Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2019Sep17

2019. Július 28., Vasárnap 07:49

Egy törés a hagyományos műveltségünkben

Írta:  Bonczidai Éva
Értékelés:
(21 szavazat)
A néprajz az egyetlen tudomány, amelyik ismeri, az ember hogyan élt harmóniában a természettel

Épp most következik be egy törés a hagyományos műveltségünkben

Ki a magyar? Akinek nemcsak az anyanyelve, hanem a kultúrája is magyar — mutat rá Agócs Gergely felvidéki származású népzenész, néprajzkutató, aki szerint a hagyományos műveltség hiánya hosszabb távon nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Ha egy társadalom kiereszti a kezéből a hagyományait, jellegtelenné, sekélyessé válik. Ez ellen a sekélyesség ellen lép fel a Fölszállott a páva című népzenei vetélkedő is, melyhez nemcsak zsűritagként kötődik, hanem a kezdetektől fogva ő a produkció szakmai vezetője. Az utóbbi évtizedeket „rögeszmés gyűjtésre" szánta, az utolsó órában próbálja összegyűjteni az éppen eltűnőben lévő hagyományos műveltség értékeit a magyar nyelvterületen és rokonainknál, az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népek körében is.

– Honnan tudta, merre kell indulnia már tizenévesen, amikor egy kölcsönmagnóval elkezdett népzenét gyűjteni? Hogyan ismerte fel, hogy ez a hivatása?

– Amikor a hallgatóim kérdik, a tanár úr hogy találja meg ezeket a csodálatos értékeket, mindig azt mondom: úgy, hogy keresem. A gyűjtés úgy kezdődik, hogy a gyűjtő elindul. Egy bizonyos akaraterő kell ahhoz, hogy az ember elinduljon. Nagyon kell akarni. Nagyapám is mondta, „Fiam, ha nincs benned akarat, még az élet is kifolyik belőled". A ma széles körben tapasztalt motiválatlanság és akarathiány nagyon erősen építi le a világot körülöttünk. Az én akarásomat valószínűleg az is motiválta, hogy nagyon korán kialakult bennem egy összehasonlítás-alapú értékítélet. Ez abból táplálkozott, hogy évekig a nagyapámék neveltek, aztán amikor édesanyám magához vett, mert Pozsonyban lett rendes állása, hétéves fejjel egyszer csak ott találtam magam egy fővárosi rádió szerkesztőségében. Ott zajlott édesanyám élete, a pozsonyi rádió magyar nyelvű főszerkesztőségében, illetve a lakótelepen, ahol laktunk – ott viszont már egy szlovák nyelvű környezetben. Hihetetlen kontraszt volt a magyar miliőhöz képest, a kisvárosi, falusi élethez képest, ami nagyszüleim környezetében addig körülvett. Gyermekként úgy éltem meg, hogy lelepleztem egy hatalmas hazugságot. Ma már úgy fogalmaznám meg, hogy ha az úgynevezett magaskultúrának van ellentétpárja, s ha azt a hagyományos műveltség térfelén kell keresnünk, akkor az, ami ott találunk, semmiképpen sem lehet alacsony, csakis mélységesen mély. Ezt a mélységet hiányoltam a városban megismert emberekből. Hétévesen például ilyenekre figyeltem fel, hogy Füleken, a nagyapám környezetében felbukkanó férfiak körében elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi rövidnadrágot viseljen, vagy kérdezés nélkül társaságban rágyújtson, vagy hogy egy jellegzetesen feminin hanghordozást használjon. Ezek miatt akkor, az én szememben megkérdőjeleződött sok nagyvárosi értelmiségi „bácsi" férfiúi méltósága. Ilyeneket vettem észre gyerekfejjel. A ma már metroszexuálisnak nevezett viselkedés jelei engem nagyon megbotránkoztattak. Láttam azt, amit mai fejjel úgy mondok, hogy a tömegember mennyire elengedte azokat az értékeket, amelyek egykor emberré tették az embert. Ráadásul már gyermekkorban megtapasztaltam azt a hihetetlen környezetrombolást, ami valójában az európai jóléti társadalom kialakulása után kapcsolt turbófokozatra. A füleki emlékképeket összevetettem a fővárosi valósággal, és rádöbbentem, hogy nagyapáméknál például azért nincs szemét, mert ott még működtek a természetes újrahasznosítás mechanizmusai. Nagyapám a törött kasza pengéjét, az elszakadt nejlonharisnyát, de az utolsó rozsdás szöget is felhasználta még valamire. Valahogy így érlelődött meg bennem, hogy néprajzot kell tanulnom, hiszen a néprajz az egyetlen a tudományok közül, amelyik az embernek azzal az állapotával foglalkozik, amelyben még harmóniában élt a természettel, illetve azoknak az eljárásoknak a vizsgálatával, amelyek ezt a harmóniát segítettek megteremteni.

– Mi irányította a figyelmét a türk népcsoportokra?

– Az őstörténeti érdeklődés mellett irányadó volt nagyapám egyik megjegyzése. Amikor megkérdeztem, hogy mit jelent az a szó, hogy agócs. Azt mondta, „Tudod, fiam, mi török-tatár eredetűek vagyunk, és ez a név valamit jelent azokban a nyelvekben." Ez személyes indíttatást is adott. Több jeles, magyar népzenekutatónak vannak keleti gyűjtései. Megnéztem, hol maradtak fehér foltok, és pont az a terület mutatkozott, amelyet a honfoglalás korában keletkezett források, illetve a középkor során hagyományozódó értesülések a magyar honfoglalás kiindulópontjaként jelölnek meg. Amikor elkezdtem áttekinteni a szakirodalmat, azt gondoltam, én csak gyarapítom majd azok sorát, akik ide jártak gyűjteni, de legnagyobb megdöbbenésemre én voltam az első magyar néprajzkutató, aki behatóan foglalkozott a Kaukázus ezen vidékén élő türk népek folklórjával. Nem mondom, hogy nem járt ott senki, például Zichy Jenő 1896-ban csodálatos fényképanyagot eredményező expedíciót vezényelt a Kaukázus vidékére, vagy Besse János a cári csapatok tisztjeivel együtt 1830-as évek elején megmászta az Elbruszt, és ő is észrevette, hogy az ott élő balkárok és karacsájok nyelvében milyen sok szó van, ami magyarul ugyanazt jelenti – még egy szójegyzéket is készített. Járt ott Mándoki Kongur István is mint turkológus nyelvész, még a Szovjetunió idején, a hetvenes-nyolcvanas években. De a magyar összehasonlító folklorisztika szempontjából igazán értékelhető, értelmezhető anyagunk nem volt. Három vagy négy népről beszélünk, a dagesztáni kumukokról, akikről azt tartják, hogy ők valójában a Kazár Kaganátus névadó etnikumának leszármazottai, az Elbrusz keleti előhegyeit lakó balkárokról, az Elbrusztól északnyugatra lakó karacsájokról, illetve a Kaukázus északi előterének síkságait lakó, az 1930-as évekig lovasnomád életformát folytató nogajokról. Százötven éves története van a magyar közgondolkodásban a finnugor–török vitának, és csak arra a vidékre nem jártak gyűjteni, ahonnan a honfoglalás hadi eseménye kiindult... Beláttam, hogy ezt sürgősen pótolni kell.

– A tudományos írásokból kitűnik, hogy a legtöbb kutató csak a saját tudományterület szakirodalmát ismeri, vagy csak azokra hivatkozik. Például egy régész jellemzően csak történész- és régészkollégák eredményeivel számol, általában nem jelenik meg a tanulmányában a nyelvészek, etnográfusok kutatásainak tanulsága. Ön a türk népek körében fellelte a magyar Csodaszarvas mondának megfelelő hőséneket. Annyira kézenfekvő volna azonnal megvizsgálni, hogy ahol ismerik és ugyanígy tudják ezt a történetet, ott mit rejt a föld. Mennyire jellemző, hogy különböző tudományterületek tudósai összeüljenek, és egy helyre rakják mindazt, amit kiderítettek?

– Az egyes tudományágak közötti párbeszéd hiánya elszigetelt, ingatag eredményekhez vezet. Például ha valaki tanulmányozza az eurázsiai füves puszta népeinek néprajzát, nagyon hamar szembesül azzal, hogy a nagyállattartó, lovasnomád életforma milyen hihetetlen nagy területek bejárásával párosult. A legidősebb nogaj adatközlőim még sátorban születtek. Az 1930-as évek végén csak erőszakkal sikerült Sztálinnak letelepíteni őket, addig nemezsátrakban – ők termének hívják, a terem szavunk például őrzi ezt – laktak. Mindig megkérdezem őket, hogy mit mondtak nagyapáék, ők hol laktak, honnan jöttek ide, mielőtt letelepítették őket. Gyakran kapom azt a választ, hogy hát, télen itt laktak. És nyáron? Nyáron az Urálban. A Kaukázustól az Urál jó kétezer kilométer – majdnem akkora távolságra voltak a nyári szállásaik a téli szállásaiktól, mint amennyi innen, Magyarországról eljutni a Kaukázusba. Tehát azok a polémiák, hogy hol találkozott Julianus a magyarokkal – valakikkel, akik tudtak vele magyarul beszélni – sehova nem vezetnek. Ha valaki rábök a térképre, hogy ott találkozott velük, tehát ott az őshaza, az tudománytalan, hiszen az nem számol azzal az ismerettel, hogy a nagyállattartó nomád életforma hatalmas nagy területek bejárásával párosult, és nem számol azzal, hogy ha valaki a történelem során magyarul értő emberekkel találkozott, akkor az nem jelent többet, mint hogy ők akkor éppen arra jártak. Julianus előtt néhány évvel Ottó barát a Kaukázus vidékén beszélt valakikkel magyarul, még az sem kizárt, hogy ugyanazokkal, csak akkor épp a téli szállásaikon voltak délen. A régész, ha ezt nem kalkulálja bele a kutatásaiba, hibás és torz eredményeket kaphat. A magyar régészek már nyitottak ebbe az irányba is, de sajnos ez a szakmai tér is egyes tudományos mítoszok mentén szegmentált, s ez finoman szólva nem szolgálja a tudományos előrehaladást. Én például nem kutatom, hogy a finnugor vagy a türk eredetelmélet helytállóbb, mert ez nálam nem vagy-vagy kérdés, én a rokonság összefüggéseiről az és-és képlet szerint gondolkodom. Mi bajunk származhatna abból, ha elfogadjuk, hogy nem csak a finnugor vonalon, hanem a türk részről is vannak rokonaink?

agocsgergely1

Agócs Gergely: Mi bajunk származhat abból, ha elfogadjuk, hogy türk részről is vannak rokonaink?

– Aki zenével foglalkozik, gyakran megtapasztalhatja, hogy a kultúránknak az a nagyon vékony szelete, ami a nyelv által megragadható, a legsérülékenyebb vagy legképlékenyebb. Számos példát látunk arra, hogy egy nép leveti a nyelvét, de az identitását más rétegekben továbbőrzi – hazánkból például az örményeket, kunokat, jászokat ismerhetjük. Mit lát a türk népeknél, az azonos dallamszerkezeteken és motívumokon túl valamifajta lelki rokonság még megtapasztalható?


– Az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népeknél széles körben, a miniszterektől a pásztorokig bezárólag számon tartott tétel, hogy a magyarok nekik rokonaik. Például egy falusi lakodalomban jártunk 2007-ben, és egy mollah (ők ugyanis muszlimok) vezette a szertartást, akivel utána beszélgetésbe elegyedtünk. És ez a falusi értelmiségi már a beszélgetés elején kérdezte: „Mit gondoltok, hogy IV. Béla miért fogadta be a kunokat? Nem látjátok, mi történt a keletről érkező egyéb jövevénynépekkel Európában? Nem látjátok, mi történt a nyugati társadalmakban a zsidókkal, az örményekkel, a cigányokkal, hogy a szétszóratás és jogfosztottság volt az osztályrészük? A ti királyaitok pedig befogadták a kunokat és a jászokat, és nem jogfosztottan, hanem megerősítették őket nemesi jogaikban, rendi kiváltságot kaptak, területet, autonómiát – nem tűnik fel, hogy Európában nem ez volt a szokás? Szerinted miért volt ez? Mert tudták, hogy rokonok. A rokonaikat fogadták be." Tehát nálunk régi hagyománya van annak, hogy akik elfogadják az itt élők kultúráját, azt a magyarok befogadják. A kunoknak például meg kellett keresztelkedniük... Az európai népekhez képest nagyon is befogadó nép a magyar. A türk népekre visszatérve pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezt a rokonságot nekünk is ideje volna észrevennünk.

– Mivel magyarázható, hogy a zenének, sokkal erősebb identitásképző ereje van, mint más művészeti ágaknak? Például olyan banális dolgokból is kitűnik ez, hogy ismerkedéskor gyakran elhangzik a kérdés, hogy „te milyen zenét hallgatsz?", vagy sokan az öltözködésükkel is jelzik, hogy egy adott zenei szubkultúrához tartoznak.

– Talán mert a zene a legkönnyebben elérhető kulturális felület. Ma már gyakran a telefonokon jobb minőségben hallgathatunk zenét, mintha egy koncerthelyszín akárhányadik sorában volnánk. Régi hagyománya van annak, hogy ha valakit meg szeretnénk ismerni, a zenéről kérdezzük, csak régen ezt a kérdést nem így tették fel, hanem ekképpen: „Neked mi a nótád?" Csakhogy e két kérdésfelvetésben van egy lényeges, kvalitatív különbség. „Mi a te nótád?" – ez azt jelenti, hogy a saját zenei kultúrádnak melyik az a szelete, amelyet identifikálódásképpen aktívan használsz, amelyikben a leginkább benne van, hogy te ki vagy. A „Milyen zenét hallgatsz?" – kérdés pedig csupán arra irányul, hogy a mások által legyártott kulturális termékcsomagoknak melyik az a szelete, amelyet – akár identifikációs szándékkal is – passzívan fogyasztasz. A fogyasztói zenei identifikáció viszont nagyon „alacsony vegyértékű", nagyon csalóka, nagyon sekélyes ahhoz képest, hogy a saját zenei kultúránkból elő is tudunk adni valamit. Az elmúlt ötven évben hatalmas törés következett be. Kodály még meggyőződéssel és természetesen használta a kifejezést: zenei anyanyelvünk. Joggal tételezte ugyanis, hogy az ember a családi körben, a belenevelődés folyamataiban valamilyen zenei műveltséget is kap. Ez ma már nincs így. Ma már nem jellemző, hogy otthon a családban énekeljenek – pedig az ember az idők kezdetétől fogva a hatvanas évekig énekelt. Ma már háttérzajokat gyárt magának. Mi most az utolsó generációktól gyűjtünk, épp egy látványos törés következik be a hagyományos műveltségünkben. Összehasonlításképpen: ha most egy magyar faluban egy jó zenei érzékkel megáldott nyolcvanéves nagypapát leültetnénk, hogy írja le az összes nótát, amit el tud énekelni legalább egy versszakkal, tele lenne egy füzet csak a kezdősorokkal. Az ő ötvenéves fiát leültetnénk, írd le te is, lenne néhány tucat nóta, pár oldalnyi esetleg, de ha az ő huszonéves fiát is leültetnénk, hogy írja össze, mit tud elénekelni, valószínűleg a lap aljáig se érne le. De ez a sekélyesedés globális jelenség. Megdöbbentő, hogy országos lapok hasábjain hosszas viták zajlanak a magyar társadalom állapotáról és magukat komoly gondolkodóknak tartó értelmiségiek nem is érzékelik e széleskörű akulturáció pusztító folyamatait. Pedig ez mutatja, hogy valójában milyen a magyar társadalom. Ma a magyar anyanyelvűek elképesztő tömegei kulturális tekintetben már nem is hasonlítanak a nagyapáik korosztályára, s a magyar számukra hovatovább már csak egy nyelv. Eluralkodott a provincializmus, a kishitűség, hogy a saját kultúránk alacsonyabb értékkel bír, ma a magyar társadalom eddig még soha nem tapasztalt mértékben csúcsra járatja az idegen kulturális minták követését. Ideje volna felismerni, hogy a hagyomány hiánya nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megjelent: 192 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.5%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.6%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.2%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Netherlands 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 360
This Week: 983
Last Week: 4655
This Month: 10296
Last Month: 17853
Total: 2148253

Belépés