20240508
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Felhívás magyar anyanyelvűekhez

Felhívás magyar anyanyelvűekhez

Segítőket, önkénteseket, munkatársakat keresünk, gondolkodó emberek...

A kötelező oltás elutasításának fontosságáról !

A hétvégén egész Nyugat-Európában tüntetéshullám sodort végig a kényszer...

Elhallgatások

Nagy érdeklődéssel a napokban fejeztem be két könyv olvasását. Az egyik ...

Tévedések a magyar történetírásban

A bölcsészeti tudományokat magyar kézbe kellene venni. Nem csak magyar p...

Tóth Judith

Kilétünk

Nevével is üzent Árpád hun-magyar népének

A napokban teljesen véletlenül akadtam rá az interneten az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház honlapjára, amely iránt, az Egyház elnevezéséből következtethető, hozzám h...

Loading...

Közérdekű

Vágvölgyi Judit levele Orbán Viktornak

Orbánhoz intézett levélhez: /  Végre egy határozott hang. Igaz, Ő is egy „tekintély” mögé bújik. De legalább, már van egy pont, ami a kimozdulást jelentheti. Tekintély nélkül ...

Loading...

Magyarság

A Tiszántúl uralmi központja

Szinte az egész történelmünk folyamán végigkövethetjük azt, hogy a Tiszántúl egyes régiói különös jelentőséggel bírtak, hiszen már a 449-ben Attilához látogató Priszkosz rétort i...

Loading...

Természet, környezet

A magyar szélerőmű forradalmasíthatja a megújuló energiatermelést

 Dr. Györgyi Viktor kifejlesztette a függőleges tengelyű szélerőművet, ami az alternatív energiatermelés piacát forradalmasíthatja. A professzor a világszabadalmat nem viszi s...

Loading...

Egészség, gyógyítás

Éveket nyerhet az, aki leszokik a dohányzásról

A leszokás után 5 évvel körülbelül 20 százalékkal csökken a dohányzás miatti rákbetegségekben való elhalálozás kockázata.

Loading...

Múlt, jelen, jövő

Teremtés / III. rész. X. fejezet

A magyar mitológiában több teremtés történet létezik. Fontosságukra való tekintettel részletesebben is érdemes közölni a szövegeket. Mivel mi vagyunk a Föld első népe, teremtésmíto...

Loading...

Politika, új világrend

Beszámoló a ciprusi konferenciáról

Mindenekelőtt ismételten köszönet illeti meg mindazokat, akik felismerték a Ciprusi Konferencia fontosságát és áldozatokat hoztak érte, akár erőn felül is. A részvétel kizárólag az...

Loading...

A felébredt, gondolkodó emberek tartják életben a reményt, hogy a hipnotiztált, önmaga érdekeit felismerni képtelen többség sorsa ne pecsételődjön meg és a jelenlegi emberiség elkerülhesse az előzőek sorsát. erre Az esély kicsiny, de nem nulla. Ismerjük meg a sötét erőket, a terveiket, és hozzunk létre élhető, boldog társadalmat.

Tudnivalók innen onnan

Működik-e még az életösztön az emberekben? Avagy, tényleg igaza van a kiválasztottaknak, és az állati elméjű gójok semmivel sem különböznek a többi állattól? Már nem kell sokat aludni, hamarosan meglátjuk. Már aki meglátja... Az alábbi videóban Tamasi doktor foglalja össze a helyzetünket:
https://www.youtube.com/watch?v=Lm41CDa_69c

-------------
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára világvége híreket közölt, figyelmeztetve, hogy a világ a "káosz korszakába" lép, mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa a politikai megosztottság miatt továbbra is "patthelyzetben van".  A videó angol nyelvű, nincs lefordítva, és a címe így hangzik: "Világunk a káosz korába lép"
https://rumble.com/v4c3u6c-our-world-is-entering-age-of-chaos-un-chief.html

-------------
A  legtöbb épeszű ember számára világos, hogy a klíma változásában elhanyagolhatóan kicsi az emberi tényező mértéke. Igen, az éghajlat változik, szoktak lenni jégkorszakok és van felmelegedés is, de ez manapság inkább a melegek számának növekedése. A vatikáni jezsuita nagyfőnök, aki áldását adta a melegházasságokra, most arra a világméretű "harcra" adta az áldását, amellyel ki lehet végezni a még megmaradt néhány farmert, és keményen megadóztatni az átlagpolgárokat. Pápai áldás a klímainkvizícióra:
https://www.bitchute.com/video/S5CU3vZ0Zut3/  (magyar feliratos videó)

-------------
Kibontakozóban a digitális rabszolga-tartó rendszer. Az ausztrál kormány azt tervezi, hogy országszerte bevezeti a digitális azonosítókat, a tervek szerint még ebben az évben.
https://szmm.substack.com/p/great-reset-ausztralia-mar-az-iden

-------------
Az eddig megjelent innen-onnan információk itt érhetők el.


  • Új cikkek

  • Kiemeltek

  • Hozzászólások

Hozzászólások

Véletlenszerű válogatás

  • Egy nőgyógyász 10 intelme
    Egy nőgyógyász 10 okot is tud arra, hogy a nőknek miért kellene abbahagyniuk a fogamzásgátló tabletták szedését Nők millióinak írnak fel naponta fogamzásgátló tablettákat a terhesség megakadályozására vagy a hormonális egyensúlyhiány kezelésére, de Dr. Sara Gottfried...
  • Gondolatok egy nemzedékért...
    Meghalt 275… 248…214 többnyire idős, krónikus betegségben szenvedő beteg. " Minden nap halljuk és csak a számokra figyelünk. ... Vajon csökkennek, nőnek, hogyan változnak az adatok hétről hétre? De a számok, a statisztika mögött emberek. Férfiak, nők,
  • Bank és bankár Magyarországon egykor és ma
    „Fortunatus eredeti neve Snéor Sálmán (Salamon) volt, egy Efraim nevű gazdag zsidó fia. Egy keresztény nővel folytatott viszonya miatt tűzhalállal büntetnék, de Perényi Imre nádor megkeresztelteti s ezzel megmenti. A nádor, mint keresztapja adja neki a...
  • Mi ez ha nem őrület? 
    Egyik jogosan felháborodott olvasónk küldte be nekünk be ezt a cikket, aminek ezt a rövid címet adta amit én is helyeseltem és így ez lett a cikk leközlés címe is. Gondolkozzunk el meddig engedhet meg a...
  • "Kertész" tanácsai a hozzászólásokban
    Egyik olvasónk hívta fel a figyelmem egy régebbi cikkünkre ahol (szerinte) értékes hozzászólási tanácsok jelentek meg egy "Kertész" nevezetű olvasónk által. Azt kérdezte feltudnám e valahogyan frissíteni akár cikk formájában a hozzászólások részét ahol igen fontos...
  • Vajdasági zászló is a Katalán tüntetésen
    Becslések szerint közel egymillióan vonultak utcára az önálló katalán köztársaság megalakításáért Barcelonában, a katalán nemzeti ünnepen. Vajdaság zászlaja is lengett a Katalán függetlenségpárti tüntetésen   A Katalán Nemzetgyűlés nevű civil szervezet rendezete meg a függetlenségpárti demonstrációt.
  • Mit tudunk Szabolcs Vezérről?
    Mesternek mondott, de a késői utókor által Anonymusnak nevezett krónikás ekképpen tudósít bennünket: ~ 19. A bihari vezér ~ Néhány nap múlva Árpád vezér nemesei tanácsa szerint követeket küldött Bihar várába Mén-Marót vezérhez, és azt kérte...
  • Bálint nap
    Kedveseim! - Közeledik ama bizonyos nagybetűs nap, a Valentin nap! Biztos van rá magyarázat, a nyugat miért pont ezt a napot jelölte ki a legszebb emberi érzést megünneplő napjának. Nálunk ez a Bálint nap. Ködös, hideg, rideg...
  • A magyarokról - Esküszegesről
    FIGYELMEZTETÉS! Ezt a lapot csak akkor olvasd tovább, ha egészséges és jó idegi állapotban vagy. Az oldal olvasása közben érzelmi reakciói lehetnek. Ez lehet meghökkenés, bánat, akár düh is. Kérjük, hogy miután lehiggadt, nézze meg újra...
  • Hogyan fosztják ki Magyarországot?
    Magyarország a multik mekkája. Az adók és a kedvezmények olyan mértékűek, hogy a 10 legnagyobb multi teljes összes bevételének mindössze 0.18%-a "gazdagítja" az államkasszát. Ha egyáltalán fizetnek adót vagy járulékot, visszakapják támogatás formájában. Egy multicég magyarországi...