatár-csillogás csábít.
Hiányzik valaki,
valaki, aki nincs.

Mézes-mázos végtelenbe
sehol-mosoly, könny szemedbe.
vonz a szép új világ,
hervad a múlt, kiált.

Csoda-csillagot cseréltem,
szőnyegen szálltam vágy-égbe.
Hiányzik valaki,
valaki, aki nincs.

Kígyó pőre bőre alatt
ropogós nyers hús íny-csikland,
bankó ropog, csuklik,
tükörben vergődik.

Rettegés íz, kaland, kaland,
mámor-ittas habos falat,
trükkök százait lásd;
otthon sehol se vár.

Jár, ami jár, minden falat,
minden falat torkon ragad.
Pang a vér. Egyedül:
Félelem hegedül.

2020.04.18.

 

 

Üvöltenék

Kísértet házban tükörkép udvarol,
falon túl zene szól, szomszéd üvölt,
hegedűn elszakadt a húr.
Egyedül bennem szűkülnek a falak,
üvöltenék, ha hallaná valaki,
s bekopogna hozzám csendesen az úr!

Hallják az Istenek a magas égben:
Társas lény az ember! Gyúrt hamu és por.
Mert rabságban szaporodni képtelen
fecskefészekből űzött szabadmadár
vergődő szárnycsapásai haláltánc,
- rabságba szorult szabadság-félelem.

Szabálytalanul szabályozott otthon,
szorítják torkomat üres nappalok,
üvöltenék, akár a szomszéd üvölt.
Egyedül bennem szűkülnek a falak,
üvöltenék, ha hallaná valaki,
s bekopogna hozzám csendesen az úr!

2020.04.16.

 

 

Megmaradunk

Kit érdekel a porzatlan virág,
fák sóhaja,
kit érdekel, ha fáj, ugyan már,
rohanás, a lét a tét,
bagatell bukdácsolásra nincs idő,
ólomlábakon menetel a múlt
csendesen magába rogyva,
szükségtelen az érzés,
nincs bájolgó tükörképe,
mély sóhajtozásnak nincs ideje

Recsegő ágakon madarak tánca
krákogás,
tragédiakor rebben a vijjogás,
vihar múltával rohan az ég
felszárítani a könnyeket
frissen tört ágak torzóján
fészekmaradványok,
hiányt cserreg az ág
távolban visszhang sír;
megmaradunk, megmaradunk, megmaradok,

mint Káin a kősivatagban
örök talpkoptató alázattal
járjuk a kijelölt utat,
bebocsájtást,
esengve senkitől sem kérhetünk;
lement a nap mire felébredtünk.

2020.04.14.

 

 

Jézus egy csepp vére

... mint égen rejtett csillag,
ott ragyog benned is
Jézus egy csepp vére
senki sem láthatja,
senki sem tud róla,
szívdobogásod titkos ritmusa
küldi csak szüntelen
- égen rejtett csillag,
hogy a végtelenben
a legkisebb is érzi minden rezdülésed
Jézus vércseppjeiből áll
össze a végtelen világ

... mint égen rejtett csillag,
ott ragyog benned is
Jézus egy csepp vére

2020.04.12.

 

 

Egyedül, Jézussal

Nem. Nem lehet. Nincs respekt.
Gőg virul minden ágon.
Nem, nincs tovább. Nem lehet.
Így, élni; mindenáron!

Nem. Nem lehet értelme,
egyedül, mindenáron
birtokolni, nem lehet.
Szeretet nélkül mosoly:

Bohóc-képre pingálva,
arctalan fekély rinyál
vad táncot, nyű, nyavalya
tábornok diktál, diktál.

A sarokban kuporog
gyermek-álmod és tovább,
gőg virul minden ágon,
rágondolni sem szabad!

Nem. Nem lehet. Élni így?
Mindenáron, nem lehet.
Nem, nincs tovább. Lásd be, nem,
nem, így tovább, nem mehet!

2020.04.09.

 

 

Döbbenet

Nem várta senki. Jött.
A semmiből, és nőtt.
Leseperte a port.
Pimpósodott a bor.
Tükörben részegek,
emberek erkélyen
kéjmámor ittasan
szurkolnak hangosan,
mint rabszolga-bilincs
magas minden kilincs,
magába zárt talány;
zátonyra futott már
minden zászlóshajó,
átázott a rongy-bőr,
lásd, meghunyászkodunk:

Minden mi erős volt,
gyenge, satnya, dohos,
csak a fuldokló hang
iszonyatos.

2020.04.06.

 

 

Ne kérj! Adj!
egy olvasómnak kérésére

Bölcsőd ringattam, ha dörgött, villámlott,
mosolyodért legyőztem a világot;
terhet rád, sose raktam, lestem álmod,
s ha bírtam, vittem helyetted bánatod.

Én akartam, úgy akartam, ragyogjon
mindig a nap feletted! Boldogságod,
jobban akartam, mint a valóságot!
Vigyáztam boldog álmod, ragyogásod.

Élj, ragyogjon mindig a nap feletted!
Tudom, szállni a napba úgy szeretnél.
Szállni határtalanul úgy szeretnél.
Óvlak, szívemből, ne tépd ki gyökered!

Élj, ragyogjon mindig a nap feletted!
Gyermekem, a gyökér táplál nem a fény,
mert a fény te vagy, annyi a mindenség,
amennyit beragyog szeretet szíved!

2020.04.05.

 

 

Taigetosz projekt

Burokból szabadult lélegzet kapkod,
sír, zokog, hét közben született, pardon,
menekült hullámok közé visszatér,
Isten segedelmével kényszer mosolyog.
Kevert vakság, gyávaság, kocsonya lélek,
mohón zabáló ego csúcsra segíthet.
Futtatott agarak, csali-mézesmadzag,
s az ego versenyez, műfüves gyakorlat.
Ismeretlen meós fröcsög, selejtez,
semmi se jó, örök bilincs kötelez.
Járulékos veszteség a gondolat.
Az érdek új feltételeket diktál.
Élet és halál fölött véletlen-úr
borotválja gégemozgásainkat,
s némán dalol a túlélő.

2020.04.04.

 

jogfolytonosság
Emlékeim szerint

Precízhazugság:
Dübörög a tönkre ment világ,
zászlaján jelszó; Jólétbe roppant gerinc!
Valami dereng még, talán
emberekről szól a világ!
- emlékeim szerint.

2020.04.03.

 

 

Készülődés
65 fölött

Tavasz van. Gyönyörű kék az ég,
- visszafogott madárcsicsergés-,
halkan mosolyognak a fák,
olyan nagyon nagy készülődés;
bús magányban lassú halál.

Kimért a sors. S lám ennyi jutott:
Ráncos kéz, vágyban gyötört marok.
Semmit szorító félelem.
Pedig élni, élni akarok,
s hipp-hopp, elillan az élet.

Holnap majd másképp, egy másvilág
fogja csikorgatni vasfogát.
Emlékek nélkül türelem,
semmi ölelget, - boldogság? -
sodor, sodor a végtelen.

2020.03.31.

 

 

 Karantén

csapdába csalt falevél
vergődik a szélben,
határa pofozza,
dobja ide-oda
fütyül a múltra,
sistereg, pörög,
emlékszik az ág-függésre
lomb-zöld otthon fogságban,
boldog súrlódásra,
itt-ott égető napsütésre,
néma pusmogó zümmögésre.

Sikátor-seprű
sarokba sodorta
-szállnak a darvak-,
mesél az ég.
Hideg kövek szívják vérét,
szárad a szív.
Rabszolgaként fogoj,
sírját ásva vár
az üzenet kód-morzéjára,
s csak a szív kalapál
halál sikolyt

2020.03.29..

 

Pajzánul félrenéz

Fájdalomba vakult tükrök meséin hízó
fennhéjázó élet cicomázza magát,
többlet-tudásbirtokosaként szakértő
határozottsággal ront el mindent, aminek közelébe jut.
Kórusban acsarkodók támasza,
titkon jó-léttel alkut köt
- Sok beszédnek sok az alja.-
Nagykanállal meri a levest az üstből,
melybe ürítette székletét
és panaszkodik szüntelen, panaszkodik.
Cimborájára kacsint, még ezt is, ezt is lehet.
Vaktükörben sminkel ő, Mammon-úr szeretőm.

2020.03.24.

 

 

 

Lassú halál

Míg ti, azon a bizonyos mérce lécen túl
aláereszkedni képtelen gőgvárak hős
védnökeiként, javaitokban tobzódva
jogosultság bajnokvírusaként a jólét letéteményesének
képzelitek tudomány, vagy származás okán magatokat,
addig valakik vitték, viszik -az ember társaslény-
halált csivitelő tudat alatt, a terheket.
Mások hátán járt, jár vértivó hitetek televénye.
S aztán miért? Miért az osztásszorzás,
a semmi közepén óbégató változás,
ha ti jogutódként okádhatjátok a feldolgozhatatlant?
Homályos tükör a mögöttetek álló tömeg,
sőt, egy járulékos áldozat: Az emberként élni még!

2020.03.21.

 

 

Bogáncs a szívben
/gondolatok vírusidőben/

Fájhat a légkör,
a csordultig telt pohár szint,
amit cseppenként adagolt,
s ahova jutott a gőg-elit,
ahol fajtalan fattyúként
hattyú-nászlebegés
úszik, habzik,
s titokban a mélybe piszkít.

Fájhat a légkör,
mivoltunk sár-szennymocsárba tiprása,
azok a magasságok, ahová a gőg jutott.
Vágyunk lélegezni, mint lény,
nem, mint megtűrt kártevők
az égbetörők törzsén,
nem, mint élősködő
szerencsétlenek élhetünk,
de talpunkkal a földön
egyenes gerinccel lélegezhetünk.

Fájhat a légkör
bogáncs a szívben, szúr,
szúr a csordultig telt pohár.
Kiknek, mit lehet?
S mind-mind emberek
habzsolják mások könnyein nyert
jó-lét életet.

2020.03.17.


 

 

Élj!

Pipál a hamu, mesél az út.
Üres az utca, kihunyt a tűz.
Barátom, tenyerem csupa vér.
Érted küzdöttem, érted éltem.

Érted mozdult csillag az égen,
csillag az égen érted égett.
Barátom, tenyerem csupa vér.
Mesél a múlt, fütyül a szél.

Kérlek, add még át: Él még a vágy!
Belül a lélek sír, haza vár!
Csak veled együtt szép kék az ég!
Nem a test, a lélek enni kér!

Távolban egy ház tornya úszik,
füst száll az égre, Isten visít:
Sok hűhó semmiért, gyermekem,
lélegezz!

2020.03.14.

 

 

Egyedül-lét

Mikor ki, mit tett, vagy nem tett?
Fájt valami, kit érdekelt.
Büszke tekintetet sanda
gondolatok mögött sorvad.
Ide jutott, puszták népe,
nem néz a napba, nem néz, fél.
Bátrak bátra, puszták népe,
szembe nézni, önmagától fél.

Mikor ki, mit adott, vett el?
Számít ma már a köpönyeg
külső, belső nyers oldala?
Lenyúzott bőrkabátomat
terítettem le a földre.
Köpjetek, tapossatok, mert
lehet, mert ember maradtam,
magam uram, kivert magyar.

Évszázadok becsülete,
hű eskü, hőn eltemetett.
Virágot kaszált a kaszás,
írmagom bűbájillatát.
Köptek, tapostak a földre,
Isten-lét terítőjére.
Kit érdekelt, hogy fájt nagyon:
Egyedül-lét a világon.

2020.03.01.

 

 

múlt-bélyeg
Vitorlát szakít a szél

A pofonok nem fájtak,
belepirult mimika
égett örök emlékre
a tudat legmélyére.
Ott, tudat alatt fészkelt
az ész nélküli bús félsz.

A pofonok nem fájtak,
az igazság sajogva
csípte belső könnyeket,
akkor, s mindig törvények
szava vezényel: Vigyázz-t.
Átázott lélekkel vársz.

A pofonok nem fájtak,
gond kong bilincs-gondolat,
tájfun sodort a semmibe.
Vitorlát szakít a szél.
Ott, tudat alatt fészkelt
az ész nélküli bús félsz.

2020.02.28.

 

 

Sorsirónia

Híve hittem, hitem vezet.
S visszanézve, undor az út.
Atyaég! Ezt, ezt én nem, nem.
Nem, nem járhattam egyedül.

Ki volt velem, ki ellenem?
Mikor a semmi sikerült.
Álomvágyak malom köve
őrölt, a zsák lyukas, súly ült

csak rám terpeszkedve, nehéz
a vállamon. Isten, ehin
itt vagyok neked az úton,
és visszanézni nincs erőm.

Híve hittem, hitem vezet.
S visszanézve, undor az út.
Atyaég! Ezt, ezt én nem, nem.
Nem, nem járhattam egyedül.

2020.02.21.

 

 

gond
Nincs tovább


Fogócska-bújócska játéknak tűnő vágyaink
pillangók szárnyán szállnak. Vihar csapda, csillogás,
csalogat. Kétszáz millió éve por-csillámkincs,
védőburok fed, s a bogáncslepkék útját járva,
örök úton, szállunk a széllel a végtelenbe.
Foltosra fogdosott szívünk epedve repedez:
Szakadék-zuhanás a tehetetlen-megnyugvás,
nem kellünk senkinek, emberlélek már nincs tovább.

2020.02.17.

 

 

Szenvedek

Magamnak nem tudtam,
másoknak kellett, kellet megfelelnem,
mások meg eldobtak,
másoknak nem kellett, nem is tetszhetett,
csak Istennek tetszett,
hogy szenvedek, szenvedek.

Szememben könnyekkel,
torz-tükör foncsor-képemmel nem mertem
szembe köpni senkit se,
pedig gondoltam: Hamis minden látszat.
Istennek elmondtam,
hogy szenvedek, szenvedek.

Magamnak nem tudtam,
kényszer-muszájnak kellett megfelelnem.
Magyarnak, kivertnek
sorsát kellet hordni, más ingében fájt,
saját szenvedésem.
Hát szenvedek, szenvedek Istenem.

2020.02.06.

 

 

Bátor Nyilas

Csecsemősírás, rablás,
kattog a gép,
daráló zabál, hanglér
nyilatkozik,
a vélemény titkon sír,
őrölnek, őrölnek, őrölnek...
Őrültek ricsaj-rigmusa zúg,
a folyósodrás kanyar nélkül rohan,
senki sem marad le –bár fuldoklunk-,
hol víz fölött-alatt
halál-lubickoló viháncolással
éneket visszhangoznak a hegyek,
csak a víz alatt tátog a sikoly.

Csecsemősírás, rablás,
lélektiprás,
kacagás-nyöszörgés,
mint arcunkra égett álarc,
joker-mosolyvergődés,
hajlotthátú vén akarat
némán szegi fejét a földre.

2020.02.02.

 

 

Meghunyászkodás
(Neidermayer böfögés)

Gnóm eszme fajult fattya,
faragcsikál, háncsol,
minden friss hajtást visszametsz,
olt, olt, olt...
mint mixer pancsol.
Áll a bál, táncolni muszáj,
mert, mert, mert...
süket muzsikál.
Hallgatom a mát és ricsaj
rigmusokat visszhangzik majd a múlt.

 

 

képek

Élnek, ők. Mi is fogunk – mondják.
Valahol toporog a boldogság.
- Nyiss ajtót a világra,
az ablakon rács van.
A levegőt rosszul vesszük.
A startnál túllihegjük
lehetőségeinket,
mint a kutyák nyüszítünk.
Vérre menő harc a csontért,
- ennyi jutott.
Torzszülött-vágy sóhajtozik,
áldozati bárány vicsorít,
vértócsák vágóhídján pénzt ölel az újszülött.

2020.01.27.

 

 

Illat

Lopnak, vagy sem, nem tudom.
Elfogyóban a lélek.
Testben tobzódó férgek
szaporodnak:
Sekély, fakó kéj amőba-nyújtózása
bekebelezi a fehér foltokat,
nem maradhat ki senki.
Értéktelen pompa nő,
egyre jobban, egyre gyorsabban,
mint a fékezhetetlen ár,
átrohan az idő-parancs a mezőn.
Gaz sarjak sarja fakad.
Sztyeppei láncreakció költözik
testből testbe.
Menni kell, bárhova,
fertőzött ez a föld, ahol ocsú terem.
Illata méreg minden felmerülő kérdésnek.

2020. 01. 23.

 

 

/ valahol Gyöngyöspatán/
Emberbőrben farkasok

Ott, ahol a szél süvít,
a szférák nem ringatják a bölcsőt,
az elveszett vágy visít,
ahol nyúzzák, lassan az emberbőrt,

lehetnek ott szabályok,
törvények, eszmék: Mit ér a jog,
ahol gazember nyafog!
Jó és a rossz egyazon úton.

Káin a pázsiton jár,
s perli az urat a boldogtalan.
Az elveszett vágy visít,
s akiről csak lehet, nyúzzák a bőrt.

Mindent és mindent lehet,
csak a gyilkosnak jár fájdalomdíj,
semmi a halott élet,
farkasüvöltés zúg, éhes a hold.

2020.01.19.

 

 

Semmit sem ér

Megőriztem minden ízed:
Égszakadást,
földindulást,
sötét éjben jégcsikorgást,
szellem széllel hidegrázást.
Megőriztem,
mit senkire se bíztál:
A benned dúló viharokat.
Percek perceket könnyeznek bennem,
vissza nem térő gyémánt kövületté
válnak villámaid;
a vágy halála,
könny-kristályemlék, összetört szív,
vihar után hálaima, semmit sem ér.
Semmit sem ér a múltból maradt emlék,
ha összetöri a jelent,
semmit sem jelent a múlt,
ha nem vagy itt velem.

2020.01.15.

 

 

Lassú víz

Mindennek határát átléptem,
amikor
nanám görbebotja utolért,
s pimaszul szabadon repedt szét
a klott gatya rajtam.
Könnyezve visszavittem, naponta többször is.
Míg bőrömbe égett,
talpamba ivódott a tövis-kosz,
bőgve kértem a mindentudó tapasztalatod.
Csípett az ecetes szalonna, sírtam,
sluc kötényedhez bújva, a világtól félve,
a szívembe fészkelt,
a bölcsőtől az országhatárig, minden gondolat.
Cammogott mamuszodban a múlt,
s minden ősi fájdalom naponta felém.
Muszáj volt élni, így, vagy úgy.
Sosem ártani, tenni mindig a dolgod,
ilyen egyszerű az élet –mondtad.
– A tűréstudomány a megmaradás törvénye.
Lassan csurog ez a tudomány szívből szívbe.
Lassan válik a gyerekből ember,
s bőrébe ég, talpába ivódik az út,
amit ősei bejártak,
míg nyugodtan hajthatták fejük a vánkosra
s az a vánkos a gyermeki szív.

2020.01.09.

 

 

Néma vágy

Deres néma ág,
vegetál,
szikrázik csillagok fénye,
ha rá süt a nap,
mélyen néma nedv-vágy
didereg
- fagy föld-sziklában
merev gyökér vár-,
enged majd az idő,
recseg, ropog, holnap-tavasz,
kikelet nyújtózik.
Izzad a könny,
friss törés, bugyra a múltnak,
emlékezik:

Csivitelő madárkák hangja
fészek-bölcsőt ringat,
elillannak a mínuszok,
kipattannak a rügyek,
a holnap közeleg:
Az idő végig kúszik
a megmerevedett gondolaton,
s berúgja az ajtót az unoka.

2020.01.05.

 

 

Isten meztelen

Ott, messze kint,
dermesztő északi szél
metszi a levegőt,
ott didereg, Isten meztelen.
S a szél,
ablakra fagyott jégvirág-sóhajomon át, látom,
madarak tollát babrálja,
reszket bundájuk, védtelen világ remeg,
- duruzsol kályhában a tűz -,
csak nekem jutott jog,
nézni, hogy a szenvedés még él.
S gőg-részegen, lélekvéreset köpni
a tükörben síró ismeretlenre.
Ott, messze kint,
ott bukdácsol az emlék,
térdre rogyva,
ott didereg Isten, meztelen.

2020.01.01.

 

 

Örökségem

Nincs annyi kincs, se dísz,
nincs csillogó csillag az égen,
nincs annyi pillanat,
amennyi érzés, vágy, szeretet
rongytestembe zárt, Istenem!

S kitépni nem lehet,
nincs oly erő. Itt él, örökre
bennem: Üköm, szép ős
ó apám! Az ő sóhaját hallom,
ha sír lelkemben az ének.

Az ő sóhaját hallom,
ha sír lelkemben az ének.
Ilyen egyszerű,
egyszerűen nagyszerű az élet.

Hogy vehetnétek el?
Hisz mindennap újra éled
az érzés, vágy, szeretet
és sohasem feledhetem:
Mindennap újjá születik
bennem, az Isten.

Nincs annyi kincs, se dísz,
nincs csillogó csillag az égen,
nincs annyi pillanat,
amennyi érzés, vágy, szeretet
rongytestembe zárt, Istenem!

Mert nem vehetnek el.
Örökségem: Itt él, örökre
bennem: Üköm, szép ős
ó apám! Az ő sóhaját hallom,
ha sír lelkemben az ének.

Az ő sóhaját hallom,
ha sír lelkemben az ének.
Ilyen egyszerű,
egyszerűen nagyszerű az élet.

2019.12.24.

 

 

Mária szívén

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
lehelte Isten önmagát,
csend jászol-vályú otthonát.

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
bölcsője hit és szeretet,
pajtának ég a teteje.

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
Hitetlenek közé a hit
jött meztelenül szeretni.

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
Isten és állat veletek,
legyen köztetek szeretet!

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
Isten senkit sem kérdezett
lélekkel testet mérgezett.

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
csillagok fénye csendesen
Mária szívén megpihent.

Jószágok között csecsemő
a földre lélek költözött,
csillagok fénye csendesen
Mária szívén megpihent.

2019.12.22.

 

 

December 17. emlékére
(A Lisszaboni Szerződésszavazás elé)

Hárommillió közül ki ünnepel
valóság leplező briganti-band?
Hárommillió közül ki szül, s nevel
állatkoptató bérmunkásnak
jogban és emberségben
megalázott nemzetfenntartó gyermeket?
Hárommillió éhkopp kopogtat:
Ugye nekem is terveztek jövőt?
Hárommillió senkiházinak
tartott síró gyomor kiált, üvölt:
jogom van éhen halni itt,
emberi méltóságom teljes tudatában!

Hárommillió éhkopp kopogtat:
Ugye nekem is terveztek jövőt?
Hárommillió országában, itt,
tántorgó hontalan!
Hárommillió térden csúszó
ember állatsorban! Otthont,
pénzt és nyomort síró nappalok
lökték az utcára cimboráját,
betegségben kukázó barátját
a társadalmi felelősség morálját.

Szavazzatok! A bérem sok,
az élet kevés. Megéri a szenvedés!
Hogy kit tenyerén táncoltat a gőg,
az elvegye tőlem a jog-levegőt!
Jut is, marad is! Ne törődj a gonddal,
hárommillió senkiházi, sóhajts az ostorral!
Húzd a szekeret tovább! Ne kiálts!
Többen biztosítják,
hogy a bőrt rólad lenyúzzák!
Fizesd a hasznot nekik,
hárommillió senkiházi!

Hárommillió éhkopp kopogtat:
Ugye nekem is terveztek jövőt?
Hárommillió senkiházi a fülemben üvölt:
Nincs munkám, kenyerem
az életet élvezem!
A tőke fizeti egészségemet!
Szavazzatok briganti-band,
a zsebemben hordozom valóm,
emberi jogom s a sorsom kezetekben;
senkiházi élet és hárommillió halott!

2007.12.11.

 

 

Egy kettő

Mélyen, őssejt-köldökzsinór
végén elásva, őrizve
minden álmom, minden álmom.
Mosolygó arcú gyerekek,

futnak előttem új évek,
régi emlékek, néma kép,
özön hullámok, remények,
csírázó bizalom napfény.

Nincs bennem: Van-csillogás,
trend-nyafogó nihil eszme,
siker, magamutogatás,
győztes-erőszak, vak remény.

Nincs bennem, az a holnap,
amely elvágja a zsinórt
és csak repülve mannát fal,
apa anya nélkül egy kettő.

2019.12.17.

 

 

ahogy

lassan kihűlnek a falak,
megfagy ereimben a vér,
jégkása, susmus-gondolat
gyáván, mint koldus enni kér

ringyó szoknyája alatt lét,
s kiszolgáltatott remény sír,
- játszatok cimborák velem -
szerencsétlen mesékben hisz

a kártyavárt építő strucc,
s nem jut whisky, csak kaloda,
élet szégyen-lényegi, zsupsz,
utcára borított arany
arány erény

2019.12.16.

 

 

Szívroham


Nem jó, bár törvényes.
S hajlong a lélek.
Emberbőrben farkas.
Üvöltő élet.
Szolga nép, új méhkas.

Legyártott gondolat.
Szuszogó halott
lappang, Istenérzés
remegve dadog.
Új méhkas, szolga nép.

Nem jó, bár törvényes.
Hol, mikor élek?
Mégis, van remény?
Megfeszíttetett
minden gondolat.

S lám megfeszíttetett
minden létérzés.
Isten sem törvényes,
érzem, igazam.
Joghalott szívroham.

2019.12.11.

 

 

Új urak

Jöhetnek, és jönnek is zsarnokok!
Vizet, levegőt csapolnak, lopnak.
Minden érzést, emberit, csúfoló
stréber haszon-hajszoló új urak.

S mi alig várjuk, hogy a rémálmunk,
végre, suhintson hátunkon. Csonton
csahos kutyák csámcsogása gusztust
vicsorít, trend-hányingert pártfogol.

Új urak parancsa: Hízni, hízni!
Disznóként, mindenevő bábuként
rázni a rongyot! Semmit akarni,
parancsra földig hajolni, térden:

Megköszönni az ostort! S ujjongni!
Fogják újra osztani a parancsot.

2019.12.08.

 

 

Új Advent

Szivárvány hídon, a felhők fölött,
semmi-csend boldog-illúzióban,
kettesben, messze ég és föld között,
minden kék-ég-fény-lélekből fakad.

Harmatpára száll, szívünk megszakad,
a hídról ketten nézünk messze-messze,
s mint erdő mélyén csermely rohan,
ereinkben csak a vér csörgedez.

Kéz a kézben járnak a csillagok,
hozzád-vágy remeg bennünk. Istenem!
Gyermeked küld! Siessen! Karácsonyt
eseng a szív, magányos estéken.

Fagyos föld-otthonunk üres. Vacog.
S csak zuhanunk a semmi tengerbe,
mert nincs velünk békés gondolatod:
Semmiért adni, szívünk cserébe!

Már félünk a megszületendőtől!

2019.12.01.

 

 

Hamu alatt

Lerágott új csont-kollekció
került a médiába,
van téma, vannak új arcok,
a harc folytatódik:
Hatalom hallucinációba torkollik
minden közös vágy.
Parazsat fúj a lélegző.
Titokban gyalult álmok pályáján elcsúszik a lényeg.
Korcs kutyák ugatják a néma holdat,
s az, csak megy, megy a maga útján
- nincs változás.
Vak mammográfiai felvételeken csüng az élet.
Rákos csomókban édes nedű,
mérgezett gondolat incselkedik,
áthág hegyeken, völgyeken az ér,
mint űzött csecsemő az életen,
rohan végtelen pusztákon a szél
- futó homok-, betakar mindent az idő.
Nem marad más, csak a sivár sivatag,
míg újra fordul majd a föld.

2019.11.14.

 

 

Vágyott világ

Hullámtörőnek születtem,
égből pottyant tört száraz gally.
S dobált a hullám szüntelen,
úsztam habok közt, kék galamb.

Palackposta életemben
felbontatlan örök sorsom,
belém oltott keserűség,
cipelem, vágott virágom.

Messze úszik nap a fényben,
El-elmerülő vész-sikolyok;
száraz gallyat, üzenetet
dobálnak az őshullámok.

2019.11.11.

 

 

Pimasz grimasz

Mint ahogy lázasan kiáltom,
segíts, ó Istenem!
Mint ahogy a könnyek száradnak
belém, ó Istenem!
Múltan remeg minden pillanat
- torkomra dermedt szó fojtogat-,
kimondani nem lehet, halad
a sor, a végtelen.
Valahol létezik az igaz.
Ma, a sor végtelenül pimasz,
gyáván mosolyog a pirkadat.
A sor, ó Istenem!
A sor, ó végtelen!

Mint ahogy habzsol az átmenet,
stréber, rút győzelem.
Mint ahogy gyalázat menetel
a sebzett lelkemben.
Múltam kísér a ravatalhoz,
csak a benn ragadt szó harangoz,
csap, égbekiáltó zajt, zokog.
Elítélt életek.
Valahol létezik értelem.
Valahol tiszta múlt énekel.
Fejet hajt egyszer a végtelen.
A sors, ó kérgesen,
a sors, csak integet.

2019.11.04.

 

 

Őrizlek

Fagyott földbe bújócska élet,
senki se ölel többé szépet.
Emléket cifráz könny-máz sminkes.
S néma-kép, homályos múlt üvölt:
Kéz a kézbe sétáknak vége.
Vége. Nem nevet nap, az égen.
Eső, szél, őszirózsa, gyertya.
Eső, szél, őszirózsa, gyertya.

Magamban hordozott emlékek.
Kéz a kézbe sétáknak vége.
Vége. Nem nevet nap, az égen.
Senki sem ölel többé szépet.
Utolsó levelek hullámát
ringatja a szél. Álmok álmát
alussza a szem szuszogása.
Eső, szél, őszirózsa, gyertya.

Homályos múlt üvölt: néma-kép.
Kéz a kézbe sétáknak vége.
Vége. Nem nevet nap, az égen.
Senki se ölel többé szépet.
Eső, szél, őszirózsa, gyertya.
Fájdalom-könny, utolsó séta.
Viszlek magammal, amíg élek.
Viszlek magammal, amíg élek.

2019.11.02.

 

 

Lélegzett lélek

Sehogy se jó. Sosem volt beteljesülés.
Süllyedő hajón rendszabályozás lebeg,
még működik a tantrikus törvénykezés.
Valóság merül önfejűen a mélybe.

Hanghullámok ütközete zúg a fülbe:
Megszűrt zaj. Direkt frekvencián a keserv,
- kártevő rovarok ellen használt méreg-
légből kapott lassú tűzön füstölögve

ég bennünk minden belélegzett lélegzet.
Belénk költözött lényeg a pokol tüze:
S felperzselünk minden áramló szent szellem
sugallatot. Ringatózunk, bú-tengeren.

2019.10.30.

 

 

A győzelem dicsősége

Tükröm, tükröm, mond meg nékem
hazudjak-e még tenéked?
Nézel-e még mosolyogva,
tiszta szívvel, igaz hittel,
nézel-e még mosolyogva?

Látod, látod ott a lelked,
ott senyved a börtönödben,
ott bujkál a hátad mögött,
csak nem akarsz szembe nézni
önmagaddal! Látod! Látod!

Tükröm, tükröm, mond meg nékem
miért nézek a szemedbe?
Zsebre vágott ez a világ.
Mammon-báb lett a mostohád...
Zsebre vágott ez a világ.

Látod, látod ember lettél
tiszta szívvel, igaz hittel.
S mivé lettél? Dicsőségért
tönkre tettél minden képet,
ami veled szembe nézett.

2016.01.08.

 

 

Hordozó

Batyum tán örök-ólomérzés,
mégis pumpálja erőm, vérem
mammonvágy feneketlen kútját.
Hordom, nihil-nagyurak álmát.

Belém bújt e féreg-kisördög.
Motyog, pusmog, folyton sündörög.
Még, még, még! Súlya a sorsnak nő.
S mint préselt szív, visszhangzik a kő.

Több ezeréves vágy-motyogás
visszhangja szorong a batyumban.
Sületlen fülekben kótogás,
ökrös szekér zakatolás.

Vasorrú bába, szirénének
kényszer-mosolya vonszol Isten.
Még, még, még! Súlya a sorsnak nő.
S mint préselt szív, visszhangzik a kő.

2019.10.18.

 

 

Stréber-hőbörgő akarat

Gazember szűköl szüntelen,
stréber-hőbörgő akarat.
Görnyedt hátakon járó szél,
oly undorító haszon-sarc,
mint az érzéketlen vágy.

És hiába mesél a múlt,
csak a most, csak ma, csak neki
nyílhat virág a balkonon.
Siker-rögeszmés világi
úton csattog az ostor.

Eszetlen hajszába hajtott
kongó test rabszolgasága
futkos méhkaptár homályos
titka után. Undorodva,
s félve néz néha az égre:
Hogy nem szakad le?

2019.10.19.

 

 

Őszülés

Dívák nagy-estélyiben járnak
oly kecses magabiztossággal,
ahogy az őszi nap sugara
füröszti a haldokló tájat.
Annyi bók, becéző szó nincs is,
amennyi dicséret-pusmogás
keringőzik minden levéllel
végbe száguldó halálútján.
Mint holt szerelmesek utolsó
csókja, mámor-ittas a halál.
Gyorsuló napragyogás oson.
Csalogat az ősz. Csend stimulál.
Szerelmesek az elmúlásba
a vágyak. Fáradt tobzódásba
öregedett a nyár.

2019.10.15.

 

 

Harangzúgás

Álmomban, oly halkak a lépteid,
alig észrevehetően, mint az angyalok,
átsuhan rajtam az üstökös gondolat
és meztelenül ott maradok a lehetetlen határán,
bizonyosság gyanánt ködbe fúl a valóság.
Tétován várom a folytatást, ami nincs.
Az üzenetfoszlány láncszemei
tiszták, halványak, rozsdás aranyrögök,
csiszolt, csiszolatlan kristályok.
Légies tánccal, zeneöleléssel
a néma fényorgia kézen fog
és vezet, szédít, elvarázsol:
Úgy érzem, mégis létezel valahol,
valahol mélyen bennem elásva,
mikronizált Istenként bujkálsz!
Kedvedre játszol örömmel, ürömmel,
s utánad üres igazán az óriás csarnok:
Némán zúgnak a harangok.

 

 

a választás margójára
Bús otthonunk

Botrány, bűn, sunyi csalás, titok,
minden Sátán-fogás otthonos,
viszony-iszony kölcsönös légyott.
Semmi más, utálatosságba
bízik mindenki, aki magyar.

Mert ez az igazság, s utat tör
az ilyen-olyan ravasz báj-flört
szépséges bál-fényei fölött.
Közénk költözött a rút kétség,
s megbízhatatlan mind, aki él.

Imigyen állunk, mi magyarok.
Itt, halott a jó szándék, halott.
Vigad, aki ármány-parancsnok
nótájára táncol. Otthonunk
lett a kámfor-szív, bús otthonunk.

2019.10.14.

 

 

Jéghegy a víz alatt

Mióta rohanok vágyva,
mezőn nyíló virágok illatára,
álom-emlékcsodák mélyen
elásott, temetett, feledett kertem
csend-nyugalmára.

Felfalták ordas gyors eszmék,
hegyről zúduló patak partján minden
kincsemet, minden kincsemet.
Hordalék takarja aranyrögjeim
fénycsillogását.

Mint a jéghegy a víz alatt,
úsztam az időben, sehol-part,
hogy kerestem kakukkolást,
sohasem ébredtem fényes szép napra.
Csak vitt, vitt az ár!

Mit is ért a nagy rohanás?
Nézek, de az ablakot bevakolták:
Képzelet szárnya akarat
nélkül galambdúc-szobák önkéntes hű
kaloda rabja.

Gyorsfutár az üzenettel,
párafelhőkből sóhajt, megérkeztem.
Csak az emlék, vágy-rohanás,
küld, könnycseppeket,
mezőn nyíló virágok illatára.

2019.10.03.

 

 

Úton

Hányszor hány út pora rakódott
igaztalanul igaz hitemre,
hamis rongyruhát hányszor adott
a sors embernek vélt életemre?
Hány mocskot mosott le az idő,
nadály-ragályként tapadó
testre, vértcsapoló élősködőt,
hányszor tapostam sárba, hiába?
S minden út, visszanézve, kapu,
egy elvarázsolt világ kapuja,
ahol a boldogságom lapult,
vakon bármikor léphettem volna
szezám ajtaján a menybe. De nem.
Tiszta lélekkel, ősi batyummal,
tükörben mosolygó Isten képpel
eltévedtem, eltévedtem végleg.

2019.10.01.

 

 

Titkon

Megfáradt lombkorona
szépségét szélbe szórva
hullik a földre. Halott,
ifjú gyönyör-sóhajok,
mint sosem-volt szerelem,
elmúlik minden, minden.

S látszatra a tény zavar,
az idő rohan. Megáll,
- tán üdvözöl valakit-,
a kor mindig ködösít,
s magjába rejtve alszik
gyönyörködtető felszín.

Titkon az avar alatt
a mag idővel dagad,
mint eltitkolt gondolat
mélyen a tudat alatt,
reped a héj, öntudat
csírázik, láthatatlan.

2019.09.29.

 

 

Eszencia

Tán vaklótánc lánc, lánc, lánc,
lepkeszárnycsapás csupán:
Tegnap tükrében fürdő fertő
magyarázat a szenny levegő.

Üget a fej nélküli lovas,
mameluk-törvények maradnak.
Titkot rejt a mély-tükör,
míg nyögve húz az ökör.

Semmibe méretkező
becsület-súlytalanság
visz oly messze-messze, mérföldkő
jelzett, jeltelen jellemhalál.

S büntet majd egyszer az utókor,
talán a torkon akadt szálka,
köszönetet senki se mond,
képbe lóg a gerenda.

2019. 09.24.

 

 

Tétován

Csattan a pofára esés.
Fülben csengő üzenetek.
Káosz zúg, magma fortyogás.
Kámfor suhan, vírus-ragály.

Harmóniát rabló tudat
az észszerűség határa.
Benn forr az elfojtott méreg.
Tükörben álarc a kéreg.

Ügyeskedő élősködő
árnyjátékot játszó jövő
kénykedvére átáramlik
a vergődő öreg időn.

2019.09.19.

 

 

Végtelen történet

Égre emelve a lerágott csontot
rázzák az öklüket,
mintha felelőst keresnének,
az örök bűnt okolva,
okkal, vagy ok nélkül könyörögnek:
Akasszuk fel! – a múltat és a jövőt
most ítélik halálra.
Mint kacsa a nokedlit, most nyelik
a színezett pirulát,
s mutogatnak egymásra, üvöltenek,
eddig, eddig, s ne tovább,
bálsár ömlik,
a kisgömböc haldoklik,
s mint megesett szűzlány,
pirulva bújik a nap az éjbe.

2019.09.10.

 

 

Szeretnék

Szeretnék szeretni, tükörben nevetni,
szeretnék, szemet nem lesütve, szeretni!
Szeretnék szemedbe nézni és nem félni!
Szeretnék normálisan élni, szeretni!

Szeretnék egy új, jobb világot keresni!
Szeretnék ma, tegnap, veled jóba lenni!
Szeretnék egy boldog, fényes emlék lenni,
vagy szeretnék elbújni, örökké sírni!

2019.09.08.

 

 

Humánus dölyf

Rájöttem, hogy a balga-szolgasors,
bílyogot rakott, szívemre fagyot,
arcomra kétkedést; cselédanya
pottyantott, szült úri nemes' divat.
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Dölyföt örököltem az uraktól,
s maradtam nyers, nincstelen jobbágysors,
úrfik kéjének kedve, nincstelen
fattyú, anyám szegények szégyene.
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Nagyságos uram, én tartottalak!
Adtam mindenem, kiszolgáltalak.
Kérem jussomat, halld demokrácia:
Add a pénzed arisztokrácia!
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Hoztam több százezer marhát, lovat,
én durva Turáni' harcos lovag.
Harcoltam Attila és az Isten
oldalán. Jussom urak halál?
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Mi vagyunk a 'Góg és Magóg' népe,
szíj facsarta századok ős vére.
Se szándék, se hatalom nem lehet
urunk itt a Kárpát-medencében.
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Félre az úri dölyffel századok!
A bílyog nem áll jól a nyakamon!
Vezér kell nekem csak! Vezér! Vezér!
Más uram nincs, köt a vérszerződés.
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Összeolvadt itt kelet és nyugat,
észak és dél korcsosult, de szívem,
a szívem nem hagyom Európa
kipusztítani az ősi véremet!
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Nagyságos Nyugat, halld a szavamat!
Tartottam érted mindig a hátamat.
Kérem jussom, halld demokrácia!
Francos nagyurak kiváltsága vagy.
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

Századokról a lelkek mossák le
a rákent gyalázatot. Félsz ugye;
büszke, vak újkori társadalom!
Lásd, kiméri az idő sorsodat!
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

A lelkem töri az utat, Atyám!
Térdre rogyik a bűn, s imádni fog,
imádni fog szent Becsület! Atyám,
lelkemnek nincs akadály! Ujjad' fog.
Vagyok Humánum. Vagyok Magyar.

2007.11.11.

 

 

Éji séta

Hulló csillagok néma sóhaja
suhan örökre a végtelenbe...
emlékszem a legszebb pillanatra,
eszeveszett világból megszökve
magával vitt álmod, az álomba,

valahol még ott ténfereg, talán
egy másik térfelen, reszket, remeg,
száguld a múló pillanat után,
múltat, jövőt, könnyeket feledve
éjsötét mennybolt leple borul ránk.

2019

 

 

Szívemben alszol

Mikor rohanás után
a köd oszlani kezd,
előre nézve az út csodás;
leomolnak a hegyek,
útvesztőkanyon nyílegyenes,
a cél magába szippantja a perceket,
s az agymosás törli az emlékeket,
a zárt kapuk kinyílnak,
s láthatod, ott sincs semmi,
ami miatt, mint űzött vad,
végig rohantál az életen.
A légszomj poharának ürítése után
lehullanak a virágok szirmai,
szívemben alszol.
Felébreszteni nincs erőm
és elhagyni nem tudlak,
lefekszek melléd!

2019.08.30.

 

 

Felszínsóhajtás

Harmatot iszik a hajnal,
tátong a seregély,
szárnyán pihen az éj,
rejtekéből bújik a nap,

felszínsóhajok ébrednek
aranykor hajnalán,
repedő körforgás
csírája gyorsul a fényben.

Fáradt neon aludni tér.
Csipás szemek nyílnak,
berezelt inakban
csuklik sok-sok ezer év.

2019.08.06.

 

 

Nagy hiba

Szükség, kényszer, törvény, hatalom.
Fülembe súgja, mit akarok.
Fülembe súgott halk ígéret:
Születéstől halálig élet.

Szükség, kényszer, törvény, hatalom.
Néha-néha levegőt kapok.
Bár nem sóhajtozhatok sokat.
Meghatározott vágy és óhaj.

Helyem, amint fák, folyók, hegyek
helye, kinyilvánított: Ember!
Belém szorult gyártási hiba,
hogy érzek. Örök nagy, nagy hiba!

Azt súgják a fák, folyók, hegyek,
szeressek, szeressek, szeressek!
Születéstől halálig legyek,
amint a madarak az égen.

2019.08.04.

 

 

Folytatás (Lackfi balladájához)

Mily meglepő, a költő ihletet kapott:
Koreában megfogták egy nő fenekét.
Gyalázat seper végig e rongy világon.
Magyar volt az elkövető, ezért
egy billogot mindenképp megérdemel.
A sajtóhír égbekiáltó, gondolta.
Rögvest tollat ragadott. Gúny-kenyeret
sütött, a papír égetett. Dorongja
rezgett, lebegett, önként büntetett.
Az ész megáll, egy emberről, mert itt lehet,
lenyúzni minden bőrt, még ő is sorba áll.
Élc nyelve sistergőn kiáltja: Nem lehet,
ovális szobán szorult demokráciát
játszani.

2019.07.31.

 

 

 

Veszett kutya

Barátságos apró tacskó
liheg, kapkodja lábait,
kéretlen hozzád tartozó,
követ árnyékod-árnyéka,

már-már
veszett kutya sündürgése
a füledbe súgott szó,
s bár érzed, mást kíván szíved,
egyszer utolér a félsz-érzés.

Kapkodod tekinteted,
s látod, habzik a szája,
a kín átjárja tested,
életutad hibája

amerre jársz.
Muszáj úton végeredmény,
veszettség injekció.
Szükségtelen, hogy egyet érts,
megmart a kor kórja.

a paraszt
2019.07.30.

 

Mesterséges inteligencia

MI

Üsd, vágd, nem apád, nem anyád!
Harcedzett izomagy üvölt.
Érdek-kereskedés, gyors vágy
falósejtjei megkötöz.

Adat-muníciófegyvert
táplál az ismeretlenbe,
s a pillangó szárnya lebben,
összeomlik a végtelen.

2019.07.27.

 

 

Türelem nélkül

Föld mélyén csírázó türelem
ölt testet idő rabruhában,
s ránk aggatja feszültség lepel
létezés dísz egyenruháját,

és foncsortükör mosolygást szül,
ahogy egyre hatalmasabbá
nőve lassan kihal belőlünk
a türelem harmóniája.

Ahogy áglevelei nőnek
még pompázik önön árnyéka,
s roskatagon gyümölcse ízes,
majd letörnek gyenge vágy-ágak,

s életörömében fürödve
túlhajszolt gyökereit, törzsét,
mint elfeledett múlt-rögeszmét,
humusztakarót fújja a szél.

2019.07.21.

 

 

Délibáb

Délibábos semmiben úszik hazám,
mint fényévekre ragyogó csillagok.
Ott, talán a lélek birodalmában,
valaki látja a könnyeket! Sírok,
bár tudom, nem láthatja senkisem
messze merengő jövőm. Kisért a múlt:
Tiszta tekintetekben ősvágy mese;
győz az igazság, a gonosz megsemmisül.
Megyek az úton délibábban úszó
remény feléd, szemem csarnokvize
óceánnyi könnyel tele, mást látok,
mint, amit ír a győztes történelem.

2019.07.17.

 

 

Kenyérmorzsa

Nem emlékszik már senki,
tegnap, vagy tegnapelőtt
esett, vagy a nap sütött,
reménykedett mindenki.

Létmorzsa szárad az asztalon,
maradékfoszlány.
Életreményt seper a jövő
az asztal alá.

Ami megmarad belőlem,
valaha kovász lehetett.
S mint szemetet az emésztő
elnyel a rohanó idő.

Nem dagad finom holnap
a sutban,
műanyag amőbázik,
burjánzik.

Életlélek maradéka
az éltető kenyérmorzsa,
ami volt, s ami lehetett volna,
szétmorzsálódott a remény.

2019.07.03.

 

 

Kerti séta (a szólásszabadság Bródy-Koncz sétányán)

Ha majomnak nézlek
és azt is gondolom,
nem sértek senkit sem,
mert banális a jog.

De engedd meg nékem, mert én csak gondolom,
hogy amit látok, innen nézve állati;
banánt majszolva a nyál arcodra csurog,
s a lábad közt lévőt meg-megnyalogatod,
a ketreced körül rajongók tábora
mutatványod vissza-visszamutogatja,
gyáva uszított kutyák mindig ugatnak,
gazdáiktól várnak lerágott csontokat.

Ha majomnak nézlek
és azt is gondolom,
nem sértek senkit sem,
mert banális a jog.
Végül is neked mindent szabad, szabadság
zászlaja alatt a hátsód mutathatod,
boldog gyerekek mosolyognak, vidáman
ünnepelnek, hiszik most már mindent szabad,
a gorilla hátsó burkolt fogalmazás,
tán hiszed, hogy ezért járunk itt-ott amott,
hogy láthassunk banánt majszoló majmokat,
kert ez, hol sétálunk nézve mosolyogva.

Ha majomnak nézlek
és azt is gondolom,
nem sértek senkit sem,
mert banális a jog.

2019.06.23.

 

 

Nem panaszként mondom

Oly messze van tőlem e világ kincse,
hogy nem tudtam más zsebéből elvenni,
s kulcsot sem találtam a kiskapukhoz,
bozótmezsgyén talán itt-ott a nyomom,
mert a határt átlépni sosem mertem.
Gyávák a szavaim és erőm kevés
ahhoz, hogy vitorlát bontsak és szél sincs,
amely sodorna, sodorna oly messze,
kitépné szívemből a gyökereket
és szállnék Ikarusszal a napba.

Oly messze van tőlem az örömünnep,
hogy csak sírni, a boldogság elkerül,
sírni vagyok képes. Álmodom: Jó lesz!
De mikor, és meddig bírom a terheket?
Az echós szekeremen már nincs utas.
Céltalan úton, vihetnék magammal
innen valamit és valakit? Minek?
A ködben nyomok, a szekér túlterhelt,
könnyeim patakokban szerte folynak,
egyszer elnyel mindent az óceán.

2019.06.20.

 

 

Vallomás a hűségről

Éhes lelkem becsömörlött,
Véres félelmet nyöszörgött:
Belém fojtott ember hangom
Bennem kavargott, kavargott.

Szóra tekeredett kígyó
Sóhajt, belőlem utolsót,
Nyög a beste, szinte dadog,
Testem nélkül hite hagyott.

Azért kell a buta testem,
Hogy a lelkemet eméssze,
Hogy gerincem felőrölje,
Ember hangom, hogy megölje!

Éhes lelkem csak e földön,
Kárpátok közt, hegyen, völgyön,
Itt örök, itt boldog vérem,
Itt könnyű emberként élnem.

Itt születik testbe lélek.
Ember hangon itt beszélek.
Itt értik a szívdobbanást,
Lelkemben a kavarodást.

Itt a Sátántól se félek.
Hangom harsogják a bércek:
Emberek közt tiszta lelkem,
Isten engem itt segítsen!

Itt született meg az ember.
Itt költözhetett a testbe:
Mindenségnek lét értelme.
Isten engem úgy segítsen!

2010.05.07.

 

 

Kiszolgáltatott

Levedlette bőrét a kígyó,
a mindig-mindig megújuló
gyümölcsöt osztó kihívás,
és faljuk a férges almát.

Misét hallgatunk az éterből,
s már kialudt minden tábortűz.
Iszony-viszony prostituáltja
a megfelelési akarat.

Boldog s boldogtalan a kéjvágy.
Kielégíthetetlen leány
szülni képtelen új jövőt,
éltetéstől becsömörlött.

Levedlette bőrét a kígyó,
a mindig-mindig megújuló
gyümölcsöt osztó kihívás,
és faljuk a férges almát.

Misét hallgatunk az éterből,
s már kialudt minden tábortűz.
Iszony-viszony prostituáltja
a megfelelési akarat.

Boldog s boldogtalan fetrengés
a ketyegő végóra. Sötét
világosságot hirdetett
az új angyali üzenet.

2019.06.20.

 

 

Trianon

Várjak. Megsúgja majd az Isten!
Mindennek meg van az ideje:
Várjak a nagy rendező elvre!
Hány életet cseszett el így az Isten?
Sugallatai elsuhantak mellettem.
Akarva akaratlanul szenvedek.
Hagytál volna lélek nélkül,
ha hagyod, hogy lélek nélkül,
belső hangod felfogása, értése
átsuhanjon rajtam!

Várjak, időkalodába zárva!
Csúf a nagy rendező elved,
leheleted szenved a testben.
Tökmagjankók uralkodnak rajtam.
Jelkép-érték bankó-mankó
hónom alatt a pokolra repít,
s tűröm, bár furdal belül a mag,
melyet belém vetettél.
Már, már hiszem, talán vétettem!

Várjak. Fiamban már új üzenet,
halvány lila gőz füstölög.

2019.06.12.

 

 

hunyorgás

hangyaboj, nyüzsgés, özönvíz,
kódolt üzenetek...
szüntelen sugárzás,
s minden testbe zárt DNS lánc
add tovább riadólánca,
torztükröződést küld a végtelenbe.

szeretet nélkül tombol a jel,
az embertelen,
onnan ide nem vágyik senki,
itt a vágy földhözragadt.

edzett acélgerinc ezerévei
elillantak,
perc-pillanat úr parancsol,
múlt és jövő nélkül
lopott energiák fölött
pislog a nap.

2019.06.07.

 

 

Árulók

Károgó varjak száraz gallyakon
borzongó időjósok.
Gyászruhájuk rideg valóság,
baljós sustorgás,
összesúgnak, s belénk fagy az idő:
Megáll az élet, pihen a teremtő.
Kunyhó-lelkünkben ropog a rőzse,
melegség ölel, összebújunk, félünk,
vicsorgó farkas hordákat csalnak
az otthonunk köré telepedett
károgó varjak.

2019.06.05.

 

 

 

Eliminálás (Élhetsz a mának)

Mélybe hajított csecsemők,
Taigetosz-inkubátor meséi,
mely esélyt adott,
már a múlté, ma már csírátlanít
a tudomány és nem menthet meg senki,
nem találhat rád érző lélek,
nem, ma már a gondolatot izolálják,
gender-kötélen mozgatják,
vagy vakcinákkal,
műtéttel sterilizálják
jövő álmainkat,
s gondolod szabad vagy:
Élhetsz a mának!

2019.06.04

 

 

 

Az én virágjaim

Az én virágjaim a mezőn nyílnak,
szikből sarjadó sóhajok, vadak,
és a széllel ringatóznak.
Az én virágjaim a napba néznek,
felhők könnyeit isszák, tiszták,
mint a bennem élő lélek.
Az én virágjaim ott virágoznak,
ahol nincsenek szabályok, érvek,
ahol ragyog a szeretet.
Az én virágjaim szabad szellemek,
mesélnek múltról, jövőről, szépek,
az én virágjaim élnek,

szabályok nélkül örökké szeretnek.

2019.06.01.

 

 

 

Fényösvény

Sűrű sötét erdőben
keresem csillagom,
utat mutató jelet,
fényösvény-csillagom.

Humuszágyon baktatok,
múlt-jövő csíraágy,
mélyből jövő sóhajok,
vigyél haza hozzád!

Egyedül éjsötétben
hallgatom, mit sugall
tudat alatt Istenem.
Ott a Hazám, házam.

Ott a Hazám, házam,
amerre vezetel.
Istenem, fénycsillagom,
szívemben gyújts tüzet!

2019.05.16.

 

 

 

Részlet I. (önéletrajzomból)

Hogyan mondjam el?
Sutban, bekecs-pólyában nőttem fel.
Kanapén, vaságyon aludtam,
hideg szobában
téglát rongyba gyűrve, meleg dunna alatt,
vagy öten a kisszobában
a teatűzhelynél melegedve,
némán vártuk a holnapot:
Örök-csodában bízva, anyám félte,
apám nem hitt a keresztyén Istenben.
Mamám, pápaszemében várta a halált.
Nővérem, rettegett mellette az ágyban:
- Mikor ébred halott mellett fel!
Tátott szájjal bámultam a világra:
Mennyi minden más van!
Egy kiló kolbász járt fizetéskor,
télire tíz mázsa szén.
Egy évben egy nadrág, foltos,
és a levedlett örökség.
Álmomban kiabáltam: - Hé, emberek!
Anyám tudta, hogy egy Kisjézus minden gyermek.
De az emberek, holmi anyagi gonddal,
kényszer-kenyérért suttogtak!
Valami megfelelési öntudat
fojtotta beléjük a szavakat.

Az nem úgy van, hogy meggyónunk és kész! – mondta apám.
Mert lelkében gyón a nép!
Megbocsátani Isten nem tud,
csak elfordítja a fejét!
Fizetéstől fizetésig kongott a tányér,
s fizetéskor a kocsma enni kért.
S hogy felszakadt-e ott a seb,
mely ezer meg ezer éve nyomja lelküket,
már nem emlékszik senki,
borba fojtva vitték terhüket.
Makacs legény a sors, inkább nem kér enni,
de sosem lehet sorba állítani!

Az óvoda kimaradt, mint úri gőg.
Csak a jószág szeretet öröklődött,
de bedarálta a cifra ködös kor.
Mert amelyik jószágnak nincs neve,
annak gazdájának sincs becsülete.
Az önkiből egy cukorkát hoztam magammal,
s anyám a sarokról szaladt vissza,
kifizetni, mert nekünk lopni nem szabad!
Torokgyulladásra, titokban fagyit kaptam,
hogy az injekciót hagyjam beadni,
anyámmal, ily alkut kötöttem én.
Ordítottam, nem ezért születtem, s sodort a lét!
Makacs legény a sors, inkább nem kér enni,
de sosem lehet sorba állítani!

Vályogot pakoltam, futottam a szekér után,
és a nap végén felülhettem a bakra tán...
A fizetség mindig más zsebébe landol,
a becsület, mint koldus, üres marokkal lohol.
Nem kaptam én semmi mást,
csak hallgassak, fogjam be a szám,
a sorból nem szabad kilógni,
mert elsodor a törvény, s hat a lom.
Soha nem mertem sorba állni semmiért!
A sorból kiállni, senkinek sem lehet.
De mire sorra kerültem, üres lett a tenyerem.
Hogyan mondjam el?
Minden fájdalmat az idő betemet:
Makacs őseim sorsát örökre magammal viszem.

2017.02.09.

 

 

 

Részlet II. (önéletrajzomból)

Üres a gádor, mit kisepert a szél,
az ablakon még beszökik a fény,
porszemcsék úsznak a levegőben
lóhúggyal mázolt szoba közepén.
Beatles szólt, meg Rolling Stones kazettás magnóból.
- Szabadság cédulát osztanak, - hajolj meg,
s ötössel végezheted az iskolát!
Ellentmondás nincs, tanított az iskola.
Apám nevetett: - Így volt és így lesz,
amíg az ösztönök a katakombákban alszanak – mondta.
Az osztályfőnököm saját pénzén vágatta le a hajamat.
Az ész a fontos –vitatkoztam-, ülj le hármas,
kaptam válaszul, ha érvelni akartam töreténelem órán.
Mint cöveket földbe, verték belém a nézet-eszményt.
Habár makacs legény a magyarsors,
sorba nem áll soha, mindig vállalja mások balsors
szekerének kimozdítását a sárból.
Maradtam néma áldozat.

Már az iskolában feladtam,
- hisz rendszerekkel küzdeni fabatkát sem ér-
intelmeket kaptam tarisznyámba
s nem hős, vagy gazdag családfőt.
Sikert osztanak lelkünkért –mondta apám.
Mégis lázongtam a gimiben.
Fociba, alkoholba fojtottam
paripás reményeim,
s baktattam gebémmel az élet küszöbén.
A sorból kiállni senkinek sem szabad.
Sodrás sodorta iszap,-termőföld a jövő.
Apám, ígértem, megőrzöm a lelkeknek néma vágyát!
Szab-ad maradok, bár látszatra felveszem
az idő bilincsét.
Néha a szavak többet érnek, mint a kenyér.
Tudom, de Sziszifusz egyszer a hegyre ér!

2019.05.15.

 

 

Fényösvény

Sűrű sötét erdőben
keresem csillagom,
utat mutató jelet,
fényösvény-csillagom.

Humuszágyon baktatok,
múlt-jövő csíraágy,
mélyből jövő sóhajok,
vigyél haza hozzád!

Egyedül éjsötétben
hallgatom, mit sugall
tudat alatt Istenem.
Ott a Hazám, házam.

Ott a Hazám, házam,
amerre vezetel.
Istenem, fénycsillagom,
szívemben gyújts tüzet!

2019.05.16.

 


 

 

Érintés

Nézem Isten könnyeit,
fák levelein,
ahogy eső után csendben sírnak.
Cseppek ragaszkodnak
ágakhoz, levelekhez,
itatva vihar után a csendet.
S Ő udvarol, éltet, simogat,
halkan susog a szél,
rigó fütty köszön,
s mint ahogy jött,
úgy távozik a kétség.
A leveleken csurgó cseppek
üzenetei mesélik el,
hogy itt járt köztünk,
könnyei oly lassan érnek a földre,
s mégsem szárad ki a test,
bár bennünk a félsz
és a végtelen érintés.

2019.05.14.

 

 

 

Vándorlás

Futóhomok múltam,
szélben száguldó porszem-emlék.
Sodró súrlódásban
légbe veszett homály-messzeség.
Repedezett grumáz-arc
vándorol az időzónákon át,
kiszáradt szív vijjogása visszhangzik,
s nem látni, nem érezni semmit.
Tomboló vihar-percek
örökké repítenek,
egyre messzebb, messzebb
vágy-titkaim dobpergéseitől.
Mellkasomat feszíti a bőr,
s bentről az ütem űz
vitorlát bontani újra
és újra
a testbe költöznek homokszemeim.

2019.05.10.

 

 

 

Iszony

Kenyérmorzsa sétál a fűben,
virágszirom, korhadt ág, űzve
hajcsár-ösztöne által, görnyed
alatta a munkáshangya-lét.
A súly iszonyú. Nyüzsgő napok.
S a napot sohasem láthatod!
Fenntartott nívó, élethalál,
testerő még kitart és a nász.
Kifordul szociális gyomor,
s öl a könyörgő csáp. Rovarok.
Lélektelen úton csámcsogás,
örök szolgálat, máglyarakás,
begubózott kínszaporodás.
Rablóösztönt örökölt szabály,
hangyasav serceg Isten arcán.

2019.05.06.

 

 

 

Anyukám!

Megbántottalak? Miért sírtál?
Miért sírtál mikor születtem?
Úgy vágytam már, vágytam rád,
látni, ki életét áldozza értem!

Anyukám, ugye te is vártál rám?
Miért sírtál mikor születtem?
A szívem öleli könnyeid! Anyukám,
ugye azért sírtál, mert szeretsz?

Mitől féltesz és miért? Anyukám!
Miért sírtál mikor megszülettem?
Csillagod vagyok én! Anyukám!
A szíved csillagja, szemed fénye!

Szeretni jöttem! Drága anyukám!
Miért sírtál mikor születtem?
Kisfiad vagyok. Édesanyukám!
Isten pecsétje szíveden.

2008.04.30.

Gavallér János- Gavallér Péter

 

 

Emésztő tűz

Felborult mécses futótüze pánikol,
kanóc nélkül lassan oltja magát a vágy,
vérben pislogó némán forró zsarátnok.
Bukdácsol a Göncölszekér, a Fiastyúk,
- Nimród magába tekint - a csodaszarvas
elmenekült. Bábel tornya földre borult.
A tűz elcsendesül, test-magágyba zárva.

2019.05.03.

 

 

 

Új idők

Az ég tengerén füsthangom
illan, mint változó idő.
Testemben izzó zsarátnok
az égi mag, csírázó kő.

Büfögő vágy-rács-kordonok,
konok kötelék árbócán
telhetetlenül új korok
hegedűje szirénhangján

a semmibe repít.

2019.04.29.

 

 

 

Időfogság

Cammognak a percek,
az évek rohannak...
hullámájer serceg:
Békétlenség az agyban...
hangokat rögzít a tudat...
az elmúlás sistergését
és a csend
némán őrzi a végtelent.

Veszni látszik az élet...
a test elkorhad,
s elillan az ego,
mintegy sosem volt gondolat.
S
tudomást sem vett róla a világ,
hogy a mindenség időzött a testben...
ideig, óráig küzdött,
s rohant a nagy titok után
a végtelen csendben.

2011. 12. 16.

 

 

 

Fertőzött lélek

Méltatlanná váltam Uram,
még mielőtt megszülettem volna,
méltatlanná, hogy Fiadként élhessek.
Életet adtál, s velem küldted a lelket,
azt a lelket, amit a Sátánnal fertőztél,
így gyermeked, mint romlott döglégy,
ténfereg. Az ítélet méltatlan hozzád.
Kétség, méreg, bűn és hazugság
igazgat. A próbatételhez egyedül
kevés vagyok, mert testemben
véres rút húsdarab dobog.
Saját képed ez, ez a cicomázott
élet?
Időlabirintusod a pokol.
Nem tudok tükörképeddé válni,
csak darabod vagyok, vagy bármi,
ami egy Sátánnal fertőzött lélek lehet.

2019.04.25.

 

 

 

Közfelkiáltás

Ott voltunk mind a kereszten.

Trend-lovasság üget rajtunk,
s mi, bénán-némán hallgatunk.
Üvöltő óhajok.
Most balra, most jobbra és hopp,
ítéletet mond a soros
pír-perc uralkodó:

Mákszemkatonák! Átadom,
a döntést, bár kezemben a jog.
Elvárásaimat
ismeritek, megtorlás nincs,
és sírni majd az fog, aki
hallgatott. Rajta!

Döntsetek ti! Igazságot,
vagy kegyelmet akartok?
- Faramuci helyzet.
Eladjátok-e lelketek
nekem? Tudjátok a törvényt!
Gyorsan, ítéletet!

Akarat nélkül hajlongás,
képzett a vágy, álmodozás,
az ítélet számít:
Tömeg-akarat, s Pilátus
űzi a csordát, hanglér-tus
és kortörvény ámít.

A keresztfán ott vagyunk mind.

2019. 04. 20.

 

 

 

Istenérzet

Korbács a hátamon,
sercen bőrömön vér, fájdalom,
s ti mind örömünnepet,
feltámadást ülni gyűltetek,
- Visítok!- teher sorsotok
hordom, s korbácsotok a hátamon.
Üssetek! – S könnyebb lett sorsotok?-
Görgetem, fájdalom
hegyeknek könnyeit:
Felsírok! - A jászolból is.
Élek! Érzek! Ember vagyok!
S korbácsotok csattan a hátamon.

Kínkristályok takarják csak szemérmem,
s könnyek ölelik a bűnöket,
karom rácsként ragad az életre,
bezár harmadnap-éjkor a testbe,
emberben születő, Istenérzet!

2009.12. 20.

 

 

 

Rest üres test

Hallgatom belsőm, s zúg,
üres kondérban a kanál,
levest mer a vágy-abcúg,
jól lakni, élet-hamarján,
senkinek sosem sikerült.
Porzás előtt minden virág
a porba hullt. Hamar-tavasz,
méh-halál a vágy-születés.
Csecsemő sír, s ravasz-malaszt
csetlik-botlik, gyón a remény.
Leosztották a lapokat,
a tét az élet, s meghalni
vágyik, aki él.

2019.04.11.

 

 

 

Már késő

Tudtam, motyogtam magamban.
Tudtam, a fák kirügyeznek.
Vihar után kisüt a nap.
Ágy-agyam mégis búfészek.

Mély tudat-szenny a batyumban.
Viszem sziszifusz-gyümölcsöm.
Mindig megfeleltem másnak,
magamnak soha. Ön-görcsöm.

Gordiuszi csomó múltam.
S a tavaszt elfújta a szél.
A favágók vágják a fát,
s hűsárnyat múlt, volt ígér.

Vágy-álmokba zárva szárnyam
erőltetett mesékben hitt.
Mégis, miért vágytam másra?
A sors-létcsikóm nyerge vitt.

Tudtam, motyogtam magamban.
Tán a vasorrú bába szült?
Kerestem, létező igazt,
mit belém szorított Isten.

Tudtam, magamba zártam Őt.
Úgy őriztem: Meghalt szegény.

2019.04.09.

 

 

 

Az acélkapun át

Hajszálon múlik,
hogy a kaput ki töri át,
vagy kinek nyitják ki.

De a kaput, mindig döngetni kell,
hogy a belterjes lét remegjen, féljen,
a kapun kívül is van élet.
Mond el ezerszer, még ha remeg is a lelked,
hogy a kapun kívül is van élet.
És a kiskapun nem fér be a lelked.

Hajszálon múlik,
az a hajszál acélkapu,
előtte vérzik el az élő.

De a kapun túli rejtély vonz,
s bár ezerszer betörik fejünk,
mi eszeveszetten,
újra és újra neki megyünk,
mert lesz ott egy repedés,
egy leheletnyi rés,
amin majd mind átmegyünk.

Egy-egy hajszálrepedés a remény,
az élet kemény.

De mind, mind átmegyünk a tű fokán,
hiába lök vissza ezer orkán,
belénk fércelt folt a hiányzó láncszem,
s álszent orvosaink törvénye a porba hull.
Mi eszeveszetten,
újra és újra neki megyünk.

2019.04.08.

 

 

 

Isten gyökere

Vagyok, aki vagyok.
Van szám, fülem, szemem,
de tudjátok mit, elárulom,
van szívem is.
Az ördög csudája, vagy Isten lelke lakik ott,
aztán abban meg ezer keserűség,
meg ezer csoda is
otthonos.

De tudjátok mit, elárulok még valamit,
mindegy mit tesztek, milyen sarcot eszeltek ki ellene,
az akkor is,
mindig ugyanaz marad.
Csakhogy tudjátok, a legyőzhetetlenség onnan ered.
Na, aztán játszatok; törvényt, hatalmat, zsarnok-eszmét,
az én szívem ugyanaz marad.

Mert a szív, amíg dobog, ugyanaz marad,
ott van benne Isten gyökere.

2019.04.05.

 

 

 

Örökség

Paraszti gőg,
makacsság,
becsület,
szeretet,
család,
haza,
gyerekek.

2019. 04.04.

 

 

Hé, paraszt!

Soós Imre emlékére

Te, ott, te sült-paraszt, halkabban,
az uraknak nem tetszik hangod
és arcodon a pimasz grimasz!
Mert benned a szikra, ne gondold,
hogy a tüzet is te csiholod!
Gyújtani, jegyezd meg, az úr fog!
Játszd el a halált, amíg bírod,
mert tudd, őrölnek a malmok,
s te ocsú-kölök, te vagy a soron!
Nem fog nőni gaz, jó, ha tudod,
pázsiton nem fog nőni gaz!
Gyökeret, ezen a talajon,
nem ereszthet más, csak arisztokrata!
Mi, a tudás birtokosai,
fittyet hányunk az érzelmekre.
Mi játsszuk a darabot és ti,
mint udvari bolondok, jelmezt
kaptok, az igazság jelmezét.
Mondhatjátok, éjjel-nappal is,
igaz Isten angyalaiként,
hogy arcotokon a teremtő
hű ábrázata, csak a miénk
a hatalom. S mint bárányfelhők,
úgy oszlik majd el a dicsőség.
Kézről-kézre adva kifáraszt
majd minden emberábrázatot
mulatságaink és visszahullsz
a porba! Pimasz paraszt grimasz,
hangodat, lelkedet felfaljuk,
és mint kifacsart felmosórongyot
a pszichiátrián, kidobunk.

2019.04.02.

 

 

 

Hétszentség

Van, akinek nincs apja.
Van, akinek nincs anyja.
Annak meg öt apja.
Annak meg négy anyja.

Valami köddé válik.
Valami most eltűnik.
Valami porrá válik.
Valaki most tűnődik.

Ember idegen a táj.
Részegen semmi se fáj.
Idegen érzés ma már,
hogy otthon valaki vár.

Van, aki néha felsír.
Van, aki léha felszín.
Annak meg test-ára is,
becsülete is hamis.

Valami köddé válik.
Valaki most álmodik.
A mindent most elveszik.
Nesze semmit élvezik.

Vannak sokan elvtelen.
Van, kiknek minden mindegy.
Talán még el sem hiszed,
hiszek az egy Istenben!

Idegen érzés ma már,
hogy család, valaki vár.
Emberidegen a táj.
Részegen semmi se fáj.

2019.03.31.


 

 

Mégis, ide születtem

Még láttam, hatalmasra nőve, a napot,
fejét hajtva, a horizont peremén bújni
a sötétségbe. Hallottam, a rőzse pattog,
atyámfia mesél, a remény megnyugszik,
ákombákom-álom nyersen haza talál.
Talán susogott a sás, sercegett a zsír,
cseppent, tűzre csurgott, tátottam a szám,
holdfénye ébredt, bogár szimfónia csendült
halkan a végtelen sziken.

Még hittem, feleim egységhívó szavát,
fáradt test, mámor-ittas tett nyugalmának.
A nappal kelt és nappal nyugodt a napszám,
Istennek rendje szerint urát szolgálta,
aki ott volt mindig vele álmaiban.
Ébredő nappal lehelte belé lelkét,
erőt, a mindennapi teljesség csíra-
magja testében pihent. Boldogságájer
táncolt a bárányfelhőben.

Még éltem, mikor kalodába zárt csend lett,
megkötözte az érdek a gondolatot,
mederiszapban sírtak a folyók és trend,
ember alkotta szabályok közt haldoklott
belül a vágy. Féltem örökre így marad.
De érzem, Isten ültette lélekmagját,
elrejtve szívünkbe, a tájba, megmarad
a hajnal, a lélegzet, a ház és hazám,
mint a fény, magyar.

2019.03.28.


 

 

A magyarság útján

Átölelem a létezést,
karjaimban lüktet szíved...
átölelem a bokrokat,
a madarakat, a fákat,
a hegyen futkosó patak
csobogó, lágy suttogását,
az égen szárnyaló felhők
hangulatát, feszes emlők
szülés előtt s után, nedvét
az örökkévalóságnak.

Átölelem a csillagot,
szemedben ragyogó napot...
átölelem összes percét
a szüléstől a halálig,
átölelem összes percét
káosztól harmóniáig,
a gondolatot vetítő
Sátán, gáncs-magyarázkodó
bűvölet-időt varázsló,
szívembe döfött gyilkos tőrt.

Míg átölelhetem a fényt,
ragyogni fogsz szent mindenség...
boldog a nap, míg szíved
ölel, s míg átölelhetem,
a lét élő szeretetét...
érzem felém nyújtott kezed,
érzem mögöttem sziszegő
gizgazok bút nyögdécselő
kétségét, de mit bánom én,
míg átölelhetem a fényt.

Míg átölelhetem a lét
kacskaringós lélegzetét...
mit bánom én, mit kiabál,
mit gáncsoskodik a Sátán!
Isten kinyújtott kezéből
eszek, iszok... menny-menyegző
életem és hűségesküm,
DNS-láncom, hozzád köt...
Szeretlek, oly sokszor bántott,
földre szállt, teremtő sorsom.

2011. 07. 21.

 

 

Karma

Sikátor, szemét,
kartondobozok,
metsző hideg szél,
éhes patkányok,
kísérteties csend,
holdárnyékképek,
sarokban síró nő,
felsír a csecsemő

ide született.

2019.03.25.

 

 

Vágydimenzió

Dolgozz! Aludj! Dolgozz!
A szentszéknek áldozz!
Dolgozz! Aludj! Dolgozz!
Holnap, a ma-vágy kong.

Dolgozz! Aludj! Dolgozz!
Nézz! Láss! Programozott
látomás, vágyálom.
Dolgozz! Aludj! Dolgozz!

Dolgozz! Aludj! Dolgozz!
Élj! Lásd, mások is mind:
Munkamániás drog-
hatás alatt nyögik

vágyálmaikat!

Dolgozz! Aludj! Dolgozz!
Élj a mának! Dolgozz!
Csak most van. Élj, csak most!
Nincs holnap, hát dolgozz!

Más is mind, így jutott
máról a holnapra!
Dolgozz! Aludj! Dolgozz!
Álmodj, új holnapra

ébred vágyálmod!

Élj a mának! Élheted?
A titok, csak most van.
Álmodj! Aludj! Érted?
Álmodj, új holnapra

ébred vágyálmod?

2019.03.23.

 

 

Emlék

A csend sötétség őrületében fényvágyam árnyék,
s úszok, szurok-tenger mélyében bűvölő érmék
fülemben csörtető hullahegyei fölött.
Elnyelt szemem csarnoklabirintusa, s az érzékelés létmivoltomból,
már csak üvölteni szeretnék, de csak sírni tudok.
Sötétség van, s a földön áthatol észrevétlenül a fény.
Vissza-visszakacsingat szívszorító nirvána emlék.

2019.03.21.

 

 

Az élet élni akar

Ha a mag nem csírázna,
hajnal se volna, se nap, se éjszaka.
S a gondolatot ásva
a legmélyebb cenzúra-pokolba,
akkor és ott fog utat törni magának,
ahol a szikla a legkeményebb.
Mert az élet élni akar.
Győztesek hatalomittas igazsága gyenge,
a sziklán ott a repedés.
Csak csillapodik,
csendes a józan ész,
látszatra haldoklik, hajlong,
de az élet élni akar.
Ébred minden hajnalon,
ott mélyen, a pokol tüzében
a vágy újjászületik.
Bármilyen mélyre temetve,
bármi tudatmódosításon átsiklik,
a mag csírázni kezd,
a szikla reped,
s a győztesek térden csúszva,
könyörögve, földet dobálva rá,
hatalomittas csúcsról a mélybe zuhannak.
Vágyva a napra, az élet élni akar.

2019.03.20.

 

 

Mákszemélet

Mákszem a darálóban,
porlik testből a lélek,
íz-masszává vált, olvad
embermivoltam. Élek.

Mákszem a darálóban,
Azt mondják ez az élet.
Félek, hiszik, hogy így van.
Porlik testből a lélek.

Mákszem a darálóban,
hiszik, ennyi egy ember.
Ízét a méregszónak
nem érzik, erőszak,

erőltetett gondolat
a testből lopott Isten.
Menetel a gazdaság,
keresztre feszített lélek.

Mákszem a darálóban,
porlik testből a lélek,
íz-masszává vált, olvad
embermivoltam. Élek.

2019.03.17.

 

 

Szentlélek

Remegnek a fák, virágok,
a hegyek, a zúgó folyók,
remegnek a percek, napok,
paraziták közt hajnalok
sötétek, zordak, hidegek.
Fuldokolnak a levelek,
zárultak hajszálgyökerek,
nedv csak a szemünkből csorog,
szívünk könnyárja háborog,
a napok zordak, hidegek.
Nyikorgó szeles hajnalok,
kötelek, rácsok, ablakok,
hóhérok minden hajnalon
- zörget, zörget a hatalom-,
uraink, zordak, hidegek.
Itt és most, földre borulok,
Uram, hozzád imádkozok:
Mentsd meg őket! Mentsd meg őket!
Mentsd, mentsd meg a bűnösöket!
Uram, hozzád imádkozom!
2009.07.14.

 

 

Menetelés

Zárt térben fogy az oxigén.
Vágyott tér!
Kukoricán térdepelve
büntetés
a koldult jutalomfalat.
Belénk fojtott akarat szorong,
dagad, fáj,
előbb-utóbb, mint rákos sejt,
Európát
is behálózza a drótkerítés,
kijárási tilalom,
aztán a félelem felemészt
minden jó szándékot.
Düh. Halál.
Lélek-nyomorult kétség
tör pálcát
az emberek fölött.

2019.03.13.

 

 

Menetelés

Zárt térben fogy az oxigén.
Vágyott tér!
Kukoricán térdepelve
büntetés
a koldult jutalom falat.
Belénk fojtott akarat szorong,
dagad, fáj,
előbb-utóbb, mint rákos sejt,
Európát
is behálózza a drótkerítés,
kijárási tilalom,
aztán a félelem felemészt
minden jószándékot.
Düh. Halál.
Léleknyomorult kétség
tör pálcát
az emberek fölött.

2019.03.13.

 

 

Magyar lobbi

Tarisznyámban szalonna, vöröshagyma,
gyermekem madárlátta kenyeret eszik.
Örök vágyamat gazdám csomagolja,
neki tartozom jövőmmel, tetszik, nem tetszik.
Amit kapok, azt adom önmagamból.
Ugatok, ha ugatást kér. Belül sajog,
keserv-savanyú madárlátta kenyér.
Kaptam hitelt, sarlót és kalapácsot,
kezem gazdám akaratából ránc-üres,
kérges, mégis csicseregnek a madarak,
mezőn virágok nyílnak, itt, otthonom.
Csomagoljon bőven gazdám kenyeret,
mert az én kutyám, s gyermekem is éhes!
Jól tudom a zsákmány közös, de a bűnt,
a bűnt csak én, én hordozom.

2019.03.12.

 

 

Pirkadat

Kik lépték át a Rubicont?
Mikor és miért?
A nap süt, és a föld forog,
az ember túlél
minden hazug pillanatot.

Bár ezer évig is tarthat,
fájhat, sajoghat,
elmúlik a hazugság.
A nap kisüt újra,
bárány felhők úsznak az égen,
furulya szól,
dalol a legény és a lány,
forr a dalom,
párám az égbe száll.
Harmatsóhajt fúj a szél,
lassan az ég kiderül.

2019.03.11.

 

 

Hulltak a levelek

Talán, majd egyszer még sétálunk
együtt, a fák között,
fogjuk egymás kezét, csendesen,
szépen emlékezünk:

Emlékszel, egyszer csókot loptunk,
s mint riadt gyerekek
susmogó nesz elől futottunk,
hulltak a levelek.

Némán alig egymáshoz érve
reszketett a testünk.
Madárka rebbent, ág recsegett,
remegett a szívünk.

Egymáshoz érve mindent lehet,
kéz a kézben, csendben,
sétáltunk, az erdő vezetett,
s hulltak a levelek.

Azóta vágyom fogni kezed,
az erdőt járni,
bár tudom, hogy ott sétált velünk
jövő félelmeink.

Fogtad a kezem, s én a tied...
ott volt még Isten,
sötétedett, mentünk csak csendben,
hívott a végtelen.

Egymáshoz érve mindent lehet,
kéz a kézben, csendben,
sétáltunk, az erdő vezetett,
s hulltak a levelek.

2019.03.09.

 

 

feles ég

a füledbe súgnám...
bár tudnám, hogy mit,
halkan motyognám
a legszebb semmit

képtelen vak vágyak,
megfoghatatlan
méhzsongás agyamban,
olcsó akarat

a füledbe súgnám...
vágyaim, de mit
ér, ha üvölteni már
nem is akarok,

a füledbe súgnám...
halkan, egyszerűn,
bennem nem élhet más
törvényszerű,

csak az egy ősi vágy;
a tükörben egyé válni veled.

2019.03.08.

 

 

Mesélj, arról

Mesélj arról, mit én is akarok!
Hallgasd meg halk hangomat!
Az fáj, mit én érzékelek. Tudod,
már gyáva a gondolat.

A kisgömböc nem hallja hangomat.
Másnak jó, csak azt lehet.
Közös sors, az egyen-akolban csak
vályú-moslékot ehet.

Vadlovak lábára patkót tehetsz,
halnak, mint a táltosok.
Holnap-előtti rabszolga lehetsz,
hajlott hátú vén tanonc.

Mesélj arról, mit én is akarok!
Nádasomban, a betyár
becsület szigetén, már rég halott
őseim kísértenek tán.

Itt még táncot lejt a félsz, dalol,
nem gyáva a gondolat.
Belül él a szabadság! A rabok
dicsőséges halála,

mint szellem hadsereg, fent lebeg,
fölöttünk sólyom nász ring.
Akár még a nappal is szembe száll,
ereinkben vér kering.

Mesélj arról, mit én is akarok,
Hogy lesznek még unokák!
Hogy szépnek a napot még láthatom,
lesznek itt még unokák!

2019.03.07.

 

 

Segít a bankvilág

Madárfióka, ki enni kér;
fészkét tépi a szél,
s vágy-vijjogása az égbe száll,
mereszti lágy körmét
erőtlenül. Ringatja az ág.

Mostohán recsegő repedés
ágán, fenyegetőn
kényszeríti: Repülj a széllel!
Repülj, kis csecsemő!
Küzdj, szabad madár, szállj a széllel!

Kék ég, s végtelen lehetőség
vár, tiéd a világ.
Hagyd az otthonod, hagyd a fészked,
szállj, tiéd a világ!
Kapsz örök reményt, ígérem.

Hagyd az otthonod, Hagyd el hazád!
Olyan szép a világ.
Szüleid is a széllel szállnak.
Segít a nagyvilág.
Szállj, szállj, repülj csak, szabad madár!

Madárfióka, ki enni kér;
szárnya pihéstoll még,
s vágy-vijjogása az égbe száll,
egy próbarepülést
meg ér a végtelen nagyvilág.

Hagyd az otthonod, Hagyd el hazád!
Olyan szép a világ.
Szüleid is a széllel szállnak.
Segít a nagyvilág.
Szállj, szállj, repülj csak, szabad madár!

Vijjogó vágy az égbe szállt.

2019.03.05.

 

 

Álomfejtő tavasz

Lágy tavaszi szellő ébresztőt fúj.
Tapsol a rét. Sóhajtozik a föld.
Új sarj, rést repeszt. Morajlik, zúg
belül az idő. Újra éledünk.

Hegyek gyomrából induló erek
suttogják a fáknak, az új idők
kezdetét. Áramlik a friss nedv.
Vágy-álomból ébred az erdő.

A tegnap valósága elillan.
Új ruhába bújik a teremtő.
S mint rongygúnyát, levedli a múltját.
Mi, tetszhalottak, újra éledünk.

Bárányfelhőn szálló sóhajokból
özönvíz zúdul hirtelen. Eső
illata frissít. Anyám álmából
felriad: Gyermekem, itt a jövő!

2019.03.04.

 

 

Kor hű rab

Megkaptam mindent, mit Isten adhatott.
Mégis, hiányzik belőlem,
hiányzik a megértés, oldalbordámból
az a szelet, amely éltem.

Viszály korbácsa porlasztja testem. Kétség
gyurmázik resten, nyugodtan,
embert formálni belőlem sután, setén,
lélektükörben a béna

tehetetlenség köszönt. Visszhangja zúg.
Mi végre hát, múló évek?
Turbó toleranciája, láng-háború
tombol, az ép test-lélekben.

Épp most, ide kellett születnem, - kor hű rab-
érthetetlen értelemmel?
Belőlem virágzik a jövő ruhája,
s talán lehet torz-meztelen!

Fügefalevelek nélküli őskertben
rőzsét hordok zsarátnoknak.
Mindent megkaptam, mit adhatott Isten.
Mégis, hiányzik kánon-ok.

2019.03.03.

 

 

Tavasz

Az aranyesőn zsongott pitymallatkor az éj,
kitárta virágait a telihold
s a friss szántóföld illatát készült locsolni az ég,
picinke pitypalatty dalolt.

2008.01.22

 

 

Humánszálgatatómnak

Mint megkopott sóhajok,
vágyak, vélt bántódások,
ismeretlen ismerős
törvényeket rögzítő
gépezetként emberarc
jár füleden –hátraarc-
újra a más jogszabály:
Alkalmazd! Nincs akadály.
Mosolyogj! Bánj velem is,
emberként! Bár törvény sincs,
sorolj törvények közé!
Munkádat szidom majd én...
Holnap majd más sír neked,
de most én akarom, légy
a bőrömbe most rögtön!
Most és mindörökké értsd,
old meg, képtelenségem!
Mint megkopott sóhajok,
vágyak, vélt bántódások,
ismeretlen ismerőse
te vagy az emberképem.

2019.02.27.

 

 

Az élő lélek

Olyan kérges már a lelkem s halk a sóhajom,
azt hihetitek, mint hatalmak, hogy gyenge vagyok.

A felkelő nappal búvok én kínbekecs testembe
s lesem, várom az életvágy csírájának bölcs neszét,
a magány pusmogások ordító erején nőtt hitet,
hogy szolgálatába álljak a Szentnek nevezettnek.
Jertek velem! Hisz bűn emészti lelketek s nincs remény!
Nincs remény öntisztulás nélkül győztessé válni.
Hisz azt fogyassza el elsőnek a belső enyészet,
ki a hatalom gőgjétől részegülten akar dicsőülni.
Lehettek Mammon feneketlen kútjának őrei;
lehettek századok zsarnokainak felkent papjai;
lehettek hatalmasok és mások szemében bárkik;
de nem lehettek a lelki nyugalom királyai.

A tettek azok az aprószentek, melyek ölelnek,
a sírban és azon túl minden őszinte szívben.
A tettek azok az apró grádicsok, melyek vezetnek
lélektől lélekig egy boldogabb úton a mennybe.
A szavak ördögpirulák! Mérget keverő ármány
a fülnek, báránybégetés, ígérethajszoló halál.
A lelkedben van csak igazság, ne higgy a tudás
fája ördögének, behálóz, emészt a lelki gazság.
Élj, mint álmaidban, jóemberként, apró szentként,
hisz tudod, a világ érzi, s nem felejt a mindenség!
(A legparányibb minden-érzés testedben, mint Istenség,
uralja a gyarló vágyat, hogy meghódítsd a végtelent...)

Olyan kérges már a lelkem s halk a sóhajom,
azt hihetitek, mint hatalmak, hogy gyenge vagyok.
S ha majd felébredek, a rám hintett varázslatból,
megtudják a csillagok, hogy az emberszívben béke van.
A fölöttem uralkodó démonok sikolyából
egy szép napon megszólal a lélek-kar, az emberhang.
S a fülekben örökre zúgnak majd a harangok:
A szívbe költözött a szellem, itt lelt földi otthonra.
Halljátok, már szólnak a harsonák,
az égi és földi üvöltés a végét járja már,
kibékül a Teremtő és a teremtett világ:
Mindenkit átölel a lelki nyugalom, a király.

2008.02.25.

 

 

Beszéljenek a tények

Beszéljenek a tények!
Mit érnek az érzések?
Víz alá nyomott lélegzet...
bugyborékol a felszín,
számolom a perceket,
cél, életben maradni.
Valami őrült rohanás
pánikol, sikeressé vált
kísérletek a tények.

Emlékek kacér képe,
tölcsérben csillagos ég.
Víz alá nyomott lélegzet...
sodrásban úszó béna
képzet felszínre vágyik.
Számolja a napokat,
cél, életben maradni.
Mit érnek az érzések?
Beszéljenek a tények!

Halk suttogás a remény.
Úszásra kényszerített
víz alá nyomott lélegzet.
Partra vetett korhadás
darabjai mesélnek:
Létezik egy más világ!
Beszéljenek a ténye!
Mit érnek az érzések?
Mit érnek az érzések.

2019.02.15.

 

 

Becsaptak

Életörömök nélkül
virrad, hasad az ég, kékül,
s mintha árnyékban élne
hárommillió tetszhalott.

Mindahányan vágyódva
nézünk, pattan-e már a rügy?
Kín nem lehet gyümölcse
a szenvedésnek, csak ürügy:

A járni jár, de nem jut!
Meghúztuk a nadrágszíjat,
de már nincs rajta több lyuk.
Csontok recsegnek, ropognak,

becsaptak.

Életörömök nélkül
látni, más kertje kivirult.
Urambátyám hajbókolás
őseimnek sem sikerült.

Élet az élet után,
rám penészedett a kamat.
Egyenes gerinc törik,
de meg nem hajlik sors. Uram,

becsaptak!

2019.02.13.

 

 

Úrhatnám-vágy

Ködös hajnalon burokban
távol és közel, gyáva a mersz.
Amit meg kell tenni, bujkálva,
messze felhők mögött didereg.
Nem tavaszi napsugárt rejtett
az időjárás foglyul, de már
az akarat türelmetlen.
Kapkodva forgolódik a vágy.

A sparheltben ropog a rőzse,
fűt, főz a maradékból nanám.
Mondja - talán jobb lesz jövőre!
A tett mögé bújt terv úrhatnám.
Kovász nélkül dagaszt a szegény.
A semmi kamatjának rabja,
s ami jut, egy adag ölelés.
Minden nap a lelkünk darabja.

Sosem akar oszlani a köd.
Barmok közt jászolban gyerek sír,
piacra dobott arany-göröngy.
Az üstben forr a mosdató víz.
Megégeti magát mind, aki
homályos jövőről prédikál.
Ígér, amit strázsa-inkasszó bír.
A szolga nem lehet úrhatnám.

2019.02.12.

 

 

Kapitulálj!

A mögötted állók mind jók.
Aki szemedbe néz az rossz.
De néztél-e már tükörbe?
Köpj nyugodtan! Nincs mögötted
senki. Könny csurog a tükrön.
Kialszik a tűz. Mennydörög.
Vívódik a lélek. Nincs mersz
bírálód előtt. Őszinte
mosolyt küldeni. Rettegés
néz farkasszemet, s megvetés
simogatja bűn-arcodat.
Gyűlölet, add fel harcodat!

2019.02.11.

 

 

Nyugodj meg! (Top secret)

Nyugodj meg, lesz kenyér az asztalon!
Szalonna, hagyma már nem. Margarin,
chips, kóla, Hamburger, szójababos pizza,
és éjjel-nappal zabálni valód!
Gondoskodik majd rólad a gazda!
Kapsz új világot, felejtsd el a régit!
Nem zúdul rád az ég, szél se fú,
alkut kötsz, s majd irányítanak!
Légy hű, mint a kutya gazdájához!
Nyugodj meg, elmúlt a múlt, itt az új!
Anya, apa nem kell már, józanodj!
Lehetsz akár te, mindkettő, válassz!
A világ a lábad előtt, szolgálj!
Emeld meg kalapod, hajolj térdre,
s minden valóra válik: Kölcsönben
tiéd lesz vágyálmaid tengere,
majd törlesztesz, hisz rövid az élet,
Élj! Nincs múlt, jövő sem létezik már,
csak ússz az árral, míg majd révbe érsz!
Lebegj! Ne érezz! Ketyeg az órád!
Nyugodj meg! Majd gondoskodnak rólad!
Állj be a sorba és szép lesz a Most!

2019.02.04.

 

 

Bú fészkünk

Halott tájon vergődik szemem.
Nézlek! Végig a magyar ugaron.
Európának voltál egykor
hűség éléskamrája. Véged!
Kupec legyek dongják testedet!

Miért hagyod? Dzsentri-svihákút,
kénye kedvére, most már sodor?
Miért hagyod, hogy tépjék húsod?
Itt nem éltek sosem dögkeselyűk.
Sólymok útján szólt a hegedű.

Harmóniát zengett itt az ég.
Dalolt a rét. Bőgőzött a hegy.
Bérce ölelte, mámor ittasan,
a föld lélegzetét. Ma már fáj.
Kupec legyek dongják testedet!

Csíp. mar. Viszály hadonász. Alku.
Ki kötötte? Kivel? Mikor? Bú
fészket rakott a csóka beléd!
S bujdosó imát mormol kebled.
Itthon vagy! De hol van Otthonod?

2019.02.03.

 

 

Álmodom

Libabőrös rút álmaimban,
ítélkeztek felettem, kupec
strázsaként. Bennem ne lenne Mag?
Intett Isten! És adott törvényt.
Felülírhatjátok e, ti azt?

Lélegzek, érzek, Ember vagyok.
A Nagykönyvben bár megíratott:
Saját hasonlatosságára
teremt Ő mindenkit! Mindenkit!
Felülírhatjátok e, ti azt?

Bennem billió új Mag szunnyad.
Játszatok csak, játszatok velem!
Kinyílik majd Szezám ajtaja:
A szív! Ott lakik maga, Isten!
Felülírhatjátok e, ti azt?

2019.02.01.

 

 

Éji nász

Görcsmarkomba zártam a kezed.
S futottunk. Együtt. Csukott szemmel.
Kisemmizett test-vágy keresve.

Nyíló virágok ős-illatát
a pillangók repítették tán,
s hallottuk a nyár kacagását.

Futó bolondok, menekültünk.
Már régen külön. De még együtt.
Vágy-ölelve, még, még repültünk.

Beláthatatlanul előre
menekültünk, bízva, örökre
fogjuk roncs-vágyunk, kiterítve.

2019.01.30.

 

A csend fojtogat

Pörög a gép. Hörög az ember.
Szolgálja önön urát. Stréber.
Csorog a bér. Minden zsák lyukas.
Kérges tenyerén vén zsákutca.

Gyengül a marok, legyeket csap.
Csilingelőn vonzza az iszap.
Hű kutya nem ugat. De figyel.
Érez. Ugrásra kész, ha marni kel.

Tetszhalott belül a lassú vad
méreg. De forr mélyen a vulkán!
Egyszer kitör, s lesz, ne mulass!
Halljátok, mulató nagyurak:

A csend fojtogat! A bank, s kamat
fogság, mint pázsit felszín, varangy.
Sátánnal kötött alku, becsap.
Kérges tenyerén vén zsákutca.

A könny arcára száradt mocsok.
Megalázó éhbér, az élet-zsold.
A tükörben árnyék-önmaga.
Halljátok, mulató nagyurak:

A csend fojtogat!

2019. 01.24

 

 

Sírj, Nagy-Isten!

Fagyos tél után. Olvad a hó.
Az ugaron ocsú-magányban
Hunor és Magor sarj kóborol.
Versenyfutás kóbor agarakkal.
Csillagok útja, az út: Magány!

A mélybe kúszik a nyers gyökér.
S nem folyt elég vér. Elárulták.
Oldalbordája, a vörös menyét,
kitépte a szív méregfogát.
Vetett, csak vetett, Mammon-ármány.

Kacsingat Új Hold. Pislog az éj.
Ezer évek figyelték szavát.
Hitték kihalt. Mégis Él a vér.
Nem hordozza más az idők szavát.
A múlt, visszhangzik, egy hazug világ.

Megsüketült tán a Kárpátok!
Jajgat! Ó, jajgat! Isten fia.
S némán hazug a sunyi indok.
Jajgat és, ha hallod Nagy-Isten,
hát sírj! Sírj! Haldoklik gyermeked!

2019.01.23.

 

 

 Utószó, Zas Lórántnak

Egyszer majd újra kiáltnak azok,
kiknek hangját elnyomja a Zsinat,
kik türelem kenyéren tengnek,
akiknek nem jutott más vigasz:
Ébrednek a vágyak álmodói!
Ébred a nép! Kinyújtja karmát,
mint fényből érkező turulmadár,
és férgeket gyűjt a vasmarok,
kupeclelkek mindennapjait!
Egyszer majd újra felragyog a nap,
s pompás színei a szivárványnak
új dalt fakasztnak. Mi ott leszünk mind!
Mert bújtattuk szívünkben az Istent:
Ott leszünk mind, a legszebb hajnalon.

2011. 07. 13.

 

Sosem szeretni

Gyilkosok lelkéhez
ártatlan vér tapad.
Számukra nincs más elv:
Sátán halhatatlan
poklát szét osztani,
fátylat borítani
igazra és jóra,
skalpokat mind elégetni...
jég-kő utakon vad
félelmet generálni...
fátyol alatt a leprát
örökre takarni...
titok levegőt lélegezni,
gyűlölni, ölni, érvényesülni...
ártatlan vért kortyolni...
gyűlölve, győzni
akarjon mindenki!
Gyűlölve, győzni
akarjon mindenki!

2019.01.18.

 

Egy vers előélete:

A kertben dolgoztam, 8 éves fiam ott botorkált és egyszer csak rémülten jött hozzám:
- Apa! Ott, a fán, ott a kígyó!- mondta.
Természetesen oda siettem és meg akartam valahogy fogni a siklót, de elmenekült.

Néhány perccel később, az akkor 8 éves kisfiam, oda jött újból hozzám és halkan, szinte súgta gyermeki vágyát:
- Apa! Majd egy pár nap múlva, mikor haza jövök az iskolából, majd csak nekem mondd el, hogy megölted a kígyót! Tudom én, hogy nem lesz igaz, de tudod a gyereknek, jobb érzése van, ha biztonságban érzi magát.

...és a vers:

Meghalt a kígyó

/gyermekem találkozott a siklóval/

Meséltem az ágy deszkáján ülve;
meséltem mindig szép reményt.
S mint Istenre a halál előtt,
csillogott rám szemfedőd,
szempillád álomba pislogó lángja.
Mondtam csendben mondatom,
s jól tudtad, elhallgatom,
mi bántó lehet a gyereknek:

- Csak nekem mondd el, hogy meghalt a kígyó! -
mondtad csendben, álomba merengve,
tán eszméleted ősi képek lengték be.
Mert tudtad - az ég tudja, hogy honnan? -;
tudtad, hogy csak hazudtam,
hazudtam néked az álmot,
s takartalak be, pusziltam arcod,
csakhogy higgyem: megtettem mindent,
mit szülő a gyermekért bír tenni.
Dehogy tudtam, hogy még benned az Isten,
s te a hízelgést szeretted ölelni.

- Csak nekem mondd el, hogy meghalt a kígyó! -
súgtad, hogy senki meg ne sejtse;
milyen gyerekes hit éltet,
s hogy játszol velem jóságot,
mert a gyereknek hinni kell a világot,
s vágytad, nagyon vágytad az igazságot.
Szívedben a szeretet oly nagy volt,
hogy hagytad, meséljem: az élet szép lesz!

- Csak nekem mondd el, hogy meghalt a kígyó! -
üzented gyermekem, hogy benned az Isten
és mindig tudtad, hogy szeretetből, érted,
hazudtam néked, hogy szép lesz az élet.
Ülj le mellém újra, Péter Simon gyermekem:
- Tudod az úgy volt, ott a kertben a fán a kígyó,levetette bőrét, s meghalt pőrén,
ahogy kérted, a kísértés!

 


 

 

helyzetkép
nyakamba

havat hord a szél
arcomon könnyjégcsapok
tájidegen
a szoba és a mosoly
munkát feketén kapok
s nagyság' les bentről az ablakon
résnyire nyitott ajtón
talán kinyújtja kezét s bérem felém

havat hord a szél
ma még nem halok éhen
s holnap olvad majd
kering még bennem a vér
bár néha zsibbad a lában
talpam alatt a föld
járom utam
nyakamba veszem
nevetnek velem a csillagok

havat hord a szél
dermedt csodák alszanak szívemben
s összetör
fösvény ösvényen a fény

2019.01.11.

 

 

Pangás

Nem kaptunk semmit. Ez jutott.
Kértek, örök alázatot
a mindenkori hatalmak.
Adtuk, mi tőlünk várható:
Testünk, lelkünk, büszke valónk.

Hittük, egész lesz a darab.
De nem. A seb be nem forrhat!
Már szívünk ezer darabban.
S vigyorog ránk szarusodva
a bőr. A tükörben bál van.

Bennünk érzés nélküli vér
pang, kilopták, ami érték,
a mindenkori hatalmak.
Adtuk, mert adni érdemes
és nem kaptunk semmit sohasem.

2019.01.07.

 

 

Ocsú Ember

Ami fáj, és ami jó,
más nem értheti:
Mi a szívemnek való!

Onnan fúj a szél ide,
minden szemetet,
s itt csal könnyet szemedbe.

Csak porszemek égetik
tekintetedet,
s nem bírsz szemükbe nézni:

Zsarolnak a láncszemek,
hazug az ima,
gyűlnek szememben könnyek,

égnek a tüzek, égnek,
lelkemben méreg,
mormolom imám az égnek!

Ami fáj, és ami jó,
más nem értheti:
Mi a szívemnek való!

Más gén, más hit, más ménes,
Atyám, más a mag,
s ocsú vagyok: Én, az Ember!

2013. 10. 13.

 

 

Sajgás

Sajog a csont,
sejtek kopogtatnak falán:
Van-e ott még elő velő,
mely hordozza az adást?
Kizárt koldus testbörtönben szaladgál.
Kígyó kúszik a gerincen,
s gumiként hunyászkodik az élet.
Még nem törték ketté múltképeinket,
de sajgássá szorult az idő,
mint dúcban turbékoló galamb.
Szállni már elfelejtett, megkötözött
szárny-díszruhájából kihullnak a tollak.
Életösztön dalát fújja a szél.
Zúg a sejtsereg, a lenyúzott bőrt
verik, dob pereg, csatát veszít minden élő.
Törvény és szabad akarat, falak
előtt leborul a szívben őrzött gondolat.

2019.01.03.

 

 

Felhatalmazás

Párizs, Brüsszel, Budapest!
Gondoljátok minden rendben?
Tüntetnek az emberek!
Megalázott Sokk, eszmétek!

Demokrácia-e az,
ha a többségnek szenvedés
a többség felhatalmazása?

2018.12.16.

 

 

Hiszem

Mit is hiszek, Istenem?
Hiszem, hogy létezel.
Hiszem, hogy eljössz közénk.
Már halott a remény.

Csak a hit tart életben.
Hiszek mindenkiben,
hiszem, jót akar az ember.
Hitem halott remény?

Hit és remény. Ítélet.
Kékre festett az ég.
Betakart jó-vágy minden.
Örök álom-remény.

Haldokló ima a fény,
bennem keserűség.
Tartozom hinni benned,
él szeretet-erény!

Tartozom hinni, hogy élsz!
Bennünk laksz örök fény!
Szeretet és erény
nélkül halott az ember.

Mit is hiszek, Istenem?
Hiszem, hogy gyermeked,
bennünk újjászületett.

2018.12.16.

 

 

Várakozom

Fogságba tart kétségidőm.
Üldöztem szüntelen, futott
előlem, malaszt s nyugalom.
Próbáltam versenyezni,
s ketyegett rohanó álom.
Ismerős napkeltéké koldus-remény.
Holnap majd új terv születik!
S holnapután felébredek,
kukucskál újra a nap, a föld peremén.
S álomba ringat majd a hold.
Istenem, kérdem, meddig még.
Meddig álmodom újra a jövőt?
Időillúzió korhad
nap, mint nap gyorsulva,
testembe zárva.
Örökhó alatt magvágyam.
Életműhely ajtaján kopogtatok,
s várom a bebocsájtó üzenetet.

2018.12.14.

 

 

Megint

Hát, ne tudd!
Nem akarod.
Bennem mély fájdalom;
nem tud, méltatni kort.
S üres a bolt, mint rég,
vágy-üres a polc.
Szememben csillogott az ég...
S betelhetetlenül
csilingel csalfa-csillagod.

Utcára csalsz
üres az Otthon,
nincs már vágy,
hideg az ágy,
mellettem megcsalt ara,
sikolt.

2018.12.12.

 

 

kíváncsiság

mérges kígyó a faderekán,
- ki korán kel aranyat lel,-
súgd, újra, hogy ez az, mi kell
mérged iszom, mint szomjazó lét,
múltat keres bennem a szunnyadó,
s mint gyermek az ajándékot,
kíváncsian,
várom, mit rejt a vég
s csetlenem, botlanom
vajh, mennyit ért

2018.12.12.

 

 

Tegnap még

Tegnap, még álmodtam.
Ma már nem.
Tegnap, értettem a gondolatot, álmodtam,
s visszazuhantam a földre.
Ma már nem értem a törvényeket.
Tegnap, még álmodtam.
Játszottam az életet.
Ma már mások álmodnak helyettem:
Rideg, beton környezetet.
Tegnap, még játszottam.
Ma már nem.
Ma már mások játszanak helyettem:
Velem, s mindenkivel eljátsszák
a macska egér harcot.
Ma már mások gondolják
helyettem végig az életet:
Mikor, mit tehetek?
Álmodtam, s visszazuhantam a földre.

2018.12.11.

 

 

Szabadság

Hallgass! Nézz tv!
Élvezkedj, kénykedvedre!
Értelmetlen; hallgatni, szólni!
Érted?
Illúzió.
Gondolnak helyetted!
Tudd, döntenek, mi jó, s rossz!
És nem ez, vagy az dönt.
Láttad, hallottad, rég
megszerkesztettek!

2018.12.09

 

 

Klottgatyán rés

Kicsi voltam még,
cédulák hulltak az égből.
Lélegzet nélkül,
futva, kapkodtuk, porból,
árokból, légből
kapott koholt híreket,
s helikopterek
petty ponttá zsugorogtak
távol az égen.
Lassan elszállt a remény.
Klottgatyán rés,
mezítláb, rongyruhában,
elhalt a remény:
Hová tűnt páink álma?
Se család sincsen,
se gyerek, se jövendő!
Szabadság van csak.
Rabszolga törvény, s munka,
arcunkon nincs könny,
száraz, hideg a közöny.

2018.12.09.

 

 

Különb, vagy stréber

Különb, vagy stréber
felel meg a perctörvényeknek?
Láss csodát, világ!
Gaz árulóké a hozsánna.

Manna az égből
mindenkor Júdás fizetsége.
Csattog az ostor
a becsület háton, félelem.

Különb, vagy stréber
alkalmazkodik, megalázón,
rongy fizetséghez?
A jövő már rég begubózott.

Ingyen kenyeret
nem kér a tiszta szívű lélek.
A stréber éber
habzsol, vért szív, másokból él meg.

Húzza szekerét
a sorsába beletörődött.
Begubózik, él.
Nincs sors örök, öröklődött.

2018.12.05

 

 

Advent

Picit borzongással, hideg kopogtat,
nyitott mellkassal beengednénk a fényt:
Sugárzó üzeneteket fogni,
vágyunk szaladni, örömünnep elé!
Várjuk, álmaink beteljesedését!
Számoljuk a heteket, napokat.
Kapni szeretnénk! Istentől, kapni!
Mástól nem várhatunk semmit, soha.
Csodavárás az életünk és semmi
adás. A felénk nyújtott kart eldobjuk,
magunkba gubódzva álmodunk:
Rituális gyertya gyújtás, képzelet,
visz önmagunk holnapjához közelebb.
Legalább szeretteink felé mosolyt
hoz a gyertya, az adventi koszorú.
Felébred bennünk a fény, elfelejtett
álom ölelés, nem akar szomorún
aludni bennünk a szeretet.

Figyelmeztetés: Ajándék az élet!

2018.12. 02.

 

 

Szomszédomnak / Koncz Zoltánnak/

A nincsent beosztani
és még adni másnak is,
szegény nyomor sorsban
embernek maradni,
szomszéd asztalán morzsa,
markunkból folyó manna-
lét, véres veríték.
Bár köp a világ rád, s rám,
e gúnyában még nem járt
a hős ítélőszék.
Nem ettek maradékot,
s nem vágytak bódult másnap
vért köpni a világra.
Markolászva a semmit
senkiért nem dobban szív.
Vágy, csak a nyugalom!
Holnaptól rettegő kín,
sosincs, bőségtál vicsorít.
Senkik vagyunk, bú asztal,
lyukas markunk kamat rab.
A könnyek, nehéz batyuk,
hol vigasz, hol bánat
virraszt a pislákoló
kályha mellet kortyoló
méregpoharainkban.

2018. 12.01.

 

 

Turulmadár I.

Tépjétek szét rongy testem,
de a turul fennmarad,
vérrel írja az égbe:
Sikolt az igazság,
sikolt népem lelke!

Élő turul az oltár,
mert lelkünkbe oltották,
leborulok hozzád
csodás örökkévalóság,
égen szárnyaló szabadság!

Tépjétek hát rongy testem,
lelkem a széllel száll,
s vérrel írja az égre:
Szárnyal az igazság,
az örök turulmadár!

 

 

Turulmadár II.

Ott, fent, az égen egy piciny madár,
napból jő, vagy a napba száll,
lukat éget útja a pupillán,
tudaton át, a szívbe száll.

Ott, fent, az égen egy piciny madár,
lelkemet hordja, napba száll,
évmilliók óta száll a vágy,
beláthatatlan szárnycsapás.

Ott, fent, az égen egy piciny madár,
napból jő, vagy napba száll,
léleknyugalmat keres, Szenthazát.
Ott száll, fent, piciny vágymadár.

2010. 03. 08.

 

 

Ki dönt?

Minden mondat végén ott a pont.
Nem tudhatom, ki dönt.
Minden mondat végén ott a pont.
Ki, miért zárja le, ott?

Kiknek kezében az ítélet?
Kiáltok, kérdezek:
Kiknek kezében az ítélet?
Fuldokol lélegzet...

Érzem, Másképp és más történik
- görcsfrász vívódik-,
a stréber alázat mögé
bújtatott élettöredék
napjait taposó ember szívébe.

2018.11.12.

 

 

Kétség

Itthon vagyok, idegen.
Hideg a szó. Szomorú.
Nyitott ajtón, fú a szél.
Huzat van. S tán háború!

Valahol bennem tombol:
Az iszonyat viszonya.
Vihar zóna. Karambol.
Ellopott, ép akarat.

Itthon vagyok, betegen.
Életet élek: Minek?
Alkalmazkodok: Mihez?
Tán, eladott lelkemhez!

2018.11.05.

 

 

Éhes vagyok

Éhes vagyok uram, s torkig.
Fojtogat tündérmeséid.
Átok, vagy álom életem?
Létezem, csak épp nem érzem?

Érzékcsalódás csalóka
káprázatának hatalma
kitépte a szívem. Vérzek.
Bár már alig-alig vérem.

Gúnyám sorsnehezék. Félek,
sohasem vetkőzhetem le,
rám aggatott felszín díszed.
Uram! Itt, belül nem élek.

2018.11.03.

 

 

Lélekláng

Gyertyát gyújtottam, nehéz szívvel,
egyedül. Anyám! Apám! Nem értetek.
Sírni támadt kedvem, könnyezek.
Elszorul a szívem, valamit érzek.

Belső fájdalom szorítja torkom,
szomjas vagyok, iszonyatosan szomjas.
Gyertyát gyújtottam, halottjaimnak,
hogy két nyugodt léleklángocskát lássak!

Két pici fényt. Egyformán égnek.
Nyugodt a lelkük. A sötét nagy égben.
Ennyi maradt nekem belőlük.
Két pici fény, s bennem nagy sötét űr.

Anyám! Apám! Szülő vagyok, mégis
gyerek. Arcomra száradt könnyetek.
Sohasem szabadna, tudom, sírni,
mégis, mégis értetek könnyezek.

Gyertyát gyújtottam, két pici fényt.
Sokkal szebbek, mint a csillagok.
Sírok, egyedül, két pici gyertya ég.
Szívemben örökre ragyogtok.

2018.11.01

 

 

Emlékezz majd rám

Domboldalon őszi fák színpompálya
dúdol egy örök dallamot.
Végtelen keringőt játszó muzsika
minden levél, mint csörgődob,
repít el ritmikusan, s lelkemben új,
szebb domboldal nyílik újra,
- most még szemem sarkából könnyem csordul -,
gyermekem, a domb itt marad,
s látod majd sárgás-barnás-zölden
örök könnyeimet.
Emlékezz majd rám,
ha domboldalon virágoznak a fák!

2018.10.27.

 

 

Mismásolás

Tisztességet gúny-gúnyába öltöztetni,
szemétre dobni a becsületet,
aztán hőbörgőn hazugság-bűnt mosdatni,
ebben az országban mindent lehet?

Eb ura uszítja, alázza a strébert,
hát meddig merészkedik a mocsár?
Kezét-lábát töri, hogyha kell, éhbérért!
Sár-mocska összetör, mint a mozsár.

Testéből kitépte lelkét mindenkinek
a káosz-harsona: sorakozó!
Mindegy görnyedt öregnek, fiatal szentnek,
ki-ki hajoljon meg, narráció.

Gúny-gúnyában csúfon díszbe öltözködni,
szemétre dobni a becsületet,
aztán hőbörgőn bűn-fényben mosakodni,
ebben az országban ezt is lehet?

Tisztesség oda, becsületünk elvették,
abcúg, férges plebejus-lét hozományát,
csak tükörben csurgó könnyeink a miénk.
Meddig bírjuk, szörny-lét alamizsnát?

2018. 10.30.


 

 

 

 

 

Vak ló

Kócos szénásszekérként
száguldnak az éterhullámok,
a ló kapkodja fejét,
hová tart úttalan utakon,
fickándozó vak hajsza?
Mikor borul fel az egyensúly?
Szemellenzője alatt,
csak az ostorcsattogtatás zúg.
Fércpakolás! Porfelhő
közelít, borul a vak hajsza.
Ostor csattog, s egyre nő
a felhő fölöttünk, vak hajsza.
Minden szekér felborul,
egyszer minden, minden kiderül,
s gazdája után sír a ló!

2018.10. 27.

 

 

Győzni

Győzni, győzni én már nem akarok.
Veszítve is boldog maradok.
Lelkem tiszta, már csak adni tudok.
Csak a szeretet az akaratom.
Győzni, győzni én már nem akarok.

Győzni, már legyőztetek, s kínoztok!
Hajrá! Előre! –buzdíttatok.
Csontrendet még nyakba akasztatok,
jövőt nyelni nincs akaratom,
Bár győzni, legyőztetek, kínoztok.

Csak győzni, győzni tanítottatok.
Szeretet nélkül mégis éhen halok.
Hajrá! Előre! – jelszavatok.
De csak szeretet az akaratom.
Győzni, győzni én már nem akarok.

2018.10.27.

 

 

A Sámántáltos (1956)

Egyszerűbb a világ és sokkal bonyolultabb,
Mint a perc, mely visszahozhatatlan.
Számunkra itt a jelen, a tett és a gondolat,
Hogy álmainkra ébredjünk és lássuk sorsunkat.

Hitünkben nem maradt ábránd és vágy,
Tudjuk az élet küzdelem, s a halál vár ránk.
De kit érdekel a lét, ha fogoly a lélek?
Kitépni lelkét vágyik a világ, e szolga népnek!

Sorba állunk mind, kibe nem hálni jár a lélek,
Hogy sortüzetekre emlékezzen a könny és az élet.
A hatalom gázol, az eszmék udvarolnak;
- Mondj igent, te balga, a kosznak és mocsoknak!-

S még sincs a világnak annyi ízes kincse,
Hogy lelkünket az ördög magához kötözze.
A népek vágyain átcsapott az Ostor:
-A „cirkuszt, kenyeret" földi mocskon-

S kiáltá világgá; tépve szívéről a bilincset,
A gondot és az Ármányt feledve,
Felszabadultan, nyíltan, szabadnak születve:
- Alázatot az életnek; a porszemnek és a végtelennek!-

2006.10.15.

 

 

Semmi szív
/letartóztatták Gödöllőn a hajléktalant/

Bűnöző lett a nincs.
Parkban, padon ülve.
Semmi lett. Volt kilincs.
Bilincs kattant, keze
remegve int, kihűlt
az otthon, s üres
belül a szív.

Szomjat nem olt a múlt,
markából az élet,
mint elfolyó víz, úgy
csorog könnye földre.
A bűn az bűn. Törvényt
ül felette a köz.
Üres a szív.

Minden mindegy, ha nincs.
Bűn pajtása a csend,
el-elmereng, ez így,
így lám törvénytelen.
Semmit sem tett a tett,
s lám mégis vétkezett.
Semmi a szív.

Érted nem jön gyorsan
a halál. Szenvedni kell,
s bedarál majd lassan,
emberszív, langy-meleg.
Kilincs-bilincshez köt
törvény, és megkötöz
a semmi szív.

2018.10.18.

 

 

Évgyűrűk emléke

Fák kérgén időráncokat látni,
s nem hallani a rostok közt száguldó nedv küzdelmeit,
az életet vivő belső fájdalmait,
férgekkel küzdő élni akarást,
oly hiába való értelem, mint rügyek, virágok, levelek csodálata.
S mint odúban szú lárva eszi meg a fát,
úgy esz meg észrevétlen a vágy
minden rügyet, virágot, szeretetet.
Ahogy az égig érő fának nem nő új ága,
úgy roskad magába minden győzelmi akarat.
Fák kérgét megvető pillantásaink,
mily jogon csodálják termését,
ha hallani, érezni nem érzik gyökereik siralmait?
Hedonista élet-vágy a külső,
míg a bennünk élő
parazitát táplálja mindennapjaink.
Mérgezett csersav marja torkunkat...
fák levelét a szú maradék gátolja,
az érerőinek keringését lassan elfojtja,
megeszi a féreg, úgy eszi meg nihilvágyaink
az életünket.
Évgyűrűk emléke, de fáj!

2018.10.14.

 

 

Aludni térek a fákkal

Boldogságperceim színkavalkádja,
csodás őszlevelek, lassan leszakadnak
rólam, csepp-pillanat alatt szerte száll
a széllel, s vajh hová veti a sors, hová?
Távolban halványuló szivárvány csak
emlék-lombkoronám, nem fagytam meg még,
de remeg belsőm, kicsit aludni térek,
míg recsegve-ropogva megindul a nedv
gyökereimből, hogy kopasz ágaimba
vigye jövő-vérem. Őszhullám ringat.
Dobál, mint apály-dagály, sziklához ver,
kivet magából pillanatsodrás ájer.
Kicsit aludni térek. Hagy jöjjön a szél,
hordja szét őszlevél emlékeimet,
s mint tegnap vágyával ébredő hajnal
rügyeim újra és újra kipattannak.

2018.09.30.

 

 

Megbélyegezni
(egy jelentéssel összefüggésben)

Büntetni azért, ami nincs.
Törvényt hazudni akkor is,
ha éppen csak játszik a szél,
ha szemetekben csúf Szentszék
felől nyögdécsel a nyomor.
Szeretet helyett koldusbot
jutalmat kaptak nemzetek,
s bőven benne volt kezetek!

Büntetni azért, ami nincs.
Meglopott lélegzetünk kincs.
Előírt sóhaj-fájdalmat
éhbér-rongyba csomagolva
demokráciát exportál
a tőke, s másnak nincs joga
demokráciát játszani!
Nem hagynak fellélegezni.

Büntetni azért, ami nincs.
Nincsenek nihil vágyaink:
Itt nem ér semmit a mantra,
verseny sincsen önös vágyra,
testvérünket vérrel védjük,
egymásért dobban a szívünk.
Demokráciát óbégat
a nyugat bankzsarnoksága.

Büntetni azért, ami nincs.
Törvény mögött sötét kilincs
nyitogatja bűnfölényét,
semmi, de semmi nem elég,
míg ki nem cserélik földünk,
hitünk, testünk, lelkünk végül.
Demokráciát óbégat
a nyugat bankzsarnoksága.

2018.09.13.

 

 

Színeváltozás

Oly türelmes lassú most az ősz,
rég-forradalmak előestéje,
vágy, gyűjt ily türelmesen erőt,
színeváltozást akar, rejteget,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.

E világot, megkönnyebbülve,
rozsdás, sárga, barna, zöld tánca,
kamikazeként hull a földre,
megsemmisítve múlt-vágyait,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.

Lélegzetét vesztett ősgerinc
nyugodt halált készít elő,
levedli, kecsesen díszeit,
a pihenni vágyó vérerő,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.

Oly türelmes lassú most az ősz,
rég-forradalmak előestéje,
vágy, gyűjt ily türelmesen erőt,
színeváltozást akar, rejteget,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.

2018.09.09.

 

 

Halálra ítélt

Apám halálra itta magát,
következetesen begubódzott,
soha senkihez nem tartozott,
utálta a lexikális tudást,
a következtetés nélküli
hőbörgő fless-elit szavait,
apám tudta, halálra ítélt!

Apám halálra itta magát.
Józanul tán kibírhatatlan
a kinyilvánított gondolat,
szolga hit és lexikális tudás,
a következtetés nélküli
hőbörgő fless-elit szavai,
apám tudta, halálra ítélt!

Apám halálra itta magát.
Apám ismerte a lélek szavát,
katakombák, titkos halkuló
sóhaját, a tudás-bitorlók
fennkölt hazug hivatkozásait...
Apám szavai bűnös lárma,
munkából nem élt társadalmak,

halálra itatott igazság
megszégyenülése jutott csak.
Munkából nem élt társadalmak
lexikális tudáshatalma
elnyel mindent, ami még igaz,
hőbörgő fless-elit a törvény...
apám tudta, halálra ítélt!

2018.09.03.


 

 

Árulás

Idillvágy-kártyavárak előtt
térdre rogyva, mint idomított
állatok, ámulat keszkenőn
hódolunk, hódítók korbácson
hizlalt eszmék kikockázott
sorsrombolói kény-kedvére.
Stréber áruló gyáva vérnek
torz-tükrében szépség-mostoha
szenvedély-napokban mosakodva
tisztának érezzük bűneink.

2018. 08.25.

 

 

Intelem

Érted hajoltam a földre,
feladva minden büszkeségem.
Érted, gyönyörű kis porszem!
Beléd leheltem Isten-lelkem.

Tovább tud adni létedet,
feladva minden büszkeséged:
S ha már mindenki elesett,
a porból emeld fel nemzeted!

2018.08.20.

 

 

Szomjas madarak

Apám sem tudott lojális lenni,
semmi embertelenségre.
Anyám sem tudott semmiben bízni,
nevelt mégis szeretetre.

Gyökereim, mint szomjas madarak,
végtelen égen keringnek,
mocsarak szennyes láp-maradványa
bennem a lét szeretete.

Kihalt törvények rabszolgájaként,
vergődök, embertelenül
versenyző sikerorientáltként
bűvöletben létezőktől!

Apám, Anyám, nekünk csak ez jutott:
Mából kiűzött sorsutak,
szennyezett levegőben, mint halott
sóhajok, élő gondolat.

2018.08.16.

 

 

Új tender

Ott vérzik a szívem a porban,
ahol a csorda járt egykor.
Ott, néha esőisten sirat,
eláztat, röghöz ragasztott.
Elkopott bizalomban fürdet,
semmit sem ér a tiszta szív,
hisz, kosz fed már emberutakat,
bárhová fordulsz, viadukt
robban ember és ember között.
Árkokon nincs már átjáró.
Éhesen hízó kisgömböcök
pecsenyéje sül, durranó
léggömb-hajót fúj új tender,
s a kikötőt elfújta a szél.

2018.08.15.

 

 

Sétálok veled

Ott, ahol a fák égig érnek,
sétálok a csend tengerében.
Hallgatom idők üzeneteit,
évgyűrűk körtánc ringatásait,
ágak között a suhanó ájert.
Néha-néha egy-egy madár reppen.
Távolban halk tárogató szól.
A lélek felhorkan álmából
ózon dús békesség szigetén.
Friss forrás fut a gyökerek között.
Szomjam oltani elé lehajlok,
térdre rogyok, mint Isten előtt.
Nyomokat látok, űzött vadakét,
odú-barlangból futnak szerteszét,
béke szigetén felbolydult méhkasként
zizegve zúgnak a lehullt levelek.
Spórák sóhajtanak újabb reményt.
Ágak között az eget kémlelem:
Hát itt vagy Istenem! Itt vagy velem!
Távolban halk tárogató szól.
A lélek felhorkan álmából,
sétálok a csend tengerében
ózon dús békesség szigeten.

2018.06.21.

 

 

Kiálts vissza!
(üzenet a jobb és baloldalnak már akkor)

Pár lépés a másik oldal,
s közelebb a végtelen,
onnan nem hallatszik át a dal,
itt embertelen.

Sétálok setét utcákon,
félek, a hit nem vezet,
vicsorít rám a neon,
az édes semmi környezet.

Barátok, álmok, éjjelek,
születéstől a sírig járom
az utat, tudjátok körbevettek;
az útelágazások.

Sötét verembe vittetek
szaladgáló semmi utak.
Már nem tudom, hogy megyek,
vagy jövök; s az oldalak?

Melyik, az az irány
honnan nem sírva kiált
vissza rám
a kiábrándulás.

2007.09.26.

 

 

Habok között

Gumicsonton rágódva
fájdalom hőkölés
minden hőbörgés.
Könnyek közé csurgatva
fuldokol szörny-belső,
tehetetlen külső
okokra hivatkozva
összeszorul a szív.

Görcs-marokkal ragaszkodva,
kapaszkodunk talán
roncsdarabjaink hullámsírjába.

2018.06.07

 

 

Lélekhalál

Minden hang egy-egy vészharang,
kékre vert, átvert, jaj szuszog,
utcán, éterben, barlangban.
Hipnotikus káosz unszol,
gyorsuló apokalipszis,
árnyék, béna bús akarat,
Babiloni Szajha, szkepszis,
- jósok kombájnja vért arat-,
behálózott titkos kódok
piruettje szédít, szédít,
gyilkos-göröngyös szennyúton.
Születéstől sírig virít
halált harangozók kongó
vészharangja.

Meglopta, kéjvisongásba
csalta az emberlét útját,
parazita, léha ága
a fajnak, mézes-mázos ág,
harsogó kór, lélekhalál.

Érzéstelen durva hajsza,
kielégíthetetlen vágy,
hernyó-araszolva tolta,
pirinytudás-ősboldogság
végtelen lépcsőjén porba,
a teremtő szeretetút
magával ragadó lángját.
Elégtünk, elsorvadtunk,
Sátán fújta légvárakban,
s csak üvöltünk, csak üvöltünk,
mint a fába szorult féreg:
Hol a Szentlélek tengere?

Szennymocsár az embereszme,
kasztba születő hit, vak dogma,
testvérre vadászó elme
szülte sivár kősivatag,
mert győztes-gyilkos igazság
szellemszele a gondolat,
hogy az erősebbnek mindent szabad.
Strómanpapok helytartónak
szegődtek, lélekjuhásznak,
kolompos csősznek, szolgálni
csörgő ezüst, haláljogát.

Test és lélek közé éket,
vért, vért, bánatot, véget, bűnt,
ültettek szleng-szellem szelek...
azóta félünk, remegünk.

2009.11.22.

 

 

Félsz-frász

Holnap már késő lesz.
Elnyel az óceán
- szomjazót a tenger-,
lubickoló félsz-frász
járja át a testem,
vittem a keresztet...

Feszítsetek már meg!
Mérget kortyolok csak.
Szomjas vagyok, éhes!
Csendre, nyugalomra
vágyok, - fájdalom test-,
ölelő szeretetre!

A holnap terhei
- Sziszifuszi kereszt-,
nyakamra tekerült.
Sziszifuszi kereszt!
Szorít kamatrabság,
morbid vak valóság.

2018.05.15.

 

 

Miért fáj

Miért fáj, hallani a némák szavát?
Miért fáj, Látni a vakok igazát?
Didergők rongy álma hajnalt, padokon
sóhajt néha oly mélyen, búsan, ahogy
hiányzik a megértés szeretete.
Elém, s mögém köp a humán-rettenet!
Minden mindegy alapon győztes ünnep
aláz meg, mint kötélen tartott ebet.
Ezt-azt lehet, érzésed semmiképpen!
Cirkuszporondon a bohócfájdalom
titkolt úgy, mint a valóságos kámfor.

Miért fáj a felkelő nap sugara?
Miért fáj a mókuskerék zártsága?
Remegő csetlő-botló földönfutók
jaj kiáltását, talán csak én hallom?
Hiányzik a megértés szeretete.
Elém, s mögém köp a humán-rettenet!
Egyenes gerinccel más cipőjében,
sors vert boldogtalanságban evezve,
évszázadok rabszolgájaként félve
hatalmasságok kénye-kedvét lesni,
nagyon nehéz mégis-mégis szeretni.

2018.04.21.

 

 

Ős Tűz

Hátamat gőgbatyu nyomja.
Hordanom kell örökségem.
Ezeréves sérelem pakk.
Mögöttem megölt testvérem
hiánya szembe jön velem,
s nem tudok szemébe nézni:
kihalt szemében az ős tűz.
Nem tud megvédeni senki!
Önnönmagam öröksége,
hogy hagytam, mert nem szerettem:
Nekem kellett volna meghalnom!
Már örökre csak bolyongok.

2018.04.21.

 

 

Onnan származom

Onnan származom, ahol sziksó mossa arcomat,
pacsirták sírják az égen nász s halál dallamát.
Onnan származom, ahol bujdosott anyám, apám,
mert szólni nem volt joga, nyelvén lakat, mostoha...

Hegedült minden éj, tücskök bús emlékezetét,
tavasztól-őszig remény, túlélést remélt a lét.
Onnan származom, hol ragyogva földet ér az ég,
hol a batyumba pakolták őseim életét.

Onnan származom, ahol pióca volt a doktor,
s nénék gyűjtötték köténybe csodafák-virágok
életnektárjait. Onnan származom hol búzakereszt
feküdt és aranysárgán csillogott a végtelen.

2018.03.30.

 

 

Létmenyegzőn

Hová futnak a szekerek?
Úttalan utakon! Hová?
Lázas álom-igyekezet,
terel győztesen sehová!

Cél-vég a vágyak halála.
Azonosulni az úttal,
küzdve könnyekkel, a hála.
Beérni azzal, ami van.

S fogni a gyeplőt erősen,
mert vagy a zord táj vezet,
vagy a tájat fedezed fel,
s észreveszed a porszemet!

Átélsz minden lélegzetet,
vagy kapkodod a levegőt?
Adsz, vagy kérsz magadnak teret?
A kérdés, a létmenyegzőn.

2018.03.28.

 

 

Osztozkodó

Enyém, tied, övé...
csúfos következmény
cafatjain csüngni,
de szeretünk ütni!
Bárkin. Minél gyengébb,
hát annál nagyobbat!
Már nem is jut többé:
Kétharmad kimaradt.
Ami volt, volt. Elfogyott.
Privatizáció!
Magyar szenzáció.

2018.03.26.

 

 

Becsukom szemeim

Becsukom szemeim,
nem bírom látni:
Sercegő fájdalom,
amint vérthörgőn
koncon marakodik.

Becsukom szemeim,
- vak már mindenki,
vak akarok lenni,
amit éreztek,
akarom érezni!

Becsukom szemeim,
mint nap az éjben,
maradok egy helyben,
forog ringlispíl,
nem változik semmi.

Becsukom szemeim,
- vak már mindenki,
vak akarok lenni,
amit éreztek,
akarom érezni!

2018.03.04.

 

 

Köszönöm tizennyolc évemet!

(Mihályfalvi Sándor 18 éves levente emlékére, öccse MIHI, Mihályfalfi János hozzájárulásával)
https://gondola.hu/cikkek/52899

Anyám, a törvény az törvény:
Hív a Hazám védelme, mennem kell!
Parancsra ölnöm, lőnöm kell!
Sodor galád történelmi örvény.
Köszönöm tizennyolc évemet!

Próbáltam megállítani
a vörös-hordát, kézigránáttal,
mert kell, próbáltam harcolni,
s begyűjtötték az összes leventét.
Kutattak, kerestek engem,

vagy tizedelték voln őket,
ha nem lelik meg hős-bűnös engem.
Anyám,hidd, én nem tehetem,
hidd, másokat magammal nem vihetek!
Köszönöm tizennyolc évemet!

A levente becsületem
vállalta, mit elkövetett, önként.
Lóhátról űztek el messze,
s tüzet nyitottak rám leventére,
Köszönöm tizennyolc évemet!

- ingét és testét szitává lőtték,
majd, mint dögkutyát ott hagyták,
anyja, apja talicskán vitték
vissza a városba- felszabadulást
ünnepelt sokáig az ország.

Köszönöm tizennyolc évemet!
Anyám, hidd, én nem tehettem,
hidd, másokat magammal nem vihettem!
- szitává lőtt ingét a szekrényben,
őrizte anyja a „felszabadulást"!

2018.02.24.


 

 

Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

2018.02.16.

 

 

Front

Egy lóca, egy bokor,
egy csendes sikátor,
minden egy és ugyanaz,
a léptek lassúbbak
vár az apokalipszis
így is, úgy is
ezer éves batyukkal
rabként, szabadként,
okkal, vagy ok nélkül
telik az idő
a vágyak maradtak meg,
csak a vágyak szeretnek.

2018.02.01.

 

 

Szentelt gyertyák

Látlak tükör mélyén összeroskadni,
képmutatás olvad gyerek-semmivé
hiába bújsz, hiába leplezed, semmi
vigyorog rám semmi-ezredesként,
parancsot szór, szeme, mint tüzes ménkű,
s elolvadok, mint hit hű szentelt gyertyák,
de ez titok, nem tudhatja senki sem,
csak a leselkedő tekintet néz rám,
kacsingatunk, de tudjuk, Te mindent látsz!
Békét, csak veled köthetek,Nagy isten,
és csak itt a tükör legeslegmélyén!

2018.01.31.

 

 

Kopogtatnak

Ha kopogtatnak néha,
csak a nagy sötét árnyék-múlt
toporog ajtóm előtt;
sötét árnyék várakozik,
emlékeim, odakint.
Nagy-nagy sötét árnyéka
a perceknek, óráknak,
s kopogtatnak egyre többet
rejtett időkapukon,
dimenziókon keresztül.
Csak itt hallom legbelül!
Rám zárult árnyéka fénynek,
világosságnak, létnek.
Mikor bezártam az ajtót,
talán Istent zártam ki!
Félelmeim kopogtatnak,
hogy itt áll előttem a múlt.
Az ajtót bereteszeltem,
változatlan az emlék.
Isten, tán én rontottam el?
Kezemben volt a kulcs.

2018.01.27.

 

 

egykor /csigusszal/

hagymás-paprikás zsíros kenyeret ettünk,
bort ittunk, velünk vacogott a hajnal,
kerestük az elveszejtett szarvasagancsot,
s diadalittasan összerogytunk magyarként
kén barlangokban szunyókáló hősökről beszéltünk,
eszeveszetten vágytunk valami másra:
őseink bocskorára, táltosokra, lovagolni szerettünk volna
iszapban, sárban, térdig érő halálos vérben,
ebben az ernyedt posványban nem létezni,
aztán fel kelt a nap
kupicákban mértük a lélegzetet,
s elfojtottuk lidérc-álmaink szörnyszülötteit,
nem maradhattunk gyerekek a tanítás szerint
gordiuszi tudomány tekerült viszony-iszony az időre
sótlan pofákat lestünk, vihánc-fruskák báját,
hol a kenyér volt savanyú, hol a bor keserű,
rezzenéstelen arccal néztünk a semmibe, nekünk semmi sem sikerül,

2018.01.27.

 

 

Mindhiába

Számon lakat. Diktált gondolat.
Szabálytalan így. Szabályos úgy.
Mérföldkövek, hipp-hopp, gurulnak.
A falon innen, s a falon túl.
Ide-odatartozás.

Mankó. Topogás. Helyben járás.
Úgy tűnik, hogy a sorban állok.
Szabadság! Visító viszolygás!
Tán Istenre, csodára várok!
Ide-odatartozás.

Fátyol mögött homályos Tükrök.
Szemem Isten-fénye halovány.
Köröket futok, mindhiába!
Mélyen szunnyad az érzésdugvány.
Ide-odatartozás.

2018.01.16.

 

 

Mindhiába

Számon lakat. Diktált gondolat.
Szabálytalan így. Szabályos úgy.
Mérföldkövek, hipp-hopp, gurulnak.
A falon innen, s a falon túl.
Ide-odatartozás.

Mankó. Topogás. Helyben járás.
Úgy tűnik, hogy a sorban állok.
Szabadság! Visító viszolygás!
Tán Istenre, csodára várok!
Ide-odatartozás.

Fátyol mögött homályos Tükrök.
Szemem Isten-fénye halovány.
Köröket futok, mindhiába!
Mélyen szunnyad az érzésdugvány.
Ide-odatartozás.

2018.01.16.

 

 

Én-Is-Te-n

Szél dobál ide-oda úgy egy porszemet,
mint hatalmak eszméi szívemet.
Már több ezer éve hajcsárok hajtanak:
Harcolni! Győzni! Versenyre hívnak!
S nem hagyják ölelni az ember szíveket!
Örvénybe sodort fadarab, kereszt
font körém sötét, hős árnyék-hadsereget,
s hiába osztom szét szeretetem,
rabság szorítja torkomat, kín fojtogat.
A meglopott becsület fájdalma
kullog úgy a bűn után, mint a nap után
kullogok őseimmel. Hajdanán
lüktetett bennem a vér, s érthetetlenül
sodródok Káinnel, szívtelenül.
Testvérem vagy mind! Miért lennél gyilkosom?
Benned lakik Én-Is-Te-n otthonom!

2017.12.19.

 

 

Bánat út

Fa kérge alatt a szú
serceg bennem néma bú,
lassú sorvadás emészt,
alkalmazkodás-örvény
sötét-jelen-mélybe húz.

Értem én, verseny-küzdés
homokszemek pergését,
ám, tán feneketlen kút,
az út végig szomorú,
ha hátrány az örökség!

Istentől származunk mind,
s más hátán járunk mégis.
Mindenki csak lépcsőfok,
egy másik ember-úton,
más hátán járunk mégis!

S tapossuk érzés-sárba
a másik érzést. Hajrá!
Győztes ír történelmet,
való veszít értelmet:
Hátrány Istenhit. Bánat.

2017.11.29.

 

 

Bánat út

Fa kérge alatt a szú
serceg bennem néma bú,
lassú sorvadás emészt,
alkalmazkodás-örvény
sötét-jelen-mélybe húz.

Értem én, verseny-küzdés
homokszemek pergését,
ám, tán feneketlen kút,
az út végig szomorú,
ha hátrány az örökség!

Istentől származunk mind,
s más hátán járunk mégis.
Mindenki csak lépcsőfok,
egy másik ember-úton,
más hátán járunk mégis!

S tapossuk érzés-sárba
a másik érzést. Hajrá!
Győztes ír történelmet,
való veszít értelmet:
Hátrány Istenhit. Bánat.

2017.11.29.

 

 

Minótauroszok vagyunk

Iszony-viszony modern-koremésztő
fűz össze-vissza, lélek-keserűn
ölel magához. Még-még létezek,
vagy csak képzelem boldog létem!
Kit érdekel ma már a tény-érzés?
Se görcs. Se rögeszme. Kétség emészt!
Tőzsdeindex diktátum minden nap.
Ember, s jog hozzáigazítva van.
Büntető kamat-segítség, költsön,
nyújtható mindenkinek, lét-börtön,
és mi sorba álló rabszolgaként
hisszük: Vehetünk levegőt! Önként
bilincsbe tesszük kezünk. Örökre
számok bűvöletében vergődve:
Tőzsdeindex diktátum minden nap.
Ember, s jog hozzáigazítva van.
Család, otthon, szeretet kizárva!
Adathalmazok hordozója ma
minden ember. Élő statisztika.
Joga van statisztaként, tán élni?
Labirintusban kúszva remélni?
Nyilvántartott levegővétel ez.
Bank-gazdáink élet-eszménye.
Kit érdekel ma már a tény-érzés?
Se görcs. Se rögeszme. Kétség emészt!
Tőzsdeindex diktátum minden nap.
Ember, s jog hozzáigazítva van.

2017.11.10.

 

 

 Közvetítő

Elvesztek mind az összetört tükrök,
mű-lénytekintetek tekingetnek
vissza, ábrázat-káprázat körök,
amit látni enged a képzelet;
pillanat felvételek kavalkádja
pörög, egymáshoz simul kétely
és valóság, varangyos békák
álcája mögött vasorrú bábák
kacsingatnak, csókra invitálva:
Fogadj el csúfnak és gonosznak!
Szép-kép ölel magához, légy vak!
A füledbe súgom a holnapot,
de ne higgy a szemednek, a napnak!
Az ezüstcsörömpölést hallgatva
némák a jajveszékelő árvák
és özvegyek siralom-éneke!
Hallgasd csak a csobogó pénzcsapot!
Tajtékzó patakban csillaghullás!
Ússz az árral, s eléred az óceánt!
Könnyekből gyűjtöttem a boldogságot,
felhőtlen örömöt, hát fogadd el!
Csókolj meg végre ifjú hercegem!
Ne tükörben bujkáló lelkednek,
higgy inkább füledben motoszkáló
sugallatoknak, az vagyok én, s tudd:
Véresre karmolta arcom az idő!
Varázs köpönyegem rád terítem,
s irigyed lesz minden földön élő!
Csak hagyd már azt a fránya tükröt,
szólj rólam bármi üdvözítőt!

2017.11.07.

 

 

Naivan

A levél hull, az ág törik,
fúj a szél, vihar tombol,
gyökere ragaszkodik,
a fa áll, néha meghajol,
de nem sír, nem panaszkodik:
Újra, s újra kivirul!

Bár sírok, megalázkodok,
hajlok, mint a fűszál,
védem taposott sorsom,
mert a jövő les rám:
Holnap is fel kel a nap,
Újra, s újra kivirul!

Tudatlanul, ösztön-rögtön
élem az életem.
Álmodom, én is jó vagyok!
Rugdosnak, felkelek,
hiszem, mindenki jót akar:
Az idő mindent betakar!

2017.10.19.

 

 

Smink

Hiába izzad szemgolyód,
csak a láz kényszerképzete ráz;
talán egyszer a földgolyó
halszeme majd mindent lát,
s a frász nem ölelget oly sűrűn!
Ábránd, homály-tükrök kacaja,
smink minden. Látszat, vas-gyűrű
ölelés lelkeden a gazda!
Malacakolban, moslék-abrak,
vihánc-tánclélegzet, hogy élsz!
Percre pontosan beosztott sóhaj,
felháborodás programdühe ég,
hamvaszt, kifáraszt, szolgálatra int!
Vergődéstől szorul jobban a hurok,
- háborogj! Legalább így fájni fog!
Magadnak húzod a szíjat
egyre szorosabbra!
Mint csapdába csalt állat,
csak előre menekül,
s egyre jobban hízik, acsarkodik,
csípi, marja a rüh,
de falja az elé lökött abrakot
- míg fenik böllérek a kést!
Információ dömpinggel
zárják rövidre az agyad!
Tudományosan ballagsz
a megtervezett pokolba!

2017.10.19.

 

 


 

Magányos bárány

Izzik a szik, párát lehel a föld,
baktatok, mint kivert jószág
a nyáj után, s mindenhol csak a köd,
sehol szeretet-gazdám.
Iszony-viszony űz egyre messzebb,
ismeretlen bozót szúrja oldalam,
sodor kényszer-muszáj, megfelelés:
Élni kell! Rongy ruhám hozzám tapadt,
korhű álarcom bár levedleném,
de nincs alatta meg őseim szíve,
elkupeckedte a mostoha élet,
s a szakadék peremén egyedül sírok:
Miért rohantatok a pénz-kolomp után?
Rajtam időtlen bundám még tán védi
húsom egészség tisztaságát,
s a vér, hiába fertőzték, őrzi
ragaszkodását hozzád hazám.
Ordítom, kiáltom: Ott a szakadék!
A nyáj fut. Szól a kolomp.
Minden oldalról irgalmasan ég,
félelmetes harangzúgás kong,
Felperzselt föld üvölt:
Itt és most veszik el a jövőt!

2017.09.01.

 

 

Kényszerbűbáj

Moirák fonják az élet fonalát,
s valami kókler kezek ostobán,
kényszerbűbájt kevernek bele.
Kevés volt a bábeli zűrzavar,
most törlik vér-emlékezetünket,
űzött, korcs-vadak csordáival.

Annullálni kívánják újra,
ostobán, a lélekben hordozottat!
Ne nőjön gaz! Ne nőjön virág!
Gyártunk neked szebbnél szebb álmokat!
Termesztve tiltják: Egyél mákvirág!
Hajolj a földig, tudd, te szolga vagy!

Innen oda, onnan ide, terelt
jószágként vándorolva, menj
vezényszavak után szív nélkül,
vakon, hidd el, Mammon majd befogad!
S ha nem értesz már semmit belül,
külsőd is elvegyül, kéj-kedv a ma!

Mikor megtömték már rendesen
minden érző szívet csendesen,
előkerül majd a vizes lepedő,
és hipp-hopp, se hazád, se otthonod,
s nem vagy senkinek testvére, pőre
őre csupán, lélektemetőd a hon.

2017.08.06.

 

 

Átok-keserű élet

Nagyon-nagyon vannak sokan,
akik tudják a sors-jövőt,
s alku tárgyává teszik azt,
mit rájuk bízott a teremtő!

Mi végre okosok, hősök?
Bezsebelik csak a jövőt.
Csörgetik csak az ezüstöt,
s pusztul ember s ég menyegző!

Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!

Vinnünk kell az üres batyut,
keserű-kenyér jutalmat,
mit mindennap csak megkapunk.
Éhkopp lét, az asztalon vigasz.

S több ezer éve hazudnak:
Imádkozz! Légy alázatos!
Holnap, vagy tán holnapután,
felvirrad, hidd el a te napod!

Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!

Kisajátított hatalom
a múlt és jövő-ismeret,
Mammon-okos-tudományos
alapokon nyugszik az ember.

Sejtjeimnek magyarázzák,
hogy miért ráz ki a hideg!
Ellopott csalfa csúf világ,
hazugság miatt esz az ideg.

Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!

S ha nem segít semmi rajtuk,
kitör az erőszak hullám:
Háborúba fojtják mocskuk,
s mutogatnak, rossz ez a világ!

Változz meg! Léha rossz ember!
Miattad keserű a nap!
Tudjuk, mire van szükséged:
Csukd be szemed, és higgy nekünk!

Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!

Álomvilágot teremtettek:
Ratifikált a szenvedés!
Hajtsd igába te is fejed:
Fogadd el, jó Isten kenyerét!

Szenvedni teremtett Isten,
ezer meg ezer éven át!?
S vannak kik még ma is hisznek,
hazugok mézes-mázos szavát!

Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!

2017.01.21.

 

 

Megértés

Szomjazó kies pusztának,
hiányzik, Édesistenem,
hiányzik megértő anyám
mindent átkaroló keze!

Ha van földöntúli hála,
neki hálával tartozom.
Életét adta, - rongy világ-,
hogy érzést, életet adjon.

És pökhendi gazhatalmak
játszanak szent templomával,
testemmel csiki-csukisat,
bújócskázó-álságosat.

Két kezével kaparná ki
haszonra éhes szemetek!
Miért nem tanultátok meg,
hogy az élet csak szeretet!

2017.07.24.

 

 

Becsaptak

Adtam erőm, hitem, testem
egy korcs-képzeletnek,
adtam kényszer-kenyér sorsnak
a mindennapokat

s nem kaptam semmit, bár éltem.
Másképp nem élhettem!
Formássá faragott tuskó,
tárgy, rabszolga vagyok.

Kölcsönkapott tudás oktat,
mit csináljak s hogyan.
A kölcsönért megfizetnem
a lelkemmel kellett.

S futottam, mint a bolondok,
lég-szivárvány úton,
Istent eldobva magamtól
nem adtam magamból
semmit.

Mások faragták keresztem,
én csak vittem, vittem.
Atyám, mért hagytál magamra,
mindig csak rád vártam.

Lehet itt voltál én bennem,
nem vettem észre se,
mások bolondját járatták,
harcot, küzdést, ármányt,

pedig itt volt a szívemben
a szeretet, a béke.

2017.07.20.

 

 

Élő-adás

Nem borul ki a lisztes zsák soha,
ledugják nyelvedet a torkodon,
bagatell elhallgatnak, letiltnak,
sorsot rebesgetnek, ős-rögös úton,
holott csak a napot takargatják,
mikor kicsordul utolsó csepp véred,
és önigazultan maradsz rabszolgák
rabszolgája, kéj-kedvük bére.
A fátylak mögött táncol a Szajha,
s látványba szédül minden tekintet,
megfestették már az eget, színpad,
abrakadabra! Csodák következnek!
Ég és föld remeg, sírás, félelem,
könyörgés: Ó jöjj, jöjjön segítség!
Lelkét vesztette a porból született.
S trónra ül a testbe zárt kétség!
Hajbókolók hada üdv-rivalkodik,
nincs tovább Istennek országa,
csak bízhatunk, reménykedhetünk,
maradunk még egynéhányan!

2017.07.19.

 

 

Hangya sors

Morzsa alatt nem nyög hangya,
nincs ideje fáradságra,
csak megy, teszi dolgát, gürcöl,
életéért küzd naponta.

Hogy futnak égen a felhők,
sose látta, nem is tudja.
Nem csodált még szivárványt se,
életében más a gondja.

Belül érzi: Jő a vihar!
Védeni kell testvéreit!
Belül érzi, hogy ha baj van,
védi bolynak gyermekeit!

Két dimenzióban éli;
jóban, rosszban percéletét.
Csak a munka, a tett hajtja:
Mindig csak jót-tenni-lét!

Hej, te hangya, magyar paraszt,
sosem fogy el a türelmed!?
Hej, te hangya, magyar paraszt,
mikor fogy el a türelmed!?

2017.06.18.

 

 

Néma sikoly

Se kint, se bent, nincs már érték,
csak zúgnak füleink,
túl nagy a zaj, nincs élettér,
zúg az agy, s vágyaink.

Nincs már itt semmi, semmi jó,
csak győztesek hatalma
és az erőszak lett a jog.
Fiaink mind meghaltak.

S a média azt sugallja
mindez nagyon-nagyon jó:
A szívben nem lakik hála,
se érzés, se semmi jó!

Ha ez, itt most a Kánaán,
hát sírnak a Kárpátok!
Isten sír, arat a halál,
kihalt a bölcs apátok!

Belül sír csak, sír az élet,
kényszer-mosoly sors, keserv,
az elfojtott ép lélek!
Isten sír, sír az élet.

Se kint, se bent, nincs már élet,
nincsenek vágy-sóhajok,
fák, virágok énekelnek,
nincsenek vágy-sóhajok.

Bilincs a nappal és az éj,
nyugalmat már nem talál,
fröcsög a kétes buja kéj,
fejed, hol lehajtanád!

Dobozból ének, zene szól,
mű-vészimádat a trend,
frekvenciák hatás alól,
se mód, se lehetőség.

Önellátó már nem lehetsz,
nem, embert nem szerethetsz,

csak Mammon előtt hajtsd fejet,
s dicső lesz az életed!

A dicsőítés nem kényszer,
de csak a stréber alku
hagy lubickolni a vízben.
Tükröd leple elvakult.

Csak a sors kacsint vakon ránk!
Kényszer a lét - azt mondják-,
kényszer a megalkuvás
és senki nem mosolyog ránk.

Kimondani már nincs erő
a szó, a hang elakad,
kinek már mindegy a jövő
az mer, az még tán jajgat.

S hiába mondja már talán,
mindenki most agyhalott,
se lát, se hall Dömötör, lásd
mindenki most agyhalott!

Fogyasztói társadalom
szívja vérünk, Istenünk!
Elrabolta ember valót,
törvényt ült ellenségünk.

Meghaltak mind az őseink,
miért, kiért, ha a kéj,
hörögve spekulál? Senki
sem halna életünkért!

De a törvény térdre büntet,
kényszer kenyér ma a sors,
hiába jönnek új legek,
kényszer kenyér ma a sors.

Hiába is énekelnek
sok-sok szép új dallamot,
halottjaink nem félnek,
árvák sírnak, s hajnalok.

És nem szül rabot a leszbi,
sem a celeb buzeráns.
Csak a törvény hörög, jelzi,
hogy az úr a spekuláns.

Lélek süvölt a sírokon
a szél mindent eltakar,
avarba fúlt hamvakon
tombol törvény-zivatar.

S legjobb élet, mit élhetünk,
tán ez a legkisebb rossz,
mondják, mi csak fülelünk,
ha ez a legkisebb rossz...

S nincs már egy se oly vak látnok,
ki nem halálról dalol,
megölt lelkek hangján dúdol,
bár mind sorjában halott.

Keresztre feszíttetett szabadság!
Üvöltenek apáink
az utolsó szó ős jogán:
Élnek majd unokáink!

Se kint, se bent nincsenek már
a léleknek hangjai,
csak a bús harangok húzzák
az ember napjait.

Meghalna mind, aki érez,
akiben még van lélek,
mert bilincsben élni félnek,
lesúlyt a jog és a törvény.

Kelepcében minden érzés,
kelepcében minden vágy,
szentesítette a törvény,
hogy az úr a spekuláns.

Némák az erdők, a folyók,
néma minden gondolat,
virágoznak bűn-virágok,
fogoly minden gondolat.

S bűnös újra a bűntelen!
Senki nem halja átkát,
mert a szó becsülete,
hetvenszer hétszer megbocsát.

Se kint, se bent nincsenek már
a léleknek hangjai,
csak a bús harangok húzzák
az ember napjait.

Ajtók mögött zárt lakoma,
stréber erről énekel,
csak sötétben, zárt szobában
sikít az ember lelke:

Ősök sírján nem nő virág,
csak a halk szél muzsikál,
a lélek mindig visszajár,
szavam halld meg, hős Edward!

2017.06.07.

 

 

Hallucináció

Reményeket álmodik a nyomor.
Nincs, szaladgál hidegrázós agyban,
félelmet generál kalodás hintó,
minden olyan kicsiben, mint nagyban:
Hangyát taposnak győztes hatalmak.
Agyba ültetett mag, csírázó hit
burjánzik: Egyenlőtlenek álma
válhat valóra, míg kopírozott
gondolat él a paradicsomban!
Felfoghatatlan tudás gyümölcse
foncsortükörből vigyorog miránk,
semmi sem úgy van, ahogy elmondják,
csak illúzióban ringatott lét
térdel le álság-hatalom előtt.
Gyermek álmok valóságában él
a megronthatatlan tisztaság és
hamis törvények kényszernappala
növeszti gyilkos-csaló haszonná.
Hagyjuk, hogy kézen fogva vigyenek
a pokolba. Korhadó fák alatt
hamvából éledő élet magokat
írt a rendszer, mert mindent sorba szed,
rabláncon vonszoló pirulákkal
csicskahadba állítja szerelmed,
mocskos szabadság-ukázt gyártva,
kutyáját uszítja az érzésre.
Nem kell, hogy a szíveddel láss, csak értsd
a sokszorosított vezényszavakat,
hogy térdre tudj rogyni, ott és akkor,
amikor akarják.

 

2017.05.02.

 

 

 

Sokat mondják

Pusztán a kimondott szó semmit nem jelent!
Nem véd. Nem minősít. Csak, mint szélbe szórt mag,
nem tudja befogadni a földi lélek,
kering, s ütközik a dobhártyával,
de hamis.
Nem ér semmit sem a szajkófeleselés.
Más idők visszhang-harangja kong legbelül,
kiüresedett életsikoly-nevetés.
Kiskapun közlekedni törvénytelenül,
hamisság.
„ A tett minősíti az embert!" – de a tett,
tükör mögött bújócskázva álszent beszéd!
Mert látva lát, sötétben érez az ember.
Szörnyű sötét van ma. Máma szörnyű sötét
a világ!
Érzi a hajnalban ébredő szempár,
mikor még énekelnek a madarak,
a szél se fú, csak a nap perzseli a határt,
hogy mégis-mégis rend van, bennünk csak
a sötétség.
Bábeli zűrzavarban fecseg a felszín,
semmi sincs úgy, semék törvény, ahogy mondják,
szajkó ugrál a fán, valamit ismétel,
valami torz-visszhangot, mendemondát
keresztre feszít.

2017.05.04.

 

 

Bűz van

Bújócskázik velünk a bűz!
Paraván mögé bújva,
paragrafusokkal körbe véve,
az embereket eszköznek nézve,
a bűz terjed,
„Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt király!"
Demokrácia játékot játszva
a gyengéknek halált,
bólogatóknak rabszolgaságot,
s enyhe pírral arcodon,
alamizsnáért lelkeket
rabolt a törvény és a jog!
S azt mondod ez a kisebbik rossz?

A levegőben is bűz van!
Csak az elitre jár ózonájer,
s a többi fuldokolva,
az ezüstbe bolondulva:
Idegen halleluja éneket dalol!
A bűz terjed,
s mint őszi köd-fátyol
betakar mindent, s mindenkit!
„Hogy sírva tallóz, aki él:
Király, te tetted ezt!"
Kölcsön adjátok az életet,
s lelkünkbe zárjátok a szót?
S azt mondod ez a kisebbik rossz?
Kutyának odavetett csonton rágódik a nép!

Demokrácia játékot játszva
a gyengéknek halált,
bólogatóknak rabszolgaságot,
s enyhe pírral arcodon,
alamizsnáért lelkeket
rabolt a törvény és a jog!
S beteg fáradt testünk büdös,
rühes a szó, ha bírálni mer,
csak választani van jogunk!
Szívünkben a vér lázad,
embert gyalázó ez a modern század.
S azt mondod ez a kisebbik rossz?
Gané közé terelt gondolattal
a mennybe repít a gondola?

A bűz terjed.
Lesüti szemeit a kor.
A kutyát törvény védi,
s hátunkon csattog az ostor:
Húzd, baromállat!
Gazdád vérbe részegült!
Nem számít az emberélet?
Orgona szól valahol,
az elit bálba jár, vígan dalol:
A világok legjobbika
kitépte szívünk, űzi lelkünk,
rabol a törvény és a jog,
a bűz terjed,
s azt mondod ez a kisebbik rossz?

2014.11.18.

 

 

Bandukolva

Kihalt madarak károgása,
mesék homály-illúziója,
elrabolt álmok, kupleráj báj,
morfium-valóság,

eszem-iszom dínomdánom,
- virágok lelkét sose látom-,
csörgő vekkerek, hidegrázás,
morfium-valóság,

műsort okádó irányítás
visz a sírba. Kézen fogva bár,
elvisz, terel a nagy nihil-vágy!
Átkozott valóság,

kódok ösvényén bandukolva
visz a sírba. Kézen fogva bár,
elvisz, terel a nagy nihil-vágy!
Átkozott valóság!

Szerelmem tán már sose látom,
csak a Mammont, nagy Sátán-mammont
kell imádnom! Kézen fogva bár,
elvisz, terel a nagy nihil-vágy!
Átkozott valóság!

2017.04.25.

 

 

Porhintés

Némán nézek, mint az öreg fák.
Üvöltenék, de úgyse hallják.
Virágot hoztam, hogy lássanak.
Isteni illatot, vakoknak.
Megmérgezték gyökereimet.
Porhintés, agyamban láncfűrész...
Némán nézek, mint az öreg fák.
Üvöltenék, de úgyse hallják.
2017.04.24.

 

 

Vergődés

Letépett virágok sikolya suttog,
kidőlt fák vérében mosdok,
lábam alatt minden rovar sercegés,
a halálra taposott lét
fülemben kiabál, ordít a pokol.

Döntenem kell, mit viszek majd magammal:
Jön velem az összes óra,
vért izzadó pillanat, a reszketés,
hetven-nyolcvan évnyi regény,
hét-nyolc milliárd remény-gondolat,

minden ember nevetése, bánata,
velem jön az élet maga,
és egyszerre érzem majd a születést
és a halált, vagy semmiség
ölel magához, rettegő Isten tudat.

Lógok a létezésfán, lassan érek,
újra és újra ízlelem
a mindenség legapróbb részletét.
Keserv és méz ölelése,
illat, íz, belém sűrűsödött élet.

Mennydörög az ég, egy pillanatnyi düh
és felfal a kénköves rüh,
méreg szabadul ki belőlem, villám,
alávalóvá válva, vár
a pokol... hagyok vágyakat örökül?

Batyumba gyűlt vétkek árnyéka lelkem,
s az időburok körbevesz.
Itt kell hagynom mindent, vagy mindent vinni,
sok ezerszer visszajönni,
keresni újra önmagamban Istent!

Tudok-e majd kopogtatni a menny ajtaján?

2016.04.25.

 

 

Mézesmadzag

S jött az egyetem fura ura
- a spekuláns, hajléktalan pesti kölök-,
azt tanulhatod, amit adok,
csűrés-csavarást felsőfokon,
vagy soha nem lesz diplomád,
szolgálhatod a népedet, a hazád,
kenyérre, vízre ne számíts,
állj be a sorba, lázíts, kiabálj,
a repülőszőnyegen lesz diplomád!
Mindent megkap a test, mi földi mámor,
ha beállsz a sorba, s együtt kiáltod:
Hozsánna néked Mammon!
El ne hidd, mit mondanak,
hogy lélekre, érzésre hallgathatsz,
- én, tudom, én vagyok az egyetem ura.-
a test él, a test szabad,
ha velem vagy, azt csinálsz, amit akarsz,
lesz házad, autód, egzisztenciád,
hát add nekem, mit sosem értsz meg,
add nekem a lelkedet!
s ment a cirkusz, percről percre,
a bohóc csak publikált,
nevetett, miközben belül sírt, a közönség,
s az illuzionistára várt a nagyvilág.
Míg hőbörög, nem éhes a nyomor,
s a gyomorforgató spekuláció
hirdeti, a győztesnek mindent szabad!
Ha kell, hát kihal a föld,
mert az erősebb kutya baszik,
Ne ölj!
az első törvény haldoklik,
a szándékot kell vérbe fojtani,
hogy érzés nélkül, fejet hajtva,
Ugass!
ha gazdád a maradékot eléd löki!
Cérnára fűzve csilingel a vágy,
a csali mézesmadzagra fűzve,
a végtelen lehetőségek közül tied a halál.
Tudom, nem tetszik e látomás,
s köd, szemedre szürke hályog tapad,
eladtad lelked,
valami kétes tudománynak.

S hirdeti az összes „tacepao"
élj a Mostban, fald fel gyermeked!

2017.04.14.

 

 

Új levegőt

Rozsdafolt testem pókháló-labirintusában
kering a végzetes göröngy. Néha remeg a pók.
Kevés a levegő. Csak az Isteni akarat
segít megélni az újabb és újabb sóhajok
fogságát. Szárnyam letépte az őrző angyalom.
Révkalauz vezet egy sötét sikátoron át,
élek valami rothadó bűzben. Faltörő kos
bennem a gondolat; az út nem vezet sehová,
csak újabb sikátorok nyílnak, még büdösebbek,
még több leprás-eszme kupacok között a mélybe.
Üvöltök, s a visszhang tömegek sikolyát löki
hullámokban dobhártyámra, a csontok csörögnek,
ébresztenének évezredes álmomból! Senki
nem hallja a harangzúgást, félrevert kolompot,
ott belül a pókháló közepén remeg a szív.
Félrevezetett forradalmak emléke gyötör.
Gyermeki hitben hiszik Istenben, töretlenül.
Akarok tenni, s más malmára hajtom a vizet,
előre megtervezett hőbörgő óceánon:
A gályát áthatolhatatlan erő tartja fent,
mindig a víz fölött lebeg, s okádja ragyogón
egyre több és több szenny-káprázatait a vízbe.
Ki itt az úr? Testembe ültetett vírus dobol!
Kapok enni, inni. Dobozból eszme-csodákat.
Közben lelkem zsák-árbócra feszített vásznon lóg.
Bolygó hollandi a vetített idő: Vége van
minden dalnak, csak hallucinál az ember vágya!
Fog kiáltani Isten: Kérem a következőt!
S töröltetik minden emlék, az álom véget ér!
Ködfátyol-lepedő borul az égre, s a földre,
a gálya zátonyra fut: Álmodok új levegőt!

2017.04.11.

 

 

„Fiat justicia, pereat mundus"
(Legyen igazság és vesszen a világ)

Hallom, vádak álmodóit:
Kutakodó szemük sunyin
oson végig halottaink
merev testén, vég-kéj izzik

vak-sötét lelkük tengerén,
bosszúeskü, kőszív övék,
s álmatlan utakon bűnlét
ketyeg mellkasuk legmélyén.

Dübörög kút-eszmetankjuk,
gázol időn, testen, Fiún,
míg imát titkon mormolunk,
gondverejték s ránc homlokunk.

Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
álnok, mocskos pénz világa,
virágzik Sátán hatalma.

A magyar lett kirekesztő!
Tiszaeszlár jogveszejtő!
Nincs gyilkos, csak bűn s áldozat,
halott lány, vérvád és kárhozat.

A magyar bűnös, jogerős
igazság nincs, út s útvesztő
között csak Mammon-különbség,
leprás-, rongyérdekközösség!

Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
hosszúkezük éjszakába
nyújtózó Sátán-virágfa!

Hallik, Solymosi Eszter sír!
Az ország egén villám-sír:
Gutaütést kap Bécs s Rotschild,
Isten lelkükkel cicázik!

2012. 04.02.

 

 

Megmaradunk

Bár láncra verve húzzuk az igát,
de dalol a szív, mondja igazát.
Azt hiszitek, hogy a Sátán kötél,
vagy a pénz-rabszolgaság megölhet?
Hát nem. Lelkünkben él a szabadság!
Esőben, sárban, fűben, fában lásd:
Ott él az igazság! Megmaradunk
örökre, mert mi magyarok vagyunk!

Pusztíthat köztönk parázna Mammon,
mi dalolunk, s a dal él, szabadon.
Időtlen idők sem győzhetik le,
mert a szív szabad marad örökre!
Megkötöztétek hitünk és nyelvünk,
de mi magyarok, szabadnak születtünk!
Él bennünk a lélek! Megmaradunk
örökre, mert mi magyarok vagyunk!

Nincs hatalom, amely kitépheti,
a belénk ültetett szeretet-hit
által lüktető Természet-Istent!
Nincs földi hatalom, csak az Isten,
ki ítéletet mondhat fölöttünk!
Mi magyarok, szabadnak születtünk!
Él bennünk az Isten! Megmaradunk
örökre, mert mi magyarok vagyunk!

2017.03.15.

 

 

Humán-gyomor

Ubi uber, ibi tuber
/Ahol szarv van, ott tőgy is van/

Lopott, csalt, hazudott
a börtönben jól lakott.
Rabolt és embert ölt
börtönkosztot örökölt.
Szállást, ruhát, otthont
kapott, emberi jogot!
Munkát, nyomort, gondot
a tisztességre hagyott.

Papol eszme-állam,
- védi embert az állat-,
de nekünk nem jutott
hely a bűnözők között.
Nem nyaltuk eléggé
rút talpát a féregnek,
korruptak se, jók se
nem lehetünk sohasem.

Kell, hogy jusson bűnre,
bankra kétséges törvény!
De nem jut szegénynek
más, csak egy, a tisztesség.
Éhen lehet halni!
Szabadság-liberális!
Munkabér és nyomor
kifordul humán-gyomor.

Üvölt emberi jog!
Csak bűnözőknek jutott?
Szállást, ruhát, otthont,
kenyeret ingyen kapott.
Éhen lehet halni!
Szabadság-liberális!
Munkabér és nyomor
kifordul humán-gyomor.

Szürkegazdaságban
kis egeret vadásznak.
A fehér-gallérban
törvényről magyaráznak.
Éhen lehet halni!
Szabadság-liberális!
Nyomort, gondot, munkát
a tisztességre hagyták.

2017.03.01.

 

 

I Részlet (önéletrajzomból)

Hogyan mondjam el?
Sutban, bekecs-pólyában nőttem fel.
Kanapén, vaságyon aludtam,
hideg szobában
téglát rongyba gyűrve, meleg dunna alatt,
vagy öten a kisszobában
a teatűzhelynél melegedve,
némán vártuk a holnapot:
Örök-csodában bízva, anyám félte,
apám nem hitt a keresztyén Istenben.
Mamám, pápaszemében várta a halált.
Nővérem, rettegett mellette az ágyban:
- Mikor ébred halott mellett fel!
Tátott szájjal bámultam a világra:
Mennyi minden más van!
Egy kiló kolbász járt fizetéskor,
télire tíz mázsa szén.
Egy évben egy nadrág, foltos,
és a levedlett örökség.
Álmomban kiabáltam: - Hé, emberek!
Anyám tudta, hogy egy Kisjézus minden gyermek.
De az emberek, holmi anyagi gonddal,
kényszer-kenyérért suttogtak!
Valami megfelelési öntudat
fojtotta beléjük a szavakat.

Az nem úgy van, hogy meggyónunk és kész! – mondta apám.
Mert lelkében gyón a nép!
Megbocsátani Isten nem tud,
csak elfordítja a fejét!
Fizetéstől fizetésig kongott a tányér,
s fizetéskor a kocsma enni kért.
S hogy felszakadt-e ott a seb,
mely ezer meg ezer éve nyomja lelküket,
már nem emlékszik senki,
borba fojtva vitték terhüket.
Makacs legény a sors, inkább nem kér enni,
de sosem lehet sorba állítani!

Az óvoda kimaradt, mint úri gőg.
Csak a jószág szeretet öröklődött,
de bedarálta a cifra ködös kor.
Mert amelyik jószágnak nincs neve,
annak gazdájának sincs becsülete.
Az önkiből egy cukorkát hoztam magammal,
s anyám a sarokról szaladt vissza,
kifizetni, mert nekünk lopni nem szabad!
Torokgyulladásra, titokban fagyit kaptam,
hogy az injekciót hagyjam beadni,
anyámmal, ily alkut kötöttem én.
Ordítottam, nem ezért születtem, s sodort a lét!
Makacs legény a sors, inkább nem kér enni,
de sosem lehet sorba állítani!

Vályogot pakoltam, futottam a szekér után,
és a nap végén felülhettem a bakra tán...
A fizetség mindig más zsebébe landol,
a becsület, mint koldus, üres marokkal lohol.
Nem kaptam én semmi mást,
csak hallgassak, fogjam be a szám,
a sorból nem szabad kilógni,
mert elsodor a törvény, s hat a lom.
Soha nem mertem sorba állni semmiért!
A sorból kiállni, senkinek sem lehet.
De mire sorra kerültem, üres lett a tenyerem.
Hogyan mondjam el?
Minden fájdalmat az idő betemet:
Makacs őseim sorsát örökre magammal viszem.

2017.02.09.

 

 

Ezüstcsörömpölés II

Smirglivel csiszolt szavak
simulnak az eszmékhez,
érzés-nélküli tárgy a vágy,
a falhoz állítanak,
tartják üres markukat,
s mint paraszt az állatot,
senki sem szereti már
a napfelkeltét, s nyugtát!
Ma is jut annyi ezüst,
minden fukar marokba,
hogy főjön agyuk, üstben,
hazug akaratokat!

-Kánaán felé félúton
nem számítanak a halottak!-

Vakarcsfogás, ámítás
bűbájitalát kortyoljuk,
vak tanösvényeken tán
bolyongva, ténferegve,
még mindig hiszünk csalók
Sátán-üzenetének!
Hisszük, hogy nincs rossz szándék,
csak megtévedt emberek
formálják az életet,
sárból lélektelenné!

Parancsszóra működő
agyat nem irányíthatja a szív!

Már régen kitalálták
Néked a Tudásfáját,
hogy annak gyümölcsét fald,
s ne halld meg a szív hangját!
Isten gyermekeként légy
alázatos rabszolga!
Hisszük, hogy nincs rossz szándék,
csak megtévedt emberek
formálják az életet,
sárból lélektelenné!


2017.01.24.

 

 

Hiába...

Tátott szájjal néztem mindent,
ide születtem.
Csak egyedül üvöltöttem:
Miért Istenem?

Szeretni szerettem volna,
s rohant a világ,
mindenki anyagfogságba
zárta önmagát.

Senki nem látta a szívem,
a szívem, hogy sír!
Istenem, ide születtem:
Önző gnóm a kín!

Szeretni szerettem volna,
s fontosabb a pénz,
tátott szájjal néztem, hogy ma
sehol nincs megértés!

Hátam mögött ütött-kopott
lélekhalottak,
egymást ütik-verik, holott
együtt haladnak!

Szeretni szerettem volna!
Minden küszködés,
hiába üvölt, hiába
sír, áru a lét!

Szeretni szerettem volna,
s rohant a világ,
mindenki anyagfogságba
zárta önmagát.

2017.01.14.

 

 

Nagy előadás

Önzés és félelem-kenyéren nőtt strigulák
sorakoznak az életmészérszék színpadán,
nagy előadás készül!
Összedől a kártyavár, mit a Sátán épít!
Isten felszabadítja rabságból a népét!
Nagy előadás készül!

A darabokra hullt lét újra egy és szép lesz!
Átöleli az ember az embert, s egy lét lesz!
Nagy előadás készül!
Mindenki érezni fogja a másik szívét!
Isten felszabadítja rabságból a népét!
Nagy előadás készül!

2017.01.01. 0,10.

 

 

Nincs jogod!

Magyar! Jogod van éhen halni!
Bűnözők előtt hajbókolni!
Dolgozni, tűrni, kussolni!
Csak sötét magányodban otthon:
Egyedül félni, félni nincs jogod!

Vakká válni, süket némává,
a korbács súlya alatt rabszolgává,
lelki nyomorékká,
jogod van válni nyomoronc:
Egyedül félni, félni nincs jogod!

Az életet tovább kell adni!
A magot meg kell őrizni!
A lélek elkezd majd sarjadni!
Hóban, sárban, esőben, nyárban:
Egyedül félni, félni nincs jogod!

Isten és ember előtt húzd ki magad!
Egyenes gerinccel jöttél,
és egyenes gerinccel mégy
teljesen mindegy, mit gondol a Kor!
Neked félni, félni nincs jogod!

Magyar vagy! Igaz Ember!
Tiszta és becsületes!
Mi dolgod a férgekkel?
Az égen ragyog a napod:
Neked félni, félni nincs jogod!

2008.07.22.

 

 

Szalad az idő

Hagyom, mint a legszebb levelek,
fogjon rajtam a kor, őszülök.
Talán megmutathatja a vén
fa, hogy csak aludni készülök,
mint a sárguló, barnuló táj;
néha megfárad az ember is,
de ez nem a hamar elmúlás,
ez csak egy állapot, idősík,
mert semmit sem viszek, itt marad
minden. Valaki majd szívében
érzi: A legszebb leveleket!
(Amiket nem írtam meg soha;
mindig lángolt szívemben a tűz,
szerelem vessző-paripája,
űzött, hajtott a vágy, és nem szült
megnyugtató békét szívemnek.
Amiről nem beszéltem soha,
mégis, mint gyilkos perzselés,
égett bennem mélyen az avar,
futott, szeretet avartüze.)
- Céltalan tűnődés csak a nyár,
sose nyíló szivárványhidak
alatt sétáló idő talán,
megfoghatatlan pillanat.
És most csendesen múlik minden,
gyönyörűen keserű, csak szép,
az örökké gyorsuló élet.

2016.10.25

 

 

Nemzet (t) Anyám

A seb felszakad! Mert nincs gyógyír.
Nincs, lelki fájdalmunkra balzsam,
nincs gyógyszer, az idő kegyetlen,
több ezer éve genny áztatja
Hazám.

Hová fajultál: Hunor, Magor?
Papolják hazugul az igét!
Megvették a bűnt, gyónnak, esküt
szegnek, hazudnak, csak sír lelkem,
Hazám!

Elveszni látszik, bűntelen nép...
Sóhajom és álmom vergődik,
szenved, kihalt talán az érzés?
Érted élni, élni nem szabad:
Hazám!

2016.10.21

 

 

Iszapos szív

Csupán zúgó harangok könnyeit
sóhajtja a magány:
Befelé fordul, magába mar,
szívben őrzött arány,
akár a kígyó-hit; mindent akar.

Átszabja a menekülő szív-vihar,
mint homoksivatag,
a testünkben létező Egy-Istent.
Kihalt mocsarakban
visszhangzik néha-néha a lélek.

Megkötözött gondolatainkból,
csak a néma sikoly
hallatszik, bömbölő gyermek
igazságérzetét
fojtják hamis tudásba, győztesek.

Mindent lehet és semmi sem igaz,
csak nő, csak nő a gaz!
Bizonyítási kényszer-logika
uralkodik rajtunk:
Káin lélektelen tette ural.

Belül érzi az ember, fájdalom,
minden önmagunkért
tett tett, ha mások szívéből facsart
élet árán nyerünk,
és mégis harcol a bűn, a vak.

Időuraknak érzik magukat
a pillanat foglyai:
Se múlt, se jövő, csak a gőg!
Ideológia csak
minden bűn és minden háború!

Születés, élet és halál vár rád,
ez lett a törvény.
Nem kell gyermek-utód, folytonosság!
Kihalt mocsarakban
visszhangzik néha-néha a lélek.

2016.10.18.

 

 

Vágta a semmibe

Hát nem. Nem működik semmi.
Csak vagyunk. Lehet ezt érezni?
Uraim, nincs múlt, s nincs jövő,
gépek begyén nő a csecsemő!

Zsold táncát járja, ki bírja.
S csak hányni tudunk, megannyian.
Erre büszkék a nagyurak:
Monoton hatalom agyukban.

Kizárt a szív és a lélek,
örülök, ha néha lélegzek.
Ez már a falanszter kora:
„Közös lónak túrós a háta"

S vágtat a semmibe a kor!
Placebo-hatás ostromol.
Urak, még lélegzünk sokan,
Jerikó falai leomlanak!

2016.10.09.

 

 

Mondd, miért

Nem tudok más lenni, mint ami vagyok:
Ha fáj, sírok. Embertelenekre köpök.
S ha az igazság gazzá válik, miért
ne mondanám ki, hogy ami van, minden rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?

Szolgalelkűvé neveltek évszázadok.
A szívemre, törvények miatt, nem hallgathatok!
Ember vagyok-é még így, félig rabként,
félig robotként, mondd, miért nem ugathatok?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?

„Mit rákentek a századok", - álmodom-
valaha „Lemossuk a gyalázatot!"?
Unok már térdre borulni másokért:
Miért ne mondhatnám ki, ami van, az rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?

Senkik uralják a lelkem, szívem megfagyott,
egy darab adat a létem és az otthonom.
Jobb talán meghalni, miért és kire várnék!
Petty-pontok az emberek, mint hulló hó.
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?

Elmúlik az érzés. Elmúlik minden, ami volt.
Légvárakon nő a jövő. Ezért sírok.
Nem titkolom, rabként nem akarok élni.
Miért ne mondhatnám ki, ami van, az rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?

2016.10.06.

 

 

Tartozom

Tartozom, a kétségbe esett arcoknak,
magamnak és a létnek: Miért is élek?
Fejjel megyek a falnak, mintegy ős vadkan,
csak az igazam érzem, s bilincsben létem.

Szerető természet ölel csak magához;
fák, galambok, csendes ájer, az Öregisten.
Csírázó rabként senkihez nem tartozom.
Egyetlen egyként mindenki itt él szívemben.

Magamért semmit sem teszek. Arcodat fordítsd
a napnak, az első sugaraknak, hogy lásd:
Dolgozik benned az Isten! A lét, azért sír,
mert eladtad, a tükörképnek, önmagad!

Betonbölcsőben ringatod a szív álmát,
így nem talál rád soha a lelki béke!
Összetöröm, rút világunk torz képmását.
Tartozom, a búsan vonuló fellegeknek.

2016.09.30.

 

 

Sehol úton a cél

Ne keresd sehol,
hisz ott van mindenhol;
Az ember belül
szívében emberül
és tudja hová
az út nem vezet, ott vár,
a szívében legbelül,
ott vár a boldogság.

Ne keresd sehol,
hisz ott van mindenhol;
Mindig veled van
a szívedben, ott van
és fájón, védve tekint rá,
az otthonról kapott vár
épül, kihatalmasodva szépül,
létünk emberszeretetre épül.

Hozod te is, mint bárki
a batyuban semmit látni,
de több az a semmi,
mint minden, vagy bármi,
amit az emberről
első ránézésre látni,
hogy másokért kell élni,
magadért célként halni.

Ott és akkor kötik be a batyut,
és akkor adod át a semmit,
mikor szélnek eresztik a hamut,
onnantól őrzik féltve a semmit.
A nincs az, az a hiány, ami van.
Az van a szívedben az a mag,
Isten ültette bele a legszebb virágot,
hogy feltétel nélkül szeresd ezt a világot.

2007.08.03.

 

 

Emlékezz 1956-ra!

Csak bátran suhancok, srácok,
soha nem adjuk otthonunk,
lányok, asszonyok, pesti hősök,
előre mind, talán meghalunk...

Szabadságért kiált a lélek,
harcolunk utolsó csepp vérig,
a patak az óceánig ér,
harcolunk utolsó csepp vérig!

Ne félj testvér velünk az Isten!
Jöhetnek tankokkal ellenünk!
Ha halni kell egy szebb jövőért,
most, akár itt mind meghalunk!

Ne félj testvér velünk az Isten!
Jöhetnek tankokkal ellenünk!
Tiszta lelkünk soha nem adjuk,
a Hadak útján gyűlik seregünk!

Legyen egy bicska, tőr vagy puska,
a szívünkben van a fegyverünk,
gyere pajtás hazánk az utca,
a becsület és az igazság!

Ha halni kell egy szebb jövőért,
most, akár itt mind meghalunk!
Az igazságból egy jottányit
soha senkinek nem adhatunk!

Előre hős pesti srácok,
a szabadság az életünk,
elvenni nem tudnak már semmit,
legfeljebb a szolga életünk!

Most, akár itt mind meghalunk,
de szennynek és mocsoknak soha
többé szolgálója nem leszünk!
Életünk és vérünk a Haza!

Ezerkilencszázötvenhatban
Hadak útján gyűlt a seregünk,
ha halni kell egy szebb jövőért,
meg lásd testvér, megint itt leszünk!

Ne félj testvér velünk az Isten!
Jöhetnek bármivel ellenünk!
Szívünket nem tudják legyőzni,
Hadak útján győz a seregünk!

2016.09.22.

 

 

Nincs jogod!

Magyar! Jogod van éhen halni!
Bűnözők előtt hajbókolni!
Dolgozni, tűrni, kussolni!
Csak sötét magányodban otthon:
Egyedül félni, félni nincs jogod!

Vakká válni, süket némává,
a korbács súlya alatt rabszolgává,
lelki nyomorékká,
jogod van válni nyomoronc:
Egyedül félni, félni nincs jogod!

Az életet tovább kell adni!
A magot meg kell őrizni!
A lélek elkezd majd sarjadni!
Hóban, sárban, esőben, nyárban:
Egyedül félni, félni nincs jogod!

Isten és ember előtt húzd ki magad!
Egyenes gerinccel jöttél,
és egyenes gerinccel mégy
teljesen mindegy, mit gondol a Kor!
Neked félni, félni nincs jogod!

Magyar vagy! Igaz Ember!
Tiszta és becsületes!
Mi dolgod a férgekkel?
Az égen ragyog a napod:
Neked félni, félni nincs jogod!

2008.07.22.

 

 

Etetés

Nem lát senki semmit.
Sötét veremben vergődő
vírus sírok írják
a rettentő jövendőt!

Bűvész-trükk a jelen.
A jövő egy nagy-nagy rejtély.
Léleklépcsőn inog
a valóság és a vélt lét.

Bárhová vezethet
a hit lépcsőjének foka,
s sohasem hisszük el,
hogy a pokol szépen ringat.

Csak ölelő karokat
keresünk, halál-vírusokat,
a tudás fájáról
nem lehet boldogságot lopni!

2016.09.11.

 

 

Szentlélek

Remegnek a fák, virágok,
a hegyek, a zúgó folyók,
remegnek a percek, napok,
paraziták közt hajnalok
sötétek, zordak, hidegek.

Fuldokolnak a levelek,
zárultak hajszálgyökerek,
nedv csak a szemünkből csorog,
szívünk könnyárja háborog,
a napok zordak, hidegek.

Nyikorgó szeles hajnalok,
kötelek, rácsok, ablakok,
hóhérok minden hajnalon
- zörget, zörget a hatalom-,
uraink, zordak, hidegek.

Itt és most, földre borulok,
Uram, hozzád imádkozok:
Mentsd meg őket! Mentsd meg őket!
Mentsd, mentsd meg a bűnösöket!
Uram, hozzád imádkozom!

2009.07.14.

 

 

Szörnylényeknek

Nekem nem fáj. Nincs már lelkem.
Üvöltök: Tönkretettétek!
Az emberi érzést ölve,
vigyorogtok nap, mint nap,
soha nem fogok ölre
menni, veletek, soha!
A nap árnyéka oly sötét,
mint szívetekben a szándék.
Ember vagyok, megalázott,
testben érző játékotok.
Értetek kéne tán halnom?
Értetek, kik megaláztok?
Magántulajdonba fúltok,
ami közös volt, mind halott.
A föld kincse nektek kevés,
a leves híg, vak az erény.
Mit a testem rejt, létezőt,
nektek szenny, nem létező!
Nekem nem fáj. Nem érzem már.
Sóval hintett bőröm csak sár.
Mocsok vagyok, makacs legény,
senkivel alkut, nincs miért,
nem köthetek, csak szeretnék,
emberként érezni ma még!
Ha halljátok a hangomat,
szíveket, mely rég meghasadt,
lehetnétek tán emberek,
érző testben lény-istenek!

2016.08.17.

 

 

A szívben őrzött

Annyit még nem szenvedett nép,
kelet s nyugat annyit nem ütött
országon, sors nem vert keresztényt
úgy, mint Kárpát-haza földjén...

Annyi könny nem száradt arcon,
annyi sóhaj rab, lelkünkben,
annyi óhaj nem tűr sehol,
mint Kárpát-haza szent földjén...

Emberhez méltó életért,
annyi vér még sehol se folyt,
s ártatlanul, ennyi bűnért
sehol, senki, sose harcolt.

Emberhez méltó életért,
annyi vér még sehol se folyt,
a szívben őrzött Istenért,
máshol, senki sose harcolt!

2009.07.27.

 

 

Nyomoronc

Vass Albert fűszála vagyok,
gerinctelen, örökéletű.
Ha taposnak, sírva hajlok,
gyökerem soha el nem hagyom!
Míg a föld forog zöld a fű
és hű az agyontaposott,
örök forrás-gyökér agy-mosott.

Az idő vasfogának lágy
árulói visongnak, s futnak
világgá; többet ér a vágy-
haza, az élet, mint a halál,
s míg a gyáva gyökér kihajt:
Lesz magyar, lesz mit vágni,
lesz a kaszát kin élezni!

Vass Albert fűszála vagyok,
meghalni, a széllel szállni,
nem akarok, nem akarok!
Halott hős, minden bátor ősöm!
Meghalni, a széllel szállni,
nem akarok, nem akarok!
Magyar, ártatlan mag vagyok.

Nem adtam el soha lelkem,
és ha kellett meghaltam itt,
ha az ég agyonütött, végleg
kifordult a föld magából
kiszáradt mély, bús gyökerem,
meghaltam, e földben itt.
S meghalok e földért itt!

Vass Albert fűszála vagyok,
eszmék tapostak, viharok
mosták gyökerem, de én élni,
élni akartam, s akarok.
A világ rohanhat ezerszer
rajtam át, de soha, senkinek
nem adtam, s nem adom lelkem el:
mert a világ hazug!

2008.12.01.

 

 

Tartópillér

Fáradt vagyok. Fásult. Beteg.
Felfalt a félelem.
Ezer felől zúdult idő
fogság-bilincsében,
kor-diktátum a teremtő.

S lemos mindent a múltidő:
Dicsőséget, szennyet, erőt!
Tiszta lapokra írhatták,
kitalálták neked a jövőt,
soha meg ne értsd az adást!

Villámcsapás az elme-fény,
mint egy bűnös kis szökevény,
bűntudatot ébreszt a múlt.
Programot alkot bent a kép,
hűség-korbács megint lesújt.

Rögzített tartópillére
vagy a mindent látó szemnek.
Rád épül az elnyomás!
A kulcs, törvénytisztelet,
s nem inog meg a fellegvár.

Neked, míg tartod a súlyt,
a félelem sosem súlyt,
csak bírd, mindent szabad!
Halálba vezet, mondják, az út!
Tartsd, míg a szíved megszakad!

2016.07.28.

 

 

Léleklépcső

Ha összetört lelkedben az egész,
a rész, mit gondolsz, a rész mennyit ér?
Ha arcodba port hord a szél
nincs mosoly, nincs nap és nincs fény!

Keresed az álmot és szerelmet,
mert szenvedés a múlt és félelem:
Hisz, elvették, az életed,
életed legszebbik részét!

Keresed az úton, hol veszejtett,
hol fordult a sors, pont ott ellened!
Lelked miért és kik törték szét?
Miért bús szívedben a vér?

Keresed, mint kitaszított: Hol van,
hol van a többi rész? Istenatyám!
Miért hullt darabokra a lét?
Hisz az élet, azt mondtad, enyém!

Itt senkik darabokra szedtek szét!
Szívemnek paránycseppje is tiéd,
Istenatyám; mi az enyém?
(Léleklépcsőn baktató vén!)

Rettegnem kell a mennyért? Mondd miért?
Miért gyenge bennem a hit? S kiért
áldozom fel ifjúságom?
Nyakamon tudásdarabok,

lógok, kétségek között, s keresem
elfelejtett, elhagyott kedvesem:
Egészségemet akarom!
Egész- (s)- Égemet akarom!

2011. 05. 27.

 

Nő a gaz

Csírázó öntudatnak törik le
úgy a szarvát, mint a becsületnek.
Küzdj! – harsogja a versenyt hirdető.
A szabályokat én írom elő!
Korok, hitek nem számítanak.
Soros érdek veri a tamtamot,
s leborulsz vagy sem, átgázol rajtad
a jelen. A törvény a hurok.
Lemorzsolódik mindig az igaz,
s nincs vigasz. Nő, egyre nő a gaz.
Sejtelmes ködbe vész minden zokszó:
Csokorba szedett kín-imádkozó.
Suttogj sötétben, gyóntatószéken,
magadra maradt, árva lélek!
Ma már csak bűn útján jár az Isten!?
Ma már csak bűntudattal van Isten!?
Belőled kihalt sóhajok tükre
csorbult az életre, örökre.
Soros érdek veri a tamtamot,
mélyen hallgat, konteó-hatalom.
Korok, hitek nem számítanak.
Soros érdek veri a tamtamot,
s leborulsz vagy sem, átgázol rajtad
a jelen. A törvény a hurok.

2016.07.24.


 

 

Emberi tartás

Betűt okádó horda prüszköl,
bacit fröccsent, mázolja az eget,
szabadság cirádát cizellál,
- markunkból elfolyik az élet-,
napok, hetek, évek mögött nyög,
görnyed, gerincünkben az erő
- magokat szelel a teremtő-,
s megméretik a lélekerő!
Marad-e tartás, felemelő?
Jelenszenny-mocsárban sárfürdő,
bankparadicsom, uzsora-láp,
- demokráciát kiált a hóhér!-
lassan bolondul meg a világ,
észrevétlen, csendben, végleg...
tökmag törvényekben elvész a lényeg.
Hason csúszik a remény, az érdek.
Hőbörgők kezében vágyálom,
vágyalom, görcsben fröcsögő cél,
- mentelmi jog-, a lényeg az alom,
lelkünkbe taposott hatalom.
Testünk még él! De már élettelen,
marionett bábuként ténfereg,
forog a korcsidő, embertelen...
Élve boncolják álmainkat,
szortírozó sovinisztáknak
tartanak mindenkit, aki magyar!
Földönfutó koldus légy! Fanyar
legyen az íz a szádban, s könnyek
áztassák a napokat... ingyen
ebédre az égbe vágyj, jussod
fojtsd magadba... dolgozz-juss, dolgozz,
s időben halj meg, ne gondolkozz!
Új vadlovakat telepítenek!
Hontalan államok... törvények...
szülőtlen gyermekek... erények...
népvándorlás-csalás, csak érdek,
- érzem mióta élek-, meséket
írnak, hazug új törvényeket,
lelket annulláló feslett testet!

Bár kérhetnénk az Istent, de nem,
nem emberhez méltó a sírás!
- Kőszívvel nem születik gyerek.-
Szent vér, mindenségakarás,
becsület, emberi tartás,
egyenes, őszinte tekintet,
magyar-vágy, a talpra állás!

2010. 04. 01.


 

 

Nyomor és remény

Meg van a mindennapi kenyerünk.
Keserű kenyér.
Méreggel itatott lét. Vak üröm.
Kérges rongy tenyér.
S ha simogatlak, mint smirgli szánt
rejtett aranyat,
csak fájdalmat hordozó sóhaját
érzed a pirkadatnak.
Minden nap eljön az örök remény:
Egyszer minden véget ér!
Megvagyunk, hát mi ketten:
Nyomor és remény.
Holnap új eke szánt bennem,
lélekerény.

2016.07.20


 

 

Embernek lenni

Adni, csak adni,
adni, csak ennyi:
Embernek lenni
ennyi, csak ennyi.

Jézus Krisztust
szeretni, s hinni:
Embernek lenni
ennyi, csak ennyi.

Adni a szíved,
semmiért cserébe:
Embernek lenni
ennyi, csak ennyi.

2007. 08. 20.


 

 

Köszönet

Kétségbeesés után

Van-e a becsületnek könnye?
És a sírás, ír-e álmokat?
Megfeszített a sors-kereszt:
És az emberek, húsomba
szeretet-lándzsát szúrva,
újjászülték rongy lelkemet.
Ha már keserű a kenyér,
s könnyed több, mint az óceán,
tárd ki a szíved, Istenség
jön mások szívén keresztül át,
csak a szeretet művel csodát.
Hiszem, hogy a végtelen Isten
figyel, s táncot jár vele szívem.

2016.07.14.

Üdvözlettel Gavallér János!

 

 

Demokratikus kereszténység

Nem vagyok se vörös, se fehér
besorozott közlegény.
Asszony szült, direkt, most embernek;
tükröm legyen szemetek!
Akaratom, hitem és vágyam;
mint gyermek, kiabáljak!
Ordítozzak a nagyvilágra:
Élet él, testruhámban!
Életem, mint másban, érzés;
halk, ölelő megérzés.
Érzem, ha fáj! Ha bút fú a szél,
és ha derű terül szét
- háló alatt a hal ficánkol-,
szennyárnyban haza s otthon!
Ide születtem mégis-mégis,
akarta tán az ég is.
S nyakatekert suhanc párt-okok,
- mert a zseb mélyen ego-,
összepréselik lélektestem:
Rossz és rossz között döntsek!
Nevetséges hazugság-újság,
hogy csak így, csak így lehet!
Hogy már szívében rossz az ember,
hogy nekem több falat kell,
s ha nem suhint csontig az ostor,
eldob a „szentkolostor"!

2016.07.14.

 

 

Mivé lettél

Mások írják sorsod.
Mások ülnek törvényt.
Mi lett az otthonod?
Mammon-féregrészvény?

Istenlelked görcsbe rándult rabszolga lett!
Hazád, most már csak korcs magok szántóföldje!
S gépek gázolnak a híres Hortobágyon,
míg te a lábad se teheted be oda!

Mivé lettél ember,
szkíták, Isten vére?
Mivé lettél Isten
legtisztább ősnépe?

Kényszerférgek diktálják mikor kél a nap...
Lét rongy ringyói fetrengnek az ágyadban...
S kéj vonaglásod lelked haláltusája.
Mivé lettél Hazám? Szíved hallja imám?

Mások írják sorsod.
Mások ülnek törvényt.
Szabad volt országod,
jelszód: Ember-is-ég!!!

Szállj fel a pokolból! Repülj turulmadár!
Szabad vagy! Tiéd a föld! Szállj turulmadár!
Tiéd a föld és az ég! Tiéd a létezés!
Szabad az országod, jelszód: Ember-is-ég!!!

2016.05.29

 

 

Felhő vonul

"Nagy idők" – sóhajt mindig az ember.
"Nagy idők" az el nem múló percek.
Soha alázattal, mindig daccal,
melldöngető, buta, hős-akarattal,
akarjuk ölelni a múló perceket!

E kor, egykor emlékek között göröngy,
illúzióból ébredő hajlott bölcs:
Mesélni fog, rólunk, vakon, tényeket,
elmúló Júdás-gonosz évek, - férgek,
tobzódó mankójáraton lógó konc-,

remények fakult ezüsttallérjairól.
Remegünk vakult tükrök árnyékától:
Nagy idő minden emberéletév.
Mosdatlan piperkőc ékelte torz fény!
Élet és halál között lófrált vakon.

"Nagy idők", rongy-tápon hízott csecsemők!
"Nagy idők", kötélen lógtak, nagyszülők!
Homályt simogat véres jegyzőkönyve,
lélek-könnyeket vetett a pénz. Vetett
s aratnak majd az unokák, új idők!

Istennek tetsző halott vad pásztorok,
mának örülő szűk batyukba zárt sors,
pulzáló ködös igazság leborul,
rád telepszik, betakar mindent balul,
- felhő vonul – napkitörésbe fúl talán e kor!

Már csak foltos világosság, fény jöhet,
elárasztva mindent, egy új ég üzen:
"Nagy idők" jönnek, gyóntató számadás,
Purgatóriumból Fehér-galamb száll,
lőnek, lőnek emlékek-sortüze öl.

Istent káromló tudomány ránk okád:
Piti tényt, apró részletet, tákolmányt,
léleksóhaját bűbáj mögé rejtve.
Kihaltak révkalauzaink. Mesélnek
"Nagy idők", összeroppanó temetők.

2010. 07. 20.

 

 

Álságos

Már nem érzi a sóhaj súlyát
a papírra vetett jog.
Hullnak a könnyek, gúla-bűbáj
csak az ember siralom.
Kőkemény szív a törvény;
emészti a humán-lényt;
mert kihaltak itt az emberek,
a széllel hálnak a szívek.

Arcon csap a dermedt utálat;
irigy a testvér, s a test üres,
rest az emberben az áhítat,
a szentlélek hálni jár bele.
Megcsúfolták, mint fattyakat
csúfol a sors, a felnőtteket,
s remeg a gyáva akarat,
s emeli a falakat, rút börtönét.

Megköti tettét a bús tekintet,
górcső alatt jegelik lelkét
és halmozzák a félelmet:
Megbánod a gondolatot még!
Emésztő tűz a humán-jog;
máglyát raknak az ellenek,
lelket pergetnek parázson,
s pattog a gond a szívekben.

Métely uralkodik ott belül,
a szív mélyén a szem lesül;
őrzi az Embert a tengermély
súlyos nyomásegyenlőtlenség.
Kinőtte kényszer terepét a lét,
s belefojtsák a korba a szót:
A magyarázat gördülékeny
minden, minden álságos való.

2007.11.22.

 

 

Szégyen

Az Istenember hajlong,
könnyezik, szolgál, szenved,
törvények rabja, hajszolt.
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...

Otthona kihalt verem.
Csattog az ostortörvény!
Szerelme a nő, retteg!
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...

Mindennapok rabja vagy;
idő fogoly az erény,
szolgáló kis rongydarab.
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...

Megszülettél ember vagy:
Bélyeget rakott rád a lét,
törvények rabszolgája!
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...

2016.04.18.

 

 

Április tizenegyedikén

Baktatok némán az életúton.
Azt mondják a semmibe tartok,
halálcéllal születtem,
ezt mantrázzák a szentek,
a tudomány és a hit
fen-költ szent hirdetői.

Mint érett gyümölcs, úgy rothadok.
Ízemre is... csak a tolvaj kölykök,
utcaseprők, szomjazók,
szívvel érző bolondok,
tisztességben fuldoklók,
légterében kóborlok.

Mi végre lestem a cipőm orrát?
Mindig orra estem. Kigáncsolták
esendő gyermek testem,
s kigáncsolják életem,
nyomort hirdető vakok,
paraván mögött nagyok!

Szemtől szembe gyáva a hatalom.
Hátulról cseles a törvénypallos,
lelkemre térdelve hős.
Semmibe tartnak semmiből,
a tudomány és a hit
fen-költ szent hirdetői.

Vad, s tán fanyar az érlelt gyümölcsöm:
Ízemre is... csak a tolvaj kölykök,
utcaseprők, szomjazók,
szívvel érző bolondok,
tisztességben fuldoklók,
légterében kóborlok.

Baktatok némán az életúton.
A mindenség harmóniája vagyok,
és leköpnek, taposnak,
élni csak halálcéllal
hagynak... erősek, bátrak,
hatalom-törvény által.

Baktatok némán az életúton.
Cipőm orra sáros, létmagányos
életút hű kísérőm,
s áthágok szabályokon,
ízemre emlékeznek
majd a lelkemre éhezők!

2016.04.11.

 

 

Brüsszeli üzenet
Robbantgatás

Már nincs kontroll, már nincsen fék.
Átgázol rajtunk dac és düh.
Semmiség-érzés, féreg-lét
viszket rajtunk sok-sok mű-rüh.

Miénk lett méreg-teremtés,
valakik játszanak velünk:
Pofonokat osztó Szentszék,
gyilkosokat kell, szeressünk!

Szürke háttér; Mammon-paktum
ölel magához, vakon öl,
robbantgat és mérget kutyul,
szeretetből bűnt örököl.

Éljenez, ha ártatlant öl!
Gyilkos, bosszúálló Istent
ünnepel. Vak hit az öröm,
mert nincs kontroll, nincsen lelke.

Tükör nélkül szégyen rabja,
követel, lop, gyilkol, rabol,
táborokban zúg a hangja,
zord haragja takar napot.

Hipnotizált parancsnoka
kényszer-kéjeszmék keresztjén
szükség szülte terrorista:
Tehetetlen a rab eszmény!

Már nincs kontroll, már nincs Isten,
aki megállíthatná őt,
megy szerencsétlen baromtest,
megy, küldi Mammon-teremtő!

2016.03.23.

 

 

Akkor is

Nekem mindegy mily vírus öl meg:
Lépfene, vagy az érdekjog,
de ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!

Hazám fellegvára volt mindig,
az igazságnak bajnoka.
Ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!

Magyarázhat a nagyvilág,
hogy az embernek mi jó, mi fáj,
de ne mondja meg, mit kell érezni,
ha a törvény sunyin hátba vág!

Nevezhetitek bárhogyan,
ha belül fáj, az kárhozat.
Ahol nincs érzés, ott nincs Haza,
Emberszívnek nincs otthona.

Bár meghajlok, mint a fűszál,
s ha ezerszer megaláztok is,
szívemet nem téphetitek ki soha,
ember maradok akkor is.

Nekem mindegy minek néznek
a nagyurak és a századok,
de ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!

Hazám az örökkévalóság,
Istennek kertje, Paradicsom.
Ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!

Megölni, megölhettek,
senkik, vakok, aljas indokok,
törvénnyel keresztre feszíthettek,
akkor is ember maradok.

Hazám az örökkévalóság,
Istennek kertje, Paradicsom.
Nem adom el tiszta lelkem,
nincs a világon oly hatalom.

Nekem mindegy mily vírus öl meg:
Lépfene, vagy az érdekjog,
de ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!

2016.02.24.

 

 

Isteni gondolat

Szegény zsidó. Szegény migráns.
Szegény uzsorás.
Szegény szavak. Szegény javak.
Szegény hazugság.

Míg a világ világ, így lesz?
Gyilkosból hős lesz?
Míg e világ világ, ez lesz:
Gyilkosból hős lesz.

Mondják. Tudják. Letagadják.
Hazug igazság
tombol rajtunk. Tombol rajtunk.
Mi, mi akartuk!

Minden bánat. Minden bánat.
Magyarázkodás.
Mert gondolat nélkül nincs tett,
gondolta az Isten.

2016.01.28.

 

 

Lélekparancs

Véglények és perzekutorok
kezében a média-ostor,
s villámot szór a csergetés,
Isten is becsukja szemét.
Mammon-érdek látszólag győz,
testük mögé bújt Sátán-gőz
borotválja tisztességünk,
s újra meg újra meghajlunk.
„nem tudják, mit cselekszenek"
gyilkos cifra köpönyegben
cafkamód koreszme alatt
henteregve, ütnek, vágnak,
csak győzni szabad, ez vesztük,
Sátán irányítja kezük.
Nem hallják meg a keresztre
veszített hős üzenetét:
Csak a test győzhető le,
ám erősödik a szellem,
a testekbe börtönzött dzsinn
kiszabadul.

Majd hideg futkos hátukon,
ha a gondolat átkarol
minden fájdalombilincsből
szabaduló magyar erőt.
Ugye tudjátok hatalmasok,
Dávid legyőzi Góliátot!
És ki mögé bújtok akkor,
ha megszólalnak a kürtök,
ha harmónia hegedül,
s egyedül a lélekparancs
fog törvényt ülni! Lesz csoda:
Az ember emberré válik
újra!

2016.02.28.

 

 

Bújócska

S ha szemedbe néz a tükör,
látod ott az évezredeket,
Márialelkeket mosott el a szenny,
s mosoly takarta rút könny
ráncai fésülködnek széppé.
Mivé lettél drága népem?
Bűnt köpköd rád a szégyen.
Hiába őrizte tiszta véred
a legtisztább mindenséget!
Hiába szülted meg ezerszer
Isten hű nemzetét, s fiát,
hátba döfnek az angyalok,
szenvedés-halálmindennapok
ölelgetnek, mind Sophia szajhái,
időfogollyá váló történet
a múlt és a jövő, mert bújócskázik
a megváltó veled.

Ezt nem adhatod utódaidnak,
inkább egy vérző seb a szíved,
fájdalomsóhajok grádicsán
élettorzsa szurkálja lépteid,
nem vezet sehová a hazug világ:
Sátán veremben ringlispir szédít,
bódulat ruhát húz rád a kor,
1984 akolba terelt a kondás,
s már mindenhol fogják az adást,
illúziót fest az égre a vágy.
Holnap majd új remény magyaráz.

2016.01.24.

 

 

Fogd már föl!

Fogd már föl! Nincs verseny.
Cirkusz van és kenyér.
Halál van és élet.
Nappal és rút sötét.

Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!

Fogd már föl! Otthonod;
ez egy földi bölcső,
mely ringat, átkarol,
szívérzés, csak itt nő!

Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!

Fogd már föl! Szeretni
a Hazád és anyád
ugyanaz, feledni
soha, sohasem szabad!

Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!

Fogd már föl! Szívedre,
csak a szívedre hallgass!
Őseidnek vére,
mely éltet: Léthaza!

Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!

Fogd már föl! Szeretet
szült erre a földre!
Csak itt van szívednek
Ősisten gyökere!

Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!

2014. 04. 20.

 

 

Fajtám gyökere

Betyár igazság a ránc arcomon.
Letagadni nincs okom.
Sosem akartam győzni, élni,
mindig csak élni szerettem volna,
s törvény-falak a könnyek arcomon.
Hát nem adtatok nekem semmit
rongy századok!
Magyar maradtam,
bár sok évig tilos volt Isten nyelvén megszólalni,
igazság kering ereimben,
sosem akartam mást legyőzni,
emberként élni volt és van jogom.
Haszonhuszárok, bölcs tanok,
sírva nem állok senkiért soha sorba,
nem adtatok,
ti rablók, angyalok álruhájába bújtatok,
csak mindig szenvedni tanítottatok!
Nem félek már. Semmitől.
Győzhetnek ribancok, stréber vén kanok,
fajtám fennmarad az idők végezetéig.
Galád szálak nyúlnak a tetejetlen fáig,
s kúsznak testünkön Sátán hüllői,
de a mi lélekszálaink a végtelenből táplálkoznak,
és a végtelenből visszajövünk újra és újra:
Legyőzhetetlenek vagyunk.
Piszkos véretek megtisztítása
tán a dolgunk köztetek,
s hogy méltóvá váljatok ti is
a harmónia hangját hallani!
Honnan jöttek ide a hazugok?
A világ zegzugában bujkáló
parazita férgek hiszik, hogy
szeretet nélkül is van élet!
Gondolkozzatok kéjben ziláló
éjszakák, Sátán hátán lovagló
perccsodák,
teremtés nélkül káosz-törvény
gyötri a szívetek, Mammon-rab
mindenki, betegörvény erény
sodor, sodor a törvény-falaknak!
Görcs-fekély emészti az embert,
savban sistergő átalakulást hányt ránk az Isten,
hogy forduljon ki a gyomrunk,
ha nem bírunk másokért élni!
Mi mindig itt leszünk, segíteni.

2016.01.06.

 

HAZÁNK

A falevelek lehullnak,
a könnyek felszáradnak,
de mi, nem megyünk soha innen,
mi itt maradunk örökre,
itt maradunk a fűben, a fában,
itt maradunk a kövekben,
évszázadok sóhajában,
az újjászülető lelkekben.

Mi nem megyünk innen el soha,
ha megölnek se! Ha a mostoha
lét, Romulusa és Rémusa,
Káinja és Ábelje ezerszer újra,
újra és újra járatja velünk
a létezés duál-paradoxonját,
mi akkor se megyünk innen el, soha,
mert itt, e földön van, a lelkünk otthona!

Őrizi itt, a földet simogató szél,
őrizi szeretteink álmait,
s itt sodor, a hadak útján
a lelkünket tépő vihar,
itt ringatja a bölcsőt a kar,
mely, ha kell, védőn takar,
s itt őrzik sírjaink, az idősirató mát,
s itt vívtak őseink ezer lélekcsatát.

Hová és minek mennénk máshova?
Szívünkben csak itt van otthon,
s nincs sehol a világon
a szívnek esthajnalcsillaga,
csak itt, csak itt nyugszik meg a szem,
itt pihen testünkben a szellem,
itt ébred hajnalban a vágy,
s a világon bárhol, emészt a honvágy.

Mi nem megyünk innen el soha!
Itt, e földön a lelkünk otthona!
A teremtés lélek útján,
itt szánt bennünk az eke,
s itt viseljük a szellem magját,
itt a kezdet és itt a vég,
évszázadok sóhajában,
itt születik újjá, a remény!

2008.10.10.

 

 

Álmaim álma
/karácsonyra/

Álmaim álma Hazám, családom;
sötétségben ragyogó csillagok!
Egy kis kunyhóban kemence sutja,
morzsolt csutka gyors-melegtűz lángja,
egymásért tett kezek szorítása,
anya és gyerek álmaim álma!

Sparheltben halkan duruzsoló tűz,
kis konyhában dagaszt élesztő szűz,
szeretet születik csendben,
boldogság érik szívemben:
Bekopogott hozzánk a kis Jézus,
Isten üzenete felénk fordul!

Kizártuk az ármányt, zajt, hideget,
csak a család tesz-vesz, a szeretet.
A legszebbek ilyenkor az anyák,
a világot egyé összefogják.
Simogató kezük, s dalocskáik
az életet szebbé fényesítik.

Álmaim álma Hazám, családom;
sötétségben ragyogó csillagok!
A holnapot ígérő Istennek,
földre született család a szentje.
Egymásért tett kezek szorítása,
anya és gyerek álmaim álma!

2015.12.22.

 

 

Csend van

Mint ködben néma varjak,
távol sírnak az álmok.
Távol sír az igazság,
s nem hallja senki. Álnok
csalfa nyirkos csend:
Rongy erőszak rend.

Csend van. Nagyon nagy csend van.
Lelkem fogságban senyved.
Hálót szőttek körénk. Vak
eszmetankok öleltek
minden gondolatot
csendben magukhoz.

Nem látott senki semmit.
Csontjaink nyikorognak,
remeg, hajlong mindenki.
Néma fájdalom hallgat
halálsikolyokat:
Ez a rend, erőszak.

Csend van. Ki merne szólni?
Így, vagy úgy kivégeznek,
ha meg mersz szólalni.
Hatalom-ittas a csend.
Csalfa nyirkos csend:
Rongy erőszak rend.

2015.12.14.

 

 

Bánatom

Titkon sunyi-stréber sváb lett nemzetem.
S nem kérdik meg tőlem hová lett hazám.
Csak a törvények szolgája Istenem!
Félre dobnak, elítélnek érdekek,
S mi lett belőled Nimród s Atilla király?

Ezer évig, s tán a végtelenségig
titkolják, hogy szíved a tisztességé!
Átkokat szórt ránk a világ mindvégig,
mert nem árultuk el soha semmiért:
Élni, csak egymásért, egymásért lehet!

S ki önmagának kívánja a valót,
hogy tudna másnak a szívével látni,
érezni fájdalmat és boldogságot,
élni emberként, s az igazságot,
hogy érdekelné azt, ki alávaló?

Titkon, néha szenvedek: Hová lettél,
hová lettél lelkem, - ezeknek mindent
lehet, törvényekkel ölnek meg nemzeteket!

2015.12.09.

 

 

Öregisten földjén

Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Mert ki szívével lát, nem lesz szolga soha!
Az egész nem hull darabokra.
Nem lesz áruló talpnyaló az,
akinek az igazság a szívében,
akinek szívében lakik az Isten.
Nem lesz csalók hűséges cselédje,
gyarmatosítók kedvenc hű ebe.
Nem vágyik talmi csillogó csodára,
nem hagyja vén Hazáját magára.
Nem csavarog Mammon árnyékában.
Nem főz Sátán érdek-konyhájában,
akinek szívében lakik az Isten.

Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Ezer meg ezer évig sok vihart
kibírt önzetlen tiszta akarata,
s aztán fülébe ültették vesztét:
Elfogadta Sátán harminc ezüstjét!
Miért harcol a lélek örökké?
Ha a test, köddé válik, semmivé!
Elvették az öröklét otthonát,
megalázták őseink világát.
Az egész még sem hull darabokra.
Nem lesz áruló talpnyaló az,
akinek az igazság a szívében,
akinek szívében lakik az Isten.

Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Testvérem mond, mond hogy sokan vagyunk,
sokan vagyunk, akik nem áruljuk,
testünkkel védjük az örök Hazát!
Rajtunk nem fog átok, se varázslat.
Nem leszünk áruló talpnyalók.
A kufárokat kiűzzük hazánkból!
Őrizni fogják a hegyek-völgyek:
Itt az Öregisten ivadékai élnek!
S ha mind ellenünk, ti csonka-magyarok,
mi akkor is értetek harcolunk!
Azt súgják majd itt az örök lelkek:
Az Öregisten ivadékai semmitől sem félnek!

2015.12.07.

 

 

Előzetes

Gyilkosok árnyéka sátáni mosoly.
Kiknek a játéka, győztes háború?
Ne ölj! – mondá az úr. Mammon vigyorog.
Félelem őrjöng, az elme elborul!
Árnyékolt a föld, csak a mantra dübörög,
nincs-rabszolgáknak csak a csajka csörömpöl.
Ölnek, míg fáj a szív...
esküt köt fájdalom,
bosszú Isten hív!
Ne sírj, csak háborúzz!
Megkötözött a lét.
A bosszú Isteni szívedbe költözött!
(A megrendelő halálra röhögte magát)
Minden eladó!
Fegyver, vagy alkohol, drón, drog,
és elme háború,
a gazdaság dübörög, szívedbe költözött
féreg mantra csörömpöl.

 

 

Itt az új világ!

Lehajtott fejed ismétli:
Szolgának születtél, szolga sors a lét!
Eszmék vak koldusa,
Istennek gyermeke, mivé lettél?

Állatként űzött csorda vérben legelész.
A háborúhoz ember kell, nem érzés és ész.
Ne ölj! – mondá az úr. Mammon vigyorog.
A Pápa harmadik világháborút fröcsög.
Párizsban halálaratást tartott zsoldos,
francia állampolgár, iszlámnak hitt
elmeháborodás és ki tudja mi,
hát így nézünk mi ki XXI. század!
Írjuk tovább a győztesek történelmét
és a technika irányítja az elmét.

2015. 11. 15.

 

 

Apacs visszhang

Vigyorgó roggyant paraziták
párnájába vart vágyak
öleléséből menekülnék,
de nincs hova. Akolkerítés
hálózatában öntik elém
a moslékot, ha akarom, ha nem,
felfalok mindent, - ösztönbilincs
diktál az agyban. Tán túlélni
szeretné mindenki ezt a kort.
Valami ragályos őrület
hizlalja a pénzléggömböket,
és petróleumos lámpából
szabaduló dzsinnek fájdalom
piruláit faljuk mindannyian.
Néha nem érteni, hogy miért fáj.
Szirének bájnektárja parancs:
Habzsolni kötelező! Apacs
jajszavak visszhangja visít csak.
Megérteni semmit sem szabad.
Statisztikák fogságában vagy.

Olyan gyorsan szalad az idő,
kétségkeserűség egyre nő;
kinőtte a testet a lélek,
észre sem venni, (épp most élek).
Túladagolt minőségcsomag
rothad színlelt torz-álmainkban,
s egyre hízik, csillog a jövő.
Csak a szíj szorít nyakamon.
S biztatnak: Van még több lyuk, s kötél!
A szabadság hazája enyém.
Félelemkenyerén hizlalt nép
földre hajlik, védi gyökerét.
A szél szertevitte a Magokat,
vadhajtás gyötri a magyarokat.
Néha már érthető, hogy miért fáj.
Szirének bájnektárja parancs:
Habzsolni kötelező! Apacs
jajszavak visszhangja visít csak.
Megérteni semmit sem szabad.
Statisztikák fogságában vagy.

2015.11.05.

 

 

Szabványzsák

Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...

Nekünk semmi sem jutott.

Levegőt csak ritkán,
(chemtraillal szennyezettet?)
csak titokban,
(holnaptól adóköteles lehet
a lélegzet)
nekünk semmit sem szabad...
jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Nekünk ingyen, semmit sem lehet.
Megszülettünk rabszolgának:
Leigázott gondolat
a lelkünkből fel nem szakadt
fájdalom.

Nekünk semmi sem jutott.

Jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Hát mit képzeltek emberek?
Szívetekben babrál pénzisten!
Üres zsebekben turkál a vágy,
henteregni hív Mammon ágya,
s utcára dob egy-egy aktus után,
mint prostit az idő,
a tervezett jövő.

Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...

Nekünk semmi sem jutott.

Bármit ledugnak a torkunkon...
(tátognak a halak)
nekünk semmit sem szabad!
Sorba állított vágyak
sorszámaiból húznak a szerencsések.
Jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Elsüllyedünk a nincstelen mocsárban.
Kedvükre löknek, dobálnak,
mozsármocsárban
születnek majd gyermekeink
(nincsenek kasztok, királynők),
faragott gyökereinknek hajszálerei,
bölcsőben remegő jövőt,
terveznek selejtezésre migráns-leprát:
Embergyárakban érzéstelen agyat.
Ölelj át mindenkit, nincs apád, anyád!
Nekünk ingyen semmit sem szabad.
Jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.

Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...

Nekünk semmi sem jutott.

2015.10.21.

 

 

Egy a sok közül

Álmodok éjjel, álmodok nappal
görcs-kéjben izzó vasakarattal,
hiányzik szívemből a béke,
hiányzik az élet értelme.
Felhők vonulnak, illan a pillanat,
csak egy-két könnycsepp markomban,
ami megmaradt... elsirattalak.
Lélegzetet fojtogató fájás,
ennyi az, mi megmaradt, a halál.
Egy biztos pontot szolgáltatott a hit:
Isten ivadékaként megsemmisülni!
Hát nem. Nekem nincs ilyen Istenem.
Mert én hordom az érző végtelent.
Fákban, nyugalomtengeren úszok...
Fűben, jogférgek között is kúszok...
Csendes csillagokat ölelek, alszok,
azt gondolom, másoktól különb vagyok.
Felhők alatt ázva, csókra várva
fázok, szerető ölelés hiánya
aprítja gondolataimat:
Semmi nyesedéke felfogható,
de a vérző szív meg nem menthető.

Álmodok éjjel, álmodok nappal
testben lélektelen akarattal.
Verejtékruhámon káoszostor
csattog, űz valami test-kolostor.
S mindenki hunyorgó vak tükör,
sumák haszonról álmodó robot
recseg még egy utolsó vészjelzést,
szív hangjának hihető érzést,
de csak éjjel nappal a nyomor
ugat az akolból.
Lelkemből ne tépjék ki az érzést,
jót és rosszat, emberként,
se több, se kevesebb ne jusson:
Adja ki Isten a jussom!

2015.10.20.

 

Felsír az élet

Buzgár tör sziklarepedés hitemből,
egy újvilág. Valami szeretet mag
csírája gyökeredzett ki belőlem,
meghitt nyugalom: Évezredek magja.

Nem ér semmit a nagyvilág: Virágok
illata, levelek jajszava nélkül.
Sikolyra fűzött statisztikák mögött
lappangó törvény-ülnök súg, menekül...

elszabadult veszett kutyák hadnagya,
Soros hegedül, s mindenki egyedül
próbál, küzd, táncol, amit épp zúg az agy,
aggként vált hazájában, kor-menekülté...

Nem hallja senki, mezőn a tücsköket,
erdőben irányt-cikázó őzikék,
s a felhők között úszó sas-ének
keserv-gyönyörszavait, csak a haldokló ég.

Átzuhanok tudatlan-tudás aklán,
moslékzabálók korcs-dimenzióin,
szívem lüktetése fájdalom-talány,
s nem tudok européerré válni.

Néha kutyám tekintetéből érzem,
létem mocsok-báb sóhajtozásait;
a harmattal ébredő hajnal csendje
muzsikál, s bosszú-gőztől párát látni

körülöttem lét-csodák ébredeznek,
kihalt magok kelnek ki a semmiből,
a nyomorúságokból ember terem,
mint a nap, a semmiből, felsír az élet!

2015.10.08
r

 

 

Huszonöt év

Csókjaimban megfürösztenélek,
s szívedbe égetném lelkem,
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!

Hagy hallgassam meg a szívverésed;
melledre hajtanám fejem,
fognám a kezed, s mint virágokat,
könnyekkel öntözném hajad!

Szemem lángcsóváin pirul tested,
ahogy a harmat a földet,
beborítaná a tested ujjbegyem,
s szívedbe égetném lelkem!

Minden hajnalban kukorékolnék,
ébreszteném az alvó vért;
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!

Huszonöt évig vártam a napot,
fénytesteden hogy ragyogjon,
szívemben lüktető létmagjaid,
az életem vérmagjai!

Csókjaimban megfürösztenélek,
s szívedbe égetném lelkem,
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!

2014. 01. 17.

 

Szentmagyarság!
/Szállj madár/

Vidd közéjük szívem dobbanását!
Minden házhoz vidd, Emese álmát!
Fújj leheletet szempillájukra,
Hozz boldogságot szent országunkra!

Vidd illanó gondolat, vidd az álmot,
Gyújts minden szívben világosságot!
Szentvérszerződés növessze lelkük,
Becsület szelleme táplálja szívük!

Vidd közéjük forrás, életnek vizét,
Föld mélyéről szomjoltó élet ízét!
Vidd közéjük hajnal, vidd a nyugalmat,
A létezést, a harmatot, a nappalt!

Vidd közéjük a mindenség vágyát:
Embert ölelő ember nyugalmát!
Vidd közéjük a békét, megértést!
Vidd közéjük az emberi érzést!

Érzés, érzés uralja az embert!
Pusztuljon minden féreg-gazember!
Köpönyegbe fúljon a varázsló!
Égjen a tűz! Emberszív parázsló!

Éledjen vérbe oltott igazság,
Lelkünkben hordozott Szentmagyarság!
Éledjen az ember-lélek-szellem:
Az élet Istenszellem szelleme!

Vidd közéjük ég, vidd Isten áldását!
Viruljon ki a szív, győzzön az igazság!
Égig érjen lobogó tűz lángja,
Égjen a magyarok igazsága!

2009.08.17.

 

 

Élni és szeretni /2015.07.17./

Sírni és temetni, ez a juss, Istenem?
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Hogy odaát mi vár rám? Csak most itt,
szívemből csak szép fog kicsirázni!

Istenem! Istenem! Édes jó Istenem!
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Nem kellenek faragott képeik,
itt, szívemben élnek az őseim!

Sírni és temetni, ez a juss, Istenem?
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Testvérem, lélegezz! Végy levegőt!
Ne hagyd magad élve eltemetni!

Istenem! Istenem! Édes jó Istenem!
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Ellopták, elvették a világot!
Kaptál testedbe fonnyadt virágot!

Testvérem, barátom! Édes jó Istenem!
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Itt, szívemben élnek az őseim!
Apám! Anyám! Hazám! Mind szeretőim!

Sírni és temetni, ez a juss, Istenem?
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
A léleknek most talpra kell állni!
Be kell lélegezni az égész világot!

Minden sejt boldogan fog szolgálni:
Tanulj meg testvér, élni és szeretni!
Nimródot, Mithrászt , Petőfi Sándort,
szívünkből sosem tudják kitiltani!
Testvér, tanulj meg élni és szeretni!

2015. 07. 08.

 

 

Népnemzetünk vágya

Nem vagyunk kíváncsiak se jóra, se rosszra.
Nem vagyunk kíváncsiak se kétes javakra.
Nem vagyunk kíváncsiak se bűvös szavakra.
Nem vagyunk kíváncsiak a törvényre, jogra,
Ha szívünkben az érzést, az érzést ölitek!

Szívetekbe ültetett ősök sóhajára!
Apák, anyák dübörgő becsület szavára!
Szükségünk van a lélek tiszta óhajára!
S nem vagyunk kíváncsiak semmi, semmi másra:
Csak a szívetekben hordozott igazságra!

Kíváncsiak vagyunk a valós szívetekre!
Kíváncsiak vagyunk az érzésre, a vérre!
Kíváncsiak vagyunk az igaz lelketekre!
Kíváncsiak vagyunk az emberre, az égre!
Mi lakik a testben? Van-e lélekszeretet?

Érzitek-e másnak okozott bú-bánatkínt,
Apák, anyák vergődő becsület-napjait?
Érzitek-e a más szívekbe szorult sikolyt?
Érzitek-e némák üvöltését, gnóm-idők
Nyakatokra tekeredő, fojtó lét-mosolyt?

Van-e szívetek? S a szívetekben lelketek?
Vagy csak áramlik bennetek a vér, szerteszét:
S mivoltotok, csak vak dimenziólétezés!
Kíváncsiak vagyunk, hogy a lelkünk mennyit ér?
Tisztességet hordoz-e, szívetekben a vér?

2010.03.04.

 

 

Ne add el tiszta lelkedet!

Ha a béklyó már elenyész,
ha illúzió a remény,
ha a Sátán előtt térdelsz,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

Ha kiszárad az őstenger,
ha kihal az összes ember,
ha a Sátán előtt térdelsz,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

Ha vérrel mossák az eget,
ha keresztre feszítenek,
ha a Sátán előtt térdelsz,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

Ha csillog előtted a fény,
ha hófehér igaz' a vér,
ha a lét a halálba tér,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

Ha a pénzisten arra kér,
ha szívéből ömlik a vér,
ha a lét a halálba tér,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

Ha bomlik a világ rendje,
ha üvölt majd a félelem,
ha a lét a halálba tér,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

Ha vérrel mossák az eget,
ha keresztre feszítenek,
add át Istennek testedet,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!

2011. 03. 15.

 

 

Álság

Szögre akasztották a becsületet. Vége.
Most időlegesen vége. Érezhetetlen.
Hölgyeim és uraim, tisztelt publikum!
Elvették, eltűnt a polcokról az unikum,
az öröm, a hit. Csak rút arcú adat van.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Áltörvény nótáját húzza a hatalom,
s járom nyakunkon az etika-hurok.

Akasszatok engem is fel! Hamar halál sorsot!
Ne lássa utódom, agóniám! Roncsember harangom!
Akasszatok engem is fel! Vesztett hitű sorsom:
Becsülettel lógni a bitófán, nem tartozni hazugokhoz.

Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Hazug-tükröknek hazug a mosolya.
Kordába terelték, moslékszabadságba,
őstiszteletünket megvetés árkába.

Visszavonult az ember. Az arcátlan világból.
Tobzódik habzó szájjal az álság, igazáról.
Akasszatok mindenkit fel! Szögre lelki törvényekkel,
tajtékzik bozótgazdaság, számokba esett szerelemmel.

Megszűnt mi emberré tette az embert?
Vasfogú rozsda védi a gazembert?
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Sorvasztó orv tervek, hirtelen statútum,
hemzseg lázongva a lelkeknek sarca:
Se ember! Se Isten! A természet arca
pusztít majd a túlburjánzott bűnhalmazon,
és szélre akassza minden bűnhatalom zászlaját!

2008.04.18.

 

 

Rögeszme

Norma; szólásszabadság forma!
Bílyogot sütött ránk a dogma:
Ezt-azt szabad, Heller Ágnes mondja,
s tarsolyában izzó eszme horkan.
Sokan sokszor verték az agyba:
Ezt-azt szabad, gátat Mammon szabhat!
Kit érdekel a vélt igazság?
Ellent mondani rút pimaszság!
Antiszemitizmus, fasizmus,
éljen a világ-globalizmus,
ha nem fogadjátok el, sokszor
elmondják, vérrel verik tudatod!
Ezt-azt szabad, kilóg a ló lába:
Csak azt mondhatod, mit Mammon-bába.
Beszéljük meg! – Heller Ágnes mondja.
Hallja, mit mond? Komolyan gondolja?
Meggyőzni érvekkel nem lehet.
Sokszor mondta (mantra), el is hitte.
Mormog, kiabál az eszme, horkant,
- miénk a hús-, nektek, csak csont van!
Ezt-azt szabad, szólásszabadság van.
Jogot ír az eszme, másnak, kuss, van!

2015.02.02.

 

 

Az idők vége

Nem érdekel már senkit semmi.
Nem érdekel az igazság,
a törvény, a jog.

Elfogyott a levegő,
az élet haldoklik,
igazság, törvény, jog
pici porontyok,

lélegezhetetlen gaz
minden gondolat,
ha nem nyílik több virág,
ha mint a vég
nyakunkra tekerül a Sátán,
s táncot jár a halál.

Nem érdekel már senkit semmi.
Nem érdekel az igazság,
a törvény, a jog.

Mosolyognak a csillagok,
pici porontyok füstbe szállnak,
legfontosabb a lélegzet,
a gondok gondnokát kivégezni;
vágyok Sátán a szemedbe nézni
- lejárt az idő!-
örökre lerázza láncát a lét
a szeretet ölelésből nincs menekvés!

2014. 10. 26.

 

 

 

 

 

Lélekisten-nyila

 

Ellopták, ellopták apám, anyám,
ellopták, ellopták a bölcső zaját,
ellopták, elvitték házam, hazám,
izzó vér testem, szívem hideg parázs.
Szikrát gyújt e légkör,
bűn és métely gyötör,
apám, anyám e torz világ megöl!

 

Mondjátok! Ott fenn, a csillagokban,
vágyik Isten az emberáldozatra?
Mondjátok! Ott fenn a csillagokban,
Isten kiket biztat a háborúra?
Szikrát gyújt e légkör,
bűn és métely gyötör,
apám, anyám e torz világ megöl!

 

 

S ha a villám, Lélekisten-nyila,
majd ott tör, zúz, ahol a bűn otthona,
ki védi meg a lenyugvó napot?
Hová fordul majd az oligarchia?
Szívemben szeretet,
vért facsaró kedv-nedv:
Miért ne öljem meg, ki öl? –kérdem.

 

 

A halált kell ünnepelni már rég,
dicsőség lett a bűn, s a hazugság szép,
korrupt a levegő, szenved a nép,
szó nélkül kilencvenkilenc százalék.
Szívemben szeretet,
vért facsaró kedv-nedv:
Miért ne öljem meg, ki öl? –kérdem.

 

Bár loptak, csaltak, hazudtak, öltek...
Lélegzünk, élünk, s bírjuk a szenvedést:
Megbocsátani mindnek, ki bűnös,
legyen, Isten kezében a büntetés!
Meghasad fenn az ég,
Isten, sír a testvér,
a gyermek, meghasonlott a lét.

 

 

2011. 10. 15.

* * *

 

Ne félj!

Ne félj, vagyunk néhányan, akik túléljük a pártokat, túléljük az eszmerendszereket, és történelmi tanúi leszünk a kornak: Féldeciket iszunk, köpünk a pénzre és gondoskodunk a népszaporulatról!

Ne félj, leszünk akkor is, mikor sírva beszélnek az időről, arról az időről, amikor újból és még mindig megaláztak emberek embereket!
De hol lesztek akkor ti már? Hol lesznek a pénzoligarchiák?

Ne félj, mi emlékezünk, a génjeinkben van az emlék, s tudunk köpni nagyokat...
nem keresünk semmit, mert nem azért születtünk a földre, hogy igazságot osszunk, csak dobog a szív és vele lelkünk, élni és halni tisztességesen, ennyi a vágyunk!

Ne félj, mikor izzik a vér! Ne félj, mikor halomra lőnek! Ne félj, fia vagy a végtelennek!
Ne félj, mikor izzik a vér! Ne félj, mikor halomra lőnek! Ne félj, fia vagy a végtelennek!

Belénk nem fészkel eszme, nem ölel hatalmas vagyon és nem sírunk éjjel, hogy sorsüldözöttek vagyunk, mert miénk a nappal, az élet, a fény és a hatalom.
Az első és az utolsó génben ott vagyunk, mert emberek, emberek vagyunk.

Ne félj, mi mindent képesek vagyunk túlélni, mi a lelkiismeret örök hordozói, mi a géntérképek precíz festői vagyunk: Isten és a létezés metamorfózisa, mi vagyunk.

2010. 06. 20.


 

 

 

Az Út maga az Élet!

Sorba állított érvek, dogmák,
izzik a parázs, elfojtott szív,
magára hagyott DNS lánc
száguld fekete lyukakon át,
megfagyott világ csatákat vív.

Érzékelt és érzékelhetetlen
világok megnyilvánulása vagy,
az Egy-s-Ég Ma-G-am tükörképe,
Isten legféltettebb eleme
sűrített pillanat-gondolat.

Dobogókőn hallhatod: A föld
lelkének halk sikolyát! Érez
az anyag, üzen, biztat, köszönt;
végtelenül véges érzés-öröm:
Emberlét a legnagyobb ünnep!

Ne hagyd, hogy sárba tapossák
szentséges emberlét ünnepét!
Az élet a legnagyobb szabadság!
Nem lehetsz korcs fába oltott ág!
Kelj fel és Járj! Egy-s-Ég vagy, Minden-s-Ég!

2014.10.25.

 

Ne akard, mit nem lehet

Hány bilincsbe zárod majd a lüktető szíveket?
Évszázadok taníthattak; elfojtani, mit nem lehet,
ne akard a szíveket, kordába zárni nem lehet!
Ne akard, mit nem lehet, kitépni a szíveket!
Hány bilincsbe zárod majd a lüktető szíveket?

Egy nép hitét, ki elveszi, annak szavát nem hiszi.
Akarhatsz bármi mást, csak ne alázz másokat!
Lenézhető a nép harag, de ha rossz a szándék,
megbukik ezer nyikorgó kényszer akarat:
Egy nép hitét, ki elveszi, annak szavát nem hiszi.

Mondva csinált ad abszurdum, hogy mi fáj,
az jó nekünk! Bemeséld, hogy nem fog fájni,
mit az ellenségnek sem szokás kívánni,
hát elment a józan eszed, gondolkozz egy komám:
Fát vágni a nép hátán, nem szokás!

Hány bilincsbe zárod majd a lüktető szíveket?
Évszázadok taníthattak; elfojtani, mit nem lehet,
ne akard a szíveket, kordába zárni nem lehet!
Ne akard, mit nem lehet, kitépni a szíveket!
Hány bilincsbe zárod majd a lüktető szíveket?

 

 

Véres az Ég

Borzalom ébred. Borzalom álmodik.
Kitépett szívekben vérzik nemzetünk:
Férgek ülnek törvényt, a nép haldoklik!
Csak a félelem keserű kenyerünk!
Isten látod! Véres az Ég! Halottaink
több ezer éve sírnak, gyermekedért!
Mivé lett, drága néped, meggyalázott Vér!

Ébreszd fel bennünk, amiért születtünk:
Old fel a láncot – DNS-félelem kód -,
a belénk vert hazugság-függőségünk!
Inkább a halál, mint e torz illúzió!
Isten látod! Véres az Ég! Üzen nekünk:
Örökké félni, meg se kell születni,
ha nyakunkon mások gondját kell viselni!

Kitépett szívekben vérzik nemzetünk!
Régi égi Vér a föld szívében sír:
Old fel a láncot! Megdermedt könyörgésünk,
könny lett a lét és jéggé fagyott a szív!
Isten látod! Véres az Ég! Halottaink
több ezer éve sírnak, gyermekedért!
Mivé lett, drága néped, meggyalázott Vér!

Nyakunkon ülő félelem-hatalom,
sokadalom, valami más Istenség,
s hat az alom, ha Te is úgy akarod!
Segíts gyermekeden, régi égi Vér!
Isten látod! Véres az Ég! Vérzik szívünk,
Emberisten fiad DNS-kötés,
egy rablánccal megkötözött dermedés!

2014.10.20.

 

 

Dal a pesti srácról

„Szevasztok, én meghalok!"
- mondta a pesti srác,
mikor golyót kapott.
„Szevasztok, én meghalok!"
- mondta a pesti srác,
sírtak a csillagok.

Hitszegők, elárulták!
Naplopók, kifosztották!
Folyt a vér, sírtak falak,
pesti srác, ó pesti srác,
többet nem mész már haza!

Apáért és anyáért,
születő csecsemőért!
Folyt a vér, sírtak falak,
pesti srác, ó pesti srác,
többet nem mész már haza!

Hová mennél és minek,
hová mennél, nincs haza!
Tükörben gyáva lélek,
integet, ó pesti srác,
hová is mennél haza?

„Szevasztok, én meghalok!"
- mondta a pesti srác,
mikor golyót kapott.
„Szevasztok, én meghalok!"
- mondta a pesti srác,
sírtak a csillagok.

Hitszegők, elárulták!
Naplopók, kifosztották!
Pesti srác, a föld forog,
megszédültek nappalok,
ellopták az otthonod!

Apáért és anyáért,
házfalak sóhajáért,
pesti srác a testeden
vér csurog, de szellemed
örökké küzd e hazáért!

Hová mennél és minek,
ide küldött Istened,
ez a föld az otthonod,
máshová, ó pesti srác,
hová is mennél haza?

„Szevasztok, én meghalok!"
- mondta a pesti srác,
mikor golyót kapott.
„Szevasztok, én meghalok!"
- mondta a pesti srác,
sírtak a csillagok.

2010. 10. 24.

 

 


 

 

Jelek


Isten, mi az élet, mi a cél?
Fájnak a percek, a sors, a lét…
Bűn és ártatlanság mérlegén
a lelkem, valóm mond mennyit ér?

Ítészek kezében elveszett
erény, senkik kezében a mersz,
ítél és ostoroz a gyáva,
odújában csodára várva.

Az alkotás örömétől fél,
koldus-napszámot álmod és kér,
Uram, mágiaidőbe bújt
háborút vív a létezés-út:

S hagyod lelkünk megcsonkítani!?

Egymásra mutogatva,
bűnbakcélpontot keres
bér- és lakájmédia.
Fülünkbe súgva búgja:
Harcolj! Győzz! Ölj! S kapsz enni.
Neked, nincs mit keresni!
Ne tudd, ne érezd, ha fáj!
Zabálj, sose kiabálj!

Az utca másik oldalán,
látod, süt a nap, talán
az árnyék se reszket, s fut
a szekér, az eb ugat,
csörög a pénz, nem kutat
feneketlen zsákban a tudat.

Célozz, Isten pontosan!
Vérzik a szívem, sirat.
Ember mivoltunk hörög,
boldog Sátánarc csörög,
zsebre vágott szív és lét,
hőzöng, bírál, elítél.

Zörög a haraszt, fúj a szél.
Az áruló többet remél.
Harácsoló szajha lett az erény!
Testvért írt a rászedett, a szegény.

Szemekben könny, sűrű bánat.
Lopják szívemből hazámat.
Eszméket zúgnak a sötét árnyak:
mindig s újra ölnek, bosszút állnak.

Kidőlt, száradt tuskón, kuszán,
indák szaladgálnak sután,
haldokló kiált a végtelenbe:
Isten tenyerén a jelek szentek!

2012. 03. 25.


 

 

Látókép

Lefelé tapos, felfelé nyal,
mindent elérhetsz, amit akarsz...
Lefelé tapos, felfelé nyal,
olyan az ország, amilyen a hal!

Mit akarsz ember? Lelked üres!
Többet ér az áru, s nincs becsület.
Mit akarsz ember? Lelked üres!
Büdös vagy koldus, tested rühes!

Csillogó jó lét, éjjel remegsz,
felfal az érzés, lelked üres!
Szemedben csillog, amit szeretsz,
szívedben nincs meg a becsület!

Lefelé tapos, felfelé nyal,
mindent elérhetsz, amit akarsz...
Lefelé tapos, felfelé nyal,
olyan az ország, amilyen a hal!

2014. 09.18.

 

 

Hidd el testvér

Nem sírok én, ne hidd testvér!
Állok a golyók elé.
Bár lőne ez a féreg eszme,
ne enne bú-rögeszme!

Nem sírok én, az álmok sírnak;
s hallom, hogy mások sírnak,
sötét magányukban halkan,
se vétket, se imát nem mormolnak!

Nem sírok én, ne hidd testvér!
A szél mormogja vétkem:
Embernek születtem, ennyi a vétkem,
lelket ültetett belém az Isten!

2014. 09. 18.

 

 

Dzsumbujda

Bár írhatnék vén ribancoknak szépeket,
s leborulhatnék a múló idő elé,
kujon-szerelmesen,
de belül, akár hazám lelkülete;
kihalt vágóhidak vaskampójának sóhaja,
becsületbolondként,
éhezők szellemostora vagyok,
s végig húzok magamon,
akár mazochista,
mert sikít bennem a tudat:
A test már nem az ember otthona!
Táplálékként belém tukmált
sok semmi információt őrölt életem,
mára Nihil-isten elé borulok,
s nimfomániás nőnek álcázva nyeltetik velem
a ganét:
Szabadság helyett moslék,
skizofrén Mammonmánia,
- ordít sötét lelkemben egy kis fény!
Elárvult tájak szerelmese szívem,
a buján vad és végtelen sztyeppéké,
ahol még él az élet.

Kihalt vágóhidak vaskampójának sóhaját,
hallják é az ítélkezők?
S a legmodernebb korok törvénykoszorúit,
mint lélektemetőt,
megfesti-e majd a történelem?

2014. 09.09.

 

 

Lélekpusztulás

Uram, e kísértést, mit a jelen rak rám;
Uram, kérlek, ments meg; lásd a ma szenvedés,
és lásd, szenved hazám!
Nincs lelkükben szeretet, nincs, nincs alázat!
Uram, e kísértés minden embert gyaláz!

Haszon diktálta doktrínák szmogja fojt,
az emberérzés már óriás haszon-köd,
nem lát, nem hall, a zsebe mély ott fészke
és a torkán akad a szó!
Uram, ments meg, itt minden hiábavaló!

Hagyj mindent, érintetlenül! Sóbálvánnyá
váljon, aki megérti, mi történik itt:
Ki érti és hagyja a lélekpusztulást!
Uram, minden embert a bűn emészti itt!
Doktrínák szmogja fojt. Diktál a haszon.

Uram, ma minden, minden egyszerű: Hős-bűn
ül nyakunkon, s falja lelkünket! S nincs, nincs tűz,
mely elégetne mindent az ember körül!
Megtisztulni nincs mód,
nincs becsületből tiszta nemes akarat...

Uram, ne hagyd! Ne hagyd, kiszáradni lelkünk!
Ha nem lesz szeretet, ember se legyen!
Eszmék vak koldusa: haszon-érdek legyünk?!
Fürdőzzön doktrínák szmogjában a szív,
ha nem lesz szeretet, ember se legyen!

2008.05.29.

 

 

Álság

Szögre akasztották a becsületet. Vége.
Most időlegesen vége. Érezhetetlen.
Hölgyeim és uraim, tisztelt publikum!
Elvették, eltűnt a polcokról az unikum,
az öröm, a hit. Csak rút arcú adat van.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Áltörvény nótáját húzza a hatalom,
s járom nyakunkon az etika-hurok.

Akasszatok engem is fel! Hamar halál sorsot!
Ne lássa utódom, agóniám! Roncsember harangom!
Akasszatok engem is fel! Vesztett hitű sorsom:
Becsülettel lógni a bitófán, nem tartozni hazugokhoz.

Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Hazugtükröknek hazug a mosolya.
Kordába terelték, moslékszabadságba,
őstiszteletünket megvetés árkába.

Visszavonult az ember. Az arcátlan világból.
Tobzódik habzó szájjal az álság, igazáról.
Akasszatok mindenkit fel! Szögre lelki törvényekkel,
tajtékzik bozótgazdaság, számokba esett szerelemmel.

Megszűnt mi emberré tette az embert?
Vasfogú rozsda védi a gazembert?
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Sorvasztó orv tervek, hirtelen statútum,
hemzseg lázongva a lelkeknek sarca:
Se ember! Se Isten! A természet arca
pusztít majd a túlburjánzott bűnhalmazon,
és szélre akassza minden bűnhatalom zászlaját!

2008.04.18.

 

 

Lélek nélkül élni

Vélt, valós, vagy igaz a háború?
Lélek nélkül ölni, kényszer-pokol.
Hová fajult hát, Isten, korcs fajunk?
Karámok közt lázad, kényszer-pokol!

Mocskok tépték ki, testemből lelkem,
szögesdrótkerítés vezeti álmom:
Törvény-kordonok között elvérzek!
Szögesdrótkerítés vezeti álmom!

Sosem akartam, mindig csak kellett,
megfelelni korkövetelménynek.
Lelkemben sírtam: Minden ébredés,
hajnal, vak, hazug, szükség-remények,

nincs a földön szeretet, s igazság!
Becsapott álmok csipás szemei,
nem tudnak sírni, mert nincs igazság,
kirabolták Lét-isten könnyeit!

Fáj belül, minden mindegy valóság!
Úgy ébred a nap, hogy sír most a fény!
Isten, így akartad, - Mohó világ,
tahón vonuljon lelkünkön a fény?

Vélt, valós, vagy igaz a háború?
Szögesdrótkerítés vezeti álmom!
Hová fajult hát, Isten, korcs fajunk?
Lélek nélkül élni, kényszer-pokol!

Törvény-kordonok között elvérzek!
Becsapott álmok csipás szemei,
zsebekbe tömték a lélek törvényt,
kirabolták Lét-isten könnyeit!

2014. 07.23.

 

 

Adás van (0-24)

Homály-gyönyör úszik, fröcsög,
uralja éterapja
vízió-rabság adását,
menny-sejtelmet sugall, zörög,
mindent magához kötözött.
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!

Éjt, s nappalt megkötözött;
bámulsz bambán,
televizionálsz,
s hiszed: Minden látvány-valóság,
otthonodba költözött!
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!

Ott kint, házad előtt, nincs semmi,
az ott a nagy varázslat;
beton udvar, beton utca,
betonpor tüdődön dobókocka:
Soká ne élj!
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!

Ellesett pillanat foglya vagy:
Sose gondoltad volna, hogy a holnap,
ma költözik agyadba!
Bilincs-kincset raktak rád,
s átölel a színlelt világ!
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!

2014. 02 09.

 

 

Palesztina nevében

Ha úgy gondoljátok, én is meghalok!
Ha úgy gondoljátok, haljanak ártatlanok!
Ha úgy gondoljátok...
Ne legyenek égen csillagok,
hát takarjuk el gyorsan a napot!

Ha nem számít az ember, ide lőjetek!
Tocsogjunk embervérben, szívemre célozzatok!
Megszülettem, s létemmel vétkezek:
Csak bátran, irtsatok ki, szívemre célozzatok!

Ha úgy gondoljátok, velük én is meghalok!
Bosszúálló Isten, ha gondolod, haljanak ártatlanok!
Ha úgy gondoljátok...
Hogy bűnösök az ártatlanok,
Ha úgy gondoljátok, élni sincs jogom!

Ha nem számít az ember, ide lőjetek!
Tocsogjunk embervérben, szívemre célozzatok!
Megszülettem, s létemmel vétkezek:
Csak bátran, irtsatok ki, szívemre célozzatok!

Ha úgy gondoljátok, én is meghalok!
Ha úgy gondoljátok, haljanak ártatlanok!
Ha úgy gondoljátok...
Ne legyenek égen csillagok,
hát takarjuk el gyorsan a napot!

2014.07.18.

 

 

Hová lettek az igazak?

Hová lettek az igazak?
Akik nem alkudtak soha!
Adták életük és vérük
azért,amit diktált a szívük.
Hová lettek az igazak?

Magyar! Szívedben az Isten,
ősök igaz hős Istene!
S Te Sátán bábjaival löksz
kötelet és méregrögöt,
esküpecsétet, mely öl,

minden magyar szívére most!
Gyáva s rút vagy, torz jelenkor!
Mammonszolgáló talpnyaló
életet dicsőít napod:
Szégyelld magad, torz jelenkor!

Kitépted testből a lelket!
Szívtelenné vált az ember.
S uralkodnak a hazugok!
Szégyelld magad, torz jelenkor!
Mammonszolgáló jelenkor!

Hová lettek az igazak?
Akik nem alkudtak soha!
Adták életük és vérük
azért,amit diktált a szívük.
Hová lettek az igazak?

2014. 06. 05.

 

 

Ígéret

Öreg idő ringatózik
pislákoló tudatunkban,
mintha minden csak majd holnap,
úgy, magától megváltozik!

Mintha minden csak majd egyszer,
hipp-hopp módra, ígérgetők
vezényszavára, teremtő
akaratvágy nélkül, egyszer

valóra válna! És senki,
senki se vágyna a mában,
szabadság fénymámorában,
senki se vágyna ma élni!

Öreg idő ringatózik
hipnózis csapdába csalva,
várjuk hamis álmainkban:
Hipp-hopp, a világ változik!

Olyan hazugság ma minden,
mint ha a mában az álom
itt járna köztünk, mint ha most,
most lenne a világ legszebb!

Olyan hazugság ma minden
pislákoló tudatunkban,
mintha minden csak majd holnap,
holnap élne csak az élet!

2014. 05 26.

 

 

Hagyomány

Az én országomban nincsenek törvények;
apám, anyám írta vérével szívembe,
mikor mit kell tennem, mikor hogy érezzek!
Apám, anyám írta vérével szívembe.

Az én országomban nincsenek sós könnyek;
öröm-gyöngyharmatcsepp futkos az arcokon,
szívekben rend, lelkekben béke, tükrökben
öröm-gyöngyharmatcsepp futkos az arcokon!

Az én országomban mindenki otthon van;
egyforma súlya van minden kis léleknek,
egyforma joga elsőnek, s utolsónak,
bírám az Isten, csak szentlélek büntethet!

Az én országomban nincsenek törvények;
apám, anyám írta vérével szívembe,
mikor mit kell tennem, mikor hogy érezzek!
Apám, anyám írta vérével szívembe.

2014. 03. 31.

 

 

 Harmathajnal

Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!

Ki embernek tartja magát,
szívében magyar-igazság,
soha sem fél,
- reszkessenek a bűnösök!-,
az égre néz,
s kéri Istent, könyörüljön!

Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!

Ragyognak fent a csillagok,
bank-bolhák árnyéka nyafog,
gyáva idő
rohant át a galaxison,
harácsoló
kezek bilincse nyakadon.

Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!

Ide születtél, ez a hazád!
Légy ember, a szíveddel láss!
Soha se félj!
Pihen néha, néha a fény.
Te vagy a lény,
az ember, az Isteni-fény!

Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!

Ha embernek tartod magad,
őrzöd Istent, igaz szavad!
Soha se félj!
Vérrel üzen néha a szél!
Az égre nézz!
Ragyog ott, az isteni-fény!

Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!

Hátamon hátad, osztozunk
sorson, időn átutazunk:
Férgek hullnak
az égig érő fáról,
harmathajnal
csillog, élet, a halálból!

2012. 03. 15.

 

Emberhitű

Európa közepén
kirekesztett egy nép:
Se keresztény, se pogány,
emberhitű monogám.

Barbár múltat hazudnak,
sár-szennyben meghurcolva,
humánumról állítva,
emberhitünk mágia.

Hátunk mögött testvérünk,
becsületünk és vérünk,
életévek, remények,
emberhit és szemérem.

Szemünk vak, szívünk tiszta,
Istenhez vágyunk vissza:
Szerelemben fényekkel,
emberként az évekkel!

Mocskot borítanak ránk,
mert nincs bűnünk, s mániánk.
Istenünk van és Hazánk,
emberhitünk, Nagyapánk.

Európa közepén
becsületes egy nép:
Se keresztény, se pogány,
emberhitű monogám.

2012. 03. 01.

 

 

Így könnyebb

Helyetted s érted sírok Hazám.
Mert távolról nem látják könnyed,
mert szívedbe szorult a bánat,
mert kihalt a nemes, s így könnyebb:
Szívem baktat a penge élen.

Tetszhalotton táncol a világ!
S ha sírok is, tudom, feltámad,
ébred az ember, éled Hazám,
mozdulnak a csillagok, virrad.
(Vérben kukorékol a kakas!)

Helyetted s érted sírok Hazám.
Mert így könnyebb. Érzem, tudom, hogy
Tiborc sóhaja az égbe szállt,
hogy hallgatnak rá a csillagok,
s eljönnek hozzánk az angyalok!

A teremtő Ige ajkunkon
újra kinyílik, újra fénylik:
Hiszek egy Istenben az úton,
hiszem, hogy az agyban is festik,
hogy mennyország csak itt létezik.

Helyetted s érted sírok Hazám.
A kín, csak testem koporsója,
de tudom, érzem a ragyogást:
Hogy fentről a Nap, lenéz újra,
s ragyogni fog a Kárpátokra!

2012. 02. 09.

 

Ős bú

Feslik a bőrünk s távolból,
mintha rongyosodna a föld…
bokor tövében kuporog,
reszket, remeg szarvas és őz.

Szélcsend van. Nyugalom. Hideg.
Ordít a farkas, a munkás,
az éhező és vén kétség
kopogtat házam ajtaján:

Nem lehet, hogy vesztes legyen,
hogy az akarat és a szív,
az ember és a szeretet
reményt vesztve örökké hív!

Mert kell, létezzen, egy fészek,
egy hely, ahol pihen a szél,
ahol csend van, nyugalom, rend,
ahol az ember emberként él!

Ha csak egy bokor tövében,
éreznem kell, akár a vad,
hogy enyém az odúfészek,
holnap értem kel fel a nap!

De míg húsomban a féreg,
míg hátamon mások terhe,
az odúból hajtók űznek,
és lőrésekből rám lőnek:

Addig a szekér a sárban,
s barom-moslékért ordítok,
bokrot írtok, amíg nyár van,
nyakig tőzsdesárban sírok:

Hiány hegyek nőnek bennem,
Bábel tornyok dőlnek össze,
csillag-testvéremtől várom,
öleljen át és szeressen!

Kalodába zár a Nyugat,
s pénzkutyája engem ugat:
Ennyi fajtámnak ősbaja,
szívemnek mély bú-sóhaja.

Mert kell, létezzen, egy fészek,
egy hely, ahol a szív nem fél,
ahol csend van, nyugalom, rend,
ahol az ember emberként él!

2012. 02. 08.

 

Delfintánc


Apáink bűneit görgessük az úton,/
s egyre távolabb, elveszni látszik a cél./
Nincs vonal, mit átlép a kegyet gyakorló./
Nincs szív, mely a tükörből vissza-visszanéz./
Csak a bűn, a bűn ringat, altat szüntelen:/
Mögöttünk leigázott népek árvái/
sírnak, sodornak nagyhatalmak s csatlósai/
csörgetik csajkáikat, koponya és csontok/
közt botladozva -etetni kell a barmot-,/
a lélek keresi testvérét, kit megölt./
Ezerszer újra meg újra járja sorsát,/
míg gyilkos keze át nem öleli társát,/
és szívét, mint szent ereklyét, köré fonja:/
Pont akkor, majd ott, megszületik az ember,/
aki nem kérdez; aki nem gőgös, csak van/
és alázatot gyakorol a tükörben./
S aztán hallani lehet majd több ezer év/
bűnben fogant lélek kárhozatra ítélt/
sorsáról, amit elnyelt az örök éter,/
mintha sohasem létezett volna e kor,/
mintha az imádott hős, Mammonmoloch,/
sohasem ringatta volna, báb-bölcsőjét./
„Semmi sem múlik el nyomtalanul.” Csőre/
vés testbe a csömörnek örök bílyogot:/
Soha ne feledd, mit tettél, mert azt kapod,/
amit adtál, - és a város fölött ott ül/
egy indián, a tűz ég s égbe száll a füst-,/
végtelen fájdalom öleli át a gonoszt,/
sejtek sejtelme, ez a föld az otthonod./
Rostál az időnek nevezett körforgás,/
s szédülsz, mint húsvétkor gyermek a körhintán,/
hányni kell, borzalom kering mély, bús titkok/
háta mögött: „Ember embernek farkasa”,/
oka sincs tán a bosszúnak, csak hosszúnak/
tűnik a szú sercegése, fák sírása./
A legszebbik létezés fájdalmat dadog,/
valakik illúzió görcsöt kötöttek a/
Láncra, s félelem gyümölcsöt terem a fa./
Szeretetínség-járványban szenved a test,/
és az ember rohan, egyre több bűn után./
A megállj parancsot törölte a tudat,/
s dimenzió fogságban determinált az agy./
Ezer biliárd óceánban delfintánc/
az élet, s víztükörben szétszakad a Lánc,/
s az univerzumon DNS gurul át…/

2012. 01 31. 

 

Könyörgés


Könnyeink óceánján evez Mammon,
lebeg, mint gőz fölött a légy, nem érzi,
nem tudja, hogy míg a sóhaj sodorja
addig él: Dicsőség-hasát sütteti!
A mindennapokat élő újvilág,
víz alatt fuldokolva, mint kényszer-
rab, zsírégető káposztalevesén
tengődik, – tudatba vert szög, nyög, fészkel,
nyikorog eszmék alatt az agy, kopog
a szellem, vihart jósol az óceán,
erek, patakok, folyók visszhang-kompján
emberérzés ordít: Gyűlik a gond!
Hűs árnyékban hempergő gyermekábránd
nélkül, beton kolosszusok ablakán
könyököl az osztott idő, nincs jelen,
csak múlt és jövő, munka és bér, kéj éj,
szmog és sötét, guanós falakon lidérc.
Megszűnni látszik a tér, ahol a lét
bimbója duzzadni képes, nincs rét, erdő,
nem nyílik vadon virág, sólyom se szeli
vitorlázva át a végtelent, fertő,
szabályok kötik gúzsba a levegőt.
S Mammonvigyorral tapsolnak a fuldoklón!
Tovább? Isten! Ez úton? Nem. Nem megyünk!
Jöjjön a Négy lovas! Büntesd meg a bűnt!
Vagy légy oly könyörületes, hogy lehelj lelket,
Mindannyiónkba!

2012. 01. 26.

 

Szívünk fénye


Álljon talpra, aki magyar!
Mutassa meg titkos fegyverét!
Minden magyar egyet akar:
Helytállni a nemzetért!

Álljon talpra, aki magyar!
Tárja ki lelke legmélyét!
Minden szentszív egyet akar:
Álljon helyt igaz emberként!

Tárd ki szíved szentigazság,
hulljon a lepel, rongy ruhád,
mutasd meg szívedben házad,
szeretet lakik ott, hazád!

Kiálts magyar, rengjen a föld!
Isten keze majd földet ér!
Térdre borul a gond, a bűn,
fénylik a csillag, a szent ég!

Álljon talpra, aki magyar!
Áradjon széjjel a szentfény!
Szeretet öleljen át, majd,
ha szívedből árad a fény!

Álljon talpra, aki magyar!
Lelkében ott az igazság.
Szél szaggatja zászlainkat,
ősök sóhaja égbe száll:

Szállj, szállj, repülj turulmadár,
csőrödben ott a zöld faág,
hozd el újra az aranykort,
mi hű fiadként várunk rád!

2012. 01. 18-19.

 

Reszkess Sátán!


Végigcsörömpölt a világon a lánc,
rabok voltunk, gyengék, árvák,
Zsinatok hangja kovácsolt ránk acélt…
S a lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!

Letépi láncát sok ezer év,
véget ér a borzongó szenvedés!
Isten kiált! S beleremeg a föld!
A lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!

Kitépi tudatából az ember,
kitépi zsarnokok rongyszívét,
fordul a szél, új viharok jönnek!
A lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!

Üzennek a csillagok, üzen az ég:
Lesz még a földön nektár és méz!
Ragyogni fog még az emberszív!
A lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!

2012. 01. 11.
 

 

Zúg az óceán


Csodavárás kálváriája
járja táncát, mulat
az evolúció-hazugság,
emberöltőkön a homály,
lángnyelvet okád a tudomány:
Térdre plebsz! Jön a halál!

- Máglyaoltáron az élet-;
merjetek kérni s nem félni!
Az életóceánba fúl a bűn,
s felperzsel mindent majd a tűz!
Merjetek kérni s nem félni!
Az akolból ki kell törni,
élni, szeretni…
akarni kell látni, érezni…
hullámok mossák a partokat,
az óceán zúg,
ordítnak a sziklák,
több ezer év mocskát mossák…
merjetek kérni, szeretni,
tisztán egymásra nézni,
merjetek emberként élni!

Távolból üzen az idő:
Szívbe mar a múlt,
elvérzik a drága jövő,
ha a Sátán kerekedik felül!

Merjetek lélegző emberek!
Lélegző lételemekkel,
a földdel, a nappal együtt,
merjetek, hisz a világ pördül,
a csillagokkal együtt…
merjetek emberek
azonosulni a szívetekkel!
Az akolból ki kell törni,
élni, szeretni…
akarni kell látni, érezni…
hullámok mossák a partokat,
az óceán zúg,
ordítnak a sziklák,
több ezer év mocskát mossák…
az életóceánba szédülnek a mojrák.

Míg hajnal jő, s üzenetet hoz,
ne félj, légy hű önmagadhoz!
Körtáncot jár a világ. Áll a bál.
Járd el a szűk idő táncát!
Ma néked szól a hegedű…
Morajlik az életóceán,
elnyeli a bűnvarázst,
majd kiköpi magából
a csontvázakat…
pont ott,
ahol partot érnek a hullámok.

2012. 01. 03.

 

 

Útforduló

Áldd meg Uram, a fényeket,
a szívben élő életet!
Áldd meg Uram, a népedet,
szívében mindnek szeretet!

Isten fia ember vala,
s a legsötétebb éjszaka,
tüzet gyújtott, s táncolt vala,
ragyogott a szív csillaga.

Áldd meg Uram, az életet,
a szeretet megszületett!
Áldd meg Uram, a népedet,
viselik a keresztedet!

Isten van a lelkében,
szeretet a szívében.
Karácsonykor kerecsen
hírnökként szállt az égen:

Felhők fölött is van élet,
minden perc álom, s ítélet!
Díszbe öltöznek a fenyők,
- Ne félj!- csak alszik a jövő!

Álmában ragyognak a fák,
csillog kristály tisztán a táj,
e szent révedésben fogant
a hála, egy szent gondolat:

Áldott legyen az Úr, a szó,
a teremtő Ige! Áldott
legyen az ember! Karácsony
legyen remény, útforduló!

Áldd meg Uram, a fényeket,
a szívben élő életet!
Áldd meg Uram, a népedet,
szívében mindnek szeretet!

2011. 12. 19.

 

Egyszer mindenki hazatér

Csillag csilingel, kristály szikrázik,
szán repül az éjszakában,
hópihe száll, minden ép most fázik,
műút ropog talpunk alatt,
szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt.

Gesztenye és tök sül, forr a bor,
zsibongnak a gyerekek,
kulcsra zárt házakban hallgat a gond,
egyszer mindenki hazatér,
szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt.

Valamit adni akarunk annak,
amit kapni szeretne az,
akit szívből szeretünk:
Lelkünk melegét, tüzet
fagyos didergő éjszakának,
hitet az elárvult karácsonyfának,
hogy újra jő egy gyermek,
aki örül a diónak, a gyertyalángnak,
aki újra írja a csillagokkal
a szív üzenetét:
Szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt,
a legszentebb álmot,
a családot.

Kihűlt falak közt reszket a szív,
ha nem nyílik az ajtó,
ha senki se hív!
Ó Istenem,
egyetlen szívben se hagyd,
ne hagyd kialudni a duruzsoló tüzet!
Küldj mindenki mellé
egy szótlan angyalt,
aki a könnyeket letörli,
s átöleli a legszentebb álmot,
legalább karácsonykor
hozz szeretetet
és ments meg minden családot!

2011. 12. 02.

 

Ember vala

A magyarnak szíve van, Hazája,
földje, szerető Babája,
égő csipkebokor helyett,
szerelmes Isten karácsonyfája.

A magyarnak napba szállt madara,
élettel üzent a napnak:
Az utolsó lélegzetig
szívét-lelkét adja, a holnapnak.

A holnapnak adja
nemes, tiszta szívét,
másoknak kenyeret,
az életért, mindenét.

A magyarnak szívében a tükre,
a napba néz, fel az égre,
oda vagyon írva,
múltja és jövője!

Oda vagyon írva, fel az égre:
Szeretet van a szívében.
Oda vagyon írva,
múltja és jövője!

A magyarnak szent, Istennek Igéje!

2011. 11. 26.



Oligarchiáknak

Ha megöltök, nem leszek!
Nem adok, semmit sem veszek:
Halottként némán tűrök,
tőlem semmit sem örököltök.

Ha megöltök, nem kérek!
Nem adok, semmit sem kérek:
Halottként némán tűrök,
tőlem semmit sem örököltök.

Ha megöltök, meghalok!
Nem fizetek többé kamatot:
Halottként nem adózok,
de halljátok majd a sóhajom!

Ha megöltök, elapad
majd a forrás, testem kiszárad:
Halottként nem adózok,
de halljátok majd a sóhajom!

Ha megöltök, megdöglök!
Belétek bújik a kisördög:
Semmit soha nem kaptok,
ti is a fűbe haraptok!

2011. 11. 18.

 

Felébred az ember
 
Már virrad, látom, pirul az éj!
Két kezem kész, újra tenni,
mindent a helyére visszarakni,
értékén kezelni az életet.
Letörlöm könnyeim, s napba nézek:
Látod fáradhatatlan fény,
látod nem halt ki a remény!
Nyomorgott szívünkben a bánat,
de vártuk, testlényünk börtönében,
vártuk a hajnalhasadást,
hogy felébred, és ránk néz
a tévelygő lélek, felébred
az emberben az Isten!

Már virrad, látom, pirul az éj!
Lélegzetet vett az ember,
s kifújja a szív a bánatot,
lerázza a haszon bilincseket,
lerázza a lelki terheket,
szeretni fogja a szívben élő,
a szívben fogant törvényeket.
Látod fáradhatatlan fény,
látod nem halt ki a remény!
A korbácsok helyén buggyant a vér,
de a lelkünkbe nem ért a sötét,
ott megmaradt tisztán,
az emberben az Isten!

Már virrad, látom, pirul az éj!
Megszégyenülve, szépen lassan
fejet hajt Mammon parancsnok.
Kinyújtja feléd kezét az ég,
s átölel mindenkit a remény,
látod fáradhatatlan fény,
látod az emberben, csillog az ég!
A jó, a jó kerekedik felül,
s a csillagokba vágyó bűn, megsemmisül!
Felébred lelkünkben a szellem,
s őrizzük a mindenségtestet,
a tisztán maradt szerelmet,
az emberben az Istent!

2008.10.08.

 

Megjelent: 11775 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. November 29., Vasárnap 00:37

Kapcsolódó elemek

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés